Az utolsó nap az idén

 Igazából ez a nap sem különbözik semmiben sem az összes többitől, az teszi csak különlegessé, hogy 2022-ben már ez az utolsó nap. Ilyenkor azért kicsit számot vet az ember, és megpróbálja értékelni azt, ami történt az idén. Rengeteg emlék idéződik fel, érzések, hangulatok, illatok, ízek, hangok, helyek, telefonhívások, beszélgetések. Vannak köztük csodálatosak, vannak jók, vannak rosszabbak is. Van, aminek az emlékétől is könny szökik a szemembe, van, amibe beleborzongok, van, amitől a hideg ráz ki. Hiszem, hogy semmi sem történik véletlenül, hogy minden, ami történik velünk, valamiképpen a fejlődésünket szolgálja. 

Sokkal több volt az öröm az idén is, mint a bánat, sokkal több jó dolog történt velünk, mint rossz. Még ha egyébként most még épp abban a hangulatomban vagyok is, amikor kicsit aggódom az egészségemért, akkor is úgy nézek előre, hogy az elmúlt évekből töltekezve tudom, hogy mi együtt mindenre képesek vagyunk. 

Nincs most sem semmi fogadalmam, egyszerűen csak arra törekszem, hogy majd egy év múlva megint azt írhassam, hogy sokkal több jó dolog történt velünk, mint rossz. 

Mindenkinek azt kívánom, hogy a következő évben is legyen része minden jóban, legyen mindenki boldog és egészséges (és írjatok sokat, sokszor) 

Utolsó munkanap

 Ebben az évben. Ami tök jól hangzik, ha sikerül elfeledkezni arról a tényről, hogy már december harmincadika van. Kicsit nyögvenyelős nap volt, mert munka ugyan nem volt túl sok, de ami volt, az azért problémákat hordozott magában. Olyanokat is, amikkel még nem nagyon találkoztunk. Azzal kapcsolatban semmi illúzióim nincs, hogy a következő évben kevesebb problémával találkozunk. De azt hiszem, kicsit unatkoznék is, ha minden egyszerű lenne. 

A hét elején beharangozott tavaszias meleg nálunk jócskán várat magára, mára a napsütés is eltűnt, jött helyette olyan köd, hogy az orrunkig is alig láttunk. Kár, vártam ezt a beígért jó időt, gondoltam, milyen jót fogunk majd sétálni. Na mindegy, még holnapig bármi lehet. 

Voltam ma fodrásznál, végre eltűnt megint az ősz hajam. Kicsit vágott is belőle, kicsit meg is kellett ritkítani már, ilyenkor egész más érzés a fejemnek. 

Tényleg jót tett

 Úgy volt, ahogy sejtettem. Természetesen semmi kedvem nem volt dolgozni menni, természetesen ma hajnalban is nagyon nehéz volt felkelni négy körül, és még akkor is legszívesebben visszafordultam volna, amikor már a parkolóban voltunk. 

De aztán bent örültek nekem, ami jó érzés mindig. Még bőven az éjszakás műszak dolgozott, amikor ötkor odaértem, és úgy fogadtak, hogy "Ó, Dia, tudtuk, hogy neked is hiányzunk, mint te nekünk, és korán jössz majd." Ezek akkor is jóleső mondatok, ha egyébként csak úgy mondják. 

Aztán szép sorban csináltam napközben minden dolgomat, és az is jó volt, hogy tök jól lefoglalta az agyam egy csomó minden, meg az is, hogy voltak olyan gondok, amikre én tudtam megoldást. 

Kaptam egy kisebb pánikrohamot, amikor az egyik elektromos béka töltője szikrázott és füstölt, egy pillanat alatt összeugrott a gyomrom egészen kicsire. Szerencsére ki nem gyulladt, akkor szerintem a világból is kiszaladtam volna. 

Erik elutazott ma Debrecenbe, az idén már nem is találkozunk. Furcsa, mert eddig tőle ez nem volt megszokott, de érezze jól magát a barátaival. 

Patrik sincs itthon esténként, ő is hol itt, hol ott van a barátaival, természetesen szilveszterkor is megy ő is valahová. 

Sikerült ma beszélnem a fodrászommal is, holnap délután mehetek hozzá, megúszom legalább az itthoni hajfestést. 

Még mindig nem

 Voltam ma orvosnál, ahol kiderült, hogy előfordulhat, hogy fordítva működöm, mint az emberek többsége, mert én itthon 144/101 vérnyomást mértem, ő ott "csak" 133/91-et. Persze ez is határeset, de tök fura, hogy nekem az orvosnál nem feljebb megy. Mindegy, abban megegyeztünk, hogy figyelni kell, adott egy gyógyszert, amivel próbálkozhatok szükség esetén. Azt azért megbeszéltük, hogy érdemes lenne január elején konzultálni a nőgyógyásszal is, bár érdemben egyikőjük sem tud dönteni arról, hogy mi a kevésbé rossz..hagyni a vérnyomásomat esetleg a norcolut miatt emelkedni, vagy abbahagyni azt a kúrát, és a másik problémát hagyni. Azért magamban reménykedem egy olyan megoldásban, ami magától elhozza a normális állapotot. 

Mára egyébként azon kaptam magam, hogy fáj minden porcikám, és már délután megbántam kicsit, hogy fel sem hoztam az orvosnak a betegállomàny témáját, pedig úgy hiányzik most a munka, mint a hátamra egy púp. Biztosan benne van ebben a tegnapelőtt este történtek is, mert még mindig úgy megyek ki az ajtón sötétedés után, hogy a gyomrom azonnal összeugrik, és minden érzékemmel figyelek, hogy minden rendben van e. Hallom a hangját a tűznek, és a hideg kiráz tőle, ahogy látom magam kívülről is akkor, amikor észleltem, hogy az a füst az ajtó fölött jön ki. Nem is tudom hogy azok az emberek, akik ennél súlyosabb tragédiákat élnek át, hogyan tudják feldolgozni. Ez, ami nálunk történt, "semmiségnek" tűnik utólag, mégis borzasztóan megvisel. Biztosan azért, mert a családunk élete is veszélyben volt, a házunk is veszélyben volt, és még ha isteni szerencse is volt, meg valamiféle hőstett is, ahogy azt ott lereagáltam egy pillanat alatt (azért nem haszontalan évente végigülni a tűzvédelmi oktatást), olyan mély nyomot hagyott bennem, amit azért még én sem gondoltam. Nem is tudom ezt szavakkal jól átadni. Amiket kiváltott belőlem, az is tök érdekes, leginkább az, hogy bármennyit tudnék ölelkezni, a létező legjobb érzés most Balázs ölelése. 

Na majd szép lassan túl leszek rajta. Ilyen szempontból lehet, hogy nem is baj, hogy megyünk dolgozni, nem látom egész nap a kormos falakat, és talán az a szag is eltűnik az orromból. 

Másnap

 Éjjel fél háromig ébren voltam, addig dolgozott az adrenalin rendesen bennem. Aztán persze úgy ébredtem, mint aki minimum másnapos. Még szerencse, hogy ma és holnap még szabin vagyunk, legalább a munkával nem kellett foglalkozni. 

Helyette a vérnyomásmérőt foglalkoztattam többször is, mert persze ma is jó magas értékeket mértem. 160/105 volt a csúcs, azt hiszem. Bementem délután az orvoshoz, de a háziorvosom szabin volt, a helyettese meg jó három lépés távolságból közölte, hogy a tensiomint ne vegyem be, ha ilyen lesz tőle a nyakam, a vérnyomásommal meg majd menjek holnap a saját dokimhoz. Hát azért na...értem én, hogy neki nem én vagyok a legfontosabb, meg hogy már a munkaidő végén járt a két órányi rendelési időben, de mondjuk vehette volna a fáradságot, hogy esetleg ő is megmérje a vérnyomásomat, és egy picit megnyugtasson, hogy nincs pl infarktusom vagy ilyesmi. Ehhez a dokihoz egyszer volt szerencsém 17 évvel ezelőtt az ügyeleten, akkor épp vesegörcsöm volt, fájdalomcsillapító kellett volna. Nem adott, mert ha nem akarok kórházba menni, akkor biztos nem is fáj annyira. Sem akkor, sem most nem lopta be magát a szívembe. 

Mindegy, holnap majd elmegyek a saját dokimhoz, remélhetőleg neki azért lesz valami jó ötlete. 

És holnap este nagyon szeretnék valami jó dologról írni már, kicsit uncsi ez a sok sz@rság. 

Ez egy ilyen karácsony volt

 Azt hiszem, ez az egyik olyan karácsony lesz, amire nem a legszívesebben fogok visszaemlékezni, legalábbis a ma este történtek után biztosan nem. Igaz, semmiképpen nem is fogom tudni elfelejteni sem, vagy kitörölni az emlékeimből. 

Ma este, miután már elpakoltam mindent a konyhában, elkészítettem a fiúknak a szendvicseket holnapra (dolgozni mennek), gondoltam, leülök, megírom a blogomban, hogy ez egy jó kis hétfő volt, mert nem kellett dolgozni menni. Aztán mégis arra a sugallatra hallgattam, ami azt mondta, menjek ki előbb elszívni egy cigit. Az, hogy így döntöttem, ma este életem legjobb döntése volt. 

Már az ajtón kilépve érzékeltem, hogy valami furcsa odakint, olyan fényviszonyok vannak, mintha köd lenne. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy valaki annak ellenére is jól begyújtott, telefüstölve a környéket, hogy nincs is hideg. Aztán ahogy ezt végiggondoltam, felkapcsoltam a külső lámpát, és abban a pillanatban megláttam, hogy a nagyapámék lakás ajtaján jön ki a füst. Fogalmam sincs mi szállt meg, de lerohantam, kivágtam az ajtót, kiabáltam befelé, hogy azonnal menjenek ki a másik ajtón, aztán rohantam tovább anyukamékhoz, hogy azonnal hívja a tűzoltókat. Ő csak állt, és mondta hogy nem tud telefonálni, úgyhogy visszarohantam a saját telefonomért, és végül én telefonáltam. Balázs elmondása szerint olyan hangon kiabáltam, amit elsőre ő sem ismert fel, aztán amikor beazonosította, tudta, hogy valami nagy baj van. Kb egyszerre jelent meg mindenki, és áramtalanították a lakást, majd sikerült eloltani is a tüzet pár vödör vízzel. A tűzoltóknak oltási feladatuk már nem volt, ők átnéztek mindent, meg amennyire tudták, átszellőztették a lakást. Senkinek nem lett baja, az ijedtséget leszámítva. 

Azt nem tudom minősíteni sem, hogy felnőtt emberek őrizetlenül hagytak egy meggyújtott mécsest, és elmentek lefeküdni. 

Azt nem akarom elképzelni sem, hogy mi történt volna, ha nem megyek akkor ki. Szerencsére kimentem. 

A vérnyomásom remélhetőleg rendeződik majd, és remélem, hogy fogunk tudni aludni is ma éjjel azért. 

Tegnapi para

 Tegnap este már nem volt semmi energiám arra, hogy elmeséljem, majdnem én lettem Grincs az idén, aki ellopja a karácsonyt. Úgy ébredtem fél kilenckor, hogy borzasztóan fáj a fejem. Nem is mertem még akkor az ágyból felkelni. Kicsit vissza is aludtam, de egy órával később csak rosszabb lett. Akkor már felkeltem, a gyógyszeres fióknál kezdtem a napot. Megcsináltam a kávémat, kimentem meginni, de hagytam egy kortyot, és a cigimet is elnyomtam, be kellett jönnöm. Akkor nagyon remegett a kezem, és nagyon rosszul éreztem magam. Nem tudom elmondani sem, hogy mit éreztem, de az is megfordult a fejemben, hogy én mindjárt itt fogok meghalni. Balázs hozott még gyógyszert, és segített elhelyezkedni a kanapén. Rengeteg migrénes rohamot éltem már át, de ez most mindet überelte, a fájdalom csak erősödött, én meg csak küzdöttem ellene, mint malac a jégen. Patrik is adott egy fájdalomcsillapítót, valami koffeines alogflexet. Itt már nem számoltam mennyi gyógyszer van bennem, a borogatást igazgattam folyamatosan. Tizenegy óra után kezdett javulni egy kicsit, akkor előbb a vérnyomásomon akadtam ki (150/101), utána még arra, hogy a nyakamon, az arcomon és mindkét kezemen megjelentek ilyen fura vörös foltok. Sosem volt még gyógyszerallergiám, de Patriknak volt egyszer hasonló valami, arra antihisztamint kapott. Van itthon, azt is vettem be egyet. 

