És akkor legyen az utolsó

 .. bejegyzés az idén. 

Voltak már az elmúlt években olyan utolsó posztok, amik részletesen összefoglalták a mögöttünk hagyott évet, de ez most nem olyan lesz. Mindent leírtam az előző posztokban, amiről úgy gondoltam, hogy meg kell osztanom másokkal. 

A mai nap egy részét stílusosan a Balaton parton töltöttük, kihasználva a gyönyörű tavaszias napsütéses időt. Ha rajtam múlna, ez lenne a tél, ilyen időjárással. 

A siófoki kikötőben koccintottunk alkoholmentes pezsgővel, éppen szemben a kedvenc hajónkkal..Sétáltunk egyet a mólón, és a parton, a gyerekeink felháborodására még táncra is perdültünk a kikötői jégpályáról hallható zenékre. 

Nincsenek fogadalmaim a következő évre sem. Élvezni akarok mindent, amit lehet, megélni minden pillanatot. Ennyi az egész. 

Nektek, mindannyiótoknak kívánom, hogy minden álmotok, vàgyatok váljon valóra, legyen a következő év olyan, amilyennek szeretnétek. 

Az utolsó munkanap

 Ebben az évben. Ami akkor hangzana igazán jól, ha most nem december 30-a lenne, hanem mondjuk december 1-je, és mindenkinek megadatna, hogy egy hónapot úgy és azzal töltsön, ami a leginkább jólesik neki. Ilyen persze ebben a világban nincs, és nem is lesz, de egy-két percre eljátszottam ezzel a gondolattal. 

Az utolsó munkanapon még természetesen minden percet jól kihasználtunk, még meg kellett oldani egy csomó mindent, és még jutott az utolsó órára egy megbeszélés is a főnökkel. 

De aztán végre eljöttünk. Amiatt, hogy ez must csak három nap itthonlêtet jelent, nem volt igazán katartikus élmény, de nem baj. 

Délután még voltunk vásárolni, amihez már nem volt semmi kedvem, és el is felejtettem egy-két dolgot, de talán nem dől össze a világ ezek nélkül. Ha mégis, akkor meg már úgyis mindegy. 

Ahol abbahagytuk

 Azt nem is tudom miért volt egyáltalán bármilyen kóbor gondolatként is olyan a fejemben, hogy bármilyen hatással lesz a karácsony a munkahelyi dolgokra. Illúzió volt csupán, hogy esetleg egy kevés érzés is jut majd így két ünnep között. Tényleg nem tudom elmagyarázni még magamnak sem, hogy mit gondoltam, amikor nem egy-két éve dolgozom ott. Mindenesetre mégis sikerült egy kis csalódásként megélnem, hogy mintha mi sem történt volna, úgy folytattuk a mindennapokat. Még szerencse, hogy nekem most van miből táplálkozni, van honnan erőt meríteni, különben már egy nap munka után úgy jöttem volna haza, hogy romokban heverek. 

Egyébként szerintem újra jelen van az életemben a nyugtalan láb szindróma. Jó sok jele van, amiket próbálok nem tudomásul venni, de egyre kevésbé megy. Sokat nem lehet vele kezdeni, ezt tudom, de azért elkezdem szedni a magnéziumot, hátha segít. A leginkább zavaró, hogy esténként már nem tudok úgy ülni, hogy ne érezzem folyton az őrült kényszert, hogy a lábaimat muszáj mozgatnom. Emellett a legnagyobb bajom, hogy pont a magnézium az, amiből még nem sikerült olyat vennem, amitől ne lenne borzasztó undorom. Vettem már mindenféle gyártótól, kapszulát, tablettàt, rágható tablettát, pezsgőtablettàt, de mindegyiknek ilyen hatása van rám. 

Újra itthon

 Ma reggel az idő is elszomorodott arra a hírre, hogy haza kell jönnünk. Olyan mértékű volt ez a szomorúság, hogy még ónos eső formájában könnyeket is hullajtott. Emiatt aztán egy kicsit előbb indultunk, mint ahogy eredetileg terveztük, mert azt tudtuk, hogy sétálni már nem tudunk, azt viszont nem, hogy mire számíthatunk a következő órákban időjárásilag, azt meg nem akartuk megkockáztatni, hogy esetleg rosszabb legyen. Szerencsére gond nélkül hazaértünk, egy helyen láttunk egy oldalára borult autót az út szélén, de már ott volt az autómentő. 

Itthon kipakoltunk, pizzát rendeltünk, elindítottam a mosógépet. Délután voltunk apósomnál, a húgoméknál, de más dolgunk nem volt. Patrik elment a barátaival valahová, nem is biztos, hogy hazajön holnap délután előtt, mert mennek gokartozni is holnap délelőtt. Ilyesmibe már nincs beleszólásunk, az is tök jó, hogy mindig szól, hova megy és kb mikorra várható. Ha másképp alakul, mint ahogy mondta, akkor szokott írni üzenetet, ne idegeskedjünk feleslegesen. 

Próbálom feldolgozni, hogy holnap és holnapután menni kell dolgozni, nem túl nagy sikerrel. Semmi kedvem hozzá, elég jól ellennék itthon. Kaptam könyveket, amiket olvashatnék, szeretnék sütni méteres kalácsot, ki kellene cserélnem a frituban az olajat, mert pénteken kelleni fog. Ezek is meglesznek egyébként, majd munka után, nem helyette. 

Az elmúlt napok annyi jó érzést adtak, ami azért elég lesz egy darabig, minden nehezebb pillanatban elő fogom szedni az emlékeimet, a fényképeket.

Hétfő, de

 Mintha nem is az lenne. Olyan jó érzés volt ma úgy ébredni, hogy még mindig itt vagyunk, egy karnyújtásnyira a Balatontól, ahová bármikor van lehetőség lesétálni, gyönyörködni a végtelenségében, átvenni a nyugalmat,.amit áraszt 

Ma kirándultunk egyet Tihanyba is. Természetesen ott sem olyan most semmi, mint nyáron, nincs az a hömpölygő tömeg, amit olyankor megszoktunk, de így is megvan minden bája, amiért szeretjük. 

Ma is ittam forralt bort, amit nagyon szeretek, a gyomrom viszont erősen tiltakozik, mert ugyan nagyon finom volt ez a vörös áfonyás verzió is, de azóta is küszködök a gyomorfájással. Nem baj, ennyit megért. 

Holnap már hazamegyünk, de nem baj, mert csodás emlékeket viszünk innen is magunkkal. 

