Csak mert én is így vagyok ezzel

Nem csak azért, hogy megmosolyogtassak vele egyes bloggereket, meg hogy kiderüljön, hogy tényleg olvasok én, csak épp még mindig az van, hogy telefonról nem tudok kommentet írni, hanem azért is, mert tényleg úgy van, hogy az, amit másoknál olvasok, látok, az bizony nálam is elég sokszor kattog tovább.
Most is sok mindenen kattogok magamtól is, de miután két embernél is láttam felbukkanni a négy-és hatosztályos gimikbe való felvételi témáját, megint eszembe jutott nekem is. Nem gondolnám, hogy mi vagyunk a jól gondolkodók, de persze nálunk is felmerült annak idején. Patriknál a hatosztályos gimi kérdése, főleg, mert többen is elmentek akkor az osztálytársai közül. Alkalmas lett volna rá, efelől sem akkor, sem azóta nincs egy szemernyi kétségem sem.  De annak, hogy végül a felvételit sem írta meg, több oka is volt. Leginkább az nyomott sokat a latban, hogy nálunk helyben nincs ilyen tanintézmény. A legközelebbi Tatabányán van, ami ugyan jól megközelíthető busszal is, vonattal is, de mégis, minden egyes hétköznapján csak az utazás lett volna másfél-két óra. Ami a mi megítélésünk szerint irgalmatlanul sok egy 11-12 éves gyereknek. Az már csak hab volt a tortán, hogy egyáltalán nem tűnt úgy, hogy annyi pluszt ad az a hatosztályos képzés, mint amennyi plusz energiát igényel. Mert azzal már akkor is tisztában voltunk, hogy ott az egyetemi jelentkezési lapon senkit sem fog érdekelni, hogy ugyan mennyit gürizett, vagy hova járt. A pontszám, a százalékeredmény, annyi a lényeg, semmi több.
Utólag is azt mondom, kár lett volna másképp csinálnunk, mint ahogy csináltuk. Szerintem tökéletesen jó volt neki itt, a közeli gimnáziumban, ahol gyakorlatilag "kisujjból" meg tudta csinálni az érettségit, közben jól érezte magát, barátokat szerzett, bulizott, berúgott, Angliában járt, nyelvvizsgázott, stb. stb. Maradt ideje élni közben, és én azt gondolom, ez mindenképpen nagyon-nagyon fontos nekik, hogy addig hagyjuk őket élni, amíg megtehetik, mert eljön az idő, amikor be kell szállni nekik is a mókuskerékbe. Nem gondolom, hogy ezzel elkényeztettük, vagy a könnyebbik utat választottuk, ugyanabból érettségizett, mint mindenki más ebben az országban.
Rolinál szintén felmerült még alsóban a nyolcosztályos gimi kérdése, merthogy akkoriban kimagaslóan jól teljesített a kortársaihoz képest. Nála sem tudtunk meghasonulni önmagunkkal, és ugyanúgy mérlegeltük az utazás idejét, és a többit is, és ő is maradt. Felmerült nála egy másik iskola is, más okokból, de azt meg ő nem akarta, mert szereti az osztálytársait, velük akart maradni. Utólag azt mondom, ez is jó döntés volt, mert most már világosan látszik, hogy nem lett volna ő jó helyen egy nyolcosztályos gimiben, ő ahhoz túlságosan is szeret gyerek lenni, hogy az ott az ő világa lett volna. Még most is azt gondolom, talán mire az általános iskolának vége lesz, elég érett lesz ahhoz, hogy kellő komolysággal tudja a középiskolát elkezdeni. Várhatóan ő is valamelyik környékbeli középiskolába megy majd, ugyanazon okokból, amiért mindkét bátyja tette.
Eriknél ilyen kérdés nem volt sosem, ő egyértelműen annyira utálja ezt az egész tanulás-dolgot, hogy simán a halálos ítélettel lenne számára egyenlő egy olyan gimnázium. :D De én még egyébként mindig fenntartom vele kapcsolatban azt a véleményemet, hogy egyszer nagyon komolyan meg fog lepni mindenkit.
Egyébként sok mindenkit ismerek, akik hat, vagy nyolcosztályos gimis képzést választottak. Meg sok olyat is, akik nulladik évfolyammal kezdték a gimnáziumot. Vegyesen vannak, akik megbánták, és akik nem. Mondjuk talán csak egy embertől hallottam teljesen határozottan azt mondani, hogy életük legjobb döntése volt a hatosztályos gimnázium.
Én azt gondolom egyébként, hogy érdemes nagyon sok szempontból megvizsgálni a kérdést, és csak úgy eldönteni. Mert ahogy látom, az okos gyerek okos marad bárhol. A kérdés inkább az, hogy közben boldog is, vagy csak kevésbé boldog.

Ez is eljött

Az utolsó augusztusi nap, amikor dolgoztam. :) De jó is volt ma este fél tízkor úgy hazaindulni, hogy még ugyan hivatalosan nincs péntek, de nekem már mégis az van. Erre vártam egész héten.
Az így ajándékba kapott hosszú hétvégét meg majd igyekszem jól kihasználni mindenre, amihez csak lesz kedvem, meg jut rá idő, meg minden.

Nahát

Néha úgy elcsodálkozom azon, hogy mennyi fejlődésen mentünk már keresztül, és mégis vannak dolgok, amikkel kapcsolatban végzetesen le vagyunk maradva, és jottányit sem vagyunk képesek engedni az ezeréves beidegződésekből.
Hogy mikre gondolok? Például ez most arról jutott eszembe, hogy olvastam Roland iskolai csoportjában, hogy szeptember másodikán öt órakor évnyitó. Rögtön utána sietett is odaírni az osztályfőnök, hogy ünneplő kötelező, és még zárójelben odaírta, hogy nem farmer. Hogy nyomatékot is adjon ennek, tett mögé egy felkiáltójelet.
Én meg úgy vagyok ezzel az ünneplő kötelező dologgal, hogy jajj, hagyjuk már.. Elismerem, hogy mutatós tud az lenni, hogy akárhány gyerek fehér ingben-fekete nadrágban (szoknyában) hallgatja a Himnuszt, de olyan irritálóan kötelező szaga van ennek. Mert miért is nem elég a fehér ing? Vagy akár csak egy bármi, amiben mondjuk jól érezné magát a gyerek? Egy évnyitón pláne.. ami amúgy is egy felesleges hercehurca vasárnap délután. Bőven ráérnének hétfő reggel azzal az évnyitóval, kevésbé feszengve, kevésbé kötelezően ünnepélyes keretek között.
Azt meg végképp fel nem foghatom, hogy mitől rosszabb egy fekete farmer attól a szerencsétlen fazonú műszálas izénál, amit ünneplő nadrágként a legkönnyebben be lehet szerezni.
Na mindegy.. ez már így marad szerintem. És Roland amúgy sem megy az évnyitóra. Épp Fradi meccsen leszünk. Mi ott búcsúztatjuk a nyarat, és majd csak hétfő reggel foglalkozunk a tanévkezdéssel. Ha minden jól megy, rövidnadrágban. ;)

