Hogy van ez?

Majd egyszer szeretnèm, ha valaki, vagy valakik leírnák, hogy is van náluk egy ilyen ünnepi kèszülődès egy-egy napja. Leginkább azèrt èrdekel, mert èn mindig úgy járok, hogy tök jól eltervezem, mit is fogok csinálni, mikor csinálom, stb...ès aztán (akkor is, ha nem törik el senkinek sem a lába) úgy találom magam, hogy mèg háromnegyed tizenegykor a linzereket kenem lekvárral, meg a mèteres tetejére kevergetem a csokit.
Linzertèszta mèg mindig van a hűtőben, majd holnap lesz már csak kisütve a többi.
Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek, a kicsiknek boldog nyuszivárást, a nagyobbaknak pedig jó pihenést.
Ès napsütèst vègre...mindenkinek. ☀️🌞

Ember tervez

Jól indult ez a mai nap, mert főznöm ma sem kellett. Tegnap Balázs két napra főzött. :) A derekam is kezd némi javulást mutatni, így gondoltam egy merészet, és lehúztam az összes ágyneműt, hogy akkor még azokat ma kimosom, megszárítom. Kitakarítottam a cipős szekrényt is. Aztán ebéd után nekiálltam sütni. A fiúk elmentek focizni, csak Roli maradt itthon. Én begyúrtam a linzer tésztát egy kiló lisztből, majd amíg azt betettem a hűtőbe, kikevertem a túrós-mazsolás kuglófot. Még eljátszottam a gondolattal, hogy lehet, hogy egy füst alatt kikeverhetném a méteres kalács tésztáját is, és meg is sülhetne az is, mire kiszaggatnám a linzereket. Pont itt tartottam gondolatban, amikor csörgött a telefonom, Balázs hívott, de Erik szólt bele.
"Szia anya, kb. tíz perc múlva otthon leszünk, de addig is kéne valahonnan szerezned alkarmankót, mert a Patriknak kiment a bokája."
Először azt hittem, csak szivatnak. De aztán, amikor már azt ecsetelte, hogy tényleg így van, és nem viccel, és Patrik kétszer is majdnem elájult a fájdalomtól, meg közben a háttérből hallottam Patrik hangját is, hogy "tényleg így van, anya", akkor már elhittem. Letettem a telefont, kb. fél percig gondolkodtam ezen a mankó-kérdésen, és már hívtam is a sógoromat, neki volt elérhetősége ahhoz, akinek gondoltam, hogy lehet. Még nem voltak itthon, amikor már vissza is szólt telefonon, hogy van mankó, este hozza.
Aztán hazaértek, láttam mindenkin az ijedtség nyomait, Patrik falfehér arcát, és gondoltam, hogy na, basszus, ebből mi lesz.. Ketten Erikkel támogatták fel, mert rálépni nem tudott arra a lábára. Felértek, a székre leülve levette a cipőjét, meg a zokniját.. megláttuk a lábát, és már tudtuk is, hogy menni kell a baleseti sebészetre.
A kuglóf a sütőben, az ágynemű a szárítóban, meg a mosógépben, a linzertészta a hűtőben.. még anyámnak gyorsan elmondtam, hogy a kuglófnak még kb. fél óra kell, de nyugodtan szúrja meg, nem fog összeesni, vagy ilyesmi, és már indultunk is.
Még öt perce sem voltunk úton, amikor az autópálya feljárónál majdnem nekünk jöttek.. ha Balázsnak nincs ilyen lélekjelenléte, és előrelátása, akkor valószínűleg mentővel mentünk volna tovább.
A balesetin voltak jó páran, de egy rossz szavunk nem lehet, mert mindenki nagyon rendes volt, csupa fiatal orvos, nővér, gipszelő. :) Nem is vártunk túl sokat, gördülékenyen ment minden. A bal bokája törött el, szerencsére nem mozdult el (milyen jó, hogy nem állt rá), így a műtétet megúszta.

Egy ilyen fekvőgipszet kapott, egy hét múlva kell visszamenni, akkor talán már kaphat járógipszet. Megkaptuk a receptet is az injekciókhoz, amit a hasába kell adnia egy hónapig. Egy hős, mert beadta magának (én nem tudom, be mertem volna e adni neki, ha ő nem). De azt már kikötötte, hogy ha megkapja a járógipszet, ő biztos, hogy fog menni ide-oda. :D
Ballagni is gipszben fog, és érettségizni is. Egyedi lesz. :)
A linzertészta meg még mindig a hűtőben... :)

Rend a lelke

Az idén teljesen másképp takarítok, mint eddig bármikor. Nem estem neki mindennek portörlő ronggyal, és hasonlókkal felszerelkezve, de azért persze, amerre jártam, ott nyilván le is törölgettem. De sokkal inkább azt csinálom, amit már ezer éve halogatok, mert sziszifuszi munka, és vagy idő, vagy kedv hiányzott eddig ezekhez. A ruhaválogatás volt az egyik, amin annyira jó volt túlesni.. jól esett a lelkemnek, hogy végre nincsenek a szekrényben feleslegesen, és az is nagyon jó érzés, hogy ahova kerültek, ott örülni fognak neki.
Aztán ma átválogattam az összes papírunkat, meg elrakott blokkokat, megszabadultam egy csomó felesleges papírtól, és szépen elrendeztem az összes többi maradékot. Ez a tevékenység is olyan volt, ami egy jó nagy tehertől szabadította meg a lelkemet végre, mert mindig tudtam, hogy ott van, és vár rám, ráadásul bennem van az a fajta "könyvelői" vér, hogy mindennek a saját kis fakkjában van a helye, mert ott egy mozdulattal meg lehet találni bármikor. Ez már jó régen nem volt így, de most megint.. :)
Végre arra is sor került, hogy elrendezzem a mindenféle kis emlékeket, amiket jártunkban-keltünkben hazahordok (mozijegyek, vonatjegyek, meccsjegyek, meccsfüzetek, ilyesmi). Mindig hallgatom, hogy minek rakom el, de azért már most is jó érzés végiglapozni, hát még milyen jó lesz ez pár év múlva. :)
Van még rendezésre váró fiók, majd kiderül, hogy lesz e elég kedvem is hozzá, vagy holnap már inkább a sütisütésre koncentrálok. :)
Jók ezek a ráérős napok.. most még el tudnám viselni egy darabig. Nagyon jó, hogy még négy nap van belőle. :)

