Dius gondol... mit is?
A múltkori sajnálatos könyvélmény után mindenképpen szerettem volna egy másik könyvet az írónőtől, hogy feledtesse azt. Jó választás volt ez a könyve, mert ugyan nagyon modern, és szokás szerint nagyon szókimondó, de mégis olyan gyönyörűen felépített történet két megsebzett, egymástól teljesen eltérő életet élő ember közös gyógyulásáról.
Jó volt olvasni, tetszett. Képtelen vagyok többet írni, mert nagyon fáj a lábam, ha ülök.
Ma is nagyon korán kezdődött a nap, hajnali ötkor már dolgoztunk. Jól jött most ez, mert a tegnapi maratoni projekt megbeszélés után ma egy újabb következett. Ezek amúgy hasznosak, meg minden, de van az a hátránya, hogy abban a pár órában semmi mást nem lehet csinálni, mert itt ha megosztom a figyelmemet, akkor végzetesen lemaradok.
A feszített tempójú nap után kifejezetten jól jött a program, amit Erik foglalt még a múlt héten mindannyiunknak. Voltunk a Karmelitában ilyen körbevezetésen. A kocsit Őrmezőn hagytuk a P+R parkolóban, vonattal átmentünk a Délibe, onnan metróval a Széll Kálmán térre, és onnan busszal mentünk fel a Várhoz. Sajnos nem volt ma valami szép idő, így a kilátást nem tudtuk kiélvezni, de majd ezt pótoljuk. A Karmelita olyan, mint aminek láttuk már a videókon május elején. Kétség nem férhet hozzá, hogy nagyon komolyan felújították, minden részletre figyeltek. Az én ízlésemnek kicsit talán tol sok mindenre is. Elképesztő volt a kert szépsége, a "terasz" impozáns látványa. Ha még a kilátás olyan lett volna, amilyenhez sajnos nem volt szerencsénk...
Érdemes egyszer elmenni, és megnézni személyesen. Az, hogy ki mit gondol majd róla, úgyis a saját szimpátiái alapján fog majd eldőlni.
Ez a hét nem a hosszú posztok hete lesz, az már most biztos.
Ma már reggel borzasztó fejfájással keltem, ami nagyon nehezen múlt el. Vagyis teljesen nem is múlt el, csak eltompult annyira, hogy már alig vettem észre. Estig jó is volt minden y aztán kezdődött megint elölről. Jelen pillanatban is szenvedek vele. Hogy ez az új gyógyszer hatása, vagy az időjárás hozadéka, azt csak a Jóisten tudja.
Nincs rám jó hatással ez a szürkeség. Még az eső csak hagyján, tudom, hogy szükség van a vízre. De ez az egész napos félhomály, ez engem kikészít. Pedig most ez lesz egy darabig, tudom.
Korán mentünk ma dolgozni, mert délután mentem a nőgyógyászatra, végre az összes leletem rendelkezésre állt. Nagy szerencsém volt, mert bejelentkeztem, és nem is volt senki előttem (az mondjuk egy érdekes helyzet, hogy időpontot nem kaptam volna). Megnézte az összes leletet jó alaposan, a csontsűrűség mérés eredményét látva mondta, hogy ezzel azért menjek tovább, mert erre kell kezelés, de megnyugtattam, hogy az is folyamatban van már. Többféle lehetőséget vázolt fel, végül egy Ladybon nevű tablettában egyeztünk meg. Körülbelül négy -hat hét, mire érdemi változást tapasztalatok. Nagyon bízom benne, hogy pont olyan hatással lesz rám, amilyet elképzeltem, és visszakapom a régi énemet sok mindenben..
Én reggel rácsodálkoztam erre az esős, borús időre. Kb úgy, mintha amúgy nem november lenne, és nem hallottam volna amúgy is már a múlt héten, hogy valami ilyesmi várható.
Ha hétfő, akkor ugye dolgozni is menni kellett. Négy nap itthon lét után nem volt annyira szívderítő élmény elindulni. Szerencsére azért nem volt annyira rossz nap, mint amilyen nehéznek tűnt még reggel.
Ma csak ilyen átlagos nap volt. Még abban ellenére is, hogy délelőtt kölcsönösen felidegesítettük egymást. Én Balázst azzal, hogy boltba kellett menni, ő meg engem azzal, hogy kikérte magának. Amúgy gyalog akartam menni, mert sütött a nap akkor már, és gondoltam, legalább lesz egy kis mozgás is erre a napra. Na mimdegy is, túl vagyunk rajta. Végül az ebéd is elkészült, almás kalácsot is sütöttem.
Kimostam az ágyneműhuzatokat. Azt valamiért nem tudom elengedni, hogy ne úgy csináljam, hogy mindent egyszerre. Meg ugye a lehúzás meg a mosás, szárítóba átpakolás még hagyján, de ezeket fel is kell utána húzni. Mire idáig jutottam, már elég rendesen fájt a fejem, bármit is csináltam, ma valahogy nem akart elmúlni
Este még megnéztük a Fradi meccset, addigra Erik is hazaérkezett, így újra négyen vagyunk.
