Vasárnap

 Olyan nap volt ez, amikor nagyon a lakást sem kellett elhagyni. Egész nap esett, és fújt a szél. Jó, azt tudom én is, hogy az eső kell, de a szél és a hideg nem lett volna muszáj mellé, nyugodtan eshetett volna úgy is, hogy közben van legalább húsz fok. 

Mindegy végülis, nem volt halaszthatatlan kültéri programunk. Végre kipróbáltam az új kárpit tisztítót, amit múlt héten vettünk a lidlben. Nagyon meg vagyok vele elégedve, szépen ki tudtam vele takarítani a kanapémból a foltokat, és még úgy is egész gyorsan száradt, hogy ablakot nem tudtam nyitni. Szeretni fogom szerintem. És az is tök jó, hogy nem egy batár méretű gép, könnyen el is fér. 

Megcsináltam a szokásos házimunkákat is. Menet közben elvitázgattunk a mindenféle terveinkről. Általában az utazások terén nagy egyetértés, és gyors döntések születnek nálunk, minden más elég nyögvenyelős. De nincs ezekből gond , előbb -utóbb minden megvalósul majd. 

Utolsó meccsnap

 Nem csak ebben a szezonban, hanem várhatóan hosszabb időre (vagy ki tudja meddig).Már tavaly is úgy volt, hogy nem lesz új bérlet, mert nagyon sok pénz egy évben, amit erre költünk. Aztán mégis lett, de azt hiszem, mindannyian megbántuk, mert ez a ráadás év már nagyon nem azt adta vissza, amit beletettünk mindannyian. Itt nem arról van szó, hogy nem lettünk az idén bajnokok, hiszen ez egy várható esemény volt, hogy egyszer megtörténik, sokkal nagyobb és komolyabb csapatokkal is előfordul. Sokkal inkább befolyásolta, hogy az év (fociév) szinte száz százalékban fáztunk a meccseken, hogy már semmilyen téren nem éreztük azt, hogy valóban számítana bármit is bárkinek, hogy akármit is félretéve ott vagyunk a lelátón. Nem kell ehhez az érzéshez sok egy szurkolónak, elég, ha azt érzi, hogy mindenki, aki a pályán van, pont annyira küzd, mint amennyire egy szurkoló tenné, ha ott lenne. 

Az utolsó meccs egyébként nagyjából olyan volt, mint az egész szezon. Voltak borzasztó percek, voltak unalmas időszakok, és voltak gólok, amik kicsit visszaadtak a reményből. 

Biztosan furcsa lesz majd, amikor kezdődik a bajnokság, hogy nem kell minden egyéb program esetén figyelni, hogy lesz e aznap meccs, vagy nem, és hogy nem indulunk majd a helyszínre, de majd lesz más. 

Délelőtt fodrásznál voltam, szerencsére pont akkor nem esett, így oda -visssza csak a szatyorban volt az esernyő. 

Patrik is volt ma itthon, együtt ebédeltünk, aztán ő ment a barátai szülinapját ünnepelni, mi meg ugye a meccsre. 

Nincs könyves péntek

Egész egyszerűen azért, mert nem olvastam el a héten, amit elkezdtem. Majd talán a jövő héten már végzek vele. 

Az már reggel jó hír volt, hogy ma péntek van végre. Nem volt könnyű felkelni, és nem volt könnyű kitartani sem addig, amíg haza lehetett indulni, de így lett.

Délután voltam megcsináltni a körmeimet, meg vásárolni, és nagyjából ennyi volt a nap. 

Csütörtök

 Frontok jönnek -mennek egész héten. Rég nem éreztem már meg ennyire ezeket, mint most. Azt nem tudom, hogy azért van egész héten ilyen furcsa hangulatom, lett ezek befolyásolják, vagy azért érzem meg ennyire a frontokat, mert amúgy sincs túl jó kedvem. A végeredmény szempontjából mindegy, de mégsem. 

Ez a tavasz sehogy sem tud igazán kibontakozni, pár igazi jó nap volt csak, a többi meg ilyen felejthető. Pedig egyébként mennyivel jobbak az olyan napok, amikor jó idő van, süt a nap, mint ezek a szeles, borús napok. Persze, én is tudom, hogy mindenki várja a kiadós esőt, mint a messiást, de általában az van, hogy ha esik is, utána hetekig fúj a szél. 

Amúgy tényleg, tegnap is néztem a sajtótájékoztatót, ahol szó volt az aszályról, meg a vízgazdálkodásról, és azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg miért nem foglalkoztak ezzel többet, jobban azok, akikre ez bízva volt? Nekem ez ilyen magyar "betegségnek" tűnik, hogy sosem (vagy nagyon kevesen és nagyon ritkán) foglalkozunk eleget azzal, hogy előre gondolkodjunk, megelőzve a kritikus helyzeteket, hanem inkább utólag kapkodunk. Pedig tegnap is elmondta az a vízügyi szakember, hogy bánnak megoldások, és lehet másképp csinálni. De akkor miért nem? Mint ahogy azt sem értem, hogy pl már húsz évvel ezelőtt is láttam Győr környékén nagyon sok nagy területű földeken öntözőrendszereket, vajon ebbe az irányba miért nem mentek el többen, akár valami olyan megoldással is, hogy az esővizet dolgozzák vissza öntözésre. Ezek biztosan borzasztóan költséges beruházások, de én mindig úgy gondolkodtam, hogy ami hosszú távon szolgál engem, vagy a megélhetésemet, abba érdemes befektetni. De persze, tök laikus vagyok a témában, és lehet, hogy simán csak könnyen kibicelek. 

