Péntek

 Nagyon nehezen keltem fel ma, és nagyon álmos voltam egész nap. Gondolom a közeledő hidegfront segített ebben sokat. Mondjuk még mindig inkább ez, mint a fejfájás. Kicsit kapar a torkom, remélem nem lesz belőle semmi komolyabb. 

Azon gondolkodtam ma, hogy majd mi mindent fogok sütni és főzni vajon húsvétra. Ahogy mostanában utálok boltba járni, jó lenne megrendelni amit csak lehet. Egy csomó időt megspórolok vele, feltéve, hogy nem a rendelés leadás után jut eszembe még legalább tízféle dolog, amit be kellett volna tenni a kosaramba. Még nincs teljesen meg a fejemben sem, hogy mi legyen, de majd megpróbálom hétfőre összekapni magam. Szerda délutánra megrendelem, és akkor teljesen jó vagyok még. 

Anyukámék voltak tegnap egy reumatológiai magánrendelésen. Tök látszik, hogy mennyire más generáció vagyunk, mert azt mondta nekik az orvos, hogy van egy kezelés, aki talán jó lenne, de azt csak az állami rendelésen írhatja ki. Én is, és a fiúk is rögtön megkérdeztük, hogy oké, és mikor mehetsz be a beutalóért a rendelőbe? Hát ez eszébe sem jutott, hogy megkérdezze. Ők még az a generáció, akiknek az orvos, a hivatalnok, a tanár mind-mind egyfajta "felsőbbrendűséget" képviselnek. Meg bennem is akad ilyen hajlam, de egyre kevésbé. A gyerekeim pedig egyáltalán nem tekintenek senkit sem felsőbbrendűbek, illetve maximálisan elvárják, hogy ha egy szolgáltatásért fizetnek, akkor az legyen szolgáltatás. Na nem hiszem, hogy anyukám ezt a fajta szemléletet magáévá teszi valaha is, de azért most kicsit elgondolkodott, lehet, hogy egy következő alkalommal már elég bátor lesz hozzá, hogy feltegyen egy hasonló kérdést. 

A héten már kiolvastam egy könyvet, ezt itt: 

Az írónő nagyon jó stílusban ír, alig tudtam esténként abbahagyni. Pedig már a könyv felénél rájöttem, hogy mi lesz nagyjából a vége, de azért kíváncsi voltam hogy jutunk el odáig. Nem okozott csalódást. 

Egyformák

 Ha valakinek valaha is megfordult volna az a hülyeség a fejében, hogy valamelyik gyerekünk el lett volna cserélve, vagy épp a postás az apja...hát mindenfélét génvizsgálat nélkül is biztosan állíthatom, hogy mindenki abszolút ide tartozik. Mondjuk elég csak rájuk nézni, senki sem tagadhatja le a másikat, még a járásuk és a gesztusaik is egyformák. 

De ma megérkezett Roli laborlelete is az eeszt-be. Na, kitaláljátok? Természetesen neki is magas a bilirubinja és alacsonyabb a koleszterintje, mint az apjának és Eriknek. Így aztán most már teljesen biztos vagyok benne, hogy ez valami genetikai dolog náluk. Nyilván majd neki is kell egy ultrahang, meg majd neki is kell figyelni rá, hogy ne hajtsa szét magát, ne részegedjen le minden hétvégén, de ha minden igaz, ennyi elég is. Ennél nagyobb baja sose legyen. 

Patrik az egyetlen közülük, akinek ez a bilirubin jó, cserébe neki a vérzsír szintjével akad némi gond. Nem vészes az sem, kis diétával simán kordában lehet tartani, bár ő most így 24 évesen épp azt gondolja, hogy túlaggódom. Amit ilyenkor mindig elmondok neki, hogy az a helyzet, hogy anyaként ez benne van a munkaköri leírásomban.

Szerda

 Komoly időzavarban vagyok, ma egész nap azt hittem, hogy csütörtök van. Többször is csalódtam miatta, amikor rájöttem, hogy dehogy, még csak szerda. 

Az is komoly csalódás, hogy ilyen hideg van már megint. Mintha csak álmodtam volna a múlt héten azt a kellemes tavaszi időt, amikor a vékony kabát is majdnem sok volt már. 

Roli volt ma vérvételen, de még nincs meg a lelete. Mondjuk láttam valahol egy cikket, hogy bajban vannak a laboros dolgozók, de nem nagyon mélyedtem el a hír tanulmányozásában, igyekszem kerülni a lehangoló témákat. Jó, egyébként nem sürgős a lelet. 

Tegnap fogorvosnál is volt, van egy rágófoga, amit ki kell húzni. Emiatt voltunk ma panoráma röntgenen, ami természetesen fizetős dolog. Elvileg majd hívja a fogorvos, hogy mit lát a röntgenen. Nagyon meg fogok lepődni, ha nem irányítja szájsebészetre. Én nem mondom, hogy annak idején jó volt az a gyakorlat, amikor a fogorvosok bármilyen fog húzásának nekiálltak, aztán legfeljebb nem sikerült, de ezt is túlzásnak érzem, hogy gyakorlatilag fogkő leszedés meg esetleg egy-egy fogtömés van csak a nem magán fogorvosnál. Minden mást vagy magánúton kell bonyolítani, vagy szájsebészeten. 

A tegnapi meccsről

 Volt tegnap ez az Eb selejtező, amikor ott volt a  Puskás Stadionban megint több tízezer ember, dacára annak, hogy hétfő este háromból kilenckor kezdődött, hogy közben megint tél lett, és elképesztő erejű szél is fújt. 