Lassan megszokottá válik, hogy hétvégente csökkentett létszámmal vagyunk itthon. Patrik is tegnap volt itthon, így őt sem vártuk ma, Erik meg tegnap este munka után elment, csak vasárnap várható. Ez persze így teljesen normális, csak még mindig fura.
Balázs dolgozott ma, így délelőtt ketten voltunk csak Rolival. A szokásos dolgokat csináltam ma, de aztán elmentünk moziba délután (mondjuk azt az öt óra körüli indulást már inkább estének kell nevezni). Megnéztük az Örökség című magyar filmet. Mucsi Zoltán a főszereplő, mellette Lengyel Tamás és Molnár Áron. Amit Mucsi alakít ebben a filmben is, az zseni. Vagyis mondjuk inkább úgy, hogy ez is zseni. Egyébként nélküle valószínűleg sokkal kevésbé lett volna érdekes az egész, kellett hozzá az ő személyisége.
Az nem titok, hogy a Viskó az egyik kedvenc könyvem, amiatt, amilyen hatással volt rám. Így, amikor láttam, hogy megjelenik a folytatása, nem is volt kérdés, hogy megveszem. Amikor megérkezett, még mást olvastam, így kicsit pihentettem a polcon, de minden nap készültem rá, hogy majd mikor kezdem el végre.
Nem okozott csalódást, sőt. Nagyon szerettem olvasni annak ellenére is, hogy nagyon kemény ez a téma, amit feldolgoz. Ahogy az első rész is, így most is igazából teljesen elvitte a fókuszt az igazi borzalmakról. Az ember tisztában van vele folyamatosan, mégis minden mondatból olyan mélységesen őszinte hit és nyugalom árad, ami egyszerűen át is ragad az emberre. Az a pár este, amíg olvastam egészen felszabadító hatással volt rám, olyan sok mindennel kapcsolatban kerültem más kapcsolatba. Nagyon jól esett a lelkemnek.
Azoknak, akik semmilyen formában nem tudnak kapcsolódni Istenhez és a valláshoz, semmiképpen sem ajánlom. Mindenki másnak pedig nagyon is.
Kilencre volt időpontom ma a reumatológiára. Kicsit előbb értem oda (és mekkora meglepetés ért, amikor út közben rám dudált Balázs, aki ugyan dolgozott, de kijött, hogy apósom kocsiját leadják a szerelőnél, és aztán onnan hazavigye), de már jó sokan voltak a váróban. El is könyveltem magamban, hogy na, itt aztán majd jó sokat kell várnom, de nyílt az ajtó, és az én nevemet mondták. A doktornő kedves volt, szimpatikus, megnézte a leletemet, megvizsgált, de már a vizsgálat előtt leszögezte, hogy ez neki kevés, még kell plusz laborvizsgálat, és röntgen is. A vizsgálat után odaadta a beutalókat, meg életmódi tanácsokkal látott el, és aztán majd vár december elsején újra az újabb leletekkel.
A röntgent meg is csinálták ma, és délután már láttam az eredményt is az eeszt -ben. Érteni nem értek hozzá, de nem az van rajta, hogy minden szuper, és egy fényes gyöngysorként látható a gerincem.
Délután beszéltem a háziorvosommal is, aki enyhén szólva kiakadt azon, hogy érdemi információkat nem kaptam, meg kezelési terv szóba sem került, de megbeszéltük, hogy ha december elsején is hasonló lesz, akkor kitaláljuk közösen, hogyan tovább.
Este megnéztük az AC Milan - Fradi meccset. Bámulatos meccs volt, és a Fradi nyert. Nem mertem volna előzetesen fogadni erre, az biztos, de nagyon jó volt még tévén keresztül is átélni.
Azon gondolkodtam ma napközben, amikor egyszerre három dolgot csináltam, hogy milyen jó, hogy amúgy ez már nekem péntek. De leginkább milyen jó, hogy képes voltam arra, hogy úgy döntsek, ha már orvoshoz megyek, akkor adok magamnak két napot, ami nem a munkáról fog szólni. Nem is olyan régen még nem döntöttem volna így, hanem mentem volna az orvos után dolgozni, és görcsöltem volna napokig, hogy jajj, ne legyen mínusz órám, jajj, hívjanak már be, ne késsek sokat. Azt nem mondom, hogy semmi motoszkáló gondolat nincs bennem még most is, hogy igazából akár mehetnék is dolgozni is, tehát még van hova fejlődni.
A mai nap sokkal jobb volt a tegnapinál, egész egyszerűen csak azért, mert sütött a nap. Nem volt kevésbé hideg, mint tegnap, mégis tök más érzés volt.
A tegnap esti kedvetlenség csak az előszobája volt annak, ami még utána várt rám. Már egy ideje küzdök megint a nyugtalan láb szindrómával, de tegnap este valamiért még az egyébként csak zavaró, de elviselhető kategória valahogy a négyzetre emelte magát. Nem elég, hogy nem tudtam aludni miatta, mert amikor nem éreztem azt, hogy mindenképpen mozgatni kell a lábamat, vagy épp fel kell állnom, vagy meg kell masszíroznom, és már épp azon a határon voltam, ahonnan alig pár pillanat alatt lehet átcsúszni az ébrenlétből az alvásba, akkor jött az igazi kalimpálós "roham", amitől aztán újra éber lettem. Eltelt így pár óra, és eléggé megviselt az egész.
