Megérkezett

 A front, természetesen, ami vitte magával a kupolát a csudába, és ahogy láttam az interneten megosztott videókból sajnos sok embernek a keze munkáját, értékeit is. Ezért nem szeretem én ezeket a frontokat meg viharokat, jó sok baj van velük. Például egész nap fáj tőle az ember feje, meg mindenféle egyéb baja van. Mondjuk igen, így volt ez sokaknál a kánikulában is. 

Ez a hét egyébként jó gyorsan telik, jó sok dolgom van a szabi előtt. De ez jó, nem bánom egy kicsit sem, hogy így alakult. Itthon azért nem viszem túlzásba az aktivitást. Készül minden nap valami egyszerű ebéd, mindig el is van minden pakolva, mosogatva, de ezen kívül semmi máshoz nincs energiám. 

Most jött el a hajam hosszát illetően az a pont, amikor időnként már úgy idegesít, hogy azon gondolkodom, legközelebb levágatom. De igyekszem kitartani, ha már eddig kibírtam. Nem könnyű. 

Rendkívüli könyves kedd

 

Úgy adódott, hogy tegnap kaptam emailt a könyvtárból, ami figyelmeztetett, hogy lejár a könyveim kölcsönzési határideje. Ilyenkor belépek a honlapon, és meghosszabbítom őket. Volt egy, amit nem engedett hosszabbítani, mert valaki előjegyeztette, és vár rá. Csalódott voltam, mert ezt a könyvet mindenképpen el akartam olvasni, és én is tök sokáig vadásztam rá, mire bent találtam. De gondoltam, jó, semmi gond, nekiállok délután, és ki is derül, hogy milyen, lehet, hogy nem is fogom nagyon bánni, ha nem tudom végigolvasni, ha meg igen, akkor majd én is előjegyeztetem, és vissza is kapom attól, aki most elviszi. 

Így is lett, amikor végeztem minden dolgommal, akkor elővettem, és nekiálltam. Pillanatok alatt beszippantott és magával ragadott, és addig nem is eresztett, amíg este tizenegykor az utolsó oldalig nem jutottam. Nagyon tetszett benne minden, ahogy a valóság és a misztikus világ keveredik egymással, ahogy kendőzetlen őszinteséggel mutat minden hétköznapi női problémát. Tetszett, hogy a hétköznapiság mellé a főszereplőnek tök különleges érdeklődése van. Maga a történet miatt lehetne egy tucat könyv, de ez a stílus, ahogy Rozi ír, annyira egyedivé teszi, hogy csak bámulni lehet. 

Szerintem ez az a könyv, amit még fogok olvasni, mert egészen komoly felfrissülést jelentett. 

Hétfő

 Ez a mostani éjszaka sem volt túl pihentető, pedig egy szavam sem lehet, mert nem a harmincakárhány fokos szobában kell aludni. Most már jó pár napja úgy alszunk, hogy a nappaliban megy a klíma, a hálószobák ajtaja meg nyitva van, mennek a ventilátorok. Így tudjuk tartani mindenhol a 26 fokot. Ami elvileg nem túl meleg, és nem is túl hideg, nagyjából lehet mondani, hogy ésszel van használva a klíma. Nem biztos, hogy Kapitány István is elégedett lenne velünk, mert egyfolytában megy, de így már kevesebb energiát használunk, mintha kikapcsolnánk, és aztán újra le kellene hűteni mindent. Mondjuk nincs jelenleg igazán jó megoldás semmire. Ma már a szomszédos falukban vízhiány és vízkorlátozás van. Gyerekkoromban többször volt, hogy mentünk a zacskós vízért, de bevallom, nem gondoltam, hogy tényleg eljuthatunk még ide. Reméljük komolyabb intézkedések nem lesznek, mindenesetre ma délután mindössze egy zsugor ásványvíz volt már csak a boltban. Igaz, azokon a településeken, ahol már vízhiány van, bolt sincs, így ők is ide járnak vásárolni. 

Így az alváshiány után nem volt ez valami fergetegesen jó nap, voltak bosszantó apróságok, ijesztő események a munkahelyen (ez mondjuk inkább Balázst érintette). Volt egy olyan munkám mára, ami borzasztóan unalmas volt, és jó hosszú időt vett igénybe. De készen van, és ez a lényeg. 

Roli is átvészelte a mai munkanapot is, kemény napja volt neki is ebben a melegben. 

Minden bizonnyal

 Ami most következik, arra csak az lehet a magyarázat, hogy ez a hőmérséklet már az én agyamat is megviseli. 

Ez ma délután négy órai adat a teraszon lévő érzékelőről, amikor már több órája nem sütötte a nap. Na mindegy is, simán előfordulhat, hogy erre kell majd hosszútávon berendezkedni, és egy-két év múlva azon kapjuk magunkat, hogy bevezetik a szieszta intézményét. 

De nem erről akartam írni, hanem arról, hogy most már több helyen is láttam, hogy a szülők sárkonyhát készítenek a gyerekeiknek. Nyilván amikor már kettő ilyen videót is végignéztem, akkor az algoritmus működésbe lépett, és még többet mutatott. De én meg is néztem mindegyiket, majdnemcsak sárguló irigységgel. Egész életemben kertes házban laktam, a gyerekkorom nyarai a házunk udvarában teltek a húgommal és az unokatestvéreimmel négyesben a nagymamánk felügyelete alatt. Volt homokozónk, volt rengeteg játékunk, a nagyapám épített nekünk bunkit (amikor nagyobbak lettünk, már mi is magunknak), ahová kerültek be kiszuperált polski ülések, fa rekeszek polcnak, fatuskó asztalnak, meg mindenféle,amit találtunk. Gyakorlatilag azt csináltunk, amit akartunk, kivéve a pacsálás. A kerti csap ott volt a mamáék konyhájának az ablaka alatt, ő meg vagy a konyhában volt, vagy a kertben, úgyhogy a szeme mindig a pályán volt, még csak suttyomban sem tudtunk vizet szerezni sohasem. Ha mégis megpróbáltuk, akkor a fakanállal a kezében szaladt utánunk, és általában akit kergetett, az a nevetéstől ki is lötykölte azt a kevés vizet is, amit megszerzett. A száraz homokkal nem volt szórakoztató játszani. Később az én gyerekeimnek én már megengedtem természetesen, de ő akkor is mindig  morgott velük is, velem is. A fiúk emlegetik is mindig, hogy hányszor mondta nekik, hogy "megállj, megmondlak apádnak" 

Szóval ilyen előzmények után ezek a sárkonyhák komoly élményt jelentenek nekem, olyan jó lehet ilyen helyen gyereknek lenni, ahol ilyen gondossággal készülnek arra, hogy az otthon töltött napok is élményt jelentsenek. El is raktároztam magamban, hogy ha majd egyszer lesz unokám, biztosan csinálni fogok neki, és mindenfélét fogunk ott sütni -főzni homokból, földből, kis ágacskákból, fűből. És ott, vele én is kárpótolom majd magam azokért a kimaradt dolgokért. 