Hűha

Azt hiszem, hogy rettenetesen puhány ès punnyadt vagyok. Látom ezt mondjuk amúgy is, mert azèrt ahol eddig mèg nem, ott bizony már bőven előfordulnak mindenfèle úszógumik, meg ilyen-olyan nem tetsző kèpződmènyek.
De ha mèg a látványtól átmenetileg el is tudok tekinteni, meg kèpes vagyok magam abban az illúzióban ringatni, hogy majd bőven elég lesz, ha mondjuk májustól már nem vacsorázok (ès nem eszem minden nap èdessèget, amennyi csak eszembe jut) addig azèrt van más is, amivel szembesülnöm kell.
Kèt nap intenzív hajolgatás, padlón kuporgás, ruhaválogatás ès hajtogatás után ma reggel olyan derèkfájással keltem, hogy magam is alig akartam elhinni, hogy ez tènyleg az èn derekam.
Persze, büszkeség is van a világon, úgyhogy úgy tettem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Vásárolni voltunk dèlelőtt, ami elvileg nem túl megerőltető fizikai tevékenység, mègis voltak pillanatok, amikor irigykedtem a kiskölykökre, akik ültek a kocsikban.
A legrosszabb estère lett, addig azèrt elvoltam. Akkor már szenvedtem annyira, hogy be is vallottam.
Vettem be magnèziumot, meg majd most, mielőtt lefekszem, veszek be valami fájdalomcsillapítót is.
Azon el kell gondolkodnom viszont, hogy így, hogy a legkevésbé sem vagyok sportos alkat, ès nem is vonz sem a futás, sem a biciklizès gondolata egy kicsit sem (úszni meg nem tudok), mit tudnék tenni, hogy kicsit kevèsbè legyek punnyadt...vagy akár egyáltalán ne legyek az.

19

19 évvel ezelőtt volt az a nap, amikortól hivatalosan is egy pár vagyunk.
Annyi minden történt ez alatt a tizenkilenc év alatt.. akkor kezdtünk el élni úgy igazán. Megéltünk együtt már rengeteg fantasztikus dolgot, rengeteg emlékezetes eseményt. Voltak rossz időszakaink, voltak rosszabb napjaink. Voltak olyan pillanatok, amik örökre belém égtek, és voltak olyanok is, amit igyekszem elfelejteni.
Nem mindig vagyunk a legjobbak együtt sem, és egymásnak sem, de szerencsére ott van közöttünk az a fajta szeretet, ami miatt mindig megyünk tovább. Együtt.
Nem tudom mennyire furcsa az, hogy ennyi év után még mindig ugyanúgy meg tud dobbanni a szívem egy-egy pillantásától, még mindig vannak bennem olyan érzések, mint akkoriban, a kezdet kezdetén.
Azt remélem, hogy ez így is marad, amíg világ a világ.. és utána majd kezdjük elölről egy másik világban. Még sok évünk van együtt, még sok mindent fogunk megélni, és együtt fogunk megöregedni.
Azt mondjuk nem árulom el, hogy mi az az egy dolog, ami a tizenkilenc évünk alatt még sosem történt meg.. csak azért örökítem meg, hogy én majd emlékezzek rá akkor is, amikor a harminckilencedik házassági évfordulónkon fogok írni. :)

"Ugyan a világ számára csak egy vagy a sok közül, de nekem te vagy maga a világ". (Suki Kim)

Jó kezdet

Ma úgy jártam, mint a Legényanyában Béláim.. egy kicsit túltoltam én is.. :D Pedig úgy indult a nap, hogy három fájdalomcsillapítót kellett bevennem, mert olyan fejfájással keltem, hogy annak aztán a fele sem volt tréfa. Ennek megfelelően a délelőttöm még messze nem volt tevékenynek mondható, igen szorgalmasan próbáltam véget vetni a migrénnek. Van egy kósza gyanúm egyébként ezzel kapcsolatban, hogy talán ilyenkor alacsony a vércukrom, mert őrült éhség és szomjúság is rám tört, és aztán igazából akkor múlt el a fejfájásom, amikor ettem. Szóval gyanús ez, és egyébként is akárhányszor vérvételen járok, mindig csak épp az alsó értéken van a vércukrom. Nem is tudom, kell e, vagy akarok e ezzel foglalkozni, vagy majd előbb figyelem én ezt egy ideig. :)
De aztán elmúlt a fejfájás, és gondoltam, na, akkor most elő a zsákokkal, kinyitom a szekrényeket, és végre nekiállok a szortírozásnak. Mert vannak elrakva olyan ruhák (még mindig), amiket senki nem hord már, mert vagy kinőtték, vagy épp már nem "menő", és Rolinak is elraktam egy csomó olyat még akkor, amikor beköltöztünk, amiről akkor azt gondoltam, hogy majd még neki jó lesz, mára meg már egészen biztos lehetek benne, hogy ha a mérete lesz, akkor sem fogja felvenni. Mindenkinek igen határozott ízlése lett e téren, és azt sem bánják, ha csak pár darab ruhájuk van, de nem vesznek fel mást, mint ami nekik tetszik. Még decemberben leegyeztettem, hogy van, ahol szívesen fogadják, és találnak neki helyet olyanoknál, akik még hasznát tudják venni ezeknek, és örülnek is neki. Nyilván nem rongyos ruhákról beszélünk, mert azokat rögtön ki is dobom. Patrik szobájában viszonylag hamar végeztem, így vérszemet kaptam, és mentem is tovább Rolihoz. Ahol aztán elkapott a gépszíj.. és nem csak a ruháit néztem át, hanem végül előástam a szobáját is abból az érdekes káoszból, amit ő teremtett maga köré. Az ő szemszögéből nem volt kupleráj, mert tematikusan csoportosította a mindenfélét. Volt egy sarokban toboz, bot darabok, egy másik sarokban mindenféle papírnyesedék ilyen-olyan halmokban, meg még ezer más. A tankönyvei, füzetei szépen beterítették az íróasztalát, köztük egy-egy kijavított dolgozattal, emléklappal, misenaplóval.. :)
Nem voltam könyörtelen nagyon, mert csak szépen letörölgettem, és elpakoltam. Igaz, a toboznak és a bot daraboknak is menniük kellett a papírfecnikkel együtt. De a papírból összeragasztgatott puskát elraktam egy fiókba. :)
Közben el kellett mennünk tornacipőt is venni neki, mert az, amit év elején kapott, szó szerint leszakadt a lábáról, meg palacsintáztunk (Balázs sütötte), majd aztán vacsorára melegszendvicset is csináltam, így aztán fél kilencre végeztem. Nála már csak az ágyneműt és a függönyöket kell kimosni, és olyan lesz minden, mint újkorában. :)
Ennek az egésznek csak egy hátulütője van. Most majd azt fogom hinni, hogy akár minden nap megy ez nekem. Ha meg nem így lesz, akkor meg kicsit csalódott leszek. :)