Azzal is egyébként is tele van a hócipőm, hogy egyébként tök egészséges vagyok, vagyis lehetnék, de ilyen hülyeségekkel kell mindig foglalkozni, és gondolkodnia, hogy akkor vajon merre induljak, kitől várhatok segítséget.
A munkanap eltelt elég gyorsan, befejeztem a határidős feladatomat, megcsináltam minden napi és időszakos dolgomat. Nagy kihívást egyik sem jelentett, de annak is megvan a maga szépsége, amikor az ember tud eléggé magabiztos lenni a saját tudását illetően.
Ez a szürkeség nekem nem a barátom egyáltalán, borzasztóan hiányzik a nyári napsütés. Nem a kánikula, meg a hőkupola, de az a normális fajta, az jó lenne. Ha van még egyáltalán bármi, ami normális ezen a világon.
A nap jó híre, hogy mától december 24-e is munkaszüneti nap.
Ma reggel nagyjából minden megvolt, ami miatt nem szeretem a hétfőt. Sötét volt, hideg, esett az eső, és menni kellett dolgozni.
Nem is volt túl jó nap ez a mai, még azt is megtapasztaltam, hogy milyen úgy átélni a hőhullámot, hogy közben amúgy fázol.
Nem is tudok mást mesélni, meg kedvem sincs hozzá.
Ma igazi lustálkodós napot tartottunk. Na nem olyan egész nap netflixet bámulósat, de nagyjából házimunka menteset. A KFC -ben ebédeltem, aztán elmentünk Partikhoz, Hazafelé még ettünk amerikai palacsintát és churrost a kfc-ben, mert ebéd után nem fért már belénk.
Aztán megnéztük a Fradi meccset a tévében. És igaz, utána azért gyorsan megcsináltam a szokásos vasárnapi fürdő takarítást, meg felmostam, de az egész megvolt kb negyven perc alatt, és megért nekem annyit, hogy ne legyen hiányérzetem.
Ez most egy kicsit sem megszokott szombati nap volt. Tegnapra volt időpontom a körmöshöz, de hét közben hívott, hogy van náluk egy nem is olyan kicsi probléma, lehet e arról szó, hogy szombaton 11-re megyek. Természetesen lehetett, még akkor is, ha egy csomó mindent kellett átszerveznem magamban.
Azt már a telefonban is mondta, hogy a legfiatalabb gyerekét érte baleset, azt is, hogy milyen sérülései vannak. De ma, amikor elmesélte az egészet, azt éreztem, hogy minden szülő legvadabb rémálmát élték át. Nem tervezem ki a magánéletüket, így nem mesélem el, hogy mi is történt pontosan, de múlt hét szombaton a rendőrség hívta őket azzal, hogy életveszélyes állapotban van a gyerek egy borzasztóan buta dolog miatt történt baleset következtében. Kemény és szívfacsaró dolgokat éltek át. Szerencsére úgy tűnik, mostanra túl vannak a legnehezebb napokon, és a gyerek is jól van (már amennyire egy ilyen után lehet jól lenni)
Végighallgatva őt magamban hálát adtam a gyerekeimnek azért, hogy mindig képesek voltak észnél lenni (mondjuk bárki bárhová megy, úgy köszönök el, hogy ésszel ".
Mire végeztem már Patrik is itthon volt, hárman meg is ebédeltek. Erik még aludt, ő még tegnap éjszaka dolgozott.
Délután voltunk a temetőben, aztán Erik elment Pestre. Patrik estig itt volt, nyolc körül jöttek érte a barátai, mentek bulizni valahova. (És igen, elhangzott a szokásos intelem is, mielőtt elment)
Olyan szép ennek a könyvnek a borítója. Ezért hoztam el a könyvtárból, pedig a novellás kötetek nem annyira állnak közel hozzám. Semmi baj nincs a műfajjal, de könyv formában a regényeket szeretem. A novellákkal kapcsolatban mindig marad bennem valami hiányérzet.
Ettől függetlenül ez a kötet nem csak kívül szép, hanem a tartalma is. Olyan kis léleksimogató minden kis történet. Azon a pár estén, amit az olvasással töltöttem nagyon jól kikapcsolt, teljesen kívül tudtam kerülni minden hétköznapi problémán.
Úgyhogy zaklatottabb időszakokra mindenkinek ajánlom.
Ma korábban hazajöttem, mert van plusz órám. Ez a plusz/mínusz óra egy igazi hülyeség amúgy, de nálunk hatalmas érdeklődés kíséri mindig a főnökség részéről. Főleg olyankor, amikor az éppen aktuális munkaidő keret végén járunk. Mindegy, nem bántam egyáltalán, hogy el kellett jönnöm. Igaz, semmi látszata nem volt, mert azon kívül, hogy összepakoltam a konyhában, nem sok hasznos dolgot csináltam. Leginkább azért, mert semmihez semmi kedvet nem éreztem.
