Ma

 Elkísértük a mamát az utolsó útjára itt a földi életében. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, a temetésen végig szakadt az eső. 

A papa nagyon jól bírta, pedig aggódtunk meg múlt héten, és azon lamentáltunk, vajon kell e orvost is hívni, hogy biztosan kéznél legyen. Körülbelül egy-két nappal ezelőtt éreztem azt, hogy nem lesz gond, mert sokkal erősebb, mint amilyennek gondolja magát. Szegény, azért belegondolni is borzasztó, milyen magányosnak érzi magát 67 év házasság után. 

Kicsit engem jobban megviselt, mint gondoltam, ma többet sirattam, mint múlt hét óta összesen. Pedig réges rég elbúcsúztam már tőle, már akkor, amikor végképp elveszett számára a valóság. Onnantól nem is az én mamám volt már Mégis...most itt volt az összes gyereke, az összes unokája (egy pedig már odaát várta), a dédunokák közül is csak a legkisebbek nem. Azt hiszem, utoljára az aranylakodalmukon voltunk így együtt mindannyian. Örült volna nekünk, és a sok szép virágnak, amit kapott ma. 

Szerda

 Nem történt ma semmi extra, de nem is tudom jó napnak sem nevezni ezt. Hosszú idő után először fájt a lábam is, pedig a napokban már azon gondolkodtam, hogy el sem megyek a reumatológushoz, mert már okafogyottá vált. Hát nem. 

Roland három osztálytársa is covidos, a két év alatt sem voltak egyszerre ennyien náluk. Fura, mert közben meg a köztudatban már az van, hogy nincs itt semmiféle vírus, és újra furcsák lettek a maszkot hordó emberek. 

A főnökeim is mindketten betegek, köhögnek, orrot fújnak, de afféle munka hősei, mert persze ott vannak minden nap. Igaz, ma a nagyobb főnök nem volt, mert fogorvoshoz ment..gondolom ha tehette volna, azt is úgy intézi, hogy ott helyben megoldják a problémáját. Napközben persze hívott, mert értesült egy nem túl vidám hírről..gondolta, ha még nem tudom, akkor ő gyorsan engem is beavat. Csak öt percet késett, addigra már tudtam, és tettem a dolgom ezzel kapcsolatban. 

Hozzánk megérkezett az eső, de még nincs nagyon hideg. Azt nem bánnám, ha nem is hűlne le annyira, amit ígérnek. Igaz, ma már kevésbé volt rémisztő a hétvégére ígért, mint eddig, hátha még alakul ez. 

Egy beszélgetés kapcsán .

 Nagyon sokszor, sokféle helyzetben derült már ki, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen gondolkodunk. Ma, egy utolsó munkanapját töltő kolléganő kapcsán is ez derült ki egy beszélgetésből, ami több más kollégával zajlott, mert ilyenkor persze, az ember eljátszik a gondolattal, hogy milyen jó is lenne, ha már itt tartana, vagy ha biztosan tudná, hogy két-három év múlva ez megtörténhet vele is. A többség teljesen anyagias módon közelítette meg a kérdést, és ó, hát biztosan nem, mert hát mi az a 180-200 ezer forint, amit  nyugdíjként ő is kapni fog... Ami persze, akár kevés is lehet, ha ennél jóval több a havi fizetés, meg egyébként is gyarló az ember, és bármennyi pénzt el lehet költeni. Azt a megközelítést is értem, hogy azt képviselte ez az anyagias oldal, hogy még egyáltalán nem öreg (58 éves), egészséges, jó fizikai állapotban van, simán tudna még évekig dolgozni, és nem értették, hogy választhatta azt, hogy nem marad a nyugdíj mellett, mert hát az lenne az igazi, nyugdíj is, fizetés is. 

Én voltam az egyetlen, aki azt az álláspontot képviseltem, hogy pont így döntenék, mert az én gondolataimban pontosan azt jelenti a nyugdíj, hogy még nem lerobbant állapotban élhessen az ember egy szabad, kötelezettségekről viszonylag mentes életet. Szerintem simán megér annyit anyagi áldozatot újra kiélvezni, hogy van idő sütni-főzni, van idő olvasni, unokákkal lenni (ha olyan szerencsés az ember, hogy vannak). Döbbenten néztek rám, hogy nemár, hát addig kell sok pénzt keresni, amíg tud az ember, és az a legnagyobb segítség gyereknek, unokának egyaránt, ha sok pénzt tud neki adni a szülő, nagyszülő. 

Itt, ezen a ponton már nem érveltem, rövidre zártam azzal, hogy hát ezt nagyon másképp látjuk. 

Egyébként nagy vágyam, hogy majd nagyjából 15-16 év múlva (60 éves koromban) úgy hagyjam abba a munkát, hogy még legalább olyan állapotban legyek, hogy sok örömöm legyen az itthon töltött években, és az unokáim legyenek körülöttem minél többet. 

Hétfő

 Hát, ha ilyen napos, tavaszias idő lenne mindig, lehet, hogy sokkal jobb kedvvel járnék dolgozni. Ma reggel ugyan hideg volt kicsit, de a kardigán tetejére csak egy mellényt vettem, és tök jó volt. 

