2015. márc. 31.

Ha volna két életem..

Akkor most úgy lenne, hogy a másik életemben elutaznék egy napsütéses helyre. Mindegy, bárhol lehet a világon, ha süt a nap, és legalább huszonöt fok van. Vinném magammal a családomat, és a barátaimat. Egész nap beszélgetnénk, ennék-innánk, jól mulatnánk. Ebben a másik életemben jókat aludnék, az ébresztőórát hírből sem ismerném, mint ahogy semmiféle vírus sem létezne. Lenne időm gyönyörködni apró szépségekben, lenne időm mindenféle szépséget vásárolni, otthon kicsomagolni, és minden rávetett pillantástól újra és újra boldognak lenni.
Ebben a másik életemben azon napsütéses helyen lenne egy saját házam is. Saját kerttel, ahol lenne egy csomó fa és virág, és gyönyörű zöld fű, és a két kutyám egész nap azon hemperegne, mindig újabb és újabb helyet keresve, ahol épp kicsit hűthetik magukat.
Ebben a másik életemben mindig mosolyognék, és nem lenne ennyi ráncom sem. Nem ugrana össze a gyomrom a feszültségtől, mert a stresszt, a kapkodást, és a feszültséget hírből sem ismerném. Ebbe a másik életembe legalább havonta egy hétre elköltöznék.
Ha volna két életem...

2015. márc. 30.

Erről szólt

Még nincs teljesen vége a márciusnak, csak majdnem, de azért én már levontam a magam számára a megfelelő konzekvenciákat. Vagy inkább úgy kéne fogalmaznom, hogy arról szólt ez a március, hogy kicsit másképp is kinyíljon a szemem, mint eddig. Azt nem mondom, hogy veszett boldogság töltött el attól, amit így látok, sőt. Bizonyos tekintetben összeomlottam, mint egy kártyavár. De mindenképpen jobb ez így. Van pár dolog, amit nehezebben emésztek, de elfogadom, hogy ezekkel még van dolgom. De ugyanekkor, amikor ezzel a másikféle nézéssel nézek, látom azokat a jókat is, amiket eddig azért nem vettem észre, mert olyan természetesek voltak. Ez számít, erre koncentrálok, és ez éltet. A többi meg nem érdekes.
Az egyik legnagyobb csalódás, és legfőbb tanulság valami ilyesmi:



De most, hogy már ezen is túl vagyunk, igazán jöhetne a napsütéses-madárcsicsergős tavasz. De úgy tényleg igaziból már.

2015. márc. 29.

Tanácstalan

Eddig mindig ösztönből tettem mindent a gyerekeimmel kapcsolatban. Ösztönösen védtem őket, vagy épp szidtam le, valahogy mindig sikerült ráéreznem arra, amire épp akkor szükség volt. Vagy csak azt hittem? Most, hogy Roli beteg (és nem, ma sincs még jobban) valahogy cserbenhagy az ösztönöm. Teljesen tanácstalan vagyok, és csak adagolom neki időnként a b6 vitamint, meg a lázcsillapítót, esetleg a görcsoldót, de nem tudom, hogy egyáltalán jót teszek e vele. Mert adtam neki hasfogót is (ami amúgy Balázs szerint nem is az), aztán azt olvastam, hogy többet ártottam vele, mint amit használtam, mert így a vírus nem tud kiürülni belőle, és csak lázat okoz. Feltéve, hogy valóban rota-vírus ez az egész. Ezt is csak onnan sejtem, hogy a húgoméknál másfél hete épp ez tarolt. És elkapta anyám is. Így aztán sanszos, hogy ezzel van dolgunk, bár felettébb gyanús, hogy senki másnak nincs baja (még?). Az elmúlt héten orvos is látta kétszer. És nem találta betegnek, mert csak ezzel a vírusos torok sablonszöveggel jött. De mégis.. nem hagy nyugodni a gondolat, hogy most cserbenhagytak a híres ösztöneim, mert szegény gyerek csak néz rám azokkal a nagy szemeivel, és fekszik mozdulatlanul. Nem sír, nem jajgat, nem panaszkodik, és nem okoz egyetlen percre sem gondot. De az a nézés.. attól már sírhatnékom van.
A holnapban reménykedem megint, hogy addigra úgy ébred, hogy nem fáj semmi, és éhes.

2015. márc. 28.

Aggasztó

Kiskirályfi beteg. Már megint. Csak egy vírusos toroknak indult, ugyebár... de aztán péntekre virradóra valami más is lett belőle. Az a bizonyos hányós-hasmenős dolog is utolérte. Még szerencse, hogy pénteken egyébként is szabin voltam (más miatt, eredetileg) így aztán nem igényelt különösebb szervezést, hogy ki és hogyan maradjon itthon vele. A délelőtt még úgy telt, hogy szaladgált a wc-re hol ezért, hol azért. Délután kicsit ritkábban ment, de ezzel egy időben sokkal elesettebb és "betegebb lett". Csak fekszik, és kis ideig tartó ébrenlétek mellett folyamatosan valami éber álomban van. Nagyon fáj a hasa, és még ma is volt láza is. Sem tegnap, sem ma nem evett egy falatot sem. De legalább ma már iszik. Limonádét, vizet,és kólát. (ne tessék a torkomnak ugrani, a kóla köztudottan jó hányás ellen) Mondjuk őszintén szólva azt sem bánnám, ha sört inna, csak valamit igyon.
Nagyon aggódom érte, mert látszik, hogy nagyon nincs jól, és nagyon nem tudom, hogy most vajon mi van? Ez is vírus? Vagy valami más?
Azt hiszem, iskolába majd csak a tavaszi szünet után megy. Ha holnap jobban is lesz, annyira le van már most gyengülve, hogy szerdáig össze is szedne valami újabb nyavalyát. Az meg aztán nem hiányzik. Csak már lenne jobban. ....