Már most a holnap délutánt várom.
Ahol amúgy kegyetlen zűrzavar uralkodik. Egyfelől próbálom felvenni a tempót a projektmunkában, mert ahogy telik az idő, úgy lesz egyre több a feladat, miközben az egyébként a munkám részeként végzett feladatok sem lettek kevesebbek. Kicsit lélekölő, mert a plusz munkáért jelenleg csak még több munkát lehet kapni, és még egyéb módon is nagyon kevés sikerélményt ad. Vannak napok, amikor annyit kell zsonglőrködni és lavírozni a két világ között, hogy már attól kiborulok, ha csak végiggondolom. De nem szokásom semmit sem feladni, így ezt is végigcsinálom. Legfeljebb majd az lesz a legnagyobb tanulsága, hogy először és utoljára.
A munkában töltött zűrzavar mellett folyamatosan próbálom lecsendesíteni a gondolataimat, kívül tartani a hülyéket, a károgókat, a bezzeg embereket, és azzal foglalkozni, ami ad valamit. Bármit, ami jó érzésekkel tölt el, ami bármennyi boldogságot hoz, amitől mosolyogni lehet. Ez legalább olyan komoly és nehéz feladat, mint a munkahelyi, csak másképp.
Egyre nagyobb igényem van (lenne) arra, hogy olyan környezet vegyen körül, ahol rend és rendezettség van. Ez is olyan, amivel sokat foglalkozom, gondolkodom, tervezgetek. Addig úgysem nyugszom, amíg nem valósítom meg.
És mindezek mellett komolyan figyelem magam, hogy mi milyen hatással van rám, hogyan és mitől tudok jól működni. Jövő héten megyek reumatológiára, remélhetőleg végre választ kapok arra, hogy milyen teendőim vannak a csökkent csontsűrűség és a csontritkulás kapcsán. Aztán valamikor novemberben remélhetőleg el tudok menni a nőgyógyászatra is, és ott is válasz kerül arra, hogy hogyan tovább.
Hát ilyen most az én fejemben lenni.
Ma is nagyon fáradt és nyűgös vagyok, így ma sem leszek túlságosan bőbeszédű. Mondjuk kb arról tudok beszámolni csak, hogy ma is voltam dolgozni, helyettesítek is a héten, ami most a legkevésbé sem hiányzott a saját munkám és a plusz feladataim mellé. Nem mintha kívánságműsor lenne..
Délután voltam fodrásznál, az azért jó volt. Főleg az a hajmosás, már megint. Ráadásul itt ilyen fekvő fejmosó van. Gond nélkül tudtam volna aludni is egyet.
És most lassan meg is teszem.
Nem aludtam valami jól, de már találtam rá magyarázatot is. Telihold van ugyanis és amíg fiatalabb koromban hülyének néztem, vagy magamban még ki is nevettem azt, akk ilyenre panaszkodott, mostanában már tudom, hogy ha, hát ők sem ők nélkül mondták ezt.
A kialvatlanság mellé cserébe volt ma jó sok munkám. De ugye van az a mondás, hogy nesze sánta, itt egy púp.
A fentiek miatt nem írok most arról, amiről eredetileg terveztem. Nincs már türelmem hozzá ma. Lehet, hogy holnapra meg elfelejtem, de akkor már úgyis mindegy lesz.
Ma az óraállitásnak köszönhetően egy ilyen végtelen hosszúságúnak tűnő nap volt. Nem volt ezzel baj, mert amúgy a vasárnapok mindig túl gyorsan telnek el. Délelőtt még a nap is sütött, én kis naiv azt hittem, ki is tart majd egész nap.
Balázs dolgozott ma. Szegény, felébredt a régi idő szerinti szokásos időben, de ugye akkor már egy órával korábban volt. Visszaaludni már nem mert, úgyhogy a nappaliban videózva találtam rá, amikor háromnegyed négykor mentem inni.
Délelőtt takarítottam, végre egy csomó mindent megcsináltam, amit már régóta halogattam, a kárpittisztítóval rendbe raktam a lábtörlőt, a kanapé karfáját, mindenhol porszívóztam, felmostam. Ebéd után még folytattam a takarítást egészen a Fradi meccs kezdetéig.
Megnéztük a meccset is, végre láttunk egy olcsó bajnoki találkozót, amit érdemes volt nézni.
A meccs után még Balázs elment Erikért az állomásra, én meg előkészítettem mindent a holnapi munkába menéshez.
Kicsit időzavarban vagyok a hosszú hétvége miatt. Nem mintha nem lenne jó, hogy vasárnap érzésem van, de még csak szombat van.
Tegnap váratlanul felhívott kora délután a favágó ember, hogy gond lenne e, ha mégis inkább jönnének egy órán belül a szombat helyett. Természetesen nem volt gond. Ők tegnap végeztek, utána a család férfi szakasza el is pakolta a helyére az összeset (én meg addig sütöttem nekik kakaós csigát, mert elég hamar beláttam, hogy ez nem igazán nekem való tevékenység, és felesleges hősködnöm). Ma reggel nyert igazán értelmet a tegnapi nap, mert esőre ébredtünk. Gondolom ők már tegnap képben voltak a várható időjárásról, úgyhogy külön hálás vagyok érte, hogy előrébb hozták, és nem úgy voltak vele, hogy akkor majd egyszer meglesz.
