Ma mindenki

 Ma különösen sok hülyeséggel találkoztam. Tíz óra után kicsivel már megfogalmazódott bennem, hogy talán jobb lenne hazamenni, mint a nap további részében is jelen lenni, leginkább az agysejtjeim megóvása érdekében. Persze maradtam, mert mégis felnőtt ember vagyok, és létezik kötelességtudat is a világon. Nem ez volt életem legjobb döntése, de volt már ennél rosszabb is. 

Jó volt hazajönni, az egyszer biztos. És jó volt, hogy Balázs csinált nekünk ebédet/vacsorát, és nekem csak nagyon kis energiát kellett beletenni abba, hogy együnk valami finomat. 

Számolom a napokat is, mert nemsokára megint utazunk, és az tök jó lesz. 

Szösszenetek a fejemből

 Szerintem nekem ez az április, amit már magunk mögött hagytunk, örök tanulságul hozta azt, hogy soha, egyetlen generációt sem szabad lebecsülni. Nincsenek kétségeim afelől, hogy a változást a fiatalok érték el, ők voltak azok, akik mindent bevetettek. Mi, a szüleik melléjük álltunk, de nem mi voltunk az igazán bátrak. Ahogy talán igaz ez a mi generációnk egész életére. Nagyon kevésszer mertünk ennyire bátrak lenni. Igaz, a neveltetésünk, a körülményeink is egészen mások voltak, és mi még úgy voltunk gyerekek, hogy kérdés nélkül hittünk el bármit a felnőtteknek. Talán ebben rejlik a nagy titok, és talán ez az, amit meg kéne "lovagolni", és mindannyiunknak tiszta szívvel és befogadó szemlélettel figyelni arra, amit mások mondanak. Nem mindig nekünk van igazunk. 

Ha most újrakezdhetném egy tíz -tizenöt évvel fiatalabb önmagunkkal, olyan sok mindent másképp csinálnék. Annyi mindenbe fektettem egy csomó pénzt és energiát, amivel kapcsolatban mostanra másképp érzek már. A gyerekeim zsigerből tudják, amit én most, majdnem 48 évesen kezdtem el kapisgálni. Megveregethetném a vállunkat, hogy nyilván azért, mert mi ilyen zseniálisan jól csináltuk, de azt hiszem, sokkal több ebben részükről az ösztönös tudás, mint az, amit tanultak. Igaz, ők olyan érzelmi biztonságban nőttek fel, ami sem nekem, sem Balázsnak nem volt meg, és ez biztosan másfajta életminőséget jelent. 

Nem is az én gyerekeim érettségiznek épp, de még én is szentimentális hangulatba kerültem. Az érettségizőkre, elsősorban Bea Mátéjára és Erika Rékájára nagyon sokat gondoltam ma is. Remélem ez a nem túl könnyűnek tűnő magyar jól sikerült nekik. Holnap is drukkolok majd én is. De bármi lesz, a jövő és a világ az övéké. 

Anyák napja

 Az életem legnagyobb ajándéka, hogy ezen a napon én is azok közé tartozom, akiket köszöntenek. Mondjuk ez egy hülye szó, nekem legalábbis, mert részemről tényleg mindig úgy éreztem, hogy ez a világon a legtermészetesebb, hogy én úgy lettem teljes, hogy lettek gyerekeim. Nélkülük is voltam, de velük lettem igazán én. Nem várok tőlük semmit cserébe, még csak olyan gondolatom sem volt sohasem velük kapcsolatban, hogy majd milyen jó lesz, hogy ha öreg leszek, akkor gondoskodnak rólam. Sosem szeretnék nekik feladat lenni. 

Egészen más a kapcsolatunk most már, hogy mindannyian felnőttek. Nem szeretnek érzelegni, nem nagyon szeretnek ölelkezni, de jókat beszélgetünk, kérdeznek, tanácsot kérnek, néha mondják, hogy "Anya, gáz vagy!" Figyelnek rám, segítenek azokban a dolgokban, amihez én béna vagyok, és ellesik tőlem azokat, amiket ők nem tudnak. Én igyekszem velük együtt változni, amikor szükség van rá, mert azért is nagyon hálás vagyok, hogy még mindig szívesen csinálnak velünk együtt is programot. (Ehhez ugye az is kell, hogy ha gáz lennék, akkor vegyem komolyan a figyelmeztetést) 

Az anyák napi kupadöntő meccsjegy és virágcsokor mellé kaptam még egy jó kis Újpest - Fradi meccset, ahol kiütéses győzelmet aratott a mi csapatunk. 