Új időszámítás

Most úgy tűnik, hogy a szabadság alatt a láblógatós rész sokkal több lesz, mint a tevékeny. De nem érdekes.. majd egyszer elkap a tevékenységi láz is, és akkor kisujjból kirázok mindent. :) 

Ez az óraállítás ma igencsak összezavart, főleg, hogy nem is minden óra jár úgy, ahogy kéne neki, némelyik ottragadt még az előző időzónában. Többször is azon kaptam ma magam, hogy tanácstalanul nézek, hogy most akkor mennyi is lehet az idő? Nem mintha nagyon lényeges lett volna, mert vasárnap volt, nem mentünk sehova, időre meg aztán végképp nem. 

Az biztos, hogy egy jó van ebben az új időzónában:

A tablókép

Elkészült a tablókép. Olyan felnőtt rajta, amilyennek a hétköznapjainkban nem látom azért. De így szembesülni vele igencsak letaglózó, mert akárhogy is.. nem gyerek már. Nagyon nem. A tekintetében is ott van a felnőttség, én látom benne azt a rá jellemző érdekes pillantást is, amivel szemléli a világot.
Nemsokára jön ő is szavazni. Ami neki sokkal nagyobb dolog annál, minthogy első szavazó lesz, mert nagyon nagy érdeklődéssel követ minden politikai történést, eseményt. Többet tud ezekről a dolgokról, mint én, az biztos.

Végre

Vártam a ma délutánt nagyon. Égett a kezem alatt a munka, mert volt jó pár dolog, amit eldöntöttem, hogy meg fogok csinálni még ma, hogy teljesen nyugodtan jöjjek haza.
És aztán végre fél kettő lett. Beállítottam a házon kívüli üzenetemet, kikapcsoltam a gépet, és már indultam is.
Így most ez következik:

Meg ez:

Az majd csak menet közben fog kiderülni, hogy mikor melyik. :)

Ez a hèt

Ezen a héten valamièrt (nyilván amiatt, hogy nem vagyok teljesen száz százalèkos állapotban, mert bármennyire is nem lettem beteg vègül szerencsère, azèrt folyamatosan fájnak az izületeim) leginkább túlèlèsre játszom csak. Minden reggel egy zombi nèz vissza rám a tükörből, ahogy telik a hèt, úgy egyre sápadtabb ès ráncosabb zombi. Minden dèlután úgy vonszolom haza magam, ès amint lehetősègem van lefeküdni, máris èlek ezzel, ès igen, minden dèlután rendre aludtam is egy-egy órát.
Az itthoni munkám nem èrt mèg egy forintot sem a hèten, egyszer mostam csak, meg egyszer porszívóztam. A mosogatás azèrt megvolt minden nap. A főzés sem az erős oldalam a hèten, volt már virsli, volt már rántotta (amit Balázs csinált), meg szerencsère kètszer anyám is főzött nekünk. Így azèrt minden nap ettünk valami meleg kaját, vègülis ez a lènyeg.
Holnap már pèntek, amikor mèg a munkában oda kell tennem magam, de úgy jövök majd haza, hogy legközelebb csak áprilisban megyek.
Remènyeim szerint addigra a zombi állapotot sikerül felszámolni.

Büszke

Bár nehezen tudom magamban jónak nevezni ezt a próbaèrettsègiztetős dolgot, amin Patrik túlesett a hèten, ès a múlt héten (ès nem egyedi a dolog, mert mindenkitől hallottam róla, akinek èrettsègire kèszülő gyereke van/volt).
Az viszont tèny, hogy mèg ő is azt mondta, hogy arra teljesen jó volt, hogy látja miket rontott el, mire kell jobban figyelnie majd èlesben. Mondjuk ő tènyleg az a fajta, aki ezekből tud tanulni, nem az, akinek, ha valami nem sikerül úgy, ahogy szeretnè, akkor feladja.
Igaz, semmi oka nincs elègedetlensègre, minden ötös lett. Èn csak csendben bámulom, ès csodálom tovább. 
Kívánom, hogy èlesben is így sikerüljön neki, mert akkor megvalósulhatnak a további tervei is. Megèrdemli, mert megtesz èrte mindent.

A boldogság világnapján

Az ma van. Biztos nem vèletlen, hogy pont egybeesik a tavaszi napèjegyenlősèggel.
Amik nekem boldogságot okoznak:
- a családom
- Fradi gól
- győztes meccs után ènekelni
- sokáig aludni
- jót beszélgetni
- olvasni
- csokit enni
- meglepni valakit
- mosolyogni
- zenèt hallgatni
- körülnèzni a lakásban
- fizetèst kapni
- whoppert enni
- Balaton parton lenni
- üzenetet kapni
- kimosni ès elpakolni minden ruhát egy nap alatt
- kisbabát ringatni
- könyvet venni
- ölelkezni
- a gyerekeim örömèt látni
Nyilván, ha mèg nagyon gondolkodnèk, akkor egy csomó mindent tudnèk ide írni, mert igazából bármi tud boldog pillanatokat szerezni. Csak èszre kell venni, ami nem mindig könnyű, mert van, hogy vagy a fáradtságtól nem látok elèg jól, vagy valami negatív befolyásoltságtól. De igyekszem minél több mindent meglátni.

