Még ez sem olyan hétfő

 Ez az idei szabadság mindenben más, mint az eddigiek. Például, hogy csak egy hetet voltunk a Balatonon, de kettő hetet vagyunk szabin. Ezen a héten még vannak lazább napok is, és vannak olyanok, amikor valahová menni kell, vagy valamit intézni kell. Vagy, mint ma, jönnek kipakolni a garázst. Azt a garázst, ami velem egyidős kb, és eddig nagyjából csak bekerült oda minden, kifelé nem igazán. Egy része már megvolt tavaly, de az igazán nagy falat mostanra maradt. Az nagy mázli, hogy tavaly rátaláltunk a kollégám ajánlására Gyuriékra, akik nem csak gyorsan és jól dolgoznak, de még abban is tök jó fejek, hogy anyagilag sem akarja lehúzni az embert. Ma kétszer fordultak, de mindent elvittek, amit szerettünk volna. Sőt, két szekrényt is, ami évek óta csak útban volt, és semmit nem tudtunk vele kezdeni. Igaz, az kicsit küzdős volt, de Balázs és Erik megoldotta. 

És még főzni sem nekem kellett ma, mert Balázs bevállalta azt is.  

Vasárnap

 Ez egy szomorú vasárnap, mert megint elment valaki, aki pótolhatatlan űrt hagy maga után zenészként, énekesként. Már semmiképpen sem lesz többé sem James, sem Bond.  A hírek szerint sajnos beteg volt, így valószínűleg neki már jobb így, nincs többé fájdalom, és szenvedés. A dalaiban ő is örökké élni fog. 

És ez egy furcsa vasárnap volt, mert úgy készültünk, hogy ebéd után megyünk Patrikhoz. Volt itt egy csomagja, amit nem tudott elvinni tegnap, meg akkor már főzni is úgy főztem, hogy neki is legyen. Addig minden rendben is volt, amíg elkészült az ebéd, minden finom volt. Balázs segített rendbetenni a konyhát, mert borzasztó kuplerájt csináltam főzés közben. Még gyorsan kiteregettem egy adag ruhát, és már igazából csak indulni kellett volna, amikor még elmentem mosdóba. És ott egy pillanat alatt vissza is köszönt a sok évvel ezelőtti múlt. Annak a rosszullétnek a határán voltam, ahol régen többször is. Megmondom őszintén, abban a pillanatban rettegtem. Amikor szembesültem azzal, hogy ó, basszus, ezt az érzést már éreztem, és ó, basszus, most baj lesz. Nem lett szerencsére, de végül csak Balázs és Erik ment Patrikhoz. Nekem kellett egy jó óra, amíg összeszedtem magam, és már nagy magabiztossággal tudtam azt gondolni, hogy nem lesz semmi baj. Azért besz.rtam, na. Rég volt már, hogy ilyet át kellett élnem (és remélem sokára lesz majd megint)

A nap további részében már óvatos voltam mindennel, de igyekeztem még magam előtt is azt mutatni, hogy minden rendben. 

Újra itthon

 A mai nap arról szólt, hogy reggel mindent összepakoltunk, a rollereket elvittük Timiékhez, akik tök jó fejek, és keddig eltárolják nekünk. Azért kellett így szervezni, mert végül többen jöttünk haza, mint amennyien mentünk eredetileg. Patrik is velünk jött ma haza. És ugyan ment az egyezkedés, hogy hogyan tudjuk minél bonyolultabban megoldani (és ki fog jobban megsértődni, hogy pont ő nem fér be a kocsiba), amikor eszembe jutott, hogy megkérdezem őket, hogy esetleg lehet e ez a megoldás. Így legalább még jövő héten is lesz egy balatoni nap.

Itthon aztán mindent kipakoltunk, a mosógép szorgalmasan dolgozott, vele párhuzamosan persze én is és estére minden tiszta ruha a helyén volt a szekrényben. 

Az utolsó nap

 Azt még majd feldolgozom, hogy mennyire más volt az idén minden nap, amit itt töltöttünk a Balatonnál, de végül ezen az utolsó teljes napon azért minden jó volt. 

