Kis hétköznapi csodák

Vannak ezek a mindennapos hétköznapi kis csodák, amik ugye mindig továbbviszik az embert, mert adnak annyi energiát és lendületet, amitől megy ez az egész.
Olyan dolgok, minthogy Erik szóbeli matek vizsgája ötös lett. Így aztán megvan a hármas év végén. :D Azt nem nagyon mertük firtatni, hogy akkor hogy is volt a vizsgajegy előtt, mert végül is mindegy. :) Arra a kérdésünkre meg, hogy ha "csak" hármas, akkor mégis mit keres az emelt matekon, azt a választ kaptuk, hogy "Nem enged Ági néni kiiratkozni, mert akkor nem lesz meg a létszám, annyian mentek már el." Na, ez Erik. Mindenbe belecsempész valami kis csibészséget és humort, nem lehet mellette szomorkodni, mert úgysem hagyja.
Patrik is vizsgázik a héten, csak a holnapi vizsganap alól van felmentése, mert az az angol lesz. Tegnap matek volt, ma történelem. Aztán még német és magyar. Ezek az írásbelik. Jövő héten a szóbelik.
Na de van olyan csoda is, hogy például veszel valamit Angliából, ami tegnap este tízkor még Londonban volt a repülőtéren, ma hajnalban, amikor dolgozni indultunk Lipcsében járt. És ma délelőtt fél tizenegykor már Balázs kezében volt. Elképesztő, hogy mi mindenre képes már a világ.
És persze vannak kisebb-nagyobb megtorpanások is, és vannak elgondolkodtató jelenségek is. Nyilván mindenhol, mindenki életében. Van, amin egészen könnyű túllépni, és van, amin nem nagyon megy. Ez utóbbin valószínűleg nem is kell túllépni, mert van még vele teendőm. Majd két kis csoda között azért megoldom. :) Úgy menni fog.

Bizarr

Nem vagyok ennyire perverz, hogy ilyeneket keresgéljek bárhol is. Csak arra lettem volna kíváncsi, hogy vajon ki tudom e kapcsolni valahol, hogy folyton ott legyen a szemem előtt, hogy a facebook webes felületén is cookie-kat használnak. Azt nem találtam meg, helyette rábukkantam erre:

Hát.. nem lehet mondani, hogy Zukerbergék nem gondolnak tényleg mindenre. Amúgy nem haszontalan funkció, belátom, csak kicsit bizarr. Mindenesetre én inkább így hagytam... pedig tudnék kit megjelölni. Főleg, mikor belegondoltam, hogy esetleg az illető kapna róla egy értesítést, hogy "Diana megjelölt téged, mint hagyatéki megbízottját".
Na jó, ne is menjünk ebbe jobban bele.. meg amúgy is csak két órát aludtam előző éjjel, úgyhogy igazán jobban tenném, ha inkább lefeküdnék, hátha ma éjjel majd többet sikerül.

Leköltöztek

Ha nem lett volna ilyen embert és türelmet próbáló ez a pár nap, akkor tudnék most ugrálva örülni annak, hogy végre eljutottunk odáig, két és fél hónap alatt, hogy anyámék leköltöztek a mi régi lakásunkba, ami nekik persze új. :)
Majd ezt a részt igyekszem elfelejteni, ami próbára tett ezzel kapcsolatban, bár többször is megállapítottam, hogy engem minden bizonnyal a gólya pottyantott ide, ebbe a családba, mert senkire sem hasonlítok. :D
Még azért van mit levinniük, meg van mit lomtalanítani, stb, de lassan zöld utat kaphat odafent a bontás. :) Az eredeti terveim között az szerepelt, hogy Balázs szülinapját októberben már az új lakásunkban fogjuk ünnepelni. Ha nagyon bele tudnánk húzni, akár még össze is jöhetne. :)
(egyébként meg, amikor most anyám a konyhaszekrényébe rakta be a polcokat, nagyon vágytam rá, hogy már én is ezt csinálhassam majd a sajátommal).
Lesznek fotók is, amint végleges helyére kerül náluk minden, csak hogy lássátok, milyen lett. :)

Mostanában

Vannak kétségeim. Egy csomó mindenről. Vannak, amiket vállalhatnék itt is nyugodtan, és vannak, amiről még itt sem fogok nyilatkozni. Ezek azok, amiket még azoknak is nehezen vallanék be, akik annyira közel állnak hozzám, hogy minden hülyeségem ellenére is szeretnek. Végül is nem kell mindent elmondani, ugye?
De amúgy meg olyan kétségek ezek, amik nem is biztos, hogy kell, hogy annyira megfogalmazódjanak bennem, hogy le is írjam őket. Nem kell, hogy évek múlva is lássam, mert akkora jelentőségük azért nincsen. Tele vagyok pillanatnyi hangulat szülte indulatokkal ugyanúgy, mint pillanatnyi hangulat ihlette örömködős dolgokkal. Mindig éppen úgy van, ahogy.. hol jó ez, hol kevésbé.
A saját dolgomat is nehézzé teszem néhanap azzal, hogy folyton csak agyalok mindenfélén, hogy mit hogy kéne, vagy hogy nem.. Nem csak az építkezéssel kapcsolatban. Úgy általában is találok én mindenfélét, amin agyalni lehet.
Ami nem lenne baj.. ha csak jó dolgok születnének ebből.. de ez sem mindig igaz.