Nyáron sosem férek ide a Tagore sétányon, és régi nagy vàgyam volt egy ilyen fotó 

Karácsony második napja van

 És mi is arra ébredtünk, hogy esik a hó. Így teljesüljön minden kívánságom ezentúl..mert bizony akkor, amikor október legvégén eldöntöttük, hogy ezt a karácsonyt itt és így fogjuk ünnepelni, akkor gondoltam, hogy akkor akár lehetne fehér is ez a karácsony, mert ilyenben még nem volt részünk úgysem. Tegnap gyönyörű napsütés volt, ma hó. Pont tökéletes. Mindenre. Sétáltunk is, kocsikáztunk is, jókat ettünk, pihentünk, nagyjából úgy, ahogy azt elképzeltük. 

Ma délután ugyan a sétahoz kellett egy plusz pulcsi, meg a vastagabb zokni is, de mindkettő rendelkezésre állt, így aztán tökéletes volt. Ittunk forralt bort, megmelegedtünk Bujtor István híres szobra mellett, és azon mosolyogtunk, hogy majd nyáron, amikor itt leszünk, és jó meleg lesz, milyen furcsa lesz erre visszagondolni. De milyen jó emlék lesz. 

Minden pillanatot raktározok a kis emlékdobozomba. Olyan jó együtt lenni a fiúkkal, olyan jó látni őket, ahogy pókereznek, honfoglalóznak, vagy csak ahogy nevetnek együtt valamin. Balázs is egész más most, hogy nem kell a munkahelyi gondokkal folyamatosan küzdeni. Milyen jó is lenne ezt negyedévente megtenni, kicsit eltűnni a világ elől, és csak magunk lenni. 

 

Karácsony első napja van..

 Még tegnap este azt gondoltam, hogy én aztán ebben az ágyban nem fogok tudni aludni, mert puha a matrac, és ráadásul kispárna sincs, de aztán meglepően jót aludtam végül. Igaz, volt még mit kipihennem, azért ez biztosan segített. 

Gyönyörűen sütött a nap, és még hideg sem volt. Én nem bántam ezt egy kicsit sem, és alig vártam, hogy egy kávé után sétálni menjünk. A Balaton most is gyönyörű. Egészen más, mint nyáron, de mégis valahogy ugyanolyan. Vagy nem is tudom..de az biztos, hogy nem tudom megunni a látványt, és azt a semmihez sem fogható érzést, ami ott a parton utolér.

 

A séta után kocsiba ültünk, és az eredeti terv az volt, hogy körbejárjuk a Balaton partot, útközben megállunk valahol enni. A déli parton azonban sehol egy teremtett lélek sem volt, és ellenben a füredi vendéglatósokkal, ott minden zárva volt. Ami egyébként érthető, hiszen gondolom vendég sem nagyon lett volna, alig láttunk embert valahol. Emiatt aztán módosult a terv, és csak Bogláron álltunk meg, előtte Lellén az omv kútnàl vettünk egy-egy szendvicset. A strandon ebédeltünk, ami akármilyen szegényesen hangzik is így, karácsony első napján, mégis élményszámba ment. 

Itthon rendeltünk magunknak rendes ebédet is, ami finom is volt, és elég gyorsan meg is érkezett. 

Még az esti fényeket is megnéztük a Tagore sétányon, ittunk egy forralt bort, megnéztük a korcsolyázókat, gyönyörködtünk az esti Balaton látványában is. 

Boldog karácsonyt! 🎄

 Szerintem azok (voltak) a legeslegjobb karácsonyok, amikor a gyerekek még mindannyian olyan kicsik voltak, hogy élt bennük a varázs, és az egész december ebben a varázs világban telt, és ilyenkor este az volt a legnagyobb boldogság, ahogy láttuk az ő örömüket. Szerencsés vagyok, hogy átéltem velük ilyen varázslatos pillanatokat, ma is emlékszem rájuk, és ezektől.az emlékektől lett örökre más a karácsony. 

Az idén egészen másképp ünnepeljük, mint eddig,.ahogy írtam is már korábban. Ez az öt nap együtt a mi karácsonyunk most, úgy, hogy minden nap azt fogjuk csinálni, amihez épp kedvünk lesz. Az elmúlt napokban, hetekben (hónapokban) elfáradtunk testileg-lelkileg, pont jókor jön ez a kis elvonulás mindentől és mindenkitől. 

Délelőtt érkeztünk, a szállásunk nagyon jó, van mindenkinek lehetősége elvonulni is kicsit, de együtt is tudunk lenni bármikor. A Balaton part kb tíz-tizenöt perc sétára van, de ha messzebb lenne, természetesen akkor is odasétálnánk.

Volt azért meglepetés is ma is, Patriktól mindannyian kaptunk könyvet, mindenki az érdeklődési körének megfelelőt, Eriktől és Rolandtól pedig sorsjegyeket. Illetve még nekem is volt meglepetésem, mert én már egy ideje tudom, hogy mikor megyünk nyaralni. Bent a munkahelyen is leszerveztem már mindkettőnk szabadságát is arra az időre. Az eredeti ötletem nem ez volt, ami végül megvalósult (de nem árulom el mi volt az, még jövőre jó lehet az is). Szóval, rendeltem egy különleges kaparós képeslapot, ahol a lekaparható rész alatt volt a dátum. Jól sikerült, mert el sem tudta képzelni senki, hogy mi lehet ez, pár izgalmas pillanat volt, mire kiderült (még a kistesó gondolata is felmerült hirtelen) 

Mindenkinek kívánok csodákkal, varázslatos pillanatokkal teli békés, szeretetteljes karácsonyt! 🎄

Nnnaa

 Akkor most végre jöhet a mély sóhaj. A munka letudva egy pár napra, majd csak szerdán megyek legközelebb. A vásárlás megvolt, végül jobbnak láttuk ma letudni ezt, mint holnap ezen stresszelni. A bejgli is készen van, a többi süti már bedobozolva útra kész. Bőrönd bepakolva, és még felmosni is sikerült. 

Azt nem mondom, hogy nem fáradtam el nagyon, mert dehogynem. Fél tizenegy van, és hajnali ötkor már bent voltunk a munkahelyen. De lesz időm most kipihenni magam, úgyhogy nem izgat. 

Még nem kívánok semmit, mert természetesen holnap is jövök. 😊

Szerda

 Ezen a héten is folyton időzavarban vagyok, sokszor fogalmam sincs róla, hogy milyen nap van. Amikor leírtam az előbb, akkor is elbizonytalanodtam, hogy biztos ez, nem csütörtök van?

