Nicosia

 Azt már tegnap eldöntöttük, hogy ma elmegyünk Nicosiaba. Ehhez előbb mindannyiunknak szüksége volt egy kiadós alvásra, de ezt gond nélkül abszolváltuk. Itt nagyon kényelmes ágyunk van, és ugye tegnap este bőven elég fáradt is volt mindenki. 

Reggel napsütésre ébredtünk, és olyan jó meleg is volt, amit én szeretek. Összeszedtük magunkat, mindenki elkészült, elmentünk kávézni a tengerparti sétányra, és utána mentünk a buszhoz, amivel mentünk Nicosiaba. Egy óra buszozás, de nem is tűnik annyinak. Pont jól jött ki, ebédidő környékén értünk oda. Erik nézett ki egy helyet ebédelni, ami elsőre furcsa választásnak tűnt, mert egy nagyon picike hely volt, inkább kávézónak tűnt, mint olyan helynek, ahol ebédelni is lehet, de nagyon jó választás volt. Egy kedves, idős bácsi szolgált ki minket, nagyon finom grillezett csirkét és grillezett oldalast ettünk. A konyha valahol arrébb volt, mert a bácsi úgy ment el érte, és hozta dobozokban, amit aztán kitálalt nekünk tányérokra. Annyira szimpatikus volt, hogy még nagyon sokáig emlékezni fogok rá, és erre a kis helyre. 

Ebéd után átsétáltunk a török részre. Épp akkor énekelt a müezzin, és hívta imára az iszlám közösséget. Mindig lenyűgöz minden kultúra, az iszlám és a zsidó vallás pedig különösen érdekes számomra, valahol csodálom őket mindazért, ahogy ők hisznek, és hogy mennyire nem kérdőjelezik meg a vallásuk hagyományait. (Attól tekintsünk most el, hogy minden vallásnak vannak elvakult és elvadult követői, nem róluk beszélek) Ez a városrész az, ahová úgy lehet belépni, hogy a görög ciprusiak is ellenőrzik az útlevelet/személyit, és ugyanezt a török ciprusiak is megteszik, majd visszafelé ugyanígy. A "túloldalon" nagyjából minden is van, minden márkájú ruhát, cipőt, táskát árulnak (természetesen semmi sem eredeti), vannak éttermek, sörözők, piac, szuvenír bolt. Vannak részek, amik abban az állapotban maradtak, ahogy 1972 (vagy 1974?)-ben ott maradt, és vannak egészen modern, felújított részei is. Más világ, egyértelműen, a saját szabályaik szerint, de egy pillanatra sem éreztem azt, hogy itt bármitől tartani kéne. Vettünk pár dolgot, nézelődtünk, sétáltunk. Itt elkezdett az eső is esni, úgyhogy be kellett húzódni egy kicsit egy féltető alá, de aztán elállt szerencsére.

Háromkor indultunk vissza, itt Larnacán is esett, amikor visszaértünk, de szerencsére még tudtunk azért sörözni (és aperolozni) is, meg aztán jót vacsoráztunk is. Arra készültünk, hogy megnézzük a körmenetet, ami elvileg fél nyolckor indult, de hiába mentünk oda, és vártunk egy fél órát, nem úgy tűnt, mintha bármi ilyesmi is lenne. A földön már rengeteg elszórt virág volt, így lehet, hogy már korábban volt, és lemaradtunk. 

Még egyet sétáltunk a parton, vettünk esernyőket, és hazajöttünk pihenni. 

Ciprusi nagypéntek

 A mai nap mérlege eddig. 3 óra alvás, 1880 kilométer repülés, 15 ezer lépés, némi csalódás, jó sok fénykép, pita, gyros, tirokafteri, tahini. 

Reggel hat óra tízkor indult a repülőnk, ami azt jelentette, hogy háromkor már indulni kellett otthonról. Ami ugye azt is jelenti, hogy kettő körül már kellett ébredezni. Ez most nagyon kemény volt, senkinek nem volt őszinte a mosolya még akkor sem, amikor már a repülőtéren voltunk. Az irtózatosan korai időpont ellenére rengetegen voltak, így kicsit tovább tartott a becsekkolás, meg a személyik ellenőrzése is, de belefért. 