2015. márc. 27.

16

Mi az, amit még nem mondtam el Vele kapcsolatban? Mi az, ami nem önmagam ismétlése, és nem tűnik felesleges ömlengésnek? Na, ezeket nem tudom.
Azt viszont tudom, hogy amikor kislányként még a Barbie babákkal játszottam azt a játékot, hogy Barbie és Ken egy család, akkor mindig valami ilyesmiről ábrándoztam. Annak idején aprólékos gonddal rendeztem be ezeknek a babacsaládoknak az otthonukat, leginkább ez okozta a játék örömét.
Valami ilyesmi "játék" ez az egész is, amiben élünk. Újra és újra otthont teremtünk magunknak, ahogy tettük ezt az elmúlt tizenhat évben. Berendezkedtünk fiatal párként, majd berendezkedtünk egy gyerekkel,  aztán kettővel, és hárommal. Berendezkedtünk arra, amikor nehéz volt boldogulni, és arra is, amikor lehetett már lazítani a gyeplőn. Játszottunk veszekedős játékot is párszor, bár- bevallom- ezt velem elég nehéz, lévén nem vagyok az a veszekedős fajta, de azért néha csak beszálltam én is ebbe a játékba. Mindig van valami újdonság is a játékunkban, valami, ami miatt újra és újra játék lesz az egész. Néha kihívásokkal teli, máskor sétagalopp csupán.
Az a lényeg, hogy játékszabály csak egy van. Amit akkor, 16 évvel ezelőtt megfogadtunk: "Holtomiglan, holtáiglan, mindenféle bajában..."

2015. márc. 26.

Tanulságos

Nem olyan nagyon sűrűn szoktam máshonnan "lopott" dolgokat posztolni, de ezt most muszáj.

Egy „rossz” gyerek levele a tanárokhoz

„Kedves Tanáraim!
Lassan 14 vagyok, tele intőkkel és figyelmeztetésekkel. Rossz jegyekkel és romló magatartással. Meg kell felelnem a sulinak, meg kell felelnem a koromnak, meg kell felelnem a szüleimnek és meg kell felelnem a barátaimnak.
Tanulnom kell nyolctól háromig, háromtól ötig, majd még este lecke és kis készülés. Ez 10 óra naponta. Te hány órát dolgozol?

Azt várják tőlem, hogy figyeljek és jól teljesitsek, de ehhez fejlesztenem kell az agyam olyan területeit, amit csak mozgással és játékkal lehet. Mikor tegyem ezt? Ha a testem már öntudatlanul is mozog, alig tudom fékezni, akkor szidást kapok.

Anyáék válnak. Anyu és Apu nem igazán tudja kezelni a feszültségeit, sokat kiabálnak velem is, ettől én még rosszabbul érzem magam és félek. Amikor te váltál / szakitottál, tudtál a munkádra koncentrálni?

Nekem is vannak rossz napjaim, de én még nem tudom, hogy kezeljem azokat. Neked vannak eszközeid a feszültség levezetésére? Tanitsd meg, kérlek.

Próbálok egész nap figyelni az iskolában, több kevesebb sikerrel. Te egész nap tudsz figyelni ránk?

Ha rossz kedvem van, nincs kedvem tanulni és nem tudok figyelni. Ha rossz kedved van, van kedved dolgozni és tudsz igazán koncentrálni?

14 lettem és érdekelnek a lányok. Valahogy elvonja a figyelmem a tanulásról ez az izgi dolog. Szerinted ez normális? Azt mondják, igen.

Van, hogy csúfolnak, mert kicsit kövér vagyok. Fogalmam sincs, hogy kell lefogyni és hogy kell szeretni a testem. Te együtt tudsz működni a testeddel? Ha a főnököd megaláz, meg tudod magad védeni? Tanitsd meg nekem, hogyan kell!

A barátaim sokszor hülyeségekbe vonnak bele, s belemegyek, mert barátokat nem hagyok cserben. Ti is az ilyen csintalanságokat mesélitek egymásnak 20 év elteltével? Mi is ezeket fogjuk.

Nekem úgy tűnik, egy hajóban evezünk. Mégis olyan, mintha a tanárok már ellenségei lennének a diákoknak. Más generáció vagyunk, mi már máshogy fogunk felnőni: minket a technika világa vonz. Ettől még nem vagyunk kevesebbek, mint a régebbi generáció. Az alapértékeink, mint a szeretet, törődés, figyelem, tisztelet, megbecsülés, vidámság,játék... megmaradtak.

Tanitsd meg nekem, hogy kell szeretetet adni, s fogok tudni szeretetet adni. Kérlek, én is hadd mutassam meg, hogy kell szeretetet adni.

Tanitsd meg, hogy kell tisztelni, s én is tisztelni fogok másokat. Kérlek, én is hadd tanitsam meg, hogy kell tisztelni.

Tanitsd meg, hogy kell önmagamhoz hitelesnek maradni, hogy ne hazudjak többet. Kérlek, hadd mutassam meg én is intők nélkül is, milyen hitelesnek lenni önmagadhoz.

És kérlek, juttass vissza vágyaimhoz, gyermekkori álmaimhoz, tápláld bennem, hogy képes vagyok rá, mert akkor képes leszek rá. S engedd, hogy én is visszajuttassalak gyermekkori álmaidhoz.

Mindegy, hogy megélünk-e belőle, mert ugye neked is csak az számit már, hogy boldog legyél?
Ebben segits, ez a tiszta érték.
Roland”

forrás:Itt található

2015. márc. 25.