Ébresztő

Emlékszel, hogy én voltam az, aki tele pozitív energiával, és lelkesedéssel vágott neki mindennek? Emlékszel, hogy én voltam az, aki mindig, minden helyzetben tudott mosolyogni?
Emlékszel, hogy én voltam az, aki mindig, mindenkiben talált valami jót, amit lehet szeretni?
Emlékszel, hogy én voltam az, akinek olyan sok terve volt?
Emlékszel, hogy én voltam az, aki mindig, minden helyzetből talpra állt?

Még emlékszem. És elképedve nézem magam, hogy hagytam magam odáig süllyedni, hogy eltelnek úgy napok, és hetek, hogy se pozitív energia, se lelkesedés, se mosolygás, sem tervek, sem más nincs. Visszatekintve már látom a hibákat, amiket elkövettem. Látom, hogy mit kellett volna másképp csinálni, de visszacsinálni nem lehet semmit. Nem is kell. A hibákból is lehet tanulni. És kell is. Az okos ugyan mások hibájából tanul, nekem most ez az okosság nem adatott meg.
Ahhoz, hogy már ne csak emlék legyen csupán mindaz, amikről fentebb írtam, nagyon sok mindent kell átértékelnem, elengednem, letennem, és másképp csinálnom. Olyan dolgokon is változtatnom kell, amiken egyébként nem lehet. Vagy lehetne, de az már az a fajta drasztikus változtatás lenne, ami nem fér bele, mert családos emberként az embernek kötelessége addig csak addig változtatgatni, amíg ezt a család nem sínyli meg.
Arra továbbra sem vagyok alkalmas, hogy álarcot viseljek, és képmutató legyek. Nem, mert képtelen lennék tükörbe nézni. Az őszinteségem ráadásul az egyik erényem is. Még akkor is, ha nem mindig szeretik, ha őszinte vagyok.
Harc nélkül még sosem adtam fel semmit. Most sem fogom ezt tenni. Ha kell, saját magammal is meg tudok harcolni azért, hogy újra tudjak mosolyogni mindig, minden helyzetben. Addig még lehet, hogy sokszor fogok sírni, dühöngeni, magamba roskadni, de mindegy, hogy milyen az út, mert igazából a cél a lényeg.

Van ilyen

Vannak nehezebb napjaim, és nehezebb időszakaim, amikor már-már nagyon komolyan eljátszom a gondolattal, hogy akkor én most fogom magam, blogot zárok, faceboook fiókot felfüggesztek, instagramot jegelek, meg minden.. és eltűnök egy időre.
Nem tudom jó lenne e nekem, vagy csak még nehezíteném a saját dolgomat, mert nem maradna egy kis szelep sem semmire, de attól még ez elő szokott fordulni.
Valószínűleg az is közrejátszik ebben, hogy egyre kevesebbszer fordul elő, hogy valaki csak azért keresi a társaságomat, mert velem akar beszélgetni, velem akar együtt lenni.
De valószínű az is, hogy éppen csak nagyon hülye és nagyon bizonytalan időszakom van, amikor persze hogy az is borúsabbnak tűnik, ami egyébként nem is az.
Majd elmúlik.. lassan, de biztosan, ahogy ez a nyár is.

Szóra sem érdemes

Ez a mai nap nem tartozik a nyár legjobb napjai közé. De leginkább máshova sem, csak oda lehet besorolni, hogy egy nap, ami eltelt. Kár érte, mert lehetett volna egy tök jó nap is, ha épp nem szól közbe az időjárás, de mindegy. Megvolt ez is, túl vagyunk rajta, holnapra már jobb időt mondanak, és még olyan ígéretet is láttam, hogy jövő héten megint harminc fok is lesz.
Persze nem úsztam meg fejfájás nélkül a lehűlést, meg a szelet, de ezúttal szerencsém volt, mert mindösszesen két órán keresztül tartott az igazi szenvedés, a többi időben egész elviselhető volt.
Semmit nem csináltam egész nap, azon kívül, hogy befestettem a hajam. Egy kicsit idegesít is utólag, hogy még mosni sem álltam neki, mert ugyan elindíthattam volna a szárítót, de azt meg nem akartam, gondoltam, kibírjuk így is, van még mindenkinek mit felvennie.
Pár napja megint küszködök azzal a ritmus zavar féleséggel, ami volt már pár évvel ezelőtt, és igazából nem derült ki róla semmi, csak egy kis időre béta blokkolót kellett szednem, mert a ritmus zavar mellett jó magas volt a pulzusom. Elég idegesítő jelenség, főleg, amikor még azt is érzem, hogy úgy fáj a hátam is, mintha meghúzódott volna, és ilyenkor arra gondolok, hogy mi van, ha infarktusom van. Egy-egy kósza pillanat csak ez a gondolat, mert igyekszem gyorsan elhessegetni, meg hát amúgy is az nem olyan tudtommal, hogy csak úgy fájdogál, mintha... hanem úgy teljes erőből támad. Na mindegy, ha sokáig így marad ez, úgyis kénytelen leszek elmenni az orvoshoz vele, hátha megint nem találnak semmit, és szedhetek egy kis béta blokkolót.
Jövő héten Balázs szabadságon lesz, én meg már előre utálom az egészet, hogy ők itthon, én meg mehetek dolgozni. Annyira utálom a gondolatot, hogy pénteken szerintem én is itthon leszek velük, és akkor a szünidő utolsó napját még együtt töltjük. Azt majd meglátjuk, hogy mivel fogjuk tölteni, de nem is érdekes..