Így, erősen begyógyszerezve már egészen jól voltam, és végül minden aggodalmam ellenére elkészült vacsorára a rántott hal, jó hangulatban megvacsoráztunk. 

A fiúktól nagyon szép ajándékokat kaptunk, Patriktól egy május végi (a szülinapom hétvégéje) hétvégét Egerben, Eriktől és Rolitól pedig egy nekünk dedikaltatott Fradi évkönyvet. 

Ma szerencsére nem fejfájásra, hanem húsleves illatra és napsütésre ébredtem, ez azért kellemesebb ébredés volt, mint tegnap. Megcsináltuk az ebédet, bevallom, én mostam is két adagot. Ebéd után olyan szépen sütött a nap, és olyan kellemes idő volt, sétáltunk egy órát. Ezen kívül ettünk bejglit, néztük a tévét, mindenki élvezte a semmittevés örömeit. 

Boldog karácsonyt!

 A vasárnap meggyújtott negyedik adventi gyertya fénye is kialszik és átadja helyét az ötödik, legszentebb gyertyának, melynek felvillanó lángja bevilágí­tja az egész világot. Karácsony, szenteste, a szeretet ünnepe – sorolhatnánk azokat a szavakat, kifejezések, melyekkel évszázadok óta próbálják megfejteni a titkot. Álljunk meg egy pillanatra. Vegyük észre, hogy a Karácsony nem csak egy ünnep, sokkal inkább egy érzés. A szeretet, az emlékezés, az együttlét élménye. Meggyújtjuk a gyertyákat, emlékezünk azokra, akik már nincsenek velünk, gondolunk azokra, akiket szeretünk, de a Karácsonyt nem velük töltjük. Egymásra mosolygunk, mert együtt lehetünk.

A szí­v ilyenkor furcsa játékba kezd. Megpróbál külön válni és elkezd válogatni az emlékek között. Ami rossz volt, ami fájdalmat és keserűséget okozott, annak semmi esélye arra, hogy a karácsony meghitt pillanataiba békétlenséget hozzon. Mert a karácsony tudja egyedül azt, hogy mi kell a szí­vnek, és mi kell a léleknek. Családunk közt, a karácsonyfa meghitt árnyában jövünk rá, hogy ezek a pillanatok, amikor igazán szeretünk, életünk legszebb pillanatai.

Bármilyen utat is választunk, a gondolkodást igen, a szí­vet sohasem téveszti meg az önáltatás hazugsága. A szó szeret megtéveszteni, a szí­v erre képtelen. Soha ne feledjük el, minden szí­vből szóló karácsonyi énekben, a kandalló ropogásában és melegében, az ünnepi ebéd közben, a beszélgetésben és nevetésben, minden képeslapban, amit egy barát vagy a család küldött, minden, amit ebből meghallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet. Szeretet nélkül nem lehetünk emberek, szeretet nélkül nincsenek ünnepek. Ne féljünk kimutatni, ne féljünk elmondani és ne féljünk azt átadni. Gyújtsuk meg együtt a szeretet gyertyáját.

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek 🌲

Péntek

 Nálunk is megvolt az utolsó munkanap, végre. Na még nem az idei évre, csak így karácsony előtt. Mondjuk ezt jobban nem is lehetett volna kimaxolni, lévén holnap van Szenteste. Nem baj, délután sikerült megvenni mindent, ami még kell (és eszembe jutott), reményeim szerint se éhen nem maradunk, se nem kell holnap menni semmiért. 

Elkészültek a bejglik, várják a tepsikben a holnap reggeli sütést. És elkészült a méteres kalács is, így lehet mondani, hogy van bőven süti is. 

Este tízre fejeztem be, nem mondom, hogy nem tudnék már állva elaludni, mert simán..De örülök, hogy készen van minden, amit elterveztem. 

Csütörtök

 Nagyon elfáradtam. Leginkább a korai kelés az, ami megvisel, szerintem sohasem lesz olyan, hogy én magamtól ébredek reggel nyolc óra előtt. Ahogy arra sem látok nagy esélyt a közeljövőben, hogy úgy ébredek fel, hogy kipattanok az ágyból. 

A bevásárlással nagyon nem állok jól. Azt hittem, hogy ma délután megveszek mindent, de aztán úgy jártam, hogy olyan migrén kapott el a spar kellős közepén, hogy nagyon gyorsan inkább a kasszák felé indultam. 

De ma lett megint szép új körmöm, karácsonyos. 

Már szerda

 Továbbra is száguld az idő, ami egyébként meglepő módon most nem zavar. Valamiért most az történik, hogy ahogy telik az idő, és közeledik az ünnep, úgy leszek egyre nyugodtabb. Most már mindenkinek van ajándék is, a Fradi tegnap este elkezdte árulni a jegyeket az EL nyolcaddöntőre. Meg is vettük, ki is van nyomtatva, ez nagyon jó ajándék mindannyiunknak. Emellé még mindenkinek sütök valami kedvére valót, a linzer és az isler ugye már készen van, a zserbó is már csak a csokimázra vár. Lesz bejgli is, és méteres kalács is. Aztán még meglátjuk lesz e valami ezek mellé, 

Kaptunk ma egy igazán sokkoló hírt az egyik kolleganőnkről, aki két hónapja betegállomànyban van. Azt már a múlt héten is mondta a fia (ő is nálunk dolgozik), hogy úgy tűnik, agydaganatot találtak nála, ami nem műthető. Mostanra azt is tudjuk, hogy nem csak nem lehet műteni, de semmi mást sem, és már több is van, negyedik stádium...maximum három hónapot jósoltak. Annyira sokkoló ez az egész, hogy egész nap nem megy ki a fejemből. Mert ő odafigyelt magára, rendszeresen járt ellenőrzésekre, figyelt mit eszik, mozgott, régesrég leszokott a dohányzásról. És úgy tűnik, hogy ez is kevés, mert mégiscsak úgy lehet, hogy van egy ilyen megírt történetünk itt a földi êletünkben. 

Na megnézem kihűlt e már a zserbó, hátha még meg tudom rá csinálni a csokit is. 

Ma

 Kicsit kevésbé volt hideg, mint tegnap, aminek ék részemről nagyon tudok örülni. 

Délelőtt a főnököm tartott egy érdekes tájékoztató jellegű, és valami évértékelő féle beszédet. Hát kevés embert ismerek, aki úgy motivál, hogy közben leginkább a sárga földig lehord. Amúgy tök jól tud beszélni, de az ilyesmiben rémesen gyenge. Ahogy láttam, mindenki úgy érezte magát utána, hogy legszívesebben mindannyian sarkon fordultunk volna, és indultunk volna haza. De mindegy, hát ezt is elrakjuk emlékbe. 

Délután voltam a könyvtárban. Már nagyon hiányzott az a nyugodt csend, ami csak ott van. Majdnem úgy jártam, hogy nem is a könyvekkel foglalkoztam, annyira élveztem ott a céltalan kóborlást a polcok lözött. Ha egy kicsit melegebb lett volna, akkor biztos, hogy még tovább is maradtam volna, de így is nagyon jó volt. 

Az van

 ...hogy nagyjából két órát aludtam, négy után kelni kellett, mert ötre mentünk dolgozni. Úgy egyébként lefeküdtem én 11-kor, csak épp úgy jártam, hogy képtelen voltam elaludni. Csak forgolódtam, próbáltam megtalálni azt a pózt, ami majd elég kényelmes lesz ahhoz, hogy végre tudjak aludni. Persze amikor hajnalban kelni kellett, akkor már tudtam volna bármeddig aludni. 

Egész héten ilyen korán megyünk, cserébe fél kettőkor már jöhetünk haza. Van is még dolog bőven, azon nem is aggódom, mert tudom, hogy meglesz minden. 

Azon viszont aggódom, hogy az idén nem sikerül megtalálni azt az egy valamit, ami meglepetés lehet, és igazi örömöt szerez. Borzasztóan bánt és frusztrál, mert nagyon szeretném, ha legalább egy-egy ilyen valami lenne mindenkinek. 

Balázs ezt nem igazán érti, ő kategorikusan kijelentette, hogy nem veszünk senkinek semmit, mert majd lesz itt még El meccs, meg nyaralás, ez mindegyik ajándék. Ami egyébként igaz, természetesen, és én sem toronyórát gondolnék, csak valamit, amitől mindenki arcán lesz egy olyan igazi mosoly. 

Advent negyedik vasárnapján

 A sötét gondolataimtól megkímélek mindenkit. Majd lehet, hogy egyszer, valamikor a jövő héten elmesélem, de ma koncentráljunk arra, hogy az idén, először a futballtörténelem során aranyvasárnap rendezték a vb döntőt. 

Nálunk természetesen mindenféle programot és minden egyebet úgy időzítettünk, hogy délután négyre, amikor kezdődik, már mindenki nyugodtan le tudjon ülni a tv elé. Én félretettem a linzerek kenegetését, gondoltam, majd a meccs után befejezem. Argentína és Franciaország játszotta a döntőt, az első félidő olyan argentín fölénnyel zárult, hogy még arra is gondoltam, a második félidőt már majd csak hallgatom az étkezőből, és nekiállok a többi linzer lekvározásának is. Még szerencse, hogy nem így tettem, mert lemaradtam volna egy csomó izgalomról. A második félidő végére 2:2 volt az eredmény, és a kétszer 15 perc hosszabbítás is úgy alakult, hogy mindkét csapat szerzett egy-egy gólt. Tizenegyesek döntöttek, ebben pedig ezúttal Argentína volt at eredményesebb, így ma este ők lettek a világbajnokok Lionel Messi vezetésével. Azt hiszem, ilyen karácsonyi ajándékot még sosem kaptak Argentínában. 

Szombat

 Ma reggel arra a meglepetésre ébredtem, hogy miután szerdán elfogyott a gyógyszer, amit kaptam, már vége is megint a kellemesen gondtalan napoknak, és kezdődik megint elölről minden. Igazából egy hét sem volt, ami teljesen jó volt, de mindegy. Sejtethettem volna már a tegnapi migrénemből, hogy ez lesz. Mindegy, igyekszem összekapni magam, és nem aggódni, vagy belesüllyedni ebbe az egészbe, de megmondom őszintén, azért ez most nem olyan könnyű. 

Van még ajándék vásárlási restanciàm is, de a legkevésbé sincs kedvem kimozdulni. A kettő együtt nem a legnyerőbb páros, de majd lesz valami. Mindig volt...

Délutan a vébé bronzmeccset fél szemmel, fél füllel követtem csak, mert közben sütöttem a linzert, Örülök a horvátok győzelmének, leginkább Modric miatt, akinek szinte biztos, hogy ez volt az utolsó vébéje, jó, hogy bronzéremmel vonul vissza. Holnap délután az is kiderül, hogy vajon Messinek megadatik e pályafutása egyetlen vb győzelme?

❤️

 

Ma búcsúztunk

 Múlt héten kaptuk a megrendítő hírt, hogy apósom sógora délelőtt összeesett, és sajnos hiába érkezett gyorsan orvos, mentő, és mentőhelikopter is, nem tudtak már segíteni rajta. Nem volt már fiatal, 81 éves korában ment el, de azt senki nem gondolta, hogy így, egy pillanat alatt történik ez. 

Ma délután kettőkor volt a gyászmise, háromkor pedig a temetés. Sajnos az utóbbi években minden évre jut legalább egy temetés (ahogy Roli nagy bölcsen megállapította: ebből is látszik, hogy öregszünk, mert régen egy temetésen sem voltam, most meg már ez a harmadik).