Szerda

 Ez ma nekem nagyon szenvedős nap volt. Nem tudom, hogy fogjam az időjárásra, vagy a hidegfront nélkül is ilyen lett volna, de nagyon nyűgös voltam egész nap. Kb úgy, mint amikor legjobb lenne az ágyból ki sem kelni, mert úgysem jó semmi. Álmos is voltam egész nap, kedvem sem volt semmihez, így aztán borzasztó lassan telt a munkaidő.

Itthon egy fokkal azért jobb volt, de messze volt attól, amivel elégedett lennék. 

Na de nem lehet mindig minden jó. 

Kedd

 Ma tök jó rövid napom volt a munkahelyen, mert már fél egykor indultam haza. Időpontom volt délután a nőgyógyászatra, így volt időm itthon még lezuhanyozni és kényelmesen elkészülni. 

A doktornő tüneményes volt, nagyon meg voltam vele elégedve. Minden kérdésemre türelmesen válaszolt, megvizsgált, megcsinálta a szűrést. Kaptam egy pár beutalót vizsgálatokra, ha ezek meglesznek, az eredményektől függően beszélünk majd a hormonpótlási lehetőségekről, és majd eldöntöm, melyiket szeretném. Így, egy év után azért nem olyan irányba ment mégsem a gyógynövényes támogatás, ahogy az elején indult, és most a doktornő azt mondta, hogy a mindenféle tünet, ami zavar engem még bármeddig is eltarthat. Még ezen van időm gondolkodni, olvasgatni a témában, de nem zárkózom el ettől.

Éjszaka borzasztó rosszul aludtam, egy szörnyű álomból felébredve alig tudtam visszaaludni, aztán reggel meg alig bírtam felkelni. Remélem ma azért már jobban megy majd ez az alvás dolog. 

Hétfő

 Ma reggel megint dolgozni kellett menni, és természetesen ott minden ugyanolyan volt, mint mindig. Vannak néha apró változások, de ezek nagyon ritkán tartósak csak. Mindig próbálkozom valamivel, amitől élhető lesz az életemnek ez a része is. Hol jobban megy, hol kevésbé. 

De ez egyébként is így van minden mással is. Van egy csomó minden, amit tervezgetek, utánanézek, aztán végül mégsem lesz belőle semmi. Van, amihez nincs elég kitartás bennem, van, amihez nincs elég türelmem, van, amihez nincs kedvem meggyőzni másokat. És van, amiről belátom, hogy mégsem nekem való. 

Ma született unokája az egyik gyerekkori barátunknak. Kicsit irigylem az érzés miatt, biztosan fantasztikus lehet. De majd átélem, amikor itt lesz az ideje, és már most tudom, hogy nagyon boldog leszek..

Vasárnap

 A tegnapi mindenféle élmény után ma igazából csak levezettünk itthon némi házimunkával. Közben rengeteg videót néztünk meg, és küldtünk egymásnak a tegnapi napról. Nagyon sok videón sírtam a meghatottságtól, nagyon sok mindenre csodálkoztam rá. 

Egyébként nem történt semmi extra, és mégis pillanatok alatt véget is ért a nap. Még lehetne legalább két napig hétvége igazán. 

Kupagyőztes

 Ma jó kis élménydús napunk volt. Azt már múlt héten megbeszéltük, hogy ha már úgy alakult, hogy éppen ma van az új kormány alakuló ülése, amihez kapcsolódó nyilvános eseményt hirdettek a Kossuth téren, amikor mi egyébként is megyünk is a Magyar Kupa döntőre, akkor miért is ne vennénk részt mindkettőn. 

Így is lett. Patrikkal a Kossuth téren találkoztunk, együtt néztük/hallgattuk meg az új miniszterelnök első beszédét. Azt eddig is tudtuk róla, hogy beszélni nagyon jól tud, de ez a mai minden eddigit bőven felülmúlt. 

Hihetetlen tömeg gyűlt össze, és hihetetlen volt, hogy mindenki milyen türelmesen, milyen jókedvűen várt. A beszédet néma csendben hallgatták. Egészen élmény volt, emlékezni fogok rá egész életemben. 

A kupadöntő nagyon hosszú ideig reménytelennek tűnt, nagyon unalmas, és nagyon rossz meccs volt. Végül, amikor már szinte senki nem számított rá, akkor sikerült egy szöglet után gólt szerezni, és azzal a góllal végül a mi csapatunk szerezte meg a győzelmet, és így a magyar kupát is.

Élménydús, fárasztó nap volt, de megérte. 

Könyves péntek

 A múlt héten elkezdett sorozat másik két része volt soron ezen a héten. Az első könyv furcsa unalmassága után ez a kettő már sokkal olvashatóbbnak tűnt, és néha sikerült komolyan belefeledkeznem is. 

Szóval egy jó kis könnyed, gondolkodni nem kell rajta könyvnek bármikor ajánlom. 

Jó az álmodozás

 Régen mások sorsáról akartam írni, mert azt hittem, az az izgalmas. Ma már tudom, hogy a legnehezebb történet az, amikor a főhős (például én) megáll a konyha közepén a csendben, és megkérdezi:"és velem most mi lesz?" 

Nem vagyok abban biztos, hogy valaha megszületik még az a könyv, amit tizenöt, húsz évvel ezelőtt terveztem. Természetesen, mint minden olyan vágyam, álmom, ami beteljesületlen maradt azért időről időre megjelenik, és próbál helyet találni magának. Ez is egy olyan, és a mostani útkereső időszak az életemben pont jó alkalom lenne ezt a régi álmot elővenni, leporolni, kicsit kifényesíteni, esetleg egy teljesen új helyre tenni, ahonnan másképp süt rá a nap, és kevesebb árnyék vetül rá. De csak porolgatom időnként, és pakolászom ide -oda, mert a sok évben, amíg inkább csak egy tök lelkiismeretes háttérmunkás voltam a saját életemben (és itt arra gondolok, hogy valaki, aki mindent és mindenkit segített, koordinált, nem pedig arra, hogy mintha ott sem lettem volna) a lelkem, és az a részem, ahol ez a képesség szunnyad valahogy meg is kopott. 

