Dius gondol... mit is?
Tegnap nagyon elfáradtam, és még ma sem voltam a legpihentebb. Nem tudom mások hogy vannak vele, de én az ilyen nagy horderejű döntések után egyszerre vagyok felhőtlenül boldog, és borzasztóan leeresztett is. Persze, addig, amíg megbeszéltük, kiválasztottuk, vártunk rá, folyamatosan volt valami, ami adagolta az adrenalint, tegnap meg egyszerre az összes eltűnt.
Mondjuk simán lehet, hogy ez egy hülye belemagyarázás csak.
Mindenesetre nagyon örülök neki, hogy ma már csütörtök volt.
Ez volt, amit már a múlt héten intéztünk, és azóta vártuk a telefont, hogy mikor mehetünk érte. A miénket otthagytuk, beszámították ennek az árába.
Nem ezért az autóért mentünk eredetileg, amikor múlt héten mentünk, egy másikat néztünk ki. De végül ez lett a befutó, mert szebb, extrább, és annyival nem volt drágább, hogy ne érte volna meg inkább.
Most azt nem mesélem el, hogyan született a döntés, mert hosszú lenne leírni, de nem egyik pillanatról a másikra történt.
De ma egy újabb álmunk vált valóra ezzel az autóval, amikor kigördültünk a kereskedésből.
Ma megérkezett a mammográfia leletem, és pont az van rajta, amit egy ilyen szűrővizsgálat után látni szeretne az ember. Minden rendben van. Természetesen erre számítottam, de jobb ezt írásban látni, nem csak sejteni. Lett közben időpontom kardiológiára is, lassan, de biztosan begyűjtök mindent a továbblépéshez.
Azért, hogy ne legyen teljesen felhőtlen minden, begyulladt a lábamon is az egyik körömágy, meg a kezemen is. Majd fürdés után bekenem, remélem segít rajta.
Azon gondolkodtam egyébként ma, hogy vajon mikorra tehető az, amikor az emberek többsége elkezdett bármit "odahányni" az internetre válogatás nélkül bárkinek és bármilyen témában. Egyszerűen elképesztő, hogy azok a platformok, amik eredetileg arra lettek szánva, hogy bármilyen távolságban is legyünk egymástól, könnyen és egyszerűen meg lehessen osztani egymással a gondolatokat, érzéseket, fényképeket, később már videókat is. Emlékszem, amikor elkezdődött ez a blogolás, ez az egész még olyan kultúrált formában zajlott. Senkinek nem kellett kétszer meggondolni, leírhatja e a büszkeségét, vagy épp a bánatát, bátran lehetett segítséget kérni.
Mostanra kezd inkább egy igazi szemétdombbá válni a közösségi média összes felülete. Emberek veszik maguknak a bátorságot tök ismeretlen emberek posztja alá odakommentelni, hogy "úgy nézel ki, mint egy undorító disznó" vagy "minek kellett az ilyet megszülni".. Én nem mondom, hogy nem nevettem még soha senkin, vagy nem gondoltam csúnyát valakiről, de eszembe sem jutna senkit nyilvánosan megalázni. Nem is tudom, ez vajon még visszafordítható dolog, vagy már örökre így marad?
Ma megint nosztalgiáztam egész nap. Volt ez a 27 év, amíg a kis mekegő csomagból, akit a kezembe kaptam lett cuki kisfiú, komoly nagyfiú és egészen érdekesen komoly felnőtt. Közben belőlünk, két kis bizonytalan fiatal szülőből lett két középkorú, sokat látott, sokat tapasztalt szülő.
Hogy újrakezdeném e? Bármikor.
Gondolatban átéltem ma sok -sok pillanatát az elmúlt éveknek, és ugyan néha van olyan gondolatom, hogy csinálhattuk volna sokkal jobban is, mégsem változtatnék semmin, mert így kellett ennek lennie.
Az mondjuk eléggé hihetetlen, hogy egy 27 éves fiam is van már, de hát fiatalon szülővé válni ezt teszi. 🙂
Na, ez egy ilyen takarítós hétvége volt. De végre a tetőablakok is tiszták, Balázs kellett hozzá, azokat nem tudom egyedül megcsinálni. Se elég magas, se elég ügyes nem vagyok hozzá, de csapatmunkában megoldottuk.
Délután megnéztük a forma 1 magyar nagydíját. Nem volt egy izgalmas futam, én kb a negyvenedik kör környékén el is mentem inkább hajat mosni.
Este meg megnéztük a Paks -Fradi első félidejét. Szerencsére a második félidőt már nem láttuk, csak az eredmény jutott el hozzánk. Nem ez a meccs volt az, ami miatt megbánjuk, hogy nem vettünk bérletet. (4:2-re nyert a Paks)
Ma ilyen fura szombati nap volt, mert délelőtt csak ketten voltunk itthon Rolival, és aztán később, amikor Balázs is hazaért már a munkából, akkor is csak hárman maradtunk.
Na unatkozni nem volt időm, mondjuk direkt alakítottam így. A szokásos heti mosás mellett még függönyöket is mostam, meg ablakokat is pucoltam. Már nagyon régóta halogattam, és minden héten csak mérgelődtem rajta, hogy már megint úgy maradt. De most nagyon szép tiszta minden, elégedett vagyok. És persze jól el is fáradtam.
Ez a könyv olyan, ami szépen az első oldalaktól kezdve beszippant, és nem ereszt nemhogy a könyv végéig, de még utána sem. Borzasztóan sok benne a tragédia, nagyon nehéz sorsú, mégis elképesztően erős akaratú gyerekek, brutális, lelketlen, gyenge felnőttek a szereplői. Sokkal kevesebb a pozitív karakter, mint a negatív, mégis szinte letehetetlen.
Már napokkal ezelőtt befejeztem, már vissza is vittem a könyvtárba, de még ma is nagyon sokszor jutott eszembe.
Azt hiszem más könyvét nem olvastam az írónőnek, de fogok még, mert nagyon tetszett, ahogy ír.
Érzelmileg nagyon megterhelő könyv, de én ajánlom mindenkinek.