Se nem üres, se nem teli

Pontosan csordultig van. Most van az a pont, ahol még egyetlen csepp is elég lesz ahhoz, hogy túlcsorduljon majd az a bizonyos pohár, ami egyébként normális esetben (mikor volt már az, hogy normális eset volt?) félig teli van.
Túl vagyok hajszolva, és leginkább úgy érzem ezt, hogy sajog mindenem belé. Nem panasz ez, de ma azt éreztem, hogy kész, nem bírom tovább, most álljunk meg, és nyomjunk egy restartot, vagy valamit. Akkor jött el ez a pont, amikor a lázmérő 37,8-at mutatott Rolinál, akit akkor még épp rázott a hideg is, tehát ebből következően még a felfelé tendáló láz volt munkában. Sosem szoktam, de adtam neki már erre is egy lázcsillapítót. Ha nem lesz jobban, akkor persze itthon marad, de jobban örülnék annak a verziónak, hogy reggel úgy ébred majd, mint akit kicseréltek, és jól van.
Patrik anyagcserezavarra vonatkozó vérvételi eredménye negatív. (a lisztérzékenységet szűrték) A többi érték is jó, egy kicsit kevés a vasa. Okosabbak tehát nem lettünk, és a hogyan tovább kérdéseimre is csak azt kaptam válaszul, hogy majd befektetik egy hétre az osztályra, és kivizsgálják. Nem vagyok elégedett ezzel a válasszal. Nem tudom megmondani mit vártam, vagy mitől lennék nyugodt, de ez most nem az volt. Amúgy nem érzem eget rengető bajnak ezt, amivel orvoshoz fordultunk, de mégsem normális dolog. Meg persze csak jó lenne tudni, hogy mit lehetne tenni azért, hogy megszűnjön. A kórházi kivizsgálás ellen nincs kifogásom, de nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet befektetni egy gyerekklinikára a 16 éves, közel 80 kilós 176 cm-es fiamat. Még nincs lezongorázva magamban sem, hogy hogy lesz, de azt hiszem, ki fogom kérni másvalakinek a véleményét is ez ügyben.
És akkor Erikről egy szót sem említek. Nem csinált rosszat, és jól is van. Vele másféle aggódni való van, ami kicsit sem publikus. (pedig, ha az lenne, hát lenne mit moderálnom saját magamon)
Várom a tavaszi szünetet. Legalább lesz egy kis nyugalom. :)

Amúgy meg éppen ma 16 éve annak, hogy elsőáldozó voltam. :) Még emlékszem, hogy mennyire izgultam.

2015. márc. 24.

Kicsit fura is vagyok

Azt nem tudom, mennyire gáz ez, én inkább fejlődésnek tudom be, hogy már egyáltalán nem kapok pánikrohamot attól a gondolattól, hogy nyakunkon van a Húsvét, és már most tudom, hogy nem lesz időm semmiféle nagytakarításra. Kicsire sem biztos, nemhogy nagyra. Azért igyekszem szinten tartani legalább a lakást, több-kevesebb sikerrel, de belenyugodtam, hogy nem fog menni, és kész. :) Majd azért előtte két nappal is emlékeztetem magam erre. ;)

Jelen pillanatban sokkal inkább foglalkoztat az, amit szombat este a templomban hallottam. Miszerint tartsunk bűnbánatot. Magamban szépen számolok le a kisebb-nagyobb bűneimmel. Nem tudok mindennel, mert még magammal szemben is vagyok annyira őszinte, hogy tudjam, vannak olyan bűneim, amitől nem lehet csak így megszabadulni. De azt is megpróbálom kicsit megszelídíteni magamban, hogy legalább megtegyem, amit épp most meg tudok tenni. Emiatt aztán kicsit fura vagyok mostanában. Néha elgondolkodom, néha ingerült vagyok, néha pedig mintha "itt sem lennék". Fárasztó is ez az egész, de a vége biztos jó lesz. :)


2015. márc. 23.

2000

Akárhogy is, ez most épp a


Nem mondom, hogy nem vagyok büszke rá, mert úgysem lenne igaz. Igenis büszke vagyok erre az egészre, hogy képes vagyok életben tartani. Valószínűleg mondjuk csak azért vagyok rá képes, mert cserében egy csomószor életben tart engem a blog is. Meg Ti, akik annak ellenére is veszitek a fáradtságot, és hozzám szóltok, hogy én egyre kevesebb helyen tudom ezt viszonozni.
Az idén a hetedik szülinapját ünnepli majd a blogom, és ez alatt a hét év alatt rengeteget változtam. Ez is itt van minden bejegyzésben, a változás során is itt voltam, és őszintén mondtam el, hogy mit is gondolok. Sok negatív pillanat lenyomata van itt, de a boldogságok emlékét is őrzi.
Nem tudom mit lehet ilyenkor mondani azon kívül, hogy köszönöm nektek a kitartást, és minden mást is. Nélkületek azért nem hiszem, hogy lenne ennyi bejegyzés.

Még azért mutatok egy friss statisztikát is, mielőtt belevágok egy ünnepi alvásba. :)



Megy minden tovább.. a háromezredikig minimum. :)

2015. márc. 22.

Foci, foci, foci

Az a helyzet, hogy azon kaptam Rolit, hogy tök észrevétlenül,  (el sem tudom képzelni, hogy hogyan :D) de ő is rendesen focifertőzötté vált. Na persze, egy ilyen családban ez alapnak tűnik, de pedig Ő volt a nagy kivétel. Aki régebben eljött a meccsre, de nem kötötte le teljesen a végéig. Na jó, lehet, hogy még akkor annyival kisebb is volt, nem tudom. De most azért már ezen bőven túl van, mert nemhogy leköti, de élvezi, és drukkol, és nem utolsósorban ő maga is élvezettel játssza is a bátyjaival, az osztálytársaival, vagy épp bárkivel. :) Kis cuki még, mert azt gondolja, játszhat még majd akár a Real Madridban is, mert mondták már rá, hogy milyen ügyes. :) Amúgy persze, merjünk nagyot álmodni, de azért én tudom, hogy nem focistának született. :)
Erik nagy Barcelona fun, ötünk közül egyedül, emiatt aztán vannak nagy heccelések, de jól bírja. :) Néha én ugyan megsajnálom, és olyankor mondok valami jót is a csapatára. Sőt, hajlandó voltam "barszás" párnát, és "barszás" sapkát is venni már. (és majdnem rávett a törölközőre is) Ő is szívesen focizik is.
Na de mindenki közül a toplistás "focib*zi" kétségkívül Patrik. Aki játssza, aki nézi, aki elemzi, aki szakérti, aki mindenből felkészült, utánaolvas, elolvas, szerkeszt, és még nem is tudom mi minden. Bámulatos, komolyan mondom. Bár néha roppant fárasztó is. Mert csak szóba kerül egy focista neve, és már sorolja is, honnan jött, mit játszott, ki fedezte fel, meg még ami csak eszébe jut. Ezt a fajta lelkesedést nézve néha már én is úgy érzem, még a végén lesz valami köze a focihoz.

