Dius gondol... mit is?
Még nem vagyok teljesen jól, de végülis nem lett olyan borzasztó ez az egész, mint amire gondoltam még csütörtökön. Ettől függetlenül megvisel, és baromi rossz kedvem is van. Semmi okom rá, de attól még ez van.
Csupa olyat írnék most a amit később megbánnék, így inkább nem is írok.
Sohasem olvastam még olyan könyvet, ami fekete lapokra fehér betűkkel van nyomtatva, és bevallom, az első pár oldalon még kicsit zavart is ez.
De aztán ez a könyv is magával ragadott, és az sem érdekelt volna különösebben, ha lila betűkkel van, mert olyan wow élmény volt ez is, hogy a végén azt bántam, hogy már vége is van.
Zseniális a történet, az, ahogy meg van írva, ahogy mindig van benne egy újabb csavar, és még újabb, de semmi nem erőltetett.
Abszolút értem mitől van ekkora rajongótábora az írónőnek, tényleg fantasztikus, ahogy ír. Pont azt adta ez a könyve is, amiért én olvasni szeretek. Tökéletes kikapcsolódást a mindennapokból.
Na csak félig, mert azért még nem annyira vészes a helyzet, mint amilyen lúzerségnek érzem, hogy nyáron megfázok. Vagy valahonnan összeszedtem valamit, ezt ugye nem tudom. Egy biztos, már tegnap délután is fáztam. Aztán ma reggel úgy ébredtem, hogy majd megfagytam. Jó, egyébként 14 fok volt, de indokolatlanul nagyon fáztam. Meg egész délelőtt. Aztán dél körül megérkezett az a csikizős érzés az otromba, és ilyen fura gyengeség érzés. Egész délután is ilyen folyton váltakozó volt minden. Nem mondom azt, hogy beteg vagyok, de nyilvánvaló, hogy nem vagyok teljesen egészséges sem. A holnapi napot még megoldom, aztán ha hétvégén nem múlik el, vagy legalább nem lesz jobb, akkor hétfőn megyek orvoshoz.
Szerintem ilyen még nem is volt velem sosem. Na de még él bennem a remény, hogy holnap úgy ébredek, mintha ez a mai meg sem történt volna.
Most nem írom le ugyanazt, pedig nagyjából másolhatnám a tegnapi napot egy az egyben. Mondjuk vélhetően mindenki így van ezzel, hogy szinte minden nap egyforma.
Ma este viszont volt részleges napfogyatkozás. Mindig érdeklődéssel követem az ilyen eseményeket, de teljesen megfeledkeztem arról, hogy szükség lenne speciális szemüvegre, vagy valamire, amin keresztül figyelni lehet, úgyhogy csak Roli és mások fotóin láttam igazán. Emlékszem arra a bizonyos 1999-esre, az egy kicsit félelmetes is volt. Ebből sok mindent nem lehetett érzékelni itt nálunk, de a képeken szép volt.
Ma reggel együtt mentünk hárman dolgozni. Erik és én reggelente nem vagyunk túl lelkesek és beszédesek, Balázs az, aki hármunk közül a legaktívabb ilyenkor. Mondjuk ez szerencse, mert ugye ő vezet, ahhoz meg nem árt, ha nem félig alszik még.
Roli is megy minden nap dolgozni egészen augusztus végéig. Fáradt nagyon, és jó sokat fogyott is, de eldöntötte, hogy végig megy még augusztusban, és nem is adja fel. Egyébként szemmel láthatóan jót is tett neki ez a tapasztalás, egy csomó mindent másképp lát.
A munkanap gyorsan eltelt, jó sok mindent kellett csinálnom, a délután pedig itthon egészen nyugis volt.
Ma nem volt idő unatkozni munka közben, sőt..jól be is kellett osztanom mindent, hogy se kapkodni ne kelljen, de ne is maradjon el semmi. Ezen a héten kettő kolléganőt is helyettesítek, úgyhogy nem csak a hétfő ilyen, hanem várhatóan az egész hét, de nem baj.
Délután vártam a tescos rendelést, ami tök szokatlan módon másfél óra késéssel érkezett csak meg. Szerencsére semmi olyan nem volt benne, ami addigra már kellett volna, de azért kicsit idegesítő volt, hogy nem tudom miért nem érkezett meg. Aztán kiderült, hogy egy autóval kevesebb volt délutánra, emiatt aztán az egyiknek már nem fért bele, a másik meg még nem tudott indulni. Végül persze megérkezett, és a futár többször is elnézést kért, csak fura volt, mert általában az a jellemző, hogy kicsit korábban érkeznek, nem később.
Szerintem azt nem is meséltem, hogy az apám a végrendeletében a húgomra és rám hagyta azt a tulajdonát, ami soha nem is létezett. Emiatt aztán most hivatalosan le kell mondani arról, amit sosem tudtunk volna megkapni. Neki is, nekem is, és a gyerekeinknek is. Én értem, hogy az ügyvéd, aki a végrendeletet elkészítette, nem ellenőrzi a tulajdonát, csak azt, hogy az illető beszámítható e valóban, és megfelel e a végrendelet annak, aminek kell. Azt kevésbé értem, hogy valaki hogy nincsen tisztában azzal, hogy mi az övé, és mi nem. Főleg, mert egyszer már le is mondott erről a tulajdonáról a váláskor, szintén a mi javunkra, és akkor a bírónő felvilágosítitta, hogy at OTP-s kölcsön van csak a nevén. Még meg is kérdezte, hogy tisztában van vele, hogy adósság fizetésről mondott le a gyerekeinek? Na mindegy, én a magam részéről egyébként sem vártam semmit ettől az embertől (amíg élt, addig sem volt rá képes, hogy bárkinek bármit is adjon önzetlenül), de tök jól meglettem volna anélkül, hogy ilyen papírokat töltögessek ki, és postázzak.
Ma elvittük az új kocsinkat a Balatonhoz. Jó, igazából fordítva történt, de a lényeg végülis az, hogy ma Badacsonyban voltunk. Olyan útvonalon mentünk, ahol még sosem. Ez is véletlenül alakult így, de jók az ilyen véletlenek. Nagyvázsony és Mencshely felé jártunk.
Badacsonyban ebédeltünk az Alapozó Falatozóban, aztán ettünk egy fagyit az olasznál. Gondoltunk rá, hogy Keszthely felé indulunk haza, és a déli parton is végigmegyünk, de végül nem kockáztattuk a vasárnap délutáni autópálya forgalmat.
Tihanyban rengetegen voltak, így ott nem álltunk meg, és kimaradt Füred is ezúttal.
De jól éreztük magunkat, jól teljesített a kocsi is minden téren.
Itthon már csak pár apróságot kellett megcsinálni, de egész könnyedén ment egy ilyen nap után.
A nap legjobb része mindenképpen az volt, hogy nem én főztem, hanem Balázs. Mindamellett, hogy nagyon szeretek a családomról gondoskodni, a főzés az, amit nagyon szívesen hagyok rá bármikor. Kérni ritkán szoktam tőle ezt, de amikor ő ajánlkozik, akkor természetesen örömmel elfogadom.
Délután csak egy kevés házimunkát csináltam meg, aztán este megnéztük a Fradi -Real Madrid edzőmeccset. Csak a tévén keresztül, mert brutális jegyárak voltak. Szerencsére nálunk senki nem Real Madrid szurkoló, így bőven jó volt tévén keresztül is. Egyébként nem is volt rossz meccs, 1:2 lett a végeredmény a spanyol csapat nyert. Mondjuk ezt azért lehetett sejteni, teljesen más színt az övéké.
Ezen a héten kettő könyvvel is.
A két Carian Cole könyv után elég éles váltás volt B.E Belle könyvet olvasni, kellett is jó pár oldal hozzá, hogy már ne vonjam fel a szemöldököm a szókimondó, vulgáris szavakért. De aztán a sztori elvitt magával, és szépen ott is tartott a végéig. Nem volt szokványos a befejezés sem, mert még a legvégén is okozott meglepetést. Izgalmas, mozgalmas könyv sajátos stílusban. Szerintem aki túl tudja tenni magát azon, hogy vannak benne csúnya szavak, azoknak mindenképpen jó olvasmány.
Ez a hét minden nyűgösség ellenére is jó gyorsan telik. Ami akkor nem baj, ha holnap délután hirtelen lelassul majd minden, és ettől a hétvége jó hosszúnak tűnik majd. Nagy eséllyel nem így lesz, de aztán ki tudja.. mostanában azon sem lepődnék meg, ha szembejönne velem egy tyrannosaurus.
A forróság miatt mindenki a végét járja már, teljes mértékben kifogyóban van mindenkinél a türelem is. Érthető okokból. Ma, amikor délután négykor hazaértünk, a barométer külső érzékelője szerint 46,6 fok volt odakint. Nagyjából ennyinek is éreztem, amikor hosszú farmerban és fekete zárt cipőben kiszálltam a lidl parkolóban a kocsiból. A héten minden nap egy kisebb ünnep volt, amikor hazaérkezés után levehettem a cipőt, zoknit és a hosszúnadrágot.
Túl sok mindenről nem tudok írni, nálunk sem ez a hét az, amikor történik bármi is.
Most már rájöttem, hogy miért ilyen fura ez a nyár, és miért nem úgy élem meg, mint eddig. Ugye egész télen alig várom, hogy végre olyan idő legyen, hogy bármennyit kint lehet lenni a levegőn, elmenni ide - oda. Na ehhez képest ezen a nyáron gyakorlatilag többet vagyunk a lakásban, mint kint. És hát megmondom őszintén, ezt most így, ebben a formában unom már. Én azt a nyarat szeretem, amikor meleg van ugyan, de nem gyilkos forróság. Mondjuk ezzel biztos vagyunk még így páran. Kicsit egyébként emiatt az idei időjárás miatt szkeptikus is vagyok a téren, hogy érdemes e az eredeti terveinknek megfelelően rendbe tenni az udvart, vagy tök másban kéne gondolkodni (pl egy pillanatok alatt megnövő dzsungelt telepíteni szárazságtűrő fákkal és bokrokkal)
Megint fáj a fejem kb egy hete már. Nem úgy igazán, amire mindenképpen gyógyszert kell bevenni, hanem inkább tompán, és időnként beleszúr egy -egy ponton hol az egyik, hol a másik oldalon.
