Amúgy...hogy vagy?

 Van ez az egyébként már-már idegesítően sokat játszott reklám a Telekomtól. Ami nálam már első látásra-hallásra is betalált, a buszsofőr hölgy katakterét különös érzékkel, és érzékenységgel választották ki. Abban a pillanatban, ahogy először meglátja az ember, süt róla a szeretetéhség, a magány, és szívfacsaró, ahogy túllépve a saját nyilvánvaló "lelki nyomorán" mindenkihez van egy kedves szava, ha több nem is, hát megkérdezi, hogy vagy? Olyan mély érzések vannak ebben a rövidke, összevágott reklámban is (én megnéztem a hosszabb verziót már, az méginkább belesodor egy érdekes érzelmi állapotba), hogy az valami elképesztő. A végén pedig ott van egyfajta csattanóként a fiatal fiú, (aki egyébként egy szétszórt, szeleburdi kamasz, aki folyton elhagyja a telefonját) akinél bezárul az érzelmi kör, és végre, elsőként a sok mindenki közül, viszonozza az érzelmi törődést, és megkérdezi"Amúgy hogy vagy? Az az a pillanat, amire lehet mondani, hogy szavak sincsenek rá, ahogy a hölgy arcán megjelenik az az érzés, ami olyan jó, mert azt érzed, hogy valakinek fontos vagy, és törődik veled. 

És ami miatt mindezt elmeséltem, az az a döbbenet, ami akkor ért, amikor a sokadik embertől hallottam erről a reklámról úgy nyilatkozni, hogy csak idegesíti, zagyvaság az egész, semmi értelme, stb. Tényleg ennyire mélyen vagyunk, mi, emberek, hogy nem jut el ez az üzenet, csak a felszínt látják? Ez is szívfacsaró. 

Többször kéne, de akkor most megkérdezem, amúgy hogy vagytok?