Jó kis nyár lesz

Az idén minden szabad pillanatunk arról szól, hogy valamit pakolunk, valamit intézünk, megrendelünk, megvesszük, elhozzuk, utánfutót kérünk kölcsön, majd viszünk vissza. Rém fárasztó az egész, és hihetetlen gyorsasággal telik el egy-egy nap, mert rengeteg mindent kell elintézni, utánajárni, átgondolni. Mindig mindent jó alaposan megrágunk, utánaolvasunk, ez is elvesz egy csomó időt, és ezúton is hálás köszönetem annak, akinek először eszébe jutott a mobilnet. Egy csomó értékes időt takarítunk meg azzal, hogy menet közben is tudunk információt szerezni, esetleg egyik helyen állva utána tudunk nézni annak, hogy a másik helyen is van e az a bizonyos kiszemelt termék.
Most jön majd az is, amikor úgy kell zsonglőrködni az idővel, hogy jó ütemben tudjon haladni a munka, egyetlen nap se menjen lehetőleg veszendőbe. Gondolkodom már, hogy hogy is kéne csinálni.. az ács a következő felvonáshoz várhatóan két hét múlva érkezik. Ehhez az anyagot megvettük. A tetőablakokat megrendeltük, pár napon belül megérkeznek. A fűtésszerelőt a jövő héten fel kell hívni, hogy lassan beütemezhet minket, mert kezdődik a bontási hadművelet. Aztán meg kell venni a gipszkartont, fel kell venni a kapcsolatot a villanyszerelőkkel, mert gipszkartonozás közben szükség lesz rájuk. A nagyon csúnya és nagyon sok kosszal járó munkák után meg majd jönnek a kellemesebb, és sokkal tötyörgősebb szebb és jobb dolgok, de egy csomó döntési helyzet lesz még. Ki kell választani, hogy milyen színű lesz a csempe, milyen lesz a járólap, milyen lesz a laminált parketta, a szőnyeg, a falak színe, stb. stb.
Közben majd azért elmegyünk nyaralni, és addig már csak egy hónap és pár nap van. :) Ott majd várhatóan jut egy kis lazítás, és feltöltődés, bár.. ahogy ismerem magunkat, ott is majd jó pár dolognak fogunk utánajárni, és utánaolvasni. :)
És közben még van egy kis idő hátra az iskolából. A tizedikes már "csak" vizsgázik, minden tantárgyból. A hetedikesnek is van még két vizsgája, matekból és magyarból. A negyedikes várhatóan sokkal lazábbra veheti az utolsó heteket a bátyjainál.

Semmi unalom nincs itt. Semmi belefásulás. Csak pörgünk, teszünk-veszünk. Aztán majd télen meg kipihenjük. :)

2*19

Ennyi lett az éveim száma. Kicsit sokallom, mert még annyi minden vár rám, hogy ahhoz képest igazán nagy szám ez. :D
Szép nap volt a mai, bár nem csaptunk nagy ünneplést.. ilyesmire azért egy ilyen időszakban nincs idő. Igaz, nem is nagyon igénylem az ilyesmit. Sokkal jobban szeretem az apró és kedves meglepetéseket, amikben viszont volt bőven részem a virtuális térben. Elképesztő mennyiségű üzenetet, emailt, facebook-os köszöntést kaptam. Alig győzte a telefonom a pittyegést. Imádom azokat az apró figyelmességeket is, amivel pl. a google is megörvendeztette. Egész nap szülinapos doodle volt a kezdőlapomon, külön fel is köszöntöttek.. :) Tudom én, hogy ez csak egy beállított algoritmus, de attól még a magamfajtának nagy öröm. :)
Volt tortám is, finom oreo torta anyukám jóvoltából.
Még az sem árnyékolta be, hogy pont ezen a napon búcsúzkodtunk el a tanító néniktől az erdei iskola családi estjének keretében. Pedig szem nem maradt szárazon... megint lezárul egy korszak. :( De ugye minden végződés valami másnak a kezdete is.
Jövőre az utolsó harmincassal kezdődő szülinapomat fogom ünnepelni. Na, az már azért félelmetesen hangzik. :D

Angol érettségi pipa

Van ez a tizenhét éves itt nálunk. Tele öntudattal, érdekes és néha félelmetes véleménnyel a világról. Határozott célokkal, de csakis a közeli jövőt illetően. Hosszútávra nemigen tervez (még). De amit elhatároz, azt rendre a lehető legmagasabb színvonalon viszi véghez. Úgy, hogy közben nem látszik rajta semmi olyan, hogy megerőltetné magát, hogy például éjszakákat töltene tanulással, vagy ilyesmi. Szó sincs erről. A fülhallgató a fülében van, a telefon a kezében, közben olvas, hol magyarul, hol angolul, filmeket néz, a barátaival focizni megy, vagy épp szombat esténként szórakozni.
 Átlagos és tipikus tinédzser fiú, akinek fontos, hogy áll rajta a ruha, aki minden reggel belövi a haját, hogy minden szál pont úgy álljon, ahogy annak állnia kell. Nincsenek túlkapásai, bár néha azért előfordulnak nála is ilyen-olyan gikszerek (ez azért szerencse, mert különben aggódnék, hogy valami baj van vele), elég könnyű vele boldogulni, nem mondhatjuk, hogy nehéz lenne a szülőjének lenni. Nem követel, hanem kér. Ha nemet mondunk valamire, elfogadja, bár kéri, hogy mondjuk el, miért. Kíméletlenül őszintén tudja odavágni a véleményét, és nem esik nehezére negatív kritikát sem megfogalmazni.
Nos, ez a tizenhét éves még tavaly októberben eldöntötte, hogy ő bizony az idén májusban előrehozott érettségit tesz angolból. Nem lehetett eltántorítani, bár csak épphogy próbáltuk, leginkább azért, hogy kiderüljön, mennyire komolyak a szándékai. Az iskola engedélyezte, a papírokat kitöltöttük, néha úgy tűnt, hogy készül is valamit, de nem volt ez látványos. Egy pillanatra sem izgult semmiért, magabiztosan közölte velem, hogy "nyugi anya, meglesz, ötös lesz."
Ma az írásbeli rész hivatalos eredményét is megtudta. 111 pontot ért el, ami 95 %-ot jelent. Persze, ötös. Persze, meglett.
Ilyenkor mindig elhiszem, hogy tényleg csak ennyi az egész. Elhatározni, akarni, megcsinálni.

Nagyon büszkék vagyunk rá.