Ma volt itthon Patrik is, és szerencsére még Erik is, úgyhogy ma megint öten ebédeltünk együtt. Egészen más érzés így, nekem ez a normális, amikor ennyi emberre főzök, és ennyi teríték kerül az asztalra. A több sosem olyan furcsa, mint a kevesebb. Délután sütöttem goffrit is. Jó régen volt már ilyen, hogy egy héten belül ennyiszer van valami nasi.
Holnap kezdődik a sötétség időszaka, ami sohasem tartozott a kedvenceim közé.
Sokkal kifinomultabb egyébként az általam olvasott könyveinél, és elképesztő módon van felépítve. Arról nem is beszélve, hogy a legkevésbé sem számítottam arra, ami végül történt a végén.
Ami viszont nagyon sokat rontott az olvasási élményen, hogy esett szét a könyv lapjaira. Olvastam régebben emiatt a nagy felháborodásokat, de akkor nem tűnt nagy dolognak. De valóban rossz így olvasni, hogy már szinte lapozni sem mertem.
Hogy ma volt a hét utolsó munkanapja. Bőven elég is volt erre a hétre. Reggel komoly őszi időjárásra ébredtünk. Szakadt az eső, fújt a szél, pont olyan idő volt, amiben én a lábam sem szeretem kitenni. Ilyen opció nem volt, de nem voltam túl lelkes. Még az eső csak hagyján, azért azt átértékeltem ez után a nyár után...de hogy ez a szél minek kellett. .
Délután volt itt a nem is tudom már hanyadik favágó. De az első, aki betartotta az ígéretét. Kicsit későn értek ide,így nem végeztek, de ígéretet tett arra a hogy szombat délután befejezik. Remélem nem kell csalódnom.
Ma megvolt a workshop második napja is. Kevésbé volt szórakoztató, mint tegnap, pedig rövidebb is volt, és interaktívabb is. Mégis sokkal nagyobb volt benne a káosz, mint amiben én komfortosan érzem magam. A végére több volt a kérdés bennem, mint amire az eredeti kérdéseim közül választ kaptam, de jön a tesztidőszak, és majd akkor biztosan más lesz az egész.
Ma szerencsére hamarabb hazaértünk, pedig volt ma is olyan szakasz az M0-áson, ahol épp csak lépésben tudtunk araszolni.
Nem tudom mi van a szemeimmel, de mindkettő olyan fura. Kicsit olyan érzés, mintha ki lenne száradva, de amúgy meg elég sokat könnyezik. A sarka fáj is egy kicsit, meg az alsó szemhéjam olyan, mintha égne. Szerencsére nincs tapasztalatom az ilyesmivel, úgyhogy fogalmam sincs mi lehet ez.
Ma megint egy új dolog történt az életünkben. Másoknak ez mindennapos esemény, nekem nagy dolognak számít. Egy kétnapos workshop első napja volt ma, a jövő áprilisban esedékes új raktárkezelő rendszerrel ismerkedünk. Jó nap volt, nagyon intenzív, nagyon odafigyelős, de élveztem minden percét. Tok jó volt mást csinálni munkaidőben, úgy, hogy egyébként ez is munka, csak másmilyen.
Az kevésbé volt kellemes része a napnak, hogy a hazaút ötven perc helyett több, mint két óra volt, de ezzel nem lehet mit csinálni.
Itthon még gyorsan csináltam egy pár pirított csirkemelles wrapet, meg megettük a tegnapról maradt palacsintát, és már este is lett.
Holnap hasonló nap lesz.
Volt ma valami biztos a levegőben, mert ma extrán sok volt a hülye a munkahelyen. Igyekeztem kimaradni a hülyék által generált hülyeségekből, és sikerült is szerencsére. Mondjuk hétfőnként könnyen elfoglalom magam, ilyenkor van egy jó pepecselős munkám. Elég unalmas, az előző heti adatok kiértékelése, meg feltöltése, de erre a célra tökéletes.
Balázs ma még itthon volt, megcsinálták apósommal a bojler vízkőtelenítését. Hát mit ne mondjak, még szerencse, hogy még működött. De most rendben van már végre. És nem csak kitakarította a fürdőt a művelet után, de még palacsintát is sütött nekünk. Meg lehetne szokni a kényeztetést.
Megint napok óta elég rosszul alszom, így mostanra eléggé kivagyok. Remélhetőleg ma már vagyok annyira fáradt, hogy menni fog, és nem ébredek fel óránként.
Tegnap a meglepetés látogatással véget ért a mindenféle meglepetések sorozata, ami nagyjából szeptember eleje óta nagyon sok szabad percemet lefoglalta. Életemben nem titkolóztam még ennyit Balázs előtt, mint a múlt hónapban. Megérte minden perce, látni az örömét. Mindig azt mondta, hogy ő nem szereti a meglepetéseket, de azért azt most nagy magabiztossággal állítom, hogy talán mert sosem volt még igazi meglepetésben része. Kisebbek voltak régebben is részemről, de ez az idei azért nagyobb volt minden eddiginél.