Gondolom semmi esély sincs rá, hogy elmaradjon a holnaptól beharangozott rosszabb idő, amiből aztán hétvégére az előrejelzés szerint inkább hideg lesz megint. Pedig én már elpakoltam a téli kabátokat. Szinte hallottam, ahogy a fogas megkönnyebbülten sóhajtott, amikor végre lekerült róla egy csomó teher. 

94 nap múlva megyünk nyaralni. 😊 És múlt héten lefoglaltuk szeptember elejére is a plusz nyaralást, úgyhogy van mit várni. Közben persze minden napra jut valami intézni való, valami, amit meg kell csinálni, el kell olvasni, egy csomó mindent meg kellene nézni, egy csomó helyre el kellene menni. És közben persze pihenni is kell, adni kell időt kikapcsolni az agyunkat. De ettől jó ez az egész..hogy sok minden belefér, mikor mi adódik.

23 éve

 Pont ugyanilyen szép idő volt, mint ma. Persze, hogy emlékszem, hiszen akkor volt az esküvőnk. 

Már az esküvőt megelőző hat év is tartalmas volt, de akkor még jó sok mindenről fogalmunk sem volt, amin azóta már túl vagyunk. Nem biztos, hogy kapásból minden évünkkel el tudnék számolni, de az biztos, hogy mostanra már tényleg ketten vagyunk egy egész. Egyedül semmi nem olyan, kell mellé a másikunk is. Ritkán van külön programunk, de ezt egyikünk sem bánja. Szeretünk együtt lenni, még olyankor is, ha csak hallgatunk egymás mellett. Így, együtt tervezzük életünk végéig...

Epilepszia nap

 Ha jól számolom, 10 éve is van már, hogy teljesen tünetmentesen, élek, 9 éve gyógyszert sem szedek már. Sohasem tekintettem magam gyógyultnak (bár kaptam azóta olyan véleményeket is, amik ezt a diagnózist megkérdőjelezték), mert azt mondták, ilyen nincs is. Tünetmentes élet van. Nos, én ezt élem, és nekem ez így rendben van. Nem kell semmilyen korlátok közé szorítani magam, pont ugyanúgy élhetek, mint bárki más. Azzal a különbséggel, hogy én ismerem annyira a testem jelzéseit, hogy tudjam, mikor van az a pont, amikor elég. És azzal a különbséggel, hogy tisztában vagyok az agyam rejtélyes mivoltaval, és azzal, hogy bármikor megtörténhet velem, hogy pillanatok alatt az ugyanolyanból, mint bárki más furcsa és tehetetlenül vergődő epilepsziás leszek.

A mai napig közéjük tartozom, és bánt, hogy még mindig kevésbé toleráns a világ ezekkel az emberekkel, mint kéne. Még a mai napig titkolom, hogy valaha ezzel a betegséggel kezeltek, csak nagyon kevés embernek beszéltem róla. Az ő reakcióik csak erősítették bennem, hogy jobb hallgatni, az árnyékban maradni. 

Egyébként épp ma gondoltam rá, hogy a legelső diagnózis után nagyjából másfél évvel tünetmentes voltam, és az is maradtam 11 évig. Remélem, hogy a második felvonás hosszabb lesz, és már nem is lesz több. Nem vagyok biztos benne, hogy lenne megint elég erőm felvenni a harcot, és győztesen kikerülni a csatából. 

Végre péntek

 Ez sem volt egy egyszerű hét, bár nincs ebben semmi meglepő, mert az idén az összes ilyen volt eddig. Ha egyszer lesz valami végtelenül unalmas, amikor nem történik semmi, akkor nagyon meg fogok lepődni. 

A mai nap is olyan nap volt, ami hajnali ötkor kezdődött. Illetve akkor már dolgoztunk. El kellett jönnünk egykor, hogy a bőrgyógyászatra be tudjak menni. Így volt megbeszélve, hogy addigra ott leszek. Utólag kár volt, mert két órát ültem ott, mire a doktornő kitöltötte a papírt, amit kellett. Sajnos "keresztapánk" már nem dolgozik itt, ez az új doktornő meg sokkal másabb, mint ő volt. Igaz, én sem vagyok a doktornővel túlságosan elfogadó, nehéz volt ennyi év után váltani. Mindegy, ez van, lassan, de biztosan hozzá fogunk szokni. 

Ez a várakozás egyébként jobban megviselt, mint előtte a munka, pedig ott is volt ma is mindenféle. Mondjuk volt egy kis újdonság is, részt vettünk egy-két kollégával a nyomonkövetési szakértő találkozón. Személyesen nem tudtunk elmenni, de teamsen becsatlakoztunk. Érdekes volt hallani, hogy mások hova jutottak a képzés után, bár szinte mindenki ugyanúgy egy helyben toporog, mert hiába vagyunk a piac különböző szegmenseiben, mindenkit érintett a kovid helyzet is, és minden más is. Volt egy informatikai céget működtető fickó, aki lenyűgöző prezentációt rakott össze a témában, az nagyon tetszett. Mint ahogy az is mindig magával ragadó, hogy annál a cégnél, akik a képzést tartják, mennyire elhivatottak..

Itthon már túl sok mindenre nem volt energiám ma sem, de segítettem azért Eriknek a záródolgozatához a kérdőívet megcsinálni, meg persze a napi dolgokat sem hagytam itt. 