Ma délután sikerült anyukámék ajándékát is megvenni, végül még rászántunk egy kis időt, és elmentünk személyesen. 

Ma elkészült a zserbó is, meg a linzer/isler is teljesen, már csoki is van az isler tetején. Még majd mindjárt bepakolom.a mosógépet. Egy adagot meg majd még mosok délután. Legjobb lenne, ha már holnap sem kéne menni dolgozni, de csak annyit sikerült elérnem, hogy kettőkor hazajöhetek. Hazafelé majd gyorsan beszaladok a sparba meg a dm-be, hátha nem lesznek akkor még nagyon sokan. Mondjuk azon még egy kicsit tépelődök, hogy valóban jó ötlet e megkockáztatni, hogy majd Füreden veszünk magunknak tejet, kenyeret, üdítőt, mert 10 körül érünk majd oda, az igencsak csúcsidőnek tűnik azon a napon, amikor délben bezár minden. Na még ezen gondolkodom egy kicsit. 

Ez a hideg ma borzasztóan megviselt. A bőröm is nagyon gyatra állapotban van, elég volt két nap fázás, és máris megint ilyen. Úgyhogy na a testápolómban is megfürdök. 

Aki még dolgozik holnap is, nekik kitartás, a többieknek pedig kellemes készülődést kívánok. 

Kettősség

 Az a furcsa helyzet állt elő, hogy már belül is érzem azt minden porcikámban azt érzem, hogy csendre és nyugalomra vágyom, a munkahelyen valahogy minden főnököm rá tudott még tenni legalább két lapáttal a hülyeségekre, és a legváratlanabb pillanatokban állnak elő mindenféle furcsasággal, ami természetesen azonnal kell. Náluk nyoma sincs a karácsonyi hangulatnak, néha el is gondolkodom rajta, hogy vajon vannak e érzéseik egyáltalán.

Szerencsére abban a pillanatban, ahogy kiérünk, és leveszem a maszkomat, el is tudom ezeket a furcsa érzéseket felejteni, és teljes intenzitással koncentrálok arra, ami fontos. Ma például fontos volt, hogy elmenjünk a gyógyszertárba, volt pár fájdalomcsillapító a felhőben, amiből kifogytunk. Aztán fontos volt, hogy nekiálljak a linzereknek is, holnapra a zserbó és a bejgli van betervezve. Eredetileg ugye csak a zserbót gondoltam, de Erik olyan őszintén csalódott volt a másik kettő feltételezett hiánya miatt, ami nekem fájt. Igazából ma este, amikor a linzereket szaggattam, akkor gondoltam rá, hogy ez ilyenkor mennyire nem teher, amikor tudom, hogy vágynak rá, várják, és csak az a jó, amit én sütök. Remélem még nagyon sokáig megtehetem ezt nekik.  

Hétfő

 Azt hiszem, tartoztam az ördögnek némi idővel. De na leróttam ezt a tartozásomat. Azt nem tudom, hogy miért gondoltam azt, hogy jó ötlet ma délután még ajándék vásárlás ügyben elmenni itthonról,.de tegnap még annak tűnt. Voltak határozott elképzeléseim, és ezekben az elképzelésekben úgy nézett ki, hogy bemegyek, megtalálom, kifizetem, és kész. Úgy kb három vagy négy üzlet kapcsán gondoltam ezt, és azt is jól lemodelleztem magamban, hogy ez maximum egy órát vesz majd igénybe. 

Nos, az egy órát sikerült tartani. Közben voltam pár helyen, de sehol sem valósult meg az elképzelésem. Így aztán mindösszesen hétszázharminc forintot költöttem, azt is egy fagyira a mekiben. 

Na mindegy. Van már b tervem a hiányzó ajándékra, remélhetőleg sikerül is, és nem lesz szükség az abc többi betűjére már. 

Vasárnap

 Nem egészen úgy telt a nap, ahogy reggel elterveztem, mert voltak mindenféle túlzó gondolataim arról, hogy mi mindenre leszek ma képes. Aztán végül csak hoztam azt a bizonyos kötelező minimumot, ami kellett ahhoz, hogy legyen ebéd az asztalon, és legyen egy üres szennyestartónk. Ez utóbbi csak majdnem sikerült, de csak azért maradt az alján pár fehér ruha, mert egy fél adagot sem tett ki. 

Délután anyukámék meglepték azzal, hogy ők már most átadták a karácsonyi ajándékot. Jó, hát nem leszünk itthon akkor, de csak huszonnegyedikén indulunk, még aznap reggel is találkozunk. Azt megbeszéltük, hogy nem gondolkodik semmin, hanem pénzt adnak, de hozott egy meglepetést is, aminek nagyon örültem. 

Ő az:

Pont hozzánk való manó. (A kistesó már megvan egy ideje) 

És igen, jól láttátok, az idén, életünkben először nem leszünk itthon karácsonykor, elutazunk Balatonfüredre 24-én, és csak 28-án jövünk haza. Erre vágytunk most. Tőlem szokatlan módon még a fehér karácsonyban is reménykedtem kicsit. Most már az biztos, hogy nem lesz, ami nem olyan nagy baj. Ez az őrült szél szűnjön meg. Az idén így főzni nem fogok az ünnepek alatt, sütit ígértem a fiúknak, azt kedden, szerdán és csütörtökön munka után fogom megcsinálni, és visszük magunkkal. Nem szállodába megyünk, mert így tudtunk ennyi napra menni, de már várom nagyon. 

Meccsnap

 Az idei utolsó. És ezt most nem is nagyon bánjuk, mert valahogy ebben az őszi szezonban úgy alakult, hogy kevés olyan meccsen voltunk, ahol igazán jól éreztük magunkat, és a felhőtlen kikapcsolódásról szólt volna. Persze, ettől még meg sem fordul a fejünkben, hogy ne menjünk. 

Ma úgy mentünk, hogy előtte még megebédeltünk a Burger Kingben Budaörsön. Egyfajta nosztalgia volt ez, mert amikor hét elején kitaláltam, hogy ez így lesz, azzal a szöveggel tálaltam, hogy ez lesz az adventi naptárban. Régebben volt ilyen tényleg, hogy egy-egy hétvégi napon ez volt az ajándék. 