Amúgy meg az a nagy szerencsénk itthon, hogy ha az El Classico tekintetében nem is egyfelé drukkolunk ma este, azért legalább mindannyiunknak zöld a vére. :) (bár.. újabban van, akié világoszöldre változott :P)

2015. márc. 21.

Két gondolat

Készül a fejemben egy ideje egy bakancslista az idei évre. Nem szerepelnek rajta elérhetetlen dolgok, mégis habozok papírra vetni őket, mert akkor már az olyan "végleges". Akkor már biztos, hogy annyira akarom majd, hogy hihetetlen mértékű csalódást fog okozni, ha bármelyik is közülük nem teljesítődik majd. Úgyhogy addig, amíg majd egyszer nyilvános lesz (mert a papír minden esetben úgyis azt jelenti, hogy blogposzt születik belőle) még csiszolgatok rajta. Azok maradnak, amiket nagyon-nagyon szeretnék. :) A többit meg majd elhalasztom egy következő évre.

Ma templomban voltunk. Nem jellemző része az életünknek a templomba járás, pedig mindketten hiszünk Istenben, és nincs is kifogásunk a templomba járás ellene egyáltalán. Egyszerűen csak így alakult. Ma viszont ott voltunk a Gyászmisén. A mise magával ragadott, lenyűgözött, és többször is könnyeket csalt a szemembe. A férjem külön áldásban részesült édesapaként, ami annyira különleges érzés volt még nekem is, hogy majdnem csak irigyeltem érte, hogy ő a férfi kettőnk közül. A magával ragadó érzés ellenére azért kicsit hülyén is éreztem magam, mert -ellentétben azokkal, akikkel egy padban ültem- halvány lila segédfogalmam sem volt egy csomó mindenről, amit ott épp csinálni kellett. Lestem persze a szomszédokról, hogy mikor kell felállni, mikor lehet leülni, hogy mikor kell térdelni, csak ettől, hogy lesnem kellett mégis olyan kívülállónak éreztem magam. Pedig amúgy otthonos a hely, mert itt mentem férjhez. :) Szóval, a mise végén átsuhant az agyamon, hogy néhanapján betérhetnénk, hogy a gyerekeink némi képet kapjanak arról, mi hogy zajlik ott. Na majd meglátjuk.

2015. márc. 20.

Ilyen is van

Van, amikor nincs az embernek mondanivalója, csak úgy elvan a maga gondolataival. Ez egy ilyen nap.


2015. márc. 19.

Ők hárman

Az elmúlt két napból két napon várt úgy Patrik haza, hogy csak úgy dőlt belőle a szó, mert tegnap is, és ma is megnyerték a focimeccset, amin délután volt. Tegnap az akadémistákkal játszottak, ma meg a tanárokkal. Nagyon bírom ezt a hihetetlen lelkesedést, és fáradhatatlanságot, amit a foci hoz elő belőle. :)
Erik nem ilyen közlékeny, sőt.. harapófogóval sem nagyon lehet belőle kihúzni semmit. De ma este ez az üzenet várt az osztályfőnökétől. "Szia! Csak szeretném elmondani, hogy NAGYON büszke lehetsz Erikre : Az történt, hogy tegnap Melinda néni óráján J. Danival együtt nagyon rosszul viselkedtek...és utána beszéltem velük, Dani elégé félvállról vette az egészet. Erikkel később még beszéltem és mivel láttam rajta, hogy érti mit akarok, arra kértem, hogy hazafelé Danival beszéljen erről ő is,, hátha nagyobb hatása van annak, ha a haverom mondja....És ma reggel mindketten bocsánatot kértek Melinda nénitől és teljesen rendesen viselkedtek az órán is. le a kalappal Erik előtt, hogy ezt így kitalálta és remélem, hosszan tartó hatása lesz illetve máskor is lehet rá számítani:)!"Vicces egy kicsit, hogy tulajdonképpen lehet, hogy kicsit el is kéne kapnom, de igazából inkább büszke vagyok rá tényleg. :) :D
Rolandért pedig épp aggódunk, és reggel látogatást teszünk a gyerekorvosnál emiatt. Fáj a mellkasa, úgy a szegycsontja környékén. Nem ütötte meg, nem történt vele semmi. Este beszéltem vele telefonon (nagyon édes kisfiús hangja van a telefonban), akkor már nagyon köhögött is. "De megmértem a lázam, anya, és még hőemelkedésem sincs."- mondta megnyugtatóan. Erik múlt heti tüdőgyulladás-kezdeménye miatt azért inkább megmutatom az orvosnak. Főleg, mert amúgy is olyan fura tünetek ezek.

Ők hárman az élet sava-borsa. :) Mindig történik valami. :)

2015. márc. 18.