Ezzel egyidőben az (elvileg) idei utolsó utazásunk is megvolt, és most úgy találtam magam, hogy gyakorlatilag nincsen semmi, amire készülni kell, amit várni lehet. Jó, persze, a karácsonyra akár már lehet készülni, de ezen kívül gondolom. Már eleve ilyen tök ritkán van, de az, hogy ez az érzés most nem töltött el szorongással, vagy ilyen fomo érzéssel, az is tök fura.
Mondjuk az nem én vagyok, aki csak úgy van, és közben nincs ezer terve mindenre, mert hogyne lenne. Nincs nálam olyan perce a napnak, amikor ne gondolkodnék valamin, vagy ne csinálnék valamit. Elég ritka az is, hogy egyszerre csak egy dolgot csinálok, , vagy csak egyfélére koncentrálok. Nehezen is tudom megérteni azt, hogy hogyan képesek emberek egész nap filmet nézni. Nem, nem ítélem el, de halálra unnám magam egész nap a kanapén ülni,. Amikor tavalyelőtt a lábammal volt az a probléma, akkor is komoly büntetésként éltem meg, hogy nem tudtam járni.
Úgyhogy most van egy kis szabad kapacitásom, valószínűleg ki fogok találni valamit, amitől hasznosnak érzem majd az eltöltött időt ezen a világon. És ezek közben majd gondolkodom ki mit kapjon karácsonyra.
Én már tudtam egy ideje, hogy a ma délután nem lesz egy teljesen szokványos szombat délután. Balázs mit sem sejtett arról, hogy a közvetlen kollégái készülnek őt meglepni. Amiatt, hogy neki meglepetés volt, nem is tudtam nagyon rákészülni a vendégfogadásra, vettem azért üdítőt, pár doboz sört, meg készült egy torta is. Balázs nagyon meglepődött, de nagyon örült, pontosan úgy zajlott, ahogy én azt gondoltam előzetesen. Nem tudott mindenki eljönni, volt, aki beteg lett, volt, aki menet közben meggondolhatta magát, vagy szimplán elfelejtette, de sebaj. Ahogy régen a mama mondta "aki nem jött, annak nem kellett hazamenni"
Tök jókat beszélgettünk, jól éreztük magunkat együtt. Amikor megérkeztek, még itt volt Patrik is, de ő nem sokkal később elment egy másik szülinapi bulira. Roli fél hét körül ért haza, nem sokkal azelőtt, hogy a vendégek már menni készültek. Erik meg egész hétvégén máshol van.
Nem könyves. És semmi plusz jelző, mert ez ma egy tök átlagos péntek volt. Talán egy kicsit túlságosan is átlagos. Na de nem szólhat minden nap arról, hogy csak jó dolgok vannak benne. Mondjuk az nem tudom milyen, de lehet, hogy azt is meg lehet unni.
Azon gondolkodtam ma, hogy azok a kollégák, akikről az a legenda járja, hogy mennyire lojálisak, hűségesek, meg minden, igazából inkább csak kényelmesek. Mert tök sokan vannak, akik nem azért vannak itt húsz éve, mert annyira jó nekik itt, hanem mert megszokták. Mondjuk magamat is sorolhatom ide.
Délután voltam vásárolni (és természetesen elfelejtettem két dolgot is), meg pár apróságot megcsináltam itthon.
Amúgy azt meg tudnám szokni, hogy csak két napot kell dolgozni egy héten.
Nem volt túl sok időm akklimatizálódni, mert ma reggel már menni is kellett dolgozni. Nem volt valami felemelő érzés. Még az a szerencse, hogy ezen a héten csak két nap, és aztán megint következik egy hétvége. Természetesen nem változott semmi, csak egy ilyen utazás után élesebb a kontraszt, és jobban, hamarabb észreveszem a hibákat, és a nehezen viselhető dolgokat.
Volt a hét elején az a Gryllus Dorka ügy, amikor a Reggeli című műsorban interjú közben rosszul lett. Én nem láttam a műsort, csak a hírt, és igazából a kommentek miatt néztem meg később, hogy vajon mi történt, ami ennyire sok embernél verte ki a biztosítékot. Én amit láttam, azzal teljesen együtt tudtam érezni, voltam már hasonló szar helyzetben. Nem kamerák előtt, de emberek között. Kínos és kellemetlen, megpróbálni eltitkolni a másik előtt, közben úgy tenni még magam előtt is, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Az, ahogy az internet népe lereagálta ezt az incidenst elég elkeserítő volt. Kevés kivételtől eltekintve a többség mindenféle negatív jelzőt aggatott rá, együttérzés és emberi érzések alig voltak jelen.