A mai szertartás annak ellenére is nagyon megérintett, hogy sokszor nem tudtam rendesen figyelni, mert nagyon fáztam. Ez a pap olyan szépen beszélt, amit nem csak a tartalomra vonatkozóan gondolok, hanem arra is, hogy milyen szépen ejtette ki a szavakat, milyen kellemes hangja volt. 

Géza bácsi bányász volt, mielőtt a sírba leengedték a koporsót a sírgödörbe, a bányászhimnuszt is lejátszották neki. Nagyon különleges volt. 

Azt még itt elmesélem ennek az eseménynek a kapcsán, hogy milyen büszke vagyok arra, hogy mindegyik fiunknak természetes volt az is, hogy jönnek, az is, hogy inget és zakót vesznek fel, nem kellett őket erre sem kérni, sem figyelmeztetni, hogy ezt így illik. Egyszerűen tudják. 

 

Amúgy...hogy vagy?

 Van ez az egyébként már-már idegesítően sokat játszott reklám a Telekomtól. Ami nálam már első látásra-hallásra is betalált, a buszsofőr hölgy katakterét különös érzékkel, és érzékenységgel választották ki. Abban a pillanatban, ahogy először meglátja az ember, süt róla a szeretetéhség, a magány, és szívfacsaró, ahogy túllépve a saját nyilvánvaló "lelki nyomorán" mindenkihez van egy kedves szava, ha több nem is, hát megkérdezi, hogy vagy? Olyan mély érzések vannak ebben a rövidke, összevágott reklámban is (én megnéztem a hosszabb verziót már, az méginkább belesodor egy érdekes érzelmi állapotba), hogy az valami elképesztő. A végén pedig ott van egyfajta csattanóként a fiatal fiú, (aki egyébként egy szétszórt, szeleburdi kamasz, aki folyton elhagyja a telefonját) akinél bezárul az érzelmi kör, és végre, elsőként a sok mindenki közül, viszonozza az érzelmi törődést, és megkérdezi"Amúgy hogy vagy? Az az a pillanat, amire lehet mondani, hogy szavak sincsenek rá, ahogy a hölgy arcán megjelenik az az érzés, ami olyan jó, mert azt érzed, hogy valakinek fontos vagy, és törődik veled. 

És ami miatt mindezt elmeséltem, az az a döbbenet, ami akkor ért, amikor a sokadik embertől hallottam erről a reklámról úgy nyilatkozni, hogy csak idegesíti, zagyvaság az egész, semmi értelme, stb. Tényleg ennyire mélyen vagyunk, mi, emberek, hogy nem jut el ez az üzenet, csak a felszínt látják? Ez is szívfacsaró. 

Többször kéne, de akkor most megkérdezem, amúgy hogy vagytok?

Legyen tánc

 Annyi mindenen jár folyamatosan az agyam, és ahogy látom, mindenki így van ezzel. Nem magasröptű, fennkölt gondolatok ezek a többségnél, hanem inkább számolgatás, folyamatos újratervezés, latolgatás. Nem lehet egyébként szerintem semmit sem eltervezni igazán, a legkevésbé sem lehet a megszokott mederben élni az életünket. Simán bele lehet bolondulni abba, hogy napról napra változik mindennek az ára, és miközben azt látom, a vásárlók nagy része igenis nézi az árakat, addig a másik oldalon mintha ez fel sem tűnne senkinek, és csak gyártják a struccszalámitól kezdve a borsópüréből készült vega (vegán?) húshelyettesítő izét. 

De közben bennem most már ott van az a kis motoszkáló hang, ami azt mondja, na elég ebből, nem akarok energiát adni ennek a rengeteg negatív érzésnek, legyen végre valami zene, és legyen akkor már tánc is. 

Vagy épp legyen egy jó vébé elődöntő...vagy egy jó forralt bor, valami finom süti, akármi, ami bármennyi időre is jó érzéseket ad. 

Brrrr

 Van nekem ez a tél utálatom, ami valahogy mindig csak fokozódik. Persze, szép a havas táj, meg a karácsonyi hangulat is csak ilyenkor van, ami különleges, és nagyon szeretem. De a fázás kikészít. Az idén szerintem sokkal többen értik már, és érzik át, milyen kínlódással is jár, hogy hideg van, vagy hogy mit jelent az, hogy dupla zokniban is lefagy az ember lába, és még levegőt is óvatosabban vesz, ne pazaroljunk arra sem energiát. Ez az energiaár mizéria csak még jobban megutáltatja velem, mert mindenhol épp csak a minimum fűtés van, és ettől minden olyan rideg-hideg. Ahányszor beérünk dolgozni, és megyünk a jéghideg lépcsőházban és folyosón, eszembe jut József Attila verse. 

TÉL

"Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!"

Az öröm vasárnapja

 Ma meggyújtottuk a harmadik gyertyát is az adventi koszorún. Teljesen hagyományos módon nálunk is három lila és egy rózsaszín gyertya van a koszorún, ma a rózsaszínt gyújtottuk a két lila mellé. 

Nem volt semmi különleges ezen a napon nálunk, borzasztó hideg lett mára, és nagyon erős szél fújt, de nem havazott. Ebéd után megnéztünk két részt a Koronából. Már az ötödik évad megy nálunk is, amitől kicsit féltem, annyi rosszat olvastam már róla, de nekem eddig semmi bajom vele. Talán Károly az egyetlen, akinek szerintem túl jóképű színészt találtak, de a többiekkel nincs bajom. 

Végre arra is rávettem magam, hogy a spájzba folyton csak "behajigált" dolgokat kicsit rendberakjam. Messze nem tökéletes, de már sokkal jobb, ezzel is elégedett vagyok jelenleg. 

Megint

 Ez már megint egy olyan szombat volt, amikor még az is megfordult a fejemben, hogy inkább lett volna munkanap. Azzal a jóféle fejfájással ébredtem, ami általában kitart egész nap. Tudtam már reggel is,hogy ez lesz, és kicsit sem dobódtam fel ettől. Hiába is próbáltam elmulasztani, így aztán inkább alkalmazkodtam ehhez, és úgy csináltam mindent, ahogy és amikor tudtam. Borzasztóan lassan ment minden, de ez van. 

Volt egyébként napközben pár érdekes gondolatom, amiről azt gondoltam, hogy majd este írok róla, de csak ennyi van meg ezekből, már fogalmam sincs mik voltak azok. 

És már péntek

 Igaz, nem lehet mondani, hogy felhőtlen lehetett az öröm amiatt, hogy ez a hét utolsó munkanapja. Már csak azért sem, mert hajnalban köd volt, aztán meg rákezdett az eső, és nem is hagyta abba már. Végülis úgysem készültem semmilyen kinti programra, eső nélkül sem, úgyhogy mindegy is milyen idő van. 

Egész nap fájt a fejem is, gondolom ez nagyban köszönhető volt az időjárásnak is, de lehet bármi mástól is. 

Itthon kellett egy-két óra, hogy kicsit átmelegedjek, a brazil-horvát meccset még úgy néztem, hogy be voltam takarózva. Én a braziloknak szurkoltam, mert a legtöbb meccsük nagyon jó volt, szeretem ezt a fajta focit nézni, amit ők játszanak, így csalódott voltam, amikor mégis Horvátország jutott tovább tizenegyesekkel. De ez a foci ilyen sport, nem érdemek szerint van a győzelem, hanem azok nyernek, akik több gólt rúgnak. 

Már majdnem péntek

 Nagyon gyorsan telik ez a hét is, már majdnem ijesztő is az idő száguldása. Szerencsére most épp a hétvége felé robog, de nincsenek illúzióim, hogy majd amikor holnap délután elkezdődik a hétvége, akkor lassul valamit. Egy-egy napba így aztán annyi minden zsúfolódik bele, annyiféle feladat van, hogy nincs lehetőség sem arra, hogy az adventi várakozást igazán át tudja élni az ember. 

Felfokozott érzelmi állapotban van mindenki, aminek biztosan köze van a teliholdhoz is, meg egy csomó minden máshoz is. Természetesen mindenkinek a maga baja a legfontosabb, a legnagyobb, az övé élvez elsőbbséget. Én próbalok uralkodni magamon, bár néha előjön belőlem az undok sárkány, vagy akár a hisztis pi.a. de olyankor gyorsan elvonulok.egy kicsit. 

Szerda

 Nem is tudom mit tudnék írni. Elég átlagos nap volt, munkával, vásárlással. Az elég lehangoló, hogy reggel még sötétben indultunk háromnegyed hét előtt pár perccel, délután meg már sötétedett, amikor négy után hazaindultunk. Igaz, a karácsonyi fények ilyenkor kicsit javítanak a helyzeten. 

Mifelénk egyébként nagyon sok helyen vannak karácsonyi fények az ablakokban, a házakon, kertekben, szeretem ezeket nézegetni. 

Rajtam kívül mindenki utálja az ilyen bámészkodást, még jobban a céltalan lődörgést, íhy aztán esélytelen, hogy valaha is elmenjünk egy adventi vásárba. Illetve ez így nem igaz, egyszer sikerült Siófokon rávenni őket. Az az emlék marad ezzel kapcsolatban. 

Karácsonyi ajándék ügyben igen csehül állunk, mondjuk nincs is egyetértés még közöttünk abban sem, hogy hogy is legyen. Majd valami kompromisszumos megoldás csak lesz.  

Eriknek már múlt héten megérkezett az értesítés, hogy a téli szünet után online oktatásra állnak át. Rolinál egyelőre nincs erről szó, de még ez is változhat. 

Mikulás

 Hiába vannak itt jórészt felnőttek (mondjuk mindig az én kisfiaim lesznek), itt is járt a Mikulás. Hozott mindenkinek ajándékot, és ugyanúgy az éj leple alatt csempészte be, mint régen. 

Természetesen már nem azzal az izgatottsággal várják, mint kicsi korukban (hogy szerettem azt a varázslatos időszakot), de még mindig meglepetés, amit kapnak. Így működik a varázslat, és mindig azt remélem, hogy majd ők is ezt viszik tovább, és ők is ilyen varázsvilágot teremtenek.az ő gyerekeiknek. 

Patrik egyébként a héten emlegette az adventi naptárat, mint hianyzó dolgot az életéből. Erre már valóban évek óta nem fordítok semmi energiát, de megpróbálom megjegyezni, hogy jövőre készüljek ezzel is. Végül is, ezzel is csempésznénk a mindennapokba valami plusz jót is, ami mindig jól jön. 

Volt már ennek előzménye

 Írtam is róla már, ebben a posztban. Igyekeztem azért odafigyelni is magamra, a jelekre, a történésekre. Sohasem volt ennyire részletes a menstruációs naptáram. Egy-két éve még az is előfordult, hogy elfelejtettem bejelölni a kezdőnapot, vagy épp az utolsót, mert annyira nem volt tényező. Egy-egy komolyabb migrénes roham volt csak, ami ilyenkor megviselt. Aztán az idén ez teljesen megváltozott. Már oda kellett figyelni mindenre, nyár óta kb folyamatos készenlétben vagyok bármire és mindenre, de még magamnak sem akartam sem beismerni, sem elhinni, hogy bizony, a hormonjaim úgy döntöttek, elegük van már belőlem, meg abból a normális, kiszámítható működésből, Mondjuk örültem volna egy kölcsönös, kompromisszumképes megoldásnak, de nem volt ebbe semmi beleszólásom. 

A hétvégi történéseket, és a ramaty állapotomat is most már úgy gondolom, a mai történés okozta. Az volt az igazi tárgyalás ebben a fogalmazásban, aminek sem címet nem adhattam, de még csak a bevezetőt sem írtam meg. Egyszerűen csak ott találtam magam a tárgyalás kellős közepén, mindenféle túlzófokot jelölő szavakkal és felkiáltójelekkel teletűzdelt mondatokban. 

Tegnap este már gyanús volt azért, hogy a november közepén kezdődött ciklusom, ami tulajdonképpen normálisan azóta sem ért véget, fogja magát, és újrakezdődik, ami elég hihetetlennek tűnt, és azt gondoltam, à, biztos csak amiatt van, hogy nem vagyok jól. Az csak ma délelőtt tudatosult bennem, hogy éppen fordítva lehetett ez, és emiatt nem voltam jól, merthogy zajlott ez a velem nem egyeztetett fogalmazás írás. Amikor ez tudatosult, és ijesztő valósággá vált a munkahelyi mosdóban, az első sokk után ki is gondoltam, hogy a befejezést már én írom majd, lesz, ami lesz. 