Csütörtök este

 Nagyon elfáradtam ma. Vagyis már egész héten ez van, csak pörögnek a napok és az órák, a tennivalókat folyamatosan gyűröm le, de alig egy kész van, már kettő várakozik a helyén. Nem jól van ez így, érzem hogy folyamatosan túlpörgetem az agyam, és utálom is az érzést, amit ez okoz bennem, belül. Kicsit mindig ijesztő idáig jutni, mert ez már sokszor volt az az állapot, amikor egyetlen hajszál elég volt ahhoz, hogy megcsiklandozza az alvó oroszlánt. Ha minden igaz, akkor hétvégén majd sikerül pihenni, egy jó alvás is sokat fog segíteni ezen a helyzeten. 

Hétvégén át kell nézni a szekrényeket, mert emlêkeim szerint nincs mindenkinek fekete nadrágja, és Roli biztosan az inget is kinőtte már. Be is kéne ezeket szerezni, várhatóan csütörtökön lesz a temetés, hétközben erre nem nagyon lesz idő. 

A szombati őrületes migrén utóhatásait még azóta is érzem, minden nap fáj a fejem. Ez is uncsi egy kicsit. 

Elment

 Tegnap úgy jöttek haza anyukámék a kórházból, hogy azt mondták, nagyon -nagyon borzasztóan néz ki, fel vannak dagadva a kezei, az arca, hörög. Anyukám sírva mondta, hogy amikor már a papa elindult kifelé, ő még visszalépett hozzá, és a fülébe súgta "Menj nyugodtan a papáékhoz, már várnak, mi vigyázunk apura" Hétfőn beszéltünk róla, hogy a mama úgy élte le az életét, hogy mindig megmondta neki valaki, mit kell csinálni, és ő szót fogadott. Mióta látom bolyongani, érzem, hogy menne ő, csak nem mer, mert nem engedik neki. 

Hát szót fogadott most is, és ma délelőtt elaludt örökre. Végre megszabadult a beteg teste (és a demencia okozta agyi korlátozottság) borzasztó fogságából. 

Évek óta tudjuk, hogy ez a pillanat bármikor bekövetkezhet, fel voltunk rá készülve. Csak a nagyapám az, aki nem tudott erre sehogy sem felkészülni, ő az utolsó pillanatig is reménykedett a csodában. Azt még nem tudjuk, mennyire lesz erős, mennyit tud és akar majd a mama nélkül élni. 

Furcsa érzés, mert eddig olyan természetes volt, hogy van nagymamám, mint hogy én magam itt vagyok. Nem mondhatom, hogy az a mesebeli nagymama volt, mert ez sosem volt rá igaz. Stabilan állt mellettünk mindig, de miután a mindennapjaink szerves része volt, elmaradtak a klasszikus dolgok közöttünk. Ez az unokatestvéreimnek jutott, akik kéthetente jöttek hozzánk. Nem én voltam a kedvenc unokája sem, ezt mindig is éreztette is velem. Nem volt sosem babusgatós, puszilgatós, de mindenkiről tudta, mi a kedvenc étele, mikor hol van, mikor jön haza. Ő volt egész gyerekkoromban a biztos pont. Azért nem kellett a menzán ennem, mert a mama főzött minden nap. Azért reggeliztem minden nap friss kiflit és csokis tejet, mert a mama minden reggel fél hatkor kelt, és mire minket ébresztett, már meghozta ezeket a boltból. Nála kellett először mosogatni, takarítani, ablakot pucolni, de szigorúan tilos volt a vitrines szekrénybe benyulni, a fényképeket nézegetni, és egyáltalán napközben a szobába bemenni takarításon kívül. Egész nyáron ő volt velünk, igaz, többet hallottuk, hogy "megállj, hazajön anyád, majd megmondalak neki", mint hogy játszott volna velünk. Nem lehetett semmilyen vizes játékot játszani, de bármikor segíthettünk a kertben (azt annyira nem akartuk) Általam lett először dédimama, kisbaba korukban rengeteget ringatta a fiúkat, tologatta őket a babakocsiban. Ahogy nőttek, úgy "estek ki a kosárból" nála, mindig az épp aktuális kicsivel szeretett lenni. Roli nagyon sokáig volt az abszolút kedvenc náluk, őt a többieknél is jobban szerették, nagyon sok időt töltöttek vele. 

Nagyon sok emlékem van róla, vele. Tőle kértem főzési tanácsokat eleinte, de nem nagyon tudott tanítani, mert nála minden "gondolom formán" készült, meg "hát látod, amikor már jó ." 

Remélem, hogy ahol most van, ott már jó neki, és épp örömmel találkozik a rég nem látott szüleivel, testvéreivel, barátokkal. Sokan várták már..

Nincs többé nagymamám..

Alakul

 Ez a tavasz dolog. Igaz, reggel még igencsak hideg volt, de aztán délutánra már nem csak a nap sütött hétágra, de végre tavasz illat is volt a levegőben is. 