Mármint a meleg terén. Most már a raktárban is érezhető a felmelegedés, pedig ilyen aztán sohasem történt még azóta, mióta itt dolgozom. Azt nem fogom senki orra alá dörgölni, hogy évekkel ezelőtt akartam már átrendezni az egyik raktárrészt, pont amiatt, hogy sose okozzon problémát a nyári meleg. Nem engedték, mert az a megszokott, hogy ott azok a termékek vannak. Hát jó..azért én majd szép lassan előkészülök erre, ne érjen váratlanul, ha mégis.
Délután voltam fodrásznál, és levágattam a hajam. Megnőtt most már annyira, hogy a nyakam aljáig ért. És most, hogy ilyen hosszú volt, minden reggel a tükörből egy sokkal idősebb valaki nézett rám, és nem tetszett. Úgyhogy ma véget vetettem ennek a hossznak, és most csak a fülem aljáig ér. Ritkítani is kellett már. Festette is, melírozta is. Ott töltöttem két és fél órát, de tök jó volt most ez így. És most ez így tetszik. Lehet, hogy pár hónap múlva kezdem megint elölről, nálam nem lehet tudni..
Semmi jót nem lehet várni ettől a héttől, legalábbis kevés esély van arra, hogy könnyű lesz jól érezni magunkat. Nyilván minden nap adunk esélyt ennek, és semmi értelme annak, hogy csak szorongjunk vagy idegeskedjünk rajtunk kívül álló dolgokon. Amit tudunk, megtesszük most is, és ezután is így lesz.
Hétfő reggel, mint a hétfők többségében, dolgozni indultunk. Nem nagy kedvvel, az tény, mert egy csomó jobb dolgot is tudnék csinálni helyette, ha mondjuk más, szerencsésebb csillagzat alatt születtem volna. Különösebb okom így sincs panaszra, csak mostanában egyébként is a kedvetlen és elégedetlen időszakomat élem. Afféle középkorú h.p. lett belőlem,amit igyekszem visszafogni, de néha azért előbukkan.
Van egy határidős munkám is, de annyira nincs kedvem hozzá, hogy még nagyon gondolkodni sem volt kedvem rajta.
Még mindig szoknom kell, hogy egyre többször vannak olyan napok, amikor csak ketten vagyunk itthon Rolival. Ez a hétvége is egy ilyen furcsa hétvége volt. Pénteken hazajött Patrik, és ugyan sikerült nem egész egy óra alatt ebédet csinálnom, és együtt ebédeltünk (még Roli nélkül), de utána Erik már ment is. Roli fél öt körül hazaért, Patrik háromnegyed hatkor már indult a barátaival éjszakai pecázásra. Szombat reggel ide jött haza aludni, délután ment csak haza, addigra Roli már elment moziba.
Balázs egész hétvégén dolgozott.
Erik ma este érkezett meg. (És kaptam tőle egy állóporszívót)
Én meg csak úgy követem az eseményeket, igyekszem képben lenni, hogy aki éppen itthon van, annak legyen épp az, amit szeret, vagy szívesen enne.
Ma a víz és áramspórolás érdekében lemondtam a hajmosásról. Amúgy alig vártam volna, de kedden megyek fodrászhoz, így ez most pocsékolás lett volna, és inkább csak komfortcélokat szolgált volna, mint valódi szükséget. Kis dolog, kis segítség, de úgy gondolom, az ilyesmi is számít.
Olyan régóta mondják már a klímakutatók és szakértők, hogy egyszer majd elfogy a víz, és olyan meleg nyarak lesznek, ahol a harminc fok hűvösnek számít. És olyan nagyon nem foglalkozott vele igazán senki. Időnként előtérbe került, aztán megint nem. Hétköznapi emberként is pont így éltem meg, természetesen tudtam, hogy vannak olyan történések, amik miatt már egy csomó minden sosem lesz a régi, mégsem sejtettem, hogy ez valóban be is következik.
Ahogy azt sem, hogy pár évvel a covid után most egy egészen másféle kihívás vár ránk, és ha nem is ugyanolyan, de mégis nagyon hasonló összefogásra és fegyelmezettségre van szükség. (Mondjuk az elmúlt hat év történései után nem lepne meg az sem, ha jövő hónapban megérkeznének a földönkívüliek)
Sokan vagyunk, sokféle élettel, sokféle szokással, vérmérseklettel, hittel és politikai hovatartozással. De most nem számít ez, hogy ki kicsoda, vagy kire szavazott, vagy jár e templomba. Csak az, hogy mindenki tegyen valamit, ami segít ezt a helyzetet valahogy átvészelni. Azt gondolom, a legkisebb dolog is számít.
Hű.. nagyon régen olvastam olyan könyvet, ami egyszerre váltott ki belőlem rajongást, és ellenszenvet is. A végére mondjuk csak a rajongás maradt meg, de eleinte bőven volt a másik érzelemből is.
Egy egészen szürreális szerelmi történet, ahol nem csak hatalmas korkülönbség van a pár között, de valami egészen más kötelék is. Ettől lesz olyan fura. De az írónő olyan szépen építette fel, olyan részletesen ábrázolt karakterekkel, érzelmi leirásokkal, amitől a végére igazából már semmi furcsaság nincs.
Nagyon olyan könyv, aminek az olvasása abszolút kikapcsol, elfelejteti a hétköznapi gondokat.
Tegnap nagyon elfáradtam, és még ma sem voltam a legpihentebb. Nem tudom mások hogy vannak vele, de én az ilyen nagy horderejű döntések után egyszerre vagyok felhőtlenül boldog, és borzasztóan leeresztett is. Persze, addig, amíg megbeszéltük, kiválasztottuk, vártunk rá, folyamatosan volt valami, ami adagolta az adrenalint, tegnap meg egyszerre az összes eltűnt.
Mondjuk simán lehet, hogy ez egy hülye belemagyarázás csak.
Mindenesetre nagyon örülök neki, hogy ma már csütörtök volt.
Ez volt, amit már a múlt héten intéztünk, és azóta vártuk a telefont, hogy mikor mehetünk érte. A miénket otthagytuk, beszámították ennek az árába.
Nem ezért az autóért mentünk eredetileg, amikor múlt héten mentünk, egy másikat néztünk ki. De végül ez lett a befutó, mert szebb, extrább, és annyival nem volt drágább, hogy ne érte volna meg inkább.
Most azt nem mesélem el, hogyan született a döntés, mert hosszú lenne leírni, de nem egyik pillanatról a másikra történt.
De ma egy újabb álmunk vált valóra ezzel az autóval, amikor kigördültünk a kereskedésből.
Ma megérkezett a mammográfia leletem, és pont az van rajta, amit egy ilyen szűrővizsgálat után látni szeretne az ember. Minden rendben van. Természetesen erre számítottam, de jobb ezt írásban látni, nem csak sejteni. Lett közben időpontom kardiológiára is, lassan, de biztosan begyűjtök mindent a továbblépéshez.
Azért, hogy ne legyen teljesen felhőtlen minden, begyulladt a lábamon is az egyik körömágy, meg a kezemen is. Majd fürdés után bekenem, remélem segít rajta.
Azon gondolkodtam egyébként ma, hogy vajon mikorra tehető az, amikor az emberek többsége elkezdett bármit "odahányni" az internetre válogatás nélkül bárkinek és bármilyen témában. Egyszerűen elképesztő, hogy azok a platformok, amik eredetileg arra lettek szánva, hogy bármilyen távolságban is legyünk egymástól, könnyen és egyszerűen meg lehessen osztani egymással a gondolatokat, érzéseket, fényképeket, később már videókat is. Emlékszem, amikor elkezdődött ez a blogolás, ez az egész még olyan kultúrált formában zajlott. Senkinek nem kellett kétszer meggondolni, leírhatja e a büszkeségét, vagy épp a bánatát, bátran lehetett segítséget kérni.
Mostanra kezd inkább egy igazi szemétdombbá válni a közösségi média összes felülete. Emberek veszik maguknak a bátorságot tök ismeretlen emberek posztja alá odakommentelni, hogy "úgy nézel ki, mint egy undorító disznó" vagy "minek kellett az ilyet megszülni".. Én nem mondom, hogy nem nevettem még soha senkin, vagy nem gondoltam csúnyát valakiről, de eszembe sem jutna senkit nyilvánosan megalázni. Nem is tudom, ez vajon még visszafordítható dolog, vagy már örökre így marad?
Ma megint nosztalgiáztam egész nap. Volt ez a 27 év, amíg a kis mekegő csomagból, akit a kezembe kaptam lett cuki kisfiú, komoly nagyfiú és egészen érdekesen komoly felnőtt. Közben belőlünk, két kis bizonytalan fiatal szülőből lett két középkorú, sokat látott, sokat tapasztalt szülő.
Hogy újrakezdeném e? Bármikor.
Gondolatban átéltem ma sok -sok pillanatát az elmúlt éveknek, és ugyan néha van olyan gondolatom, hogy csinálhattuk volna sokkal jobban is, mégsem változtatnék semmin, mert így kellett ennek lennie.
Az mondjuk eléggé hihetetlen, hogy egy 27 éves fiam is van már, de hát fiatalon szülővé válni ezt teszi. 🙂
Na, ez egy ilyen takarítós hétvége volt. De végre a tetőablakok is tiszták, Balázs kellett hozzá, azokat nem tudom egyedül megcsinálni. Se elég magas, se elég ügyes nem vagyok hozzá, de csapatmunkában megoldottuk.