Nem egészen úgy zajlott ez az ebéd, mint amire készültünk. Már majdnem mindenki megette amit rendelt, épp csak pár falat volt hátra, amikor Patrik egyszercsak elég furán ránk nézett, és magyarázott valamit a vérnyomásáról, majd látva az értetlen arcunkat sokkal prózaibb módon annyit mondott még, hogy el fog ájulni. Hát mire idő lett volna felfogni ezt és megijedni, már meg is történt. Balázs egy szempillantás alatt mellé ült, és megtámasztotta, én megfogtam a fejét a jéghideg kezemmel, hátha, de addigra már látszott, ahogy a szemei olyan furán állnak, és fehér lett, mint a fal. Pár pillanat volt az egész, körülöttünk senki észre sem vett semmit. Előtte orrot fújt, és pattant egyet a füle (már tegnap is mondta, hogy bedugult a náthától), ez okozhatta. 

Balázs mondta ahogy jobban lett, hogy akkor menjünk haza, de Patrik nem akarta, hogy mindenki otthon maradjon miatta. Először még azt is felvetette, hogy jön velünk a meccsre, de aztán megegyeztünk, hogy őt hazavisszük, és mi meg elmegyünk. Megígértettem vele, hogy a telefonja mindenhol ott lesz, és bármit érez, hívja anyukámat. (Aki egyébként is ránézett többször) 

Így messze nem volt olyan a mai meccsnap, mint ahogy terveztük, aggódtunk is (Anya, 22 éves vagyok..), fáztunk is. 

Szerencsére Patrik is teljesen jól van azóta, meg a meccset is sikerült nagy nehezen egy nullra megnyerni. 

Péntek

 És végre eljött az utolsó hétköznap is. Ezzel kapcsolatban ugyan van bennem egy kis zűrzavar, mert fogalmam sincs arról, hogy a szilveszter napját kell e ledolgozni, és ha igen, akkor mikor, de mindegy is. Az a biztos, hogy holnap én nem megyek dolgozni. Meg közülünk senki sem, a téli szünet is elkezdődött. 

Napközben sikerült elintéznem az otp-t, igaz, van egy háromnegyed órás szünetem, amit majd le kell dolgoznom, de legalább sikerült elintézni. Munka után még az oviba is át tudtam vinni, és átadtam a vezető óvónőnek. Örülök, hogy sikerült mindent egy napon, nem szívesen őriztem volna itthon ennyi pénzt. Főleg nem olyat, ami nem a miénk. 

Délután voltam körmösnél is. 

A látszat ellenére nem fekete, hanem sötétzöld. 😊 

Itthon már csak összepakoltam, amit nagyon muszáj volt, meg felmostam. 

Csütörtök

 Amilyen jól kezdődött a hét, mostanra már rendesen el van rontva. Minden nap történik valami, ami felbosszant, vagy épp nem tudok továbbhaladni vele. Folyamatosan újra és újra tervezek, pedig még november elején úgy tűnt, hogy ez a december minden idők legnyugodtabb decembere lesz. 

Van itt például a réges régi "koloncként" rajtam maradt ovis alapítvány. Eddig is nagyjából évente egyszer-kétszer szükség volt valamiféle döntés meghozatalára, aláírásra, stb, de eddig mindig mindent tök gyorsan sikerült elintézni. Az idén sajnos megbetegedett a kuratórium elnöke, ketten együtt vagyunk jogosultak aláírni a bankban. Pont mielőtt sor került volna a pénzfelvételre, kórházba került. Még gyorsan aláírta a papírt, és volt, aki eljuttatta hozzám. Természetes, hogy megoldom, mert gyerekekről van szó. De első körben múlt héten szombaton nem jutottam a pénzhez, mert nem jó helyen írta alá. Nem volt egyszerű bejuttatni hozzá a kórházba egy újat, hogy azt is írja alá, de végül ezt is sikerült megoldani. Ma direkt hajnalban mentem dolgozni, kettőkor eljöttem, hogy akkor elintézem, és már viszem is az óvodába a pénzt. Még egy kicsit hamarabb is sikerült elindulni, kettőkor már az otp-ben voltam. Ma azért nem tudtam felvenni a pénzt, mert a pénztár már zárva volt. Jó nagy hülyeség, hogy két órával a zárás előtt lezárják a pénztárt, az meg még nagyobb, hogy ez nincs feltüntetve sehol. De nem tudtam mit csinálni..most az a terv, hogy holnap valakit megkérek, hogy munkaidőben menjünk ki az otp-be, hátha sikerül. Ha nem, akkor nem tudom mikor tudom megoldani. 

Nem nagyon jutok előrébb egy-két családtag ajàndékával sem, és nyilván ahogy telik az idő, mindig jobban frusztrál. De biztos megoldódik ez is. 

Szerda

 Ez sem olyan nap volt, ami bármi miatt emlékezetes lesz. Kár az ilyen napokért, azt szeretem jobban, amikor legalább valami kis apróság miatt jó visszagondolni a nap történéseire. Igaz, hogy vagyok annyira optimista fajta, hogy ha keresgélek, akkor természetesen találok kis apróságokat. És még fodrásznàl is voltam ma. Még mindig nem vágattam csak hátul, oldalt inkább csak igazítás történt, meg ki lett ritkítva. Ez utóbbi ráfért nagyon. 

És máris este lett..nemsokára lefekszem, mert holnap hajnalban kelni kell. 

Tegnap jobb volt

 Érdekesen alakult az éjszaka. Épp csak elaludtam, amikor fél egy előtt tíz perccel csörgött a telefonom. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, amikor megláttam, hogy anyám hív. A kórházban akkorra végeztek a vizsgálatokkal, és úgy ítélték meg, nem kell bent maradni, kapott vízhajtót, írtak is fel neki, és akkor az éjszaka közepén indulhat haza. Még megkérdezte anyám a telefonban, hogy "vagy mondjam neki, hogy valahogy bírja ki reggelig?" Mondtam, hogy dehogy, egy széken ülve, ne már..öltözünk és megyünk. Nem volt a legkellemesebb utazás (egy órányira van tőlünk a kórház, ahová tartozunk), álmosak voltunk, akkor már tiszta pára volt minden, és elképesztő számú őzzel és szarvassal találkoztunk út közben. Elég szürreális élmény, ahogy egy csorda állat rohan az úton át, és ezt jó sokszor átéltük. Őszintén megkönnyebbültem, amikor végre hazaértünk. Már fél három volt. Szerencsére volt még idő hatig aludni (én majdnem fél hétig húztam az időt), de a lábam annyira fázott, hogy alig tudtam elaludni tőle. Már arra gondoltam, hogy veszek fel zoknit, de hallottam, hogy Balázs már szuszog, így nem akartam már ott szöszmötölni, nehogy felébresszem. 