Ha szombat, akkor

Focimeccs. Ezúttal nem Fradi meccs, mert ők Mezőkövesden játszottak ma, hanem Dunaszerdahelyen. Az a bizonyos DAC-Fradi meccs nagyon mély nyomot hagyott bennünk, azóta is sokszor emlegetjük. Így aztán, amikor a múlt hét végén arról volt itthon szó, hogy mit is fogunk csinálni most szombaton, akkor amíg a fiúk azt nézegették, hogy melyik nb1-es meccset lehetne megnézni, akkor én gondoltam egy merészet, és megnéztem hol játszik a Dunaszerdahely ezen a hétvégén. Nem kellett nagy rábeszélés senkinek, amikor megkérdeztem, hogy nem akarunk e inkább egy DAC-Zsolna meccsre menni.
Ezúttal is hatalmas élmény volt ott lenni, átélni, nekik szurkolni, még akkor is, ha gólt nem láttunk. Részemről nagyon remélem, hogy még lesz pár meccs, ahol ott leszünk.
Mindenesetre a cashless kártyánk már megvan, és pénz is maradt rajta, úgyhogy minimum még egyszer biztos, hogy megyünk majd.
Elkészült a szokásos szombati családi szelfi is.

Ahogy ígérték

Ezúttal majdnem órára pontosan jól jósoltak a meteorológusok, legalábbis hozzánk ma délután megérkezett az ígért hidegfront. Volt már szél is, villámlás-dörgés is, eső is.. meg jó pár fokot hűlt is már a levegő. Nem morgok most miatta, bár egyáltalán nem azért, mert melegem volt már, mert nekem aztán ebből tényleg sosem elég, hanem mert látom, hallom, olvasom, hogy sokan szenvednek már ettől a tartós melegtől. Így akkor most ők fellélegezhetnek kicsit, átszellőzhet a lakás, kicsit életre kel a természet is a furcsa nyár végi punnyadásából, és aztán remélem, hogy ezek után még következik egy jó hosszú ideig tartó kellemes nyár végi időjárás. Valami olyan, amivel mindenki elégedett lesz. Amikor ugyan én már valószínűleg felkapok egy vékony kardigánt késő délután, de a többségnek még ilyenkor teljesen jó pólóban is lenni.
Ezzel mondjuk én kiegyeznék részemről akár decemberig is.
Patrik megérkezett épségben a Strand fesztiválról, jól érezte magát, örül, hogy ezt is megtapasztalhatta. Nem mondta, hogy jövőre visszamenne, de ezt majd úgyis ő fogja eldönteni, nem mi. Amiket mesélt, az alapján azt mondom, hogy a szervezők előtt le a kalappal. Csak egy példa. Kellett egy kártyát venni, amire pénzt töltöttek, és mindenhol azzal lehetett fizetni. Ha maradt rajta a végén, akkor természetesen vissza lehetett kapni a rajta lévő összeget. A kártyáról rögtön levontak ötszáz forintot egy szemeteszsákra, amibe kérték a szemetet összeszedni maguk után. Ha pedig a szemetes zsákot teli leadták, akkor visszakapták az ötszázast. Szerintem ezek nagyon európai gondolkodásra vallanak. Ezek a cashless kártyák tök jók, mert nagyon megrövidíti a kiszolgálás idejét, ráadásul nekem amúgy is külön vesszőparipám, ha ugyanaz az ember adja az ennivalót is a kezembe, aki előtte/utána leszámolta a visszajárót. Azt nem tudom hogyan működött, amit mondott, hogy a borravalót külön tudja jelezni, hogy hány százalékot szeretne adni. Gondolom a kártyaolvasón volt valami erre a célra, de ez is jó ötletnek tűnik. Hányszor van, hogy az ember gyors fejszámolást végez, hogy akkor mennyit is illik adni, vagy épp akkor is ad, ha nem teljesen elégedett, mert mégiscsak úgy illik. Egy ilyen esetben meg akár fapofával lehet rányomni a nulla százalékra is.

Már akartam

Múlt héten is volt, amikor eszembe jutott, meg már a héten is, csak aztán valamiért mindig ki is esett a fejemből. Nem tudom ki mit tapasztal, de én mostanában nagyon random módon tudok, vagy leginkább nem tudok hozzászólni a blogjaitokhoz. Telefonról szoktam olvasni leginkább, és látszólag nem is változott semmi, de mégis.. mert írni nem enged a hozzászólás ablakba.(csak a saját blogomnál) Valaki már írta valahol, hogy nem jól működik neki ez a funkció, de nem emlékszem pontosan, hogy ki.
Érdekes jelenség, az biztos. De annyi minden túl vagyunk már itt a blogger felületen, hogy talán ez is csak egy múló valami.

A fesztiválozó gyerek lejelentkezett este, minden rendben, jól vannak, jól érzik magukat, minden rettenetesen drága, és majd valamelyik hajnali vonattal jönnek haza.

Kis semmiség

Nincs semmi, amiről tudnék írni. Mesélhetnék munkahelyi konfliktusos sztorikat, amiknek hol részese is vagyok, hol meg csak megfigyelője, de olyan hülyeségekről szólnak ezek a konfliktusok, hogy szót sem érdemel az egész. Óvodás szinten vagyunk képesek viselkedni, az egyszer biztos.
Patrik holnap Strand Fesztiválra megy. Néha még mindig rácsodálkozom, hogy hova is lett az a kis bátortalan kisgyerek, aki valaha volt, és hogy lett belőle ez a bevállalós, öntudatos fiatalember? Persze, az idő tette ezt is, mert meg nem állt egy percre sem, és csak egy kicsit nem figyeltünk oda, máris elmúlt tizenkilenc is. Nem kér már engedélyt ezekhez a programokhoz, önállóan intéz mindent, a saját pénzéből megy most is. Azért persze az mindig megvan, hogy megkérdezi, terveztünk e valami családi programot, mert ha igen, akkor nem megy. De holnap megy, és majd csak valamikor pénteken érkezik haza. Érdekesen változik az is, ahogy mi kezeljük ezt. Már-már természetes, hogy vannak ilyen külön programjai, és már rég nem aggódunk annyira, mint valaha. Persze, egy egészséges féltés mindig van, és mindig megkérjük, hogy jelezzen, hogy minden rendben van, vagy hogy mikorra várható haza. És persze mindig elhangzik az intelem, hogy "Ésszel". Ebben aztán minden benne van, amit valamikor régen már töviről hegyire megbeszéltünk, mostanra elég ennyi is.