Semmi nem jó

Foghatom az időjárásra, mert bizony nagyon rosszul esett nekem ez a mai nap. Az elmúlt napokban végre kezdtem jól érezni magam, így aztán ez a mai eső, és hűvösebb, borongósabb idő olyan volt nekem, mintha felpofoztak volna.
De biztos, hogy ettől független a dolog, csak épp rá lehet(ne) húzni erre is, hogy mostanában semmi sem jó nekem. Ha csinálni kell valamit, az a baj, ha nincs mit csinálni,akkor meg az. Türelmetlen vagyok mindenkivel, nincs kedvem semmihez, és lassan a morgós állapot lesz nálam az általános.
Abban reménykedem, hogy majd holnaptól visszatér a napsütés, és itt is marad tartósan, és akkor majd kilépek ebből az általános nyomiságból.
Roli tökéletesen meggyógyult, így holnap megy az erdei iskolába. Most ez sem esik túl jól.. még akkor is, ha már bőven rutinos vagyok e téren.

Rövid hír

Minden jel szerint jön a vihar. A fejem is érzi egész délután, néha egészen beleszédültem abba, ahogyan fájt. Most még kifejezetten nyárias meleg van, de van hozzá olyan "vihar előtti csend" is. Nem bánnám, ha kikerülne minket, de... mindegy, majd valahogy lesz.
A holnapi nap máris péntek lesz munkahelyileg. Kicsit azért megnehezítem saját magamnak is, mert már hajnalban megyek. Utálni fogok pár óra alvás után felkelni, és dolgozni menni, de majd amikor már hazafelé jövünk délután, akkor nem ezt fogom gondolni. :)
Ja, és ma este láttam, ahogy a kis köcsög  nyest felmászott egy autóra. Szó szerint csúszdának használta... Még szerencse, hogy a mienk most garázsban áll, és nem tud rá felmászni, mert egyébként azt is előszeretettel használja játszótérként. Kár, hogy ilyen kis gonosz, mert egyébként egész aranyos lenne.

So-so

Még optimista vagyok, és ebben sokat segít, hogy a hétvégén azért végre tényleg beköszöntött a tavasz, sőt.. már-már a nyár előjeleit éreztem. :) Ezen kívül még Roli is szinte percre pontosan az utolsó szem gyógyszer bevételével egyidőben egycsapásra jól lett, és vissza is varázsolódott a megszokott kis szeleburdi gyerekünkké. Mindezt jól bizonyítja, hogy már ragtapasz van a nagy lábujján.. :D Úgyhogy már biztos, hogy a szerdától péntekig tartó utolsó alsó tagozatos erdei iskolát nem kell kihagynia.
Az kevésbé sarkall optimizmusra, hogy még ezen a hétvégén sem költöztek le anyámék. Értem én, hogy nehéz, és igazán türelmesek és segítőkészek is vagyunk, de most már azért kezdem azt érezni, hogy mehetnének már. Nem vagyok túl alkalmas erre a panel-létre, mert mostanra nemhogy nem sikerült megszoknom, vagy némi szerethetőséget felfedeznem benne, de sokkal inkább azt érzem, hogy minden percben menekülni akarok a bezártság elől. Elképzelhetetlenül hiányzik, hogy nem akkor megyek ki az udvarra, amikor kedvem szottyan.
Holnap új hét kezdődik, és újabb reménykedés indul... hátha a végére majd már minden úgy alakul, hogy jó legyen. :)

Háklik

Azt hiszem, most már nyugodtan kijelenthetem, hogy igazuk volt azoknak, akik azzal riogattak, hogy majd amikor már sokkal közelebb leszek a negyvenhez, mint a harminchoz, majd akkor egy csomó minden meg fog változni. Jó, azzal is riogatnak, hogy negyven felett aztán majd már akár a pokol is elszabadul (de ezt azért nem hiszem el).
De az biztos, hogy ahogy telnek az évek, úgy változott bennem egy csomó minden. Elsősorban sokkal háklisabb lettem. Ahhoz képest mindenképpen, hogy régen szinte egyáltalán nem voltam háklis. De ez még huszonéves koromban lehetett.. azóta meg csak jöttek. Van a pohár-háklim. Hogy azokat mindig el kell mosogatni, és mindig el is kell rakni a helyére. Akkor is, ha csak egyszer ittak belőle, és az illető még úgy tervezi, hogy fog belőle inni. Fog is. Majd előveszi tisztán a szekrényből. Aztán van a wc-háklim. Aminek tisztának kell lenni, és illatosnak. Mindig, minden körülmények között. Aztán van már olyan háklim is, hogy "ne nézegessen senki", és nem vagyok hajlandó levetkőzni csak egy bizonyos fokig mások előtt. Nem tudom még, hogy lesz majd nyáron a fürdőruha-szezonban, mert egyelőre a gondolattól is a hideg ráz, hogy majd akárki látni fog.
Aztán vannak azok a dolgok, amik maguktól változnak. A hormonbefolyásoltság nem volt jellemző rám. Nos, már ez sem igaz. Minden egyes kis hormonrezdülést megérzek. Hol ideges vagyok, hol falási hullámok törnek rám, hol a fejem fáj tőle, időnként pedig előfordul az is, hogy a lever a víz is.
És mind közül a legrosszabb, hogy komoly antiszociális vonások ütötték fel a fejüket bennem. Bennem, aki társasági lény voltam világéletemben.

De végül is lehet, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy hány éves vagyok, csak épp van mire fogni.

Vannak jó dolgok is

Van egy csomó minden a hétvégére, úgyhogy unatkozni és pihenni sem nagyon lesz időnk. Jó, ez nem panasz, mert minden ilyen hétvége közelebb visz a célhoz. :) Azt nem mondom, hogy nem esne jól csak úgy "lenni", vagy sétálni egyet mondjuk a Balaton-parton, esetleg enni valahol egy étteremben. Meg még egy csomó minden más is.
De jelen pillanatban nem ennek van az ideje. Eljön majd ez is, és akkor is tök jó lesz. :) Addig meg az a jó, ami van. Leginkább, hogy Roland több fokkal jobban van, és ma már evett is. Azért még kedden vissza kell vinni az orvoshoz, iskolába menésről (és erdei iskoláról) egyelőre szó sincs. De az is jó, hogy holnap fodrászhoz megyek, és végre megszabadulok a rengeteg hajam egy részétől, és a már megint előbukkanó fehér hajaimtól is. Meg hogy péntek van. :)