Forró és unalmas szombat

 Az mindig jó, amikor nem úgy indul a nap, hogy menni kell dolgozni. Általában az ilyen napokon azt gondolom, bármi jöhet, az csak jó lehet. De azért persze számítok arra, hogy valami történik is. 

Ma a valami történik dolog kimaradt, nem voltunk sehol, épp csak teregetni merészkedtem ki az udvarra. Volt kora délután a teraszon lévő hőmérőn 44 fok is, ami azért júniusban igazán nem semmi. 

Na nem baj, így is jó volt ez, ahogy volt. Minden rendben, és ez a lényeg. 

Körmös péntek

 Nagyon lassan haladok a héten a könyvvel, amit olvasok, úgyhogy most még arról nem írok. Helyette megmutatom az új körmeimet, merthogy ma délután megszépült a kezem. Mondjuk ráfért, mert most három hét után sem maradt szép, a héten már kifejezetten nem szerettem látni a kezeimet. 

Nem jól jött ki amúgy, mert Patrik pont ma jött haza, és így nem sokat találkoztunk, de ezen már nem tudtam változtatni. Jó, hát azért nagy tragédia nem történt, csak én érzem hülyén magam ettől. 

Azt nem is írtam a héten, hogy Roli is dolgozik már. Nem sikerült pont olyan munkát szereznie, amit elképzelt magának, pedig elég sokáig keresgélt. (Az mendemonda, hogy könnyű diákmunkásként elhelyezkedni, ha nem a vendéglátásban keresgél valaki, és nem csak nyárra tervez, hanem hosszabb távra is) Meg kellett alkudnia olyannal, amire előzetesen kevésbé volt nyitott. Egy nagy játéknagyker raktárában dolgozik, a webáruház rendeléseit készítik össze. Tetszik neki egyébként, de elfáradt az első napokban, leginkább azért, mert egész nap leülni sem nagyon van lehetőség, ehhez ő nincs hozzászokva (még) De hasonlóan a többiekhez, őt sem olyan fából faragták, hogy az első nehézségek után feladja. 

Na és akkor a körmeim..

Mindenki fedezékbe

 Érkezik a hőkupola, vagy mi a szösz, és állítólag még melegebb lesz hétvégén. Úgy kb olyasmi, amilyen még nem is volt. Nehéz elképzelni, de meg fogjuk tudni milyen is ez. 

Az egyébként egészen hihetetlen, hogy alig egy hónapja még fáztunk, most meg sosem látott melegről beszélnek. Remélem, hogy holnap és a hétvégén a kint dolgozó emberek közül is csak annak kell menni, akinek tényleg nagyon muszáj. Nagyon kemény megpróbáltatás lehet ilyenkor az utakon és a földeken dolgozni. 

Ma volt több olyan dolgom is a munkahelyen, ami jó hosszú időre lefoglalt, és jól oda is kellett figyelnem rá. Még egy maradt is holnapra, mert nem akartam félbe hagyni, de nem végeztem volna vele. Pont jó lesz az holnapra. 

Az élet nagy rendező

Azt, hogy az élet mekkora rendező, mindannyian tudjuk. Milliószor elpuffogtatott klisé, mint ahogy az is, hogy a kollégáinkkal több időt töltünk együtt, mint a családunkkal, ezért aztán nem baj, ha jóban vagy velük. Mindkettő igaz egyébként. Amikor pár évvel ezelőtt átkerültem.a mostani munkakörömbe, egy teljesen új környezetben találtam magam. Az az ember, akivel a legszorosabban kellett együtt dolgoznom, szintén akkoriban került oda. Bevallom, nem örültem neki, mert az addigi felületes ismeretségünk alapján azt gondoltam róla, hogy egy borzasztó link alak. 

Aztán szépen együtt tanultunk meg mindent, és menet közben kiderült, hogy ugyan vannak link húzásai, néha vállalhatatlan dolgai, de amikor arra van szükség, akkor elképesztő energiával és tök jó meglátásokkal csinálja, amit kell. Így aztán szépen, fokozatosan mindig több mindent tanult meg. A napi rutint bármikor egyedül is meg tudja oldani, és a mindennapi nehézségeken is tök jól az tudjuk segíteni egymást. Ha nekem van nehéz napom, akkor ő próbál felviditani, vagy segíteni, és fordítva is így van. Tök sok mindenben hallgat rám, kikéri a véleményemet, és tudom, felhívhatnám az éjszaka közepén is segítséget kérni, jönne. 

Na most ez azért jutott eszembe, mert ma van a szülinapja neki is, ahogy Timi barátnőmnek is, és épp nemrég írta, hogy csomagolt el nekem egy szelet tortát, mert ezt meg kell kóstolnom nekem is. 

Jó azért, hogy nem mindenben döntünk csak mi magunk, mert őt például biztosan sosem ismertem volna meg így,  ha az élet nem szól közbe. 

Azért

 Mi sem mindig értünk egyet mindenben. Most is van több téma is, ami még gondolkodási és tervezési fázisban van. Nem teljesen ugyanaz a véleményünk, nem is pontosan ugyanazt akarjuk. Az ilyen vitás helyzetekben általában azért én vagyok a kompromisszumképesebb fél, mondjuk ő meg a felkészültebb és a jobban érvelő. Igaz, én sokszor érzelem alapú megközelítésből szemlélek mindent, ő meg nagyon szigorúan a realitások talaján mozog. 

Majd amikor érdemi döntés születik, elmesélem ezt a mostani helyzetet is normálisan. Ha lesz mit. Mondjuk valamelyik részéről biztosan lesz. 

33

 Majdnem pontosan ennyi ideje már annak a bizonyos első csóknak, ami aztán végül úgy tűnik, örökre megpecsételte kettőnk közös sorsát. Azért csak majdnem, mert most fél tíz múlt, 33 évvel ezelőtt meg egy órával korábban történt. Ugyanilyen nyári nap volt akkor is, csak éppen akkor a nyári szünetet élveztük. 

Nekem kezdettől fogva olyan volt ő, mint amire azt mondják, hogy hazaérkeztem. Biztosan nem hangzik hitelesnek, hiszen akkor 15 éves voltam csak, de azonnal biztos voltam benne, hogy ő lesz az, aki mellett majd megöregszem.