Még szerencse

..hogy ez a hét rögtön hétfő helyett keddel indul, bőven elég is ennyi belőle. Főleg, hogy akárhogy is, de most már azért muszáj vele szembesülni, hogy már csak a jövő hét maradt meg a gyerekeinknek a felhőtlen létre, és utána kezdődik az újabb taposómalom. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy az, aki valamikor is kigondolta, és kiejtette a száján, hogy rövidebb legyen a nyári szünet, normális e? Én még meg is toldanám, ha rajtam múlna, és júniusban már egyáltalán nem járnának iskolába, és csak október elején kezdeném a tanévet. Az igazán fontos dolgokhoz elég lenne ennyi idő is, a többi sallangot meg hagyhatnánk a fenébe végre. De ez persze csak egy utópisztikus álom, mert nem lesz ilyen szerintem sosem, ahhoz túlságosan teljesítménycentrikus világban élünk.
Engem egyébként némileg vigasztal az, hogy ennek az új generációnak, amit nálunk Roland képvisel igazán, már nem lehet csak úgy bármit letolni a torkán, mert simán, gond nélkül, és bűntudat nélkül ellenállnak. Lehet rájuk köveket dobálni, hogy micsoda szörnyecskék, meg minden, de azért a mi generációnk például sokat tanulhatna tőlük arról, hogyan is kell kiállni magunkért.
Nem lesz könnyű tanévünk, az tuti, főleg Rolival lesz majd jó pár csatánk biztos. Hetedikes lesz, jön az összes létező mumus, a fizika, a kémia, a biológia és a földrajz is. Ő tipikusan az a gyerek, aki kb. lesz.rja, hogy mi van a tankönyvbe leírva, ő másképp szeretne tanulni. Ha lenne nálunk alternatív iskola, az lenne a neki való, mert ott az összes elnyomott kreativitását kiélhetné, tanulhatna projektszerűen, ami nála jól működne. De lehet, hogy ha nekünk több időnk lenne arra, hogy kidolgozzunk egy jól működő itthoni tanulási rendszert neki, akkor könnyebbé tehetnénk. Most ez hangozhat kifogásként, de attól még igaz, hogy ehhez viszont annyi idő és energia kell a részünkről, ami nincs. Főleg, hogy egyikünk sem pedagógus, még csak nyomokban sem nagyon tartalmazunk ilyen géneket, vagy ambíciókat. És igen.. előfordul húzósabb időszakokban, amikor mindketten úgy esünk haza a munkából, hogy bármit is akar, közöljük vele, hogy "Jajj, ne most, Roli.. nincs most semmi agyam semmihez."
Erikre is oda kell figyelni majd, hogy ne rezegjen a léc megint matekból, meg hogy némi érdeklődést tanúsítson egyáltalán az egész iskola dolog felé. Neki is vannak válogatott kreatív módszerei mindenre, még dolgozatírásra is, meg van matekpélda megoldó app is, amit ismer, és használ, de azért vannak dolgok, amiket nem árt, ha megtanul magának. Még akkor is, ha pont az érettségiig fog majd kelleni, és soha többet sem.
Nyilván Patrik is majd igényel némi figyelmet, nyilván teljesen másképp, ahogy eddig. Ezt majd mindenkinek meg is kell tanulni, hogy hogy is kéne ezt csinálni, de majd alakul. Talán vele lesz a legkönnyebb.
És akkor még itt van Balázs, akire a tanév végén komoly vizsgák várnak, és már nekem is van minden bajom tőle most, hogy eszembe jutott, mert tudom, hogy nagyon fog izgulni, és félni, és egy rémálom lesz az a hete, és csak remélem, hogy akkor majd nem kell fizetéseket is számolni, és idegeskedni, hogy hogy csinálja, hogy mindenhol jól tudjon teljesíteni.

Még szerencse, hogy van még két hét a tanév kezdetéig.

Semmittevős

Voltak ma olyan terveink, hogy moziba megyünk. De aztán elég korán rájöttünk, hogy ma nem tanácsos Budapestre menni, hacsak nem a Duna-partra igyekszünk az ottani látványosságokat megnézni, mert nem biztos, hogy könnyedén eljutunk A pontból B pontba. Annak nem nagyon volt kedvünk utánanézni, hogy épp hol és milyen lezárások vannak, vagy épp melyik mozi lenne normálisan megközelíthető. Ennyi energiát azért nem akartunk ebbe fektetni.
Ahhoz nem volt kedvünk, hogy bármilyen össznépi rendezvényen részt vegyünk, a Balatonra már tegnapelőtt kitették a megtelt táblát.
Úgyhogy csak úgy elvoltunk itthon, mostam, főztem, végiglapoztam az új ikea katalógust. Patrik elment a barátaival délután a helyi rendezvényre, mi meg a két kicsit elvittük focizni. Mert valahogy nálunk mindig úgy alakul, hogy ha nem meccsen vagyunk, akkor meccset nézünk a tvben, vagy épp fociznak.
Egy idős házaspár is ott volt, a mellettem lévő padon ültek. Nézték őket, majd a bácsi egyszer csak odafordult hozzám, és megjegyezte. "Gratulálok a fiúhoz, nagyon ügyes." Még jó pár mondatban dicsérte Eriket, akit addigra már jó pár perce nézett, hogy mennyire jó nézni, ahogy bánik a labdával, hogy milyen izmos, meg ilyenek. :) Jól esett, az biztos. És igaz, ami igaz.. Erik tényleg nagyon ügyes és nagyon izmos. Csupa izom mindenhol. Mostanra egy kicsit sem emlékeztet arra a kis pufók valakire, aki volt annyi idősen, mint most Roli.
Az edzéseken egyébként továbbra is nagyon szívesen vesz részt, a meccsekkel vagyunk kicsit gondban.. mert most, hogy feljebb került egy korosztállyal, már szombatonként játszanak. Nekünk meg rendszeresen programunk van szombatonként. Akkor nincs gond, ha este van a meccs, amire megyünk, mert ők délelőtt játszanak, de a délutáni meccsek neccesek. Még ezen majd csiszolunk, egyelőre inkább velünk tart. Lehet, hogy nem ez a helyes, de mi örülünk annak, hogy szeret velünk lenni, és szívesen is jön (még eddig mindenki), mert ki tudja meddig tart még ez.