Volt ma egy beszélgetésem a nagyfőnökkel. Én kezdeményeztem, Balazs tanácsára hallgatva, de jól tettem. Elmondtam neki, amitől nem érzem jól magam a helyemen, és amik miatt már elképzelhetőnek tartom azt is, hogy váltsak valamerre. Azt egyértelművé tette, hogy nem szeretné, ha ez megtörténne, olyan dicséret hangzott el tőle, ami még sosem. Sok mindent átbeszéltünk, meglátjuk, hogy esetleg lesz e egy-két dologban változás, vagy sem. Jelenleg jót tett,.és már ez is valami. 

Patrik délután fogorvosnál volt, kihúzták a bölcsesség fogát. Szegény, nincs valami jól azóta sem, nemrég próbált enni pár falatot, de majdnem ájulás lett belőle, így inkább lefeküdt. Van egy kis hőemelkedése is. Remélem holnap azért már kicsit jobban lesz. 

Valami történik

 Még nem tudom, hogy mi, de nagyon figyelek. Már a hétvégi fejfájás előtt is figyeltem pár jelet, ami valami változást ígér. Nem vagyok már húsz éves, sőt, már harminc is elmúltam egy ideje, így nem gondolom azt, hogy örülni fogok a változásnak, vagy nem lesz vele dolgom. De, ahogy Scarlett a az Elfújta a szélben, majd én is holnap foglalkozom vele..vagy majd akkor, amikor már tudom, hogy mivel is kell. 

Történik változás a lelkemben is, folyamatosan. Vannak dolgok, amikkel kapcsolatban keményebb és határozottabb vagyok, mint valaha, vagy mint azt valaha is el tudtam képzelni. De sosem volt ennyi kérdés és kétség bennem a világról, a helyemről ebben a világban. 

Azt gondoltam tegnap este, hogy ma reggel majd hívják anyukámat, hogy a mama elaludt. Tegnap este láttam először itt bolyongani, és ez olyankor szokott velem megtörténni, mielőtt valaki elmegy, illetve a halála után még párszor. Még nem történt meg, így számítok rá, hogy fogunk még találkozni esténként. Hátborzongató, tudom, de nálam ez olyan régóta megvan, hogy már nem félelmetes. Egyébként is van valami nem teljesen hétköznapi kapcsolatom a halállal, sosem tekintettem végleges búcsúnak azt, amikor valaki távozik a földi életéből. 

Majdnem jó

 Még ma is nagyon óvatosan kellett mindent csinálnom, mert ez a fejfájás nem távozott teljesen még. Sokat veszített az erejéből, de jelen van.  Már az is megkönnyebbülés volt, hogy nem arra az őrült, félelmetes fájdalomra ébredtem ma, és nem bántam, hogy lassabb vagyok mindenben a szokásosnál, örültem annak is, hogy képes vagyok megfőzni az ebédet, és minden alap dolgot megcsinálni, amire szükség volt. 

Délután a fiúk forma 1et néztek, ez az a program, amit mindenki néz, és közben mindenki b..tatja a másikat, de leginkább mindenki Rolit, mert ő a legnagyobb F1 rajongó nálunk. Én meg ettől ebbem a formában a falra mászok, úgyhogy igyekszem távol tartani magam a nappalitól ilyenkor. Szerintem ha már jó idő lesz, ilyenkor majd elmegyek sétálni egyet, ne is halljam őket. 

Folyamatosan érkezik a telefonomra az értesítés, hogy érkezik a tavasz. Jajj, nagyon várom már. .

Tartoztam az ördögnek

 Egy egész nappal, úgy tűnik. A tegnapi fejfájás na reggelre nemhogy nem múlt el, hanem inkább rátett még nem is egy, hanem inkább sok lapáttal. Abból is a szivlapát méretűt használta. Úgy ébredtem, hogy azonnal pánikszerűen indultam a gyógyszeres fiókhoz, és már kerestem is az ilyenkor szükséges triót. Ezek, egy kávé, és valami gyorsfelszivodású szénhidrát nagyjából fél óra alatt szokott hatni. Most is ezt vártam, de nem ez történt. Már a keksz evés közben leesett, hogy ez most valami más, mert még csak a felét ettem meg, de abba kellett hagynom, mert a gyomrom igen furcsán viselkedett, és éreztem a fejemben is azt a legalább tíz éve nem érzett, de soha el nem felejthető érzést. Bevallom, kicsit pánikba estem, és volt pár pillanat, amikor tanácstalan voltam, hogy merre induljak, vagy mit csináljak? Úgy döntöttem, a legbölcsebb, ha a kanapéra fekszem. A telefon a kezem ügyében volt, biztos, ami biztos. 

Másfél óra telt el így, akkor kezdtem érezni, hogy a fejem már kicsit jobb, és kezd rázni a hideg, tehát múlóban van végre. 

Túl sok mindent nem tudtam a mai naphoz hozzátenni ezek után sem, mert ha bármit is csináltam, máris újrakezdte a fejem. Voltunk vásarolni, ott is csak félig végeztem, mert jönni kellett.. ahogy hazaértünk, le is kellett megint feküdnöm.

Az sejthető, hogy még a holnapi napom sem lesz teljesen felhőtlen, mert így szokott ez lenni, de azért már elvileg jobb lesz. Legalábbis remélem. 