Tartalmas évek voltak, az biztos. Nem is biztos, hogy mindent úgy tudtunk kiélvezni, ahogy lehetett volna, mindig voltak célok, amiket el akartunk érni, és megfelelő komolysággal álltunk minden ilyenhez. 

Várhatóan azért még van egy jó harminc évünk együtt. És igazából, ha tudjuk egymást szeretni, az pont elég is lesz. Minden más jó csak ráadás. 

Vasárnap

 Ma megint abban a furcsa helyzetben találtuk magunkat délelőtt Rolival, hogy dacára a népes családunknak, megint ketten vagyunk. Még a végén nem is lesz ez fura. 

Balázs ma is dolgozott. Egyébként, ha nem a felesége, hanem a kollégája lennék, imába foglalnám a nevét, mert ő az a kolléga, aki bármikor helyettesít, segít, megoldja. Szerintem kicsit vissza is élnek ezzel, szerinte ez tök rendben lévő hosszútávú befektetés, mert majd amikor egyszer neki kell valami, akkor ők is így állnak majd hozzá. Legyen neki igaza, de én egyelőre nem nagy örömmel szoktam fogadni ezeket a befektetéseket. 

Így aztán voltunk kettesben Rolival drs-t visszaváltani meg vásárolni a lidlben. Amúgy egy hajcsár vásárlás közben, nincs gondolkodás, egész egyszerűen közli, hogy na, akkor célzottan oda megyünk, ami kell, és már mehetünk is. És nem érti, hogy én nem így működök, mert sokszor menet közben találom ki, hogy még ezt vagy azt fogok csinálni, és akkor ahhoz kell vennem pár dolgot. Azért persze én győztem, és az én gondolataim mentén haladtunk, de felhívta a figyelmemet, hogy ő egyébként már rég végzett volna. 

Ebédre készült kolbászkrémes csirke, sajtos krumpli, gyros, fokhagymás mártogatós és paradicsomos uborksaláta (ez utóbbi street kitchenes recept, és nagy rajongója lettem). Sütöttem egy meggyes piskótát is, úgyhogy ma azért a kalória számláló kicsit kevésbé közelített ahhoz, ami egy nap belefér bárkinek is, de mégiscsak vasárnap van. 

Délután megcsináltam a szokásos vasárnapi takarítást. Megérkeztek anyukámék is ma a nyaralásból. Érdekes, hogy annak ellenére is, hogy azért jól érezték magukat, tetszett nekik minden, úgy tűnik, jobban értékelték, hogy ma már itthon vannak. Igaz, nem mindenkinek való ez az utazás dolog sem. Ők valószínűleg ebbe a táborba tartoznak. 

Szombat

 Ma arra ébredtünk, hogy nem csak a nyári szünet köszöntött be, hanem a nyár is rákapcsolt ezerrel, és megmutatta, hogy nem viccel. 

Nálunk is (rajtam kívül) mindenki jobban szereti a maximum huszonnyolc fokot, így aztán ma már nagyjából világvége is volt. Vagyis lett volna, ha nincs a klíma, ami egész nap biztosítja a lakásban a huszonöt fokot. Szerencsére azért nem hűtik agyon, és így engem sem zavar. Tény, hogy enélkül itt a tetőtérben lenne legalább 32 fok, főleg, mert rendesen körbe is süti a nap a házat. Amit ilyenkor borzasztóan utálok, az az, hogy mindenki mindent be is sötétít. Logikus, persze, de attól még én utálom. 

Balázs dolgozott ma, de az ebédet már öten ettük meg, ma Patrik is itthon volt. Mindig jó, amikor itthon van, még akkor is, ha egyébként nem egy szószátyár gyerek, és csak azt lehet megtudni tőle, amit ő úgy gondol. Igaz, a többiekre sem feltétlenül jellemző az, hogy sok mindent mondanak el arról, ami épp foglalkoztatja őket. Ez alól Roli kivétel, de ő is csak akkor, ha épp olyan kedve van. 

Könyves péntek

 

Olvastam már tavaly a Villa sorozatot az írónőtől, így nem ismeretlen a stílus. Mégis most egy kicsit nehezen hangolódtam rá erre a könyvre, aminek van második része is, és nem lesz nagy meglepetés, hogy várhatóan egy hét múlva ilyenkor majd azzal a könyvvel jövök. 

Bevallom, most ezt egy kicsit untam, és egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam sem a történettől, sem úgy egyáltalán a hangulattól, vagy épp a korszaktól, amiben a vidéki kisbolt eseményei zajlanak. 

Hogy ilyen előzmények után miért olvasom el mégis a második részt? Hát mert semmit nem hagyunk félbe, és mert kíváncsi vagyok rá, hogy végül a második könyvben megérkezik e az, amit gondoltam előzetesen. 

Csütörtök

 Vannak most nálunk diákok, akik nem diákmunkásként érkeztek hozzánk, hanem az iskolai kötelező gyakorlatot töltik itt. Most éppen csak lányok, tavaly vegyesen voltak fiúk is, lányok is. Ők már a sokadik ilyen diákcsoport, akik megfordulnak nálunk. Voltak azért, akik különösen közel kerültek hozzám abban az időben, amit ott töltöttek, és voltak, akikkel nagyon nehéz volt megtalálni a közös hangot. Olyan is van, aki a mai napig is a cégnél dolgozik, olyan is, aki pár évet dolgozott nálunk, aztán továbblépett. 

A mostani lányok ahhoz a társasághoz tartoznak, akikkel nem sikerül közös nevezőre jutni, ezt már most tudom. Még úgy is, hogy ma, amikor az egyikük rosszul lett, akkor velem volt, próbáltam megnyugtatni, segíteni neki. Mondjuk ő valószínűleg nem is tud jönni majd többet. 

Egyébként szerencsétlenül van kezelve ez az egész kötelező gyakorlat dolog is, nagyjából mindenkinek nyűg. Ők nem tudják mit kéne csinálniuk, mi nem tudjuk, mit kellene nekik elmondani, megtanítani. Ők középiskolások. Az egyetemistáknál jobb a helyzet, mert nekik van világos terv, amit követni kell, és el kell jutni valahonnan valahová. 

De az mindenképpen jó, hogy az ilyen alkalmak kicsit mindenkit kizökkentenek a hétköznapi unalmas dolgokból. 

Szerda

 Érdekesen alakul ez a hét, mert minden nap egyszerre végtelen hosszúságú és mégis gyorsan telik. Nagyjából hajnali öttől este tizenegyig minden perc ki van használva, és ugyan vannak olyan részei a napnak, amikor szívesen ledőlnék a kanapéra, de azért csak csinálom tovább. Az nekem továbbra is sokat segít, hogy süt a nap, még akkor is, ha már e téren sem vagyok a régi én sem, és előfordul, hogy megizzad a hátam, vagy épp a hajam töve. De azért most ez így jó. 