Semmi extra

 Nem feltétlenül ugyanazt gondoltuk ma a végre itt a jó idő kapcsán Balázzsal. Jó, az alap mindkettőnknél ugyanaz volt, örültünk neki. De amíg ő beérte azzal, hogy sétáltunk kétszer is, addig én azért magamban duzzogtam kicsit, hogy csak ennyi? Tény, én még holnap is itthon leszek, amikor ő dolgozni megy, úgyhogy emiatt is láttuk másképp a mai napot. 

Szóval nagy dolgok nem történtek ma, és nagyon nem is csináltam semmit. Mert az úgy van, hogy amikor időm lenne bármire, akkor kedvem nincs hozzá, és fordítva is igaz ez. 

Így ezt a mai napot simán az elpazarolt napok közé sorolom. Pedig hát hívhatnám úgy is, hogy pihenős, feltöltődős napot tartottunk. 

Könyves péntek

 

Az írónő könyveit valamelyik booktok ajánlóban láttam. Akkora rajongással ajánlották, hogy amikor múltkor a könyvtárban voltam, el is hoztam három könyvét is. Elvileg valami sorozat, mert ez az egyes számmal jelölt. 

Én nem éreztem azt a hatalmas rajongást semmiben, nem volt elsöprő élmény olvasni ezt a könyvet, nem nyújtott semmi pluszt a műfaj többi könyvéhez képest. Az én ízlésemnek kicsit kevés is volt benne a bonyodalom, cserébe sok volt benne a felesleges szál, amiről vártam, hogy később lesz valami jelentősége, de nem lett. 

Kikapcsolódásnak, agypihentető olvasmánynak teljesen jó, de sokat ne várjon tőle senki. 

Utolsó áprilisi nap

 Ma olyan csütörtök volt, ami pénteknek számított.  Az ilyen napok mindig jók, még akkor is, ha már hajnali négykor kezdődött. Fél ötkor indultunk hárman együtt dolgozni. Balázs ilyenkor már teljes fordulatszámon pörög, mi ketten Erikkel épphogy csak ébren vagyunk, és épp csak létezünk. 

A korán kelés jutalma az volt,hogy fél kettőkor már indulhattunk is haza. Erik mondjuk nem sok időt töltött itthon, mert fél négykor már úton is volt, és majd csak vasárnap jön haza. Elég fura is, hogy csak hárman vagyunk itthon. De rendben van ez így, ez az élet rendje. 

Tök furcsa álmom volt. Kint voltam az udvaron, ki voltak teregetve a ruhák, és egyik pillanatról a másikra mindent elleptek ilyen hatalmas méretű darazsak. Nem mozdultak meg, csak mindenhol ott voltak. Hú, nagyon rettegtem tőlük. Fél is ébredtem, és emlékszem, megnéztem a takarómat, hogy minden rendben van e. 

Szerda

 A mai munkanap egy kicsit kevésbé volt unalmas, mint az eddigiek, de messze van attól a folyamatos gondolkodást igénylő, megoldásra váró naptól, ami egyébként a normális lenne (és amihez szokva vagyok). Szép idő is volt, délután össze is kötöttük a kellemest a hasznossal, és gyalog mentünk vásárolni Balázzsal. Jól is esett, és kellemesen el is fáradtam. 

Ma mesélte az egyik kollégám, hogy a sógora és a sógornője, akik most már évek óta próbálkoznak a babával, és már az örökbefogadással is próbálkoznak, úgy tűnik, hogy nemsokára szülők lesznek. Tök jó lesz nekik. És tök jó, hogy tudtak végül nyitottak lenni az örökbefogadás irányába is, a legelső sikertelen lombik után még azt mondták,hogy ez biztosan szóba sem jöhet náluk.