Sokkal keményebb és gyakorlatiasabb vagyok már, mint valaha, sokkal kevesebb álmodozás jellemző rám. Felesleges dolgokra sem pazarolok időt és energiát, tök hétköznapi dolgokon gondolkodom. 

A fentiek ellenére nem zárom ki, hogy mégis arrafelé változom majd, ami efelé visz, hiszen mégis egy olyan álom ez, ami gyerekkorom óta jelen van. 

Szerda

 A múlt hét is olyan volt, amikor alig vártam, hogy a munkanapok véget érjenek, de ez a hét még azon is túltesz. Nem tudom mi történt, de kb olyan, mintha mindenkinek egyszerre gurult volna el a gyógyszere. Mindegy, majd csak lenyugszik mindenki. 

Azt ilyenkor különösen tudom értékelni, hogy itthon minden rendben van, nincsenek harcok, nincsenek nagy problémáink sem. 

Délután sétáltunk is egyet. Igaz, csak a lidlbe mentünk, ami nem túl nagy távolság, de legalább kiszellőzött a fejünk. 

Ma mindenki

 Ma különösen sok hülyeséggel találkoztam. Tíz óra után kicsivel már megfogalmazódott bennem, hogy talán jobb lenne hazamenni, mint a nap további részében is jelen lenni, leginkább az agysejtjeim megóvása érdekében. Persze maradtam, mert mégis felnőtt ember vagyok, és létezik kötelességtudat is a világon. Nem ez volt életem legjobb döntése, de volt már ennél rosszabb is. 

Jó volt hazajönni, az egyszer biztos. És jó volt, hogy Balázs csinált nekünk ebédet/vacsorát, és nekem csak nagyon kis energiát kellett beletenni abba, hogy együnk valami finomat. 

Számolom a napokat is, mert nemsokára megint utazunk, és az tök jó lesz. 

Szösszenetek a fejemből

 Szerintem nekem ez az április, amit már magunk mögött hagytunk, örök tanulságul hozta azt, hogy soha, egyetlen generációt sem szabad lebecsülni. Nincsenek kétségeim afelől, hogy a változást a fiatalok érték el, ők voltak azok, akik mindent bevetettek. Mi, a szüleik melléjük álltunk, de nem mi voltunk az igazán bátrak. Ahogy talán igaz ez a mi generációnk egész életére. Nagyon kevésszer mertünk ennyire bátrak lenni. Igaz, a neveltetésünk, a körülményeink is egészen mások voltak, és mi még úgy voltunk gyerekek, hogy kérdés nélkül hittünk el bármit a felnőtteknek. Talán ebben rejlik a nagy titok, és talán ez az, amit meg kéne "lovagolni", és mindannyiunknak tiszta szívvel és befogadó szemlélettel figyelni arra, amit mások mondanak. Nem mindig nekünk van igazunk. 

Ha most újrakezdhetném egy tíz -tizenöt évvel fiatalabb önmagunkkal, olyan sok mindent másképp csinálnék. Annyi mindenbe fektettem egy csomó pénzt és energiát, amivel kapcsolatban mostanra másképp érzek már. A gyerekeim zsigerből tudják, amit én most, majdnem 48 évesen kezdtem el kapisgálni. Megveregethetném a vállunkat, hogy nyilván azért, mert mi ilyen zseniálisan jól csináltuk, de azt hiszem, sokkal több ebben részükről az ösztönös tudás, mint az, amit tanultak. Igaz, ők olyan érzelmi biztonságban nőttek fel, ami sem nekem, sem Balázsnak nem volt meg, és ez biztosan másfajta életminőséget jelent. 

Nem is az én gyerekeim érettségiznek épp, de még én is szentimentális hangulatba kerültem. Az érettségizőkre, elsősorban Bea Mátéjára és Erika Rékájára nagyon sokat gondoltam ma is. Remélem ez a nem túl könnyűnek tűnő magyar jól sikerült nekik. Holnap is drukkolok majd én is. De bármi lesz, a jövő és a világ az övéké. 

Anyák napja

 Az életem legnagyobb ajándéka, hogy ezen a napon én is azok közé tartozom, akiket köszöntenek. Mondjuk ez egy hülye szó, nekem legalábbis, mert részemről tényleg mindig úgy éreztem, hogy ez a világon a legtermészetesebb, hogy én úgy lettem teljes, hogy lettek gyerekeim. Nélkülük is voltam, de velük lettem igazán én. Nem várok tőlük semmit cserébe, még csak olyan gondolatom sem volt sohasem velük kapcsolatban, hogy majd milyen jó lesz, hogy ha öreg leszek, akkor gondoskodnak rólam. Sosem szeretnék nekik feladat lenni. 

Egészen más a kapcsolatunk most már, hogy mindannyian felnőttek. Nem szeretnek érzelegni, nem nagyon szeretnek ölelkezni, de jókat beszélgetünk, kérdeznek, tanácsot kérnek, néha mondják, hogy "Anya, gáz vagy!" Figyelnek rám, segítenek azokban a dolgokban, amihez én béna vagyok, és ellesik tőlem azokat, amiket ők nem tudnak. Én igyekszem velük együtt változni, amikor szükség van rá, mert azért is nagyon hálás vagyok, hogy még mindig szívesen csinálnak velünk együtt is programot. (Ehhez ugye az is kell, hogy ha gáz lennék, akkor vegyem komolyan a figyelmeztetést) 

Az anyák napi kupadöntő meccsjegy és virágcsokor mellé kaptam még egy jó kis Újpest - Fradi meccset, ahol kiütéses győzelmet aratott a mi csapatunk. 