Helyzetjelentés

Nem merem elkiabálni, de mintha határozott javulást mutatna vége ez az afta-ügy. Ma már sokkal kevésbé dagadt a szája, a hólyagok is "szebbek", már amennyire azok lehetnek. Enni továbbra is egy rémálom neki, de azért próbálkozik. Érdemi mennyiséget a héten még nem sikerült ugyan ennie, de ez a legkevesebb most. Inni iszik, úgyhogy a folyadék megvan, a kiszáradástól már nem kell tartanunk. Estére egy-két hólyag kifakadt, vagy ilyesmi, mert vérzett is a szája. Amúgy szörnyű, hogy ilyesminek kell örülni, de most ez van.
Rettenetesen belefáradtunk már a héten ebbe a kórságba. Roli a szenvedésbe, mi meg az összes többibe, amivel jár. De talán... talán.. most már látszik a fény az alagút végén.

Pffff

A múltkor megfogadtam, hogy nem fogok panaszkodni az időjárásra.. de azért ami sok, az sok. Az micsoda dolog már, hogy májusban még fázni kell? És nem ám csak úgy, hogy elég felkapni egy vékony pulcsit, vagy kardigánt, mert kicsit borzongató a reggel. Neeeem, rendesen hideg van hajnalban, meg hideg van este, meg áthűlt a lakás.
Évek óta várom ezt a sokat emlegetett globális felmelegedést, mert mindig azt gondoltam, hogy na, majd akkor lesz jó világ nekem, ha folyamatosan melegszik az idő. De én nem tudom mi van, de valahogy nekem ez nem annak tűnik. Jó, amúgy cseppet sem értek ehhez a témához.
Eljutunk oda szépen, hogy talán június-július-augusztusban nem kell fűtenünk, de az összes többi hónapban igen. :(
Arról nem is beszélve, hogy régen az is úgy volt, hogy kb. farsang idején még betegek voltak a gyerekek (olyankor mondjuk szinte mindig), de aztán elfelejthettünk mindenféle nyavalyát legalább október-novemberig. Hát most meg a vírusok tombolnak ezerrel még most is. Nem elég Roli aftás szenvedése, még Erik is beteg lett. Fáj a torka, meg mellé mindene, és tiszta nátha is. Ma még volt suliban, mert délután vizsgázott matekból, de a hétre befejezte, hátha sikerül rendbe jönnie négy nap alatt.

Egy furcsa álom, és a rémálom folytatódik

Ma hajnalban egészen könnyedén ébredtem. Persze, mert előtte azt álmodtam, hogy egy idegen lakásban vagyok, ami mégis ismerős valahonnan. Ott álltam, és fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Aztán valahogy belémköltözött a sejtés, hogy talán ez az új otthonunk. Ezzel az érzéssel ébredtem fel, kicsivel négy óra előtt, és egy pillanatra csalódottan néztem körül, amiért mégsem volt igaz. Aztán meg arra gondoltam, hogy vajon tényleg ilyen idegen-érzés lesz majd? Nem hiszem egyébként, mindenesetre furcsa volt. :)
Roli még igencsak elesett állapotban van, 38,8 láza is volt délután. Kapott a gyerekorvostól gyógyszert is, és szigorúan meg kell inni a napi 2,5 liter folyadékot. Na, ebből a két liter biztosan meglett ma, több sehogy sem ment. Evett összesen három szeletnyi fonottkalács belsőt, azt is apró kis falatokra összetépdesve csak, hogy be tudja tenni a szájába, és a lehető legkevesebb helyen érjen hozzá a hólyagokhoz. Elképesztő, hogy mennyit torzult az arca attól, ahogy a szája feldagadt. Holnap biztos, hogy megint egy kicsivel jobb lesz. Napról napra...

Mindig, ami még nem volt

Már megint beletenyereltünk valamibe, amiben (szerencsére) eddig még nem volt részünk. Roland pénteken délután belázasodott. Úgy rendesen sikerült neki, 38,5-ig hagytuk, aztán kapott lázcsillapítót. Ami aztán olyan hatással volt rá, hogy egészen tegnap estig semmi baja nem volt. Aztán tegnap este a semmiből megint ugyanannyi lázat produkált. Még csak fel sem tűnt neki, csak nekem lett gyanús, hogy már megint mindenért nyafog, így aztán megfogtam a homlokát,majd rögtön ezután a fülébe dugtam a hőmérőt. Mire ő közölte, hogy "Anya, nem vagyok lázas". Én meg az orra alá dugtam, hogy ez bizony harminckilencet mutat, és az leszámolva bizony már megint az a bizonyos harmincnyolc öt. Megint kapott egy lázcsillapítót, és ezzel úgy tűnt, el is intéztük a dolgot.
Igenám... mi ma hajnalban keltünk, mert reggel fél hétre jött a kőművel a régi bejárati ajtót kibontani, és az újat beállítani (a lenti lakásban), így aztán nem is találkoztunk reggel. Apósom hívott egyszer délelőtt, hogy ha van valakinek valami ecsetelője, akkor hozzunk majd, mert Rolinak van hólyag a szájában. Ebben maradtunk, de nem találtam ebben semmi különöset, mert egyébként egyszerre három rágófoga jön, gondoltam, valami amiatt van.
Aztán hazajöttünk tizenegykor, hogy ebédet csináljunk, és majd ebéd után megyünk vissza lambériázni. Megláttam a gyereket, és kikerekedtek a szemeim. Mert mindkét ajka fel van dagadva, és mindkét ajkán belül teli van fehér hólyagokkal. Én még ilyet sosem láttam, csak tippeltem, hogy talán ez az afta? Azért inkább kézen fogtam, és elballagtam vele az ügyeletre, hogy mégis nézzenek rá, hogy tudjam mivel van dolgunk. Az ügyeleten a doktornő kedves volt, meg minden, de közölte, hogy ő még ilyet nem látott (pedig nem frissen végzett volt), inkább vigyük be a gyerekosztályra. Elbizonytalanodtam, Roli kétségbeesett, hogy őt aztán kórházba ne vigyem, mert ő nem akar ott maradni. Hajlottam rá, hogy ne vigyem, de el voltam bizonytalanodva, így aztán kihasználva az ideiglenes lakcímem adta lehetőséget, elvittük egy másik városba a gyerek ügyeletre. Ahol a doktornő először is megvizsgálta, majd még mielőtt közölte volna a diagnózist, megkért, hogy legközelebb ne ilyenkor menjünk, mert ebédelni akart menni (nem volt kiírva ebédidő). Majd aztán mondta, hogy ez bizony afta, és még egy hétig fognak előjönni, és csúnyább is lesz, és fájni is fog, és lázas is lesz. Tantum verdét vagy phlogosolt ajánlott rá, semmi mást. Tantum verdét vettem, a spray változatát, hogy ne kelljen kenegetni.
Szegény.. estére megint lázas volt, ezúttal 38,7-ig is felment. Nem tud enni, pedig éhes. Bármit próbál, csípi, nem tud rágni, mert oldalt a szájában is van egy nagy fehér izé. Holnap reggel el kell vinni még a saját gyerekorvosunkhoz, mert igazolást csak ő fog adni. A héten túl kéne lennie rajta, mert jövő héten erdei iskolába mennek, és nagyon fog sírni, ha nem lehet ott. Ez az utolsó a tanító nénikkel.
Nem tudom mi lesz, a szívem szakad meg érte, amilyen kis elesett.