Mi sajnos nem, mert ugye meghúztuk azt a víz határt a meccsre járás tekintetében, ami most nem fér bele már, ha az idén is nyaralni szeretnénk. Márpedig igen, szeretnénk, így marad az ilyen meccseken a fotelszurkolás. 

Pedig hjjjajj, micsoda első félidő volt. Ezek a fiatal fiúk úgy játszottak, ahogy azt már annyiszor álmodtuk. Tény, hogy Bulgária nem a legerősebb ellenfél, de eddig nagyon sok olyan meccset néztünk, amikor a papíron esélytelen ellenfelek simán nyertek ellenünk, vagy borzasztó unalmas döntetlent játszottak. Most meg ott volt a lendület, ott volt megint az a csibészes, fiatalos játék. Látszott, hogy élvezik így együtt ezt a foci nevű dolgot. 

A második félidőre kicsit visszább vettek a tempóból, nem is volt szükség már akkora hatásra, és szerintem pont a fiatalságuk miatt eddigre kicsit elfáradtak fejben. De jó lesz ez, ha sikerül így együtt tartani mindenkit...úgy szeretném, ha még csodákat is látnánk tőlük. Legyen minden meccsen teltház, járjanak az emberek újra focimeccsre, mert bármilyen furcsa is tök jó közösségépítő hatása is van. 

24

 Annyi mindent éltünk át együtt azóta, mióta 24 évvel ezelőtt ott álltunk az oltár előtt, és mindketten meghatódva, de nagyon határozottan mondtuk Tabódy atya után az eskü szövegét. Mindketten úgy álltunk ott már akkor is, hogy azt, hogy "holtomiglan, holtáiglan, mindenféle bajában" nagyon komolyan gondoltuk. Igaz, akkor 21 és 24 évesek sem voltunk még, nem sok fogalmunk volt szerencsére a gyászról. Azt viszont testközelből láttuk, milyen az, amikor egy család szétesik, milyen az, amikor két ember, akik valaha szerették egymást, már leginkább csak megvetéssel tudnak egymásról beszélni. Már nagyon korán megfogadtuk egymásnak, hogy mi nem leszünk ilyen pár, bármi történik is majd, megoldjuk. 

Eddig mindig sikerült, és ez a közel 30 együtt töltött év, amiből éppen ma 24 évet már házaspárként töltöttünk el olyasmi, ami évről évre inkább több lesz, mint kevesebb. Másképp szeretjük egymást, mint a kezdet kezdetén, de nem lett gyengébb a kötelék. Ma már elég bárhol egy pillantás, amiből tudjuk mit gondol a másik. Néha egy kézszorítás most ugyanolyan már, mint kezdetben egy szenvedélyes csók. Egy-egy mosoly, vagy egy kacsintás bárhol és bármikor az otthon biztonságát jelenti, az állandóságot ebben a borzasztó lélektelen világban. 

Sok "munka" (ahogy mostanában divatos ezt mondani) van abban, hogy itt tartunk most, ahol, voltak bőven olyan embert próbáló időszakok az életünkben, amikor sokkal könnyebb lett volna bármelyikünknek feladni, de szerencsére valamelyikünk mindig ki tudta a másikat is rángatni a gödörből. 

Minden jó így, ahogy van. Szeret.❤️ Szeretem. ❤️

Vasárnap

 Hát ma sem készültünk semmi izgalmasra, hacsak az nem számít annak, hogy a nappalink egy időre átalakult elektromos roller szerelő műhellyé. Ezzel egy időben a konyhában cukrászda és pékség üzemelt. De végül azért minden jó lett. A roller is, a kevert almás süti is, és a még mindig nagyon népszerű sajtos kifli is. 

Azon gondolkodtam ma, miközben a konyhában ténykedtem, hogy az micsoda furcsa anomália, hogy felnőttként mindenki az énidő fontosságát hangsúlyozza, közben ugyanezek a felnőttek a saját gyerekeik életét képesek úgy betáblázni, hogy levegőt is alig tudnak venni este nyolc előtt. Nem ítélkezem senki fölött, mert mindenki maga tudja, mit miért tesz, csak fura, hogy amikor felnőttként már tudjuk, hogy mekkora szükségünk van arra, hogy pihenjünk, leginkább az agyunk tudjon pihenni is a folyamatos ingerek mellett is, addig a gyerekeknél ezt alig vesszük figyelembe. 

Hétvége

 Ma nagyon jó dolgom volt, mert Balázs főzött. Igaz, tegnap, amikor ezt megbeszéltük, még azt gondoltam, hogy addig én majd jól kitakarítom a nappalit, a két komódból is terveztem kipakolni. De persze ma reggel is úgy ébredtem, hogy minden izületem fáj, a lábaim meg aztán mintha nem is akarnának egyáltalában együttműködni velem. Így csak néztem a kanapéról, ahogy elkészült az ebéd. 

Egyébként annyira nem volt rossz idő még, mint ami be volt harangozva hét elején. Na nem mintha reklamálnék miatta. Érezhetően hűvösebb van, meg volt eső is hajnalban, fújt a szél is, de nem az viharos fajta, amit láttam az előrejelzésben. 

Azért délután egy sport szeletet összeraktam, az előző adag elfogyott. Holnapra meg várom, hogy az óraállitás nem csak a nyári időszámítást hozza el, hanem a kevésbé nyomi létet is. 

Körmös nap

 Volt előtte munkanap is, meg volt utána séta is hazafelé a kellemes tavaszi időben. 