Délután megnéztük a forma 1 magyar nagydíját. Nem volt egy izgalmas futam, én kb a negyvenedik kör környékén el is mentem inkább hajat mosni.
Este meg megnéztük a Paks -Fradi első félidejét. Szerencsére a második félidőt már nem láttuk, csak az eredmény jutott el hozzánk. Nem ez a meccs volt az, ami miatt megbánjuk, hogy nem vettünk bérletet. (4:2-re nyert a Paks)
Ma ilyen fura szombati nap volt, mert délelőtt csak ketten voltunk itthon Rolival, és aztán később, amikor Balázs is hazaért már a munkából, akkor is csak hárman maradtunk.
Na unatkozni nem volt időm, mondjuk direkt alakítottam így. A szokásos heti mosás mellett még függönyöket is mostam, meg ablakokat is pucoltam. Már nagyon régóta halogattam, és minden héten csak mérgelődtem rajta, hogy már megint úgy maradt. De most nagyon szép tiszta minden, elégedett vagyok. És persze jól el is fáradtam.
Ez a könyv olyan, ami szépen az első oldalaktól kezdve beszippant, és nem ereszt nemhogy a könyv végéig, de még utána sem. Borzasztóan sok benne a tragédia, nagyon nehéz sorsú, mégis elképesztően erős akaratú gyerekek, brutális, lelketlen, gyenge felnőttek a szereplői. Sokkal kevesebb a pozitív karakter, mint a negatív, mégis szinte letehetetlen.
Már napokkal ezelőtt befejeztem, már vissza is vittem a könyvtárba, de még ma is nagyon sokszor jutott eszembe.
Azt hiszem más könyvét nem olvastam az írónőnek, de fogok még, mert nagyon tetszett, ahogy ír.
Érzelmileg nagyon megterhelő könyv, de én ajánlom mindenkinek.
Ma nagyon korán keltünk, mert ötre mentünk. Jól elszoktam már ettől, de szerencsére azért nem volt olyan nagyon vészes. Jó hűvös volt ma is, majdnem még a mellényemet is felvettem a kardigán tetejére, de azért azt mégis túlzásnak éreztem. De amúgy simán elbírtam volna magamon. Furcsa egy nyár ez.
Korán is jöttünk haza, délután Budapesten volt dolgunk azzal a bizonyos dologgal kapcsolatban, amiről majd jövő héten fogok beszámolni. Jól el is fáradtunk benne. Hazafelé még felvettük Rolit Törökbálinton, és együtt jöttünk haza.
Itthon már csak a szokásos napi dolgok voltak hátra.
Hétfőn egyébként olyan kilátástalanul hosszúnak tűnt a hét, de mégis meglepően gyorsan eltelt, már csak egy munkanap...
Vannak azok a napok, amikor nem igazán történik semmi. Ez a mai is egy ilyen volt. Persze, millió apróság mindig van, és van várakozás is mindig valamire. Vagy éppen vannak tervek, tennivalók, amiket át kell gondolni, meg kell tervezni. Közben persze minden, ami egy átlagos naphoz tartozik, most is jelen volt.
Majd amikor aktuális lesz, akkor elmesélem.
Amíg várok a leleteimre, meg megtalálom valahol azt a kardiológust, aki megvizsgál, addig vettem egy új gyógynövényes cuccot a hőhullámaim és egyéb cuki tüneteim enyhítésére. Meglátjuk hogy milyen lesz, vagy lesz e bármilyen egyáltalán.
Ma már egy fokkal azért jobb volt minden, mint tegnap. Még mindig kissé elveszettnek éreztem magam a munkahelyi környezetben, de kevésbé volt világvége hangulatom, mint tegnap. Nyilván a teljes igazság az érzéseimmel kapcsolatban nem csak a szabadság utáni nyűgösség, hanem valami sokkal mélyebb és komolyabb. Folyamatosan rendezgetem magamban a dolgokat, és igyekszem egy élhető és elfogadható verziót kialakítani a mindennapjaimban, ami még én vagyok azért. Nem könnyű, de biztosan nem lehetetlen. Ennél sokkal nehezebb dolgokon is túl vagyok már.
Délután munka után még voltam a könyvtárban. Több okból is jól esett elmenni. A könyvtárba menni mindig jó, az meg külön öröm volt, hogy minden gond nélkül mentem gyalog is, nem fájt a lábam, nem esett nehezemre, sőt, kifejezetten jól is esett egy kis mozgás.
A fiúk közül ma este senki nincs itthon, ami kicsit hétvége érzést ad egy keddi napra.
Ez egy különösen nehéz hétfő volt. Nem csak azért, mert két hét szabadság után menni kellett dolgozni, de mindezt egy hosszabbításos, half time show-s, eredményhirdetéses vb döntő végignézése után kellett abszolválni. Szerencsére legalább a spanyolok nyertek.
Egész nap fájt a fejem, ami annyira nem része már az életemnek és a mindennapjaimnak, hogy sokkal nehezebben viselem el, mint régen. Mire hazajöttünk, már minden bajom volt.
Azt legalább kibírtam, hogy nem aludtam el délután, de semmi nem volt jó ma.
A nyári szabadság utolsó napja. A vb döntő napja. A nyári szabadság gyorsabban telt, mint a vb, és azért nekem élvezetesebb is volt. Voltak azért jó meccsek, de közel sem láttam annyit a mindenféle időeltolódás miatt, mint amennyit láttam volna akkor, ha nincsenek ezek a speciális körülmények. Lassan vége is van egyébként az első félidőnek, eddig gól nem született még, a spanyolok többször is közel voltak már hozzá, mint az argentínok. A család nagyobb része a spanyoloknak drukkol, Erik teljesen speciális eset, mert neki kb mindegy. Messi miatt Argentínának jobban szurkol ma este, de egyébként Yamal és a Barcelona miatt meg a spanyoloknak is.
A tegnap este vizionált élmény elmaradt mára, helyette megcsináltam mindenféle hétvégén szokásos házimunkát, így most szép tiszta az összes padló és minden szaniter is. Épp végeztem, amikor ideért a hidegfront. Nem viccelt, mert olyan széllel jött, ami pillanatok alatt huszonkét fokra hűtötte a levegőt. Szerencsére nálunk kárt nem okozott, de láttam a tiktokon már, hogy Zalaegerszegen és Nagykanizsán nem voltak ilyen szerencsések.
Ma Patrik is itthon volt, és az ő kívánságára készült töltött csirke. Ami igazából inkább töltelékes, mert nálunk a csirke felsőcombok tetejére kerül a töltelék, nem a bőre alá. A "recept" a mamáé, máj és májkrém is van benne, ezt szeretik nálunk. Mondjuk Roli nem, ő már tegnap mondta, hogy ő ugyan nem szokott ilyet kérni tőlem, de légyszi csináljak valami mást is, mert ő ezt nagyon nem szereti. Így készült pár szelet parmezános csirkemell is, és pár szelet rántott csirkecombfilé is. Ez utóbbi az airfryerben, mert újabban az olajban sütés sem a barátja senkinek.
Délután a fiúk nézték a tour de France-t, közben beszélgettünk is néha.
Volt ma egy fél óra, amit őrült szemviszketéssel és tüsszögéssel töltöttem. Eddig nem voltam allergiás semmire, őszintén remélem, hogy nem most fogom ezt elkezdeni.
Kicsit már kezd rám törni az érzés, hogy nem akarok hétfőn dolgozni menni. Maradt bennem hiányérzet bőven ez után a furcsa nyaralás és szabadság után, de leginkább semmi kedvem újra azokhoz az egyforma napokhoz, és hát a kollégáim sem hiányoznak egy kicsit sem. Jó lenne holnap még valami jó élményt szerezni bármivel, ami feldob, vagy ad egy jó lezárást ennek a két hétnek, de erre nem látok nagy esélyt, a többiek értékelik, ha nem kell sehová menni, és nem kell semmit sem csinálni.
Ez a második rész sokkal jobban tetszett, mint az első. Gondolom nagyban hozzájárult, hogy rögtön egymás után olvastam őket, így még bőven benne voltam a főszereplők életében. Az egyetlen csalódást az okozta, hogy előzetesen azt gondoltam, két kötet van csak, és már bőven a könyv háromnegyedénél tartottam, de nem értettem hogyan lesz ebből majd végkifejlet. És akkor utánanéztem, hogy van még egy rész... úgyhogy most majd azt is el kell olvasnom ahhoz, hogy tudjam mi lesz végül Frida színésznői karrierjével.
Ennek a könyvnek olyan gyönyörű borítója van, hogy első látásra bele is szerettem a könyvtárban. Aztán az első oldalak elvarázsoltak, és azt gondoltam, végig így lesz. Sajnos nem, mert végül valahogy ellaposodott az egész. És amíg az első és az utolsó novella tényleg egészen komoly lelki feltöltődést jelentett, és valami egészen érdekes hangulatba is kerültem tőle, a másik kettő annyira kevés volt, hogy azóta is van bennem némi hiányérzet, és már többször is eljátszottam a gondolattal, vajon hogy tudtam volna én ezt jobban megírni. (Nyilván sehogy)
Valamelyik nap láttam valahol (mert újabban minden social media felületen mindenféle random ember posztjait látom), hogy arról elmélkedett egy fiatal nő, hogy vajon mi lehet a levegőben júliusban, merthogy nagyjából elseje óta minden olyan fura, olyan nyomott a hangulata. Naná, hogy nem bírtam ki, és megnéztem a kommenteket is, ahol aztán sorra mindenki egyetértett vele. Kb amúgy én is osztom ezt, sosem volt még ilyen furcsa júliusom, mint az idén.