Semmi extra

 Nem feltétlenül ugyanazt gondoltuk ma a végre itt a jó idő kapcsán Balázzsal. Jó, az alap mindkettőnknél ugyanaz volt, örültünk neki. De amíg ő beérte azzal, hogy sétáltunk kétszer is, addig én azért magamban duzzogtam kicsit, hogy csak ennyi? Tény, én még holnap is itthon leszek, amikor ő dolgozni megy, úgyhogy emiatt is láttuk másképp a mai napot. 

Szóval nagy dolgok nem történtek ma, és nagyon nem is csináltam semmit. Mert az úgy van, hogy amikor időm lenne bármire, akkor kedvem nincs hozzá, és fordítva is igaz ez. 

Így ezt a mai napot simán az elpazarolt napok közé sorolom. Pedig hát hívhatnám úgy is, hogy pihenős, feltöltődős napot tartottunk. 

Könyves péntek

 

Az írónő könyveit valamelyik booktok ajánlóban láttam. Akkora rajongással ajánlották, hogy amikor múltkor a könyvtárban voltam, el is hoztam három könyvét is. Elvileg valami sorozat, mert ez az egyes számmal jelölt. 

Én nem éreztem azt a hatalmas rajongást semmiben, nem volt elsöprő élmény olvasni ezt a könyvet, nem nyújtott semmi pluszt a műfaj többi könyvéhez képest. Az én ízlésemnek kicsit kevés is volt benne a bonyodalom, cserébe sok volt benne a felesleges szál, amiről vártam, hogy később lesz valami jelentősége, de nem lett. 

Kikapcsolódásnak, agypihentető olvasmánynak teljesen jó, de sokat ne várjon tőle senki. 

Utolsó áprilisi nap

 Ma olyan csütörtök volt, ami pénteknek számított.  Az ilyen napok mindig jók, még akkor is, ha már hajnali négykor kezdődött. Fél ötkor indultunk hárman együtt dolgozni. Balázs ilyenkor már teljes fordulatszámon pörög, mi ketten Erikkel épphogy csak ébren vagyunk, és épp csak létezünk. 

A korán kelés jutalma az volt,hogy fél kettőkor már indulhattunk is haza. Erik mondjuk nem sok időt töltött itthon, mert fél négykor már úton is volt, és majd csak vasárnap jön haza. Elég fura is, hogy csak hárman vagyunk itthon. De rendben van ez így, ez az élet rendje. 

Tök furcsa álmom volt. Kint voltam az udvaron, ki voltak teregetve a ruhák, és egyik pillanatról a másikra mindent elleptek ilyen hatalmas méretű darazsak. Nem mozdultak meg, csak mindenhol ott voltak. Hú, nagyon rettegtem tőlük. Fél is ébredtem, és emlékszem, megnéztem a takarómat, hogy minden rendben van e. 

Szerda

 A mai munkanap egy kicsit kevésbé volt unalmas, mint az eddigiek, de messze van attól a folyamatos gondolkodást igénylő, megoldásra váró naptól, ami egyébként a normális lenne (és amihez szokva vagyok). Szép idő is volt, délután össze is kötöttük a kellemest a hasznossal, és gyalog mentünk vásárolni Balázzsal. Jól is esett, és kellemesen el is fáradtam. 

Ma mesélte az egyik kollégám, hogy a sógora és a sógornője, akik most már évek óta próbálkoznak a babával, és már az örökbefogadással is próbálkoznak, úgy tűnik, hogy nemsokára szülők lesznek. Tök jó lesz nekik. És tök jó, hogy tudtak végül nyitottak lenni az örökbefogadás irányába is, a legelső sikertelen lombik után még azt mondták,hogy ez biztosan szóba sem jöhet náluk. 

Kedd

 Tök unalmas tud lenni, amikor nem történik semmi, csak úgy telnek a napok. Jó, máskor meg az a bajom, hogy túl sok minden van egyszerre, de végülis soha, semmi nem jó. Vagyis jó, csak nem teljesen jó. De értitek szerintem. 

Azon gondolkodtam ma, hogy egyébként én még mindig úgy működöm, mint akár tizenöt évvel ezelőtt, és úgy gondolom, hogy az evidens, hogy itt vagyok, és ha bárkinek szüksége lenne bármire, akkor intézem. Pedig egészen nyugodtan mehetnék bármerre, csinálhatnék akármit, mert már rég nincs olyan, amit nélkülem ne tudnának megoldani. Mondjuk itt jön megint az a rész, hogy amúgy mehetnék, de egyedül nem sok öröm lenne benne. 

De fogok majd szerintem valami értelmet találni az ilyen "ráérős" napoknak, mert ez így nem jó. Főleg nem egy olyan családi háttérrel, ahol még kéne szakítanom a mintát e téren, a női felmenőim egyikének sem tett jót ez a "haszontalan érzés". 

Hétkezdés

 Reggel még szinte tél volt, de szerencsére azért gyorsan tavasz lett, és szinte felhőtlen napsütés volt. Az ilyen napokat szeretem. A munkanap is egészen jól telt, a hétfőhöz képest különösen. Az meg külön jó, hogy a héten csak négy napot kell menni. 

Nem nagyon tudok másról beszámolni, mert nem történik semmi érdekes vagy izgalmas. Persze, mindig agyalok mindenfélén, de semmi olyan, ami jelen pillanatban megosztani való információ lenne. 

Vasárnap

 Igazából ezt a hétvégét majd inkább igyekszem elfelejteni, mert még az sem sokat tudott rajta javítani, hogy ma meccsen voltunk, és meg is nyertük azt. 