Visszatért a hangyás körmöm, amire már egy ideje próbálom rávenni Brigit, hogy legyen megint...ma sikerült. 

Tavasz

 Lehet, hogy az idén úgy járunk, hogy csak egy hét lesz a tavasz, mert jövő hétre (vagyis hát természetesen már szombattól) megint lehűlést ígérnek, széllel, hideggel, még fagyokkal is. Jó, ez azért még viccnek is rossz lenne, de az biztos, hogy minden ilyen napot ki kell élvezni és ki kell használni. Már legalább azt, ami marad belőle a munka mellett. 

Ma délután így is tettem, elsétáltam a könyvtárba, végre új könyvekre tettem szert. Már egy ideje kiolvastam mindent, de mindig úgy alakult, hogy nem jutottam el odáig, hogy el is menjek. De ma, miután Balázs is és Roland is elindultak a válogatott meccsre, ki-ki a maga meghívásának eleget téve, úgy döntöttem, hogy akkor én ebben a szép, napsütéses időben egy hátizsákkal a hátamon megyek a könyvtárba. Rajtam kívül csak a két könyvtáros volt ott, úgyhogy az imádott nyugalom abszolút megvolt, magamba szippantottam a könyvek illatát, ráérősen válogattam. Jó volt. 

Még elmentem a sparba és a dm-be is, aztán hazasétáltam. Igaz, a lábaim azóta határozott nemtetszésüket nyilvánítják, külön -külön fáj minden izületem mindegyik lábamban, de nem bánom, mert jól esett akkor is. Azt mondjuk ma megállapítottam, hogy nem volt elég a cipőmben a talpbetétet kicserélni, szerintem vennem kell egy másikat, mert ez a mostani már nem kényelmes. De lehet, hogy most már megvárom az ortopédus véleményét, még az is lehet, hogy már nem lesz mindegy milyen cipőt veszek. 

Holnap még tavasz lesz, azt mondják. Majdnem sajnálom, hogy nem vettem ki szabadságot. 

A hét közepén

 Egészen másképp indult ma a nap szerencsére, mint tegnap. Aludtam egész éjjel. Igaz, nem sikerül korán elaludni, hiába voltam fáradt. Az egyébként egy nagyon borzasztó jelenség, amikor már alig bírsz magaddal, és alig várod, hogy ágyba kerülj, aztán amikor már ott tartasz, akkor hirtelen elmúlik minden álmosság. Mondjuk az is ilyen lehet, aki felébred az éjszaka közepén, és nem tud visszaaludni már. Ez utóbbit szerencsére nem ismerem. 

Más: most már második hete másik telefont használok. Borzasztóan féltem tőle, mert ez már gesztusvezérlős, sehol egy gomb, amit nyomkodni lehetne. Azt gondoltam, hogy én ezt biztos sosem tanulom meg. Aztán Erik és Roli jól "leboomereztek" miatta, úgyhogy gyorsan elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, megtanulom, nehogy már azt gondolják, hogy nem. És tényleg megtanultam, mára már tök természetes. Ezzel a telefonnal fizetni is tudok (ettől is féltem, mint a tűztől), és ma már pl a pénztárcámat nem is vittem magammal a lidlbe. Amit nem tudok megtanulni az a két kézzel gépelés. Fel sem merül, hogy ne az egyik kezemmel mindig tartsam a telefont. De ezek után már nem mondom, hogy valamikor nem jutok el majd ide is..az nem mostanában lesz, de ki tudja..

Kedd

 Nagyon sz@r éjszakám volt, alig aludtam valamit. Nem volt különösebb oka, nem fájt semmi, de nem volt kényelmes a párnám, nem volt jó sehogy sem. Melegem volt, aztán pisilni kellett, aztán szomjas voltam...aztán kezdtem elölről a helyezkedést. Úgy ébredtem ezek után, mint akin kétszer átment az úthenger.

Természetesen ezek után az egész napom is ilyen volt, minden hülyeséggel ma találtak meg. Nem is mindig volt kellő türelmem ezekhez. Mondjuk azt már egyébként is sokkal nehezebben viselem, ha valamit ötödször is el kell magyarázni valamit, ami már kismilliószor megtörtént. Nem szeretem, ha valaki úgy végzi a munkáját, hogy mindig másokra hagyatkozik. Mindegy is, mert igazából engem húz csak le ez a helyzet, és hülye vagyok, amiért hagyom. 

Körülbelül két hete eszembe jutott, hogy elvileg van nekem ilyen céges egészségügyi csomag. Amikor eszembe jutott, előkerestem erről a levelet, amiben az volt, hogy a tavalyi év december végéig érvényes. Első körben megkérdeztem él e még az idén is. Aztán próbáltam előkeríteni a kártyát, amit küldtek hozzá, mert azon van az azonosító. Hát..így még nem jártam, de tűvé tettem az egész lakást érte..a gyerekkori zsebigazolványomtól kezdve kismillió lejárt kártya, névjegykártya előkerült, csak az a kártya nem. Mar tovább nem kerestem, ma írtam annak a csajnak, aki ezekkel a dolgokkal foglalkozik, hogy eltűnt a kártyám, lehet e így is időpontot kérni. Leírta az azonosítómat, és mondta, hogy nyugodtan. Délután fel is hívtam, három szakorvosi rendelésre kértem időpontot. Április hatodikán megyek nőgyógyászhoz és ortopédiára, 19-én pedig bőrgyógyászatra. Ez utóbbi miatt még azt mondták, telefonáljak, hátha lemondás miatt szabadul fel korábbra is. 