Pénteki meccsnap

 Hajnali négykor kelni nem jó. Úgy meg kifejezetten sz@r, hogy előtte háromnegyed egykor arra ébredtem, hogy borzasztóan fáj a fejem. Én balga, N jöttem ki gyógyszert bevenni, csak párnát cseréltem, azt gondoltam, a nyakam miatt fáj. Visszaaludtam, de a fejfájás megmaradt. És aztán ki is tartott egész nap. 

Az viszont jó volt, hogy fel kettőkor már jöttünk is haza. Kicsit tudtunk pihenni is az esti meccs előtt. A meccs a jó kezdet ellenére sem volt túl jó, de legalább nyertünk ma este is. 

Most van fel tizenkettő. Megírom ezt a posztot, és nemsokára bejutok a fürdőbe is. A fejfájás még mindig tart..jó lenne kialudni.

Új köröm

 Ma megint körmösnél voltam, és lecseréltem a rózsaszín-feketét valamire, ami sokkal inkább én vagyok, és tavaszias hangulatú is. 

Szavak, kifejezések

 Van pár olyan szó, és kifejezés, amikkel mostanára már a világból ki lehet üldözni. Vannak állandók a listán, és valahogy mindig csatlakoznak újabbak is. Nyilván a hiba az én készülékemben is benne van, na de vállalom ezt. Nem feltétlenül van mindegyiknek hozzám kötődése, mármint hogy nem feltétlenül kapcsolódik hozzá negatív érzés/élmény. 

Ilyenek: 

-énidő 

-komfortzóna 

-megszorítás 

-szankció-retorzió 

-telcsi,szupcsi, szercsi, szeri, üzi, 

-pusza 

-lónyál 

-szevasz 

-az lenne a kérésem, hogy (ez önmagában egy szép megfogalmazás, de miután a főnököm minden feladatosztása így kezdődik, már a hideg ráz tőle)

-nem akarok beleszólni, de...

-figyi,csak annyi van, hogy...

-itt is felmosol/itt már felmostál? 

-vagy te hogy gondolod? (Ez a másik főnököm kedvenc kérdése, amivel gyakorlatilag megoldást vár..)

Van még biztosan egy csomó, ezek amik folyamatosan idegesítő módon jelen vannak az életemben. 

És mindemellett a világból tudnék kiszakadni az ordító helyesírási hibáktól is, általában egy világ omlik össze bennem, ha szembetalálom magam pl azzal, hogy a muszáj ly-jel van leírva. De láttam már a tájékoztassátok szor is ly-jel.. Borzasztó..

Nemzeti ünnep

 Ma ünnepnap volt. Minden magyar ember megemlékezik ilyenkor a maga módján a 173 évvel ezelőtt történtekre. 

Az részemről mindig mindegy volt, hogy ki milyen módját választja ennek, semmi közöm senkinek az életéhez olyan mértékben, hogy bármi módon is ítélkezzek felette. Nem zavar, ha valaki wellness hétvégére megy, nem zavar, ha diszmagyarban van valamelyik megemlékezésen. De az sem zavar, ha valaki a Békemeneten vesz részt, vagy akár az ellenzéki rendezvényen kívánja tiszteletét tenni. 

Mi ma is itthon voltunk, és a tévén keresztül követtük a napi eseményeket. Főztem, mostam, zsemlét sütöttem, néha megvitattuk a tévében látottakat. 

Anyukámék ma is voltak a kórházban a mamánál. Nincs semmi javulás, és már nem is lesz. Azt mondja anyukám, hogy napról napra rosszabbul is fest, ma egyáltalán nem is tudták felébreszteni sem. Igazából mindannyian felkészültünk arra, ami elkerülhetetlen, a papa nem tudja elengedni. Értem őt, hogy ennyi év után nem tudja elképzelni sem, hogy egyedül marad. Nehéz lesz. 

Hát így vagyunk mi most. 

Szabad hétfő

 Elképesztő nagy ajándék most nekem ez a négynapos hétvége. Mindig úgy érzem, amikor ilyen adódik, hogy ez most a legjobbkor jött, és ez most is így van. Nem vágytam nagy dolgokra, nem voltak elvárásaim, vagy kitűzött célok ezekre a napokra. Egész egyszerűen csak arra vágytam, hogy csak úgy lehessek, minden határidő és kötelező feladat nélkül. Teljen úgy egy hétköznap, hogy nem kell a főnököm kérdéseire válaszolnom, nem kell mellette ülnöm a borzasztó kényelmetlen székén, és keresgélni hogy ki mit és miért rontott el. Szeretek vele dolgozni, de időnként nagyon besokallok az ő tempójától, és attól, hogy számára nem létezik más, mint a munka. Ez most egy ilyen időszak, így tényleg a legjobbkor jött ez a négy nap. 

A tegnapi nap élménye meg kitartott ma is, időnként láttam magam előtt a Balatont, a gyönyörű, tiszta, háborítatlan nyugalmat, ami ott van a parton. Időnként hallottam a meccs közbeni szurkolás hangjait. 

Délelőtt még boltban voltunk, aztán elkészült az ebéd is. Ebéd után a fiúk elmentek focizni, én itthon tettem-vettem, többek között végre átrendeztem az étkezőben a tálaló szekrény tetejét is, amit már hetek óta utálok nézni, de sosem volt kedvem hozzá. 

