Kedd

 Tök unalmas tud lenni, amikor nem történik semmi, csak úgy telnek a napok. Jó, máskor meg az a bajom, hogy túl sok minden van egyszerre, de végülis soha, semmi nem jó. Vagyis jó, csak nem teljesen jó. De értitek szerintem. 

Azon gondolkodtam ma, hogy egyébként én még mindig úgy működöm, mint akár tizenöt évvel ezelőtt, és úgy gondolom, hogy az evidens, hogy itt vagyok, és ha bárkinek szüksége lenne bármire, akkor intézem. Pedig egészen nyugodtan mehetnék bármerre, csinálhatnék akármit, mert már rég nincs olyan, amit nélkülem ne tudnának megoldani. Mondjuk itt jön megint az a rész, hogy amúgy mehetnék, de egyedül nem sok öröm lenne benne. 

De fogok majd szerintem valami értelmet találni az ilyen "ráérős" napoknak, mert ez így nem jó. Főleg nem egy olyan családi háttérrel, ahol még kéne szakítanom a mintát e téren, a női felmenőim egyikének sem tett jót ez a "haszontalan érzés". 

Hétkezdés

 Reggel még szinte tél volt, de szerencsére azért gyorsan tavasz lett, és szinte felhőtlen napsütés volt. Az ilyen napokat szeretem. A munkanap is egészen jól telt, a hétfőhöz képest különösen. Az meg külön jó, hogy a héten csak négy napot kell menni. 

Nem nagyon tudok másról beszámolni, mert nem történik semmi érdekes vagy izgalmas. Persze, mindig agyalok mindenfélén, de semmi olyan, ami jelen pillanatban megosztani való információ lenne. 

Vasárnap

 Igazából ezt a hétvégét majd inkább igyekszem elfelejteni, mert még az sem sokat tudott rajta javítani, hogy ma meccsen voltunk, és meg is nyertük azt. 

Amit csak lehetett, azt elrontottam ezen a hétvégén, és pont azt a hétvégét választottam erre a bénázásra, amikor Balázs sem volt épp toleráns és elnéző hangulatban. Így aztán nem voltunk most túl jóban, ami egyébként szerintem évek óta nem fordult már elő. Így nehezen is tudom rajta túltenni magam. A magam szempontjából is azt gondolom, hogy igazam is van, meg nyilván látom azt is, hogy mekkora balfasz voltam, és az ő szempontjából is ugyanígy gondolom. De majd ezen is túl fogunk lépni, és nem is az a helyzet, hogy tányért csapkodunk egymáshoz, vagy a falhoz. Én egyébként is a csendes fajta vagyok akkor is, ha mérges vagyok. Ő meg szóban tombol. 

Hogy kicsit felvidítsam magam, beszélgettem a ai-jal, és megkértem, készítsen nekem szintanácsadást. 

Ez a lila szín semmiképpen sem lesz a ruhatáram része, de a többi tetszik, úgyhogy ezentúl fontolóra veszem. 

Szombat

 Egész héten azt vártam, hogy végre szombat legyen. Már tegnap délután ünnepeltem magamban ezt a mai napot, hogy milyen jó lesz, itthon lesz mindenki, jó idő is lesz.  

Hát itthon volt mindenki, jó idő is volt, mégsem lett jó. Egy kiadós alvás után úgy keltem fel ma reggel, mint aki egész éjszaka futott. Nagyon fájt a lábam, de gondoltam, lehet, hogy sokáig feküdtem azon a lábamon, és csak simán elmerevedett, majd bejáratódik. Ez a rész jobb is lett egy kicsit, de minden más egész nap tartott. Minden porcikám fájt, mindent nagyon lassan tudtam csak csinálni. Emiatt aztán az ebéd sem úgy sikerült, ahogy terveztem, mert nem tudtam jól összehangolni a folyamatokat. Nem tudom amúgy mi lehet ez, mert nem érzem magam betegnek. Lehet hogy ez is csak a hormonok játéka, vagy csak arra a legkönnyebb fogni, nem tudom. 

Remélem azért holnap már nem ilyen napom lesz. 

Könyves péntek

 

Kedves kis szerelmi történet, balatoni hangulattal. 

Nem ez az első könyvem az írónőtől, valószínűleg nem is az utolsó. Nagyon jó stilusban ír, tetszik. Ennek a könyvnek voltak olyan részei, ahol igényeltem volna, hogy lassabban alakuljon minden, bár egyébként nem nagyon volt benne több, mint amit megírt. 

Tökéletes kikapcsolódás volt a könnyedségével. 

Csütörtök

 Tegnap este ott hagytam abba a Groupama Aréna lelátóján írt bejegyzésben, hogy vagy boldogan, vagy szomorúan indulunk majd haza. Este tízkor írtam, ez után még következett kétszer tizenöt perc, amikor nem dőlt el semmi sem, így aztán még tizenegyespárbaj is volt. Ez már ugye az a rész, amikor mindenképpen valaki legalább eggyel többször rúgja be, mint a másik, és akkor ő nyert. Így történt. És végül nagyon fáradtan, kicsit csalódottan az összkép miatt, mégis boldogan indultunk haza. 

Majdnem éjfél volt már, amikor hazaértünk, és pont egy perccel múlt el egy óra, amikor lefeküdtem. A reggel hat órás ébresztő emiatt különösen rosszul esett, nagyon szerettem volna inkább egész nap ágyban maradni a munkába indulás helyett. 

Egyébként is most azt az időszakomat élem, amikor mindent szívesebben csinálnék, mint hogy bemenjek dolgozni. És nem, nem a munkámat nem szeretem, a kollégáim többségével is tök jól kijövök. Akivel nem, velük meg a lehető legminimálisabbra csökkentettem a mindenféle interakciót. Mondjuk ha valaki megkérdezné, hogy jó, de akkor mi az, amit szívesen csinálnál, csak azt tudnám mondani, hogy olyan helyen szeretnék lenni, ahol a napsütést nem zavarja meg semmi. Biztos vagyok benne, hogy ez a furcsa időjárás az, amit most már egyáltalán nem tudok jól kezelni. Próbáltam azért természetesen megtalálni a kicsi jót is, ami van már, de nem elég. 

Egész nap nagyon álmos voltam, és most már egyre nehezebb kitartani, hogy ne aludjak el, de talán most már menni fog. És ma végre volt annyi eszem, hogy nem halogattam a blogbejegyzés írását a végtelenségig, este tízkor már biztosan nem lennék rá alkalmas. 

Kupaszerda

 Hát ez nem az én hetem, az nagy biztos. Abból a szempontból biztosan nem, hogy ma sem fogom komoly tartalommal megtölteni ezt a felületet. De mára van igazolásom, mert éppen este tíz óra van, és most kezdődött el a Magyar Kupa elődöntő hosszabbítása. Ha nincs szerencsénk, még tizenegyesek is lesznek. Az egésznek a végén szerencsés esetben a mi csapatunk jut majd a döntőbe, kevésbé szerencsés esetben szomorúan és mérgesen indulunk haza. De majd ezt holnap elmesélem.