Erre még ma rátett egy lapáttal a csontritkulás vizsgálat eredménye. Ami összességében, és összértékelésben még nem nagyon szar, de már csökkent csontsűrűség van mindenhol, a négyes csigolyámnál pedig már van csontritkulás is. Nyilván ebben közrejátszik a menopauza, és talán a hormonterápia majd segít valamennyit (ha még ebben az évszázadban találok kardiológust is), de kell keresnem egy reumatológust is. Meg nyilván a háziorvos is kell hozzá, mert a kalciumpótlás az én esetemben a vesekő képződésre való hajlamommal nem a legvidámabb dolog.
Őszintén? Arra számítottam, hogy minden tök rendben van, és lesz egy tök jó leletem. Mondjuk azt nem tudom hogy mire alapoztam, mert éppenséggel lehetnék valami ortopédiai tankönyv élő elrettentő példája is.
De innen szép nyerni. Vagy mi.
Lehetne még az is ezen a héten, hogy felforgatjuk a lakást, és kitakarítjuk az utolsó sarkot is, vagy akár ki is festhettünk volna. Vagy bármi egyebet is találhattunk volna az idő hasznos eltöltésére. De egyiket sem csináljuk a fentiek közül. Az idő nagy részében csak úgy vagyunk, ezt időnként megszakítja egy mammográfiai vizsgálat, vagy egy fodrász időpont, esetleg készül valami étel, vagy elmegyünk a boltba.
És most ez így is jó nekünk.
Ma volt az a nap, amikor visszamentünk a szombaton ott hagyott rollerekért. Erik azt mondta, ő is jön velünk, csak alszik reggel pár órát. Hittük is, meg nem is, hogy tényleg felkel majd fél tízkor, ahogy mondta, de legnagyobb meglepetésünkre, felkelt, öltözött, fogat mosott, és indultunk.
Jó napot választottunk, mert tök jó idő volt, a nyaralás alatt kimaradt strandolást is pótoltuk most többször is.
Elhoztuk a rollereket, ebédeltünk, aztán még visszamentünk a strandra egy kicsit.
Három körül indultunk haza, addigra Erik azért már fáradt volt, de végül a kocsiban nem aludt.
Amúgy tök meg tudnám szokni ezeket a ráérős napokat.
Ez az idei szabadság mindenben más, mint az eddigiek. Például, hogy csak egy hetet voltunk a Balatonon, de kettő hetet vagyunk szabin. Ezen a héten még vannak lazább napok is, és vannak olyanok, amikor valahová menni kell, vagy valamit intézni kell. Vagy, mint ma, jönnek kipakolni a garázst. Azt a garázst, ami velem egyidős kb, és eddig nagyjából csak bekerült oda minden, kifelé nem igazán. Egy része már megvolt tavaly, de az igazán nagy falat mostanra maradt. Az nagy mázli, hogy tavaly rátaláltunk a kollégám ajánlására Gyuriékra, akik nem csak gyorsan és jól dolgoznak, de még abban is tök jó fejek, hogy anyagilag sem akarja lehúzni az embert. Ma kétszer fordultak, de mindent elvittek, amit szerettünk volna. Sőt, két szekrényt is, ami évek óta csak útban volt, és semmit nem tudtunk vele kezdeni. Igaz, az kicsit küzdős volt, de Balázs és Erik megoldotta.
És még főzni sem nekem kellett ma, mert Balázs bevállalta azt is.
Ez egy szomorú vasárnap, mert megint elment valaki, aki pótolhatatlan űrt hagy maga után zenészként, énekesként. Már semmiképpen sem lesz többé sem James, sem Bond. A hírek szerint sajnos beteg volt, így valószínűleg neki már jobb így, nincs többé fájdalom, és szenvedés. A dalaiban ő is örökké élni fog.
És ez egy furcsa vasárnap volt, mert úgy készültünk, hogy ebéd után megyünk Patrikhoz. Volt itt egy csomagja, amit nem tudott elvinni tegnap, meg akkor már főzni is úgy főztem, hogy neki is legyen. Addig minden rendben is volt, amíg elkészült az ebéd, minden finom volt. Balázs segített rendbetenni a konyhát, mert borzasztó kuplerájt csináltam főzés közben. Még gyorsan kiteregettem egy adag ruhát, és már igazából csak indulni kellett volna, amikor még elmentem mosdóba. És ott egy pillanat alatt vissza is köszönt a sok évvel ezelőtti múlt. Annak a rosszullétnek a határán voltam, ahol régen többször is. Megmondom őszintén, abban a pillanatban rettegtem. Amikor szembesültem azzal, hogy ó, basszus, ezt az érzést már éreztem, és ó, basszus, most baj lesz. Nem lett szerencsére, de végül csak Balázs és Erik ment Patrikhoz. Nekem kellett egy jó óra, amíg összeszedtem magam, és már nagy magabiztossággal tudtam azt gondolni, hogy nem lesz semmi baj. Azért besz.rtam, na. Rég volt már, hogy ilyet át kellett élnem (és remélem sokára lesz majd megint)
A nap további részében már óvatos voltam mindennel, de igyekeztem még magam előtt is azt mutatni, hogy minden rendben.
A mai nap arról szólt, hogy reggel mindent összepakoltunk, a rollereket elvittük Timiékhez, akik tök jó fejek, és keddig eltárolják nekünk. Azért kellett így szervezni, mert végül többen jöttünk haza, mint amennyien mentünk eredetileg. Patrik is velünk jött ma haza. És ugyan ment az egyezkedés, hogy hogyan tudjuk minél bonyolultabban megoldani (és ki fog jobban megsértődni, hogy pont ő nem fér be a kocsiba), amikor eszembe jutott, hogy megkérdezem őket, hogy esetleg lehet e ez a megoldás. Így legalább még jövő héten is lesz egy balatoni nap.
Itthon aztán mindent kipakoltunk, a mosógép szorgalmasan dolgozott, vele párhuzamosan persze én is és estére minden tiszta ruha a helyén volt a szekrényben.
Azt még majd feldolgozom, hogy mennyire más volt az idén minden nap, amit itt töltöttünk a Balatonnál, de végül ezen az utolsó teljes napon azért minden jó volt.
Gyönyörű szép, napos, szélcsendes nyári nap volt, pont olyan, amilyenről a februári didergős napokon álmodozik az ember. Nem a fullasztó kánikula, hanem az a meleg, ami kellemesen csábít arra, hogy kicsit a tóban lehűtse magát az ember. Erre egyébként tökéletesen jó az alacsony vízállás, hogy pillanatok alatt felmelegítse a huszonegy fokos vizet olyanra, amiben jól érzi magát az ember. Jó, én bevallom, csak a lábamat hűtöttem le benne, de sokan körülöttem (többek között a család férfitagjai is) azért szemmel láthatóan kellemesen érezték magukat úgy is, hogy belemerültek (értsd: ücsörögtek, vagy térdeltek) a vízben.
Ma déltől (egész pontosan fél egytől, de ne vesszünk el a részletekben) újra együtt volt a család, és egy helyen volt az összes fiam, ami akkor is szép napot eredményezett volna, ha egyébként a külső körülmények nem ideálisak. Így a kettő együtt meg igazi joker.
Nagy dolgok nem történtek, grilleztünk, beszélgettünk, söröztünk, fröccsöztünk, meccset néztünk, pont, ahihyz egy igazi gondtalan nyári nspon tenni kell.
Még ha bármelyik posztom is némi elégedetlenséget sugallt volna, amit az elmúlt egy héten írtam, erről nem volt szó. Más volt, mint eddig, de jó volt minden perc így is, ahogy volt.
Kicsit felemás volt, mert reggel és délelőtt még nem volt egyáltalán jó idő, így nagyon kedvünk sem semmihez, de aztán ebéd után már kezdett javulni minden. Gondolom azért, mert szépen megevett mindenki mindent.
Délután voltunk Timiékkel lángosozni, tök jót beszélgettünk is mindenféléről.
És ezt most gyorsan elküldöm, mert lemerül a telefonom.
Folytatódik a teljesen szürreális balatoni nyaralás. A mai epizódban is főszerepet kapott a szél, a borús idő és még egy kevés eső is. Nem mondhatom magam teljesen elégedettnek e téren, de nem lehet mindig nekem jó.
Ma délután, tekintettel az időjárási körülményekre voltunk egy kisebb kiránduláson kocsival. Megálltunk Balatonfenyvesen egy sétára, de ott aztán még az itteninél is komolyabb szél fújt, úgyhogy nem sokáig maradtunk. Aztán megálltunk Balatonmáriafürdőn, ahol egyébként a kikötőt még nem is láttuk sosem. Innen még elmentünk Balatonszentgyörgyig, és ott fordultunk vissza. Amig lehetett a bicikliúton mentünk, azért azon az útvonalon sokkal több mindent lehet látni, és jobb is így. Egyébként a biciklisek sincsenek annyian, mint szoktak, úgyhogy nem nagyon zavartunk senkit.
Délután még sétáltunk itt Bogláron is, voltunk vacsorázni meg fagyizni is.
Aztán este kicsit mindenki már túlreagált mindent, úgyhogy sokkal hamarabb befejeződött a nap, mint szokott.
Mármint szerettem, mint tegnap a hétfőt. Még mindig nehezen térek napirendre magamban azon, hogy az idén úgy érkeztünk a Balatonra, hogy semmi tervünk semmire, csak úgy vagyunk. De amúgy működik, csak fura. Időnként van bennem késztetés, hogy menjünk Tihanyba, menjünk Badacsonyba, vagy bárhová, de mivel igen alacsony lenne a fogadókészség, így hagyom is. Sétálgatunk, meccset nézünk a kivetítőn, eszünk, beszélgetünk, pihenünk. És ennyi az egész. Én még a Balatonban nem voltam, ami az elmúlt évek után szintén fura, de eléggé lehűlt a víz, és egyébként is minden nap fúj a szél is, nekem ez nem strandidő. Mondjuk megvagyok így is, emiatt nincs bennem hiányérzet.