Most mi van?

Mostanában akartam már vállon veregetni magam, hogy milyen frankón átvészeltem ezt a kicsit sem rövid telet, sehol egy tüdőgyulladás, vagy egy lázas betegség, de még nagyon komoly megfázás sem.
Erre ma reggel már azt éreztem, hogy b@sszus, fáj a derekam, és fájnak a lábaim. Kicsit meg is ijedtem, mert az elmúlt hetekben a kolléganőim sorra dőltek ki ilyen tünetekkel olyan kéthetekre. Aztán már a kezeim is fájtak, meg a fejem olyan furcsán, tompán, mint amikor az embernek a feje tetejét nyomja valami. És folyton fáztam.
Nagyjából el is könyveltem magamban, hogy na, akkor ezt most lehet, hogy én sem úsztam meg, és majdnem biztos is voltam benne, hogy mire hazaérek, már minimum hőemelkedésem lesz. De nem lett. A furcsa fájogatások megvannak, de ezen kívül semmi más.
Így aztán most fogalmam sincs, hogy mi van.. lehet, hogy csak fáradt vagyok (már hétfőn), de az is lehet, persze, hogy bujkál bennem már valami, csak még nem adtam meg magam.
Az biztos, hogy befolyásom nem sok van a dologra, ha összeszedtem ezt a vírust, akkor így jártam. Egy-két napon belül biztos ki fog derülni, hogy mi van. (vagy hogy mi nincs)

Vasárnap

Lehet mondani, hogy mi aztán rendesen kihasználtuk a hétvégét kikapcsolódásra. Tegnap ugye meccslázban égtünk már egész nap, mert előtte Roli miatt izgultunk, közben meg először érte, majd a csapatunkért.
Ma Eriknek meccse volt délelőtt, amit a hóesés ellenére is megtartottak, igaz, egy órával később kezdték, mint ahogy kellett volna, mert addigra sikerült a pályát teljesen letakarítani. (nesze neked, tavaszi szezon :D) Nyertek, volt egy jó beadása, amiből gól lett, meg volt olyan mozzanata is, amiért nem dicsérték meg, de a lényeg, hogy ő jól érezte magát. :) Én nem láttam focizni gyakorlatilag az első meccse óta, de Balázs és Patrik a héten voltak vele focizni, mindketten azt mondták, hogy rengeteget fejlődött. Terveim szerint azért meg fogom nézni majd valamelyik hazai meccsét, mert kíváncsi vagyok rá.
Ma délután moziban voltunk. Megnéztük a Sztálin halála című filmet, amit Patrik szeretett volna nagyon látni, és mivel neki tegnap névnapja volt, így az ő kívánsága teljesült. :) Hát.. nagy szerencse, hogy az alkotók rengeteg humort csempésztek bele, mert egyébként kőkemény a téma. Még így is voltak benne bőven megrázó pillanatok, főleg, mert tudja az ember, hogy ez bizony valóság volt.
Holnap újraindul a hétköznapi verkli, és már most azon drukkolok, hogy az a kolléganőm, aki hívott ma, hogy nem jön holnap, mert beteg, meggyógyul a jövő héten, mert ha nem, akkor az én szabim bizony megy a levesbe.. az meg nem fog jólesni.
És a végére egy kép a hétvége legnagyobb eseményéről, és a legjóképűbb játékoskísérőről, aki tegnap megfordult a Groupama Arénában. :)

Meccsnap

Ma este mindannyian fájós torokkal jöttünk haza a meccsről, de csak a szurkolástól, ès a meccs közbeni kiabálástól van ez a kis fájós èrzès. Megèrte, mert kiszurkoltuk a győzelmet.
Roland pont olyan fantasztikus èlmènnyel gazdagodott ma, mint a múlt hèten èn
 Illetve neki mèg fokozottabb volt az èrzès, mert ezen a mai meccsen már a Tábor is. Nagyon èlvezte, mèg akkor is, ha nem Fradi jatèkost kísèrt. Huszonöt gyerek volt, hárman kísèrtèk a bírókat, a többiek között kő-papír-olló játèkkal döntöttèk el, ki melyik csapatot fogja kísèrni. Èn nem álltam meg szó nèlkül, amikor visszakísèrtèk hozzánk, mert ha már nyeremèny, akkor szerintem simán "járt volna"neki egy Fradi jatèkos, de Ő azt mondta, hogy nem bánja, így is nagyon nagy èlmèny volt. Mèg szerencse, hogy ő így èrez, meg ekkora szíve van. Kèpeket nem tudtam csinálni, de kapok majd emailben, ès lesz mit eltenni emlèkbe.
Volt a fèlidőben egy ijesztő törtènès is. Pont cigizni voltam, amikor a mi szektorunk elè beállt a mentő, ès már rohantak is a mentősök a lelátók felè. Egy szurkolótársunkat kellett újraèleszteni. Fogalmam sincs mi történt vele, szerencsère sikerrel jártak a mentősök, ès kórházba vitték. Megrendítő volt...

Nem volt ez rossz

Nem is volt olyan szörnyű ez a mai munkanap, mint amilyennek gondolná az ember akkor, amikor azért teljesen tudatában van annak, hogy az ország nagyobb része otthon volt.
Volt épp elég dolgom is ahhoz, hogy ne legyen unalmas, de szerencsére annyira nem volt sok, hogy ne győzzem. Gond nélkül befejeztünk mindent, amit kellett.
Az meg külön jó érzés volt, hogy olyan hétfői hangulatúnak indult ez a nap, aztán mire vége lett, már teljesen péntek is lett belőle. :)
A hétvégénk meg akkor is jó lesz, ha az időjárás tényleg téliesre fordul, ahogy olyan nagyon riogatnak vele.