A tegnapi napsütés mára már csak szép emlék volt, ma a köd vette át az uralmat. 

A munkahelyen egyre inkább bebizonyosodik, hogy felesleges külsőségek mellett, amik azt lennének hivatottak elérni, hogy jobban érezzük magunkat ott, mindenki csak nap mint nap újra és újra ki van zsigerelve. Kár értünk, főleg, mert van ott egy csomó értékes ember is. 

A fiúk közül Patrik határozottan jobban van, Erik még csak egy hajszálnyival, de ez napról napra javulni fog. 

Mostanra már komolyan érzem azt a pár órás alvást, a fútött lakásban is fázom. 

A szabadnap

 Olyan vidáman ébredtem ezen a hétfő reggelen. Sütött a nap, és pont akkor kezdődött a hivatalos munkaidőm, amikor kinyitottam a szemem. Még el is vigyorodtam a gondolatra, hogy simán megtehetem, hogy a másik oldalamra fordulok, mert ugyan hétfő van, de én aztán ma nem dolgozom. 

De nem fordultam a másik oldalamra, mert ha már buzgott bennem a napsütés okozta vidámság, gondoltam, most gyorsan le is húzom az àgyneműt, mert végre nem úgy állok neki, hogy jajj muszáj, hanem épp ehhez van kedvem. Azt mondjuk elfelejtettem, hogy ma Luca napja van, és ilyenkor nem szabad házimunkát végezni a babona szerint (azért remélem nem hoztam magunkra semmiféle rontást), de mire ez eszembe jutott, már úgyis mindegy volt. 

Közben Erik is torokfájással ébredt, így ő felhívta a háziorvost a teendők miatt, én meg készültem az ebéd főzéshez. Kapott a felhőbe gyógyszert, teszt nem lesz. Pénteken mehet az igazolásért, illetve ha nem javul, csütörtökön újra telefonálni kell. 

Az is külön jólesett ma, hogy mindent nyugiban tudtam csinálni, és az meg különösen, hogy pont ugyanúgy együtt ebédeltünk, mint hétvégén. 

Az beárnyékolta azért már a délutánt, hogy a nevelőap.megint kórházba került. Továbbra is fulladt, ma anyukám kért beutalót röntgenre, ott meg kiderült, hogy mellhartya gyulladása van. Azt nem nagyon értem, hogy ez a múlt héten hogyhogy fel sem merült, de már mindegy is. Jelen pillanatban is még ott ül a sürgősségin, elvileg éjfélre lesz laborlelet. Azt nem tudom, hogy esetleg akkor még előfordulhat az is, hogy ellátják gyógyszerekkel, és hazaküldik, vagy mi lesz..

Azért összességében jólesett itthon lenni, kikapcsolni kicsit abból az őrült világból, ami a munkahelyünk sajátossága most már hosszú ideje. És így csak négy napot kell ezen a héten ott tölteni. Sőt, a jövő héten is, mert pénteken már nem dolgozom. Az utolsó héten meg csak két nap lesz..ezt azért már fél lábon is .

Vasárnap

Ma is jót aludtam, de valahogy még így sem kerek a világ, hogy a két nap alatt sikerült kialudni magam. Valami hiányzik, valami nem olyan, mint kéne. Zavar a pörgés is, meg az is, ha nem csinálok semmit. Olyan semmi sem jó hangulatom van. 

Patrik beteg. Már pénteken is fújta az orrát, de ma délelőtt kicsit megijedt ő is, amikor azzal szembesült, hogy nem érez semmilyen szagot. Mondjuk ez azért egy jó alapos nátha esetén is elég jellemző, és neki rendesen be van dugulva az orra, de mostanában ugye rögtön másra gondolunk. Nálunk is megszólalt a vészcsengő (a két öccse meg dörzsölte a tenyerét, hogy ha kovid, akkor nekik már kezdődik is a téli szünet), és persze vettünk tesztet. Negatív lett, ahogy sejthető volt, igen gyorsan szerte is foszlottak a középiskolás lógós álmok. Mondjuk sokkal nagyobb esêlye volt ennek a verziónak, és annak, hogy megfázott, mert természetesen sportcipőben és vêkony zokniban,. szaggatott farmerban kell têlvíz idején járkálni. Remélem pár nap alatt rendbejön. 

A semmi hangulatom egyébként odáig fokozódott, hogy holnap nem megyek dolgozni. Még pont egy nap szabim van azokon felül, ami már be van tervezve, és ezt most kihasználom arra, hogy nincs kedvem menni. Pont jó lesz nekem itthon munka helyett. 

Nálunk is volt ma forma 1 nézés. Mindenki Verstappennek drukkolt, így mi örültünk a végeredménynek. Az kicsit fura volt, ahogy ez a futam ma is lezajlott, dehát ilyen furcsa volt ez az egész év. 

A Fradi meccset is megnêztük, bár jobban tettük volna, ha nem..csak a fejünket fogtuk..kikaptunk a Debrecentöl 2:0-ra. 

Szombat

 Fél tizenegykor gyakorlatilag beájultam az ágyba, és reggel fél kilencig semmiről nem tudok. Aludtam, mint akit agyonvertek. Jól is esett, bár nem olyan húdefitt állapotban keltem még ennyi alvás után sem. Mondjuk sokkal inkább a lustaság uralkodott el rajtam, semmihez nem volt kedvem. Ettől függetlenül persze főztem is, mostam is, de semmi több ezeken kívül. 

Azt hiszem. Freddy ma fogta fel teljesen, hogy Arti már nem jön vissza. Soha még nem fordult elő, hogy ő nyüszítsen, de ma többször is hallottam. Lementem hozzá, kicsit megszeretgettem, de persze ez őt csak pillanatokra kárpótolja. Sajnálom szegényt, biztos nagyon nehéz lehet. 

Az idén megint keresem magamnak a kordnadrágot, amit évek óta minden télen szeretnék, de nem jártam eddig sikerrel. A bonprixnél van, de nem a méretemben sajnos. Pedig nem hiszem, hogy csak én hordanám, ha lenne. De annak is örülnék, ha bélelt farmert lehetne venni. Amikor nagyon hideg van, kénytelen vagyok a farmer alá venni leggingset, mert azonnal borzasztó állapotba kerül a bőröm. De persze ez is csak gyerekméretben van. 