Ami meg nem, azzal átmenetileg nem foglalkozom..

Kedd

 Még délután volt valami téma ötletem, amiről írni szerettem volna. Aztán persze akkor teljesen mást csináltam, és nem kezdtem el, most meg már fogalmam sincs róla, hogy mi volt az. Mentegethetném magam, de felesleges. Tök sokszor fordul elő már, hogy nem emlékszem dolgokra. 

Most meg egyébként is nagyon fáj a fejem. Ami nem olyan gyakori már, mint régen, de ha van, akkor az elég intenzív. Elvileg jön a meleg, biztos azt érzem. De amíg eddig azt gondoltam, hogy majd a fürdés meg az alvás elég lesz, mostanra már tudom, hogy be kell vennem egy fájdalomcsillapítót, mert ennek a fele sem tréfa. 

Úgyhogy ma semmi érdekeset nem fogok írni. 

Hétkezdés

 Már megint. Csak úgy repülnek a hetek, és mindig azon kapom magam, hogy már megint kezdődik egy új. Nem tudom egyébként, hogy ha lenne ilyen varázspálcám, akkor hol állítanám meg az időt. Az biztos, hogy nem olyan nap lenne, amikor épp dolgozom, mert amennyire szerettem régen a munkámat, mostanra már ha érzelmet kell kapcsolni hozzá, nem ez a szó jut eszembe. Azt sem mondhatom, hogy a hideg ráz tőle, de bőven elértem oda, hogy leginkább az tart itt, hogy tisztában vagyok azzal, hogy az én életkoromnak és végzettségemnek megfelelő plafont értem el. És ez csak szimplán realitás, semmi több. A legnagyobb feladatom ezzel kapcsolatban, hogy helyén kezeljem azt, hogy nem nagyon tudok lelkesedéssel csinálni semmit. 

Ma Erikkel ketten mentünk reggel, Balázs home officeban volt. Na, ez a rész az, ami azért mindig olyan jó érzés. Tök más Eriknek ez az oldala, amit így ismertem meg, és nagyon hálás vagyok érte, hogy lehetőségem van rá. 

Balázs főzött nekünk mire hazaértünk, ami tök jól is jött, mert fél négyre mentem fodrászhoz. Jó sokáig ott voltam, mert ma a nagyon fekete hajamba varázsoltunk némi barna melírt. Elsőre tetszik, majd meglátjuk hogy hosszú távon mennyire lesz ez az enyém, vagy visszatérünk az egyszínű feketére. 

Igaz, pár éve ez a hajhossz is elképzelhetetlen volt még, úgyhogy bármi megtörténhet. 

Vasárnap

 Ma sem volt az a felhőtlen nyári nap, ami lehetett volna akár így, 14-én. Délután többször is volt felhőszakadás, ami sosincs rám túl jó hatással.

Mondjuk ma éppen ilyen spájzrendrakós hangulatba hozott, úgyhogy ez azért hasznos volt. Nincs még teljesen kész, de már most sokkal jobb, mint volt. Nagyon régóta halogattam már, úgyhogy ennek most örülök. Roli segített, a polcokra ő applikálta fel a tök régen beszerzett szürke valamit (nem tapéta, de valami hasonló, csak műanyagosabb)

Szombat

 Ma délelőtt ketten voltunk csak itthon Rolival. Mostanában többször is előfordult már ez, de most az egész házban csak mi voltunk, tegnap anyukámék elutaztak. Annak az utazásnak külön története van. Kb másfél hónappal ezelőtt hívta az unokahúga, hogy ők mennek Horvátországba a volt főnöke ottani házát előkészíteni a nyári szezonra, nincs kedvük elmenni velük? Anyukám természetesen elsőre rögtön rávágta, hogy hát ők nem tudnak, mert vinni kell a Gergőt suliba (a húgom fia), hozza postás a nyugdíjat, van időpontjuk kontrollra, meg hát legfőképpen mi lesz, ha valami történik. Nagy nehezen kb két hét alatt azért sikerült rávenni, hogy ne mondjon nemet, az orvosi időpont átkerült egy héttel későbbre, a nyugdíj dolog megoldva, a mi lesz, ha valami történikre megnéztük a biztosítási lehetőségeket. Nem volt még tengerparton sosem, az utóbbi években meg egyébként sem szólt másról az élete, minthogy valakit ápolt, vagy rendelkezésre állt. Tegnap reggel aztán elmentek. Késő délután azért volt még némi fennforgás, mert az egyik gyógyszer itthon maradt, de szerencsére az unokahúg fia csak este indult, így sikerült eljuttatni rajta keresztül azt is. Ma már küldött képeket, jól érzik magukat, minden rendben. Remélem, hogy ez a kis utazás sokat fog segíteni neki abban, hogy kicsit más szemmel is tudja nézni a világot. 

Na de visszatérve Rolira, elmentünk délelőtt kettesben vásárolni. Már napokkal ezelőtt mondta, hogy van valami fényképezőgép, amit még évekkel ezelőtt kapott Patrik egyik barátjától, amiben van egy elem, ha látok olyat, akkor vegyek már, hátha az a baja, mert már mindent kipróbált, hogy működjön, de semmi eredménye nem volt, még ezt megnézné. Én meg mondtam, hogy mintha az egyik kínai boltban láttam volna. Bementünk oda is, és tényleg olyan volt. Ahogy hazaértünk, már cserélte is, és működött a fényképezőgép. Hát azt a lelkesedést, és örömet... azóta csak azt tanulmányozza, letöltött hozzá valami német nyelvű tájékoztatót, amit a gemini segít neki lefordítani, és csak tanul, mit kell állítani, hogyan kell. Én nem értek ehhez, de ez egy olyan gép, ami rendes tekercsre fotóz, és abból, amiket napközben megtudtam róla, elég profinak tűnik. Na és mivel Roliról van szó, elég alaposan lesz tanulmányozva, és tesztelve is. 

Balázs kettő előtt kicsivel ért haza, együtt ebédeltünk. 

Volt délután egy jó futásunk is, mert az udvaron száradtak a ruhák, és megérkezett egy felhőszakadás. 

Könyves péntek

 

Kicsit unalmas, kicsit klisés. Kicsit olyan, amit elrontottak a romantikus szállal, és emiatt nem ugyanaz lett, mint ami lehetett volna. 

Azért egynek jó, mert ha épp olyan passzban vagy, van bőven üzenete, tanulsága, ébreszt gondolatokat..