És akkor ma egy videós üzenetben tisztázta, hogy tulajdonképpen az egész nem egy spontán történés volt, hanem egy figyelemfelkeltő kampány része. És itt az internet istenadta népe megint csak nem azt látta meg a történetben, hogy a figyelemfelkeltés célja pontosan az, hogy az egyébként közömbös, egyáltalán nem célközönség is felkapja a fejét a történtek kapcsán, esetleg utánanézzen, kérdezzen, eszébe jusson hasonló eset, és megértse. Nem, itt most megint az a téma, hogy micsoda gusztustalan dolog ezzel kampányolni, eljátszani valamit (egy színésznőnek..). Páran nem átallották gyorsan közölniy hogy mekkora csalódást okozott nekik, mert szerintük ez az emberek csúnya átverése volt. Pedig elmondta azt is, hogy az volt az eredeti terv, hogy október 17-én kerül ki ez a videó, ami végül ma került ki, pont a rengeteg ilyen -olyan reakció és komment miatt.
Természetesen én, mivel érintett vagyok, másképp értékelem, mint azok, akiktől ez a dolog még vagy már távol áll. De sem gusztustalannak, sem szemétségnek nem tudnám értékelni enélkül sem. Azt pedig végképp nem értem, hogy Gipsz Jakab a világvégéről miért érzi fontosnak, hogy leírja egy ilyen videó alatt, hogy "szánalmas vagy, mindig utáltalak". Oké, hogy bárki bármit leírhat ezeken a felületeken, de lehet úgy is, hogy ami nem tetszik, azt csak továbbgörgeti.
Ma kb olyankor keltünk, mintha reggeles műszakba mennénk dolgozni. Szerencsére nem oda mentünk, bár az sem volt kellemesebb érzés, hogy a hazafelé tartó repülőhöz megyünk. Torreviejából busszal mentünk Allicantéba. Tök jó kis járat ez, nem áll meg sehol máshol, csak a repülőtéren, körülbelül háromnegyed óra alatt ott voltunk.
Az allicentei repülőtérről legendákat hallottunk és láttunk már, legalábbis azzal a repülőtársasággal kapcsolatban, amelyikkel mi is jöttünk haza. A legendákat mi sem fogjuk megcáfolni, még sosem volt ilyen nehézkes egyetlen beszállásunk sem, mint ez a mai. Ötből hárman voltunk táskaellenőrzésen, Erik kétszer is. Nagyon sok embert büntettek meg. A mi hátizsákjaink befértek a keretbe. Mindegy is, úgy tekintem ezt is most már, mint egy epizód az életünkben, ami majd bekerül a családi legendáriumba.
Egy órás késéssel indultunk haza, nem is nagyon tudott behozni ebből semmit. Azért mire hazaértünk, már nem volt őszinte a mosolyunk. A hűvös idő és az itthoni hűvös lakás sem adott okot a derűre.
Balázs igazi szülinapi ajándéka is megérkezett ma, mire hazaértünk. Igazán praktikus ajándékot kapott, mert megvettük neki a hűtőt, amit hónapok óta nézeget már, csak sokallotta az árát. Örült neki, még úgy is, hogy a garázsban várta, és még fel is kellett vinni a lakásba.
A délután hátralévő részében még elvittük Eriket és Patrikot Kelenföldre, aztán gyorsan megvettem ami holnapra kell. Roli és Balázs felhozták a hűtőt, beüzemelték. Közben kipakoltam a táskáinkat, elindítottam egy adag mosást, tettem -vettem. Pillanatok alatt este lett, és már a holnapi munkára is készülni kell. Nem vágyom rá egy kicsit sem.
Ma már csak itt helyben voltunk, afféle levezető napot tartottunk. Mondjuk ez a város is akkora, hogy még bőven lehetnénk itt pár hétig, mire mindent fel tudnánk itt is fedezni, de azért sok mindent láttunk, sokfelé és sokat sétáltunk, sok helyen ettünk -ittunk.
Ma egy tök jó helyen ebédeltünk, és itt aztán nekem is nagyon ízlett minden, degeszre jól laktam. Egyre kevésbé szokásom az ételeket lefényképezni, de ma még ez is eszembe jutott, és így meg is tudom mutatni mit ettem (igaz, már egy ilyen kis tekercset megettem, mire eszembe jutott..
Délután strandon is voltunk, ami elég szemtelen kijelentés október 13-án, én is tudom, és magamban én is úgy gondolok erre, hogy micsoda mázlista mindenki, akinek ilyenek a mindennapjai. Jó, én csak épphogy a lábamat tettem bele a tengerbe, mert a múlt heti vihar azért lehűtötte, de az is valami.
Este még elmentünk sörözni -sangriázni, meg churrost enni, sétáltunk egy utolsót a tengerparti sétányon, és aztán visszajöttünk a szállásunkra összepakolni. Holnap még itt ébredünk reggel, de már otthon fekszünk le aludni.
Nagyon jól éreztük magunkat, bármikor visszajövünk.