Ezek sem holnap vannak, de már belátható távolságon belül. 

Hétfő

 És elkezdődött ma reggel egy újabb hét. Amíg reggel még azon zsörtölődtem magamban, hogy már megint menni kell dolgozni, és már megint egy csomó hülyeséggel is kell foglalkozni, addig délutánra átértékelődött bennem megint egy csomó minden. 

Ma délután megint kikerült a fekete zászló a munkahelyi bejárat fölé, megint elment valaki. Még nem volt 51 éves sem. Ma délelőtt otthon összeesett és soha többé nem tért vissza ebbe a világba már. 

Ezek a tragédiák elnémítják az embert, és akaratlanul is olyan gondolatok fogalmazódnak meg bennünk, hogy mindegy mi és hogyan történik, minden pillanatért hálásnak kell lennünk, amit itt tölthetünk ebben az életünkben. Az lenne a legjobb természetesen, ha minden csupa móka és kacagás lenne, és mindannyian azzal foglalkozhatnànak, amitől jól is érezzük magunkat, és anyagi biztonságot is nyújt. De ez nem feltétlenül adatik meg egyszerre. 

Vasárnap

 El is érkezett a jó hosszú hétvége utolsó napja. Nem örülök, mert ilyenkor mindig olyan nehéz visszatérni az egyforma munkanapokhoz. De örülök annak, hogy ezek a napok ilyenek voltak, újabb emlékek kerültek a meccsnapi emlékeink közé is, a Balatonos emlékek közé is, és az együtt itthon töltött idő is nagyon jó volt. 

Szeretem ezt, amikor a bármi ugyanúgy megtörténhet, mint a semmi, amikor semmit nem muszájból csinálunk. Szerintem absztrakt alkalmas lennék egy lottó ötös nyereményre, abszolút tudnám értékelni a pénzzel járó szabadságot, de már nincsenek bennem túlzó vágyak, ami miatt elherdálnám. Időnként egyébként bepróbálkozunk ezzel a lottó dologgal, de eddig még kevés szerencsénk volt vele. Maximum visszanyertük, amit ráköltöttünk. 

Ma lecserélte Balázs a téli gumit nyárira a kocsin, így most már jönnie kell a tavasznak, mese nincs.

Volt ma Forma 1 is, meg fotelszurkolós meccs is. Előbbit nem követtem nyomon, hiába nézte rajtam kívül mindenki, utóbbira meg nagyon szavak sincsenek. Megint kikaptunk. Nagyon nem vagyunk ilyen negatív sorozathoz hozzászokva..mondjuk nem is szeretnék hozzászokni. Mindegy is, most válogat meccsek jönnek. 

Megnéztük

 Úgy kezdődött minden, hogy tegnap megkérdeztem Balázst, hogy ha tényleg jó idő lesz ma, akkor nem megyünk le egyet sétálni a Balatonhoz? Este már mondta is a fiúknak, hogy akkor ma megyünk, akik közül ketten is kicsit kiakadtak, hogy "de azt ígérted elmegyünk focizni" De mondta nekik, hogy az van, hogy az én kívánságom most felülírta az övékét, de ha nem akarnak jönni, az sem gond. 

Ma délelőtt végül mindenki ott sorakozott a cipőspolc előtt, amikor indultunk, és jöttek. Patriknak ugyan délután lefixált programja volt, de ő is közt velünk, szinte biztos volt, hogy addigra hazaérünk, de volt b terv is, ha másképp alakul. 

Siófokra mentünk, ebédeltünk a mekiben. Balázs hatalmas önfegyelemmel megállta, hogy nem evett, csak azt a szendvicset, amit itthonról vittünk neki. Ha nekem ilyen akaraterőm lenne, sok minden más lenne. De én mindig találok valami mentséget vagy kifogást azokra a dolgokra, amik nagyon nehezemre esnek. Ebéd után lementünk a kikötőbe, sétáltunk egy nagyot. 

A hajók megvannak, még van, amin dolgoznak, de ahogy láttam, a legtöbb már várja a szezonkezdést. A Balaton csodálatosan szép most is, amennyire látszik a vízállás is egészen jól helyreállt. Voltak elég sokan, akik szintén élvezték a kora tavaszi időt, sétáltak, a padokon ücsörögtek. 

Nagyon jó volt ott lenni, kicsit közelebb került megint a nyár is. Már csak 110 nap és megyünk nyaralni. 

Péntek

Az nagyon jó döntés volt még valamikor december végén, hogy erre a két napra beterveztük a szabadságot. Pár perccel éjfél után értünk haza, amíg a fiúk fürödtek, én gyorsan megcsináltam Eriknek és Rolinak a szendvicseket reggelre. Aztán mire ágyba kerültem, nem tudtam elaludni, még három órakor is forgolódtam. Biztos sírva fakadtam volna, ha reggel dolgozni kell menni. 

Délelőtt még csak épphogy lézengtem, de ebédet kellett csinálni. Kipróbáltam a még decemberben a tiktokról lementett cuccos tésztát. Finom lett, és tényleg nagyon egyszerűen elkészíthető. Én mondjuk nem szója szósszal csináltam a húsgombócokat, meg a paradicsomszószt is kicsit sóztam-cukroztam. 

Délután végre rászántam magam arra, hogy rendet rakjak a spájzban. Már egy ideje várat ez magára, nagyon nehezen álltam neki. De most nagyon szép rend lett. Az valószínű, hogy csak a következő nagybevásárlásig, de majd igyekszem jobban odafigyelni erre. 