Foci vébé

 Elkezdődött a mi időnk szerint ma este az idei világbajnokság, amit Amerikában rendeznek. Az külön megér egy misét, hogy elvitték egy olyan országba, ahol nem sok közük van ahhoz a focihoz, amit itt játszanak, ráadásul felforgattak körülötte mindent, amit csak lehetett. Olyan amerikai módra. Persze azért követem majd az eseményeket, meg játszunk is családilag a 24.hu tippjátékán. 

Mára azért jól lehűlt a levegő tényleg, nem gondoltam volna még tegnap délelőtt, hogy ma fázni is fogok. 

Nem nagyon történt ma sem semmi, egy olyan tipikus hétköznapi nap volt. 

Szerda

 Ma kicsit jobb napom volt, mint a héten eddig bármikor. Igaz, egészen komoly nagyágyút vetettem be az alvás érdekében tegnap este. A magnéziumok mellé még bevettem egy melatonint meg egy ashwagandát is. Ez így bejött, és hamar elaludtam. 

A munkahelyen elég unalmas napok vannak, de találtam ki magamnak olyat, amivel most egy pár napig el tudom foglalni magam. Mondjuk pont mára jutott egy kis izgalomra, de fél óra alatt sikerült is megoldani. 

Délután Balázs elment Roliért az állomásra, és ahogy leállította az autót, az akksi úgy döntött, hogy akkor részéről elég volt ez a hét év, amit a kocsinkban töltött, és nyugdíjba vonul. Betolták ketten Rolival, így haza tudtak jönni vele. Várjuk az új akksit, addig apósom kölcsönadta az ő kocsiját, hogy tudjunk dolgozni menni. A munkába járáson kívül minden mást el tudunk intézni gyalog is.

Jön a front

 Nagyjából már itt is van a kertek alatt, mert estefelé már volt szél, és érezhetően hűlt a levegő. Volt miből ma, az biztos. 

Én már délelőtt éreztem ezt a frontot. Meg is lepődtem, mert nagyon régen nem fordult ez elő, hogy annyira fájjon a fejem, hogy már az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy haza kéne jönnöm. 

Délután gyalog voltunk vásárolni. Kicsit meg is bántuk, nem volt a legkomfortosabb élmény a hetven fokos aszfalton. Pedig megtettünk mindent, olyan útvonalon mentünk és jöttünk, amin már rég nem. 

Hétfő

 Hát én nem tudom hogy még mit tudnék tenni azért, hogy képes legyek újra normálisan aludni. Lefekvés előtt mindig olvasok, amivel elég jól le tudom csendesíteni az agyamat a napi mindenféle hülyeség után. Általában úgy is megyek be a hálószobába, hogy álmos vagyok. Aztán lefekszem az ágyba, és másfél percen belül kipattan a szemem, és éber vagyok. Ilyenkor még jön legalább egy, de inkább másfél óra vergődés, forgolódás, mire aztán nagy nehezen végre elalszom. Reggel meg ennek megfelelően zombiként ébredek. 

Aztán persze napközben már nem érzem a fáradtságot, csak olyan kedvetlen vagyok. Szóval nem tudom mi kéne ahhoz, hogy normálisan aludjak, de eléggé unom már ezt. 

Ez a mai nap a felejthető kategóriába tartozik, a jó csak az volt benne, hogy tök jó nyári nap volt. Ma ahányan voltunk, annyiféle műszakba mentünk dolgozni is, ennek megfelelően a hazaérkezés is így volt. Holnap Erik meg én együtt megyünk, Balázs nem dolgozik, de jófej, és minket elvisz majd. Utána meg már egész héten együtt megyünk. 

Ma este az alvás érdekében a magnézium mellé bevetem a melatonint is, hátha.  

Vasárnap

 Tegnap még volt olyan terv, hogy ma elmegyünk valahová a Balaton környékén, de a fiúknál nem aratott osztatlan sikert az ötlet, nélkülük még nem akartunk menni.  Balázs még reggel is megkérdezte, hogy megyünk e, de a kérdésre, hogy van e kedve ennyit vezetni, mondta, hogy annyira nem, úgyhogy elengedtem én is.

Én leginkább azért mentem volna, mert tudtam, ha itthon maradunk, akkor én majd találok magamnak a kismillió halogatott házimunka közül valamit, és igazából az lesz a pihenés, hogy egész nap teszek -veszek. Elég rosszul lettem kalibrálva e téren, mert amíg a fiúknak is, Balázsnak is mindig van valami, amit meg kell nézni a youtube-on, a tévében, vagy bárhol, és tök jól elvannak ilyenekkel egész nap is akár, addig én egyfolytában csak azt látom magam előtt, hogy mi mindent kell megcsinálni. Igen, tudom én is, hogy nyugodtan ücsöröghetnék a könyvemmel egész nap is akár, de azt hoztam magammal a gyerekkoromból, hogy pihenni majd este kell, addig dolog van, ráadásul egy nő, egy asszony mindig kell, hogy csináljon valamit. Akkor tudom ezt elengedni, ha nem vagyunk itthon. 

És igen, kimostam az összes ágyneműt, ebédre csináltam saslikot meg héjában főtt krumplit, sült krumpli salátát és sült krumplit. Délután sütöttem banánkenyeret meg túrótortát. Ez utóbbi nagyon nem lett jó, az állaga legalábbis egy óra sütés után sem, pedig elvileg negyven perc is elég lett volna. Nem ez lesz a kedvenc sütink..

Megmondom őszintén

 Kicsit most olyan időszakomat élem, amikor csak szépen, magammal beszélem meg a dolgaimat. Jó társaság vagyok, kritikus is, megértő is. Néha egy hajcsár, máskor megengedőbb. Tök érdekes egyébként még magamnak is, hogy pont ilyenkor, amikor egyébként sokkal jobban szoktam érezni magam, mint az év többi időszakában. Van egy kis kiégés is ebben, mert nem véletlen, hogy mostanában leginkább olyankor a legjobb nekem, amikor valami olyasmit csinálok, amit még sosem, de szerettem volna, vagy olyan helyen vagyok, ahol még sosem jártam. Vagy jártam, de nem láttam mindent. Kicsit úgy érzem, még mindig annyi minden van a világban, amit nem láttam, nem tapasztaltam, nem éreztem, nem kóstoltam, de egy csomó mindenről végzetesen lemaradtam. 

Nem csinálnék másképp semmit, azt legalábbis biztosan nem, ami az elmúlt 27 évben történt, az az eddigi 48 évem legjobb része. 

Gondolom ez csak valami átmeneti dolog, és nyilván összefügg azzal, hogy a héten sokat küszködtem ezzel a lábfájás dologgal, és nem tudtam semmiben sem teljesen részt venni és jelen lenni. 