Szerencsére kaptam időpontot ma délre sürgősséggel. Szerencsére a munkából el tudtam jönni. Szerencsére Balázs éppen nem dolgozott, és el tudott jönni értem. Szerencsére egy nagyon kedves doktornő volt. Szerencsére volt még választási lehetőségem, nem kell azonnal műtéten gondolkodni. A gyógyszeres kezelést választottam, egyrészt, mert félek a másik megoldástól, másrészt azt remélem, még ez is elég lesz. Van egy hét rá, hogy kiderüljön. Ha ez a hét pozitív változást hoz, akkor három hónapig ez a gyógyszer lesz a barátom. (norcolut) Ha nem, akkor jövő hét hétfőn másik befejezést kell írnom. 

Ezen a poszton egyébként gondolkodtam egy darabig, megírjam e vagy ne, de végül úgy gondoltam, vannak itt páran, akik fiatalabbak (vagy szerencsésebbek) nálam, nekik még akár jó is lehet, hogy valaki ezt is elmesélte. 

A Remény gyertyája

 Ma már a második gyertyát gyújtottuk meg az adventi koszorún. Ma már együtt égett a Hit és a Remény gyertyája. 

Talán az én életemben még sosem volt szükség ennyire arra a sziklaszilárd Hitre, hogy a Remény valóban elérkezik hozzánk.

 Olyan sok minden történt az elmúlt években, amikor azt gondoltam, hogy hát ennél rosszabb, nehezebb, reménytelenebb már biztosan nem lehet, elérjük azt, ahonnan már csak felfelé van. És nem. Pár hónap alatt itt találtuk magunkat a 21. század minden fejlettségével, gazdagságával, elképesztő tudással felfegyverkezve valahol a múlt század elején. Ijesztő a jövőkép is, de ijesztő a jelen is. Minden értelemben ijesztő. Pedig én optimista vagyok, és úgy gondolkodom, hogy megoldunk bármit, amire szükség van. Remélem, hogy ez az optimizmus kitart. 

És reménykedem abban, hogy ez a nem igazi beteg, de nem is jó állapotom most már más irányt vesz, leginkább afelé kéne változnia, hogy minden rendben. 

Lusta nap

 Egészen mást terveztem mára, mint ami végül lett. Lett volna egy csomó elintéznivalóm a szokásos hétvégi rutinokon kívül. 

Ehhez képest a délelőtt a kanapén fekve telt, mert ugyan nem volt hőemelkedésem, de olyan borzasztóan betegnek éreztem magam, minden porcikám fájt, még a bokacsontom is. Kedvem lett volna sírva fakadni, de próbáltam azért összeszednj magam. 

Balázs hozott covid tesztet, negatív. 

A semmittevés ellenére estére megint hőemelkedésem volt. Pedig nagyon nem szeretnék újra betétállományba menni, úgyhogy remélem ma éjszaka meglátogat valami karácsonyi tündér, és bármi is ez, kivarázsolja belőlem. 

Remélem nem

 Ma reggel úgy ébredtem, hogy nagyon fura volt a torkom, amikor nyeltem. Akkor azt gondoltam, hogy biztos csak kiszáradt az éjszaka, 

Napközben is voltak furcsaságok, a fejem tompán fájt, néha éreztem a torkomat, párszor tüsszögtem is (mondjuk ez nálam azért mindennapos), fáztam is. 

Összeszedtem magam annyira, hogy rendesen végigcsináltam a napot, ami nem is volt annyira nehéz, ma már kettőkor jöttünk haza. 

Voltunk tankolni, aztán vásárolni. Itthon még tettem-vettem, de hat körül már egyre furább volt minden. Kíváncsiságból megmértem a lázam, 37,4. Ez épp csak egy kis hőemelkedés, de remélem, hogy nem is lesz belőle több, nem beteg leszek megint, hanem csak elfáradtam a héten. 

Ennek kell most drukkolni.

Ma van

 14 évvel ezelőtt íródott a legelső bejegyzés ezen a felületen. Ez nagyon sok idő, és azóta nem csak a világ változott meg, hanem vele együtt a blogolók közössége is. Kár érte, mert különleges volt akkoriban bekerülni ide, és csodás "utazásokat" tettünk egymás életének egy-egy kalandja kapcsán. 

Mostanra annyi olyan felület van, ahol valamilyen módon kifejezheti bárki az érzéseit, vagy megoszthatja a legfontosabb dolgait, ráadásul a legtöbb már sokkal kevesebb idő és energia ráfordításr igényel, hamarabb érkezik visszacsatolás is, így népszerűbb lett, mint ez a nagyon hagyományosnak mondható forma. 

Én szeretem a kezdetek óta, még akkor is, ha sok minden változott bennem is, amióta az az első poszt megjelent. 

Azt hiszem ez még így marad egy darabig, és jövő ilyenkor kiderül az is, lesz e ennek a blognak 15. szülinapja is. 

A vébéről

 Természetesen folyamatosan mennek nálunk a meccsek, követjük az eredményeket és eseményeket családilag. Van, hogy a két nagyobb a barátaikkal nézik valahol, de a legtöbbet azért itthon látták ők is. Az most már mindig különleges emlék lesz nekem, hogy ennek a vb-nek a délelőtti meccseit is láttuk így közösen. Mindenki egy emberként drukkolt Tunézia nagyon szimpatikus válogatottjának, akiket először a mi Aissa Laidounink miatt néztük leginkább. 

Most már nekik nem szurkolhatunk tovább, mert ma hiába győztek a francia válogatott ellen, ugyanabban a csoportban az ausztrálok is nyertek, és jobb gólkülönbséggel ők jutottak tovább. 

Most megy a Lengyelország-Argentína és a Szaúd-Arábia-Mexikó meccs, innen is majd ketten jutnak tovább. 

Ami nagyon érdekes nekem, hogy ahhoz képest, hogy Katar nagyjából a világ végén van, nagyon sok szurkoló van minden országból. Azt hiszem, szinte minden meccs teltház előtt zajlott,.és ez tök jó. A lelátói képeken látni sok helyi viseletbe öltözött férfit. Mindenkin mindig hófehér és gyönyörűen vasalt az a valami (sajnos nem tudom a nevét), hozzá vagy fehér vagy piros fejfedő (azt sem tudom, hogy ez turbán e vagy máshogy hívják). Az meg bámulatos, hogy ebben a hagyományos, valláshoz kötődő öltözetben is a világ legtermészetesebb módján használják a legjobb telefonokat pl. 

Az is látszik, hogy itt aztán van pénz, minden stadionban kifogástalan és csúcsminőségű a fű.

Van itt egy kis válság

 Na nem olyan nagyon komoly, és ez is visszatérő dolog ebben az időszakban már hosszú évek óta. Biztosan én vagyok a balfék, de még ha azt gondolom is, hogy már túl vagyok régi dolgokon, feldolgoztam, stb, akkor is folyamatosan visszaköszön. De attól, hogy nem komoly, még rányomja a bélyegét a hangulatomra. Arról van szó, hogy most épp mindenhol olyan haszontalannak érzem magam. Épp nem teljesen világos, hogy most épp mi is az én feladatom, mert a meglévő sok mindent elkezdték szétosztani. Már az első ilyennél látszik, hogy fura a döntés, mert aki kapja, nem tudja mit kell csinálnia, nem érti, hogy miért ő, nem tudja hogyan fogjon hozzá. Tőlem várja a megoldást. Nem azt, hogy magyarázzam el, hanem hogy csináljam meg, ő meg majd elküldi, hogy kész. Faramuci helyzet. Ráadásul pont az a feladatom, amit egyébként szerettem csinálni. Majd azért megpróbálok beszélni erről a döntéshozóval, de nem hinném, hogy meg fogja változtatni az álláspontját. Vannak olyan dolgok is, amiknél látom, hogy már az első mozzanatok után hiányosságok vannak, de nem tehetem meg, hogy én szólok miatta, mert nem vagyok a felettese annak, akinek szólni kellene. 

Itthon sem mindig találom a helyemet. A sok-sok év folyamatos gondoskodás után most már nem nagyon van erre valós igény, legalábbis nem úgy, mint régen. Nem feltétlenül kérnek már tanácsot egy-egy döntés előtt, nem akarnak már mindent elmesélni. Volt erre idő felkészülni, de amikor nemrég eszembe jutott, hogy Roli is mindjárt 18 éves lesz, mellbevágott ez. Három felnőtt fiam lesz. Durva. 

És még ha ez nem lenne elég, most már megállás nélkül fázom is. 🙁

Ma már dolgozni kellett

 Nagyjából úgy keltem reggel, mint régen, amikor nem nagyon volt kedvem suliba menni. Ébredés után még jó pár percig figyeltem magam, hogy vajon van e bármilyen tünetem, ami miatt semmiképpen sem kelhetek ki az ágyból, dolgozni meg aztán végképp nem mehetek. Nem találtam ilyet, így aztán kénytelen voltam felkelni, felöltözni, és elindulni dolgozni. 

Vártak többen is, mint a messiást. Volt aki azért, mert ha én ott vagyok, nyugodtabb, van kitől tanácsot, megerősítést kérni, volt, aki azért, mert nem kell már engem helyettesíteni, és volt, aki annak örült, hogy végre van kihez szólni. 

Az persze jó érzés, hogy örülnek nekem, de a kedvemet nem hozta meg még. A szokásos napi rutinfeladatok gyorsan beszippantottak, de egész nap nem érkezett meg a lelkesedés, vagy az a lendület, amivel a munkámat szoktam végezni. Dr úgyis szokták mondani, hogy minden kezdet nehéz, hátha a holnap már jobb lesz egy fokkal. 

Advent

 Elkezdődött ma az advent időszaka. Nálunk is előkerültek a díszek, fények, amik most is olyan különleges hangulatba öltöztették a lakást. Régi ismerősök, és mindig van köztük egy-egy újabb is, bár az idén nagyon visszafogott voltam, és csak egy piros házikós ledes bigyókát vettem. Pedig annyira szeretem ezeket a kis csetreszeket ilyenkor, hogy bármennyivel el tudnék szöszmötölni. 

Ma volt az utolsó nap itthon, nyugiban, holnap már menni kell dolgozni. Roli is megy suliba, nagyon remélem, hogy nem szed össze azonnal valamit, még messze nem száz százalékos. Mondjuk én sem, mindketten használjuk még az inhalálós gyógyszert. 

Szombat

 Minden évben ilyentájt rámtör a takarítási láz. Ehhez nem a karácsonynak van köze, hanem inkább annak, hogy ilyenkor költöztünk be. Amit ugye megelőzött egy jó nagy felfordulással járó átépítés. Ha jól emlékszem, akkor nem sokkal a befejezés előtt tüdőgyulladásom volt, minden bajom volt, hogy semmit nem tudtam csinálni. Azért a hajrára meggyógyultam, és amikor végre minden készen volt, turbó módba kapcsoltam. Azt nem is tudom, akkor honnan vettem ennyi energiát, de sikerült. 

Na, szerintem ez az emlék dolgozik bennem újra ilyenkor, és ez vezet oda, hogy a konyhát úgy takarítom ki, hogy minden ki van szedve a szekrényekből, fiókokból, minden le van mosva, stb, stb. Alapjáraton is szeretem magam körül a rendet, de azért annyira nem vagyok elvetemült, hogy ezt minden hónapban megcsináljam. Ez a mai konyhatakarítós akció kb öt óra volt. A hátam érzi S folyamatos ácsorgást, meg székre felmászást/lejövést, de nagyon elégedett vagyok magammal és a végeredménnyel. 