A repülőút eseménytelen volt, de már a görög partoknál érzékeltük, hogy nem lesz itt valami jó idő, végig brutális felhőtömegek voltak mindenhol, ott még különösen baljós sárgásbarna színekben is pompázott. Láttam tegnap, hogy volt arrafelé valami vihar, még itt azt gondoltam, hogy annak a nyomai ezek..

Landolás után aztán gyorsan kiderült, (igazából már előtte is, amikor már ereszkedett lefelé a gép, de nem lehetett látni semmit) hogy itt bizony valami nem stimmel. Nem kellett sokat keresgélni hozzá, hogy kiderüljön, Líbia felől érkező por (a nálunk is sokszor emlegetett szaharai por) a ludas. Hát nem mondom, hogy nem voltam nagyon csalódott, mert napsütésre és tengerparti ücsörgésre készültem, de hát ezt ugye nem lehet kiszámítani. 

Az apartman, amit Erik foglalt, nagyon szép, jó helyen van. Korábban is jöhettünk, mint az eredetileg két óra, ami jól is jött, mert alig beköltöztünk, elkezdett esni az eső. Igen, az a saras, amitől most aztán minden csupa trutyi. Az első pár óra csalódása után ettünk, elállt az eső, úgyhogy sétáltunk is jó sokat. Azért persze fáradtak vagyunk, a szél sem esett jól már hat óra körül, így most kicsit korábban visszavonult mindenki. Holnap reggel remélhetőleg kipihenten, sokkal jobb időre ébredünk. De mindegy is az időjárás, mert jól fogjuk érezni magunkat, maximum másképp, mint ahogy a tervek voltak. 

Könyves csütörtök

 Kivételesen saját fotóval, kivételesen csütörtökön. 

Ez is egy olyan könyv, ami két idősíkon játszódik, két főszereplővel. Úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy a jelenkor szereplője a "rajongója" a II. világháború idején élő másik főszereplőnek, aki egyébként egy nagyon érdekes személyiségű, nem is mindig szimpatikus írónő. 

A könyv egy nagyon jól felépített, nagyon jól megírt történet, tetszett. Nem voltak unalmas részei még úgy sem, hogy nem volt az a belefeledkezős sem. Olyan inkább, mint egy kellemes beszélgetőpartner, akit jó hallgatni is, de az sem baj, ha csendben van. Voltak azért olyan részek benne, amikor bizony egy pillanatra döbbent csend volt bennem. 

A végkifejlet kedves volt, és tökéletes lezárást is adott, szépen minden a helyére került. 

Abszolút az a könyv, amit szívesen ajánlok mindenkinek. 

Április

 Őszintén remélem, hogy most már ez az április végre elhozza a tavaszt, és hoz egy csomó jó dolgot. Rögtön jól is kezdődött, mert már délelőtt sütött a nap, és voltak végre egészen kellemes időszakok is. 

Egyébként semmi nem történt ma, csak úgy eltelt a nap a szokásos dolgokkal, mint munka, vásárlás, napi házimunkák. De jól van ez így, holnapután már más élmények érnek majd. 

És mára ennyi, mert megint nem jutott eszembe korábban posztot írni, most meg már túl fáradt vagyok hozzá. 

Kedd

 Hát nem tudom, biztos velem van a baj, de én ma egész nap azt éreztem, hogy megfagyok. Jó, ezügyben nem én vagyok az, aki mérvadó, de akkor is a csontjaimban éreztem az összes esőt, meg szelet, meg mindent. De állítólag holnap már jobb lesz. Igaz, csak akkor hiszem el, ha majd érzem a saját bőrömön, mert tegnapelőtt is jelezte a telefonom, hogy felmelegedés várható a következő hét napban, de csak hidegebb lett. 

Kicsit fura amúgy, hogy ezt az idei húsvétot teljesen offoltam, és semmi süti, vagy ilyesmi tervem nincs. Karácsonykor sem voltunk itthon, de akkor készültem, és vittük magunkkal (mondjuk utólag azt is kár volt az avas dióval), meg már hetekkel előtte vadásztam a lehetőségeket, honnan tudunk majd rendelni vacsorát, most meg épp csak annyi, hogy majd a húgom gyerekeinek hagyok itthon ajándékot. De gondolom, hogy az én kalácsom nélkül is lesz azért húsvét, és majd most is ki fog derülni, hogy egyébként tényleg semmi jelentősége ezeknek, csak nekem fontosak. 