És miután ma este Argentína legyőzte Egyiptomot a nyolcaddöntőben, Erik sem csalódottan jött haza a meccsnézés után. Igazából egyre csak közelebb kerülünk ahhoz, hogy a családi tippjátékot ő nyerje, de végülis még van jó pár meccs, bármi megtörténhet.
Amikor már ébredéskor sem úgy van, hogy össze kell szedni magam minél hamarabb, mert menni kell dolgozni. Erről ma szó sem volt, mert a munka éppenséggel eszembe sem jutott egészen mostanáig, amikor ezt leírtam. És ez még így lesz jó pár napig szerencsére.
Ez a mostani nyaralás egyébként egészen szürreális élmény, mert pont olyan, mintha szeptember első hete lenne. Továbbra is nagyon kevesen vannak, pont a fent említett időszakban szokott ez így lenni. Most én nem bocsátkozom mindenféle okfejtésbe, hogy mi lehet ennek az oka, nem az én dolgom ez. Persze véleményem van, de leginkább végtelenül szomorú ez az egész a rengeteg üresen álló ház látványával, a bőven helyet kínáló strandokkal, és bármikor bárhol szabad asztalt kínáló vendéglátóhelyekkel. Az sem én leszek, aki ennek a helyzetnek a megoldását megtalálja, bár nyilván lennének ötleteim. Ha esetleg valamikor lesz erről társadalmi egyeztetés, akkor le is fogom írni (mondjuk jó sok idő lesz, mire idáig eljutnak, ha egyáltalán, de figyelni fogom)
Ma az időjárás is elég érdekesre sikeredett, mert egyik pillanatban hűvös volt, és kellett a kardigán, beborult, aztán kisütött a nap, és meleg lett. Ebédre grilleztünk ma is, nagyon finomra sikerült megint.
Délután Balázssal elmentünk vonattal Fonyódra, megnéztük az új kikötő részt, ami az idén készült el. Szép lett nagyon. Visszafelé Fonyódligetig sétáltunk, jó hosszan a part mellett egy futópályán (gondoltam is Beára, hogy itt milyen jókat tudna futni reggelente), ittunk menet közben egy nagyon finom meggyszörpöt. Aztán Fonyódligetről vonattal jöttünk vissza Boglárra, méghozzá emeletes vonattal, amivel még sosem utaztunk. Tetszett nagyon, természetesen az egy megálló kedvéért is felmentünk az emeletre.
Este még sétáltunk itt helyben is, a kikötőben lévő egyik helyen kezdtük el nézni a portugál-spanyol meccset. Nagyon sokan voltak rá kíváncsiak, szinte telt ház volt azon a helyen. Mi ketten Balázssal az első félidő után hazajöttünk, a fiúk maradtak. Még tart a meccs, jelenleg úgy néz ki, nem is dől el rendes játékidőben, de még bármi lehet.
Ez is egy olyasmi nap volt, mint a tegnapi, legalábbis olyan értelemben biztosan, hogy a mai nap is arról szólt, amiről szabadság alatt egy napnak szólnia kell.
Azért ma kicsit aktívabbak voltunk a tegnapinál, mert ebéd után, amit az egyik Platán strand melletti strandbüfében ettünk egy kicsit pihentünk, és aztán előbb megnéztük a felújított boglári főteret, aztán felsétáltunk a Várdombra. Ezt már egyszer, pár évvel ezelőtt megtettük ugyanígy, akkor azért sokkal nehezebben küzdöttem fel magam. Igaz, sokkal melegebb is volt akkor, mint most. Meg ezek szerint akkor valahogy puhányabb is voltam. Onnan fentről továbbra is lenyűgözően szép a kilátás.
Visszafelé egy egészen vadregényes úton jöttünk le, nem azon, ahol a hivatalos fel és lejáró van. Voltak izgalmas részek, amikor azért kicsit aggódtam, hogy majd a végén gatyafékkel érünk le, de szerencsére mindenki épségben leért.
Még aztán este vacsorázni is elmentünk egy nagy sétával a Hunyadiba, és megint hekket ettem. Közel 22 ezer lépéssel zártuk a napot, jóleső fáradtsággal.
Ez egy jó szombat volt, mert tényleg úgy telt, ahogy egyébként szerintem egy hétvégi napnak kellene mindig (csak egyébként nagyon ritkán fordul elő). A reggelt a kedvenc balatoni kávézónkban indítottuk, ami egyébként a legkevésbé sem extra, mert az állomáson van, de nagyon finom kávét főznek, és úgy is szolgálják fel, mintha valami fullos helyen lennénk. Tálcán, a kávé mellé vizet is adnak, és egyébként is van valami varázsa. Aztán sétáltunk egyet, ebédre grilleztünk tarját, a parázsban sütöttünk mellé krumplit, meg csináltunk egy jó kis salátát is. Nagyon finom volt minden, még Patriknak is tudtunk belőle csomagolni is otthonra, hogy holnap se kelljen az ebéddel foglalkoznia.
Miután Patrik elment, mi még fagyiztunk egyet Lellén a Soprano fagyizóban, ott is sétáltunk egyet. A tulaj addig lenyírta a füvet, amit pénteken nem tudott (kérte, hogy ha megyünk valahova egy órára, akkor szóljunk neki, hogy meg tudja csinálni.
Este még voltunk meccset nézni a kikötőben, de mi menet közben Balázzsal elmentünk inkább kicsit a Sziget strandon ücsörögni. És milyen jól tettük, mert így találkoztunk Timiékkel is.
Roli még este moziba ment Lellére, mi Erikkel még beszélgettünk a teraszon, amíg meg nem jelentek a nagy lepkék, amikkel azért már nem volt kedvünk együtt lenni, úgyhogy befejeztük a napot.
Ma elkezdődött az idei nyári nyaralásunk. A szokásos mérgelődés megvolt a bepakoláskor, aztán akkor, amikor az autópályára felhajtáskor megláttuk a torlódást, de aztán természetesen megérkeztünk rendben és időben, és minden kisimult.
Még otthonról megrendeltem a Tescoból az üdítőket, vizet, szerencsére mindent meg is hozott, és mire kipakoltunk, már itt is volt, és mehettünk hekket enni. Már múlt héten is azt szerettem volna enni, úgyhogy most aztán különösen jól esett. Még a hekkezés után sétáltunk a parton, megnéztük a kikötőben újonnan nyílt helyet, aztán egy másikat, ahol a vb meccset is lehetett nézni.
Az egyébként tök jó meglepetés volt, hogy végül ma Patrik is jött. Igaz, holnap megy is, mert megy valami buliba, de ha minden igaz, még jövő héten is visszajön egy kicsit. Úgyhogy ma és holnap megint együtt van a család.
Egyébként ma eléggé kihalt volt minden, úgy tűnik, nincsenek túl sokan, de lehet, hogy holnap majd érkeznek sokan.
Ma nagyon fáradt vagyok. Pedig korán hazajöttem a munkából is, de végül egész estig meg sem álltam, mindig találtam még valamit, amit meg kellett csinálni. Szerencsére holnaptól szabadságon vagyunk, és holnaptól egy kicsit megint balatoni család leszünk. Nem annyi ideig, mint az előző években, de jó lesz így is.
Holnap onnan jelentkezem, most muszáj minél hamarabb ágyba kerülnöm.
A front, természetesen, ami vitte magával a kupolát a csudába, és ahogy láttam az interneten megosztott videókból sajnos sok embernek a keze munkáját, értékeit is. Ezért nem szeretem én ezeket a frontokat meg viharokat, jó sok baj van velük. Például egész nap fáj tőle az ember feje, meg mindenféle egyéb baja van. Mondjuk igen, így volt ez sokaknál a kánikulában is.
Ez a hét egyébként jó gyorsan telik, jó sok dolgom van a szabi előtt. De ez jó, nem bánom egy kicsit sem, hogy így alakult. Itthon azért nem viszem túlzásba az aktivitást. Készül minden nap valami egyszerű ebéd, mindig el is van minden pakolva, mosogatva, de ezen kívül semmi máshoz nincs energiám.
Most jött el a hajam hosszát illetően az a pont, amikor időnként már úgy idegesít, hogy azon gondolkodom, legközelebb levágatom. De igyekszem kitartani, ha már eddig kibírtam. Nem könnyű.
Úgy adódott, hogy tegnap kaptam emailt a könyvtárból, ami figyelmeztetett, hogy lejár a könyveim kölcsönzési határideje. Ilyenkor belépek a honlapon, és meghosszabbítom őket. Volt egy, amit nem engedett hosszabbítani, mert valaki előjegyeztette, és vár rá. Csalódott voltam, mert ezt a könyvet mindenképpen el akartam olvasni, és én is tök sokáig vadásztam rá, mire bent találtam. De gondoltam, jó, semmi gond, nekiállok délután, és ki is derül, hogy milyen, lehet, hogy nem is fogom nagyon bánni, ha nem tudom végigolvasni, ha meg igen, akkor majd én is előjegyeztetem, és vissza is kapom attól, aki most elviszi.
Így is lett, amikor végeztem minden dolgommal, akkor elővettem, és nekiálltam. Pillanatok alatt beszippantott és magával ragadott, és addig nem is eresztett, amíg este tizenegykor az utolsó oldalig nem jutottam. Nagyon tetszett benne minden, ahogy a valóság és a misztikus világ keveredik egymással, ahogy kendőzetlen őszinteséggel mutat minden hétköznapi női problémát. Tetszett, hogy a hétköznapiság mellé a főszereplőnek tök különleges érdeklődése van. Maga a történet miatt lehetne egy tucat könyv, de ez a stílus, ahogy Rozi ír, annyira egyedivé teszi, hogy csak bámulni lehet.
Szerintem ez az a könyv, amit még fogok olvasni, mert egészen komoly felfrissülést jelentett.