Ugyanide várom holnap az ebédet valakitől, hogy így is maradjon minden. 😊

Péntek

 Ma csak főztem, más házimunkát nem csináltam. A tegnapi megpróbáltatások után nem is nagyon mertem tervezni semmit, meg tudtam azt is, hogy fél háromra körmöshöz megyek, fél hatra meg fodrászhoz, úgyhogy nagyon komoly dolgokra nem is lenne idő. Délelőtt be kellett mennem Roli igazolásáért, mert az hétfőn lemaradt. Nagyon szép idő volt, kellemesen melegített a nap, még jól is esett egyet sétálni. 

És akkor az új körmöm:

Amilyen hülye vagyok

 Tegnap nagyon belelkesültem attól, hogy jól vagyok, meg hogy az ágynemű olyan jó illatos lett...meg aztán azt is fejembe vettem, hogy én aztán most minden bacit, vírust és atkát elpusztítok a mosógépben hatvan fokon. Így ma az összes függöny is a mosógépben találta magát. Én meg utána úgy magamat, hogy van 14 db nagyon jó illatú, de borzasztóan gyűrött függönyöm, amit ablakpucolás után ki kell vasalni. Nem, ezek nem lógják ki magukat, és nem elég hozzá a kézi gőzölő. 

Nagyjából az utolsó előtti ablaknál éreztem, hogy ezt most túlvállaltam, de onnan már nem volt visszaút, és ugye még ott vártak a függönyök. Miközben vasaltam, nosztalgiával gondoltam vissza arra a három darab ablakra a kis lakásunkban, amivel tokkal -vonóval végeztem maximum fél óra alatt. Mondjuk akkor meg az volt a bajom, hogy nincs több ablak. ..ki érti ezt? 

Azért kitartottam, és kivasaltam mindent, de megszenvedtem vele, mint Krisztus a kereszten. Még most nincs is bennem meg az az elégedett érzés, ahogy az ablakokra nézek, mert még fáj mindenem, de holnap már örülni fogok neki, hogy megcsináltam. 

Alakul

 Roland még tegnap késő este olyan borzasztóan köhögött, hogy megfordult a fejemben az is, hogy ma reggel megint az orvosnál kell majd kezdenünk, meg az is, hogy még egy óra így, és én bizony mentőt hívok, mert meg fog fulladni. Nem kellett szerencsére, mert aztán el tudott aludni, és álmában nem kínozza. 

Aztán ma úgy ébresztettem tíz után, akkor is csak azért, mert be kellett venni már a gyógyszerét. Már délelőtt is úgy tűnt, kicsit jobban van, és ez így is maradt egész nap. Kevesebbet köhög jóval, mint eddig. Remélem nem kiabálom el, hogy ez most már így is marad. 

Azon felbuzdulva, hogy én is ma is kicsit megint jobban voltam már, lehúztam az összes ágyneműt. Érdekes felfedezést tettem mosás -szárítás közben. Már egy ideje küszködök azzal a problémával, hogy nem marad illatos a ruha mosás és szárítás után. Próbáltam már mindent, másik öblítőt, mosóparfümöt, kiskutya fülét is...erre ma, amikor az ágyneműt trisóval és mosóporral mostam, mindennek olyan jó illata maradt, hogy azt gondolom, a folyékony mosószer lesz a ludas. Ez egyébként már máskor is gyanús volt, mert a fehér ruhákhoz használok trisó+mosópor kombót, és azok a ruhák sokkal illatosabbak. Most majd tesztelem ezt az elméletet, esetleg próbalok másféle folyékony mosószert (most perwollt használok), mert mosóport egyre nehezebb beszerezni. Van valakinek más folyékony mosószerrel tapasztalata? 

Kedd

 Az azért most nem is jön rosszul, hogy ilyen furcsa időpontban van a vébé. Teljesen jó erre a lábadozós időszakra, már délelőtt 11-kor van meccs, és ha épp úgy adódik, akár este tízig remek (vagy kevésbé értékelhető) szórakozást nyújt. Láttunk már borzasztóan unalmas meccset, láttunk már nagyon izgalmasat, láttunk rengeteg gólos meccset, láttunk nagy drámát, láttunk olyat, ahol Fradi játékosért szoríthattunk. Még tippjátékot is játszunk négyen. Egyelőre vastagon utolsó vagyok, de van még meccs bőven, bármi lehet. Mondjuk a győztes meghívja a többieket egy vacsorára, úgyhogy nem olyan nagy baj ez a negyedik hely. 😁

Én azt hiszem, egy kicsit azért már jobban vagyok, legalábbis képes voltam mosni, főzni, és még vacsorára kakaós csigát és kalácsot sütni is. Azt nem mondom, hogy nem fáradtam el, meg azért menet közben is többször leültem egy kicsit a kanapéra. A köhögésem egy kicsit jobb most. Roliról még óvatosan fogalmaznék, azért nem történt még látványos javulás, igaz, még csak a második adag gyógyszert vette be mindegyikből. 

Azt leszámítva, hogy ez a nyavalya a legkevésbé sem hiányzott az életünkből, itthon lenni nem olyan rossz. Még jobb lenne, ha minden elmaradásomat meg tudnám csinálni..

Akkor maradunk itthon

 Ma reggel kettesben Rolival elbattyogtunk az orvoshoz. Akkora köd volt, hogy az orrunkig is alig láttunk, külön jót tett ez annak, hogy egyébként is felváltva köhögünk. Nem voltak kevesen az orvosnál, de ez várható volt, hétfőnként mindig sokan vannak. Mindegy, időnk volt, kivártuk szépen a sorunkat. Mindkettőnket megvizsgált, Roli helyzete rosszabb sajnos, hallani a jobb oldalon valami szörcsögést. Miután már három hete beteg, így drasztikus módszerhez folyamodott, három napig kap szteroidot, mellé antibiotikumot, és egy inhalaciós port.

Ha ettől javul a helyzet, akkor jövő héten elmehet iskolába, de nem tesizhet, és ködös időben a lehető legkevesebb időt töltheti kint, ilyenkor inkább hozni-vinni kéne a suliba. Ez utóbbit nem lesz egyszerű megoldani, de majd valamit kitalálunk.

 Meg is röntgenezték, szerencsére nincs látható beszűrődés. 

Nálam is hallott egy kis sípolást, ugyanolyan inhalaciós port kaptam én is, és a héten szigorúan itthon kell maradnom. 

Balázs sincs csúcsformában még mindig, szerintem kevés volt az az idő, amennyit ő itthon töltött. Remélem, hogy nem esik vissza, és lesz betegebb. 

Erik ma már dolgozott, de épp az előbb már hőemelkedése volt...azt hiszem elkapkodta egy kicsit ő is, még kell neki pihenés. 

Patrik van a legjobban közülünk, Legalább valaki. 

Vasárnap

 Mondhatni minden ugyanolyan volt, mint tegnap. Kivéve, hogy ma Balázs dolgozott. Természetesen, mint minden ilyen napon, ma is megvártuk az ebéddel. 

Ebéd után nem sokkal kezdődött a forma 1, amit a fiúk persze mindannyian néztek. Szerencsére ma már alig vitatkoztak közben, de azért biztos, ami biztos alapon én inkább elmentem a közelükből, mindenre felkészülve. 

És ma délután elkezdődött a híres-hírhedt katari foci vb is. Kár, hogy egy ilyen világesemény körül ennyi botrány van, nem méltó hozzá. De nem megyek ebbe bele. Jó lenne, ha majd inkább a fociról, a nagy gólokról, az emlékezetes meccsekről lenne inkább szó, ahogy annak lennie kell egy ilyen esemény kapcsán. A nyitómeccs Katar és Ecuador meccse volt. Megnéztük, borzasztóan unalmas volt, a katari válogatottnak nem sok köze volt a focihoz. 

Most még megy a Magyarország-Görögország barátságos meccs, ami egyben Dzsudzsák Balázs búcsúmeccse is. 

Ez most más

Csak amiatt volt világos, hogy ma szombat van, hogy ma már Balázs is itthon volt, egyébként semmi hurrá hétvége hangulatom nem volt. Balázs, Patrik és Erik túl vannak a nehezén, bár mindenkinek van még valami, ami nem az igazi. Rolit nagyon kínozza a száraz köhögés, ami minden köptetőnek ellenáll. Kicsit az az érzésem, nem is köptetőre van itt szükség, hanem valami köhögéscsillapítóra. Holnap mehetne a válogatott meccsre a sulival, de nem hiszem, hogy ott lesz, már csak azért sem, mert hétfőn így nem mehet még suliba (hiába is menne, haza fogják küldeni), jön majd velem együtt az orvoshoz. 

Nálam nagyon hullámzó még minden. Megcsináltam minden fontos dolgot, de pl a főzésben (pont egy órat vett igénybe mindennel együtt) úgy elfáradtam, hogy  utána inkább lefeküdtem egy kicsit. 

Nyomi

 Azt gondoltam, hogy ma már sokkal jobban leszek, még akkor is, ha a többieknél nem ez a tendencia volt megfigyelhető. Nálam is csak gondolati síkon létezett ez, mert egyébként rosszabb volt a mai nap, mint a tegnap. 

Nem is nagyon tudok miről írni, minthogy egész nap ez a szenvedés ment csak, pár percnyi valamit csinálás után pihenni kellett, mert fájtak a lábaim. 

Nem nagyon van türelmem semmihez sem, mert amúgy meg idegesít ez a bénaság, kicsit sem vagyok most erre ráhangolódva. 

Na majd talán holnap már jobb lesz minden. 

Csütörtök

 Hát ilyen furcsa napom már rég volt. Ahhoz nem voltam elég jól, hogy örülni tudjak a munkamentes napnak, és ki tudjam használni bármire, amit a hétköznapokban egyébként mindig szeretnék. De nem voltam annyira rosszul sem, hogy ne érezzem azt a késztetést, hogy valami hasznos dolgot csináljak. Persze hiába éreztem, mert egyébként fájnak az izületeim is, még a talpam is, ahogy rálépek, így jobb híján csak tengődtem egész nap így. 

A fiúk kicsit jobban vannak, még köhögnek azért. Nekik nem okoz gondot a semmittevés, tök jól bírják az ilyesmit akármeddig. 

A háziorvosommal csak telefonon beszéltem. Mindig lenyűgöz a memóriája, most is tudta azt is velem kapcsolatban, hogy nem szokott egyszerűen lezajlani nàlam az ilyesmi, úgyhogy van a felhőben minden eshetőségre gyógyszer, és hiába mondtam, hogy én már hétfőn megyek akár dolgozni, nem ment bele, hétfőn látni akar. Nyilván igaza van, én is inkább a kötelességtudatom miatt gondoltam ezt a hétfőt. 

5/5

 Ez az izé, vírus, vagy legyen bármi (leánykori nevén nátha) jött, látott, és győzött. Ma délutánra sikerült engem is utolérnie, délben már éreztem, hogy akkor a fontos, erre a hétre tervezett dolgaimat munka terén ma meg kell csinálnom. Azért volt bennem egy kóbor remény, hogy ha hazaérek, és kicsit átmelegszem, akkor csoda történik, és elmúlik ez a minden porcikám fáj érzés, és a torkom sem fog fájni. 

Amíg megnéztünk két részt a Koronából, egész jó is volt a helyzet, gondoltam is, hogy mégiscsak vaklárma ez, és dehogy leszek én beteg. De persze hülyeség lenne kísérteni a sorsot, inkább megadom magam, és holnap már nem megyek, hátha időben elcsípem, és akkor a jövő hét már úgy kezdődik, hogy jól leszek teljesen. 

Ha egy üzlet beindul

 Kezdődött ugye Balázs megfázásàval minden, amit most már sohasem tudunk meg honnan sikerült beszerezni. Kicsit igazságtalan voltam, amikor férfináthaként emlegettem, mert egyébként nem olyan beteg sosem, mint amit ez az elnevezés sugall. 

Mára az összes fiú is becsatlakozott, nagyjából addigra, mire az apjuk már jobban van valamennyire. Roland még elment reggel suliba, mert nem tűnt úgy, hogy ez olyan lesz, amivel itthon kell maradni, de hazaküldték, mert fújta az orrát, és tüsszentett is párat. Eriknek nagyon fáj a torka, alig tud beszélni is. Patrik is hasonló tünetekkel van, neki az arcürege is fàj. Mindenki volt orvosnál, de senkinek nem kell gyógyszert szedni, csak itthon maradni a héten, pihenni, teát inni, ilyesmi. 