Könyves péntek

 

Amikor feldobta nekem a Facebook ezt a könyvet a máltai utunk előtt egy héttel, tudtam, hogy ugyan nem kéne, de pontosan úgy fogok viselkedni, ahogy azt az algoritmus várja tőlem. Rákattintottam, megnéztem. Aztán bezártam, és gondoltam, na majd ha megint összefutok vele, akkor az már tényleg egy jel lesz. Naná, hogy így lett, és megrendeltem. Roli átvette nekem az Etele Plázában, és ha már...akkor jött velem Máltára. Ott nem sokat olvastam belőle, esténként csak egy keveset, így itthon fejeztem be. De jó volt ez így, mert amikor egy -egy konkrét helyről volt szó a könyvben, akkor jó érzés volt visszaemlékezni rá, hogy milyen is. Meg az érzésre, hogy milyen volt ott.

A könyvvel emiatt elfogult vagyok, ahogy amiatt is, hogy az írónő első könyve ez. Nagyon szépen, és nagyon érzékletesen ír, részletgazdag minden leírás. Nem egyedülálló a maga nemében, de nem is csak a műfaj szokásos kliséi vannak elpuffogtatva. 

Örülök, hogy az algoritmus megvetette velem, örülök, hogy olvastam, jó volt a lelkemnek. 

Csütörtök

 Na, a héten vágytam egy kis izgalomra, és panaszkodtam az unalmas munkanapok egyhangúságára. Az Univerzum is figyeli S blogomat, mert elég gyorsan reagált, és gondolta, hogy akkor nesze neked egy tevékeny nap, teszek róla, hogy ne legyen időd unatkozni. Amúgy nem estem kétségbe, sőt... bevallom, azért titokban még élveztem is, hogy ma egész nap mindenféle rejtélyeket kellett megoldanom, rájönni, hogy vajon ki mit és miért csinált, majd aztán hogy miért úgy, ahogy, és végül, hogy hogy is kéne ezt rendbe tenni. Közben sürgősen kellett adatszolgáltatás, új beszállítónak segítség... úgyhogy csak úgy repült az idő. De ezt sokkal jobban szeretem, úgyhogy ilyen napok jöhetnek bármikor. 

Délelőtt még borús és jó hűvös idő volt, délutánra kisütött a nap, és jó meleg is lett. Ez is tetszett nekem. 

Itthon azért már nem nagyon erőltettem meg magam, és épp csak a napi muszáj dolgokat csináltam meg, végtelen energiám sajnos már régóta nincs. 

Szerda

 A tegnapi nyár után ma megint ilyen furcsa tavasz volt, néha kicsit őszies jegyekkel. Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, akkor ez a hét már így is marad. 

Nem vagyok csúcsformában, a lábmizériám mellett a közérzetem sem a legjobb, a gyomrom is szórakozik. Már gondolatban ráfogtam a magnéziumra, de aztán Balázs is mondta, hogy nála sem teljesen kerek minden. Így akár az is előfordulhat, hogy valami vírust benyaltunk valahol. Remélem azért nem lesz belőle semmi komolyabb, de majd meglátjuk. 

Unalmas és semmitmondó hét ez. 

Na, akkor

 Akkor elmesélem a mai semmitmondó napomat. Ami szerintem körülbelül ugyanolyan volt, mint a dolgozó emberek nagy többségének a napja. Reggel be kellett menni dolgozni, ugyanakkor, mint minden más napon, ugyanoda, mint minden más napon. Majdnem egész nap ugyanazokat a dolgokat csináltam, mint bármilyen másik napon, maximum a sorrend és esetleg pár apróság változott. Ugyanazok az emberek voltak körülöttem, mint bármikor máskor is, ugyanolyan unott és kiégett ábrázattal, mint amilyen nekem is van szinte minden ilyen napon. 

Jó, ez egy teljesen kisarkított verzió, mert azért minden munkanapon van némi vidámság is, mert szerencsére mindig van legalább egy valaki, aki kicsit fel tudja razniza társaságot. 

Délután voltam könyvtárban, ami már nem a bal semmitmondó részéhez tartozott, hanem ahhoz, amikor előbb egy kellemes séta, aztán a könyvtár csendje simogatta meg a lelkemet. 

Hétfő

 Hát ma olyan hétfő volt megint, ami miatt lehet haragudni erre a szerencsétlen hétkezdő napra. Borús időben dolgozni menni június elsején nem a legszívderítőbb élmény. Bárhová szívesebben indultam volna ma reggel. De hiába, ez már így marad, hogy a hétköznapok csak időnként olyanok, amikor azt csinálja az ember, amihez kedve van. Jó, hát ahhoz kellenek ezek a napok, hogy azokat a jó dolgokat legyen miből finanszírozni. 

Még mindig szórakozik velem a lábam, kísérleti fázisban vagyok azzal, hogy hány milligramm magnézium lesz a napi adagom. Most 750-et szedek két részletben, de úgy tűnik, kell emelném rajta. Ha tudok még egyáltalán, mert ezt is nagyon nehezen tuszkolom magamba. Lesz olyan, hogy sikerül elérni azt a szintet, amikortól lehet már csökkenteni, de ahhoz még idő és türelem kell. Idő van éppen, a türelmem azért nem a régi már. 

Gyermek volt minden óriás

 Ma gyermeknap alkalmából mi elmentünk a munkahelyi barátokkal grillezni, beszélgetni. Roli itthon maradt, Erik még nem érkezett haza, Patrikot meg egyébként sem vártuk ma, így aztán ezt a gyereknap dolgot teljesen szkippeltük. Igaz, nálunk sosem volt ennek a napnak különösebb jelentősége, mert mindig úgy volt, hogy a lehetőségeinkhez képest minden nap gyereknap volt. Gyakorlatilag róluk szólt mindig minden, és ez nekünk így volt jó. 

A grillezős nap jól sikerült, finomat ettünk, jót beszélgettünk, fél hétkor csak azért indultunk haza, mert jött az utolsó vonat, amivel onnan haza tudtunk jönni. Az tök jó meglepetés volt, hogy Erik és Roli ott vártak minket az állomáson, és együtt sétáltunk haza. 

Szombat

 Nem sokszor van ilyen, de ma kifejezetten jól esett, hogy nagyon ki sem kellett mozdulnom itthonról. Balázs dolgozott, a fiúk közül csak Roli volt itthon. Tettem-vettem egész nap, de semmi megerőltető dolgot nem csináltam, kicsit most visszafogottan csinálom a dolgokat. 

Este megnéztük a BL döntőt. Nagy dolog, hogy Budapesten volt. Részemről egyik csapat sem tartozik a kedvelt csapataim közé, de szívesebben láttam volna Arsenal győzelmet. Nem így lett, az utolsó tizenegyesrúgás nem sikerült az Arsenalnak. Azért remélem a PSG szurkolók visszafogottan ünnepelnek majd, és nem gyújtják fel Budapestet. 

