Egy jó kis szombat

 Én már tudtam egy ideje, hogy a ma délután nem lesz egy teljesen szokványos szombat délután. Balázs mit sem sejtett arról, hogy a közvetlen kollégái készülnek őt meglepni. Amiatt, hogy neki meglepetés volt, nem is tudtam nagyon rákészülni a vendégfogadásra, vettem azért üdítőt, pár doboz sört, meg készült egy torta is. Balázs nagyon meglepődött, de nagyon örült, pontosan úgy zajlott, ahogy én azt gondoltam előzetesen. Nem tudott mindenki eljönni, volt, aki beteg lett, volt, aki menet közben meggondolhatta magát, vagy szimplán elfelejtette, de sebaj. Ahogy régen a mama mondta "aki nem jött, annak nem kellett hazamenni" 

Tök jókat beszélgettünk, jól éreztük magunkat együtt. Amikor megérkeztek, még itt volt Patrik is, de ő nem sokkal később elment egy másik szülinapi bulira. Roli fél hét körül ért haza, nem sokkal azelőtt, hogy a vendégek már menni készültek. Erik meg egész hétvégén máshol van. 

Péntek

 Nem könyves. És semmi plusz jelző, mert ez ma egy tök átlagos péntek volt. Talán egy kicsit túlságosan is átlagos. Na de nem szólhat minden nap arról, hogy csak jó dolgok vannak benne. Mondjuk az nem tudom milyen, de lehet, hogy azt is meg lehet unni. 

Azon gondolkodtam ma, hogy azok a kollégák, akikről az a legenda járja, hogy mennyire lojálisak, hűségesek, meg minden, igazából inkább csak kényelmesek. Mert tök sokan vannak, akik nem azért vannak itt húsz éve, mert annyira jó nekik itt, hanem mert megszokták. Mondjuk magamat is sorolhatom ide.  

Délután voltam vásárolni (és természetesen elfelejtettem két dolgot is), meg pár apróságot megcsináltam itthon.  

Amúgy azt meg tudnám szokni, hogy csak két napot kell dolgozni egy héten. 

És újra munkanap

 Nem volt túl sok időm akklimatizálódni, mert ma reggel már menni is kellett dolgozni. Nem volt valami felemelő érzés. Még az a szerencse, hogy ezen a héten csak két nap, és aztán megint következik egy hétvége. Természetesen nem változott semmi, csak egy ilyen utazás után élesebb a kontraszt, és jobban, hamarabb észreveszem a hibákat, és a nehezen viselhető dolgokat. 

Volt a hét elején az a Gryllus Dorka ügy, amikor a Reggeli című műsorban interjú közben rosszul lett. Én nem láttam a műsort, csak a hírt, és igazából a kommentek miatt néztem meg később, hogy vajon mi történt, ami ennyire sok embernél verte ki a biztosítékot. Én amit láttam, azzal teljesen együtt tudtam érezni, voltam már hasonló szar helyzetben. Nem kamerák előtt, de emberek között. Kínos és kellemetlen, megpróbálni eltitkolni a másik előtt, közben úgy tenni még magam előtt is, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. 

Az, ahogy az internet népe lereagálta ezt az incidenst elég elkeserítő volt. Kevés kivételtől eltekintve a többség mindenféle negatív jelzőt aggatott rá, együttérzés és emberi érzések alig voltak jelen. 

És akkor ma egy videós üzenetben tisztázta, hogy tulajdonképpen az egész nem egy spontán történés volt, hanem egy figyelemfelkeltő kampány része. És itt az internet istenadta népe megint csak nem azt látta meg a történetben, hogy a figyelemfelkeltés célja pontosan az, hogy az egyébként közömbös, egyáltalán nem célközönség is felkapja a fejét a történtek kapcsán, esetleg utánanézzen, kérdezzen, eszébe jusson hasonló eset, és megértse. Nem, itt most megint az a téma, hogy micsoda gusztustalan dolog ezzel kampányolni, eljátszani valamit (egy színésznőnek..). Páran nem átallották gyorsan közölniy hogy mekkora csalódást okozott nekik, mert szerintük ez az emberek csúnya átverése volt. Pedig elmondta azt is, hogy az volt az eredeti terv, hogy október 17-én kerül ki ez a videó, ami végül ma került ki, pont a rengeteg ilyen -olyan reakció és komment miatt. 