Én még tartom a frontot, gyártom a teát kancsószámra. Mondjuk nem leszek megsértődve, ha ebből a buliból kimaradok. 

Hétfő

 Ma reggel is olyan ködre ébredtünk, hogy alig láttunk az orrunkig. Már lassan fél sem tűnik egyébként, inkább az lenne furcsa, ha nem így lenne. Azt nem mondom, hogy nem lehangoló, mert dehogynem, de legalább minden nap úgy indul, hogy játszhatunk egy tippjátékot azzal kapcsolatban, hogy ki találja el, mikor süt ki a nap. A pesszimisták ilyenkor azt tippelik, hogy ki sem fog sütni. 

Ma már Eriknek is fájt a torka. Volt még suliban is, meg suli után dolgozni is, de várhatóan a hétre ennyi volt...délutan fél háromkor írt, hogy annyira fáj a torka, hogy enni sem tudott. Ez pedig nála azért már komoly fájdalmat jelent, főleg mert na rántott húsos szendvicset vitt, salátával, majonézzel, abból meg akármennyit meg tud enni. Egyébként vele kapcsolatban is megint igazam lett (13), mert nagyon sokan azt gondolták, hogy ő aztán úgy el van kényeztetve, meg kényelmesedve, hogy esze ágában nem lesz majd dolgozni. Nem volt könnyű találni valamit, mert azért ezeknek a diákmunka hirdetéseknek a hetven százaléka csak megy, de inkább biztonsági tartalék a cégeknek, mint realizálható munka. Azt nehezen fogadta el rajtam kívül mindenki, hogy nem akar vendéglátó helyeken, vagy kasszában dolgozni. Én értettem, hogy miért, ismerem az érzést, amikor olyan bizonytalan valaki saját magában, hogy folyamatosan azt gondolja, mindenki azt nézi, ő milyen béna. Kiálltam mellette, amikor Patrik vagy Balázs szóva tette időnként, hogy neki aztán semmi nem jó, és drukkoltam, hogy csak egy valami legyen olyan, ahol majd olyat csinálhat, ami nem taszítja. Jól drukkoltam, és úgy is lett, ahogy gondoltam. Tisztességgel, becsülettel helytáll, jelentkezik, amikor csak lehet. Suli után rögtön odamegy, este ér haza. Amúgy (nem kéne ilyet mondani egy húszéves fiatalemberre), de cukipofa, amikor hazaér egy-egy ilyen 13-14 órás nap után, és meséli, hogy miket csinált aznap. 

Ma reggel megkaptuk a családi pótlékot, amit nem utaltak november elején, ezek szerint elég volt a levél és az iskola látogatási igazolás. 

Fotelszurkolás

 Nem nagyon volt mostanában ilyen, hogy amikor megérkezett az email a jegyvásárlási lehetőségről, akkor nem rohantunk hanyatt-homlok a jegymester oldalára, de a mai meccsre már így történt. Jól ráéreztünk egyébként, mert én még csak mondhatom, hogy sokkal jobb a helyzet, Balázsra ez egyáltalán nem igaz, így biztosan nem mentünk volna. Így ma délután a fotelból és a kanapéról néztük a meccset. Jó volt így is, bár nyilván nem ugyanaz, mint élőben. 

Ma már azért volt pár dolog, amit meg tudtam csinálni. Szigorúan a meccs előtt és után, természetesen. 

Patrik Bécsben volt ma, egy baráti meghívásra mentek, RailJettel. Biztos jó élmény volt, majd holnap elmeséli. Sok minden mást is, de ezt különösen jól csinálja, hogy amikor csak teheti, utazik valahová, mindenhol tömegközlekedést használ. 

Erik és Roli egyelőre hozzá képest remete életmódot él, nagyon ritkán mennek valahová. Gondolom majd náluk is sokat fog ez még változni. 

Az a baj

 ..hogy mindig gondolkodom valamin, mindig tervezgetek, aztán meg rendre pofára is szoktam esni, mert ugye ember tervez...

Így volt ez ma is. Már talán a múlt hét végén születtek a tervek a fejemben, hogy majd ez lesz az a hétvége, amikor nem megyünk meccsre, lesz bőven idő mindenre. Hét közben az is kiderült, hogy ma főznöm sem kell, apósom húslevest főz, meg bundás zsemlét. Így aztán már születtek is a tervek a fejemben, hogy akkor mi minden fér bele a mai délelőttbe. Nagyjából füstbe is ment minden, sokáig aludtam, Balázs nàthásan ébredt (sajnos várható volt, napokig a füle fájdogàlt, tegnap már a torka is), és nálunk is az a helyzet, hogy a férfinátha a világ legsúlyosabb betegsége, épp csak papot nem hívunk ilyenkor (de orvoshoz menni, az hülyeség, mert majd vagy elmúlik, vagy hát lehet, hogy bele is hal..). A délelőtt eltelt annyival, hogy voltunk a gyógyszertárban, meg bepakoltam egy adag mosást. 

Ebéd után még mindig nem érkezett meg a lendület a tervekhez, itt már sejtettem, hogy amolyan füstbe ment terv lesz ez.. Megnéztünk egy részt a Koronából. Aztán pedig következett a napnak az a része, amit még véletlenül sem terveztem... felváltva fájt a gyomrom és a hasam, félóránként látogattam meg a wc-t. A harmadik ilyen alkalom után már pont úgy éreztem magam, mint akibe épp csak hálni jár a lélek. Annyi időre sikerült összeszedni magam, amíg elpakoltam a ruhákat. 

Ma sem váltottam meg a világot. De nem is biztos, hogy a világnak szüksége lett volna erre. 

Péntek lett

 Ennek örömére délelőtt egyszer csak a nap végre legyőzte a ködöt, és onnantól csak úgy ragyogott. Micsoda látvány és micsoda érzés volt meglátni, és megérezni a simogató meleget, amit hozott magával. Ha nem lett volna elég az az öröm, hogy ez a hét utolsó munkanapja, akkor még ez is ott volt mellé. 

A mai nap is villámgyorsan eltelt, az külön jó volt, hogy kettőkor már jöttünk haza. Sütöttem pizzát, mondjuk nem kellett túl sok energiát fordítanom rá, mert a tésztát a lidlben vettem. Csirkemellet pirítottam még rá, került rá sonka, szalámi és lilahagyma is, meg persze sajt. Pizzaszósz helyett fokhagymás tejföl volt az alap. Nem lett a legtökéletesebb, mert a tejföl is kicsit lefolyt a tészta alá is, meg a szalámi is több zsírt engedett ki magából, mint amit gondoltam, de a fiúk éhesek voltak, így nem reklamáltak miatta. 

Kellett egy körmömet újra csináltatni, mert a héten lepattant, de elég gyorsan kész is volt. Utána még beszaladtam zsemléért a sparba, pont sikerült beleszaladni a helyi nyugdíjas klub összes nénijének a vásárlása közepébe, de próbaltam nagyon gyorsan összeszedni ami kell, hogy azért ne kelljen túl sokat sorba állni a kasszánál. Az önkiszolgáló kasszát szoktam használni, jobban szeretem, mint a hagyományost. 

A hétvégére nincs terv. Balázs napok óta bajlódik a fülével, hol fáj, hol "csak" be van dugulva, ma már a torka is fájt egy kicsit. Én sem vagyok száz százalékos, ma már én is éreztem fülfájást is. Remélem nem leszünk azért betegek. 

Máris csütörtök

 Ezen a héten repül az idő. Nem is nagyon fogtam fel ma délutánig, hogy már csütörtök van. Igaz, minden napra jutott bőven tennivaló, nem is mindig jutok a feladatok végére. Mondjuk mindegy is, mert másnap úgyis kezdődik minden elölről. Leltáridőszak van... várható valamikor a könyvvizsgáló, akár a NAV is megjelenhet a jövedéki termékek ellenőrzése miatt. Egyik jobb, mint a másik. Nem szokott probléma lenni, betartjuk az előírásokat, de azért mindig ott van, hogy valaki hibázhat..

Közben gőzerővel próbálják a karácsonyi időszakot minél több termékkel ellátni, mindenkinek minden rögtön kell. Egy csomó minden változik, amihez muszáj alkalmazkodnunk, de ehhez egy rakás szabályzatunk szorul átalakításra, újra kell gondolni folyamatokat. Egyébként lehetne ez egy nagyon izgalmas dolog is, ha nem lenne ott az, hogy az ember nehezen függetleníti magát a magánemberként megélt nehézségek miatt. De lehet, hogy a munka miatti szemléletváltás akár segíteni is fog abban, hogy a magánéletünkben is át tudjuk gondolni, mik azok, amik inkább csak megszokásból vannak velünk, és már nem visznek előre. 

Meccsszerda

 Ma reggel hatra mentünk dolgozni, hogy fél háromkor haza tudjunk jönni, mert négykor már indulni kellett az őszi szezon utolsó hazai meccsére. Még szombaton lesz egy meccs Kispesten (oda most nem megyünk), aztán jön egy hosszú szünet a világbajnokság miatt. 

Nem olyan nagy baj ez, mert pont jól is jön már, tömény és fárasztó hónapok voltak ezek ilyen szempontból is. Jó lesz egy kis nyugalom e téren, bár biztos vagyok benne, hogy pár hét múlva már hiányozni fog. 

Ma sem kellett még a télikabát, de azért a vastag zokni mellett vehettem volna harisnyát is, mert kicsit fáztam. 

Ja, és ma Roland nyerte a nap szurkolója játékot, január végéig lemeccseljük itthon, ki megy vele a VIP szektorba. 

Ködös kedd

 Hú, micsoda ködre ébredtünk reggel...és hú, hogy utálom ezt. Pedig egyébként van benne egy csomó sejtelmes szépség is, igaz, ezt jobban tudnám értékelni egy erdőszéli házikóból. Ropogna a tűz a kandallóban, betakarózva ücsörögnék, és csak annyi dolgom lenne, hogy nézelődjek. Így lehet, hogy egy-két napig még tetszene is. 

Ezt a hétköznapi részét nem annyira tudom értékelni, mert azon túl, hogy rémesen nyomasztó a fényhiány, a nyirkos hideg bekúszik minden porikàmba. Brrr

Zajlik javában az év végi leltár, ad feladatot bőven minden napra. Feladatokból egyébként is jól állok mindig, ez még most egy plusz minden napra. 

Ma munka után mentünk vásárolni. A tescoban kezdtünk, de egy csomó minden nem volt, amit szerettem volna, így átmentünk a lidlbe. Ott sem kaptam meg mindent, de elment rá háromnegyed óra. Kicsit megint olyan a boltban a helyzet, mint a covid elején, vannak bizonyos termékek, amiket nem lehet kapni (vagy mindig rosszkor megyek), ami meg van, ott jól meg kell nézni az árcimkét. Karácsonyi bizbaszból nincs hiány, mindenhol roskadásig van minden édességgel is, díszekkel is, játékokkal is. 

Próbàlnék egyébként sokkal tudatosabban és előrelátóbban vásárolni, de így nem megy, hogy hol ezt nem kapok, hol azt. 

Na majd lesz valahogy. 

Hétfő

 Nem történt ma sem semmi rendkívüli, azt leszámítva, hogy mennyire felhúztam magam azon a pofátlanságon, amivel a boltban szembesültem ma. Ma ugyan csak zsemlét kellett vennem, de ha már ott voltam, gondoltam, veszek még a fiúknak ice teát. Tegnapról mára egy csomó árat kicseréltek, láttam olyat is, ami egy nap alatt 150 ft-tal lett drágább, úgy, hogy egyébként ugyanaz van kint, mint tegnap délelőtt. Ez már bőven súrolja nálam azt a határt, ami nem csak pofátlanság, de egyenesen szemétség. 

Azzal meg egyébként is tele van a hócipőm, hogy mindenhonnan ömlik ránk a sz@r, mindenki továbbhárítja a maga megnövekedett költségét. Nekünk meg nincs hová hárítani, marad a szamolgatás, mit lehet, mit nem. Utálom ezt, mert nem dolgozunk kevesebbet...na mindegy is, kár ezen mérgelődni, mert változni ettől nem fog semmi. 