Végre péntek

 Nem keresek most semmi témát, hogy mi lenne, amiről tudnék valami jó és pozitív posztot írni, mert a legkevésbé sincs kedvem most ehhez. Egész nap fáradt voltam, feszült, ráadásul olyan mértékben szabadult  körülöttem a hülyeség, amit már semmiképpen sem tudok jól tolerálni. De azóta sem érdemes már, túl vagyok ezen a napon is. 

Roli kicsit belázasodott éjjel, szegény megint úgy járt, mint a második után, hogy nem tudott a takaró alól felkelni, mert úgy rázta a hideg. Még szerencse, hogy ma is korán mentünk dolgozni, és Balázs benézett hozzá, vitt neki gyógyszert is. Kilenc körül hívtam, akkor már jól volt. 

Gondolom holnap jobb kedvem lesz, ha már kialszom magam. Szerencsére nem kell dolgozni menni, mert szabit kellett tartalékolni a két napra. Akinek nincs már, az mehet akár 24-én is, mert lesz, aki aznap egyébként is dolgozik. 

És még csak csütörtök

 Az volt az eredeti terv, hogy ma hajnali öttől fél kettőig dolgozunk, beugrunk Roliért, és elvisszük az oltásra. Gondoltam még majd gyorsan beugrok zsemléért és péksütiért a lidlbe A terveim szerint legkésőbb háromkor már itthon lettünk volna, és még egy kicsit tudtunk volna pihenni a meccs előtt. 

Nos..a tervekbe beleszólt először az időjárás. Mert itt bizony a nap nagy részében ónos eső esett, és borzasztó hideg is volt. A gondolat is fájt, hogy este kilenckor a lelátón fogunk fagyoskodni. Azt mondjuk már elég korán megbeszéltük, hogy ónos esőben inkább itthon maradunk, nem kockáztatjuk meg, hogy baja legyen akármelyikünknek, vagy az autónknak, netán még legyen valami baleset az úton éjszaka hazafelé, ami miatt nem tudunk hazajönni. 

Aztán délelőtt hívott anyukám sírva, hogy a nevelőapámat viszi a mentő, mert nagyon rosszul van. Szívbeteg, cukorbeteg, és voltak mostanában furcsa éjszakai rosszullétei is, de ez a mostani komolyabbnsk hangzott. A vérnyomása nagyon magas volt (190), így rögtön beküldték a sürgősségire. Amikor hazaértünk, még nem volt semmi más hír, minthogy megvizsgálták, vért vettek, kapott kétszer a nyelve alá gyógyszert, hogy levigye a vérnyomást. Anyukámnak sincs jogsija, így itt végkéu eldőlt, hogy nem megyünk meccsre, mert vagy őt kell hazahozni, vagy az összekészített táskát kell neki bevinni. Öt körül derült ki, hogy hazajöhet, nem találtak semmi különöset, de kapott gyógyszert. 

Így esett, hogy (hó is esett), hogy ma este a fotelból szurkolunk. Kicsit fura érzés, de nagyon én sem bánom, hogy nem kell megfagyni. 

Azért remélem a héten már nem történik semmi váratlan.

Szerda

 Ma végre időben eszembe jutott, hogy felhívjam a háziorvost Roli harmadik oltása miatt. Ahogy ő mondta, pont jókor, mert épp ő is azon gondolkodik, hogy a saját 12 éves lányának mikor adja be a harmadik oltást, mert most már nekik is lehet. De bizony, jó volt a megérzésem is, mert szeptember óta, amikor erről beszêltünk, annyi minden változott, és annyi minden kiderült, hogy most már azt mondja, kell az a harmadik nekik is. Igaz, csak fél adag, annyi is elég lesz emlékeztetőnek. Holnap már mehetünk is, felírták. 

Tudom, hogy vannak, akiknek meredek a mi hozzáállásunk ehhez az oltás dologhoz, de fenntartás nélkül elhiszem az orvosunknak, amit erről mond. Nem a facebooknak, nem tévének. Neki, aki eddig bármivel kapcsolatban fordultunk hozzá, mindig alaposan és nagy szakértelemmel kezelt minden bajunkat. 

Ráadásul egyre több helyről érkeznek rémisztő hírek, Patrikkal egyidős fiatal fiú tüdőembóliàval, velünk egyidős életerős férfi ismerősön tegnap életmentő műtétet hajtottak végre, kollégánk édesapja lélegeztető gépen. A háromból ketten bízták az immunrendszerükben, és erre látszólag minden okuk megvolt, hiszen nem jártak orvoshoz, nem voltak betegesek. Csakhogy szerintem egyikünk sem tudja magáról, hogy milyen az immunrendszere, mert erre vonatkozóan soha nem végeznek vizsgálatokat. Szóval szerintem leginkább szerencse kérdése ez. És ha van bármi, ami esélyt ad arra, hogy legalább valami kis golyóálló mellény legyen rajtunk ebben az orosz rulett játékban, akkor azt a mellényt bizony fel kell venni. 

Voltam ma vért adni is. Munkaidőben, mert ma volt nálunk ilyen kihelyezett véradás. Mindig olyan hálásak érte, ami kicsit zavarba is szokott hozni. Ha tudnák, hogy hány évig vártam rá, hogy végre alkalmas legyek, és én amiatt, hogy adhatok sokkal hálásabb vagyok még náluk is. Ezért is használom ki az összes alkalmat, amit lehet, mert ki tudja, meddig lesz erre lehetőségem. 

A munka egy agyatlan borzalom ezekben a hetekben. Nálunk nyoma sincs az adventi lassulásnak, hacsak azt nem tekintjük nyomnak, hogy feldíszítettek minden irodát. Így most legalább karácsonyi díszletben őrülünk meg. A főnököm kedvenc mondása, hogy "az idei év kemény volt, és nehéz, de jövőre még nehezebb lesz" Nem motiváló, de legalább reálisan őszinte. Pedig nem nagyon van ezt már hova fokozni, minden és mindenki csúcsra van járatva már. De valószínűleg neki lesz igaza, és ki fog derülni, hogy a nagy többség mindig talál valamit, amitől tovább tudja csinálni. 