Nem könyves, de péntek

 Azt hiszem, elég jól ismerem magamat. Tegnap este írtam, hogy pont olyan érzés, mint amikor a nyugtalan láb szindrómám volt, és úgy telibe találtam, hogy már éjszaka jelentkezett is egy jó kemény "roham" formájában. A lábam átmenetileg megkönnyebbült utána, de még délelőtt is nagyon rossz volt a közérzetem. Próbálom előszedni az összes információt, amit akkor mondtak róla, nyomom a magnéziumot magamba, amennyit csak tudok, igyekszem minél többet járatni a lábamat, meg nyújtani. Az ülés kínszenvedés, de igazából semmi sem az igazi még. Kell pár nap biztosan, mire valamelyest helyrerázódik majd. Jó, nagyobb bajom sose legyen. 

Délután volt itthon Patrik. Most majd két hétig nem találkozunk, mert jövő héten megy nyaralni a barátaival, úgyhogy jó volt, hogy ma is találkoztunk. Olyan fura egyébként, hogy mindig az van bennem, hogy nem szabad hazaengednem üres kézzel, de ma például nem tudott vinni semmi kaját. Megoldja magának, de mindig jobban szeretem, ha kicsit tudok róla gondoskodni. 

Erik délután elment Pestre, majd csak vasárnap jön haza. 

És kb ennyi idő az, amit képes vagyok egy helyben ülni.

Munkanap

 Szerencsére ez most egy olyan hétkezdés nekem, ami nem hétfő, hanem csütörtök. Bőven elég is lesz ez a két nap a munkából. Kicsit sem vagyok még itthon fejben, és amennyire mégis, ahhoz meg aztán semmi köze a munkának. 

Ma hattól fél háromig dolgoztam, utána itthon ebédeltünk (Erik is reggeles), és mentünk Patrikhoz. Vittük neki a függőfotelt, amit még a két öccsétől kapott karácsonyra, csak eddig mindig volt valami, ami miatt nem került el hozzá. A közlekedés katasztrófa volt odafelé is, hazafelé is, mindenki az utakon volt. 

A lábaim még mindig nem az igaziak, kb az az állapot, mint amikor régen volt az a nyugtalan láb szindrómám. Vettem is be magnéziumot, pedig már a gondolattól is hányingerem volt. Valahogy le kell ezt győznöm, mert most egy darabig szednem kéne. Na majd kitalálok valamit. 

Újra itthon

 Ma délelőtt véget ért a máltai kalandunk. Azt nem mondom, hogy utoljára jártunk itt, mert el tudok képzelni a jövőben is egy pár napos kiruccanást ide. Az időpontot lehet, hogy másképp választanám ki, mert bár most is tökéletes volt minden, mégis valamiért októberben kicsit jobb volt a feeling. (Valószínűleg azért, mert akkor itthon már bőven kabát kellett, ott meg elég volt egy póló is, és ez önmagában egy hatalmas élményt nyújtott) 

Reggel még kávéztunk egy jót a mostanra bejáratott kávézónkban, aztán összepakoltunk mindent, rendet raktunk. Megrendeltük az ubert, ami kivitt a repülőtérre, és tulajdonképpen nem is volt már semmi más dolgunk. 

A repülőtéren még teljesült egy bakancslistás vágyam is..

A repülőút teljesen rendben volt, legalábbis az a rész, ami a pilótán múlott. Egyébként én borzasztóan nehezen viseltem most azt, hogy ülni kell, minden baja volt a lábaimnak, alig vártam, hogy Budapestre érjünk. 

Éppen a viharfelhők előtt érkeztünk meg, láttuk még fent, ahogy közelednek velünk együtt Magyarországra (csak lehagytuk)

Itthon kipakoltunk, bevásároltunk. És lélekben készülünk arra, hogy holnap vissza kell térni a valóságba, és menni kell dolgozni. 

Máltai szülinap

 Annyiszor írtam már, hogy milyen fantasztikus meglepetéseket szerzett nekem a családom az elmúlt években.  Ez a mostani nem volt már mostanra meglepetés, hiszen tudtam már egy ideje, a visszaszámlálóba is úgy írtam már be, hogy máltai szülinap, de semmit nem vett el az élményből. 

Soha életemben nem gondoltam volna, hogy én, a kis vidéki, egyszerű lány, akinek gyerekkorában még márkás ruhát sem tudtak venni sosem, egyszer majd egy máltai tengerparti strandon töltöm a szülinapomat.

Pont olyan volt ez a nap, amilyennek én szeretem. Napsütés, gondtalanság, tenger, élmények. 

Az nyilván nagyravágyó lenne, ha azt mondanám, ezentúl minden szülinapomat így szeretném tölteni (bárhol a világon). De ha csak ez az egy adatott meg, akkor is boldog vagyok már. 

Valletta és Birgu

 Ma kirándulós napot tartottunk. Nagy távolságok nincsenek Máltán, legalábbis abban az értelemben biztosan nem, mint otthon, mégis úgy, mint akár Cipruson, akár Tenerifén, bármerre is indul az ember, mindig mást lát. Ugyanaz a tenger másféle kék Vallettában, mint Birguban, vagy akár a St. Paul öbölben. Valletta önmagában is ezerféle, mert a történelmi városrészek mellett (sőt, konkrétan ott, akár az ősi falak között is) tökéletesen megfér mindenféle modern és újszerű dolog. Ezt egyébként mesterien művelik, mindenhol. Olyan ez az ország, ahol tényleg el lehet felejteni mindent, mert mindenhonnan a vidámság árad felénk, nem lehet gondokkal foglalkozni olyankor, amikor már kora reggel csak a felhőtlen égbolt és a ragyogó napsütés van jelen. (Mondjuk ebbe bele tud rondítani, ha olyan huszonéves fiatalok is az utastársaid, akiknek egyfajta hobbi egymás cseszegetése)Hozzá a tenger miatti kicsit párás levegő, és az a rengetegféle kék szín, amivel nem lehet betelni. Az, hogy tengerkék, egészen más színt jelenít meg most már a szemeim előtt. 

Nem is tudom ezeket az élményeket igazán jól elmesélni, talán megmutatni sem, mert nincs az a fotó, ami teljesen vissza tudja adni a látványt. Azért megmutatnia megpróbálom. 