Mai nap

Ez a mai ez egy olyan nap, amikor több volt a fejfájás, mint nem, legalábbis a szó szoros értelmében. Átvitt értelemben is. Így aztán mindez annak rendje-módja szerint jól elfárasztott. 
De! Ez nem egy panaszkodós poszt, és nem arról szól, hogy mi fáj, hol fáj, hanem csak úgy mondom, hogy azért az jó érzés, hogy hiába minden elvégeztem mindent, ami a mai napra elő volt irányozva. Kicsit többet is. És szeretem azt az érzést, hogy képes vagyok minderre. Már csak azért is, mert volt ez sokkal rosszabb is. 
Amúgy meg két napja nem hordom a télikabátomat sem. És vettem ma magamnak egy igazán nekem való felsőt. :) Megláttam, és beleszerettem. 

A felirat sem semmi. :D

2015. márc. 17.

Használd, amire való

Szeretem azt, amikor az emberek használják a dolgaikat, és arra használják, amire azok valók. De még ennél is jobban szeretem azt, amikor az emberek használják az eszüket is. Arra, amire való. Gondolkodásra, például. Ha már adatott nekünk ilyen, hogy eszünk van, akkor illik használni is.
Sajnos képes vagyok dühbe gurulni, amikor az ellenkezőjét tapasztalom. Főleg olyankor, amikor egyébként okos emberek nem használják az eszüket és a vesztükbe rohannak vele. Sajnos azért, mert hülyeség ez részemről. Mindenkit nem lehet és nem is kell megmenteni. Ha a vesztébe rohan, akkor annak oka van. Akkor neki azt meg kell tapasztalni, és aztán az abból adódó összes tanulsággal a tarsolyában menni tovább, és lehetőleg nem elkövetni újra azt, amitől majd újra a vesztébe rohan.
Sajnos arra is képes vagyok, hogy nem fogom be a számat az ilyen helyzetekben, és előállok valami tanáccsal. Hogy én hogy csinálnám. Nem mintha én akkora penge lennék, de ugye a más baját tök könnyű megoldani.
Sajnos arra nem vagyok képes, hogy az ilyen emberek fejébe beköltözve elfordítsak egy csavart, vagy akármit, és ezzel a neki megfelelő irányba indítsam a dolgokat. Pedig ..... sajnos, vagy nem... szerintem, ha tehetném, megtenném.

2015. márc. 16.

A multik védelmében

Nem titok, hogy egy multinál dolgozom. De dolgoztam én magyar munkáltatónál is, nem is egynél, így, csak és kizárólag a saját példámból merítve azért van összehasonlítási alapom. A mérleg nyelve nagyon egyértelműen a multi felé billen minden szempontból.
Mert mindhárom magyar munkáltatóm csak és kizárólag a minimálbérre jelentett be, a különbözetet "zsebbe" fizette. Sőt, az egyik közülük csak vállalkozóként volt hajlandó foglalkoztatni. Az ember belemegy ugye az ilyenbe is, amikor szüksége van a munkára, és az érte kapott fizetésre. A magyar munkáltatóim csak a fizetésemet fizették ki, nem volt plusz juttatás, és többször is előfordult, hogy "papíron" szabin voltam, ténylegesen meg dolgoztam.
A multinál pontosan annyi a bejelentett fizetésem, amennyit keresek. Forintra stimmel. A multinál az összes nekem járó szabadságot (az összes pótszabadsággal együtt) kivehetem az adott évben. A multinál kapok étkezési utalványt, és kedvezményt a saját üzleteinkben. A multinál kapok védőruhát és védőitalt télen. A multinál ugyan a munkaidő része az étkezési szünet, de minden nap le is tölthetem az elsőtől az utolsó percig. A multinál minden munkavédelmi törvény az utolsó betűig be van tartva. Ahogy az összes többi törvény is. A túlóráimat mindig rendesen kifizetik, de ha szeretném, akkor le is csúszhatom. (ez az én döntésem)
És ezen túl.. mióta látom, hogy mi mindent tesznek azért, hogy ami az üzletekbe, és aztán majd az asztalainkra kerül az olyan minőségű legyen, ami bármikor megállja a helyét, sokkal szívesebben vásárolok innen.
Igen, tudom, kicsit elfogult vagyok.De a saját példám nekem azt mutatja, hogy jó döntés volt, amikor elkezdtem itt dolgozni.  ;) (és amúgy úgy tervezem, kitartok itt még a következő harminc évben)

2015. márc. 15.

Ez is én

Van bennem egy ideje valami megmagyarázhatatlan érzés. Vagy nem is tudom érzés e egyáltalán. De itt van, és különböző módokon próbálja saját magát is megfogalmazni. Olyan dolgok jönnek elő belőlem, amik sosem még. Olyan dolgokra vágyom, amikre még sosem ennyire. Néha a végletekig undok vagyok miatta, máskor pedig akármire képes lennék két jó szóért. Önző lettem miatta, és nyugtalan.
Szeretném megfejteni, szeretném tudni, mi ez. Próbálok befelé figyelni, meghallani a hangját, és végre érteni is, hogy mi az, ami zajlik. Szeretném tudni, hogy melyik énem vagyok én most valójában. Az, amelyik mindenáron nő akar lenni, hogy észrevegyék, és tudassák is vele, hogy igen, látunk, és tetszik, amit látunk. Vagy az, aki azt akarja, hogy senki se lássa rajta mindazt, ami belül van, és azt se vegyék észre, ami kívül. Néha kiáltanék, hogy hé, itt vagyok, és én is részt akarok venni mindenben, ugyanakkor van bennem egy komoly gát, ami nem engedi. Bezárkóztam. Pont akkor nem tudok megnyílni senkinek, amikor talán a legkomolyabban szükségem lenne rá, hogy kibeszéljem, hogy válaszoljak a kérdésekre. Lehet, hogy akkor érteném. De nem engedem, hogy kérdezzenek. Egyik percben hálás vagyok azért, hogy már ekkora gyerekeim vannak, a másikban elepedek a vágytól azért, hogy megint kisbabám lehessen.
Percenként változik a hangulatom is, és semmihez sincs kedvem igazán. Unom az egészet, ahogy van, mégis.. folyton keresgélek valamit.. amiről én magam sem tudom mi az, de azt akarnám, hogy feldobja, megváltoztassa mindezt. Legyen egyszerűbb, legyen kevésbé fárasztó, és árassza magából az örömöt és a boldogságot.
Szeretnék sírni egy jót. Olyan igazit, ami feloldoz, megtisztít, és aztán egy nagy sóhaj után lehet újrakezdeni. Vagy folytatni legalább. De még ez sem megy.
El akarom mondani az összes érzésemet, az összes mindent, ami valaha is jelentett nekem valamit. De nem akarom, hogy lehetőségem legyen rá.
Magam sem tudom, mit akarok. Ijesztő, félelmetes és visszataszító az egész. És persze, futok is előle, amíg csak bírok. Mert hiába szeretnék, mégsem akarok ezzel szembenézni.