Meccsnap

 Amikor egy álom ugyan véget ért, de attól még nagyon büszke 50 ezer Fradi szurkoló volt ma este a Puskás Ferenc stadionban. 

Európa legjobb 16 csapata között ott volt a mi csapatunk, ami 48 évvel ezelőtt fordult elő utoljára. Még meg sem születtem, amikor legutóbb ilyen volt. Az, hogy most ezt a csodát együtt élhettem át a családommal még nagyobb élménnyé tette. 

Van bennem még most egy nagyon pici csalódottság, mert ma este is ugyanúgy 2:0-ra kikaptunk, mint múlt héten, és reménykedtem, hogy legalább egy gólt tudunk szerezni, de ezt a csalódottságot hamar el fogom felejteni, és emlékként csak az marad meg, ahogy ma este 50 ezer ember énekelte a Himnuszt, ahogy egy emberként énekelte a Fradi indulót. 

Nemzeti ünnep

Már napokkal ezelőtt eszembe jutott, hogy három évvel ezelőtt ilyenkor állt feje tetejére a világ. Azóta pedig már annyi minden történt, hogy az ember rácsodálkozik, hogy már három éve? Nem mintha azóta bármikor is azt mondhattuk volna, hogy visszatért minden a rendes kerékvágásba, mert ez azóta sem igaz, csak mindig valami más miatt aggódunk, aztán, amikor már azt a valamit is megszoktuk, akkor megint jön valami még újabb. 

Nem is tudom ha most valami csoda folytán megtörténhetne az, hogy Petőfi pl itt legyen velünk egy kis időre, mit mondana, ilyen világról álmodtak ők akkor? 

A mai nap sem volt olyan, amikor kedvünk lett volna kimozdulni. Illetve kedvünk lett volna, csak nem ilyen hidegben és szélben. Ilyen időben csak meccsre megyünk, kirándulni nem. Így itthon voltunk, délelőtt elkészült az ebéd, aztán csak úgy elvoltunk. Sütöttem kakaós csigát, meg végre kipróbáltam azt a sajtos kifli receptet amit még tiktokon láttam. Nagyon-nagyon finom, szerintem még sokszor megsütöm majd. 

Kedd

 Ma reggel kaptam az értesítést, hogy hozza a futár a Shein rendelésemet. Izgultam egészen délutánig, mert ebben a rendelésben volt egy farmer, egy póló, és egy kardigán is. Tök jól le van írva egyébként mindennek a mérete, de egy csomó esetben az sem mindegy milyen anyaga van az adott ruhadarabnak. Annak még sosem néztem utána, hogy lehet ide visszaküldeni bármit is, azt már láttam többször a Shein haul videókban, hogy vinteden hirdetik meg ami nem lett jó. 

Nekem mázlim volt, mert minden pont jó rám. Azt nagyon szeretem, hogy minden ruha külön benne van egy kis cipzáras tasakban. Azt mondjuk nem tudom mire fogom ezeket a tasakokat felhasználni, egyelőre lelkesen elrakom. 

Rendeltem még az airfryerhez kétféle sütőpapírt, az itthoni árak tizedéért, almaszeletelőt, mert bárhol kerestem, nem találtam, két pólót Patriknak (darabja 1500 Ft volt, és nagyon jó anyaga van), egy olajfogó bizbaszt, amit a tűzhelyen a serpenyő köré lehet tenni, mint egy paravánt a fröcsögő olaj ellen. Ezt holnap ki is próbálom. 

Volt még a csomagban öntapadós akasztó, meg egy napi beosztású egy hétre való gyogyszeradagoló. (Ezek ilyen 100 ftos tételek voltak) 

Ez az egész összesen kb 16 ezer forint volt, a szállítás ingyenes volt. 

Egyébként rá lehet kattanni erre a Shein-re, mert rengeteg mindent lehet találni, nagyon jó akciók vannak. Most is ott van már a kosaramban pár dolog, nemsokára rendelek is megint. 

Ja, és még ráadásul ez volt a hét utolsó munkanapja. 

Rövid hét

 Ezen a héten csak két napot dolgozunk, így egészen más hangulatban is indult ez a hétfő. Mert tulajdonképpen ez most inkább csütörtök. Legalábbis érzésre. 

Majdnem tavaszias idő is volt, csak a szél ne fújt volna, mert az bizony nem volt kellemes. 

Itt a környéken még mindenki a szombati borzasztó tömegbaleset hatása alatt áll. Természetesen mindenki nagyon tudja mit kellett volna, hogy kellett volna, és hat persze, azért sok videó került már ki az internetre, ahol az látszik, hogy nem a látási viszonyoknak megfelelően vezetnek. De pálcát törni kár bárki feje fölött, ma már biztosan másképp döntene mindenki. Iszonyatos lehetett ott lenni, végignézni, hogy kiég az autójuk. Sokan szerintem azt sem tudták hol vannak, nagyon nagy a tranzit forgalom ezen az autópályán, sokkal kevesebb magyar rendszámú autó használja, mint külföldi. 

Szombat este itt a városban is dugó volt, behozta ide a GPS az embereket. Itt meg a szél miatt nem volt közvilágítás, szegények úgy érezhették magukat, mintha a világ végén lennének. 

Ma már javították az autópályán az útburkolatot, amiről a felső réteg gyakorlatilag leégett (tegnap este arra jöttünk haza, érezhető volt hogy milyen hepehupás lett), így ma emiatt volt dugó a környéken. 