Ez lenne jó

Ha hirtelen holnap úgy èbrednèk, hogy visszamentünk az időben kb huszonegy èvet, de megmaradt ez az èlettapasztalatom, amivel már rendelkezem, akkor egèszen biztos, hogy èjjel-nappal tanulnèk, hogy aztaa bejussak az egyetemen marketing vagy kommunikáció szakra. Ott aztán mindent megtennèk, hogy ahhoz a tanárhoz kerüljek, aki kapcsolatban van a Groupama Arèna marketing csapatával. Tanulnèk, mint egy őrült, hogy vègül abba a csapatba bekerüljek, mert elkèpesztő hatással van rám ez a focis közeg. Lehet, hogy előző èletemben focista voltam, vagy nem tudom, de az elmúlt napok eseményei annyi pozitív energiát adtak, hogy folyamatosan arra vágyom, hogy ne is legyen ennek vège többet.
Erről a marketinges dologról már lecsúsztam (de van egy fiam, aki èpp erre a területre kèszül), úgyhogy valami alternatív megoldást kell találnom arra, hogy legyen mindig utánpótlása a pozitív energiáknak.
Ma átvettük Balázs mezèt Lovrencsics Gergőtől. Voltunk olyan bènák kezdetben, hogy pont vele nem kèszült közös fotó...mert èn arra vártam, hogy majd Gergő (a marketinges) valahogy irányítja ezt a dolgot. Mire meg rájöttem, hogy nem ez történik, addigra Gergő már alá is írta a mezt, ès vissza is ment az öltözőbe. (Azèrt szerencsère a mez átadását a Fradi fotósa megörökítette, azt majd megkapjuk). Amíg Böde Danira vartunk, aki szintén nyeremènyt adott át, addig èn kèzbe vettem ezt a fotó dolgot, ès az edzèsről távozó játèkosokat inzultaltam ezügyben. 😊 Szerencsére nem vettèk rossz nèven, így a szombati pólómon is több lett az aláírás, ès lett kèt nagyon jó fotóm is.
Meg ettől egy nagyon feldobott hangulatú napom is.

Lesz is, nem is

Nálunk nem lesz hosszú hètvège, csak a gyerekeknek, mert mi mindketten dolgozni megyünk pèntek hajnalban. De ez most nem nagyon zavar, mert terveink szerint mi majd a húsvét előtti egèsz hetet itthon fogjuk tölteni, ès az lesz csak az igazán hosszú hètvège. Ezèrt meg teljesen megèri nekem beáldozni ezt az egy napot.
A gyerekek termèszetesen mind nagyon örülnek, hogy erre a hètre befejeztek minden iskolai tevékenységet, èn meg azt aztán nagyon èrtèkeltem, hogy ma este nem kellett szendvicseket csomagolni.

Nem focis

Megkímèllek benneteket mindenfèle fradis nyeremènnyel kapcsolatos fejlemènytől (pedig van, de majd mindent a maga idejében)
Helyette elmesèlem, hogy vègre helyèn tudom kezelni azt a dolgot, amit kb január óta folyamatosan átèlek a mindennapokban. Adva van egy kollèganő, aki sokkal règebb óta dolgozik ott, mint èn. Meg adva vagyok èn. Teljesen különböző szemèlyisègűek vagyunk, nagyjából olyan valaki, akivel ha nem dolgoznèk együtt, akkor a második beszèlgetèsünk az utolsó is lenne. De a helyzet adott, ahhoz kell alkalmazkodni, ami van. Szerintem egèsz jól kijövünk ennek ellenére. Aztán januárban megtörtént, hogy a közvetlen főnökünk ódákat zengett neki az èn munkámról. Ami roppant hízelgő, de mèg aznap megkèrtem rá, hogy ilyet többet ne tegyen, mert abban a pillanatban láttam, hogy ebből baj lesz. 
Nem tudom másképp fogalmazni, de ő az a fajta ember, aki, ha most járna iskolába, akkor biztosan kellene fejlesztőpedagógushoz járnia, vannak területek, amik egyáltalán nem mennek neki. Nem lenèzèsből írom ezt, hanem csak a tisztánlátás kedvéért. Ő is tudja ezt magáról.
De ezzel a januári dologgal valami elpattant benne, ès azt gondolhatta magában, hogy èn veszèlyeztetem az ő pozícióját.
Eleinte rettenetesen dühített. Majdnem nem is voltam kèpes normális kommunikációra sem vele. Pár hèttel kèsőbb már nem dühített, de azèrt nagyon frusztrált. Főleg, amikor kiderült számomra, hogy mások is èszrevettèk már.
Aztán újabb egy-kèt hèt elteltèvel már mulattatott, de motoszkált bennem, hogy valahogy tudatnom kell vele, hogy nem kell ez....nem kell aggódnia.
Aztán ez a beszélgetés is lezajlott közöttünk. Elmondtam neki, hogy nem kell fèlnie, mert teljesen más irányú terveim vannak hosszútávon. Akkor azt mondta, tudja, hogy sokkal nagyobb tudásom van, mint neki, ès a másfèle rálátasom miatt sokkal alkalmasabb lennèk a mostaninál komolyabb dolgokra is, de valóban tart attól, hogy ez majd szemet fog szúrni a főnökeinknek, ès akkor ő sz.rban marad.
Azóta kicsit talán megkönnyebbült, mert kicsit visszafogottabb lett a verseny köztünk. Legalábbis kevèsbè látványosan műveli.
Nekem jólesett, hogy kimondtam, ès teszem tovább a dolgomat, ahogy eddig is. Ès kivárom az èn pillanatomat. Van egy csomó időm, mèg legalább húsz èvig nem megyek nyugdíjba.