2015. márc. 14.

Mint az időjárás

Mára szórványosan ígértek esőt a meteorológusok. Hát.. mi egész nap a szórványban tartózkodtunk ezek szerint, mert nálunk esett. Az a fajta, ami semmire sem jó, mert nem is esik igazán, de mégis esik. Tudjátok, az a permet-féle. Hát mit mondjak? Nagyon utáltam. :) Ráadásul nagyban befolyásolta a hangulatomat is, mert pont olyan semmi volt, mint az időjárás.
Gondolkodtam ugyan egypár dolgon, de van közöttük jó pár olyan, amit komolyan cenzúráznom kéne, hogy ide is leírhassam, úgyhogy inkább nem. Mert akkor már minek? Ha cenzúráznom kell, akkor megtartom magamnak.
Ha ma a nap is sütött volna, ez a bejegyzés is sokkal hosszabb volna. :P

Amúgy meg kinek van kedve megtippelni, melyik napon íródik majd a kétezredik bejegyzés? Én már tudom.. :P

2015. márc. 13.

Jelige: okos ötlet

Elég sok energiát fektettem már abba, hogy másoknak jó legyen. Közben időről időre elfeledkezem arról, hogy nekem is jó kell, hogy legyen. Valószínűleg ennek az áldozatai a lábaim, gondolom nem a jó úton járok, vagy ilyesmi.
Okos ötleteket, esetleg tapasztalatokat elfogadnék arra vonatkozóan, mégis ki lenne az, aki meg tudná mondani, hogy mi bajuk van a térdeimnek? Mi az, amitől néha elmerevedik, amitől eldeformálódik, és mi az, amitől az egész lábam olyan nehéz? Ha fáradt is vagyok mellé, vagy sokat kellett talpon lennem, akkor még fáj is.
Szeretnék valami megoldást rá, mert ehhez még nagyon fiatalnak érzem magam. A lábaimra még nagyon sokáig szükségem lesz, lehetőleg a legjobb formájában.

2015. márc. 12.

Egy nap

Azt el sem tudom mondani, hogy mennyire sokáig tudnék aludni. Vagy hogy mennyi időt kéne aludnom ahhoz, hogy azt mondhassam, na, most kipihentem magam. De nem mostanában fog ez előfordulni.
Ma is 5-15:30-ig dolgoztam. Aztán hazajöttünk, lepakoltunk, majd elrobogtunk a könyvtárba visszavinni a könyveket, onnan a kínai üzletbe ünneplő nadrágot venni holnapra, aztán megvenni a vacsorához valókat. Fél hatkor már neki is álltam főzni.
Hétkor már túl is voltunk rajta. És akkor úgy éreztem, muszáj legalább egy negyed órára lefeküdnöm és csak bámulnia tévét, mert szédültem a fáradtságtól.
Nyolckor nekiálltam összepakolni a konyhában. Kilencre végeztem.
Fürödtem, olvastam, és most még vár egy ünneplő ing kivasalása, aztán a reggelik elcsomagolása. Olyan éjféltájban fogok elaludni. Megint.
És ötkor újra dolgozni fogok.
Végülis... tök jól bírom. :D

2015. márc. 11.

Csak kérdezz

És lehetőleg fogalmazz egyértelműen, mert egészen biztos, hogy megkapod a választ, vagy legalább a lehetőséget arra, hogy megtaláld a választ igen hamar. Így jártam én is.Vagyis inkább csak majdnem én. (nem fogalmaztam egyértelműen mégsem)
 Múlt héten egy (személyes) ismerősömet érintő haláleset kapcsán gondolkodtam rajta, hogy engem vajon majd hogyan fog érinteni, amikor olyan valaki fog meghalni, aki közel kéne hogy álljon hozzám, de mégsem áll közel. Gondolkodtam rajta, hogy majd akkor bánni fogom e, hogy hagytam, hogy így alakuljon minden közöttünk, hogy lesz e olyan, hogy akkor jönnek olyan gondolataim,amiket mégis el kellett volna mondanom. Gondolkodtam azon is, hogy képes leszek e egyáltalán arra, hogy gyászoljam, vagy pont úgy fog csak érinteni, mint amikor azt hallom, hogy meghalt x.y, akit ismertem ugyan, de csak felületesen. Nyilván minden haláleset megrendít, mert ebben az életünkben ez egy abszolút végleges búcsú.
A sok gondolkodás után tegnap telefonon értesültem arról, hogy meghalt valaki, akinek közel kellett volna, hogy álljon hozzánk. Nem állt közel, és erről - mindenféle mentegetőzés és mártírkodás nélkül- én tehetek. Én vagyok az oka annak, hogy úgy alakult minden, ahogy. Nem téma ez itthon, mert elfogadtuk a helyzetet olyannak, amilyen, mégis azért most elég komoly arculcsapásként szembesültem ezzel. A sors különös fintora volt, hogy éppen én voltam az, akinek ezt a hírt el kellett mondania annak az embernek, akinek mindezt okoztam, és akitől tudom, sok mindent elvettem az elmúlt két évtizedben még akkor is, ha talán másképp meg visszakapta tőlem. Nem beszélünk róla, mert Ő nem mond semmit, én meg gyáva vagyok, és nem merem kérdezni sem. Gyakorlati dolgokról beszéltünk már, de csak nagy vonalakban.
Az, hogy én mit érzek most, az mellékes, de azért kell elmondanom, hogy végre képes legyek arra, hogy a nyomasztó döbbenet mellett egy kicsit meg is sirassam. Szóval, igen.. most, hogy nincs több lehetőség semmire, azért bánt ez az egész. Nem tudom visszacsinálni a történteket, de nagy kár, hogy soha nem volt arra lehetőség, hogy elmondhassam neki, nem az vagyok, akinek gondolt. Nem látta, és nem tapasztalta, hogy mennyire szeretem én ezt az embert, és mennyire azt szeretném, hogy boldog legyen. Nem látta, hogy mennyiszer akartam kárpótolni már mindenért, ami jutott (és ami nem) neki emiatt a helyzet miatt. Ha lett volna bátorságom, és lehetőségem minderre, lehet, hogy nem is ezt mondtam volna el. Hanem csak azt akartam volna, hogy meséljen arról, milyen volt, amikor az én férjem még kisgyerek volt.
Nem tudom mit is érzek.. és nem tudom ezt az egészet megfogalmazni, mert rá is haragszom azért.
Azt meg el sem tudom képzelni még, hogy milyen lehet most Balázsnak, akinek tegnap elment a nagymamája.