Azért sokkal jobb volt, amikor a biciklis verseny miatt volt mindenféle lezárás, meg torlódás. 

Patrik megérkezett ma, úgyhogy megint teljes a létszám. 

Vasárnap

 Meccsnap volt, és elvileg készült kép is, de ez most nem áll rendelkezésemre, úgyhogy képzeljétek el. 😊

Egyébként is ez most olyan meccs volt, amit leginkább nagyon gyorsan el kell felejteni. Az egy dolog, hogy kikaptunk, ez benne van bármikor, de az, amit láttunk a pályán, az nem volt szívderítő. Sosem történt még ilyen, de az első félidő után hazajöttünk. Fáztunk is, Balázsnak a feje is fájt, és úgy tűnt, semmi értelme még a hátralévő második félidőben is ott fagyoskodni. 

Ha ezt a nem túl kellemes élményt nem számítjuk, akkor egyébként jó napunk volt. Semmi extra nem volt benne, csak a szokásos vasárnapi dolgok, mégis olyan jó volt még az is, hogy mindent megcsináltam, amit akartam. 

Szombat

 Ma úgy alakult, hogy a nap első felében kettesben voltunk itthon Rolival. Mondjuk egy éppen 18 éves fiatalemberrel kettesben itthon majdnem olyan, mintha egyedül lennék, mert sokáig alszik (mondjuk ez rám is igaz), és aztán teljesen jól elvan a saját világában. Természetesen ha szólok neki, segít bármiben, és egyébként ő a legsegítőkészebb gyerekem jelen pillanatban (ami az itthoni dolgokar illeti), de semmiképpen sem a beszélgetés világbajnoka. Kivéve, ha valamit ő szeretne megosztani, mert olyankor le sem lehet lőni.. 

Balázs és Erik dolgozni voltak (nem ugyanott), Patrik ma reggel elutazott Zakopaneba a barátaival. Nekem ez egy olyan úticél, ahová akkor mennék, ha nekem fizetnének érte. Bőven jó nekem látni róla képeket, láttam videókat is a tiktokon. Szép, az biztos, de a klímája nem nekem való. 

Amúgy a mai napot is jól ellógtam, a mosás-ruhahajtogatás készen lett, meg persze ebédre a csirke is megsült, de semmi több. Mindegy is, ezen már nem aggódom egy ideje (bár időről időre meg tud lepni a saját lustaságom), amikor majd olyan lesz a csillagok állása, hogy lesz kedvem is, időm is, energiám is, akkor majd megcsinálom. Lehet, hogy ha úgy adódik, akár egy hétvége alatt is mindent. 

Péntek

 Végre péntek lett. Ez a hét már korántsem a láblógatós napokról szólt, és már nem is tudtam csökkentett üzemmódban sem dolgozni, szükség volt átállni a normális tempóra. Szerencsére azért S múlt heti fokozatosság jót tett, nem viselt meg annyira az átállás, de azért elfáradtam. Ahogy ezen a héten is. Pedig sajnos most is úgy volt, hogy itthon már csak a kötelező dolgokra jutott energiám. Tegnap és ma azért jobb volt a helyzet, és ebben biztos, hogy nagyon komoly szerepet játszott az, hogy ezen a két napon nyomokban már felfedezhető volt a tavasz. Ma délután 18 fokot mutatott a kocsiban a hőmérő. Jó lett volna, ja ez így marad most már, de épp az előbb kaptam értesítést arról, hogy holnap 12 fokkal lesz hidegebb, mint ma. Az nem hangzik túl jól. 

Voltunk ma délután farmert venni Balázsnak, két számmal kellett kisebb, mint eddig. A héten nagyon sokan vették észre rajta a változást, hangot is adtak ennek. Szerintem már most is nagyon menő, jól néz ki, de még nem tart a célnál. 

Az ivás ma is jól ment, délután fél kettőig megittam 1,8 litert. Azóta pedig itthon még körülbelül 1,2-t. Mondjuk van, amikor fél órát sem bírok ki úgy, hogy ne kelljen mosdóba mennem, ez egy kicsit zavar, de állítólag ez változni fog, nem kell majd mindig ilyen sokszor menni. 

Meccsnap

Ma minden Fradista úgy ébredt, hogy elérkezett az első meccse annak a párharcnak, amire 48 éve vár minden szurkoló. Hát ugye nyilván akik éltek már akkor, mindenki más csak azóta, mióta megszületett. Mert az nem kérdés, hogy Fradistának születik az ember, és továbbadja ezt a gént, és így lesznek végül szurkoló dinasztiák majd. Most is van szép számmal többgenerációs család a lelátón, reméljük, hogy ha majd nem kell ilyen sokat várni a rangosabb/nívósabb eseményekre, akkor mindig többen leszünk. 

Már a sorsolás pillanatában is tudtuk (igazából már a csoportelsőség idején inkább), hogy bárki is lesz az ellenfelünk, nem mi vagyunk az esélyesek, a legszerényebb értékű csapat mi vagyunk. Papíron, euróban kifejezve. De tudjuk azt is mindannyian, hogy léteznek csodák, a labda gömbölyű, és rengeteg szerencse is kell minden meccsen. Bátran álmodhatunk nagyot játékosként, edzőként, szurkolóként egyaránt. 

Kicsit ma az álom távolabbra került, kikaptunk Leverkusenben két góllal. De mégsem veszett el teljesen a remény, mert nem játszottunk rosszul, leszámítva az első negyed órát, amikor még kicsit aludt mindenki a pályán a mi játékosainak közül. A szerencse ma este nem velünk volt, de van még egy visszavágó itthon, jövő héten a Puskás Arénában. Ahol leszünk 50ezren, elképesztő hangulat lesz, az első pillanattól az utolsóig szurkolni fogunk, és tudjuk, hogy ez rengeteget számít. 