Akkor kell

Nálam azért is működne nehezen egy ilyen fly lady program, mert én úgy csinálom a dolgaimat, ahogy jól esik. Az a rész mondjuk magamtól is megvan, hogy minden este el van mosogatva, meg le van törölve a mosogató, meg a helyére van rakva minden (kivéve, amikor a hócipőm tele van mindennel, és hagyom az egészet a francba). De arra nem tartom magam alkalmasnak, hogy kijelölt napokon takarítsam a lakás arra a napra kijelölt részeit. Mert mi van akkor, ha a fürdőszoba van beírva szombatra, nekem meg a konyhához van kedvem? Vagyok annyira szabálytisztelő, meg szabálykövető is, hogy ettől aztán minden bajom lenne, és akkor is a fürdőt csinálnám, ha utálnám az egészet. 

De nincs ilyen fly izé itthon, helyette van random módon csinálás. Mondjuk egy délután alatt az összes fürdőlepedő és törölköző mosása, meg a három fiú ágyneműje. És még a hűtő takarítása alul-felül, kívül-belül. Azt jó, hogy csak én láttam, hogy a fagyasztó fiókjai hogy néztek ki mosás előtt. Maradjunk annyiban, hogy nagy szerencse, hogy a fagyasztót nagyrészt csak jégkrém, és fagyasztott krumpli tárolására használjuk. A mosás utáni állapot már szemet gyönyörködtető, olyan lett, mint újkorában. :) 

Ha pedig már úgyis lendületben voltam, akkor gyorsan túlestem a wc-k takarításán, meg a fürdőkádén, meg a mosdóén, és végezetül felmostam. 

Ha úgy csináltam volna, hogy ez kötelezően előírt penzum, vagy ennek akár csak egy kis része is (mert ez azért betartott délután kettőtől este nyolcig.. akkor végeztem az utolsó ágynemű felhúzásával), akkor biztos, hogy semmi kedvem nem lett volna hozzá, és végigmorogtam volna, hogy persze, nekem bezzeg nem jár egyetlen szabadnap sem.. mindenki azt csinál, amit akar, csak nekem kell itt robotolnom. Így meg ment minden, mint a karikacsapás, és most roppant elégedett vagyok magammal. 

Levezetésképpen pedig megnéztem a Fuck you, tanár úr című filmet, ami csak nekem volt új, mert mindegyik fiam rákérdezett, hogy "Ez az egy?" Én meg pislogtam csak, hogy honnan tudják? Már a film vége felé jártam, amikor Patrik arra járt, és lazán közölte, hogy ezt még Zsannával nézték egyszer a suliban. Hahhh.. Zsanna legalább két éve eltűnt az életünkből. Szóval én jól le voltam maradva ezzel a filmmel. Azóta már tudom, hogy van kettő is, és a harmadik rész most megy a mozikban. 

Meccsnap

Avagy elkészült ma is a szombati családi szelfi a Groupama Arénában.

Itt még nagyon optimisták voltunk, és bőven azt gondoltuk, mit nekünk forróság...újabb három pontot zsebelünk majd be.
Még ezt erősítette bennünk, hogy már a harmadik percben vezettünk.
Aztán az első félidő hosszabbításában egyenlített a Paks, és onnantól kezdve már nem volt semmi sem jó.
Mondjuk ki: bűnrosszul játszott a csapatunk, és még majdnem meg is köszönhetjük, hogy végül legalább egy pontot megmentettünk .

Illatok

Nem tudom ki hogy van vele, de én nem vagyok az a fajta valaki, aki nagyon mereven ragaszkodik egy-egy kozmetikai márkához. Nagyjából csak a kézmosóba a szappan (dettol), és a fogkrém az, ami mindig ugyanolyan nálunk. Na jó, azért a fiúknak szinte mindig mindenből ugyanaz kell, ha kifogy. Illetve ez úgy szokott zajlani, hogy szólnak, hogy fogytán van, vagy épp elfogyott, én meg veszek egy olyat, amilyen volt is. Mert abból baj nem lehet.
Ellenben magamnak..Nem is tudom hányféle testápolóm van most épp használatban, és mindig épp azt használom, amihez kedvem van. Volt egy pár hónap, amíg csak azt az adagolós niveát használtam, abból is legjobban a csereszenyevirágosat szerettem. De aztán meguntam ezt is, és épp szembe jött velem valami málnás testápoló a dm-ben, úgyhogy megvettem. És nagyon jó illata van, nem bántam meg. Most rendeltem az avonból, csokis testradírt, meg rózsás arcmaszkot, meg levendulás lábkrémet, meg testápolót is, aminek nagyon érdekes illata van. A csoki testradírnak fantasztikus csoki illata van, és meg is jegyeztem magamban, hogy meg kell néznem legközelebb, létezik e belőle kézkrém, és testápoló, mert ha igen, akkor kell nekem. Egyszer már volt valahonnan csoki illatú kézkrémem, és az is olyan jó volt, hogy folyton késztetést éreztem arra, hogy a kezemet szaglásszam. :D
Ennek a sokféle illatú kenceficének köszönhetően most majd megint át kell kicsit rendeznem a fürdőben a kosarakat, hogy minden elférjen.
De ez azért kellemes probléma.

És közben végre péntek lett. És kezdődik egy háromnapos hétvége.

Nem az én hetem

Be kell látnom, hogy ez nem az én hetem. Semmi sem úgy megy, ahogy én azt szeretném. Még a szavak is bennem rekedtek, mert nincs kedvem őket leírni.
Pedig nem történt semmi. Rossz meg főleg nem, de olyasmi sem, ami indokolná a lehangoltságomat, meg a többi hülyeséget, amit érzek/gondolok.
Az meg bejött, hogy nem teljesen vagyok képben, már ami a napokat illeti. Csak az előbb jutott eszembe, hogy ma nem péntek van, még holnap is kelni kell. Nem lettem tőle boldogabb. Maradt négy és háromnegyed órám...de még a mosógépet be kell készíteni, elindítani a mosogatógépet...meg még mire elalszom, jó, ha négy óra jut alvásra.