2015. márc. 10.

Ez most semmi

Nem tudom mi van velem, de olyan rettenetes mértékben vagyok fáradt, mint már nagyon régen nem. Ma egész nap csak aludtam volna, ha megtehettem volna. Helyette gondolkodtam mindenféléről, meg dolgoztam, meg nyílt napon voltam.
És mára elég is ennyi. Még fogalmazom magamban azt, amiről egy hete készülök írni.

2015. márc. 9.

Gyula fülöncsípve

De még mindenekelőtt elmesélem, hogy mennyire jó is, hogy néha még nekem is sikerül összeszedettnek lennem. Mert már tegnap délután megbeszéltem a húgommal, hogy kér nekünk időpontot a gyerekorvoshoz fél négyre. Rutinosan tudtam, hogy hétfőn erre szükség lesz. A fél négy meg teljesen ki volt matekozva. Én háromra hazaérek, Rolit negyed négykor hozza a papa, aki egyúttal minket majd be is visz az orvosig. Minden pont így is történt, és csak akkor tudtam meg, hogy mekkora jót tettem azzal, hogy épp akkor használtam az eszemet, amikor kellett, amint beértünk a gyerekorvosi rendelőbe. Az, hogy tömeg volt a váróban.. az nem jó szó. Embercsődület. Félelmetes volt. De még mielőtt lecuccoltunk volna, már szólítottak is minket.
Azért ilyen még nem volt mióta Erikkel a gyerekorvoshoz járunk. A szokásos rutinon túl is hallgatózott az orvos. És megint. És újabb sóhajtást kért, meg még újabbat, majd aztán megint visszatért a bal oldalra hallgatózni. Amikor nem azt mondta, amit szokott, hogy "vírusos torok", és szopogasson faringoprontot, vagy strepsilst, hanem közölte, hogy akkor mindenképpen kell egy röntgen, mert gyanús hangokat hall a tüdeje felől, akkor egészen meglepődtem. Nem szokott ez történni. A protokoll szerint csak egy igazolást kapunk, és egy rakás meleg tea, c-vitamin, szopogatós izét. Most meg a beutaló. Meg antibiotikum. Amit akkor is el kell kezdeni, ha jó lesz a röntgen, mert akkor csak mákunk van. Az antibiotikum jó erős, mert csak három napig kell szedni, mellé még spiropoent-et kapott.
A röntgen egy külön "élmény" volt, mert Erik még sosem járt ilyenben. Így aztán be is kellett kísérnem a vetkőzőig. :D :D A leletre jó sokat vártunk, és jó sok energiám ment rá, amíg ott ültünk. De jelentem.. Gyulát még azelőtt elcsíptük, hogy belépett volna az ajtón. Ott áll előtte, de most már így járt, mert esélye sincs.
Nem csoda, hogy olyan kedvetlen, levert és fáradt ez a gyerek. Egy Gyula állt a háta mögött.
A héten az a dolga, hogy (pótolja a leckét és a tanulnivalót) meggyógyuljon. Pénteken pedig újra meghallgatják a tüdejét, hogy kiderüljön, Gyula mennyire messzire menekült. :)

2015. márc. 8.

HétVége

Még csak épphogy belejöttünk, már vége is van a hétvégének. :( Pedig még legalább egy napot nyugodtan hozzátehettünk volna, egyáltalán nem lennék megsértődve, vagy ilyesmi. De ez most nem jön össze, reggel menni kell dolgozni, mese nincs.
Amúgy meg nálunk igazán tavasz volt ma, mert még füvet is vetettünk. Jó, ez a többes szám úgy jött össze, hogy Balázs vetette, én meg néztem, hogy milyen jól csinálja. :P A hintaállvány nyugdíjba vonult, a gyerekek súlya kicsit meghaladta már azt, amit még a hintaállvány is jól tudott kezelni, és annak a helyén-alatta kellett kicsit elrendezni a terepet. Szép lesz majd, amikor kinő a fű. :)
És amúgy nőnap alkalmából nem kellett főznöm sem. :P

Erik pedig megint beteg. Péntek este még csak náthás volt, és tegnap is ezzel küszködött "csak", hogy eldugult az orra, és nem érez ízeket. Szóval az a tipikus náthásság. Mára viszont valami brutális hangon köhög. Annyira mélyről, és annyira hurutosan, hogy nem mindig sikerül eldönteni, hogy most épp hány, vagy köhög csak, esetleg mindkettő. Szóval ő nem megy iskolába. Várhatóan a jövő hét így telik majd nála. Mindegy, csak gyógyuljon meg. Elég ijesztő hallani ezt a köhögést, még úgy is, hogy kruppos is, asztmás is akad a házunk táján. Holnap váltva dolgozunk az apjával, úgyhogy ő délelőtt lesz vele itthon, én meg délután elviszem az orvoshoz, amikor hazaérek.