Gondolkodom,

tehát vagyok. :) Na, talán végre elértem azt, hogy nem mindig a munkán jár az eszem, így aztán marad agykapacitásom másra is. Határozottan jó érzés, bár nyilván mindig van hova fejlődni. De ez jó, mert mindig van még, ami motiváljon.
Na, ma például azon gondolkodtam, hogy mivel is kéne feldobni ezt az egyébként roppant egyhangú (de kicsit sem unalmas) életünket. Mert az van most, hogy vagy a munkahelyünkön dolgozunk, vagy itthon. Nincs kikapcsolódás, nincs átmenet sem jóformán a kettő között, kutyafuttában vásárolunk, kutyafuttában főzünk, úgy is eszünk, stb. stb. Ebből egyenesen következik, hogy simán bele fogunk rokkanni lelkileg is, fizikailag is. Hogy ne így legyen, ki kell találni valamit, hogy vigyünk bele valami izgalmat azon kívül is, hogy jó azért látni, ahogy készül, ahogy valamiből valami lesz.
Én személy szerint magamnak valami kihíváson gondolkodom. Nem ilyen testsanyargatóson, mint például a harminc napos guggolás kihívás, hanem valamin, amitől majd jó lesz nekem. Egyet már találtam, de még nem érzem teljesen az igazinak, úgyhogy folytatom a keresgélést. Valami biztos vár rám valahol.
És majd, ha megtaláltam, Balázsnak is kitalálok valamit. Bár egyszerűbb lenne valami közös dolog... na, majd kiderül. Ötleteket szabad adni. :)

Eltűnt?

Azon gondolkodtam a napokban, hogy vajon végleg eltűnt e már belőlem az a régi "írókám", vagy csak átmenetileg van háttérbe húzódva, hogy átengedje a teret és a helyet a sokkal racionálisabb dolgoknak, úgymint velux ablakok árának nézegetése. A választ természetesen nem találtam meg, de azzal azért megvigasztaltam magam, hogy teljesen talán nem tűnhetett el, mert nem valami tanult dologról van szó, hanem valamiről, ami magától alakult ki. Azt nem mondanám, és sosem mondtam, hogy tehetségről beszélhetnénk, mert azt gondolom, attól azért én messze vagyok, bár.. megfelelő fejlesztéssel talán eljuthatnék oda, ahova tulajdonképpen gyerekkorom óta szerettem volna. Nyitva hagyom magamban is ezt még, mert ha visszatér majd- nyugalmasabb időszakban- még bármi lehet belőle. Azt gondolom, a létező legjobb levezetés lesz nekem ez mindig, és ki tudja, idősebb koromban, amikor esetleg másra már nem leszek alkalmas fizikailag, még jól is jöhet ez a nyitva hagyott lehetőség. ;) (a fizikai rész nem pesszimizmus, sima realizmus csak, mert jelek vannak... )
Aztán azon is gondolkodtam, hogy vajon végleg eltűnt e már belőlem az a régi "háziasszony" énem is, aki bármikor képes volt nekiállni tésztát dagasztani, süteményt keverni, és boldogan főzött-mosott-takarított akár reggeltől estig. Ez a részem sajnos nagyobbrészt halt el már, mint a másik, és ugyan a lelkem nagyon vágyna rá, hogy tudjam ezt még így csinálni, mert a fiúk is épp most vannak abban a korban, amikor ezt igazán értékelnék, és elismernék (és micsoda hájat is tudnának rövid idő alatt növeszteni), de épp a fizikai rész miatt, amit fentebb említettem, nem megy. Annyi energiát visz el belőlem a hétközbeni mindenféle, hogy már a hétvégéken sem úgy állok ehhez az egészhez, ahogy szeretnék (vagy ahogy kéne). Azt csinálom, amit muszáj. Megkívánnék én is egy-egy sütit, és meg is nézem a receptjét, aztán végiggondolom, hogy az elképesztően nullára redukált háztartásunkban mennyire nincs hozzá semmi, és mindent venni kéne.. majd aztán kigondolom, hogy nincs itt a sütiformám sem, meg mennyi edényt "koszolnék" vele, és az a vége, hogy veszek egy tábla csokit, vagy egy zacskó kekszet édességnek.
Aztán azon is gondolkodtam, vajon végleg eltűnt e már belőlem az a fajta naivitás, ami nemrég még megvolt? Amitől olyan bizakodva és optimistán tudtam tekinteni mindenre és mindenkire. Amitől ugyan sokszor ért csalódás, de mégis sokkal vidámabb és boldogabb voltam úgy, mint most, amikor ilyen realista módon tekintek a világra. Azt hiszem, ez a rész már nem fog visszatérni. Ehhez már sajnos nem vagyok elég fiatal. Túl sokat láttam, és túl sokat tapasztaltam.. és talán épp ezek miatt a dolgok miatt tűnt el belőlem. Szerencsére azért még a jóra törekvés nem halt ki belőlem. Minden helyzetben, amikor lehetőségem van segítő kezet nyújtani, habozás nélkül megteszem. Na persze.. emiatt is értek már csalódások, de emiatt mégsem változott semmi.
És még azon is gondolkodtam, hogy vajon azok, akik átmenetileg eltűntek (vagy ködbe vesztek) az életemből, visszatérnek e még valaha a régi módon, vagy már reménytelen?