Pünkösd vasárnap

 Egészen érdekes tapasztalás, hogy egy nálunk "katolikusabb" (ez gondolom azért nem egy létező szó, de egyszerűbb ezt használni most) országban Pünkösd vasárnap nem úgy ünnep, hogy zárva vannak az üzletek. A kisebb, családi vállakozások nem feltétlenül dolgoznak, de minden más zavartalanul működik. Azt nem mondom, hogy jó ez így, mert személy szerint azt gondolom, hogy tök jó az, hogy azért legalább az ország egy részének (a szerencsésebb felének) van lehetősége ezeken az ünnepnapokon plusz szabadnaphoz jutni. Most azért a mi dolgunkat turistaként megkönnyítette, hogy ők így állnak ehhez hozzá, nem kellett külön vadászni semmire, hogy vajon mi van nyitva, mit lehet, mit nem. 

Már tegnap eldöntöttük (sőt, igazából már otthon), hogy ma biztosan strandolni fogunk. Szerencsére az időjárás is így gondolta, nem csak mi. Az fura, hogy minden applikáció szerint 24-25 fok van, de legalább 32-nek érződik. Uberrel mentünk a strandra, mert elvileg vannak tök jó buszjáratok, amikkel bárhová el lehet jutni, de négyünknek nem feltétlenül olcsóbb megoldás. És ez az uberes verzió kényelmesebb is. 

A Ghadira bay-i strandra mentünk, az előző máltai utunkon ez tetszett a legjobban, itt sekély víz van, lassan mélyül, és nagyon szép hely is. 

A tenger nekem még hideg, 19 fokos kb, ezért én leginkább csak a látványban gyönyörködtem. Párszor azért bementem, próbálkoztam, de pár perc séta után éreztem, hogy ez nem az a hőmérséklet, ami jól esik nekem. Csalós volt, mert egyébként a homok annyira forró volt, hogy alig lehetett menni benne. Azért jól éreztük magunkat, a fiúk természetesen kevésbé voltak erre a hőmérséklet dologra érzékenyek. 

Visszafelé félútig mentünk csak, a St. Paulo öbölnél sétáltunk még egy nagyot. Az a rész nagyon szép, és sokkal felkapottabb is, mint Msida, ahol a mi szállásunk van. Jó sokan voltak mindenhol. 

A tegnap esti degeszig jóllakottság után ma inkább csak egy -egy pizzát rendeltünk, az is bőven elég volt. 

Málta

 Ma délelőtt elindultunk a repülőtérre, hogy egy újabb kaland vegye kezdetét. Az úticél Málta, mert vissza akartunk jönni, és tök jó áron találtuk a repülőjegyeket akkor, amikor tervezgettük. Így aztán most jöttünk vissza. 

Már a repülőtéren ért egy nagyon kellemes meglepetés. Épp a beszálló kapu felé sétáltunk, amikor egy férfi hang mögöttem kimondta a nevem némi kérdő hangsúllyal. Megfordultam, hogy megnézzem ki lehet az, de hirtelen fogalmam sem volt, ki lehet ő. Aztán persze bemutatkozott, és örömmel ismertem fel benne Eszter barátnőm fiát. Pár mondatot váltottunk, és fülig érő szájjal mentem tovább. Tök jó érzés volt, hogy sok év után is még felismert, és nem ment el mellettem. (Ahogy elmondása szerint én korábban mellette)

A repülőút ma kevésbé volt élvezetes, mint eddig bármikor, sem a felszállás, sem a leszállás nem volt zökkenőmentes teljesen. Ilyen is van. Azt gondoltuk egyébként, hogy most majd nem lesz akkora kontraszt, mert otthon is jó meleg van már, de tévedtünk, mert itt másképp süt a nap. 

Délután értünk csak ide, háromkor szállt le a repülő, így ma már nagyon komoly programunk nem volt. Elfoglaltuk az apartmant, elmentünk a sparba gyümölcsöt és üdítőt venni. Kicsit később vacsoráztunk a tengerparton, mindenki degeszre jól lakott, pedig meg sem tudtuk enni az összes ételt, amit kihoztak. 

Könyves péntek

 Két hét kellett hozzá, hogy ezt az elképesztően szomorú, és mégis valamiért reménykeltő könyvet elolvassam. Nem volt könnyű történet, a főhősnő igencsak nehéz életet kapott. Bővelkedett történésekben, hatalmas utat tett meg szó szerint is, és átvitt értelemben is. 

Olyan könyv ez, ami úgy zaklat fel, hogy közben mégis van benne valami megnyugtató is, valami, amitől egy pillanatra sincs semmi kétség az emberben, hogy bármit túl lehet élni, és bármit ki lehet bírni. 

A világ, amiben játszódik, és a korszak kicsit távol áll tőlem, de nagyon kevésszer zavart ez olvasás közben. 

Gizusnak köszönöm az ajánlást, nem bántam meg, hogy hallgattam rád. 

Már majdnem

 Egész héten borzasztó rosszul alszom. Illetve ez így nem igaz, mert csak az elalvás megy nehezen, utána már nincs gond. Emiatt aztán a reggelek mindig komoly kínlódással indulnak, mert felkelni pont olyan nehéz, mint elaludni. Az okát nem nagyon értem ennek az egésznek, mert fáradt vagyok, és álmos is, mégis csak forgolódok másfél órán keresztül legalább. Most este vettem be egy melatonin tablettát, kíváncsi vagyok rá, hogy segít e. 

Napközben nem nagyon történt semmi, délután itthon megcsináltuk az ebédet, aztán kitakarítottam a sütőt, rendbe raktam a konyhát, még ilyen szokásos apróságokat megcsináltam. 

Annak egész nap örültem, hogy már majdnem péntek van. 

Szerda

Évek óta mondogatom, és évről évre biztosabb is vagyok benne, hogy nem csak a levegőbe beszélek ezzel, hogy én bizony napelemmel működöm. Teljesen más a közérzetem ilyenkor, minden sokkal könnyebben megy, másképp látom a világot, másképp hatnak rám a mindenféle események. Ami a múlt héten nehezemre esett, vagy teljességgel elképzelhetetlennek tűnt, azt most könnyedén megoldottam. Pedig egyébként másképp érzékelem én is már a hőmérséklet emelkedését, mint pár évvel ezelőtt, de továbbra is sokkal inkább így, mint fázva. 

Mondjuk a heti hangulatomon biztosan sokat segít az is, hogy tudom, szombaton utazunk. 

 

Keddi szomorú hír

 Szomorú nap ez, elment egy nagy színész, akit szerintem mindenki szeretett. Mindenki ismerte a hangját, mindenki látta valamelyik filmben,vagy színdarabban. Én egészen a mai napig nem tudtam, hogy beteg. Igaz, az ilyesmi nem tartozik a nagy nyilvánosságra. 

Megrendültem a hír hallatán. Remélem, hogy Zolit nem felejtette el felhívni..