El ne felejtsem

Szerintem holnap teljesen össze leszek zavarodva azzal kapcsolatosan, hogy milyen nap is van. Eddig csak péntekenként volt olyan, hogy délutános héten reggeles voltam, most ez másképp lesz, mert már holnap is. Már ma is kerültem emiatt némi időzavarba, pedig van a munkámnak olyan része is, amikor azért nem árt képben lenni a napokat illetően. De majd összekapom magam.
Egyébként nem történik semmi, csak úgy telnek a napok. Szerintem senki nem várja a tanévkezdést, esetleg Patrikban van némi kíváncsiság az egyetemet illetően, de semmi több. Nem is vásároltunk még semmit, túl nagy késztetést nem is érzek erre. Pedig mi is azon mázlisták közé tartozunk, akiknek a munkahelye anyagilag is besegít ebbe a vásárlásba. Az utalványokat már múlt héten átvettük, azóta is itt várakoznak a borítékban arra, hogy majd mikor költődnek el. Mondjuk nálunk már nem nagyon kell más, mint spirál füzet, nagyalakú füzet, toll. Szerintem körzők még vannak tartalékban, meg radírok is. Színes ceruza már csak elvétve kell valakinek, az sem nagyon érdekli őket, hogy milyen tolltartójuk van, nem lesz nagy fakszni ebből az egészből, az tuti. Bezzeg régen.. az sem volt mindegy, milyen vignetta kerül a füzetekre, tankönyvekre. :D Most már az sem baj, ha nincs is rajtuk. Meg olyan is van, hogy csak egy füzetet használnak, de abba minden belekerül. Én mondjuk ennél mindig precízebb voltam ezekre a dolgaimra, de el tudom fogadni, hogy nekik így is jó.
De még ez ráér.. most arra kell koncentrálnom, hogy holnap csütörtök lesz, és nem péntek. :D

Ma sem sok

Ma olyan semmilyen nap volt, már délelőtt is benne volt a levegőben a délutánra ígért lehűlés, meg még nem is tudom mi. Olyan furcsa volt minden.
Szerencsére minket most is elkerült a nagyon nagy vihar, itt csak esett az eső, meg hűvösebb lett a levegő (majdnem fáztam is este csak egy pólóban), pedig igen csúnya felhőkkel kezdődött..
A héten már csak holnap leszek délutános, és halleluja, sikerült a fodrásszal is megbeszélnem, hogy csütörtök délután levágja a hajamat.
Amúgy meg ha megtehetném, biztos, hogy a fodrász után rögtön mennék is a Balatonra, és nem jönnék haza legalább két hétig megint. Olyan jó lenne megint az a fajta nyugalom, ami szerintem csak ott van.

Alig valami

Nem nagyon tudom mit is írhatnék, mert kb pont ugyanúgy nem történt semmi, mint bárki másnál, aki mondjuk nem ír blogot. Nem tettem semmi egetrengetőt, csak tettem a dolgomat itthon is, meg a munkahelyemen is. Pont úgy, mint eddig. 

Van, aki fél tőlem (tőlem....?), van, aki hálás nekem, van, aki kutyába sem vesz. Van, aki alig várja, hogy rám zúdítsa minden gondjat-baját, van, aki meg alig várja, hogy megöleljen.

Néha mindez bőven elég mindenhez, néha meg semmire sem elég. Attól függ, milyen napom van. 

De rendben van ez így, ahogy van. 

Már megint

Ma megint az egész napomat megkeserítette ez a rohadt fejfájás. Ami megint a nyakam miatt fájt ennyire. És ez olyan, hogy minden fájdalomcsillapítónak ellenáll, nincs az a mennyiség, vagy nincs az a kombináció, ami jó lenne rá. Pedig kipróbáltam egy pár faját. Ma is.
Az mondjuk csak az előbb jutott eszembe, hogy milyen hülye is vagyok, felhívhattam volna azt a lányt, aki kine tape-et tud ragasztani, mert tuti, hogy még ma este meg is csinálta volna. De már mindegy..
Most megint azt gondolom, hogy újra rendszeresen kéne járnom valahova, aki ki tudja masszírozni ezeket a rettenetes göböket és csomókat, amik a hátamban és a nyakamban is vannak, hátha sokkal könnyebb lenne úgy.

Várom

Valamelyik nap kérdezte tőlem valaki kommentben (talán Teide?), hogy mit hiányolok? Azóta többször is előfordult, hogy ezen gondolkodtam, hogy na igen, mit is.. De azt hiszem, tudom. Az a fajta ember vagyok, aki szereti a várakozást. Mármint nem azt, amikor ülök a rendelőben, és arra várok, hogy én következzek, vagy amikor a pénztárnál kell sorban állni. De azt a fajta várakozást nagyon szeretem, amikor arra kell várni, hogy valami meg fog történni. Majdnem mindegy, hogy mi az a valami, mert mindenben tudok találni jót. Természetesen az, ha előre tudom, hogy biztosan tök jó lesz, akkor az még ad egy pluszt is az egészhez.
De most valahogy azt érzem, hogy kevés ez a várakozás az életemben. Vannak a heti-kétheti meccset várások, amiket persze mindig megélek úgy rendesen, és mondhatom, hogy már több "kapcsolatom" is született a meccseknek, és a fradi szeretetnek köszönhetően. De, lehet, hogy én vagyok a telhetetlen, de valami olyasmit szeretnék, ami nap mint nap várakozással tölt el. És itt rögtön el is érkeztünk az örök problémához, mert ugye jelenthetne egy jó hobbi minden napos várakozást, ami még örömet is okozna, és nyilván, mint ilyen.. plusz energiát is termelne. Vagy lehetne a munkám is ilyen, ami minden nap jelentene újabb és újabb kihívást, izgalmat, jó feladatokat, amitől élvezetessé is válhatna az esetek kilencven százalékában.
Ezzel a fajta mentalitással szerintem kitűnő marketinges vagy kommunikációs munkatárs lehetnék, de ezzel egy kicsit elkéstem. Még ha most gőzerővel nekilátnék is a tanulásnak, legkorábban öt év múlva lenne róla olyan papírom, amivel labdába rúghatnék, addigra meg negyvenöt éves leszek. Szóval ezt a tanulás vonalat el is vetettem magamban, mert ez azért annyira bizonytalan vonal, ami lehet, hogy több fejfájást okozna, mint amennyi örömet. Fejfájás meg már volt az életemben bőségesen, nem szeretnék többet.
A hobbi meg megint csak nem olyan, amit így parancsra elkezd az ember, hogy "kell nekem egy hobbi", és akkor valamire ránézek, és holnaptól az a hobbim. Egy csomó minden érdekel, egy csomó mindent csodálok, de kézügyességem nincs túl sok, nagyon sok felesleges időm sem, amit rá tudok úgy áldozni, hogy úgy legyen, ahogy szeretném, hogy örömforrás legyen, ne más.
Úgyhogy most úgy döntöttem, arra is várakozni fogok, hogy ez a valami, amiről tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mi lehet, megjelenjen az életemben. Nyitott szemmel fogok járni, hogy észre is vegyem majd. :)