Ez a mostani éjszaka sem volt túl pihentető, pedig egy szavam sem lehet, mert nem a harmincakárhány fokos szobában kell aludni. Most már jó pár napja úgy alszunk, hogy a nappaliban megy a klíma, a hálószobák ajtaja meg nyitva van, mennek a ventilátorok. Így tudjuk tartani mindenhol a 26 fokot. Ami elvileg nem túl meleg, és nem is túl hideg, nagyjából lehet mondani, hogy ésszel van használva a klíma. Nem biztos, hogy Kapitány István is elégedett lenne velünk, mert egyfolytában megy, de így már kevesebb energiát használunk, mintha kikapcsolnánk, és aztán újra le kellene hűteni mindent. Mondjuk nincs jelenleg igazán jó megoldás semmire. Ma már a szomszédos falukban vízhiány és vízkorlátozás van. Gyerekkoromban többször volt, hogy mentünk a zacskós vízért, de bevallom, nem gondoltam, hogy tényleg eljuthatunk még ide. Reméljük komolyabb intézkedések nem lesznek, mindenesetre ma délután mindössze egy zsugor ásványvíz volt már csak a boltban. Igaz, azokon a településeken, ahol már vízhiány van, bolt sincs, így ők is ide járnak vásárolni.
Így az alváshiány után nem volt ez valami fergetegesen jó nap, voltak bosszantó apróságok, ijesztő események a munkahelyen (ez mondjuk inkább Balázst érintette). Volt egy olyan munkám mára, ami borzasztóan unalmas volt, és jó hosszú időt vett igénybe. De készen van, és ez a lényeg.
Roli is átvészelte a mai munkanapot is, kemény napja volt neki is ebben a melegben.
Ami most következik, arra csak az lehet a magyarázat, hogy ez a hőmérséklet már az én agyamat is megviseli.
Ez ma délután négy órai adat a teraszon lévő érzékelőről, amikor már több órája nem sütötte a nap. Na mindegy is, simán előfordulhat, hogy erre kell majd hosszútávon berendezkedni, és egy-két év múlva azon kapjuk magunkat, hogy bevezetik a szieszta intézményét.
De nem erről akartam írni, hanem arról, hogy most már több helyen is láttam, hogy a szülők sárkonyhát készítenek a gyerekeiknek. Nyilván amikor már kettő ilyen videót is végignéztem, akkor az algoritmus működésbe lépett, és még többet mutatott. De én meg is néztem mindegyiket, majdnemcsak sárguló irigységgel. Egész életemben kertes házban laktam, a gyerekkorom nyarai a házunk udvarában teltek a húgommal és az unokatestvéreimmel négyesben a nagymamánk felügyelete alatt. Volt homokozónk, volt rengeteg játékunk, a nagyapám épített nekünk bunkit (amikor nagyobbak lettünk, már mi is magunknak), ahová kerültek be kiszuperált polski ülések, fa rekeszek polcnak, fatuskó asztalnak, meg mindenféle,amit találtunk. Gyakorlatilag azt csináltunk, amit akartunk, kivéve a pacsálás. A kerti csap ott volt a mamáék konyhájának az ablaka alatt, ő meg vagy a konyhában volt, vagy a kertben, úgyhogy a szeme mindig a pályán volt, még csak suttyomban sem tudtunk vizet szerezni sohasem. Ha mégis megpróbáltuk, akkor a fakanállal a kezében szaladt utánunk, és általában akit kergetett, az a nevetéstől ki is lötykölte azt a kevés vizet is, amit megszerzett. A száraz homokkal nem volt szórakoztató játszani. Később az én gyerekeimnek én már megengedtem természetesen, de ő akkor is mindig morgott velük is, velem is. A fiúk emlegetik is mindig, hogy hányszor mondta nekik, hogy "megállj, megmondlak apádnak"
Szóval ilyen előzmények után ezek a sárkonyhák komoly élményt jelentenek nekem, olyan jó lehet ilyen helyen gyereknek lenni, ahol ilyen gondossággal készülnek arra, hogy az otthon töltött napok is élményt jelentsenek. El is raktároztam magamban, hogy ha majd egyszer lesz unokám, biztosan csinálni fogok neki, és mindenfélét fogunk ott sütni -főzni homokból, földből, kis ágacskákból, fűből. És ott, vele én is kárpótolom majd magam azokért a kimaradt dolgokért.
Az mindig jó, amikor nem úgy indul a nap, hogy menni kell dolgozni. Általában az ilyen napokon azt gondolom, bármi jöhet, az csak jó lehet. De azért persze számítok arra, hogy valami történik is.
Ma a valami történik dolog kimaradt, nem voltunk sehol, épp csak teregetni merészkedtem ki az udvarra. Volt kora délután a teraszon lévő hőmérőn 44 fok is, ami azért júniusban igazán nem semmi.
Na nem baj, így is jó volt ez, ahogy volt. Minden rendben, és ez a lényeg.
Nagyon lassan haladok a héten a könyvvel, amit olvasok, úgyhogy most még arról nem írok. Helyette megmutatom az új körmeimet, merthogy ma délután megszépült a kezem. Mondjuk ráfért, mert most három hét után sem maradt szép, a héten már kifejezetten nem szerettem látni a kezeimet.
Nem jól jött ki amúgy, mert Patrik pont ma jött haza, és így nem sokat találkoztunk, de ezen már nem tudtam változtatni. Jó, hát azért nagy tragédia nem történt, csak én érzem hülyén magam ettől.
Azt nem is írtam a héten, hogy Roli is dolgozik már. Nem sikerült pont olyan munkát szereznie, amit elképzelt magának, pedig elég sokáig keresgélt. (Az mendemonda, hogy könnyű diákmunkásként elhelyezkedni, ha nem a vendéglátásban keresgél valaki, és nem csak nyárra tervez, hanem hosszabb távra is) Meg kellett alkudnia olyannal, amire előzetesen kevésbé volt nyitott. Egy nagy játéknagyker raktárában dolgozik, a webáruház rendeléseit készítik össze. Tetszik neki egyébként, de elfáradt az első napokban, leginkább azért, mert egész nap leülni sem nagyon van lehetőség, ehhez ő nincs hozzászokva (még) De hasonlóan a többiekhez, őt sem olyan fából faragták, hogy az első nehézségek után feladja.
Na és akkor a körmeim..
Érkezik a hőkupola, vagy mi a szösz, és állítólag még melegebb lesz hétvégén. Úgy kb olyasmi, amilyen még nem is volt. Nehéz elképzelni, de meg fogjuk tudni milyen is ez.
Az egyébként egészen hihetetlen, hogy alig egy hónapja még fáztunk, most meg sosem látott melegről beszélnek. Remélem, hogy holnap és a hétvégén a kint dolgozó emberek közül is csak annak kell menni, akinek tényleg nagyon muszáj. Nagyon kemény megpróbáltatás lehet ilyenkor az utakon és a földeken dolgozni.
Ma volt több olyan dolgom is a munkahelyen, ami jó hosszú időre lefoglalt, és jól oda is kellett figyelnem rá. Még egy maradt is holnapra, mert nem akartam félbe hagyni, de nem végeztem volna vele. Pont jó lesz az holnapra.
Azt, hogy az élet mekkora rendező, mindannyian tudjuk. Milliószor elpuffogtatott klisé, mint ahogy az is, hogy a kollégáinkkal több időt töltünk együtt, mint a családunkkal, ezért aztán nem baj, ha jóban vagy velük. Mindkettő igaz egyébként. Amikor pár évvel ezelőtt átkerültem.a mostani munkakörömbe, egy teljesen új környezetben találtam magam. Az az ember, akivel a legszorosabban kellett együtt dolgoznom, szintén akkoriban került oda. Bevallom, nem örültem neki, mert az addigi felületes ismeretségünk alapján azt gondoltam róla, hogy egy borzasztó link alak.
Aztán szépen együtt tanultunk meg mindent, és menet közben kiderült, hogy ugyan vannak link húzásai, néha vállalhatatlan dolgai, de amikor arra van szükség, akkor elképesztő energiával és tök jó meglátásokkal csinálja, amit kell. Így aztán szépen, fokozatosan mindig több mindent tanult meg. A napi rutint bármikor egyedül is meg tudja oldani, és a mindennapi nehézségeken is tök jól az tudjuk segíteni egymást. Ha nekem van nehéz napom, akkor ő próbál felviditani, vagy segíteni, és fordítva is így van. Tök sok mindenben hallgat rám, kikéri a véleményemet, és tudom, felhívhatnám az éjszaka közepén is segítséget kérni, jönne.
Na most ez azért jutott eszembe, mert ma van a szülinapja neki is, ahogy Timi barátnőmnek is, és épp nemrég írta, hogy csomagolt el nekem egy szelet tortát, mert ezt meg kell kóstolnom nekem is.
Jó azért, hogy nem mindenben döntünk csak mi magunk, mert őt például biztosan sosem ismertem volna meg így, ha az élet nem szól közbe.
Mi sem mindig értünk egyet mindenben. Most is van több téma is, ami még gondolkodási és tervezési fázisban van. Nem teljesen ugyanaz a véleményünk, nem is pontosan ugyanazt akarjuk. Az ilyen vitás helyzetekben általában azért én vagyok a kompromisszumképesebb fél, mondjuk ő meg a felkészültebb és a jobban érvelő. Igaz, én sokszor érzelem alapú megközelítésből szemlélek mindent, ő meg nagyon szigorúan a realitások talaján mozog.
Majd amikor érdemi döntés születik, elmesélem ezt a mostani helyzetet is normálisan. Ha lesz mit. Mondjuk valamelyik részéről biztosan lesz.
Majdnem pontosan ennyi ideje már annak a bizonyos első csóknak, ami aztán végül úgy tűnik, örökre megpecsételte kettőnk közös sorsát. Azért csak majdnem, mert most fél tíz múlt, 33 évvel ezelőtt meg egy órával korábban történt. Ugyanilyen nyári nap volt akkor is, csak éppen akkor a nyári szünetet élveztük.