Ma volt az utolsó napja annak, hogy a kocsi még nálunk volt, így mára még terveztünk egy kirándulásra.
l
Amikor visszaértünk Torreviejába, Balázs és Patrik visszavitték a kocsit, mi meg Rolival elrobogtunk tortáért, hiszen mégiscsak a mai nap legfontosabb eseménye az volt, hogy Balázs éppen ma lett 50 éves. Azt már korábban kifigyeltük, hogy honnan fogunk tudni beszerezni vagy egy kisebb tortát, vagy több szeletet, így célirányosan mentünk, és vettünk végül hét szelet tortát háromféle ízesítésben (öt szelet egyikből sem volt, és nem tudtuk eldönteni, kinek melyik lesz az igazi, így inkább többet vettünk). Még előkészítettük azt a meglepetést, amin tulajdonképpen szeptember eleje óta munkálkodtam már, és Roli segítségével lett teljesen kész. Az enyém volt a szervezés rész, az övé a kivitelezés. Az volt az eredeti terv, hogy 50 ember, az elmúlt 50 év különböző korszakaiból egy-egy rövid videós üzenet formájában kíván neki boldog születésnapot. Kellett menet közben kicsit módosítani az eredeti tervemen, mert a régi osztálytársai nekem elérhetetlenek voltak, de végül több, mint 50 ember üzenete érkezett meg, és lett belőle egy megható, emlékezetes 27 perces videó. Nagyon meghatódott, és nagyon örült neki, élmény volt látni az örömét.
Az ünneplés után még a tengerparton is ünnepeltünk némi italozás, séta és vacsora keretében. Azt hiszem, sikerült örök emléket szerezni ezzel a nappal mindannyiunknak.
Ma is kirándultunk egyet, ezúttal Elchében voltunk. Ide egyébként eredetileg focimeccsre is terveztünk menni, de aztán a La Liga meccs jegy árait látva végül ezt elengedtük, mert mégsem a Barcelona jött játszani, ami miatt fontos lett volna nálunk bárkinek is. De focimeccs nélkül is tökéletes volt. Megnéztük a pálma parkot, a datolya fesztivált, ebédeltünk egy venezuelai gyorsétteremben.
Abszolút ez a világ az én helyem, itt lenne az, ami a nekem való éghajlat, mentalitás. A konyha nem feltétlenül a szívem csücske, de meg tudnék alkudni.
Hazafelé megálltunk a rózsaszín tónál, ami valóban rózsaszín, és kb a sósnál is sósabb.
Még be volt mára tervezve egy strandolás a helyi legnagyobb strandon, el is mentünk, de addigra feltámadt a szél, úgyhogy én már csak a parton ücsörgést vállaltam be, a bátrabbak természetesen fürödtek is a tengerben.
És még itt mindig nem volt vége a napnak, mert még voltunk a sétányon vacsorázni, és sörözni (én sangriát és aperol spritzet ittam).
Igazából itt meg is állhatna az idő.
Senkit nem kellett tegnap este álomba ringatni, nagyjából 21 és fél óra ébrenlét után már szinte fájt a létezés is. Ennek megfelelően sikerült jól aludni, pedig egy elég forgalmas helyen van a szállásunk egy utcára a tengerparti sétánytól, és nem éppen olyan itt az élet esténként, mint otthon. Nagyon furcsa volt úgy ébredni reggel fél nyolckor, hogy még sötét volt, de látni a tengerparton fél órával később a napkeltét azért nagyon jó volt.
Béreltünk autót, most nem az ittlétünk teljes idejére, hanem csak mától hétfő estig. Balázs és Patrik átvették ma, és nem sokkal később már úton is voltunk Allicantéba. Tőlünk körülbelül háromnegyed órára van. Jó nagy forgalom volt, de minket ez nem nagyon zavart, bármire van bármennyi időnk. Allicante csodaszép város, természetesen mi is megnéztük a híres főutcát, ahol olyan a kövezet, mintha hullámozna, és aztán a "gombás" utcát is.
Itt ebédeltünk egy kis helyen, ahol utcai asztalok voltak. Kicsit kalandos volt, mert amit Erik és Balázs kinézett magának az étlapon, arra mondta, hogy nincs. Aztán választottak mást, Balázsét elfelejtette, Roli rendelésének meg az egyik része lemaradt. De ennek ellenére sem maradt rossz szájíz bennünk, ebből is lesz egy jó emlék majd.
Innen még továbbmentünk Benidormba, ami szintén egy nagyon felkapott tengerparti nyaralóhely. Hát szó, ami szó, lenyűgöző a hatalmas, szállodáival, apartmanházaival, egymás szoros szomszédságába épült huszonakárhány emeletes nagy toronyházak mindenhol. A tengerparti strand lenyűgözően szép, és szépen rendben is van tartva. De itt kaptunk egy kisebb kultúrsokkot attól, amit láttunk. Nagyjából mindenhol angol emberek voltak, és úgy tűnt, hogy leginkább rájuk is vannak berendezkedve, mert minden vendéglátóhelyen angol meccsek mentek a kivetítőkön, elképesztő hangerővel szurkoltak mindenhol. Ahol nem, ott csak elképesztő hangerővel és tömegben ittak és karaokeztak félmeztelenül, vagy épp Flinstones családként legénybúcsút tartottak. Szóval ez a hely az, ami bár nagyon impozáns, nagyon szép, de nem nekünk való.