Péntek

Így péntekre egészen megbarátkoztam a saját pudingságommal, és nemhogy nem zavart már, hogy le kell feküdnöm egy kicsit délután, hanem egyenesen odáig fejlődtem, hogy megterveztem ezt, hogy kb mikor jutok oda, és mennyi időt szánok erre. Na, ez elég betegesen hangzik, meg nem is volt azért kőbe vésve, de valami ilyesmi volt.
Eriknek hallójárat gyulladása van. Éjszaka bekopogott hozzánk egy lázcsillapítót kérni, mert harminckilenc volt a láza. Állítólag a láz nem kéne, hogy legyen ennél a hallójárat gyulladásnál, és azóta nem is volt mondjuk. Kapott ő is ilyen gyógyszeres valamit a fülébe, antibiotikumot, fülcseppet, pont, mint én a nyaralás előtt. És pont úgy, mint ahogy én is voltam, ő sem volt strandon sem mostanában, nem kapott huzatot, nem csinált vele semmit. Nem vagyok ugyan orvos, de abból kiindulva, hogy jó pár kolléga is mászkál bedugott füllel, meg fájós füllel mostanában, azt gondolom, hogy ez is valami vírusosan terjedő izé. Amit valószínűleg én szedtem össze valahol..
Azt nem tudom, hogy meddig pingpongozunk még vele itthon, de remélem most már azért megszabadulunk inkább tőle.

Érkezik a vihar, a szél már fúj rendesen, kicsit mindenki fellélegezhet.

De jó

Ma este annak örülök, hogy ezen a héten már csak holnap kell hajnali négykor felkelni. Pedig egyébként közel sem annyira gyilkosan korai időpontnak tűnik, mint ugyanez november végén, vagy épp január végén, mégis azért sokkal komfortosabb, ha aludhatok addig, ameddig akarok. Mondjuk ez nálam akár végzetes is tud lenni, mert képes vagyok akár fél tízig is úgy, hogy fel sem ébredek. Legalább az alvókám jó, amiért elég sokan irigyelnek is, mert a kollégák közül is sokan küszködnek azzal, amit jó páran ti is szoktatok írni, hogy nem tudnak aludni.
Lehet, hogy nálam is fog ez majd változni, ahogy telik az idő, de most még nagyon jókat tudok aludni, amikor lehet.
A hétvégére nincs különösebb tervünk, legalábbis előre nem beszéltünk meg semmit. Majd meglátjuk, hogy spontán esetleg alakul e valami.
Addig meg már csak ezt a holnapi munkanapot kell kibírni. Fél lábon is..

Örök probléma

Mindig gondolkodom azon, hogy mit és hogy kéne másképp csinálnom ahhoz, hogy kicsit több energiám legyen. Élni kellene az energia, mert a munkához mindig összeszedem magam, akármilyen fáradt is vagyok, vagy épp akármilyen kiábrándult. A nagyfokú felelősségtudat, ami belém van kódolva, nem hagyja, hogy ne így tegyek. Ehhez viszont elhasználom az energiáim nagyon nagy százalékát. Itthonra nem sok marad, szerda magasságában már leginkább semmi. Így aztán örülök, ha nem kell csinálnom semmit, mert sokszor az is fáraszt, hogy megnézzem a telefonomat. De nincs ez így jól, mert így arról szólnak a napok, hogy felkelek, dolgozok, hazajövök, punnyadok, majd lefekszem aludni. és másnap kezdődik elölről.
Mondjuk ma délután voltunk Tatabányán a Burger kingben, meg Roli is megkapta az új gördeszkáját (kinőtte az elsőt), és ez tök jó volt, de ezek után már alig vártam, hogy a bevásárlás után hazaérjünk, kipakoljak, és egy kicsit ledőlhessek.
Lehet mondjuk, hogy ilyenkor, ha kitartanék, és nem ledőlnék, hanem magamat is megerőszakolva valamit csinálnék, akkor utána jobb lenne.. de vajon azzal mennyire teszek jót magamnak, ha ehhez meg kell erőszakolnom magam?
És ez csak rosszabb lesz majd, amikor kevésbé lesz már jó idő, hamarabb sötétedik...

Nyár van, nyar

Bírom ezt, hogy mennyire tud mindenki panaszkodni most, hogy nyáron nyár van, hőség, meg napsütés ezerrel. Természetesen mindenkinek melege van, meg elege van, és nem bírja tovább egy perccel sem már, lehetőség szerint rögtön holnaptól máris jöjjön a hideg.
Azt nem vitatom, hogy nagyon meleg van. Még azt is tudom, hogy nem én vagyok a mérvadó hőmérséklet tekintetében, mert én bizony még most is betakarózva alszom.
Áz is igaz, hogy nálunk is megy a légkondi, de nincs agyon hűtve a lakás, huszonöt fokon tartjuk idebent a hőmérsékletet. Éjszaka nyitva van az összes ablak, most már minden tetőablakon is van szúnyogháló, bátran lehet azokat is nyitva hagyni.
De azért azt is látom, hogy képtelenek vagyunk fejlődni, mert itt továbbra is az van, hogy ha nem mész a legmelegebb órákban vásárolni, csak hat óra körül, mert addigra kicsit jobban esik már emberek közé menni (és kevesebb szagos embert kell kerülgetni), akkor már nem lehet kapni tsemlét, péksüteményt. (Még egy csomó minden mást sem)
Pedig szerintem kb két nap alatt át lehet állni erre a mediterrán életmódra, és egy csomó nyűgtől kímélnénk meg egymást.
Arról meg inkább nem is ejtek egy szót sem, hogy hogy fordulhat az elő még mindig emberekkel, hogy nem lehet mellettük levegőt venni hányinger nélkül. Százféle izzadás gátló van, mindenhol beszerezhető...értem én, hogy valaki uzzadósabb, de szerintem azt az ember tudja magáról.