Befordul a finisbe

A lenti lakás. A mi régi lakásunk. Ami most, így a célegyenes felé tartva már anyuék lakásának tekinthető inkább, mint a mienknek, és így is van ez jól, mert az, ami most még az övéké, az meg már inkább a mienk. :) Van még ott mit csinálni, mielőtt beköltöznek, de azért most már bőven látszik a fény az alagút végén, és elhiszem, hogy még azért sor kerül arra a költözésre. Lesz még pár kacifántos nap addig, de mindegy.. kivárjuk, amíg elrendeznek mindent, berendezkednek, és remélhetőleg szeretni is fogják majd. Biztos nem rögtön fogják szeretni, de hosszú távon azért majd csak sikerül nekik... végül is nagyon szigorúan nézve ez lesz az első igazi közös otthonuk. (ez gondolom némi magyarázatra szorul.. a fenti lakás még az igazi apámmal együtt készült, oda költözött a nevelőapám tizennyolc évvel ezelőtt)
Majd azért lefotózom ám, hogy mi minden változott. :)

Valaki mondja meg

De most már tényleg.. vagy két hete próbálok rátalálni, hogy vajon mi volt az a zene, amit egyik hajnalban hallottam a Petőfi rádióban munkába menet? Valami olyasmi ragadt meg bennem belőle csak, hogy olyasmi volt benne, hogy "süss fel nap". Biztos nem volt ennyire egyszerű a szövege, de úgy emlékszem, sokkal inkább a hangulata ragadott magával, mint a szöveg. Az biztos, hogy magyar szám volt, és női hang énekelte. De nem tudom ki volt, és mit énekelt.. pedig úgy szeretném újra meghallgatni. Az a hangulat jót tenne ilyen folyamatos esőben, biztos.
Vannak ötletek?

Amúgy meg... hosszú hétvége indul... :P Ami nem lesz tökéletes, mert Balázs szombat délután megy, de nekem négynaposra sikerült ez a pünkösd most. :)

Jó lenne

Ha van elvesztegetett és elpocsékolt idő és energia, akkor az mind-mind azzal telik, hogy magunkat sajnáljuk. Mindig van ugye miért. Vagy azért, mert fáj valami, vagy azért, mert dolgozni kell menni, vagy épp azért, mert nincs hova dolgozni menni. Mindig találunk valamit, amiért rossz nekünk, és nyilvánvalóan nekünk a legrosszabb a világon. Mindig van kit utálni, megvetni, van miért kibeszélni őt a háta mögött, mert ugye mindig mindent jobban tudunk másoknál.
Elképesztő energiák folynak el ilyenekre. Nap mint nap tapasztalom, és érzem a saját bőrömön, hogy micsoda pusztítást tud mindez véghezvinni. Ez az, ami tönkreteszi az emberi kapcsolatokat, ami megöli a kommunikációt, ami bezárttá és antiszociálissá tesz sokakat. Ha találkozik két-három (akárhány) ember biztos, hogy előbb-utóbb szóba kerül a kormány, a kisvasút, a focistadionok, a kórházak, és minden. Mindenki jobban tudná ezt is csinálni, sokkal hatékonyabb lenne, meg minden, amit el lehet képzelni ezzel kapcsolatban.
Ezeket az energiákat olyan jó lenne átfordítani a másik irányba. Jó lenne egy olyan világban élni, ahol képesek vagyunk mosolyogni, örülni, elég bátrak vagyunk szeretni és ölelni, és úgy elfogadni egymást, ahogy vagyunk. Nem könnyű. De mégis ki kéne törnünk ebből az egészből, hogy megmenthessük, ami még menthető.

Eltelt öt év

Tudtam én, hogy a napokban fontos évfordulót "ünnepelhettem", de azért, biztos, ami biztos visszakerestem, hogy jól emlékszem e. Nem mintha el lehetne felejteni valaha is, mert az bizony képtelenség. Az ilyenek mély nyomot hagynak az emberben, örökre bevésődnek, és soha többé nem hagynak igazán nyugtot. Akkor is ott vannak a mindennapokban, ha egyébként nem foglalkozunk velük.
De most már eltelt annyi idő, hogy azt mondhatom, én bizony egészséges vagyok. Öt éve nem történt semmi, nem volt egyetlen váratlan rosszullét sem. Még úgy sem, hogy bizony rendesen kísértettem a sorsot sok-sok alkalommal.
Őszintén hiszem, hogy ebben a legnagyobb szerepet az játszotta, hogy én már évekkel ezelőtt elhittem, hogy egészséges vagyok. Hittem benne, hogy bármire képes vagyok, amire a többiek, hogy nem kell nekem gyógyszert szednem, és nem kell szigorú mindenféléket betartanom ahhoz, hogy úgy élhessek, mint bárki más.
Nem, nem fogom tudni elfelejteni... de már csak emlék.. :)

Mai örülés

..ha még nem unjátok, megint van pár képem. :) (Mondjuk, ha unjátok, akkor is :P)

A képeket este küldte Balázs, mert ma bizony megint dolgoztak az ácsok, és felrakták a tetőre a lemezt is, ami pénteken érkezett. :) Hát.. nem hittem volna, hogy így lehet lelkesedni egy tetőért, de bizony, hogy lehet. (A nagyobb rész lecserélése is benne van az ötéves tervben, az most sajnos nem fér bele.. bár egyébként nincs vele baj, csak annyi, hogy nem tetszik.. de majd nem nézek oda :D)