Nekem kezdettől fogva olyan volt ő, mint amire azt mondják, hogy hazaérkeztem. Biztosan nem hangzik hitelesnek, hiszen akkor 15 éves voltam csak, de azonnal biztos voltam benne, hogy ő lesz az, aki mellett majd megöregszem.
Tartalmas évek voltak, az biztos. Nem is biztos, hogy mindent úgy tudtunk kiélvezni, ahogy lehetett volna, mindig voltak célok, amiket el akartunk érni, és megfelelő komolysággal álltunk minden ilyenhez.
Várhatóan azért még van egy jó harminc évünk együtt. És igazából, ha tudjuk egymást szeretni, az pont elég is lesz. Minden más jó csak ráadás.
Ma megint abban a furcsa helyzetben találtuk magunkat délelőtt Rolival, hogy dacára a népes családunknak, megint ketten vagyunk. Még a végén nem is lesz ez fura.
Balázs ma is dolgozott. Egyébként, ha nem a felesége, hanem a kollégája lennék, imába foglalnám a nevét, mert ő az a kolléga, aki bármikor helyettesít, segít, megoldja. Szerintem kicsit vissza is élnek ezzel, szerinte ez tök rendben lévő hosszútávú befektetés, mert majd amikor egyszer neki kell valami, akkor ők is így állnak majd hozzá. Legyen neki igaza, de én egyelőre nem nagy örömmel szoktam fogadni ezeket a befektetéseket.
Így aztán voltunk kettesben Rolival drs-t visszaváltani meg vásárolni a lidlben. Amúgy egy hajcsár vásárlás közben, nincs gondolkodás, egész egyszerűen közli, hogy na, akkor célzottan oda megyünk, ami kell, és már mehetünk is. És nem érti, hogy én nem így működök, mert sokszor menet közben találom ki, hogy még ezt vagy azt fogok csinálni, és akkor ahhoz kell vennem pár dolgot. Azért persze én győztem, és az én gondolataim mentén haladtunk, de felhívta a figyelmemet, hogy ő egyébként már rég végzett volna.
Ebédre készült kolbászkrémes csirke, sajtos krumpli, gyros, fokhagymás mártogatós és paradicsomos uborksaláta (ez utóbbi street kitchenes recept, és nagy rajongója lettem). Sütöttem egy meggyes piskótát is, úgyhogy ma azért a kalória számláló kicsit kevésbé közelített ahhoz, ami egy nap belefér bárkinek is, de mégiscsak vasárnap van.
Délután megcsináltam a szokásos vasárnapi takarítást. Megérkeztek anyukámék is ma a nyaralásból. Érdekes, hogy annak ellenére is, hogy azért jól érezték magukat, tetszett nekik minden, úgy tűnik, jobban értékelték, hogy ma már itthon vannak. Igaz, nem mindenkinek való ez az utazás dolog sem. Ők valószínűleg ebbe a táborba tartoznak.
Ma arra ébredtünk, hogy nem csak a nyári szünet köszöntött be, hanem a nyár is rákapcsolt ezerrel, és megmutatta, hogy nem viccel.
Nálunk is (rajtam kívül) mindenki jobban szereti a maximum huszonnyolc fokot, így aztán ma már nagyjából világvége is volt. Vagyis lett volna, ha nincs a klíma, ami egész nap biztosítja a lakásban a huszonöt fokot. Szerencsére azért nem hűtik agyon, és így engem sem zavar. Tény, hogy enélkül itt a tetőtérben lenne legalább 32 fok, főleg, mert rendesen körbe is süti a nap a házat. Amit ilyenkor borzasztóan utálok, az az, hogy mindenki mindent be is sötétít. Logikus, persze, de attól még én utálom.
Balázs dolgozott ma, de az ebédet már öten ettük meg, ma Patrik is itthon volt. Mindig jó, amikor itthon van, még akkor is, ha egyébként nem egy szószátyár gyerek, és csak azt lehet megtudni tőle, amit ő úgy gondol. Igaz, a többiekre sem feltétlenül jellemző az, hogy sok mindent mondanak el arról, ami épp foglalkoztatja őket. Ez alól Roli kivétel, de ő is csak akkor, ha épp olyan kedve van.
Olvastam már tavaly a Villa sorozatot az írónőtől, így nem ismeretlen a stílus. Mégis most egy kicsit nehezen hangolódtam rá erre a könyvre, aminek van második része is, és nem lesz nagy meglepetés, hogy várhatóan egy hét múlva ilyenkor majd azzal a könyvvel jövök.
Bevallom, most ezt egy kicsit untam, és egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam sem a történettől, sem úgy egyáltalán a hangulattól, vagy épp a korszaktól, amiben a vidéki kisbolt eseményei zajlanak.
Hogy ilyen előzmények után miért olvasom el mégis a második részt? Hát mert semmit nem hagyunk félbe, és mert kíváncsi vagyok rá, hogy végül a második könyvben megérkezik e az, amit gondoltam előzetesen.
Vannak most nálunk diákok, akik nem diákmunkásként érkeztek hozzánk, hanem az iskolai kötelező gyakorlatot töltik itt. Most éppen csak lányok, tavaly vegyesen voltak fiúk is, lányok is. Ők már a sokadik ilyen diákcsoport, akik megfordulnak nálunk. Voltak azért, akik különösen közel kerültek hozzám abban az időben, amit ott töltöttek, és voltak, akikkel nagyon nehéz volt megtalálni a közös hangot. Olyan is van, aki a mai napig is a cégnél dolgozik, olyan is, aki pár évet dolgozott nálunk, aztán továbblépett.
A mostani lányok ahhoz a társasághoz tartoznak, akikkel nem sikerül közös nevezőre jutni, ezt már most tudom. Még úgy is, hogy ma, amikor az egyikük rosszul lett, akkor velem volt, próbáltam megnyugtatni, segíteni neki. Mondjuk ő valószínűleg nem is tud jönni majd többet.
Egyébként szerencsétlenül van kezelve ez az egész kötelező gyakorlat dolog is, nagyjából mindenkinek nyűg. Ők nem tudják mit kéne csinálniuk, mi nem tudjuk, mit kellene nekik elmondani, megtanítani. Ők középiskolások. Az egyetemistáknál jobb a helyzet, mert nekik van világos terv, amit követni kell, és el kell jutni valahonnan valahová.
De az mindenképpen jó, hogy az ilyen alkalmak kicsit mindenkit kizökkentenek a hétköznapi unalmas dolgokból.
Érdekesen alakul ez a hét, mert minden nap egyszerre végtelen hosszúságú és mégis gyorsan telik. Nagyjából hajnali öttől este tizenegyig minden perc ki van használva, és ugyan vannak olyan részei a napnak, amikor szívesen ledőlnék a kanapéra, de azért csak csinálom tovább. Az nekem továbbra is sokat segít, hogy süt a nap, még akkor is, ha már e téren sem vagyok a régi én sem, és előfordul, hogy megizzad a hátam, vagy épp a hajam töve. De azért most ez így jó.
Ami meg nem, azzal átmenetileg nem foglalkozom..
Még délután volt valami téma ötletem, amiről írni szerettem volna. Aztán persze akkor teljesen mást csináltam, és nem kezdtem el, most meg már fogalmam sincs róla, hogy mi volt az. Mentegethetném magam, de felesleges. Tök sokszor fordul elő már, hogy nem emlékszem dolgokra.
Most meg egyébként is nagyon fáj a fejem. Ami nem olyan gyakori már, mint régen, de ha van, akkor az elég intenzív. Elvileg jön a meleg, biztos azt érzem. De amíg eddig azt gondoltam, hogy majd a fürdés meg az alvás elég lesz, mostanra már tudom, hogy be kell vennem egy fájdalomcsillapítót, mert ennek a fele sem tréfa.
Úgyhogy ma semmi érdekeset nem fogok írni.
Már megint. Csak úgy repülnek a hetek, és mindig azon kapom magam, hogy már megint kezdődik egy új. Nem tudom egyébként, hogy ha lenne ilyen varázspálcám, akkor hol állítanám meg az időt. Az biztos, hogy nem olyan nap lenne, amikor épp dolgozom, mert amennyire szerettem régen a munkámat, mostanra már ha érzelmet kell kapcsolni hozzá, nem ez a szó jut eszembe. Azt sem mondhatom, hogy a hideg ráz tőle, de bőven elértem oda, hogy leginkább az tart itt, hogy tisztában vagyok azzal, hogy az én életkoromnak és végzettségemnek megfelelő plafont értem el. És ez csak szimplán realitás, semmi több. A legnagyobb feladatom ezzel kapcsolatban, hogy helyén kezeljem azt, hogy nem nagyon tudok lelkesedéssel csinálni semmit.
Ma Erikkel ketten mentünk reggel, Balázs home officeban volt. Na, ez a rész az, ami azért mindig olyan jó érzés. Tök más Eriknek ez az oldala, amit így ismertem meg, és nagyon hálás vagyok érte, hogy lehetőségem van rá.
Balázs főzött nekünk mire hazaértünk, ami tök jól is jött, mert fél négyre mentem fodrászhoz. Jó sokáig ott voltam, mert ma a nagyon fekete hajamba varázsoltunk némi barna melírt. Elsőre tetszik, majd meglátjuk hogy hosszú távon mennyire lesz ez az enyém, vagy visszatérünk az egyszínű feketére.
Igaz, pár éve ez a hajhossz is elképzelhetetlen volt még, úgyhogy bármi megtörténhet.
Ma sem volt az a felhőtlen nyári nap, ami lehetett volna akár így, 14-én. Délután többször is volt felhőszakadás, ami sosincs rám túl jó hatással.