Teljeseb más téma:
Freddyre kérhetek egy szavazatot?n

Érzelmek

Eszembe jutott ma, hogy ha most felhívnám Erika barátnőmet, és szóba kerülne a fülmizériám, akkor biztos megkérdezné, hogy "És mi az, amit ennyire nem akarsz meghallani?" Már a gondolattól is torkomra fagyott a szó, úgyhogy jobb is, hogy igazából nem kérdezte meg..de persze most azért belül motoszkál már bennem a válasz. Sok minden van, belső hangok sugallta gondolatok, amiket rendszeresen és szándékosan elhallgattatok magamban. Nyilván ez csak mismásolás, mert ha kell vele foglalkoznom, akkor fogok is. Ha magamtól nincs ennyi eszem, hát akkor majd rá leszek kényszerítve.
Ma este láttam egy esküvői kisvideót. Úgy kezdődött, hogy a menyasszony ül a fodrásznál. Aztán a következő képkockán már a ruháját segíti felvenni az anyukája. Már itt kész voltam, de amikor még ráközelített a videós az anyuka kezére, ahogy a kis apró gombokat gombolja egyesével, ott már persze bőgtem is. És ott, abban a pillanatban megint nagyon vágytam arra, hogy legyen egy lányom. Pedig azt gondoltam, elengedtem már ezt...dehát dehogy engedtem el.

Vasárnap

Ez a mai nap egészen fantasztikus is lehetett volna, ha nem vet rá árnyékot ez a fülfájás. Most a másik fülem, nem az, ami a múltkor, és nem is ugyanazok a tünetek sem. Feszítő fájdalom, ami néha olyan, hogy el tudnám sírni magam. Néha beleszúr olyat, hogy látom a csillagokat is. Fájdalomcsillapító adagolás mellett elviselhető azért. Lázam nincs. Bevallom őszintén, hogy sok kedvem nincs orvoshoz menni, úgyhogy lehet, hogy még várok. Na jó, legyek teljesen őszinte:ezektől a fülészektől félek. Nem kicsit. Úgyhogy addig húzom az odamenést, amíg csak lehet. (Meg amíg bírom)
Főzni ma nem nekem kellett, Balázs csinált ebédre brassóit. Mennyivel jobb így asztalhoz ülni, hogy nem nekem kellett odateremteni az asztalra az ételt.
A szennyes tartót üresre mostam, felmostam, aztán mentünk moziba. Megnéztük az Escobar című filmet, ami a maga nemében fantasztikus alkotás, de engem néha a hideg rázott tőle. A legfélelmetesebb az egészben, hogy ez így meg is történt.

Minden hétvégén

Én egy cseppet sem bánnám, ha igaz lenne ezentúl, hogy minden hétvégén készül egy ilyen szelfi rólunk.

El is kezdtem lobbizni annak érdekében, hogy ez megvalósuljon. Jövő szombaton Kisvárdán játszik a Fradi. A világ végének tűnik, de nagyon jó lenne ott lenni...Na majd megpróbálok nagyon szépen nézni...
Ja...és ma este is ünnepelt Budapest...a győzelem a Ferencvárosé...

Péntek

Döcögős egy munkanap volt a mai. Nem is volt túl sok dolgom, meg nem is vagyok az a típus, aki képes arra, hogy egy valamivel óráig elszöszmötöljön. Meg kell csinálni, akkor lássunk neki, és legyen kész.
Emiatt aztán voltak még unatkozós félóráim is ma, és még olyan szerencsém sem volt, hogy mondjuk akkor beszélgetünk egy jót, mert nem azokkal dolgoztam, akikkel esetleg szívesen beszélgettem volna. De ez lehet az én hibám is, mert szépen tartom a három lépés távolságot azokkal, akikkel nem vagyunk egy hullámhosszon. Jobb ez így, tanultam én is a saját káromon is, meg másokén is.
Balázs is dolgozott ma délelőtt, úgyhogy vele legalább néha tudtam beszélgetni, és szerencsére az idő sem állt meg, délután kettőkor meg már készülődhettünk haza. Ez a jó abban, ha az ember már hajnali ötkor dolgozik.... hogy hamar lehet hazamenni.
Itthon aztán délután jól nem csináltunk semmit, csak pihentünk, meg elmentünk vásárolni, és ez így pont jó is volt.
Hétvégén úgyis lesz meccs is, meg moziba is megyünk, Balázs dolgozik is holnap, úgyhogy kellett is ez a ma délutáni semmittevés.

Megint

Már megint az van, hogy épp csak négy órám marad alvásra, mielőtt holnap hajnalban visszamegyek dolgozni. Nagyon kevés lesz, és az egészen biztos, hogy rettenetesen nehéz lesz felkelni, Balázs legalább negyvenszer fog majd szólni, hogy keljek már.. :)
De már most is azzal vigasztalom magam, hogy így viszont holnap délután legkésőbb fél háromkor elkezdődik majd a hétvége, ami egészen hétfő délig fog tartani, mert hétfőn sem a saját műszakomban fogok dolgozni.
Reggel olyan felhőszakadásra ébredtem, hogy egy pillanatra nem is tudtam, hogy mi az a hang, amit hallok. Főleg, hogy addigra a telefonom is csörgött, Balázs hívott, hogy tudassa velem, esik. a tetőablakok meg nyitva. Gyorsan kipattantam az ágyból becsukni mindent, még mielőtt beázunk, és aztán még néztem egy darabig bambán, hogy micsoda szürkeség és sötétség van fél hétkor. Azok, akik ettől azt várták, hogy majd milyen jól felfrissül a levegő, tévedtek, mert szerintem rosszabb volt így, mint amikor csak a nap tűzött. Én mondjuk nem panaszkodom egy szóval sem, továbbra is szeretem ezt a meleget. Olyankor is, amikor szatyrokkal megpakolva gyalogolok három kilométert is akár. Mennyivel jobb ez így, mint amikor a hideg széllel kellett megküzdeni.

Hírek innen

Mióta volt az a fülmizériám, vagyis hallójárat gyulladásom, azóta valahogy nem az igazi a fülem, mert folyton viszket. Hol az egyik, hol a másik, hol mindkettő. Próbálom megállni, hogy nem vakarom, de persze nem mindig sikerül. Ma már azon is gondolkodtam, hogy vajon most már így is fogok maradni, és mindig ez lesz, vagy hogy van ez? Igaz, hogy mondta a fülészorvos, hogy majd ezután lesz bajom a fülemmel, ha eddig nem is volt, de igazából nem hittem ám el neki.
Nagyon idegesítő érzés egyébként.
Patriknak megjött a neptun kódja, úgyhogy most már lát ott mindenféle csodát, meg van corvinusos email címe is. Még mennie kell a NEK azonosítót intézni, mert ugye nekik még nem kellett annak idején, amikor középiskolába kerültek.