Gyönyörű szép, napos, szélcsendes nyári nap volt, pont olyan, amilyenről a februári didergős napokon álmodozik az ember. Nem a fullasztó kánikula, hanem az a meleg, ami kellemesen csábít arra, hogy kicsit a tóban lehűtse magát az ember. Erre egyébként tökéletesen jó az alacsony vízállás, hogy pillanatok alatt felmelegítse a huszonegy fokos vizet olyanra, amiben jól érzi magát az ember. Jó, én bevallom, csak a lábamat hűtöttem le benne, de sokan körülöttem (többek között a család férfitagjai is) azért szemmel láthatóan kellemesen érezték magukat úgy is, hogy belemerültek (értsd: ücsörögtek, vagy térdeltek) a vízben. 

Ma déltől (egész pontosan fél egytől, de ne vesszünk el a részletekben) újra együtt volt a család, és egy helyen volt az összes fiam, ami akkor is szép napot eredményezett volna, ha egyébként a külső körülmények nem ideálisak. Így a kettő együtt meg igazi joker. 

Nagy dolgok nem történtek, grilleztünk, beszélgettünk, söröztünk, fröccsöztünk, meccset néztünk, pont, ahihyz egy igazi gondtalan nyári nspon tenni kell. 

Még ha bármelyik posztom is némi elégedetlenséget sugallt volna, amit az elmúlt egy héten írtam, erről nem volt szó. Más volt, mint eddig, de jó volt minden perc így is, ahogy volt. 

És megint eltelt egy nap

 Kicsit felemás volt, mert reggel és délelőtt még nem volt egyáltalán jó idő, így nagyon kedvünk sem semmihez, de aztán ebéd után már kezdett javulni minden. Gondolom azért, mert szépen megevett mindenki mindent. 

Délután voltunk Timiékkel lángosozni, tök jót beszélgettünk is mindenféléről. 

És ezt most gyorsan elküldöm, mert lemerül a telefonom. 

Borús szerda

 Folytatódik a teljesen szürreális balatoni nyaralás. A mai epizódban is főszerepet kapott a szél, a borús idő és még egy kevés eső is. Nem mondhatom magam teljesen elégedettnek e téren, de nem lehet mindig nekem jó. 

Ma délután, tekintettel az időjárási körülményekre voltunk egy kisebb kiránduláson kocsival. Megálltunk Balatonfenyvesen egy sétára, de ott aztán még az itteninél is komolyabb szél fújt, úgyhogy nem sokáig maradtunk. Aztán megálltunk Balatonmáriafürdőn, ahol egyébként a kikötőt még nem is láttuk sosem. Innen még elmentünk Balatonszentgyörgyig, és ott fordultunk vissza. Amig lehetett a bicikliúton mentünk, azért azon az útvonalon sokkal több mindent lehet látni, és jobb is így. Egyébként a biciklisek sincsenek annyian, mint szoktak, úgyhogy nem nagyon zavartunk senkit. 

Délután még sétáltunk itt Bogláron is, voltunk vacsorázni meg fagyizni is. 

Aztán este kicsit mindenki már túlreagált mindent, úgyhogy sokkal hamarabb befejeződött a nap, mint szokott. 

És ezt a keddet is

 Mármint szerettem, mint tegnap a hétfőt. Még mindig nehezen térek napirendre magamban azon, hogy az idén úgy érkeztünk a Balatonra, hogy semmi tervünk semmire, csak úgy vagyunk. De amúgy működik, csak fura. Időnként van bennem késztetés, hogy menjünk Tihanyba, menjünk Badacsonyba, vagy bárhová, de mivel igen alacsony lenne a fogadókészség, így hagyom is. Sétálgatunk, meccset nézünk a kivetítőn, eszünk, beszélgetünk, pihenünk. És ennyi az egész. Én még a Balatonban nem voltam, ami az elmúlt évek után szintén fura, de eléggé lehűlt a víz, és egyébként is minden nap fúj a szél is, nekem ez nem strandidő. Mondjuk megvagyok így is, emiatt nincs bennem hiányérzet. 

És miután ma este Argentína legyőzte Egyiptomot a nyolcaddöntőben, Erik sem csalódottan jött haza a meccsnézés után. Igazából egyre csak közelebb kerülünk ahhoz, hogy a családi tippjátékot ő nyerje, de végülis még van jó pár meccs, bármi megtörténhet.