Összevissza

Még most pont egy nap kéne, hogy annak is neki tudjak állni, aminek tulajdonképpen szombat reggel óta akartam már. Ja, hát hogy nem sikerült? Van ilyen..
Nyilván nem lesz rá egy nap, maximum pár óra holnap délelőtt, aztán már mehetek is dolgozni.
A mai napról meg inkább nem is írok semmit. Nem azért, mert annyira rossz volt... nem volt annyira.. de vannak benne felejteni való emlékek, csalódást okozó percek. Azt meg inkább hagyjuk. :D
De vettünk ma bejárati ajtót, még ugyan nem magunknak, hanem a régi lakásunkba.. ahol azért lassan, de biztosan elkészül minden. Inkább lassan ugyan, de most már mindegy.. majd csak beköltöznek, és reményeim szerint akkor majd egy kicsit gyorsul a tempó. Ha nem így lesz, nyilván csalódott leszek.. de csak igazam lesz. :)

Kupagyőztes

A mai nap kétségkívül mindent felülíró és legfontosabb híre, hogy a Fradi a bajnokság megnyerése után ismét Kupagyőztes is lett. :) A hetvenedik percben még azt mondtam, jobb is, hogy nem adtunk ki annyi pénzt a jegyekre, mert a guta ütne meg, hogy egy nulla-nullás döntetlent kell látnunk. Aztán Gera Zoli találata után már nagyon sajnáltam, hogy nem vagyunk ott, és nem vagyunk részesei élőben is annak a katarzisnak, amit a győzelem okozott. :)
Nem baj.. majd legközelebb. :)

Vigyázat, a végén van a büszkeség

"A népesség 20-25 százalékában ott van a tehetség, de csak kis része bontakozik ki igazán Magyarországon. Jó hír viszont, hogy mostanában megnőtt ez az arány.

„A tehetség fogalma a tehetség fejlődése szempontjából is finomítandó, és első menetben meg kell különböztetni a tehetséget, mint lehetőséget, és a talentumot, mint értéket létrehozót” – írja az ofoe.hu honlapon Gyarmathy Éva pszichológus.

A szakember szerint a tehetségfejlődés az ember egész életében folyamatos lehet. A talentum viszont jellemzően tizenéves kortól tud megjelenni, amikor már elég nagy tudás és képesség fejlődött ki az intenzív tevékenység által.

Nagyon fontos ez utóbbi, ugyanis kizárólag tevékenység során tud kifejlődni, ezért a tehetségfejlesztésnek elsősorban erre kell irányulnia, vagyis fejlesztő környezetet kell biztosítani. És ez nem vár el teljesítményt, hanem tevékenységekre ad lehetőséget, ami később fordul teljesítménybe, amikor eléri az ennek megfelelő szinteket.

Ebből következik – írja Gyarmathy Éva –, hogy nem szabad hajszolni sem a szülők sem a nevelők részéről a gyerekek korai teljesítményeit, ez kifejezetten ártalmas lehet. Mindez nem csak a tehetséges gyerekekre igaz, hanem minden gyerekre.

A pszichológus szerint az utóbbi évtizedben egyre több tizenéves tehetség jelenik meg kiemelkedő teljesítménnyel. „Ennek a változásnak a hátterét egyértelműen az elérhetővé vált fejlődés, a könnyebben elérhető információk adják”, tehát sajnos nem az iskolarendszer változott kevésbé teljesítményközpontúvá, hanem annak ellenére találtak ingergazdag környezetet maguknak az arra érzékeny gyerekek. S ez az, ami őket tevékenységre sarkallja." (Forrás)

Eddig is egyet értettem ennek a cikknek minden sorával, és valahogy így is alakult ez nálunk, még akkor is, ha mindez nem volt tudatos. Mégis.. igazolni látszik Gyarmathy Éva elmélete.. mert ma megsúgták nem hivatalosan az angol érettségi írásbeli részének eredményét. Hát mit mondjak? Nagyon büszkék vagyunk. :) 93 %. Ebből persze még vonhatnak le, de semmit nem veszít majd a dolog az értékéből, ha esetleg még levonnak valamiért egy pár pontot. Megcsinálta, könnyedén, magabiztosan, biztos tudással. Azért, mert akarta. :) Őrület ez a gyerek.. :) (és ezek után simán elhiszem, hogy a következő évekre betervezett dolgok is simán összejönnek neki)

Van ilyen

Nem vagyok az a babusgatós fajta. Nem vagyok, és nem is voltam az a gyerekekkel sem, nem ölelkezünk folyton, és nem puszilgatom őket.
De néha -mint most is- van olyan, hogy folyton ölelésre, csókokra és ilyesmikre (na, ezt a fantáziátokra bízom) vágyom. Nyilván nem akárkitől. Nyilván csak egy ember jöhet szóba. És nyilván tavasz van, meg minden. :)

Arról, hogy mennyire (nem) vagyok jó nő

Na mondjuk ez ugye relatív, mert ki is tudja azt pontosan megfogalmazni és meghatározni, hogy milyen is az a "jó nő". Persze, felszínesen nézve az a jó nő, aki után minden férfi csorgatja egy kicsit a nyálát, és egy röpke pillanatra leképzeli róla a ruhát. Mert persze, azt látjuk meg először, ami kívül van. Tehát kívülről nézve a jó nőnek szép teste van, és kívánatos minden porcikája. Természetesen szépen sminkelt arca is van, és tökéletes frizurája, meg hozzá valami nagyon csinos öltözék is van rajta. Ha így nézzük, akkor én nem vagyok jó nő. Sem szép testem nincs, sem más ezek közül. Sminkelni úgy szökőévente egyszer szoktam (azt hiszem, az idén már megvolt), a frizurám nem tökéletes, csak simán megfésülöm reggelente (vagy azt sem). A csinos öltözék pedig vagy az az egyszem farmerom, amiből még nem fogytam ki teljesen (bár az övemre elkélne mégegy lyuk már) kapucnis kardigánnal, vagy szabadidőruha. Nem valami változatos, és biztos, hogy egy csomóan azt hiszik, nincs is más ruhám, csak ez.. Azért van, csak nem hordom őket.
Más szemmel nézve jó nő az, aki tisztában van saját magával, legyen akármilyen is. A tökéletlenségeivel pont ugyanúgy, mint az erősségeivel. Mindezeket elfogadja, és mégis békében tud élni önmagával is, és a világgal is. A jó nő ezzel a szemmel nézve kedves és mosolygós, nem kiabál kígyót-békát mindenkire, mert mások tökéletlenségeit is el tudja fogadni. Ehhez a jó nőhöz egy kicsit hasonlítok, de még van hova fejlődnöm. :)
Amúgy meg.. mindenki az, aminek érzi magát. Én egyik nap jó nő vagyok, másik nap meg nem. :D Mikor hogy..