Meccsnap

Döntetlen lett végül, az utolsó percekben kaptuk az egyenlítő gólt. Egyébként jó hangulatú meccs volt, igaz, itt Fehérváron mindig nagyon jó a szurkolás, ezért szeretünk ide jönni. A döntetlen sem okoz nagy gondot, elhoztunk egy pontot, vezetjük a bajnokságot. 

Kicsit egyébként alulöltöztünk, még nem vettünk fel télikabátot, meg aláöltözőt sem, fáztunk is. Az nagy ötlet volt tőlem, hogy vittem termoszban teát, a meccs után a kocsiban jólesett mindenkinek. 

Szombat

 Ma nem volt semmi programunk, Erik dolgozni volt, és nekem is be kellett mennem este másfél órára, letesztelni, hogy a raktárkezelő rendszer adatbázis migrációja után minden rendben van e. Szerencsére rendben volt, egyik folyamatban sem tapasztaltunk semmi rendelleneset. 

Cigánypecsenye volt ebédre, utána még sütöttem almás pitét. Nagyon érdekes, de még sohasem sütöttem ezelőtt, mondjuk valószínűleg azért, mert én nem szeretem, így fel sem merült bennem sütiötletként. Anyukám szokott sütni, olyankor mindig hoz belőle a fiúknak. Na, az enyém nem olyan lett, mint az övé. Az mondjuk kézenfekvő lett volna, hogy tőle kérdezem meg a receptet, de igazából ez csak utólag jutott eszembe. De egyébként mindenki evett belőle már többször is, így biztos nem rossz. 

Péntek

 Ma is jó korán kezdődött a nap, már egy csomót dolgoztam, amikor a laptopom értesítési sávjában megjelent, hogy "napkelte". Ez mindig megmosolyogtat, szeretem látni. Még akkor is, ha a négy órakor keléssel nem vagyunk barátok. 

A munkanap gyorsan eltelt, folyamatosan volt mit csinálni. Fél kettő előtt kicsivel megállt minden, elment az internet, úgyhogy ezt jelnek tekintettem a hazaindulásra. 

Délután voltam körmösnél, ez a mostani sokkal jobban tetszik, mint az előző. 

Nincs kedvem

 Nem volt ez olyan rossz nap egyébként, de kicsit versenyt futottam az idővel, párhuzamosan intéztem a családi pótlék mizériát meg a munkával kapcsolatos mindenfélét. Természetesen ilyenkor van mindig az, hogy nem is elég kétfelé figyelni, legalább három dolog fut egyszerre. Mindegy, minden megvan, a levelet feladtam a Kormányhivatalnak, benne az igazolás a sulitól, majd várom, hogy mit reagálnak. 

Volt ma meccsnap is. Abszolút tét nélkül, mert az már a múlt héten biztossá vált, hogy csoportelsőként jutottunk tovább. Azért jó lett volna azt látni, hogy ennek ellenére is tök jól tudunk játszani, de nem éppen ez volt a helyzet.(ki is kaptunk Törökországban 1:0-ra) Na sebaj...most még van pár bajnoki meccs, aztán egy hosszú szünet következik. 

Ma egyébként nagyon fáztam, nem is nagyon értem, hogy miért, bár gondolom aludhattam volna többet is akár, meg a szél sem volt a legkellemesebb. Azt csak remélem, hogy nem leszek beteg, elég sokan vannak most ilyen-olyan tünetekkel otthon. Van, aki kovidos, van, aki csak megfázott. Én mindegyik nélkül jól megvagyok. 

Levelet kaptam, lájf

 Abból a tértivevényes fajtából...a Kormányhivataltól. Amíg kibontottam, gondolkodtam, hogy mit akarnak tőlem, rögtön három levélben is. Még Balázs meg is jegyezte, hogy biztos ahány gyerek, annyi levél, de gyorsan lehűtöttem, hogy a Kormányhivatal szemszögéből ketten már egyáltalán nem számítanak. 

Aztán kibontottam, és a vérnyomásom rögtön fel is ugrott abba a tartományba, amit már a vérnyomásmérőnk pirossal jelez. Kaptam ugyanis egy határozatot, hogy Roland után már nem vagyok jogosult családi pótlékra, mert a NSZFH jelentése szerint a fent nevezett gyermek tanulói jogviszonya 08.31-én megszűnt. A másik levélben felszólítanak, hogy az október elején szerintük jogalap nélkül igénybevett támogatást utaljam vissza, a harmadik levélben pedig az utazási kártyáját kérik vissza. Mindezt valami főispán nevében...

Természetesen rögtön telefont ragadtam, hogy akkor azon melegében tisztázzuk is ezt a kérdést. Nagyjából negyed óra várakozás után sikerült élő emberrel beszélni, aki csak megerősítette, hogy hát de bizony, hozzájuk ez az adat érkezett, de hát akkor kérjek egy tanulói jogviszony igazolást, és írjam le pár sorban, hogy ez a helyzet, és levélben (!) juttassam el hozzájuk. Nem, nem lehet elektronikusan, csak így. 

Az ominózus gyerek a múlt héten kapott ösztöndíjat attól a hivataltól, akik lejelentették, hogy megszűnt a tanulói jogviszonya. Van érvényes diákigazolványa, benne van a matrica annak rendje-módja szerint. 

Csak ez jut eszembe erről az egészről: 

Meg azért eljátszottam a gondolattal, hogy vajon a három levél helyett nem lehetett volna, hogy egyet küldenek, amiben mondjuk megkérnek egy adategyeztetésre? 

Azért holnap megkérdezem az iskolában, hogy ugye a megfelelő gyereket jelentették ki onnan, és nem keverték össze Eriket és Rolandot? Meg hát kérek egy tanulói jogviszony igazolást...

Megkerestük

 Most, hogy már napok óta beköltözött hozzánk ez a nyomasztó, mindent szürkeségbe borító köd, úgy döntöttünk, mi ma addig megyünk, amíg meg nem találjuk a napot. Najó, hát ez tök jól hangzik, de egyébként nem teljesen így történt, eredetileg gyertyát gyújtani indultunk Balatonboglárra. 

Az egy isteni ajándék volt, hogy amikor odaértünk, ott éppen kisütött a nap. Nem csak hogy kisütött, de olyan jó meleg volt, hogy ha nem bokáig jártunk volna a lehullott falevelekben, azt hittem volna, hogy május eleje van. 

Annyira jólesett ez a jó idő, és sétálni ott így. Gond nélkül el tudtam volna ott tölteni az egész délutánt. 

Erre most nem volt lehetőség, mert Roli itthon maradt, nincs jól még mindig, meg aztán túl sok mindent nem is tudtunk ott csinálni. 

Csak pihenünk

 Nálunk továbbra is maradt a köd, ráadásul ma már szitált is rendesen, így nem kívánt egyetlen porcikánk sem kimozdulni sehova. Vásárolni muszáj volt elmenni, felért egy tortúrával, de mindegy, túl vagyunk rajta. 

Mondjuk egyébként is nyűgösebbek vagyunk a megszokottnál, én nem tudtam aludni, mert fájt a lábam, kettőig olvastam a nappaliban a kanapén. Balázs sem tudott aludni, először azért, mert nem voltam ott az ágyban, utána meg azért, mert amikor végre ott voltam, és elaludtam, horkoltam. 

És tőlünk függetlenül Roli sem sokat aludt, neki a füle van bedugulva, nagyon idegesítette. 

Azért mindentől függetlenül nagyon jó volt, hogy na nem kellett menni dolgozni. 

Meccsnap

 Most még kicsit sűrű a program meccsügyileg, de már nem sokáig, mert november közepén a vb miatt kezdődik egy hosszabb szünet. Biztos furcsa lesz majd. 

Ma is a Groupama Arénában voltunk, a Zalaegerszeg ellen játszottunk, ami mindig különlegesebb hangulatú meccs, mert a ZTE és a Fradi szurkolók jóban vannak egymással. Hát igen, ilyen is van. 

Sikerült megnyerni a meccset, bár nem volt San könnyű, mint ahogy vártam, de sikerült. Sajnos lett egy komoly sérülés is a meccsen, az egyik játékosunk egy összefejelés után lent maradt a füvön eszméletlen állapotban. Az ilyen mindig nagyon ijesztő. Azt nem tudjuk mi van vele pontosan, de minden bizonnyal sikerült stabil állapotba hozni. Azt is láttuk, amikor elvitte végül a mentő. Nem tudom, hogy játékosként milyen lehet ez lelkileg, biztos nem könnyű ugyanúgy játszani egy ilyen eset után. 

Ma csak hárman voltunk, Patrik Szlovéniában van a hosszú hétvégén (lassan több kilométer lesz ebben a gyerekben, mint a kocsinkban), Roli meg van fázva egy kicsit, ő ezért maradt inkább itthon, szeretne szerdáig meggyógyulni. 

Szombat

 Ma reggelre sikerült kialudni magam. Kicsit óvatosan mozdultam meg az ágyban, amikor kilenc után felébredtem, gondoltam, hogy na, basszus, most jön a fejfájás ennyi alvás után, de ma mázlim volt, mert csak épphogy egy kicsit jelentkezett, leginkább azért, mert kicsit elfeküdtem a nyakam. 

Nálunk ma is köd volt, ami még szitált is, így nem is terveztük, hogy bárhová mennénk. Délelőtt elkészült az ebéd, utána megnéztünk két részt a Koronából. Szokás szerint mostam is, el is pakoltam a ruhákat, pedig ahhoz nagyon nem volt kedvem. 

Kicsit unalmasra sikeredett ez a nap, de van ilyen...

Péntek

 Alig két (talán két és fél) óra alvás után csak azért nem volt nagyon sz@r felkelni hajnalban, mert még akkor is ott volt a tegnap este minden érzése bennem. Igaz, egy pillanatig gondolkodtam, hogy vajon nem álmodtam csak az egészet, de gyorsan leesett, hogy nem bizony. 

Öt órakor már kissé kótyagos fejjel, de dolgoztunk. Azt nem mondom, hogy jólesett ez a mai munkanap, de most már túl vagyunk rajta, úgyhogy jó volt ez így. 

Szerencsére most egy elég hosszú hétvége következik, majd csak szerdán megyünk dolgozni, lesz idő pihenni. 

Itt a tavasz

 Úgy, hogy még tél sem volt. Hogy lehetséges ez? Hát kérem, nagyon egyszerű...a mi csapatunk nyerte az Európa Liga H csoportját. 

Mindez ma este történt, egy nem túl könnyű meccsen, de ezúttal mindenki ugyanúgy akarta, és mindenki tudta, hogy egy döntetlen is elég. Nem kell több. Nem is lett több, de pont jó is volt ez így. 

Ma este is történelmi pillanatoknak voltunk tanúi, Én a meccs utolsó perceiben már sírtam, de örömkönnyek voltak. Nem is tudom elmondani, hogy micsoda élményt adtak ezek a meccsek. 

Kész a kocsi

 Hétfőn ment a szerelőhöz, mert lassan esedékes a műszaki, és mert volt némi fékproblémája. Azóta ott dekkolt, kellett várni egy kicsit az alkatrészre, de ma már készen is van. Én nem értek ezekhez a dolgokhoz, de a listából, amit Balázs felsorolt, mielőtt odavitte az autót, gondoltam, hogy na, akkor most megint van helye százötvenezernek minimum. Ehhez képest pozitív meglepetés volt, hogy még a százat sem érte el a végösszeg, és mindent meg is tudtak csinálni. Másodikán lesz a műszaki vizsga, de így már csak formaság az egész. 

Volt más elintéznivalónk is ma, de erről majd akkor fogok csak mesélni bővebben, ha már túl leszünk ezen is. 

Nagyon tetszik ez a mostani időjárás, jó, a köd nem annyira vidám látvány, de az tök jó, hogy tavaszias meleg van délutánonként. 

Sékeneszpresszó

 Gondolom már nagyjából mindenki belefutott a címmel kapcsolatos valamilyen videóba. A lányt, aki az eredeti verziót készítette amúgy szoktam látni tiktokon, és én speciel nagyon szeretem ahogy magyarul beszél, tetszik az akcentusa. 