Kedd

 Az nem úgy van, hogy a világ megáll velünk együtt, ha az esne jól a lelkünknek, így a tegnapi fájdalmas reggel után is menni kellett tovább. Fel kellett hívni az állatorvost, meg kellett tőle tudakolni a tennivalókat. Freddyre is másképp kell most figyelni, szemmel láthatóan össze van zavarodva, nem találja a helyét. Sosem volt még egyedül, alig elhoztuk a testvérei mellől, máris kapott egy nagytesót. Arról fogalmunk sem lehet, hogy mi játszódik le a fejében, de látszik, hogy nem érti, hova lett Arti mellőle. Szívszorító volt látni ahogy fészkelődik a helyén, próbál minél kisebbre összekuporodni, hogy ne fázzon. Kapott még egy takarót, kapott párnát, mindenki foglalkozik vele, reméljük, hogy elég lesz. Sosem volt szobakutya, nem is gondolom, hogy most teljesen ki kéne szakítanunk a megszokott dolgai közül. Ez a tél nehéz lesz neki, de majd valahogy átvészeli, segítünk neki. 

Közben Balázs egyik kollégájának a lánya beteg lett, így mindenki közülük épp karanténban van. A másik kollégának a dereka állt be nemrég, ő ezért nem tud jönni. Ketten maradtak a két műszakra, a hét minden napjára. Nem egészen ilyen decemberre számítottunk, bár méltó befejezése ennek az évnek ilyen téren. 

Erik egy osztálytársa is otthon maradt ma lázasan, neki egy családtagja már covidos. Tegnap mentek először. Sanszos, hogy ha esetleg ez a fiú is pozitív lesz, akkor hamarabb kezdődik nekik a téli szünet. 

Sokkal több emberről derül ki mostanában, hogy beteg, sokan vannak nagyon rossz állapotban. Sok oltott ismerős is van közöttük, van, aki kórházban is. Én sosem bántam egy percig sem az oltásokat, most még kifejezetten örülök, hogy már a harmadikon is túl vagyunk több, mint egy hónapja. 

Nagyon fázom két napja, a vastag zokni nélkül már egy lépést sem teszek. 

Arthur 🖤

 Miközben ma a világon a legtöbb gyerek csillogó szemekkel ébredt ma reggel, izgatottan várva, hogy mit hozott a Mikulás a csizmákba, mi egy félig átvirrasztott éjszaka után összeszorult gyomorral ébredtünk. 

Tegnap hoztunk egy nehéz, fájdalmas döntést Artival kapcsolatban, aki a szívgyógyszer és a vízhajtó ellenére az elmúlt egy-két hétben megint nem volt már jól. Láttam, ahogy napról napra sorvad el, ahogy fogy az ereje, és tudtam, innen már nincs neki visszaút. Nem volt könnyű, de megbeszéltük, hogy ma felhívom az állatorvost, és elbúcsúzunk tőle. Már tegnap megsirattuk, én még beadtam neki a gyógyszereket fecskendővel, de már közben is folytak a könnyeim. Este még megsimogattam, nézett a hatalmas szemeivel, akkor sem tudtam könnyek nélkül otthagyni. Már nem evett, nem jött ki a helyéről. Freddie nem mozdult mellőle, csak épp addig, amíg muszáj volt. Mint egy igazi jó testvér, mindig úgy helyezkedett, hogy Artinak jusson a melegebb hely. 

Annyi emlék jutott eszembe, az eltelt évek alatt igazi családtag lett belőle, pedig nem indult zökkenőmentesen nálunk az élete. Emlékszem az első itt töltött estéjén Roli még félt tőle. Emlékszem hogy szerette a fagyit és a dinnyét. Emlékszem, hogy milyen gyanakvóan fogadta Feddiet, és egy élmény volt látni, hogy micsoda szoros kötelék alakult ki közöttük nagyon rövid idő alatt. 

Ma reggel még kiengedtem őket pisilni, mielőtt dolgozni indultam. Balázs már kiállt a garázsból, Freddie rögtön kijött, Arti nem mozdult. Odaléptem, hogy megsimogassam, attól majd felébred. De nem..többet nem tudom úgy megsimogatni, hogy felnézzen egy horkantás kíséretében. Éjszaka elaludt örökre.🖤 

Vasárnap

 Mi sem maradtunk ki a ma reggeli meglepetésből, mi is arra ébredtünk, hogy esett a hó, és mindent betakart a pár centis hótakaró. Ha szeretném a havat, egészen biztosan nagyon boldoggá tett volna ez a látvány, de mivel nem szeretem, így csak megállapítottam a reggeli kávémmal a kezemben, hogy igazán szép. Az az én "szegénységi bizonyítványom", hogy ilyenkor rögtön eszembe jut az is, hogy mennyi latyak lesz belőle, mire majd ez mind elolvad. 

Ma nem volt semmi dolgunk, csak ebédet főztünk, meg délután kitakarítottam a fürdőt, a heti mosás-szárítás után volt por bőven. 

Megnéztük a forma 1-et is, kivételesen sokkal kevesebb volt a vita, mint az izgalom a futamon. 

És el is telt a vasárnap. 

Meccsnap

 Volt már, hogy fél kettőkor indultunk délután meccsre, de akkor pólóban és rövidnadrágban mentünk, és melegünk volt. Most volt rajtunk már aláöltözet, dupla zokni, pulcsi alatt garbó, téli kabát, és bizony kicsit fáztunk. Mondjuk én még tudom azzal fokozni, hogy meccs közben egy takarón ülök, és még be is takarom a lábamat is vele. Voltunk már ennél sokkal hidegebb időben is meccsen, emlékezetesek azok a meccsek, ahol a mínusz tíz fokot is elértük, de azokról nem az az emlék maradt meg, hogy mennyire fáztunk. Ma délután párszor feltettem magamnak a kérdést, hogy tényleg ilyen hülye vagyok, hogy itt fagyoskodok és mérgelődök, mert már megint semmi nem úgy sikerül, ahogy kéne? De persze, eszembe sem jutna itthon maradni, mert mégiscsak ott a helyem. Természetesen ezt azok nem értik, akik nem szeretik a focit, akik nem vettek még részt olyan meccseken, amelyeknek pillanatai örökre bevésődtek. Volt, ami a szurkolás miatt, volt, ami a gólok miatt, volt, ami azért, mert olyan volt, amilyen. Voltak olyanok, amik a gyerekek miatt váltak emlékezetessé, látni az arcukat, a reakcióikat egy-egy esemény kapcsán. 

Így aztán egészen biztos, hogy jövő héten csütörtökön este is ott fogok fagyoskodni, pedig már most biztos vagyok benne, hogy ki fogunk kapni. 