Épp valamelyik nap gondoltam rá, hogy szerintem az elmúlt húsz évben nem változtam olyan ütemben, mint amennyit most, egy-két év alatt. Igaz, talán nem is volt még erre ekkora szükség eddig. Van, ami tök könnyen ment, mondhatni, fel sem tűnt, csak megtörtént. És van, ami azért még mindig olyan, hogy néha gondolkodom, hogy biztosan jobb ez így? Nincs is soha egyértelmű válasz, mert mindig hangulattól/lelkiállapottól függ. Talán az egyetlen, amit nagyon sajnálok, és másképp csinálnám most már, hogy végül nem maradt senki, aki olyan igazi barát lenne, akinek bármikor, bármit elmondhatnék. Az csak üres ígéret (sajnos részemről is), hogy majd a régi barátságot újraélesztjük, mert ha eddig nem volt erre igény, idő, akkor most sem lesz. Eltelt egy csomó idő, másfajta életet élünk már, nincs az, hogy majd ott folytatjuk, ahol abbamaradt valamikor. Pont emiatt másoknak pedig már nemigen hagyom, hogy olyan mélységben lássanak bele a lelkembe és az életembe, mint valamikor annak az egy-két embernek, akik valóban mindent tudtak rólam. Ezek a felszínes kapcsolatok még nem pótolják. De ebben én pont annyira hibás vagyok, mint ők. Valamiért így kellett lennie. 

Hétfő

 Hát volt már az idén pár olyan hétfő, amit szívből tudtam utálni már az ébredés után. Ez a mai is azok közé került be. Nagyjából minden volt, amit nem szeretek. Hideg, sötét, eső és szél. Fel is vettem a vastag zoknit is, és a téli kabátot is. Szerencsére ez egy rövid hét munka szempontjából, és amúgy a hétfőt is megmentette a mai projekt megbeszélés. Semmi kedvem nem volt hozzá, de végül tök jó hangulatú másfél óra volt, és pillanatok alatt magával is ragadott az az energia, amit a projektvezető hoz magával mindig. Tök érdekes egyébként, hogy az ő személye is olyan, akit a többség utál valamiért, de én azt gondolom, nem az ő személyét nem szeretik, hanem inkább azt az érzést, amit az generálhat, hogy szembesül vele az ember tíz perc alatt, hogy ő aztán tisztában van a képességeivel, és nem érdekli senkinek a pozíciója. Egy olyan világban, ahol mesterségesen van fenntartva egy egészen komolyan belterjes hierarchia, ez nem nyerő. Pedig egyébként sokat lehet tanulni az ilyen emberek magabiztosságából, munkatempójából. Én így állok hozzá. Amúgy is kedvelem az okos embereket. 

Meg egyébként Patrik szokott róla eszembe jutni, aki hasonló pozícióban van a saját munkahelyén, és hasonló magabiztossággal van ellátva is a munkájával kapcsolatban (is). 

Vasárnap

 Az időjárásnak elfelejtettek szólni, hogy közben áttértünk a nyári időszámításra, úgyhogy ideje lenne befejezni ezt a hülyeséget. De én akkor most jeleztem, reméljük, hogy célba is ér. 

Engem nem szoktak különösebben megviselni ezek a mindenféle óraállítások, maximum októberben rosszul esik, hogy korábban sötétedik. De pont ugyanúgy ébredek, alszom el, szóval nem oszt, nem szoroz. Amikor a gyerekek kicsik voltak, akkor sem volt ez nagy dolog nálunk, szerencsére ők is gond nélkül álltak át bármikor bármelyikre. 

Délelőtt megcsináltam az ebédet, parmezános csirke volt, meg párizsi szelet krumplipürével. Ebéd után kicsit takarítottam a konyhában, nagyon figyeltem arra, hogy kordában tudjam tartani magam, mert ha belelendülök, akkor estig sem végzek, ráadásul valószínűleg alig maradna jártányi erőm utána. Ez meg most nem fér azért bele, hogy ennyire elfárasszam magam. Nincs egyébként semmi baj, csak most megint az az időszak van, amikor többször is van hőhullámom. Arra még nem jöttem rá, hogy mitől függ, megjelenik e, de az már biztos, hogy ha többet pihenek, akkor hamarabb elmúlik. 

Meg amúgy is, most már nagyon kell vigyázni magamra. Ezért (többek között)