Amit csak lehetett, azt elrontottam ezen a hétvégén, és pont azt a hétvégét választottam erre a bénázásra, amikor Balázs sem volt épp toleráns és elnéző hangulatban. Így aztán nem voltunk most túl jóban, ami egyébként szerintem évek óta nem fordult már elő. Így nehezen is tudom rajta túltenni magam. A magam szempontjából is azt gondolom, hogy igazam is van, meg nyilván látom azt is, hogy mekkora balfasz voltam, és az ő szempontjából is ugyanígy gondolom. De majd ezen is túl fogunk lépni, és nem is az a helyzet, hogy tányért csapkodunk egymáshoz, vagy a falhoz. Én egyébként is a csendes fajta vagyok akkor is, ha mérges vagyok. Ő meg szóban tombol. 

Hogy kicsit felvidítsam magam, beszélgettem a ai-jal, és megkértem, készítsen nekem szintanácsadást. 

Ez a lila szín semmiképpen sem lesz a ruhatáram része, de a többi tetszik, úgyhogy ezentúl fontolóra veszem. 

Szombat

 Egész héten azt vártam, hogy végre szombat legyen. Már tegnap délután ünnepeltem magamban ezt a mai napot, hogy milyen jó lesz, itthon lesz mindenki, jó idő is lesz.  

Hát itthon volt mindenki, jó idő is volt, mégsem lett jó. Egy kiadós alvás után úgy keltem fel ma reggel, mint aki egész éjszaka futott. Nagyon fájt a lábam, de gondoltam, lehet, hogy sokáig feküdtem azon a lábamon, és csak simán elmerevedett, majd bejáratódik. Ez a rész jobb is lett egy kicsit, de minden más egész nap tartott. Minden porcikám fájt, mindent nagyon lassan tudtam csak csinálni. Emiatt aztán az ebéd sem úgy sikerült, ahogy terveztem, mert nem tudtam jól összehangolni a folyamatokat. Nem tudom amúgy mi lehet ez, mert nem érzem magam betegnek. Lehet hogy ez is csak a hormonok játéka, vagy csak arra a legkönnyebb fogni, nem tudom. 

Remélem azért holnap már nem ilyen napom lesz. 

Könyves péntek

 

Kedves kis szerelmi történet, balatoni hangulattal. 

Nem ez az első könyvem az írónőtől, valószínűleg nem is az utolsó. Nagyon jó stilusban ír, tetszik. Ennek a könyvnek voltak olyan részei, ahol igényeltem volna, hogy lassabban alakuljon minden, bár egyébként nem nagyon volt benne több, mint amit megírt. 

Tökéletes kikapcsolódás volt a könnyedségével. 

Csütörtök

 Tegnap este ott hagytam abba a Groupama Aréna lelátóján írt bejegyzésben, hogy vagy boldogan, vagy szomorúan indulunk majd haza. Este tízkor írtam, ez után még következett kétszer tizenöt perc, amikor nem dőlt el semmi sem, így aztán még tizenegyespárbaj is volt. Ez már ugye az a rész, amikor mindenképpen valaki legalább eggyel többször rúgja be, mint a másik, és akkor ő nyert. Így történt. És végül nagyon fáradtan, kicsit csalódottan az összkép miatt, mégis boldogan indultunk haza. 

Majdnem éjfél volt már, amikor hazaértünk, és pont egy perccel múlt el egy óra, amikor lefeküdtem. A reggel hat órás ébresztő emiatt különösen rosszul esett, nagyon szerettem volna inkább egész nap ágyban maradni a munkába indulás helyett. 

Egyébként is most azt az időszakomat élem, amikor mindent szívesebben csinálnék, mint hogy bemenjek dolgozni. És nem, nem a munkámat nem szeretem, a kollégáim többségével is tök jól kijövök. Akivel nem, velük meg a lehető legminimálisabbra csökkentettem a mindenféle interakciót. Mondjuk ha valaki megkérdezné, hogy jó, de akkor mi az, amit szívesen csinálnál, csak azt tudnám mondani, hogy olyan helyen szeretnék lenni, ahol a napsütést nem zavarja meg semmi. Biztos vagyok benne, hogy ez a furcsa időjárás az, amit most már egyáltalán nem tudok jól kezelni. Próbáltam azért természetesen megtalálni a kicsi jót is, ami van már, de nem elég. 

Egész nap nagyon álmos voltam, és most már egyre nehezebb kitartani, hogy ne aludjak el, de talán most már menni fog. És ma végre volt annyi eszem, hogy nem halogattam a blogbejegyzés írását a végtelenségig, este tízkor már biztosan nem lennék rá alkalmas. 

Kupaszerda

 Hát ez nem az én hetem, az nagy biztos. Abból a szempontból biztosan nem, hogy ma sem fogom komoly tartalommal megtölteni ezt a felületet. De mára van igazolásom, mert éppen este tíz óra van, és most kezdődött el a Magyar Kupa elődöntő hosszabbítása. Ha nincs szerencsénk, még tizenegyesek is lesznek. Az egésznek a végén szerencsés esetben a mi csapatunk jut majd a döntőbe, kevésbé szerencsés esetben szomorúan és mérgesen indulunk haza. De majd ezt holnap elmesélem. 

Kedd

 Minden reggel úgy kelek fel (nagy nehezen), hogy adok egy esélyt mindenkinek és mindennek, hogy ez legyen egy jó nap. Aztán a nap végén, amikor visszagondolok a nap eseményeire, akkor rájövök, hogy nem túl sokan éltek a lehetőséggel. Persze, ha jó mély elemzésnek vetek alá mindent, és végigboncolgatom a legapróbb kis gesztusokat és történéseket is, akkor tudok több jó pontot is kiosztani. Igyekszem ezekre koncentrálni, és a rossz, fárasztó, lehúzós dolgokra oda sem figyelni, vagy gyorsan elfelejteni őket. 