Végre péntek

 Hú, ez után a hét után hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy ma reggel már péntek reggelre ébredtünk. Gondoltam, hogy na jól van, már nagy tragédia nem történhet a héten, ezt a mai napot már fél lábon is kibírjuk. Ki is bírtuk, szerencsére, és délután kettőkor hazajöttem. Itthon először szusszantam egyet, aztán bepakoltam a mosógépet, elmentem vásárolni. 

Nagy dolgokat nem csináltam itthon, de a kis apróságok azért betartottak estig, és már háromnegyed kilenc volt, amikor leültem. De akkor aztán igazán jólesett, a derekam már jelezte a fáradtságot. Az tök érdekes, hogy nekem a derekam fáj először a fáradtságtól is, és ha nem eszem főtt ételt egész nap, akkor is. Úgy látszik, ez a gyenge pontom.

Palindrom nap

 Valamelyik nap olvastam valahol, hogy márciusig még nagyon nehéz időszak vár ránk. Nem a coviddal volt kapcsolatban ez az előrejelzés, hanem inkább azzal, hogy a világnak mekkora szüksége van a változásra. Nem megyek bele magasröptű értekezésbe a témáról, mert annyira nem értek hozzá, hogy írni is tudjak róla, de azért azt hiszem, mindannyian használtuk már azt a kifejezést, hogy "a világ megérett a pusztulásra". Nos, ez ebben a formában azért erős lenne, de abban is szerintem a többség egyetért, hogy ha a pusztulásra nem is, de változásra szükség van. Ez a mostani világunk kizsigerel, felőröl, űz és hajt. Pár év alatt mindannyian robotokká váltunk a magunk kis mikrovilágunkban. Ki így, ki úgy, de az tény, hogy egyre kevesebb az az ember, aki úgy éli a mindennapjait, hogy közben nem érzi azt folyamatosan, hogy valamiről lemarad, valamiből kimarad. Ez a világ nem tűri a gyengéket, nem tűri az érzelmeket, itt kőkeményen küzdeni kell minden egyes nap. Az egyszerű logikával is jól látszik, hogy ez a tempó nem fenntartható, mert nem erre lettünk teremtve. (Igaz, szerintem a Teremtő már réges rég a fejét veri a falba valahol miattunk)

Ma ilyen visszafelé is ugyanaz nap volt. (2021.12.02) A legutóbbi ilyen dátumra datáltak már valami vilagvégét, de ez most sem történt meg. Az azonban biztos, hogy mindenféle furcsa energiák keringenek mostanában, ma meg különösen erősen jelen voltak. Nem a legjobb napunk volt ma a munkában, nagyjából mindenki haragudott mindenkire, piszlicsáré kis hülyeségekből csináltunk hatalmas problémákat. Az ilyeneken még fél éve is mindenki csak vigyorgott volna, és legyint egyet, hogy na, már megint kitalált valaki valami baromságot, és mindenkinek jópofát kell hozzá vágni. Most már ez sem megy. Szomorú dolog ez. 

Én még képes vagyok rá, hogy viszonylag gyorsan túl lêpjek a sérelmeimen. Nem éreztetem senkivel, ha bajom van vele, de kevésbé vagyok nyitott, mert sokszor használták ki a kedvességemet és a nyitottságomat. 

Gyakorlom a hazaérkezést mostanában..azt a fajtát, amikor a munkát bent hagyom. Ebben jó szolgálatot tesz, hogy újabban hazafelé elintézem a vásárlást, így megvan az idő arra, hogy az agyam a pörgésből átálljon az itthoni dolgokra. Ez nem feltétlenül kevésbé pörgős, de mindenképpen teljesen más. A munkàmban határozottnak, gyorsnak, keménynek kell lennem, azonnali döntéseket hozni egy csomó szempontot figyelembe véve. Itthon szükség van az érzelmes oldalamra, a gondoskodó énemre, a gyengéd és figyelmes felemre. Ha azt a másikat is hazahozom teljesen, akkor ez háttérbe szorul, és nincs türelmem végighallgatni a hülyeségnek tűnő híreket az iskolából, stb, mert akkor az agyam túl fáradt befogadni az ilyesmit. Sokáig tartott egyébként ezt így felismerni, és nem is a legkönnyebb kivitelezni, de jó úton haladok.

December 1

 Ez a nap volt az 13 évvel ezelőtt, amikor az akkori furcsa, kétségbeesett állapotomban jó ötletnek tűnt elkezdeni blogot írni. 

Megvan még az érzés, emlékszem rá. Ahogy arra is, milyen izgalmas volt megalkotni ezt a blogoldalt. Emlékszem az első kommentekre, az első rendszeres olvasóra. Akkoriban sokkal több időm volt mindenre, sokkal tartalmasabb posztok is születtek, és még egészen kicsi gyerekeim voltak. Roland akkor volt három éves, kiscsoportos óvodás. 

Az azóta eltelt években a blog mindig egyfajta stabil támasz volt, ahogy ti, akik rendszeresen olvastok is, egyfajta barátokká lettetek.

Mostanában nálam is kicsit semmitmondóbb már a napi bejegyzések témája, és ennek sokféle oka van. Gondolkodtam már azon, hogy elég volt, de kicsit olyan, mintha a gyermekemet hagynám cserben éppen most, a kamaszkor küszöbén. 

Büszke vagyok erre a 13 évre, és örülök neki, hogy akkor így döntöttem. 

Vannak száraz statisztikai adatok is. 

A bejegyzések száma kicsit csalóka, mert van pár, amit később visszatettem piszkozatba (ez a 4447.bejegyzés) 

Ezt a statisztákat viszont nagyon szeretem. 

Képek

 Ma végre megvettem az elemeket, na jó, majdnem mindet, mert bébi elem még kelleni fog, de az nincs a lidlben, és ma csak ott voltam. Az egyébként ahhoz az izzósorhoz kell, amit a teraszajtóra szoktam tenni. Itt jegyezném meg, hogy minden évben ilyenkor elhatározom, hogy veszek erre az ajtóra rendes fényfüzért, aztán mindig elfelejtem, és csak ilyenkor jut újra eszembe. Mindegy, ez már az idén is így marad, és legkésőbb hétvégén ott is lesz fény. 

De végre minden egyéb kis mütyür a helyén van, majdnem olyan, mint amilyennek megálmodtam. Persze mindig nagyobbat álmodok, mint amit meg tudok valósítani. 😊 

És akkor pár kép.