Vasárnapi meccsnap

 Ami különleges meccsnapként kerül be a családi krónikába. Ma már délelőtt útra keltünk ugyanis, és Siófokig meg sem álltunk. Már tegnap eldőlt, hogy így lesz, vártam is rendesen, mert két legjobban szeretett program is egy nap alatt igazán olyan esemény, ami nem adatik meg mindig. 

Nagyon szépen sütött a nap, de nagyon hideg volt, a parton még a szél is fújt, ami azért sokat rontott az élvezeti értéken, de nem tudta elvenni azt az igazi békét, amit a Balaton látványa ad. Sétáltunk egyet a parton, kimentünk a móló szélére is, aztán sétáltunk a belvárosban is. Megnéztük és kipróbáltuk a zenepavilont. Fantasztikus, ahogy összetalálkozik a múlt és a jelen, és Kálmán Imre bronzszobra ücsörög a pavilonban, miközben wifin keresztül a saját telefonunkkal lehet elindítani valamelyik művét 

A siófoki élmény séta után indultunk Fehérvárra, ahol begyűjtöttünk egy jó meccs élményt, jót szurkoltunk, és nyertünk is. 

Soha rosszabb vasárnapot. 

Szombat

 A szokásos módon aludtam ma reggel kilencig, bepótoltam a lemaradást, ami a héten alakult, amikor korán mentünk dolgozni. Szerencsére nálam még nem alakult ki az, ami Balázsnál már nagyon régen, hogy hétvégén is hajnalban ébredjek. 

Ma csak cigánypecsenyét csináltam ebédre, meg üresre mostam a szennyestartót, és ennyi bőven elég is volt. Van min gondolkodni, van mit kipihenni. Nem kell most a pörgés. 

A holnapi meccsre azért hangolódom már, Fehérváron mindig jó hangulatú a szurkolás. Gondolom jó hideg lesz, de hát azzal nem lehet mit kezdeni, muszáj lesz elviselni. Talán mire vége lesz a tavaszi szezonnak, tényleg lesz tavasz is. 

Péntek

 Végre vége ennek az őrült hétnek is, és kezdődhet a négy napos hétvége. Kivételesen mindketten itthon leszünk végig, bár Balázsnak rezgett a léc, hogy mégis menni kell, de szerencsére nem. Nincsen előre eltervezve a vasárnapi meccsnapon kívül semmi, de jó lenne valahova elmenni azért egy kicsit. 

Délután fodrásznál voltam. Ez a hossz, ez a stílus és a hajszín marad, mert így jól érzem magam. 

És ez a szelfi dolog még mindig nem az én asztalom..😁

Sokféle értelemben.

 Válaszúton

 

Durva lárma zúg körültem,
Küzdelemre vár az élet.
Megállok a sorompónál,
De nem tudom, mit csináljak:
Harcba szálljak, visszatérjek?
 

Sáros a tér, undok a harc,
Oly silány a harci pálma:
Olcsó hírnév, darab kenyér...
És érettük odaveszne
Ifjuságom minden álma!
 

Még csak nézem ezt a harcot
S hány szép álmom omlott porba!
Mért rohannék, hogy lelkemet
Az életnek piszkos harca
Minden kincstől megrabolja!...
 

Visszatérjek?... az a világ,
Ahol álom volt az élet,
Bezárult már rég mögöttem...
A szép világ, ifjuságom
Soha többé föl nem éled.
 

Óh, szép világ, álomvilág,
Milyen sokszor elsiratlak,
Az életnek rút harcáért
- Ezer fátum törjön is rám! -
Soha, soha el nem adlak.
 

Csak egy rövid, múló óra
Boldogságod gyönyörébül
S aztán... elég volt az élet...
Bármi jön a válópercig,
Véle lelkem csak kibékül...
 

Mert erőm nincs küzdelemre,
Harcra nem csábít az élet,
A sorompót át nem lépem -
Szép világom rég bezárult
S nincs, ahova visszatérjek!...

 (Ady Endre)

Szerda

 Időnként kiborultam az elmúlt években is, amikor besokalltam már egy-két dologtól, de alapvetően úgy szokott lenni, hogy alkalmazkodom ahhoz, amihez éppen kell, és teszem a dolgom, ahogy tudom. 

Most össze vagyok zavarodva egy kissé, mert azt érzem, hogy elképesztő sebességgel robogunk valami szörnyűség felé, és nem csak fogalmam sincs arról, hogy mi lesz az, de azt sem tudom hogyan alkalmazkodjak. Merthogy az sem mindig világos, hogy mi is most az a helyzet, amihez kéne. Azt érzékelem, hogy borzasztó árak vannak, látom, hogy egyre több benzinkút vezet be korlátozásokat. A logisztikában dolgozom, pontosan tudom, hogy ha üzemanyag ellátási gondok adódnak, akkor nem az lesz a legnagyobb bajunk, hogy nem mehetünk csak úgy.. puszta vágy miatt a Balatonra, hanem majd sokkal inkább az, hogy milyen járművek fogják eljuttatni az élelmiszert (ruhát, cipőt, akármit) a pontból b pontba. 

Amiatt is össze vagyok zavarodva, hogy mi itt éljük a megszokott életünket, picsogunk apró hülyeségeken is, közben meg emberek tízezrei vándorolnak egy bőrönddel, új otthont, új életet keresve maguknak. Mindemellett természetesen nem vehetem a vállamra a világ baját, de nem is tudom szenvtelen arccal nézni. 