Mondjuk ma éppen ilyen spájzrendrakós hangulatba hozott, úgyhogy ez azért hasznos volt. Nincs még teljesen kész, de már most sokkal jobb, mint volt. Nagyon régóta halogattam már, úgyhogy ennek most örülök. Roli segített, a polcokra ő applikálta fel a tök régen beszerzett szürke valamit (nem tapéta, de valami hasonló, csak műanyagosabb)
Ma délelőtt ketten voltunk csak itthon Rolival. Mostanában többször is előfordult már ez, de most az egész házban csak mi voltunk, tegnap anyukámék elutaztak. Annak az utazásnak külön története van. Kb másfél hónappal ezelőtt hívta az unokahúga, hogy ők mennek Horvátországba a volt főnöke ottani házát előkészíteni a nyári szezonra, nincs kedvük elmenni velük? Anyukám természetesen elsőre rögtön rávágta, hogy hát ők nem tudnak, mert vinni kell a Gergőt suliba (a húgom fia), hozza postás a nyugdíjat, van időpontjuk kontrollra, meg hát legfőképpen mi lesz, ha valami történik. Nagy nehezen kb két hét alatt azért sikerült rávenni, hogy ne mondjon nemet, az orvosi időpont átkerült egy héttel későbbre, a nyugdíj dolog megoldva, a mi lesz, ha valami történikre megnéztük a biztosítási lehetőségeket. Nem volt még tengerparton sosem, az utóbbi években meg egyébként sem szólt másról az élete, minthogy valakit ápolt, vagy rendelkezésre állt. Tegnap reggel aztán elmentek. Késő délután azért volt még némi fennforgás, mert az egyik gyógyszer itthon maradt, de szerencsére az unokahúg fia csak este indult, így sikerült eljuttatni rajta keresztül azt is. Ma már küldött képeket, jól érzik magukat, minden rendben. Remélem, hogy ez a kis utazás sokat fog segíteni neki abban, hogy kicsit más szemmel is tudja nézni a világot.
Na de visszatérve Rolira, elmentünk délelőtt kettesben vásárolni. Már napokkal ezelőtt mondta, hogy van valami fényképezőgép, amit még évekkel ezelőtt kapott Patrik egyik barátjától, amiben van egy elem, ha látok olyat, akkor vegyek már, hátha az a baja, mert már mindent kipróbált, hogy működjön, de semmi eredménye nem volt, még ezt megnézné. Én meg mondtam, hogy mintha az egyik kínai boltban láttam volna. Bementünk oda is, és tényleg olyan volt. Ahogy hazaértünk, már cserélte is, és működött a fényképezőgép. Hát azt a lelkesedést, és örömet... azóta csak azt tanulmányozza, letöltött hozzá valami német nyelvű tájékoztatót, amit a gemini segít neki lefordítani, és csak tanul, mit kell állítani, hogyan kell. Én nem értek ehhez, de ez egy olyan gép, ami rendes tekercsre fotóz, és abból, amiket napközben megtudtam róla, elég profinak tűnik. Na és mivel Roliról van szó, elég alaposan lesz tanulmányozva, és tesztelve is.
Balázs kettő előtt kicsivel ért haza, együtt ebédeltünk.
Volt délután egy jó futásunk is, mert az udvaron száradtak a ruhák, és megérkezett egy felhőszakadás.
Azért egynek jó, mert ha épp olyan passzban vagy, van bőven üzenete, tanulsága, ébreszt gondolatokat..
Elkezdődött a mi időnk szerint ma este az idei világbajnokság, amit Amerikában rendeznek. Az külön megér egy misét, hogy elvitték egy olyan országba, ahol nem sok közük van ahhoz a focihoz, amit itt játszanak, ráadásul felforgattak körülötte mindent, amit csak lehetett. Olyan amerikai módra. Persze azért követem majd az eseményeket, meg játszunk is családilag a 24.hu tippjátékán.
Mára azért jól lehűlt a levegő tényleg, nem gondoltam volna még tegnap délelőtt, hogy ma fázni is fogok.
Nem nagyon történt ma sem semmi, egy olyan tipikus hétköznapi nap volt.
Ma kicsit jobb napom volt, mint a héten eddig bármikor. Igaz, egészen komoly nagyágyút vetettem be az alvás érdekében tegnap este. A magnéziumok mellé még bevettem egy melatonint meg egy ashwagandát is. Ez így bejött, és hamar elaludtam.
A munkahelyen elég unalmas napok vannak, de találtam ki magamnak olyat, amivel most egy pár napig el tudom foglalni magam. Mondjuk pont mára jutott egy kis izgalomra, de fél óra alatt sikerült is megoldani.
Délután Balázs elment Roliért az állomásra, és ahogy leállította az autót, az akksi úgy döntött, hogy akkor részéről elég volt ez a hét év, amit a kocsinkban töltött, és nyugdíjba vonul. Betolták ketten Rolival, így haza tudtak jönni vele. Várjuk az új akksit, addig apósom kölcsönadta az ő kocsiját, hogy tudjunk dolgozni menni. A munkába járáson kívül minden mást el tudunk intézni gyalog is.
Nagyjából már itt is van a kertek alatt, mert estefelé már volt szél, és érezhetően hűlt a levegő. Volt miből ma, az biztos.
Én már délelőtt éreztem ezt a frontot. Meg is lepődtem, mert nagyon régen nem fordult ez elő, hogy annyira fájjon a fejem, hogy már az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy haza kéne jönnöm.
Délután gyalog voltunk vásárolni. Kicsit meg is bántuk, nem volt a legkomfortosabb élmény a hetven fokos aszfalton. Pedig megtettünk mindent, olyan útvonalon mentünk és jöttünk, amin már rég nem.
Hát én nem tudom hogy még mit tudnék tenni azért, hogy képes legyek újra normálisan aludni. Lefekvés előtt mindig olvasok, amivel elég jól le tudom csendesíteni az agyamat a napi mindenféle hülyeség után. Általában úgy is megyek be a hálószobába, hogy álmos vagyok. Aztán lefekszem az ágyba, és másfél percen belül kipattan a szemem, és éber vagyok. Ilyenkor még jön legalább egy, de inkább másfél óra vergődés, forgolódás, mire aztán nagy nehezen végre elalszom. Reggel meg ennek megfelelően zombiként ébredek.
Aztán persze napközben már nem érzem a fáradtságot, csak olyan kedvetlen vagyok. Szóval nem tudom mi kéne ahhoz, hogy normálisan aludjak, de eléggé unom már ezt.
Ez a mai nap a felejthető kategóriába tartozik, a jó csak az volt benne, hogy tök jó nyári nap volt. Ma ahányan voltunk, annyiféle műszakba mentünk dolgozni is, ennek megfelelően a hazaérkezés is így volt. Holnap Erik meg én együtt megyünk, Balázs nem dolgozik, de jófej, és minket elvisz majd. Utána meg már egész héten együtt megyünk.
Ma este az alvás érdekében a magnézium mellé bevetem a melatonint is, hátha.
Tegnap még volt olyan terv, hogy ma elmegyünk valahová a Balaton környékén, de a fiúknál nem aratott osztatlan sikert az ötlet, nélkülük még nem akartunk menni. Balázs még reggel is megkérdezte, hogy megyünk e, de a kérdésre, hogy van e kedve ennyit vezetni, mondta, hogy annyira nem, úgyhogy elengedtem én is.
Én leginkább azért mentem volna, mert tudtam, ha itthon maradunk, akkor én majd találok magamnak a kismillió halogatott házimunka közül valamit, és igazából az lesz a pihenés, hogy egész nap teszek -veszek. Elég rosszul lettem kalibrálva e téren, mert amíg a fiúknak is, Balázsnak is mindig van valami, amit meg kell nézni a youtube-on, a tévében, vagy bárhol, és tök jól elvannak ilyenekkel egész nap is akár, addig én egyfolytában csak azt látom magam előtt, hogy mi mindent kell megcsinálni. Igen, tudom én is, hogy nyugodtan ücsöröghetnék a könyvemmel egész nap is akár, de azt hoztam magammal a gyerekkoromból, hogy pihenni majd este kell, addig dolog van, ráadásul egy nő, egy asszony mindig kell, hogy csináljon valamit. Akkor tudom ezt elengedni, ha nem vagyunk itthon.
És igen, kimostam az összes ágyneműt, ebédre csináltam saslikot meg héjában főtt krumplit, sült krumpli salátát és sült krumplit. Délután sütöttem banánkenyeret meg túrótortát. Ez utóbbi nagyon nem lett jó, az állaga legalábbis egy óra sütés után sem, pedig elvileg negyven perc is elég lett volna. Nem ez lesz a kedvenc sütink..
Kicsit most olyan időszakomat élem, amikor csak szépen, magammal beszélem meg a dolgaimat. Jó társaság vagyok, kritikus is, megértő is. Néha egy hajcsár, máskor megengedőbb. Tök érdekes egyébként még magamnak is, hogy pont ilyenkor, amikor egyébként sokkal jobban szoktam érezni magam, mint az év többi időszakában. Van egy kis kiégés is ebben, mert nem véletlen, hogy mostanában leginkább olyankor a legjobb nekem, amikor valami olyasmit csinálok, amit még sosem, de szerettem volna, vagy olyan helyen vagyok, ahol még sosem jártam. Vagy jártam, de nem láttam mindent. Kicsit úgy érzem, még mindig annyi minden van a világban, amit nem láttam, nem tapasztaltam, nem éreztem, nem kóstoltam, de egy csomó mindenről végzetesen lemaradtam.
Nem csinálnék másképp semmit, azt legalábbis biztosan nem, ami az elmúlt 27 évben történt, az az eddigi 48 évem legjobb része.
Gondolom ez csak valami átmeneti dolog, és nyilván összefügg azzal, hogy a héten sokat küszködtem ezzel a lábfájás dologgal, és nem tudtam semmiben sem teljesen részt venni és jelen lenni.