Szerda

 Máris itt van a hét közepe. Csak úgy repülnek most is a napok, mondjuk van bőven tennivaló minden nap, így aztán repül az idő. 

Munka után nem sok időm volt itthon, mert fél ötre fodrászhoz mentem. Ráfért már a festés is, meg egy kis ritkítás, vágás. Hátul jobban felszedettem most, nekem így jobban tetszik, meg azt egyébként is utálom, amikor kunkorodik kifelé egy bizonyos hossz után a vége. 

Egy csomó fradista ismerősünk indult ma el Leverkusenbe a holnapi El meccsre. Van, aki vonattal, van, aki repülővel. Tök jó nekik, bár nagyon sok pénzbe kerül egy ilyen túra, de jó, hogy sokan vannak mégis, akik elkísérik oda is a csapatot, és holnap ott fognak szurkolni a helyszínen. 

Dobpergés

 Éljenzés...meg nem is tudom még mi minden. Azt ünneplem ma, hogy 2,7 litert ittam. Legalábbis ennyi az, amit biztosan nyomon tudtam követni. Ez nagyon nagy dolog, rengeteg olyan napon vagyok túl, amikor éppen csak megvolt a másfél liter, kis jóindulattal. Nem gondolom, hogy ez mindig ilyen könnyedén megy majd, mint ma is (és már a tegnap is jó volt, akkor is a 2 liter fölé mentem), de nem olyan rossz kezdés. Remélem, hogy meg tudom tartani. Most egyébként jól esik inni, és ahányszor ránézek a poharamra itthon, vagy bent az asztalomon a palackomra, azt érzem, hogy de jó lesz belekortyolni. Na, ilyet még viszont sosem tapasztaltam, emiatt vagyok az átlagosnál kicsit bizakodóbb. 

Egyébként ez az ivás/nemivás dolog szerintem teljesen a nők sajátossága, legalábbis azt látom, hogy itthon Balázs is, a fiúk is gond nélkül megisznak akármikor napi 3 liter folyadékot, időnként többet is. A munkahelyemen is az a tapasztalatom, hogy inkább a lányok, akik sokkal kevesebbet isznak. Összefügg ez biztosan azzal is, hogy nem akarunk mosdóba menni, mert az otthonin kívül minden más kényelmetlen és macerás. 

Újabb hét

A hétvégi ízületi fájdalmak szerencsére már tegnap estére egészen jól elmúlt, és ma reggel sem úgy ébredtem, mint aki egész éjjel kertet ásott. Jó, hát aludni éppenséggel tudtam volna még. Igaz, azóta is annyit tudnék aludni, mint egy mormota, mióta beteg voltam. 

Nem indult a legjobban a hét, most az a kollégám beteg, akivel egyébként a legjobban szeretek (és tudok) együtt dolgozni. Ez egyébként egy nagyon érdekes sztori kettőnk között. Nagyjából egyszerre kerültünk oda a mostani helyünkre, de mindketten ismertük a másikat az előző "helyünkről". Amilyen ő volt a múltban, amikor megtudtam, hogy nem csak a mély vízbe dobnak be egyik napról a másikra, de még ő lesz az, akivel a mindennapi dolgokat kell megoldani, hát nem voltam boldog. Aztán az évek alatt kiderült, hogy jobb nem is történhetett volna velem, mert nem csak nagyon jól lehet vele együtt dolgozni, de minden előítéletem ellenére elképesztő gyorsasággal tanul meg mindent, nagyon jól tud rendszerben gondolkodni, képes hosszú távú gondolkodásra. Igaz, nem mindenkinek mutatja ezt az oldalát, de nekem eddig mindig nagy segítségem volt, bármit kellett is megoldani, bármennyi idő alatt. Az tény, hogy elfogadom őt minden hülyeségével együtt, szerintem ez neki sokat jelent. Egyenrangú partnerként tekintek rá, akkor is, ha egyébként a beosztásunk szerint ez messze nem így van. (Nem mintha ez valaha is érdekelt volna bárkivel kapcsolatban is) 

Ha munkán kívül ismertem volna meg, szerintem az életben nem váltottam volna vele két mondatnál többet. Teljesen más világ az övé meg az enyém, eleve idősebb vagyok nála 12 évvel. 

Nagyjából körvonalazódik egyébként, hogy hova fogok időpontot foglalni, remélem, hogy találok egy helyen több olyan szakembert is, akire szükségem lehet. 

Vasárnap

 Hát lehet mondani, hogy ez aztán nem volt egy fergeteges hétvége. Ma reggel minden úgy folytatódott, ahol tegnap abbamaradt, így aztán a mai nap ki is merült abban, hogy elkészült az ebéd. És aztán szinte egész délután felváltva feküdtem, vagy ücsörögtem a kanapén. Idegesít az egész, de belátom, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Szerencsére Balázs sokkal jobb formában van, mint én, így aztán ő egy csomó mindent megcsinált ma, még palacsintát is sütött. 

Holnap meg olyan nap lesz, ami már rég nem volt...mindenki megy itthonról reggel dolgozni, iskolába. 

Szombat

 Úgy ébredtem, mintha hirtelen átaludtam volna legalább 40 évet, és már 85 éves öregasszony vagyok. Minden porcikám fájt külön is, meg együtt is. Meg is ijedtem egy kicsit, hogy most akkor ez már mindig így lesz, és olyan leszek én is, aki folyton nyüszög, hogy valami fáj. Nehezen is indultam neki a napnak, minden nehezemre esett. Borzasztóan tudok ilyenkor haragudni magamra, hogy ilyen lúzer vagyok, ha egyszer valami bajom van, az nem csak úgy elmúlik, hanem tuti hogy még lesz utána mindenféle egyéb is. Ilyenkor mindig ijedten jut eszembe a doktor néni, akihez 14 éves koromban jártunk, és ő azt mondta, örülhetek majd, ha negyven éves koromban még járóképes leszek, mert az epém, a vesém, és az izületeim is már most (mármint akkor) borzasztó állapotban vannak. Akkor persze legyintettem, hogy na nehogy már, nem jósnő (egyébként orosz származású volt), honnan tudná, mi lesz velem harminc év múlva. 

Az epémmel 16 éves koromban műtöttek, addigra túl voltam az első nagyon komoly sokizületi gyulladáson, ami miatt kivették a mandulámat. A két műtét után két évig jól voltam, aztán kezdődött az epilepszia. A gyerekek születése határozottan a legjobb volt, ami valaha történt velem, sosem voltam olyan egészséges, mint a terhességeim alatt. Azóta már volt többször vesekövem, volt mindenféle egyéb, egyszer még azt is átéltem, hogy azt mondták, rákos vagyok. Most meg kb mint egy leharcolt roncs. A hormonjaim megint összevissza működnek, a héten többször is volt olyan hőhullámom, amitől majdnem az ájulás kerülgetett, a súlyom is összevissza ugrál, hol fogyok két kilót, hol hízok másfelet. És még itt van hozzá ez a folyamatos ízületi fájdalom. Nem tudom hova, merre, hogyan kellene elindulni, mert nem egyébként mindenhol falak vannak. A magánrendelés lenne a célravezető, de az százezreket emésztene fel, ráadásul hatalmas szemétség, hogy azon a rengeteg pénzen felül, amit levonnak a fizetesemből, még én is költsek el egy kisebb vagyont. 

Abban reménykedem magamban, hogy majd misz már jön a jó idő, talán néha egy-egy napra eljutunk a Balatonhoz, ez a kettő már fel gyógyulás. A másik felét meg majd csak megoldom valahogy. 

Sűrű nap

 Hát nem mostanában volt ilyen mozgalmas napom, mint a mai. Most fél tizenkettő van már, még várom a soromat a fürdőszobába. Bevallom, hulla fáradt vagyok. A meccsen fáztam, pedig azt gondoltam aláöltözettel ez nem történik már meg, mert nincs olyan nagyon hideg. Hát volt. A fürdőkádban majd jól átmelegszem, utána gyorsan bebújok az ágyba. 

Munka után, meccs előtt még voltam új körmöket csináltatni is. 

Csütörtök

 Még ma reggel is mínusz négy fokban mentünk dolgozni, de legalább ott volt már korán reggel a napsütés ígérete kárpótlásul. És aztán amikor ki is sütött végre, olyan jó simogató meleget varázsolt. 

Ha nem lenne még mindig mindenféle gyomorbajom, akkor egészen jó napom lett volna, de ez azért megvisel még rendesen. Igazából addig nincs semmi bajom, amíg nem eszek. Illetve hát inkább úgy mondanám, hogy addig nincs baja a gyomromnak, mert amikor meg éhes vagyok, akkor szédülök. Úgyhogy ez egy ilyen hülye ördögi kör. De majd csak jobb lesz. 

A fiúk is most már egészen jól vannak, Rolinak is visszatér lassan a normális színe a borzasztó sápadtság után, jó, hogy vele kapcsolatban hallgattam a dokira, és egész héten itthon maradt. Igaz, sosem volt még ennyit beteg, mint ebben a tanévben, de ha jól emlékszem, a többiek is nagyjából ugyanilyen idősen ugyanígy voltak, és aztán a következő tanévben már minden rendben volt. Lehet, hogy ez is valami élettani dolog, mint pl hogy mielőtt nőnek egy kicsit meghíznak. 

Huhh

 Hát bevallom nőiesen, hogy ez bizony nagy vállalás volt ez a munka dolog. Annak ellenére, hogy azért visszafogottabb voltam sokkal, mint normális esetben, borzasztóan elfáradtam. Már egy órakor azt éreztem, hogy nagyon szeretnék lefeküdni a kanapéra otthon, aztán kettőkor már fájt minden porcikám. De minden kezdet nehéz, gondolom majd azért napról napra jobb lesz. Ha meg nem, hát akkor megint itthon kell maradnom, mert akkor be kell látnom, hogy szükség van még időre. 

Egyébként örültek nekem, mondták is, hogy végre itt vagy megint, te legalább tudsz mindent. 

A gyomrom még mindig háborog szinte mindentől, nagyon nem jó érzés, hogy úgy szeretnék enni valami nagyon finomat, de még csak meg sem tudom határozni, hogy mi lenne a finom, mert akármi jut eszembe, már tiltakozik is a gyomrom. Ráadásul bent a dolgozói büféből már reggel hétkor árad és terjeng a hagymaszag, hát...nem segített ez sem. 

Egyébként tegnap írtam a nyaralós számlálót..ma meg ránéztem a blog bejegyzés számlálójára..és azt bátran állíthatom, hogy még a nyaralás előtt meglesz az ötezredik bejegyzés. De vajon mikor, meg tudjátok tippelni?