Ma nem

Ma nem vagyok a topon semmilyen téren. Fáradt vagyok, és nyűgös, úgyhogy mindenki jobban is jár, hogy nem fogom bő lére ereszteni a nyűgjeimet. Inkább nem szólok egy szót sem.
De az eső mondjon le sürgősen.

Örökös szolgálat

Így, anyák napja után egy nappal azért csak elmondom, hogy mi minden jutott eszembe az idén anyák napja kapcsán.
Egyrészt ugye sok-sok éve már, hogy végtelen hálát érzek ezen a napon amiatt, hogy én magam is anya lehetek. Nem azért, mert engem köszöntenek, hanem csak úgy magáért az érzésért, hogy azt mondhatom "a fiaim". Nem lehet ezt az érzést úgysem normálisan szavakba önteni, mert vagy fellengzős lenne, vagy épp nem elég kifejező. Egy biztos. Semmi sem hasonlítható ehhez. A világ legellentmondásosabb kapcsolata ez.
Na és ez az, aminek gondolkodtam. Mert van valaki az ismerőseim között, akinek több évtizednyi anyaság után érkezett az életébe a lehetőség, hogy anya is legyen, meg dolgozó nő is. Nem volt könnyű az átállás, de akarta, és megcsinálta. És most, megrendülten és elképedve, összeszorult szívvel nézem, hogy mi történik a családjukban. Eltelt másfél év azóta, hogy ő már nem áll ott a családban biztos pontként mindig, minden pillanatban. A család pedig romokban. A nagylány bizonytalan kapcsolatban, a fiú öngyilkossági kísérletekkel, a kislány pedig komoly hazugságokba keveredve. Ő pedig ott áll a két világ között, és nem tud dönteni. A szíve azt mondaná, azonnal vissza a családba, és nem érdekes semmi más. Az esze meg azt mondja, nem szabad feladni, mert amúgy szereti a munkáját, és jó érzés pénzt keresni, nem "csak" főzni-mosni-takarítani és jelen lenni. Nem tudom mit tennék a helyében (és nem is akarom megtudni sosem), de ez egy rettenetes helyzet. Gondolkodom, hogy vajon mi lehet az, ami miatt ilyen bizonytalan lábakon állnak ezek a gyerekek náluk. Nem bocsátkozom semmiféle elemzésbe, meg okoskodásba, mert nem élem az ő életüket, és nem tudhatom, mi minden van még, amiről fogalmam sincs. Megrendítő.
A másik pedig, a nagymamám. Aki egész életében szolgált a családjában. Mindig ott volt, mindenkinek főzött, mindenkire odafigyelt, előkészített, vasalt, felébresztett, stb. stb. Az idén nyolcvan éves lesz. De sajnos már fogalma sincs róla, hogy hány éves. Nem mindig van elborulva, de egyre több az olyan pillanat, amikor már nincs képben. Körülbelül fél óránként kérdezi meg ugyanazt, vagy épp fogalma sincs róla, hogy nem otthon lakunk. Rettenetes látni, hogy hova jut az ember... Azt gondolom, hogy nála is sokat gyorsított a folyamaton, hogy már nincs rá úgy szükség a szó szoros értelmében, ahogy eddig, és ami őt éltette. Egész életében úgy élt, hogy másokat szolgált. Most meg már mindannyian önállóak vagyunk, a dédunokák is lassan felnőnek, nem kell rájuk vigyázni, nem kell kiülni melléjük az udvarra a babakocsit tologatni, hogy visszaaludjanak. Bezárkózik hát a maga világába, ahol biztosan jó neki. Kívülről nézve szörnyű csak..
Ez a vers is róla szól például:

Várnai Zseni (1890-1881): Anyám az őszben

Oly kicsire zsugorították az évek,
meggörnyesztették a szenvedések,
a háta hajlott, a szeme árkos,
s mint a fa kérge, arca ráncos.

Pompázó szépnek sohse láttam,
csak munkában, kopott ruhában,
remegni értünk, sírni, félni,
én nem láttam az anyámat élni.

Mint dús gyümölcsfa, megszedetten
áll ő kopárra szüretelten
a késő őszben, s földre hajlik,
panaszló hangja alig hallik.

Gyümölcsei már mind leértek,
magában néz elé a télnek,
a hosszú télnek, elmúlásnak,
lassan a földberoskadásnak.

Deres fejét az ősz belengi,
látom őt lassan ködbeveszni,
belehullni az öröklétbe,
időtlen, nagy végtelenségbe.

Termő porából élet érik,
aranyszíve a napban fénylik,
így él majd ő gyümölcsben, fában,
elmúlhatatlan anyaságban.

Nincs lehetetlen

Az ilyen dolgaiért (is) szeretem. Mert nem ismer lehetetlent, és fáradtságot, és nem számít, hogy hetek óta fáj a könyöke, és alig alszik. Nem érdekes, hogy dolgozik is, mint egy megszállott, ha dolog van, akkor dolog van. A dolgokat meg ugye meg kell oldani. Mindig, mindenhez úgy áll hozzá, hogy "hogy is kéne megcsinálni?" Nincs olyan, hogy valamit nem lehet, mert megoldás mindenre van.
Kicsit néha a hajam is az égnek állt, ahogy érkeztek a képek hol Eriktől, hol anyukámtól, mert amíg én főztem, addig ő festett....