Általában alig várom, hogy leteljen a munkaidő, és lehessen hazaindulni, hogy aztán itthon csak leüljek a kanapéra, és nyomkodjam a telefonomat, mert mire idáig jutok, már pont semmi kedvem semmihez. Amúgy ez tök unalmas, még magamnak is, de nehéz ebből a körforgásból kitörni. Nincs is jó idő, ma például még jégeső is volt, így aztán még az sincs, hogy sétálok egyet, vagy csak kimegyek az udvarra legalább. Mindig gondolkodom, hogy is kéne ezt úgy csinálni, hogy kevésbé legyen béna az egész, de aztán mindig így marad minden. 

Anti blogbejegyzés

 Van pár bajom ma este. Álmos vagyok, fáj egy kicsit a torkom,  és hétfő is van. Mondhatnám úgy is, hogy a fentiek miatt nem írok semmit, de már írtam azért pár semmitmondó mondatot. Ha másra nem is, arra jó lesz, hogy marad majd ennek is bizonyítéka. 

Vasárnap

 Még hét elején, amikor már láttam az előrejelzéseket, hogy hétvégén jó idő lesz, azt tervezgettem, hogy legalább egyik nap valahova el kéne menni kirándulni. Aztán végül ebből nem lett semmi, de igazából egy cseppet sem bántam. Ez most egy olyan csendes hétvége volt, amikor csak úgy voltunk, mindenféle kötelezettség és terv nélkül. Mindegyik napon akkor keltünk, amikor már kialudtuk magunkat, akkor ettünk, amikor éhesek voltunk, és azt csináltuk meg, amihez kedvünk volt. És ez most pont jó is volt így. 

A választások utáni felpörgetett hangulat egész héten jelen volt szerintem mindenhol, nemcsak nálunk, csak kapkodtuk a fejünket, hogy az éppen aktuális történésekkel lépést tudjunk tartani. Úgy tűnt, hogy ha nem sikerül ez, akkor olyan lemaradásaink lesznek, amit nehéz lesz pótolni. Azt meg azért mégsem szerettük volna. Szerencsére van nekünk egy Erikünk, akire mindig lehet számítani, ha hírekről van szó, fáradhatatlanul osztja meg írásban is, szóban is ezeket, így még csak keresgélni sem kell általában. 

Azt, hogy már vége is a hétvégének most nagyon sajnálom, mert most ezt a különleges csendességet, ami van bennem, bármeddig tudnám élvezni. De majd megpróbálom a zajban is fenntartani, hátha sikerül. 

Szombat

 Hetek óta nem aludtam ilyen jót, mint ma éjjel. Az meg külön öröm volt, hogy már ébredéskor tudtam, ma a főzés oroszlánrésze nem az enyém lesz. Ilyen embereknek, mint én, aki az esetek többségében azért főz, mert muszáj, és nem azért, mert szereti csinálni, ez egyfajta ünnepnap. Ráadásul Balázs nagyon jól főz. Meg is lett az eredménye, mert akkora adagot ettem ebédre, hogy azóta is még mindig jól vagyok lakva. Igaz, nagyon éhes voltam, és nagyon jól esett. 

Volt ma itthon Patrik, és csak azért nem ötösben ebédeltünk, mert most meg Erik nincs itthon tegnap délután óta. 

Nagyon szép idő volt, öröm volt ma kint lenni. Nagy kár, hogy megint hidegfront jön, és el fog romlani, 

Könyves péntek

 Múlt héten írtam, hogy sajnos nem sikerült befejezni a könyvet, amit épp olvastam, és azt is, hogy pedig egészen stílusos volt a választás. 

Azt is sikerült elfelejtenem, hogy készítsek ehhez a poszthoz egy fotót a valódi naplementével a háttérben. Na sebaj..

Az biztos, hogy egészen más érzés volt úgy olvasni, hogy teljesen frissek voltak az emlékeim Nicosiáról, a kettéválasztott városról.

Ebben a könyvben az az időszak elevenedett meg, amikor mindez megtörtént. Három család története, akiket különböző élethelyzetben ért ez a csapás, és akik végül mindannyian olyan kompromisszumokat kötöttek az életben maradás érdekében, ami az események előtt minden bizonnyal elképzelhetetlen volt számukra. 

A könyv elején elég hosszú ideig tart az a bevezetésféle leírás, amitől érthető lesz minden, ami később történik. Nagyon részletesen ír a görög és török ciprióták közötti konfliktusról, a politikai viszonyokról. Nagyon szemléletes a főszereplő családok életének bemutatása, szinte láttam magam előtt azokat a kis házakat, ahol éltek, és a tengerparton épült szálloda is megelevenedett előttem. 

Famagusta városában élnek mindannyian, ami ma szellemváros már, és elsősorban vezetett túrák keretében lehet megtekinteni. Mi sajnos ezt most kihagytuk, mert ugyan volt kontakt is, aki ráadásul magyar, de elég borsos volt az ár négyünknek, és most ez nem fért bele a keretbe. Van miért visszamenni valamikor, mert a könyv elolvasása után még inkább szeretném látni ezt is a saját szememmel. 

Az írónő méltó emléket állított az 1972-es eseményeknek. Én bátran ajánlom, szerintem senkinek nem okoz majd csalódást. 

Csütörtök

 Úgy látszik, valamiért minden délelőttnek olyannak kell lenni, amikor csupa felhő minden, hogy aztán délután még jöhessen a hétágra szóló napsütés. 

Ma egy kicsit feldobta a napot, hogy voltunk vért adni Balázzsal. Én az idén most adtam először, mert amikor volt, akkor pont a fogászatra jártam, és nem adhattam. 

Délután meg kicsit korábban jöttünk haza, mert mentem fél ötre fodrászhoz. Most csak festette a hajamat, nem vágtunk belőle, és ritkítani sem kellett. 

Szerda

 Ez a hét valamiért borzasztóan lassan telik. Legalábbis az a része mindenképpen, amit a kötelező dolgokkal kell tölteni. Annyi energiát vesz el egész nap, hogy már nem is nagyon marad másra, amikor végre hazajövök. Oké, az elmúlt két napban az is minden energiámat elvette, hogy szenvedtem ezzel a valamiféle fájdalommal. Ami egyébként ma délelőtt varázsütésre megszűnt, és már csak néha érzem egy rövid időre. 

Ma délután végre kisütött a nap, és rögtön meg is érkezett a tavasz. Most már akár maradhat is szerintem. 

Keddi meccsnap

 Még ma is kitartóan fáj minden porcikám deréktól lefelé, ülni nagyjából a kínok kinját jelenti hosszabb ideig. Ennek ellenére azért dolgoztam is rendesen, és az idő nagy részében ültem. Korábban jöttem ma haza, mert mentünk meccsre. Egy elmaradt meccset pótoltak ma. Itt aztán megint ülni kellett jó sokat, meg ugye az oda-vissza út a kocsiban is csak így működik. Most háromnegyed tizenegy van, és már azzal biztatom magam, hogy még ezt a pár mondatot leírom, és elnyúlok előbb a kádban, utána meg az ágyamban, és majd úgy jó lesz. 

A meccset szerencsére megnyertük, nagyon mérges lettem volna, ha nem így történik. 

Hétfő

 Ez ma nekem egy nagyon furcsa nap volt. Már reggel azzal kezdődött, hogy nem töltött fel a telefonom. Újabban csinál ilyeneket, és egyébként marhára tud idegesíteni. Szerencsére tudtam vinni magammal a töltőmet, így ezt a problémát elég gyorsan tudtam orvosolni. 

Aztán már ébredéskor is fájt a derekam, ami kitartott egész nap. Estére mar nem csak a derekam, hanem a hasam alja is. El sem tudom képzelni, hogy mitől lehet, vagy mi ez. A mindig varázserővel bíró fürdőben reménykedem most, hátha esetleg fázott éjszaka, és csak attól van. 

Na és amúgy az időjárással sem vagyok elégedett. Ez a szaharai por a legkevésbé sem hiányzott az életemből. 

Vasárnapi választás

 Nem fogok politizálni. Eddig is nagyon ritkán tettem, most meg már régóta inkább sehol sem, mert egészen biztos, hogy legalább egy valaki félreérti, megsértődik, magára veszi, és én ilyenen senkivel nem vitatkozom. Tiszteletben tartom mindenki véleményét, és kész. 

Arra viszont egész életemben emlékezni fogok, hogy ma milyen sokan mentek el, és éltek a szavazati jogukkal. Még ilyen magas részvétel sosem volt, és én erre most büszke vagyok. 

Mi együtt mentünk mind az öten, meg is jegyezték, hogy milyen rendes család vagyunk, ahogy szépen egymás alatt írtuk alá az ívet. 

Szombati Balaton

 Tegnap délután Erik csak úgy a semmiből megkérdezte, hogy holnap nem megyünk a Balatonra? Egy ilyen kérdésre nem mond az ember nemet, így ma délelőtt fogtuk magunkat, és elmentünk Balatonfüredre. Millió dolog lett volna itthon, de nem baj, majd azok is meg lesznek valamikor. 

Nem volt még túlságosan meleg, de a nap szépen sütött, gyönyörű virágok vannak Füreden a Tagore sétányon, mindenféle színű tulipán, nárciszok. A Balaton is egész jól összeszedte magát itt, Füreden meg egyébként is minden olyan szép, rendezett. Már készen van a kikötő felújított bejárója is, az is szép, ízléses lett.

Sokan sétáltak, fagyiztak, ücsörögtek a sétányon. 

A harmonikás bácsi is megvan még, nélküle nem is ugyanaz lenne. 

Vacsorára megfőztem a húsvéti sonkát, es bepótoltuk a húsvéti vacsorát is. 🙂 

Nemkönyves péntek

 Ugyan utazott velem a repülőn egy roppant stílszerű könyv, de végül nem sok időt töltöttem olvasással a Cipruson töltött napokon, úgyhogy ezen a héten nem tudok még beszámolni egy újabb elolvasott könyvről. 

Ma négykor keltünk, ötkor már dolgoztunk. Nem esett jól a korán kelés sem, meg az a télies hideg sem, ami ma reggel is volt, de cserébe már fel kettőkor úton voltunk haza. Jól is jött ez, mert így még volt egy kis idő pihenni, mielőtt este meccsre mentünk. Ma ilyen egészen furcsa meccsnap volt, mert úgy mentünk, hogy jött velünk Erik is, de ő csak Kelenföldig, mert a Hősök terére tartott a koncertre. Roli az egyetemen volt, vele és Patrikkal a stadion előtt találkoztunk. 

Azt egy percig sem bántam, hogy vettem fel aláöltözetet is, meg a pulcsi alá is egy garbót, és a téli kabátomat vittem, mert csak egy hajszál híján nem fáztam..

Az első félidő borzasztó volt, a második szerencsére már egészen másképp alakult, és nyertünk is végül. 

Most fél tizenkettő van, és már nagyon várom, hogy a mai napnak vége legyen. Még gyorsan megpróbálom Eriket elérni messengeren, hogy tudjam, rendben van, és aztán megyek aludni. 

Akkor újra

Egy utazás után a hazaérkezés kevésbé rossz érzés, főleg, mert az ember a saját otthonába tér haza, ahol mégiscsak jó lenni, mert minden olyan, ahogy nekünk kényelmes, ahogy mi szeretjük. Nem véletlen az a mondás sem, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon. Igaz, még sokkal jobb lenne, ha ez az otthon egy tengerparti városban lenne, de igy sem rossz, ahogy van. 

Na de egy ilyen utazás után először dolgozni menni az valami brutálisan szar érzés. Mázli, hogy a héten csak kettő napot kell kibírni, és abból az egyik már el is telt ma. Olyan helyen voltunk napokig, ahol minden és mindenki élvezte az életet, jól érezte magát. Ma meg ott találtam magam egy full lehangolt társaságban, ahol tíz emberből kettő, akivel érdemes néha szót is váltani. 

Mindegy, el is telt ez is, délután voltam a lidlben, és aztán már csak itthon a napi dolgokat csináltam meg. 

Újra itthon

 Így kezdődött a reggel: 

Aztán úgy folytatódott, hogy ma már nem a tengerparton sétálgattunk, hanem a repülőtéren. Erik ment délutánra dolgozni, épp csak annyi időre ugrott haza, amíg átöltözött, és már ment is. 

Mi meg kipakoltunk, kimostam pár adag ruhát, el is pakoltam már amíg lehetett. Szóval akklimatizálódtunk. 

Mondjuk mostanra már érzem is, hogy jól sikerült, jól elfáradtam. 

Még ma is itt

 De aki már unja, annak jó hírem van, holnaptól megint jönnek a jól megszokott, egyforma hétköznapok otthon. Pedig teljesen meg tudnám szokni ezt a fajta életet, ami itt van. Itt sem siet senki sehova, tök türelmes és normális mindenki. A központ rész környéke gyakorlatilag teljesen fel van túrva, minden utca úgy néz ki, mint egy háborús övezet, az üzletek, vendéglátó egységek bejáratai gyakorlatilag egy -egy raklapból összetákolt lépcsőn megközelíthetőek, de úgy tűnik, senkit nem zavar ez. A munkások félreállnak a turistáknak, és fordítva is. Bevallom, magyar emberként rendesen rá is csodálkoztam erre, én ahhoz vagyok szokva, hogy ilyen helyzetekben mindenki néz a másikra, mint a véres rongyra, és legalább tízféle szitokszó hagyja el a száját, amíg elmennek egymás mellett. Ugyanez igaz arra is, hogy hányféle kultúrájú ember él itt egymás mellett békésen. 

Ma már csak ilyen lájtos napot tartottunk, és csak itt helyben sétáltunk (de itt nem keveset), meg akartuk nézni a napfelkeltét, de nem sikerült úgy látni, ahogy szerettük volna, mert hát persze, felhős volt. Nem baj, így is jó volt. Ma is voltunk repülőket nézni, későn ebédeltünk a (most már hívhatom így) kedvenc éttermünkben. Aztán egy rövid szusszanás után még sétáltunk, kávéztunk, majd aztán söröztünk/aperoloztunk. 

Most még összepakolunk, hogy ne mindent reggel kelljen, aztán holnap reggel elindulunk haza. És majd egyszer még biztosan visszajövünk. 

Húsvét hétfőn

 Ez is egy emlékezetes húsvét hétfő lesz majd a jövőre nézve. Ma Aiya Napán voltunk kirándulni. Természetesen busszal mentünk ide is, ahogy Nicosiaba. Már az utazás is egy jó élmény volt, egészen másféle tájakat láttunk, mint eddig Cipruson. Legnagyobb csodálkozásomra még legelő teheneket is. Simán azt gondoltam, hogy erre a szigetre minden ilyesmit úgy hoznak, és maximum gyümölcsöt, zöldséget termesztenek. Na, azt nem tudom, hogy ezt honnan vettem, mert sosem néztem utána, csak úgy ez volt bennem. 

Aiya Napa varázslatosan szép, itt olyan kék a tenger, mint Máltán. Sokkal inkább a turistákra, nyaraló vendégekre van berendezkedve, az látszik mindenhol, de minden nagyon szépen gondozott, nagyon jól kitalált. Olyan, amiről látszik, hogy itt is szeretik az embereket, akik ide járnak, és szeretnék, hogy jól érezzék magukat. 

Nagyon sokat sétáltunk, és nagyon sokat gyönyörködtünk mindenben. Ott is ebédeltünk az egyik strand mellett. Nagyon finom volt minden, és ilyen tengerre néző kilátással meg külön élmény volt. 

Négy óra körül értünk vissza, itt még ittunk egy kávét/narancslevet (erre a narancslére, amit itt préselnek a kávézóban simán rá lehet függeni), aztán persze megvolt a napi eső is, addig kicsit pihentünk, hogy este még tudjunk megint sétálni egyet. 

Húsvét vasárnap

 Ilyen húsvétunk még sohasem volt. Igazából leginkább csak azért tudjuk hogy húsvét van, mert ismerjük a naptárt. Itt Cipruson ortodox húsvétot ünnepelnek, ami nem most van, hanem majd jövő héten lesz. 

De annyira nem bántuk, hogy ez így alakult. 

Ma sétálós napot tartottunk, elmentünk a Makenzi beachre, ott tök jól látni a repülőket ahogy megérkeznek a szigetre. Sajnos az eső és a szél ma sem maradt távol, így korábban vissza kellett onnan indulni, mint ahogy terveztük, de sebaj. 

Délután az eső után is tudtunk még sétálni, érzi is a derekam, meg a lábaim..