2022. dec. 27.

Másnap

 Éjjel fél háromig ébren voltam, addig dolgozott az adrenalin rendesen bennem. Aztán persze úgy ébredtem, mint aki minimum másnapos. Még szerencse, hogy ma és holnap még szabin vagyunk, legalább a munkával nem kellett foglalkozni. 

Helyette a vérnyomásmérőt foglalkoztattam többször is, mert persze ma is jó magas értékeket mértem. 160/105 volt a csúcs, azt hiszem. Bementem délután az orvoshoz, de a háziorvosom szabin volt, a helyettese meg jó három lépés távolságból közölte, hogy a tensiomint ne vegyem be, ha ilyen lesz tőle a nyakam, a vérnyomásommal meg majd menjek holnap a saját dokimhoz. Hát azért na...értem én, hogy neki nem én vagyok a legfontosabb, meg hogy már a munkaidő végén járt a két órányi rendelési időben, de mondjuk vehette volna a fáradságot, hogy esetleg ő is megmérje a vérnyomásomat, és egy picit megnyugtasson, hogy nincs pl infarktusom vagy ilyesmi. Ehhez a dokihoz egyszer volt szerencsém 17 évvel ezelőtt az ügyeleten, akkor épp vesegörcsöm volt, fájdalomcsillapító kellett volna. Nem adott, mert ha nem akarok kórházba menni, akkor biztos nem is fáj annyira. Sem akkor, sem most nem lopta be magát a szívembe. 

Mindegy, holnap majd elmegyek a saját dokimhoz, remélhetőleg neki azért lesz valami jó ötlete. 

És holnap este nagyon szeretnék valami jó dologról írni már, kicsit uncsi ez a sok sz@rság. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése