Ballagás

 Ez már a második olyan ballagás nálunk, ami csak papíron és az online térben létezik. Egészen furcsa lesz, ha esetleg jövőre Erik a technikum befejezése után még ballagni fog, vagy ha majd Rolira kerül sor a maga idejében. 

Nagyon furcsa érzés most is, még akkor is, ha egyébként az a rész nem hiányzik senkinek, hogy egy iskolai rendezvényen nyomorogjunk, keresve azt a helyet, ahonnan egy pillantást vethetünk az öltönyös, feszengő gyerekünkre. De mégis, úgy vagyunk szocializálva, hogy az iskolai élet lezárása a ballagás. Így, hogy ez fizikai valójában nem történik meg, és nem kézzelfogható az élmény, nehéz lezárni is. Majdnem hihetetlen is, hogy tényleg eltelt így egy tanév. 

De akárhogy is, Erik középiskolás évei ma véget értek. Kurtán-furcsán, de vége van. Elmondható, hogy gyakorlatilag három évet járt, mégis négy telt el. Ezt majd a gyerekei nem fogják neki elhinni, és amikor hallják majd tőle ezt, irigyelni fogják őt ezért, pedig nem volt sétagalopp, és a legnagyobb próbatétel még előtte áll. 

Ma este került ki a videó az igazgató beszédéről, ebből értesültünk róla, hogy Erik dicséretet kapott angolból. Jól el is képzeltem, hogy ezt mekkora vigyorral fogadta volna ott a helyszínen. És pontosan ez a vigyor fogadott, amikor benyitottam hozzá a szobájába..épp ő is a videót nézte. 

Bénaságom egy fejezete

 Hát most nagyon mérges vagyok .tök jól megkomponáltam magamban, hogy holnap munka után, ha már egyébként is mennünk kell Tatabányára kémény fedlapot venni, akkor leadom a rendelést az online shopunkban, és csak átvesszük, és jöhetünk is haza, kezdődhet a hétvége. Tegnap le is adtam a rendelést, igaz, ott is okozott némi bonyodalmat, hogy telefonon csináltam, és ott jó nehézkes volt .de megoldottam. Aztán ma eszembe jutott, hogy a szombat várhatóan másképp fog alakulni, és szombat este még akár meccsre is mehetünk, így gondoltam, módosítok rajta, merthogy lehet ilyet .meg is csináltam, idősáv megtartásával..

Erre nézem a visszaigazoló emailt, abban már hétfői átvétel van..na mondom, ne már...belépek, de nem tudom már visszacsinálni, Telefonáltam is, de nem jártam sikerrel, így mérgemben töröltem az egészet. Most meg akkor tervezhetem újra az egész holnap délutànt, mert így kénytelen leszek megvenni élőben..de már mindegy is. 

Hát...

 Eddig a pontig csak tettem a dolgom, tudomásul vettem mindent, alkalmazkodtam, biztattam, bátorítottam..mindenkit. Mindig. 

De most, amikor megjelent a szülős csoportban Erik osztályfőnökének az üzenete, egy kicsit megtört, és azóta folynak a könnyeim. Pedig már rég tudom, hogy ez így lesz, mégis . 

Erik

 Akiért jelen pillanatban a legjobban aggódom, az Erik. Nem azért, mert mi lesz, ha beteg lesz, vagy mi lesz vele a vasárnap reggeli oltás után. Még csak nem is az érettségi.. legalábbis nem yan viszonylatban, hogy hogy fog sikerülni. Nagyon őszintén és nagyon a szívem mêlyéről mondom, hogy nem érdekel melyik tantárgy mellett milyen jegy lesz beírva. Legyen meg, legyünk túl rajta, és hadd legyen megint az én felszabadult mosolyú fiam újra. 

Rossz nézni, ami most megy náluk. Az utolsó pillanatban kapkod mindenki, még ezt, még azt, kisérettségi, próbaérettségi, feladathegyek. Miért most? Egy egész év telt el nekik itthon, elszigetelt magányban. Voltak órák megtartva bőven, és ellátták őket feladattal is mindig, abban nem volt hiány. De az nem nagyon jutott eszébe senkinek, hogy megkérdezze, hogy vagytok, hogy boldogultok? Vártam volna ebben a helyzetben, ez után a helyzet után, és főleg az előtt a helyzet előtt, ami jövő héten rájuk vár, hogy mindenkitől kapnak némi vállveregetést, pár kedves, biztató szót. Szerencsére az osztályfőnök megteszi, talán ő is próbál mindenki helyett, de ha közben meg a közel fél év utáni első személyes találkozón van olyan tanár, aki kikéri magának, hogy ők, fiatal, egészséges fiúként már be vannak oltva, az azért kicsit morbid. Tudom, hogy a szakképzésben tanítók más minisztériumhoz tartoznak, tudom, hogy más volt náluk a sorrend, de a legkevésbé sem ezeken a fiatalokon múlt az ő oltása. 

Látszik Eriken, hogy nagyon a végét járja már kitartásban és erőben. Nem nagyon beszélget, nem nagyon viccelődik, nem mosolyog lépten-nyomon, és folyamatosan fáradt. A tekintete is végtelen fáradtságról mesél. 

Nagyon jó lesz egy héttel öregebbnek lenni, és már magunk mögött hagyni ezt a nyomasztó terhet. 

Bármi lesz, bármilyen eredményt ér el, hősként fogom ünnepelni. Mert megérdemli. 

A nyitás margójára

 Vannak a mindenféle szabályok, amik mentén éljük az életünket. Vannak, amik le is vannak írva, vannak, amiket a szokásjogok alapján tartunk csak be. Vannak, amik csak az iskolában, munkahelyen érvényesek, vannak, amik mindenhol. Minden óvodás kisgyerek megtanulja, hogy "ha piros, tilos", ahogy azt is már ebben a korban tudják, hogy pisilés után kezet kell mosni, hogy az ételt illik megköszönni, annak, akitől kapjuk, hogy köszönünk egymásnak a napszaknak megfelelően. Nagyjából ebben a korban kezdik el azt is megtanulni, hogy egymással hogyan kell viselkedni, mert az bizony előfordul, hogy szabályok nélkül először Pistike úgy nyakon vágja Józsikát, amikor az elveszi a játékát, hogy Józsikának pislogni sem marad ideje. 

Aztán, amikor már ezek az alapdolgok mennek, akkor következik egy csomó más szabály, ismeret, szépen, folyamatosan bővül az a hatalmas kincstár, ami bennünk van a rengeteg mindenfélével, ami az életünk során tudásként felhalmozódott.  

Nagyjából így működik ez, természetesen a végletekig leegyszerűsített változatban. És aztán jön valami, amire soha, senki nem készített fel senkit, amire eddig csak a legvadabb scifi filmekben volt példa. Nincs rá semmi példa, nincsenek viselkedésminták, szokásjogok, amik mentén lehet haladni. Nincs kapaszkodó, nincs semmi, csak a bizonytalanság. Na és itt, ezen a ponton lett furcsa minden. Aki mondaná, hogy hogy kéne csinálni, annak nem hisszük el. Ha a-t mond, b-t akarunk, és fordítva. Mindenki ellenséget lát a másikban, és visszajutunk oda, ahogy a legelején volt, amikor Pistike nyakon vágta Józsikát. Csak most nem mondja neki senki, hogy ne tedd..

Pedig: "nincs a világon se jó, se rossz, a gondolkodás teszi azzá"

Vasárnap

 A jó idő nem olvasta a tegnapi posztomat, az biztos, mert ma már nem is volt velünk igazán. Így már reggel dugába dőlt az az ötletünk, hogy ma kirándulunk egyet a Balatonra. Nálunk már nincs arra igény, hogy meg kell mozgatni a gyerekeket, ők megteszik ezt azzal a napi tízezer lépéssel, amit maguknak kitűztek. Sem óriási szélre nem vágytunk, sem tömegre, ellenben vágytunk volna zavartalan napsütéses melegre, madárcsicsergésre. Az előbbire volt nagyobb esély ma, így ezt elnapoltuk. 

Helyette az ebéd készítés után pihentünk, délután Fradi meccset néztünk. Kár, hogy nem láttuk élőben ahogy sorfalat állt a nagy rivális a csapatunknak, és azt is csak a tévén keresztül élveztük, hogy nyertünk. De sebaj..talán arra van némi esély, hogy az utolsó hazai bajnoki meccsen ott legyünk. Nyilván minden szabályt betartva, de azért mégis jó lenne..

Holnapra Eriknek inget vasaltam, a matek kisérettségi után veszik fel a ballagási videót. Végtelenül szomorú ez, hogy ennyi lesz a ballagás..még akkor is, ha sosem volt a szívem csücske az ilyenfajta tömegrendezvény, ahol ha nem elég szemfüles az ember, a saját gyerekét biztos, hogy nem is látja. De ez már így lesz, erre fogunk emlékezni, és az ő középiskolai ballagása ettől lesz különleges. 

Hello, jóidő.

 Kérlek, most már ne gondold meg magad, és maradj is velünk jó sokáig. Olyan régóta tart már a szürkeség, a ború, és a hűvös idő, most már minden kis tartalékunk odavan, nagyon nagy szükség van rád, kedves napsütés. 

Én azt sem bánom, hogy egész nap fájt a fejem, és nem volt az a (mennyiségű) fájdalomcsillapító, ami elmulasztotta volna. Nem baj, mert azt a reményt hozzá magával, hogy most már Te is arra készülsz, kedves tavasz, hogy így, április végén végre megörvendeztetsz minket mindenféle csodával, és felébreszted a hosszú, téli álmából a természetet is. 

Végre péntek

 Húzós volt az egész hét, a mai nap meg még ennél is húzósabb. Mire végeztem, a hátamon egy pontban olyan görcs volt, hogy azt gondoltam, majd csak kedden a masszőr fogja tudni helyrehozni. De nem így lett, a hazaérkezése után szépen magától helyre jött, gondolom ahogy a feszültség, meg a megoldaskényszeres stressz enyhült. 

Voltam ma körmösnél is, a sárga-szürke kombót zöldre cseréltem (már megint zöld). Ott is jó volt lenni, és csak úgy ücsörögni.

Szerintem holnap legalább kilencig alszom. 

Érdekes

 Roli maradt egyedül a családban, korából adódóan, aki oltást még nem kaphat. Volt némi bizonytalanság bennünk, hogy vajon hogyan lesz akkor, amikor a védettségi kártyànak már lesz valami szerepe is, mert az biztos, hogy nem véletlenül adják. Logikusnak az tűnik, hogy a gyerekekre nem vonatkozhatnak ezek a szabályok, bármik is lesznek azok, de azért az mégis egy fura helyzet lenne, ha ő nem jöhetne velünk valahova. 

Én már októberben is meg voltam róla győződve, hogy ő covidos, amikor köhögött, de ugye hiába hívtam a gyerekorvost, nem teszteltette le. 

Úgy döntöttünk, hogy megcsináltatjuk neki az antitest szűrést, kértem neki időpontot a rendes vérvételes verzióra. Hétfőn volt, tegnap éjjel érkezett meg a lelet. Ami bizony igazolja, hogy jó volt a sejtésem, mert van antitest, nem is kevés. Ez jó hír olyan szempontból is, hogy nem túl komoly tünetek után is jól dolgozik a szervezete, és szépen védekezik, ahogy kell. 

Ilyen pozitív antitest teszt után a lelet feltöltésével lehet védettségi kártyát kérni, így ezt meg is tettük.

Azért, mielőtt bárki azt gondolná, hogy azért lett ilyen az eredmény, mert fizetős a vizsgálat, annak elárulom, hogy Patrik is csináltatott már egy-két hónapja, ugyanígy fizetett is érte, de az övé negatív lett. 

Besenyő Pista bácsi biztos mondaná, hogy "má' megin' igazam lett! 😁

Nem az én napom

Ez ma nagyon nem az én napom volt, pedig végre volt egy kis tavasz feeling, sütött a nap, nem volt olyan hideg sem. 

Nekem meg fájt a fejem, már hajnalban így keltem. Összejött megint egy csomó munka is, amin rengeteget kell gondolkodni. Ahhoz, hogy valamit meg tudjak oldani, egy csomó másik dolgot is meg kell csinálni. Mire azt gondolnám, hogy ez kész, addigra kezdődik elölről. Kicsit lélekölő. 

Újabban olyan dolgaim is vannak, hogy éhes vagyok, de nem kell semmi, mert semmilyen kaját nem kívánok. 

Nem csak egy kedd

 Hanem az a kedd, amikor a csapatom egymás után harmadszor is megnyerte a bajnokságot, miközben még hátravan három forduló. 

Még itthonról szurkolva is fergeteges jó érzés, a helyszínen ez hatványozódott volna. De most már kívárjuk, akármikor is jutunk el újra az Arénába szurkolni. 

Hétfő

 Roppant lehangoló volt ma reggel is esőre ébredni. Szerintem időközben valahogy áthelyeztek minket egy másik éghajlatra, csak nem szóltak róla. Eközben az Angliában élő barátnőm napozós képet küld nekem a kertjéből. A sztereotípiák szerint ennek fordítva kéne lenni. Na de nem vagyok gonosz, neki sem kívánok rosszat, így inkább nem fordítva, hanem legalább egyforma lehetne..

Erre azt hiszem, még várni kell. Addig olyan apróságokkal dobom fel a napom, hogy segítek valakinek abban, hol tudja megvenni, amit keres. (És külön öröm, hogy sikerült is neki) 

Az is megmosolyogtatott, hogy a könyvtárból úgy kaptam vàlaszt a kölcsönzős levelemre, hogy az volt a megszólítás: "Szia Dius" Annyira rámragadt bent a munkahelyen a Dia, hogy már ünnepnapnak számít, amikor valaki Diusnak hív. 

Voltam ma egy régóta halogatott rákszűrésen is, egy teljesen új dokinál (mármint nekem új, nem frissen végzett). Kedves volt, rendes volt, nem volt kellemetlen élmény. Talán sikerül legyőznöm ezt a mumusomat is, és újra visszatérni rendesen az évi szűréshez. Volt egy érdekes javaslata, amin gondolkodnom kell, de egyelőre sokkal inkább idegenkedem a dologtól, mint nem..de hagyok még időt erre magamnak. Bár..úgy szokott lenni, hogy ami elsöre nem szimpatikus, az sokadjára sem lesz az. 

És volt ma két jó telefonbeszélgetésem is...

Jól kezdődött a hét. Hát még ha a nap is sütött volna..

Fülöp herceg

 Mióta megérkezett a hír Fülöp herceg haláláról, sok helyen, sokféle véleményt olvastam a királyi családdal kapcsolatban. Természetesen erről is megvan mindenkinek a sajátja. 

Én mindig csodálattal bámultam a Royal-ok tradícióit, van benne valami megnyugtató àllandóság, van benne kapaszkodó és útmutató egy csomó mindenhez. Számomra lenyűgöző, hogy minden belefér az életükbe, amit a 21.század között magával, ugyanúgy használják az internetet, mint bárki más, és mindemellett is tartják magukat évszázados tradíciókhoz. 

Tegnap tartották a temetést, ami biztosan más lett volna a covid helyzet nélkül, de még rájuk is vonatkoznak a szabályok, és a Királynő sem kivétel a maszkviselés szabályai alól. A szöveges tudósítást követtem, de még így is nagyon megható volt. 

A Királynő legfontosabb, legfőbb támasza ment el, aki tényleg mindent feláldozott ezért a házasságért a saját életéből. Biztosan nem véletlen, hogy ő volt, aki a leginkább megértette Diana-t, aki próbált segíteni Meghan-nek is. Hiszen ő pontosan tudta, mit érezhetnek, tisztában volt vele, milyen nehézségekkel jár beházasodni a Royal-ok közé (pedig ő nem is volt annyira kívülálló, hiszen unokatestvérek voltak).

99 évet élt, ami bámulatos kor. Most pedig már a túlvilágon várja hűségesen az ő Királynőjét. 

19

 Erik 19 éves lett ma. Hihetetlen, hogy már ennyi, és ez nem elcsépelt közhely csupán, mert tényleg olyan gyorsan megy az idő. 

Nem egy bulizós fajta, de azért sajnálom, hogy ez már a második olyan szülinapja, amit még csak egy éttermi ebéddel sem tudunk megünnepelni. Majd talán a huszadik már olyan lesz, amit akárhol, akárkikkel megünnepelhet. 

Sosem volt nagyon társasági ember, inkább magányos harcos. Mostanra ez még inkább így van már, már velünk is egyre kevesebbet beszélget. Nem hiszem, hogy azért, mert baja van velünk, egyszerűen csak bele van teljesen magányosodva az online oktatásba. Nem történik semmi, amiről mesélhetne, mert mindig itthon van. 

Az érettségitől most már tart, és ahogy telnek a napok, úgy csökken az önbizalma is e téren. Próbálom biztatni, és elhitetni vele, hogy nem lesz gond, meg tudja csinálni. Tudom, hogy hiteltelen az egész, mert fogalmam sincs róla, hogy milyen érzés ez neki, ahogy arról sem, vajon én képes lennék e megcsinálni az ő helyében. Azért remélem, hogy valamennyit jelent az én biztatásom, hogy tudja, én hiszek benne. 

Egyébként a gyerekeink közül ő az, aki a legtöbb időt tölti velünk, ő az, aki azonnal jön velünk, ha segítség kell, vagy kíséret bárhová. Néha kiakad, olyankor igen morcos ábrázattal csapkod, de még ilyenkor sem lehet rá igazán haragudni. 

Tulajdonképpen minden ugyanolyan vele, mint kiskorában is volt, csak most már csak a válláig érek. 

Ma kihúztam a gyufát

 Jól indult a péntek reggel, mert már nyolc óra előtt magamra haragítottam az egyik beszerzési vezetőt. Rögtön az ominózus levélváltás után két kolléga is jelezte, hogy ők bizony velem vannak, de gondoltam, ez nem biztos, hogy elég lesz, simán előfordulhat, hogy megyek még raportra. 

Igaz, én már a hét elején elkezdtem egy másik vonalon szervezni ennek a helyzetnek a megoldását, amivel kapcsolatban ma reggel volt ez a levélváltás, és bíztam benne, hogy az úgy rendben lesz, és végül, ha a háborút nem is, ezt a csatát meg fogom nyerni. 

Aztán 10 óra magasságában megjelent a legnagyobb főnököm, és gondoltam, na, most kapom meg, hogy "meg kell oldani", a lehetetlen helyzet ellenére sem mondhatom, hogy nem tudom megoldani. De nem ez történt, legnagyobb meglepetésemre ő is mellettem állt, és a megoldási tervet támogatta. 

Természetesen a megoldás sem olyan lesz, ami csettintésre fog működni, jó sok munkát kell beletenni, de talán a végén mindenki elégedett lesz. 

Szerencsére péntek van..

Ne ítélj elsőre

 Van egy nagyon érdekes személyiségű kolleganőnk. Első pillantásra nekem egy kicsit sem volt szimpatikus, van benne valami, ami azonnal távolságtartásra készteti az embert. Egy pillantás elég tőle, hogy három lépést hátrafelé tegyél, és ne közelítsd meg. Nagyon sokáig nem is volt egymással dolgunk. Aztán egyszer, valamikor tavaly év közepén úgy adódott, hogy a munkánk elkezdett összefonódni, és muszáj volt közeledni hozzá. 

Első beszélgetésünk, ami akkor még csak és kizárólag munkáról szólt, agyzsibbasztó és letaglózó volt. Az első ember volt ezen a helyen, aki olyan háttértudással rendelkezik, ami szinte egyedi, és mégis az a célja, hogy a tudást átadja. Mindezt olyan eszement pörgéssel, olyan elképesztő gondolkodással, hogy teljesen letaglózott. 

Az elmúlt hónapokban rengeteg közös projektünk volt már, rengeteget gondolkodtunk együtt élőben is, online is, telefonon is. Sírtunk is együtt, és nagyokat röhögtünk is már. A három lépés távolság rég megszűnt, vannak témák, amikben félszavakból is értjük egymást. Rengeteget tanultam tőle, rengeteget segített már a közös gondolkodás. 

Mostanra már magánéleti dolgokat is megoszt velem, ami nagy dolog, mert egyébként roppant introvertált személyiségű ember. Megtisztelő a bizalma. Ma éreztem először azt, hogy a rengeteg tanítást és segítséget mégis tudom majd neki viszonozni, azzal, hogy a mostani nehéz időszakban tartom benne a lelket, és biztatom, hogy ne dolgozzon egész nap, kora reggeltől késő estig, hanem igenis valami mást is csináljon. 

Brrr

 Sokkoló és borzasztó ez az áprilisi tél. Egyébként sem szeretek fázni, de ilyenkor már aztán legszívesebben a lábam sem tenném ki a lakásból, amíg nem lesz legalább húsz fok, és napsütés. 

Persze nem csak hideg van, de még a hó is esett, és a szél is fúj, csakhogy igazán sz.r legyen minden..

Ahogy néztem az előrejelzést, még napokig nem sok remény van arra hogy legalább nyomokban úgy tűnjön, nem február van, hanem április. 

Még mindig nem akadtam rá a táskára, amit szeretnék. Nincs annyi türelmem keresgélni, mint régen volt, de azért próbálkozom, hátha, mert például, ha rátalalnék, az tök jó érzés lenne, és biztos feldobna egy kicsit. 

Még szerencse

 Már tegnap este, amikor feltámadt a szél, tudtam, hogy tényleg igaz lesz az időjárás előrejelzés, és itt bizony már megint tél lesz. Kicsit sem dobott fel ez a gondolat, de sok mást nem tudok tenni, mint hogy elfogadom. 

Reggel mégis letaglózó volt, hogy alig van egy-két fok, és már megint a téli kabátot kell felvenni. 

A mai napot mégis megmentette, hogy ma megérkezett az új mosógép. Végül sikerült megegyezni, mindenki engedett egy kicsit az eredeti elképzeléséből, így lett egy elöltöltős Electrolux mosógépünk. Nem gőzmosógép, abból én engedtem, de nem is felültöltős..abból meg Balázs. 

Munka után Erikkel fel is hozták, aztán Balázs bekötötte a csöveket a helyére, kiszedte a dobrögzítőt. Egy próbamosás volt ma csak, üresen, de így is megtapasztaltuk, hogy milyen kis csendes. 

Így most már a főzőlap, a sütö, a szárítógép és a mosogatógép mellett a mosógép is ebbe a márka családba tartozik. Remélem pont olyan jól működő társ lesz, mint a márkatársai. 

Az oltás tapasztalatai

 Nem fog átalakulni a blog semmiféle vírus(oltás) okoskodássá, csak azért osztom meg a tapasztalataimat, mert ez új dolog, és lehet, hogy valakinek segítséget jelent majd. 

A Szputnyik vakcinát kaptam tegnap reggel, Erikkel együtt. Maga az oltás alig észrevehető semmiség, inkább a felfokozott lelkiállapot az, ami miatt érzékeli az ember, hogy történt valami. Délelőtt a világon semmi mást nem éreztem, mint hogy olyan furcsa, fémes íz volt a számban, ami kicsit idegesítő volt. Eriknél ez nem volt (Balázsnak viszont volt ugyanez az Astra után). Megfőztem az ebédet, és mire megebédeltünk, már kicsit kótyagos volt a fejem, olyasmi érzés volt, mint amikor egy kicsit fejbeüt valamilyen ital. Jó két órával később fájni kezdtek a végtagjaim, és fáztam, így betakaróztam az ágyon, aludtam is egy keveset. Sokkal jobb volt ez után, újabb két órára. A szám folyamatosan ki volt száradva, sokat ittam. Kicsit a vérnyomásom is felment, ez Eriknél is jelentkezett, de ő még ilyenkor is csak egy kis fáradtságra panaszkodott. 

Este még megvolt a hidegrázás, de csak egy kis hőemelkedés lett belőle, semmi több. Én ilyenkor éreztem először a karomon az oltás helyét, ezt Erik már délután mondogatta. 

Éjszaka arra ébredtem, hogy rettenetesen fázom, és nem tudom már jobban magamra tekerni a takarót. Ki kellett mennem a mosdóba is, így lázat is mértem (38,1), vettem be egy algopyrint, felvettem a köntösömet, és beburkolóztam a takarómba. Eriknek is volt éjszaka hőemelkedése. 

Reggel kicsit agyonvert érzéssel ébredtem, és nagyon fájt a karom, döbbenet volt, amikor először megmozdítottam, de úgy éreztem, lázam nincs, tudok menni dolgozni is. 

Na, ez az érzés tartott körülbelül fél tízig..akkor már nem voltam a legjobban. Fájt a fejem, kicsit kezdett rázni a hideg, éreztem, hogy nem lesz ez így jó, és nem a legjobb döntést hoztam reggel. Közben persze volt egy csomó minden, itt meg kellett csinálnom még ma..kettőkor viszont hazajöttem. Ettünk, és megint a tegnap délutáni menetrend szerint betakarózva lefeküdtem. Aludtam is, és ezúttal is jót tett, egészen kicserélve ébredtem. 

Erik is aludt délután, ő is bágyadt még.

Azt remélem, hogy ezzel túl is vagyunk mindenen, és holnapra minden visszaáll a régi kerékvágásba, de mindenképpen úgy éljük ezt meg, hogy ez jó dolog, reagál a szervezetünk, és ahogy kell, teszi a dolgát a vírus ellen. 

A magyar költészet napja

 Az mindig fájt egy kicsit a lelkemnek, hogy a három fiamból csak egyedül Patrik örökölte tőlem az irodalom, a könyvek és a versek szeretetét. A többieknek is ugyanúgy meséltem, ugyanúgy jártunk könyvtárba, és kölcsönöztek ki ők is nekik tetsző könyveket, aztán valahogy Erik is, Roland is egyre kevesebbszer akart velünk jönni, egyre kevesebb könyv került saját maguktól a kezükbe. Erik ugyan még szeret olvasni életrajzi könyveket, de csak ritkán teszi ezt. Roland épp Forma 1 és űrkutatás témában mindenevő, de ehhez bőven talál olvasnivalót az interneten, ráadásul leginkább angolul teszi ezt. Nincs ezzel baj egyébként, csak amiatt sajnálom, hogy jelen pillanatban nem jelent nekik egy-egy könyv varázsvilágot, ahová a mindennapok mocska és szennye elől lehet menekülni. A versek pedig a magyarórák miatt inkább szükséges rossznak számítanak, mint bárminek, ami lehet az önkifejezés eszköze, vigasz egy nehéz pillanatban, vagy amit csak szeretnél. 

Ettől függetlenül mindannyian tudják, hogy ma, József Attila születésének napja van, ami egyben a magyar költészet napja. Az is érdekes, hogy egymástól függetlenül mindannyian nagyon szeretjük az ő munkásságát is, ahogy Radnótiét is. 

Én Adyt végig utáltam az iskolás éveimben. Patrik volt, akinek a hatására újra olvastam pár versét, és már sokkal árnyaltabb véleményem van róla, és vannak versei, amik megérintenek, és nem ellenszenvet váltanak ki belőlem. 

Ez az egyik ilyen: 

A Szputnyik jól teljesített, némi izomfájdalom és nagyon csekély mértékű hőemelkedés csupán a kísérő jelenség. Oroszul még nem beszélünk, és a vodkát sem kívántuk meg. 

Meccsnap

 A sokadik itthonról dtukkolós meccsnap volt ma, ki számolja már, hogy mennyi..ma ráadásul egy olyan, ami egy győzelem esetén már biztossá tette volna bajnoki címet matematikailag is. Nem sikerült győzni, csak egy döntetlent hoztak össze a fiúk a Puskás Akadémia ellen. Így szokott ez lenni, ellenük valahogy mindig nehéz..de nem baj, majd a jövő héten, vagy két hét múlva már biztos lesz az a harminckettedik bajnoki arany is. 

Ezen kívül nem történt semmi különös, a szokásos itthoni dolgokat tettük csak, meg kipihentük a hetet. Erikkel hangolódunk a holnapi oltásra. Remélem, hogy mi megússzuk a lázat, és egyebeket, de majd meglátjuk. Ismerősök azt mondták, kb 12 óra múlva kezdték el érezni, hogy fáradtak, rázza őket a hideg. Na majd kiderül. 

Nincs túl sok téma, amiről tudnék írni, és nagyon kedvem sincs mostanában hozzá, de ez majd biztos változni fog, ahogy jön a jó idő, úgy lesz egyre jobb a kedvem is. 

Munka másképp

 Ma nem dolgoztunk a munkahelyünkön, mert apósom lakásában végeztek a festők, és ki kellett takarítani ahhoz, hogy ma este már ott tudjon aludni. Azt tudtuk, hogy nem egy-két órás portörlés-felmosás lesz, ezért is kértünk mindketten szabadságot. Falakat és plafont is festettek minden helyiségben, így aztán por az volt rendesen. Mondhatnám úgy is, hogy az első öt felmosás nettó szívásnak tűnt csak, mert még akkor csak ott tartottunk, hogy talán alakul valami. Pedig egyébként mindent leragasztottak az utolsó centiig a padlón, minden le volt takarva fóliával. De hiába, a glettelés-csiszolás finom porrá mindenhová betalált. 

Majdnem hat óra volt már, amikor végeztünk, de készen van minden tokkal-vonóval. Szép lett, tiszta, (és van egy zöldes fal is) 

Azt most nem akarom elképzelni sem, hogy ha nálunk festenek jövőre, akkor mi lesz itt, mert ha elképzelem, le is mondom az egészet. 

És felhívtak

 A mai borzasztó, hideg, havazós napot bearanyozta délelőtt az a telefonhívás, ami a háziorvosom asszisztensétől érkezett. Mar amikor láttam, hogy ő hív, sejtettem, hogy azért, mert végre én következem a sorban. És tényleg..érdeklődött, hogy vasárnap reggel esetleg elfogadnám e a Szputnyik vakcinát. Én meg rögtön rávágtam, hogy természetesen, bármit elfogadok, így meg is beszéltük, hogy nyolc húszra legyek ott az oltóponton. Még gyorsan rákérdeztem Erikre (tudva, hogy ott van ő is közvetlenül mögöttem a sorban), hogy ő is megkaphatja e. Az a szándék is megvolt bennem, hogy ha azt mondja, ő most nem, akkor megkérem, hogy cseréljen meg minket, neki az érettségi miatt fontosabb, hogy most oltsák. De ő is kapott időpontot, közvetlenül utánam.

Egészen eddig azon aggódtam, nehogy most kapjuk el a vírust, amikor már ilyen közel van az oltás, és vele együtt annak az ígérete is, hogy ha el.is kapjuk, a súlyos szövődményeket már megússzuk. Ez nekem pont elég, mert sosem a vírustól féltem, vagy a karanténtól, hanem azoktól a szörnyűségektől, amiken olyan sokan keresztül mentek. 

Ha minden igaz, az időjárás előrejelzés stimmel a holnapi melegedéssel kapcsolatban, ma már harmadszor fáj a fejem. Mostanra durván..

Sok mindenre

 Hajlandó vagyok, mondhatnám úgy is, hogy bármit megteszek addig...csak ez hadd maradjon meg. 

Most még nagyon soknak tűnik ez az idő, főleg úgy, hogy, ma még havazott, és így olyan, mintha újra a tél készülne lecsapni ránk, és nem a tavasznak kéne közeledni. De amilyen gyorsan telik az idő, lehet, hogy fel sem fog tűnni.. Végtére is most volt karácsony, és azóta már több, mint 85 nap eltelt. 

Mondhatnám úgy is, hogy fél lábon is..

Táskakereső

 Egy pár napja már egyre inkább motoszkál bennem, hogy szeretnék egy új táskát. Ez nálam (vagy ez sem) sosem egyszerű kategória, az idejét sem tudom, hogy mikor volt utoljára olyan táskám, ami bármelyik boltban szembejött velem, és megvettem. Nem szeretem a szokványos női táskákat. Most épp egy zöld baglyos van egyébként, amit nagyon szeretek, de jó lenne egy új. 

Az újat is elkezdtem keresgélni a meskán, de most nagy elvárásaim vannak, és a saját dolgomat is jól megnehezítem ezzel. Olyat szeretnék, ami vidám, színes, férjen bele a laptopom, amit minden nap viszek magammal dolgozni, és hozom haza (van külön laptop táskám, amit adtak a laptop mellé, de utálom kezdettől fogva), de férjen bele még mellé a flakon, amiben innivalót viszek, egy nesszeszer, amiben a túlélő készlet van, egy pénztárca (az is jó lenne, ha ez a három össze is passzolna), de ne legyen se hátizsák, se malaclopó fazon, mert ezek közül egyik sem tetszik.

Egy alkotónál már láttam egy nagyon esélyeset, de még valami hiányzott ahhoz, hogy azt érezzem, ez kell nekem. Ezek a táskák az egyediségük kapcsán nem olcsó darabok, de pl ezt a mostani baglyost is nyúzom már vagy két éve, és tökéletes állapotban van. 

Nem fogom elkapkodni, sosem szoktam, de remélem, megtalálom azt, amit már elképzeltem magamnak, de mégsem látom magam előtt. (Ezért nem tudok pl rendelni)

Négyből kettő

 Négyen tudtunk regisztrálni az oltásra, illetve annak idején elfogadta mindenkiét, az csak a múlt héten derült ki, hogy Roliét automatikusan törölték, mert még nincs 18 éves. Azt most elengedem, hogy azt gondolom, nem törölni kellett volna ezeket, hanem egy várólistára helyezni, mert azóta már kiderült, hogy pfizer vakcinával oltható a 16-18 éves korosztály is. De ez most mellékszál, és csak a magánvéleményem. 

Tegnap hívták Balázst, hogy ma mehet oltásra, a doktor úr Astra vakcinával olt, ha elfogadja. Csak egyetlen pillanatra gondolkodott, és csak annyi kérdése volt, hogy a doktor úr ajánlja e. Mondta az asszisztens, hogy igen, de nőket nem olt vele, ezért most én szóba sem kerültem. A fiúkkal kapcsolatos kérdésre azt a választ kapta, hogy még az is lehet, hogy valaki közülük is mehet, ha valaki nem megy el, ez csak ma fog kiderülni. Nyilván mi is olvastuk erről a vakcináról a mindenféle rosszat, de bízunk a saját orvosunkban (sosem döntött még rosszul egyikünk bajainál sem), és azokban is, akik újra vizsgálták ezt az oltóanyagot. A legrosszabb meg az, amikor teljesen védtelenül itt vagyunk ebben a nagy orosz rulett játékban, aminek szó szerint a túlélés a tétje. 

Ma fél 12-re ment Balázs, és már pár perc múlva jött is az üzenet Patriknak, hogy készülhet. Patriknak sem volt kérdés, hogy kéri, alig várta már a lehetőséget ő is. Az oltást észre sem vették, megkapták a papírt, rajta a második oltás időpontjával. Annyit mondott még nekik az orvos, hogy minden másnap vegyenek be egy aspirint. 

Egészen estig mindketten jól voltak, most estére mindketten elkezdtek gyengék lenni, hőemelkedésük van, de erről azt gondoljuk, normális reakció, egyfajta immunválasz. Remélhetőleg holnapra már túl is lesznek ezen, és utána hamarosan mi következünk Erikkel. 

Dolgozom a problémán

 Mármint azon, hogy valahogy kikeveredjek ebből a magam alatt érzésből. Nem én vagyok, semmiképpen sem, de azzal is tisztában vagyok, hogy igenis a negatív érzéseket is meg kell élni, nem elfojtani, mert az sem jó. Hiába az a társadalmi elvárás mostanában, hogy legyél pozitív, és sziporkázó szellemiséggel valósítsd meg önmagad, ez azért nem mindig megy. Van, hogy minden szar, mindenki elmehet a fenébe. És ha az van, akkor nem kell a szart illatos kupakcként jellemezni, mert az attól még az marad, ami.

De ezen túlnézve, és tudatában annak, hogy a megélés nem egyenlő azzal, hogy belesüppedünk ebbe az érzésbe, a mai napot már arra szántam, hogy tervezgettem a jövőt. Sok minden van, amit át kell értékelni, amit másképp kell csinálni. Nem fejjel rohanva a falnak, mert abból semmi nem lesz..de nagyjából rajzolódik előttem a következő út, amire rálépek. Nem lesz lényegi változás még sokáig, apró, pici lépések következnek, mindig csak épp annyi, ami jólesik, ami úgy fér bele, hogy ne jelentsen terhet. Lehet, hogy hónapok múlva lesz csak bármilyen eredménye, de nem sietek sehová. És ha közben úgy adódik, hogy ez az út mégsem jó, majd keresek másikat. 

Ebben egyébként sokat segített, hogy Balázs javaslatára délelőtt kirándultunk egyet, és megnéztük a Balatont. Nem volt jó idő, de ez nekünk pont jó volt, mert nem találkoztunk senkivel. És ott a parton, hallgatva, ahogy a vizet korbácsolta szél, láttam, ahogy a természet ébredezik a hosszú, téli álomból, a színek átveszik a szürkeség helyét, kezdtem el azt érezni megint, hogy még annyi minden vár rám..

Magam alatt

 Tavaly azt gondoltuk, amikor március közepén megállt a világ, hogy csak egy kis csendre és nyugalomra van szükség. Azt gondoltuk, elég lesz, hogy otthon marad mindenki, kezet mos, fertőtlenít. 

Azóta tudjuk már, hogy mindez nem hogy elég nem volt, de mára ott tartunk, hogy majdnem nevetségesnek is tűnnek az akkori kis semmi szabályok. Nem tűnt ez akkor olyan veszélyesnek, szinte mindannyian biztonságban voltunk, biztonságban éreztük magunkat, és csak az volt a bajunk, hogy háromkor bezártak a nem létfontosságúak üzletek. 

Ősszel már nem is nagyon akarta elhinni senki, hogy már megint kezdődik valami, addigra rengetegen ringatták el magukat abban az illúzióban, amit a mindenféle FB posztok harsogtak, hogy ez csak valakinek az érdeke, mindenki hülye, mindenki hazudik, nem kell itt semmi korlátozás, semmi szabályozás, lásd, tavasszal is felesleges volt. 

Közben az én lelkem elfáradt. Nagyon. Már nem csatázok senkivel, nem próbálom meggyőzni, hogy ha ő maga hülyeségnek tartja is az egészet, legalább az én kedvemért hordja rendesen a maszkot, legalább addig, amíg egymás közelében vagyunk, vagy amíg egy helyen dolgozunk. Kaptam már erre olyan választ, hogy egyszer úgyis mind meghalunk. 

Igen, egyszer valóban mindannyian elmegyünk ebből a földi életből. Nem tudjuk, hogy kinek mennyi idő jut, ahogy azt sem, miért pont annyi, amennyi. Mégis..ne így, magunkra maradva, embertelen kínlódással, elszigetelt magányban. 

Ma ismét megrendítő hírt kaptunk, valakiről, aki tanította Patrikot, és valakiről, akinek a mi gyetekeinkkel egyidős gyerekei vannak. Egyikőjük sincs már velünk. Fiatal, életerős emberekről van szó. A húgom gyerekkori barátnője lélegeztető gépen van. Még csak negyven éves. Ki tudja, lesz e még folytatás..

Az elmúlt egy évben soha, egyetlen percre sem adtam fel azr a hitemet, hogy képesek vagyunk rá mi, emberek, hogy magunkért és egymásért megtegyünk mindent, amire szükség van ahhoz, hogy majd egyszer még mindenféle korlátozás nélkül éljünk megint. Most adtam ezt fel. Már nem tudom elhinni, mert ezek az emberek azért kerülnek ilyen betegen a kórházba, mert még mindig mindenki végtelenül önző. 

Ilyen gondolatokkal semmi kedvem nem volt a húsvéti készülődéshez. Aztán jött a hír Szilvi haláláról, és én, miközben még folytak a könnyeim érte, és a családjáért, nekiálltam megsütni a méterest, meg a kókuszkockát, mert még addig kell ezt megtennem, amíg tehetem. Nem tudom, mi lesz a jövő héten, vagy épp a következő húsvétkor, vagy épp azt sem, hogy melyik sorban vagyok előrébb...az oltási sorban, vagy azokéban, akikre ez a rosszabbik sors vár. Eszemben sincs még a másik sorban állni, de én már többet nem tudok tenni magamért sem, másokért sem. 

Most végre jöhetne az a rész, hogy ébredj világ, gyógyulj világ..

Nagypéntek

 A böjtöt rég elbuktuk, vagyis inkább nem is próbálkozunk vele, mert a mi családunk nagyon is húsevő fajta. Egyszerűen az van, hogy ha nincs hús az asztalon, akkor nem is lakik jól senki. Ez alól én sem vagyok kivétel, miért is lennék? De azért gondoltam, a Nagypéntek mégis az a nap, amikor illene ezt kibírni, ezzel is tisztelegve Jézus előtt, ahogy ezt más rendes, katolikus családok teszik ilyenkor. Így született meg a gombóc ötlete. Abból is szilvás és áfonyás (ez utóbbit még a bajor héten vettem a lidlben, és nagyon finom volt), meg nutellás nudli. Amikor szép sorban mindenki megkérdezte, hogy mi lesz az ebéd, mindenki ki is fejezte nemtetszését, és kellő felháborodását, de mindenkit lehűtöttem azzal hogy igenis ma itt aztán Nagypénteken szépen böjtölünk. Meg is volt az ebéd, addigra mindenki belenyugodott, hogy ez ma itt nálunk egy ilyen furcsa ebéd, rögtön a keresztutat is megjárjuk közben. 

Már fél kettőkor mindenki éhes volt, és a hűtőajtó meg a spájzajtó felváltva volt csúcsra járatva. Fél öt után már én is azt éreztem, hogy nem csak a szemeim kopognak, de lassan szédülök is az éhségtől, így az első tétova felvetésemre, hogy rendelünk e hamburgert, úgy csaptak le, hogy a következő percben már jött is a képernyő fotó Patriktól, hogy megrendelte. 

Így esett, hogy a nagypénteki böjtöt sem sikerült megtartanunk. De volt már ennél rosszabb nagypéntek is az életünkben, amikor a sürgősségin töltöttük a délutánt, és fekvőgipszes, érettségi előtt álló gyerekkel jöttünk haza. Az érintett gyerek ma is focizott, szereti kísérteni a sorsot..de szerencsére megúszta ép bőrrel. (Pedig most majdnem mindegy is lenne, a diplomamunkájat is online prezentálta a héten) 

Elég is volt

 Erre a hétre pont elég volt ennyi munka. Mondjuk a két nap alatt dolgoztam annyit, ami simán ki is tett egy hetet is, valószínűleg ezért is van bennem ez az érzés. 

Olyan szép idő volt ma is, már szinte nyárias meleg. Kár, hogy nem sok jutott belőle, és holnapra már sokkal rosszabbat ígérnek, de nem leszek telhetetlen, majd csak megérkezik úgyis ez a tavasz, hogy itt is marad. 

Még mindig kínlódok a lábammal, most már szépen állandó társam lett a folyamatos, tompa fájdalom.Elég tanácstalan vagyok, mit is kéne tenni, hova kéne menni vele de már nem sokáig lesz ehhez türelmem. A látásom is romlott, most már egyre súrűbben fordul elő, hogy meg kell találnom a megfelelő távolságot, ahonnan el tudom olvasni az apróbb betűket. 

Lesz holnap nálunk piac, szeretnék kimenni, de nem merem nagyon komolyan beterveznj,ért ha esik, akkor csalódott leszek.