Jó fárasztó és nehéz napom volt egyébként is, ilyenkor felerősödnek ezek a furcsa gondolatok is. Egy jó alvás jó lesz majd..

Kedd

 A diagnózis stroke. Van egy enyhe fokú jobboldali bénulás is, és jelenleg nem tud nyelni sem rendesen. Voltak bent anyuék a kórházban nála, beszélni nem nagyon tud, de a nagyapámnak annyit mondott "szeretlek" 67 éves házasok az idén, és azt mindig, mindannyian tudtuk, hogy ők ketten egymásnak a biztos pontok az életben. Az orvossal nem tudtak.ma délután beszélni, de holnap majd lehet hívni egy óra körül, és majd akkor talán kicsit okosabbak leszünk, mire kell készülni.

Voltam ma masszázson, nagyon sokat javult a lábam, és már fizikai jelei is vannak azon kívül is, hogy két hete egyáltalán nem szedek rá fájdalomcsillapítót. Ez jó hír, nagyon örülök neki. 

Hétfő

 Ha nem ismerném a naptárat, akkor azt gondolnám, hogy december elején jàrunk, legalábbis olyan hideg volt hajnalban, mint akkor. Most már annyira vágyom a melegre, hogy sokkal jobban fázom, mint eddig. De ahogy láttam az időjárás előrejelzést, ez lesz egész héten, úgyhogy lesz időm megszokni. 

Délután sajnos elvitte a nagymamámat a mentő. Biztos sokan emlékeztek arra, amikor gyakorlatilag egyik napról a másikra ágyhoz kötött beteg lett, és már nem nagyon volt tiszta a tudata. Ennek már négy éve, azóta is ebben az állapotban van. Sosincs a jelenben, mindig valahonnan a régmúltból előtörő emlékeiből él, de jó erős szervezete van, ami nem adja fel. Borzasztó, hogy mivé lett, és bevallom, már jobb, ha nem látom. Ma azonban furcsábban viselkedett az átlagnál, félreállt a szája. A háziorvosuk nem jött ki megvizsgálni, így mentőt hívtak. Nagyon magas vérnyomást mértek neki, megcsinálták a covid tesztet, megnézték a cukrát, és végül elvitték a sürgősségire. Szegény, gondolom még jobban össze van zavarodva, azt sem tudja hol van, és még a nagyapám sincs mellette, aki egyébként a biztos pont mindig a zűrzavaros elméjében is. Még nem tudunk semmit, fel 11 körül kell telefonálni, azt mondták anyukámnak. 

Vasárnapi meccsnap

 Balázs dolgozott ma, így délelőtt egyedül intéztem a bevásárlást, főzést. Mire hazajött, addigra lett készen az ebéd, mondjuk ez pontosan így is volt tervezve. Ebéd után elpakoltam, aztán meg egy kis ejtőzés után készülődtünk a meccsre. Kicsit aggódva mentünk, mert újabban sosem lehetünk nyugodtak, de azért reméltük, hogy ma este nem az orrunkat lógatva kell hazakullogni. 

A stadionban már nőnapot ünnepeltek, rögtön belépés (táskavizit, motozás) után egy kedves fiatalember kívánt boldog nőnapot egy fradis vajkaramellával. Még a meccs előtt virágot is kaptam az Irigy hónaljmirigy egyik tagjától (ők újabban minden meccsen ott vannak, az Arénában lesz a 30. szülinapi koncertjüket, ami 2020 óta várat magára), akinek sajnos nem tudom a nevét, nem nagyon vagyok otthon a zenekar tagjait illetően, de aranyos volt. Egy szál fehér tulipánt kaptam. Készült fotó is a Fradi fotósa àltal, ha ráakadok, majd megmutatom. 

A meccsen meglepően sokan voltunk, az elmúlt hetek gyászos teljesítménye és a hideg ellenére is. Bár szerintem sokan azt gondolták, hogy egész jó idő lesz, de nagyjából a meccs kezdetekor feltámadt valami jó kis jeges szél, úgyhogy fáztunk. 

Az első félidő után nagyon neki volt keseredve mindenki, de szerencsére a második félidő már meghozta azt, amire vártunk, és végül sikerült begyűjteni a három pontot. Sokkal jobb így hazajönni, az biztos. 

A meccs előtt egyébként köszöntöttük az olimpikonjainkat, hatalmas vastaps és Fradi induló köszöntötte őket. 

De mégsem ez volt a meccs legmeghatóbb pillanata...hanem amikor az ukrán nemzetiségű játékosunk, aki az ukrán zászlóval a hátán vonult végig megköszönni a szurkolást. És ott, amikor már minden dal elhangzott, minden tapsot eltapsolt mindenki, egyszercsak felzugott, hogy Zubkov, Zubkov, ő pedig előrelépett, kitárta a karját, kifeszítve ezzel a hátán a zászlót, hát...megható és felejthetetlen pillanat volt. Teljesen mindegy, hogy kinek van igaza, vagy hogy melyik oldal szimpatikusabb, de az mindenképpen elismerésre méltó, hogy ebben a helyzetben, amikor valószínűleg minden pillanatban aggódik a hazájáért, a családjáért (bár remélem őket már kimenekítette onnan), vállalta a játékot, és ott a pályán értünk harcolt. 