Természetesen én, mivel érintett vagyok, másképp értékelem, mint azok, akiktől ez a dolog még vagy már távol áll. De sem gusztustalannak, sem szemétségnek nem tudnám értékelni enélkül sem. Azt pedig végképp nem értem, hogy Gipsz Jakab a világvégéről miért érzi fontosnak, hogy leírja egy ilyen videó alatt, hogy "szánalmas vagy, mindig utáltalak". Oké, hogy bárki bármit leírhat ezeken a felületeken, de lehet úgy is, hogy ami nem tetszik, azt csak továbbgörgeti. 

Újra itthon

 Ma kb olyankor keltünk, mintha reggeles műszakba mennénk dolgozni. Szerencsére nem oda mentünk, bár az sem volt kellemesebb érzés, hogy a hazafelé tartó repülőhöz megyünk. Torreviejából busszal mentünk Allicantéba. Tök jó kis járat ez, nem áll meg sehol máshol, csak a repülőtéren, körülbelül háromnegyed óra alatt ott voltunk. 

Az allicentei repülőtérről legendákat hallottunk és láttunk már, legalábbis azzal a repülőtársasággal kapcsolatban, amelyikkel mi is jöttünk haza. A legendákat mi sem fogjuk megcáfolni, még sosem volt ilyen nehézkes egyetlen beszállásunk sem, mint ez a mai. Ötből hárman voltunk táskaellenőrzésen, Erik kétszer is. Nagyon sok embert büntettek meg. A mi hátizsákjaink befértek a keretbe. Mindegy is, úgy tekintem ezt is most már, mint egy epizód az életünkben, ami majd bekerül a családi legendáriumba. 

Egy órás késéssel indultunk haza, nem is nagyon tudott behozni ebből semmit. Azért mire hazaértünk, már nem volt őszinte a mosolyunk. A hűvös idő és az itthoni hűvös lakás sem adott okot a derűre. 

Balázs igazi szülinapi ajándéka is megérkezett ma, mire hazaértünk. Igazán praktikus ajándékot kapott, mert megvettük neki a hűtőt, amit hónapok óta nézeget már, csak sokallotta az árát. Örült neki, még úgy is, hogy a garázsban várta, és még fel is kellett vinni a lakásba.

A délután hátralévő részében még elvittük Eriket és Patrikot Kelenföldre, aztán gyorsan megvettem ami holnapra kell. Roli és Balázs felhozták a hűtőt, beüzemelték. Közben kipakoltam a táskáinkat, elindítottam egy adag mosást, tettem -vettem. Pillanatok alatt este lett, és már a holnapi munkára is készülni kell. Nem vágyom rá egy kicsit sem. 

Az utolsó nap

 Ma már csak itt helyben voltunk, afféle levezető napot tartottunk. Mondjuk ez a város is akkora, hogy még bőven lehetnénk itt pár hétig, mire mindent fel tudnánk itt is fedezni, de azért sok mindent láttunk, sokfelé és sokat sétáltunk, sok helyen ettünk -ittunk. 

Ma egy tök jó helyen ebédeltünk, és itt aztán nekem is nagyon ízlett minden, degeszre jól laktam. Egyre kevésbé szokásom az ételeket lefényképezni, de ma még ez is eszembe jutott, és így meg is tudom mutatni mit ettem (igaz, már egy ilyen kis tekercset megettem, mire eszembe jutott..

Délután strandon is voltunk, ami elég szemtelen kijelentés október 13-án, én is tudom, és magamban én is úgy gondolok erre, hogy micsoda mázlista mindenki, akinek ilyenek a mindennapjai. Jó, én csak épphogy a lábamat tettem bele a tengerbe, mert a múlt heti vihar azért lehűtötte, de az is valami. 