Jók

Mindenkèppen meg kell örökítenem, hogy ma, amikor hazafelé jöttem a vásárlástól, olyan melegem volt, hogy megizzadt a hátam. Hát szerintem règ örültem ennyire ennek az èrzèsnek.
Ezen kívül csak az az igazán említèsre mèltó dolog (bár tudom, uncsi már, legalábbis másoknak), hogy ma megtudtuk, hogy az apja nyeremènyèből Roland fog profitálni, mert ez a hètvège az övè lesz, szombaton ő is játèkoskísèrő lesz. Nagyon boldog, mi meg annak örülünk, hogy ő ennyire boldog ettől. Ez most tèvès meccs lesz, úgyhogy előfordulhat, hogy látni fogjátok őt. Jajj, annyira èdes volt, ahogy este azzal a boldog mosollyal az arcán fogadott.

Mèg mindig

Újabban mindig telefonról blogolok, ès amikor valamit visszaolvasok, találok benne elíràsokat, amiket menet közben nem vettem észre. Ma el is döntöttem, hogy szèpen leülök a laptop elè, ès úgy fogok írni, ahogy azt kell, billentyűzeten.
Igen ám, csakhogy nem tudok belépni, mert folyton visszadobál a kezdőlapra. Úgyhogy maradt a telefonom.
Úgyis mèg kèpet fogok mutatni, mert làttátok egy csomóan a fb-on, vagy instagramon, de azèrt itt is el akarok büszkèlkedni.
Az egyiket a Fradi tette ki a Fb oldalukra, a másikat az egyik fotóstól kaptam meg.

Mèg mindig az események hatása alatt vagyok, nem lesz egyszerű holnap visszarázódni a hètköznapi kerèkvágásba.

Fantasztikus èlmèny

Ilyen csak egyszer adatik meg az ember èletèben gondolom, hogy olyan èlmènyben van rèsze, amiről kb. kislány kora óta álmodozik. Hányszor kèpzeltem el règes règen, hogy milyen jó lenne találkozni Miriutával, Lipcseivel, Horváth Ferivel. Igaz, egyszer vèletlenül találkoztam Albert Flórival, akinek az èdesanyja ugyanazon az osztályon feküdt a Sport kórházban, mint èn. Mèg a Fradi pólómat is aláírta, de sajnos anyám kimosta, ès el is tűnt az aláírás.
Arról is jó párszor ábrándoztam már magamban, hogy vajon milyen lehet belülről az a zöld füst, ahogy jönnek ki a jatèkoskijárón, milyen lehet meglátni azt a rengeteg embert a lelátókon, akik mind azèrt vannak itt, mert szeretik a csapatot.
Hát ma valóra vált ez az álom. Igaz, nem lehetett a jatèkosokkal beszèlgetni, mert csak kèt perccel a bevonulás előtt találkoztunk, ès azt is jó előre elmondták, hogy ott már nem szabad őket zavarni, szelfizni, stb. Azèrt a telefonomat bevittem, hátha, de sajnos szelfire nem volt lehetőség. Èpp csak kèt autogrammot tudtam begyűjteni az ajándèkba kapott póló hátára, amikor már indultunk is kifelé. Azt az èrzèst, amikor mentünk kifelè, ès gomolygott a füst, ès hallottam, ahogy az a sokezer ember ènekli a Fradi indulót, nem is tudom leírni. Rálèpni a Groupama arèna fèltve őrzött gyepère megint csak valami frenetikus èrzès volt.
Kaptam egy szál fehér tulipánt, meg kèt puszit Paintsiltől, ès máris futnunk kellett le a pályáról.
Vègül nem mentem a VVK szektorba, hanem a bèrletes helyekre mentem, hogy onnan nèzzem a meccset. Na, az sem volt semmi, ahogy odajutottam, mert a karszalagomnak köszönhetően csak úgy nyíltak az ajtók.
Kb öt pertől maradtam le az elejèn. De vègül 5:0,--a nyertünk.
Ès... Bármilyen hihetetlen is, Balázs ma is nyert. Ö lett a nap szurkolója, az ő kartyàjànak a számát sorsolták ki. Azt mèg nem tudjuk, hogy nincs nyeremènye, elvileg hètfőn hívják majd.

Eltelt

Villámgyorsan elrepült ezen a hèten minden nap. Ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem volt unalmas. A hèt közepèn vègre bekukkantott egy ilyen tavaszfèlesèg is vègre, ès ettől aztán rögtön sokkal könnyebben elviselhető lett minden.
Az is sokat számít szerintem, hogy már sokkal kèsőbb sötètedik, mint eddig. Ès mèg az óraátállítás csak ezután jön.
Azèrt elfáradtam, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy este nyolckor kèpes voltam ülve elaludni.
A holnapot várom, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lesz. De úgyis el fogom mesèlni.

Ha egy üzlet beindul...

...avagy kérni tényleg tudni kell. :)

Így zajlott a beszélgetés köztünk március elsején. 

Aztán tegnap este azt mondja nekem Balázs, hogy nézd meg, meddig lehet vásárolni, és ha lehet még, akkor vegyél valamit, hátha nyersz. Én meg hallgattam rá, és vásároltam a fradi shopban. Úgy voltam vele, hogy az esélytelenek nyugalmával írtam a megjegyzésbe, hogy "nőnap", mert én aztán vagyok akkora lúzer, hogy tutira nem leszek benne abban a tizenegyben. 

Aztán ma hazaértünk, leültünk ebédelni, ránéztem az órára, és mondtam, na, nemsokára kiderül, hogy leszek e játékos bekísérő, vagy nem. Vásárolni indultunk, amikor kaptam egy üzenetet messengeren, amiben boldog nőnapot kívánt nekem Balázs egyik unokatestvére. Még mondtam is, miközben már a választ pötyögtem neki, hogy na, ezt most nem is tudom mire vélni, mert nem szokott nekem írni, pláne nem ilyesmit. Mire a következő mondatában azt írta, hogy "tegnap nem gondoltam, hogy tudod überelni Balázst". Kikerekedtek a szemeim, és izgatottan kérdeztem Balázst, hogy lehet, hogy nyertem? :D :D És már kerestem is a Groupama Aréna facebook oldalát, hogy lássam..