És természetesen elkészült ma is a szokásos családi szelfi is. 

Szombat

 Pont úgy lett, ahogy tegnap este írtam. A fürdőkádban jól àtmelegítettem magam, és aztán már mentem is aludni. Nagyon jót aludtam, egészen fél kilencig. Aludni éppen még akkor is tudtam volna, de nagyon szomjas voltam, így fel kellett kelnem. 

A mai nap a házimunka oltárán áldoztam fel. Délelőtt főztem, közben ment a mosógép és a szárító is. Délután felmostam, elpakoltam a ruhákat, sütöttem fornettit. És ha már az úgyis elfogyott a fagyasztóból, rendeltem is a family frosttól, hogy legyen itthon megint. Leadtam a spar online shopos rendelést is jövő hét szerdára. 

Szóval ilyen kis unalmas és eseménytelen szombat volt ez. 

Péntek

 Egy igazán laza péntekre készültem. Kimondom, ahogy van, pontosan úgy terveztem, hogy nem csinálok semmit sem. Na persze ez nem így lett, csak a munkaidő utolsó fél órájában volt arra lehetőség, hogy semmit ne csináljak. Na ez nem panasz, mert így legalább egy szempillantás alatt telt el a mai nap is. 

Az egy cseppet sem dobott fel, hogy napközben esett a hó. Jó, hát ez is volt az előrejelzésben, de nem hittem el egészen addig, amíg nem láttam a saját szememmel.

Munka után még voltam a könyvtárban is. Nagyon sok jó új könyv van, szinte pillanatok alatt összeválogattam a következő havi olvasnivalót. Kicsit nagyobb volt most a nyüzsgés ott, mint szokott, jó páran gondolták úgy, hogy a péntek délután a legjobb alkalom arra, hogy könyvet kölcsönözzenek. Nincs ezzel.semmi baj, csak én ott jobban szeretem a csendes nyugalmat. 

Bevásároltam a vacsorához és a holnapi ebédhez is, el is készült vacsorára a hamburger hús, amit még délelőtt ígértem a családi messenger csoportban. 

Elhoztuk Erik cipőjét is a cipésztől, és hat órakor végre eljött az az idő is, amikor már nem kellett semmit sem csinálni. 

Kicsit elfáradtam a héten, és kicsit megviselt a hideg idő is, de szerintem simán ki fogom aludni ma éjjel a fáradtságot, a fürdőkádban meg az fogok melegedni nemsokára. 

Csütörtök

 Elképesztő mennyiségű feladat szakadt a nyakamba ma. Ennek mindig van egy olyan pozitív hatása is, hogy ha sikerül megoldani mindent, az nagyon fel tud spannolni, illetve az a rész is jó hatással van rám, amíg átgondolom, hogy mit hogyan és milyen sorrendben fogok csinálni. A negatív oldala pedig az, hogy amint egy kis nyugalomhoz jutok itthon, már le is eresztek, mint a lufi. Na de már közeledik a hétvége, és lassan kezdhetek átállni a hétvége üzemmódra. 

Addig még van egy munkanap, de még most vár rám egy jó olvasás a kádban. 

Szerda

 Ez a mai nap a munka mellett a segítésröl is szólt. 

Voltam ma vért adni, és összepakoltam két nagy szatyor ruhát is annak a két kárpátaljai családnak, akik itt vannak a szomszéd faluban. Méret szerint kértek nekik ruhákat, nálunk meg akadt ezekből olyan, amit tudunk nélkülözni.. Át is mostam őket, úgy csomagoltam el. 

Próbálom a gondolataimat kordában tartani, és ebben ma nagy segítség volt, hogy szinte ki sem látszottam a munkából, de persze folyamatos beszédtéma az ukrán-orosz helyzet. Beszéltem már olyanokkal is, akik tudatosan készülnek egy esetleges háborúra, és számba veszik, mi az, amire mindenképpen szükségük van. És beszéltem már olyanokkal is, akik szerint nem kell tervezgetni, mert egy pillanat alatt vége lesz mindennek. Meglátjuk. Én valahol a kettő között vagyok. ..

Ja, és ma végre hozzánk is házhoz jött a Spar. Végre tudok rendelni, úgyhogy innentől majd mindig ide tudom hozatni a nehezebb dolgokat. 

Itthoni meccsnap

 Nálunk úgy kezdődött a március a munkahelyen, hogy eltörölték a kötelező maszkviselést. Múlt héten volt anonim oltottsági felmérés, gondolom elég jó eredményt hozott, ha meghozták ezt a döntést. Nem bánja senki már, jó régóta hordjuk megint..

A munkanap gyorsan eltelt, volt mit csinálni, de ez pont jó így. 

A mai Honvéd-Fradi meccsre volt jegyünk, de a hétvégi csalódás, meg a hideg nem hozta meg a kedvünket ahhoz, hogy este nyolckor ott legyünk Kispesten. Helyette a tévében néztük, és ez most pont jó is volt így. Sikerült egy góllal nyerni, és továbbjutni a Magyar Kupában, és bejutni a legjobb négy közé.