Este még elmentünk sörözni -sangriázni, meg churrost enni, sétáltunk egy utolsót a tengerparti sétányon, és aztán visszajöttünk a szállásunkra összepakolni. Holnap még itt ébredünk reggel, de már otthon fekszünk le aludni. 

Nagyon jól éreztük magunkat, bármikor visszajövünk. 

Murcia és 50

 Ma volt az utolsó napja annak, hogy a kocsi még nálunk volt, így mára még terveztünk egy kirándulásra. 

l

Kicsit rövidebb lett az eredetileg tervezettnél, de nem gond, mert egészen biztosan nem most vagyunk itt utoljára, így lesz még alkalmunk bepótolni, ami most kimaradt. Murciaba mentünk, ami egy tőlünk kb egy órányi távolságra van. Ez is egy különlegesen szép nagyváros, egy nagyon kis szegletét láttuk csak abban a pár órában, amíg ott voltunk, de csodás volt minden ott töltött perc. 

Amikor visszaértünk Torreviejába, Balázs és Patrik visszavitték a kocsit, mi meg Rolival elrobogtunk tortáért, hiszen mégiscsak a mai nap legfontosabb eseménye az volt, hogy Balázs éppen ma lett 50 éves. Azt már korábban kifigyeltük, hogy honnan fogunk tudni beszerezni vagy egy kisebb tortát, vagy több szeletet, így célirányosan mentünk, és vettünk végül hét szelet tortát háromféle ízesítésben (öt szelet egyikből sem volt, és nem tudtuk eldönteni, kinek melyik lesz az igazi, így inkább többet vettünk). Még előkészítettük azt a meglepetést, amin tulajdonképpen szeptember eleje óta munkálkodtam már, és Roli segítségével lett teljesen kész. Az enyém volt a szervezés rész, az övé a kivitelezés. Az volt az eredeti terv, hogy 50 ember, az elmúlt 50 év különböző korszakaiból egy-egy rövid videós üzenet formájában kíván neki boldog születésnapot. Kellett menet közben kicsit módosítani az eredeti tervemen, mert a régi osztálytársai nekem elérhetetlenek voltak, de végül több, mint 50 ember üzenete érkezett meg, és lett belőle egy megható, emlékezetes 27 perces videó. Nagyon meghatódott, és nagyon örült neki, élmény volt látni az örömét. 

Az ünneplés után még a tengerparton is ünnepeltünk némi italozás, séta és vacsora keretében. Azt hiszem, sikerült örök emléket szerezni ezzel a nappal mindannyiunknak. 

Elche és ami még belefért

 Ma is kirándultunk egyet, ezúttal Elchében voltunk. Ide egyébként eredetileg focimeccsre is terveztünk menni, de aztán a La Liga meccs jegy árait látva végül ezt elengedtük, mert mégsem a Barcelona jött játszani, ami miatt fontos lett volna nálunk bárkinek is. De focimeccs nélkül is tökéletes volt. Megnéztük a pálma parkot, a datolya fesztivált, ebédeltünk egy venezuelai gyorsétteremben. 

Abszolút ez a világ az én helyem, itt lenne az, ami a nekem való éghajlat, mentalitás. A konyha nem feltétlenül a szívem csücske, de meg tudnék alkudni. 

Hazafelé megálltunk a rózsaszín tónál, ami valóban rózsaszín, és kb a sósnál is sósabb. 

Még be volt mára tervezve egy strandolás a helyi legnagyobb strandon, el is mentünk, de addigra feltámadt a szél, úgyhogy én már csak a parton ücsörgést vállaltam be, a bátrabbak természetesen fürödtek is a tengerben. 

És még itt mindig nem volt vége a napnak, mert még voltunk a sétányon vacsorázni, és sörözni (én sangriát és aperol spritzet ittam). 

Igazából itt meg is állhatna az idő.