 és ott volt a nevem. Rögtön kétszer is, mert milyen kicsi is a világ, a tizenegy nő között kettő is van, akit ugyanúgy hívnak (csak a druszámnak még Fanni is a keresztneve). Hát fenomenális érzés, de nem mertem rendesen elhinni egészen addig, amíg fel nem hívtak, és meg nem beszéltük a részleteket. Bevallom, nagyon izgatott vagyok, mert sosem volt még ilyen élményben részem, és lehet, hogy gyerekesnek is tűnik kicsit ez a fajta izgatottság. :) Azt, hogy melyik játékost fogom bekísérni nem tudom, mert majd a meccs előtt, amikor már hivatalos lesz a kezdőcsapat, akkor fogjuk kisorsolni. (vicces lenne, ha Lovrencsics Gergőt húznám :D) De mindegy is, mindenkit szeretek. 

Az egy kicsit beárnyékolja az örömömet, hogy elvileg külön kell ülnöm a fiúktól, illetve egy valaki jöhet velem az egyik vip szektorba. Ezt még nem döntöttem el, hogy hogy legyen, mert én simán azt is el tudom képzelni, hogy elkísértetem magam a saját helyemre, ahova a bérletem szól, hogy együtt legyünk. :) (Balázs szerint meg hülye vagyok, mert ki kell használni a vvk szektoros jegyet)

A hétre még nincs vége a Fradis bejegyzéseknek, mert tuti, hogy szombaton is el fogom mesélni, hogy milyen volt. :)

Kérni tudni kell

Emlékszem, még valamikor február közepén, épp a délutános műszakomból indultam hazafelé, amikor a messengeren üzenet várt Balázstól, benne egy link, és egy kérés "légyszi.. kell nekem egy nyolcas mez"

Persze, ki tud az ilyen kérésnek ellenállni, már kommenteltem is a bejegyzéshez. Aztán szépen meg is feledkeztünk az egészről az események sodrásában. Valamikor tegnap, vagy tegnapelőtt jutott eszembe, hogy megnézzem, hogy ugyan ki nyerte a mezt, ha mi nem. Aztán láttam is, hogy a bejegyzés alatt szerepelt egy név, mint nyertes személy, és rögtön volt is, aki válaszolt rá, hogy oké, de hogy nyert, amikor nem látszik sehol az ő kommentje? Talán épp ma volt, hogy elmeséltem ezt az egészet Balázsnak, de nagyon nem foglalkoztunk vele, megállapítottuk, hogy biztos instagramon, vagy valahol jelentkezett az illető, azért nem látszik ott, ahol kéne.
Ma délután épp hazaértünk a vásárlásból, még a kabátomat sem vettem le, amikor Balázs a telefonjával a kezében azt mondja: "Gyere egy kicsit." Odamentem, és már mutatta is:

Nagyon örülünk neki. :) Annyira jó, hogy pont úgy, ahogy szerette volna. .. :) Azóta már felvették vele a kapcsolatot, elkérték a méretét, és megkérdezték, milyen feliratot szeretne a mezre. És azóta már azt is tudjuk, hogy amint tudnak időpontot egyeztetni Lovrencsics Gergővel, telefonon értesítik, és megbeszélik, hogy mikor tudunk találkozni. És még a hab a tortán, hogy mehetünk mi is, mindannyian. :)
Közben egyébként még egy játék fut náluk, amin egyedüli nőként a családból én játszhatok csak, és izgatottan várom a holnap délután három órát, amikor kiderül, hogy benne leszek e abban a bizonyos tizenegyben. :)

Így dolgozunk mi

Akadnak olyan jó feladatok azért, amikor épp a saját férjem az a kompetens személy, akihez fordulnom kell segítségért, vagy épp csak információért. Most is akadt egy olyan, amihez ő is kellett. Meg én is.
Azt gondoltam én már akkor, amikor tegnap kaptam levelet róla, hogy mi várható, hogy na, ez nekünk való lesz, mert szeretek vele együtt dolgozni. Még akkor is, ha az ő lehengerlő, magabiztos tudása mellett néha nyávogó kismacskának tűnök csak, és előfordul, hogy lányos zavaromban az sem megy azonnal, ami egyébként gond nélkül szokott. De már csak azért is jó, hogy vannak ilyen helyzetek, mert ezeket is gyakoroljuk. :) Nem mellesleg, rengeteget lehet tőle tanulni.
Így volt ez ma. Tanultam is tőle, segített is, voltak pillanatok, amikor nyávogó kismacska voltam csupán, de a feladatot több körben megoldottuk. (és még holnapra is maradt egy másik része)
Amikor az utolsó perceket töltöttük a közös munkával, egyszer csak előkapta a telefonját, és lefényképezett. Én meg persze, nem bírom ki, és meg is mutatom. (azt csak úgy mellékes infoként, hogy ezen a területen, ahol ilyen jókedvűen lehet dolgozni, mindössze három fok van csak.. mindig)

A pillanat, amikor már érzékeltem, hogy valami történik, de még oda kell figyelnem