Na de hogy miért is ez a cím? Ez jutott ma eszembe, amikor kiderült valakiről, hogy sokkal nagyobb képmutató és még annyira sem egyenes, mint amit eddig gondoltam róla. Még mindig vagyok olyan naiv, hogy ezek a felismerések borzasztó nagy csalódást okoznak. És akkor eszembe jutott ez a sékeneszpresszó. Amit ha kimomd az ember, főleg, ha hallja hozzá az akcentust is, rögtön mosolyra húzódik a szája. Úgyhogy kicsit ízlelgettem ezt, és kicsit jobb lett. 

Valószínűleg több tiktok videót kell néznem, azoktól van esély felvidulni. 

Nahát

 Nem vagyok egy hiperaktív fajta, soha nem is voltam. Azt is sejtem, hogy leginkább amiatt van ez, hogy gyerekként olyan kis béna voltam mindenhez (meggyőződésem, hogy a mostani mérésekkel néznék az akkori önmagam simán lenne valami részképesség zavarom). Jó kis dagi kislány voltam, rövidre vágott hajjal, így jó darabig inkább voltam fiús alkat, mint lányos. Aztán ez a fiús alkat nagyjából 11 éves koromban elkezdett megváltozni, vagyis inkább pillanatok alatt átalakult pontosan az ellenkezője felé. Nem, fogalmam sem volt róla, hogy mit is kéne ezzel kezdeni, és akkoriban még maximum a popcornból lehetett a témában tájékozódni. Életemben nem kaptam anyámtól semmilyen felvilágosítást, vagy segítséget abban, hogyan is lehetne ezt a nőiességet jól megélni. Igaz, ő maga is ezt a mintát hordozhatta magában, és igaz, ő maga sem élt semmilyen női praktikával. 

Akkor éreztem először azt, hogy jó dolog nőnek lenni, amikor a már testileg átalakult mivoltomra először nézett úgy fiú, aki nem mellesleg nekem is tetszett, hogy attól fülig pirultam, de olyan izgalmas volt, hogy beleremegtem. 

Nem titok (de nem is vagyok rá büszke sem), hogy felháborítóan (a mostani eszemmel) korán veszítettem el a szüzességemet. Nem azért, mert annyira szerelmes voltam, hanem mert annyira kíváncsi. És mert más forrás híján a romantikus füzetekből merítettem minden tudásomat a témában. Azt persze nem gondoltam, hogy a valóság az első alkalom kapcsán messze nem olyan, mint egy romana füzetben, leginkább úgy nem az, hogy sem a fiú nem a legmegfelelőbb, sem a hely, sem az idő. Nem haragszom sem rá, sem magamra emiatt, ennek így kellett valamiért történni, de jó mélyen eltemettem az emlékeim között.

Azt hiszem egyébként az ilyenek miatt is szerettem volna olyan nagyon egy kislányt, hogy én másképp tudjam ezt anyaként átadni. 

Balázs mellett és vele más volt mindig. Nem az a romantikus, gyertyafényes vacsorás típus, és nem is a nagy szavak embere, de mellette valahogy mindig tudtam egy pillantásából, hogy na, most tetszem neki. Miután közel harminc éve vagyunk együtt, nem nehéz kiszámolni, hogy minden változásomnak tanúja volt. Látta, ahogy a rút kiskacsából egy időre hattyú lett. Látott a legjobb formámban, látott borzasztóan elhízva, látott magatehetetlen, önkívületi állapotban. 

Most pedig barátkozom a gondolattal, hogy a nő, aki lettem az eltelt 44 év és pár hónap alatt megint egy átalakulás küszöbén áll. Tetszik, nem tetszik, akármennyire is nem tűnik nekem sem komoly kornak ez az életkor, elkezdődött egy nem szívmelengető változás. Nem jó érzés egyébként, és épp a múlt héten állapítottam meg magamban, (amikor azon gondolkodtam, hogy ha biztos vagyok abban, hogy semmiképpen sem lehetek várandós, mennyi idő telik el úgy, hogy ha orvoshoz megyek, nem néz komplett hülyének), hogy igazából mégiscsak milyen jó az, amikor egy jól működő női testben lakom, mint egy ilyen furcsa összevisszaság. 

Azt láttam egyébként példaként magam előtt, hogy amikor már ez az időszak elérkezik, akkor azt a kevés jól megélt nőiességet is el lehet engedni. Na ezt nem szeretném, így azt hiszem, ha azt szeretném, hogy ha nem is szerelmes regények függönyolvasztós ágyjelenetei legyenek a mindennapok részei, azért még lássam azt a bizonyos otthonosan biztonságos (és mindent magában hordozó) pillantást Balázstól, le kell győznöm azt a kis esetlen, fiús, dagi lánykát. 

A kör most fog bezárulni. 

Vasárnap

 Voltak még tegnap nagy terveim mára. Ilyenek szerepeltek a listámon, hogy zsemlét sütök, meg üresre mosom a szennyestartót, meg még valami sütisütésen is gondolkodtam. Este még onnan indult a merész tervezgetés, hogy tudtam, főzni nem kell, mert maradt tegnapról annyi, ami mára is pont elég lesz. 

Aztán ma reggel úgy ébredtem, hogy éreztem, ebből pillanatok múlva borzasztó fejfájás lesz. Elkéstem mindennel, mert hiába vettem már be gyógyszert, ittam kávét, ettem kekszet, nem hatott. Így aztán a délelőttöt arra áldoztam, hogy megpróbáltam legalább talpon maradni (vagy inkább ülve). Ezzel is kudarcot vallottam, mert be kellett látnom, jobb lesz ha lefekszem. Dél körül kezdett a helyzet az elviselhető kategóriába lecsitulni. Ez az állapot, amikor még fáj, de már kb kétóránként adagolt fájdalomcsillapítóval kordában tartható. Itt már persze sem kedvem, sem erőm nem volt semmihez, így maradtak ma is az "amit nagyon muszáj" dolgok. 

Voltunk ma moziban is, megnéztük a Blokád című filmet. Nekem tetszett, sok mindenre emlékszem abból az időszakból, leginkább arra, hogy gyerekként milyen félelmetesnek tűnt ez az egész taxisblokád. És az is nagyon megmaradt emlékként, hogy apám aznap, amikor elkezdődött, milyen nehezen jutott haza. 

Meccsnap is

 Már párszor bebizonyosodott, hogy kicsit fordítva műlködöm a nagy átlaghoz képest. Most például abban, hogy engem nem hangolt le a szerdai kupakudarc csak épp arra a kis időre, amíg vége lett a meccsnek. Sőt, ez a mai meccset jobban vártam, mint mostanában bármelyik magyar bajnokit. Valamiért meg voltam róla győződve, hogy ma ez egy nagyon jó meccs lesz, afelől meg semmi kétségem nem volt, hogy győzni fogunk. Ebben az érzésben nem nagyon osztozott a családból senki, főleg mert sok éve kikapni járunk Felcsútra. 

Egyfajta jutalomként is tekintettem a ma délutánra a mai munkanap után. Ami egyébként a vártnál kicsit nehézkesebb volt, nem minden úgy sikerült, ahogy tetveztük, mert van, ami kimaradt az előzetes számításból. De megoldottuk. Majd még némi finomhangolás kelleni fog a jövő hét elején is, de az oroszlánrész megvan. Balázs ebéddel várt haza, és tök jó fejek voltak, mert ugyan csak negyed háromkor tudtam hazaindulni, mégis megvártak, és együtt ettünk. 

Még nem az a nap

 Ez még most nem az a péntek, aminek lennie kellene normális esetben, mert végül tényleg megyek holnap. Úgy hiányzik most ez, mint púp a hátamra, de ha minden igaz, ez egy darabig az utolsó mozzanat a nagy raktárrendezés kapcsán. Egyetlen elődöm sem mondhatja el magáról, hogy ennyiféle átalakítást csinált meg, mint én. Az ember azt gondolná, hogy már kisujjból kirázom, és ez igaz is a folyamatokra, mert bármikor az éjszaka közepén felébredve is létrehozok akármennyi tárhelyet, mégis még mindig rommá idegesítem magam azon, hogy minden jó legyen. Ezzel telt a mai munkanap is...a tervezés-előkészítés utolsó mozzanataival, meg némi gyomorideggel. 

Amikor hazajöttünk, akkor már próbáltam nem erre gondolni, főleg mert el kellett mennünk bevásárolni. Holnap nem tudok menni, vasárnap meg nem lesz nyitva semmi. Ha minden igaz, nem felejtettem el semmit...de majd úgyis kiderül ez. Az biztos, hogy a revolut kártyán lévő egyenlegem megint vészesen közel került a nullához. 

Tegnap és tegnapelőtt este elolvastam Fábián Janka Árvízi napló című kisregényét. Nagyon sok mindent olvastam már tőle, nagyon jó stílusban ír. Most is annyira rabul ejtett, és olyan sokáig voltam a hatása alatt. Hála istennek egy ekkora tragédiát sosem kellett átélnem, de teljesen át tudtam élni a naplóíró főhősnő érzéseit. 

Csütörtök

 Ma reggel jó hideg volt már, ez már olyan igazi csípős hideg volt. 

A héten ma először megbántam, hogy végül nem maradtam itthon legalább pár napot a hétvégi nyavalya után. Végül is egészen eddig úgy volt, hogy jól vagyok, reggelente fújtam csak az orromat párszor. Ma már köhögök is, és ez akár megelőzhető lett volna. Van itthon izlandi zuzmó kapszula, azt vettem már be, de szerintem holnap veszek egy üveg lándzsás útifű szirupot is. Ez a duó már bevált máskor is. Az nem opció most már, hogy itthon maradok, most már végig kell csinálnom a hetet túlórástól. 

Meg egyébként sincs idő nagyon belemerülni valami betegségbe, szombaton is meccs lesz, csütörtökön is, stb..stb...

A hét közepe

 A héten megint minden nap nagyon nehezemre esik felkelni, minden reggel még legalább tíz percre visszavackolom magam a takaró alá, és pillanatok alatt csukódik is vissza a szemem. Ha Balázs nem lenne, akkor biztosan el is késnék csúnyán emiatt. Szerencsére ő reggelente teljesen éber már jó korán, és engem is noszogat, hogy most már nincs több idő, muszáj erőt venni magamon. 

Kicsit furcsa csend volt ma egyébként munka terén, legalábbis a múlt heti őrület után már majdnem gyanús is. 

Munka után elsétáltam a könyvtárba, sajnos nem volt szerencsém, és nem a kedvenc könytárosaim voltak ott, de azért olvasnivalót találtam, a séta meg annak ellenére is jólesett, hogy hazafelé már elég jól fújt a szél. 

A mai nap kellemetlen meglepetése volt, hogy kiesett a Fradi a Magyar kupából, kikapott az Iváncsa csapatától 3:2-re. 

Kedd

 Már reggel úgy ébredtem, hogy fájt a fejem, aztán ez egész nap velem is volt, váltakozó intenzitással. Szerencsére azért nem ekörül forgott minden, jó sok mindent kellett egyébként is megoldani ma is. 

Ezen a héten szombaton is kell dolgoznom, még az utolsó szakaszt meg kell csinálni a raktár átrendezésből. Ehhez jó sok mindent kell előkészíteni, nagyjából 8 ezer raklap árut érint. Nem kell mindent szó szerint megfogni és átrakni máshová, de pont az a nehezebb, ami "csak" helyet vált, de mégsem mozdul. Van csekklistám, nehogy kimaradjon valami, és az utolsó pillanatban kelljen vele kapkodni. Közben persze a napi dolgok is mennek folyamatosan. De így szép az élet, ha nem unalmas. 

Ma reggel anyukám azzal fogadott minket lent a kapuban, hogy képzeljük el, a szomszéd kisboltban 1500 Ft lett egy kiló kenyér, és 800 Ft egy túrós batyu. Azért ez már az a fajta áremelés, ami lehet, hogy a pékség szempontjából indokolt lehet, de hogy egyenesen vezet oda, amitől menekülni akar ezzel.