Itt már sokkal inkább a fotóson jár az eszem, mint máson

Na, így kell ezt komolyan csinálni

Erős kezdès

Vannak olyan hètfők, amikor szèp lassan indul minden. Ráèrősen èbredezünk, sőt, akár mèg lehet lopni is egy órácskát, amit azzal lehet tölteni, hogy mèg egy kicsit alszunk, vagy èpp a puha, meleg köntösben, rózsaszín zsenília zokniban a kanapén kucorgunk.
Ilyenkor vagy az van, hogy dèlutánra kell csak menni dolgozni, vagy egyáltalán nem kell menni.
Ez a hètfő nem ilyen volt. Berobbant, mint valami üstökös, ès annyi feladatot hozott magával, hogy hajnali negyed öttöl dèlután háromnegyed hatig mèg megállni sem nagyon volt idő, nemhogy bármi másra.
A gyerekek nagyjából kètharmada nincs a legjobb formájában, Roli köhög már múlt hèt szerda óta, úgyhogy ma ahelyett, hogy iskolába engedtem volna, dèlután visszamentünk a gyerekorvoshoz. Röpke másfél órás várakozás után máris megtudtam, hogy csak egy kicsit nakacsabb vírusról van szó. Csütörtökig itthon lesz, pènteken mehet majd. Mondjuk azt majdnem megkèrdeztem, hogy normális e, hogy pènteken elküldi, de mindegy is.
Eriknek a feje fáj, meg hasmenèse van, szerintem reggel már neki sem kell mennie. Mondanám, hogy csak lógni akar, mert fáradt, de azèrt valóban úgy nèz ki, mint aki nincs teljesen jól.
Mi, felnőttkorúak mèg jól vagyunk. Leszámítva, hogy tegnap kipróbáltam, milyen lennèk szamurájnak. Nem jó ötlet pályát módosítanom, mert majdnem levágtam az ujjam, ès az persze most fáj, meg nem hajlik rendesen, meg ilyesmi.

Anyja fia

Valószínűleg Ő az a gyerekem, aki a legtöbb belső tulajdonságomat szedte össze. Valószínűleg ezért is gondolják azt, hogy ő a kedvencem, mert olyan könnyedén megértjük egymást, a legtöbb dologról nagyon egyformán gondolkodunk.
És úgy tűnik, hogy időről időre felüti nála is a fejét ez az írói véna, mert vannak versei. Amin először igencsak meglepődtem. Aztán megmutatott közülük egyet-kettőt, és nagyon tetszettek. Érdekes a stílusa, elvont kicsit, de mégsem.
Na de nem elemezgetem én, mert megengedte, hogy az egyiket megmutassam. Szóval, ez itt most Patrik verse:

Semmi.
Ez lettél te is nekem,
mint vakító sötétség a napsütésben,
Mint csillagok zápora a déli fényben,
Mint felkiáltójel egy mondat végén - az ötödik a sorban -
Nem vagy számomra más,
mint a halott ember, ki magának sírt ás.
S hogy van-e értelme: mégis mit ér már a sírás?
Dicsérő szó
a szidalmak - fekete - tengerében.
Észreveszed, de egy pillanat és hidegenhagy éppen.
Elkisérne utadon,
de nem vágysz társaságra.
Így távolról figyeled, hogy mit visz a vásárba.
A lelke az - a sötét -,
Nem számít, hogy hogyan menti a bőrét.
Hiszen muszáj neki menni,
Ez lett ő is nekem.
Semmi.

Nem vidám

Ha most valaki ideülne mellèm a kanapèra, akkor el tudnèk neki mesèlni mindent, ami nyomaszt, ami fáj, amitől tele vagyok frusztráltsággal ès fèlelemmel. Leírni nem tudom, ahhoz túl sok ez már. Leülni meg nem ül senki, mert mindenki azt gondolja, minden rendben van. Látszatra így is van ez.
Igaz, többször is elterveztem már, hogy kinek hogyan ès mit fogok mondani. Aztán meg nem mondom, mert elkèpzelem azt, ahogy erre majd reagálni fognak, ès úgy döntök, elèg, ha nekem rossz ez egyedül, nem rántok bele másokat is. Struccpolitika.
Egyèbkènt meg komoly mèrtèkben kezdi felütni a fejèt nálam az a bizonyos èletközèpi válság, egèszen kètsègbe vagyok esve attól, hogy röpke kèt hónap múlva negyven éves leszek, ès van egy csomó minden, amit mèg nem tettem meg, ès ezek között van olyan is, amit már biztosan nem is fogok. Az is megviselt lelkileg, hogy gondolatban el kellett vègleg búcsúznom attól, hogy mèg valamikor lesz egy kisbabám. Ezt a negyvenet cèloztam be utolsó határidőnek..ès többször is beszèltem erről Balázzsal, de ő továbbra is hajthatatlan e tèren, elègedett a három fiunkkal, ès nem szeretne több gyereket. Így aztán elbúcsúztam ettöl az àlmomtól... nagyon nehéz volt, ès mèg mindig belesajdul a szívem.
Túl règóta tart már ez a tèlnek nevezett valami, ami ugyan csak az elmúlt napokban volt igazán kőkemény, mègis hosszú hónapok óta minden szürke, egyhangú. Ès túl sokat gondolkodom.

Ábránd

Azokról a napokról ábrándozom most, amikor majd olyan meleg lesz, hogy mindenki azért nyavalyog, mert jajjnembírjamártovább, én meg akkor fogok majd igazán élni. Azokon a napokon majd el sem tudom képzelni, hogy volt ilyen hideg, mint ami ezen a héten. Szerencsére azért gyorsan elfelejtem ezeket az élményeket, sokkal jobban megmarad bennem az, ami jó érzést vált ki belőlem. :)
Továbbra is bizakodó vagyok, és pozitív, mert már március van. Az idő most sem áll meg, és az, hogy folyamatosan múlik, el fogja hozni nemsokára az óraállítást, és aztán itt lesz a tavasz. :)
Ez a hét egyébként leginkább a semmik hete volt, mert nem történt semmi olyan, ami említésre méltó lehetne, mindenki tette a maga dolgát, ahogy kell. Holnap délutántól hétfő hajnalig pedig mindnyájan együtt leszünk itthon, amiből még bármi lehet. :)

Nem semmi

Csak azért fogom közzétenni a fotót, hogy megmaradjon az utókornak, mert nagyon remélem, hogy egyszeri és egyedi, megismételhetetlen esemény volt ez.

Végül is...nézhetjük onnan, hogy innentől kezdve már ugye minden, ami következik, csak jobb lehet. :)
Ha nem fogom elfelejteni, akkor majd március végén is készíttetek Balázzsal egy ilyen hajnali fotót, hogy lássuk, mennyit melegedett egy hónap alatt az idő. Azt remélem, nagyon nagy különbség lesz majd, de most már tippelni sem mernék. :)