A lényeg, hogy sütött a nap ma is rendületlenül. Legyen ez így minden nap. :)

2015. márc. 7.

Mindenféle

Mindig megbánom szombat estére, ha az van, hogy már megint nem suvickoltam végig a lakást, és még mindig nem raktam rendet a szekrényemben, meg ilyenek.. De amúgy meg az van, hogy annyira jó az, amikor hétvége van, és nem kötelező csinálni valamit, hogy nem is csinálom, csak azt, amit nagyon muszáj. :)
Így ma csak vásárolni voltam, meg meccset néztem, meg mostam, meg hajat festettem. :) A fennmaradó időben sikerült elrondítani a telefonomat, ami kiesett a félig felcipzározott zsebemből, miközben Freddy pórázát fogva rohantam utána. Szerencsére a kijelzője ép maradt, de a keretnek mind a négy sarkáról lepattant a festés. :( Nem mintha nem lehetne így használni, meg persze fogom is, de azért nem szép látvány. De majd mindig emlékeztetni fog arra a pillanatra, ahogy az a kis hülye nekiiramodott, ahogy meglátta, hogy Balázs hazaért. :D :D (és azért nincs tokban a telefonom, mert olyan hátlapja van, amivel vezeték nélkül is tudom tölteni)
Holnap lesz az utolsó olyan vasárnap, amikor még lehet vásárolni menni. Továbbra is büntetésként élem meg az egészet (főleg, mert minket másképp érint majd, mint a nagy többséget, és külön köszi ezért a kitalálónak... grrr), mert például ma még fogalmam sincs arról, hogy holnap mit fogok főzni. És lehet, hogy majd csak holnap délelőtt tíz óra körül fogom kitalálni. Na, erre aztán jövő héttől nincs lehetőség. Már szombaton úgy kell nekiállni mindennek, hogy azt is tudjam, mit főzök aznap, mit főzök másnap, és mit visz majd mindenki magával hétfő reggel a suliba, dolgozni. Nem lesz egyszerű.
De semmi baj. Süt a nap, és tizenöt fok is volt ma délután. :) A ruhák is odakint száradtak meg. És ez jó. :) Lassan, de biztosan közeledik az én időm.. :) ;)

2015. márc. 6.

Virágnyelven

Ez a mai ez egy nagyon fontos péntek. Egy olyan péntek, amit jól meg fogok jegyezni, és úgy elraktározom az emlékeim közé, hogy sose felejtsem el. Olyan dolog történt velem, ami még sosem. Jó dolog. Sőt, nagyon jó dolog. A munkahelyemhez kapcsolódó jó dolog, de erről itt, ezen a felületen nem írhatok többet. Nem írhatom le azokkal a szavakkal, amikkel kéne, körülírni meg épp elég ez is.
Egy biztos. Nagyon jó érzés. Az is, hogy mindkét főnököm csupa jót és szépet mondott a munkámról. Azt a pár mondatot is elraktároztam, még akkor is, ha lehet, hogy másoknak is ezt mondták. Az ott akkor az én pillanatom volt, és elhittem, hogy nekem szól. Ennyi elég. :)

Az a lényeg, hogy ez egy nagyon jó és nagyon fontos péntek volt. :)  És még most is mosoly van az arcomon, pedig fél óra múlva vége a napnak. :)


2015. márc. 5.

Lehet, hogy

Nem tudom még, hogy akarom e tovább ezt az egész blogot így, ahogy most van. Nem tudom, hogy van e még bennem szufla hozzá, hogy csináljam? Nem tudom, okozza e még azt az örömet nekem, amit eddig?
Bezárni nem fogok. Ha úgy döntenék, akkor vége is lenne az egésznek, tudom. Mert attól még, hogy elsősorban magam miatt írok, igenis számít(ana), hogy van e célközönség is.
Szóval nem tudom mi lesz. Ebben a hónapban fogom megírni a kétezredik bejegyzést. És lehet, hogy ebben a kétezer bejegyzésben el is mondtam már mindent, amit akartam.

2015. márc. 4.

Depressziós gyerek

Ma, amikor már a második ismerősömtől hallottam azt, hogy az én gyerekemmel egyidős gyerekénél súlyos depressziót diagnosztizáltak, akkor aztán megszólalt a fejemben a vészcsengő, és persze hogy azonnal azon gondolkodtam, kell e vajon aggódnom.
Persze találtam egy csomó aggodalomra való dolgot mindháromnál, és amíg azon tépelődtem, hogy vajon az már a nemnormális kategória e, hogy Patrik az a "túl jó" kamasz, aki elvileg nem is létezhet, addig itthon kiderült, hogy igenis normális. Mert valamiért van a telefonjának a kijelzőjén egy repedés-féle. Nekem egy mély karcnak tűnik, de lehet, hogy a kettő amúgy ugyanaz. Ebben még nincs semmi normális, és örömre való ok, de abban már annál inkább, hogy mindez véletlenül derült csak ki, mert a gyerek eltitkolta.
Nem mertem még Balázsnak sem bevallani, hogy én ennek mennyire nagyon örülök.Biztos közölte volna, hogy nem vagyok normális. :D  Mert minden porcikájában normális viselkedés ez most, és fellélegeztem, hogy képes rá, hogy kicsit "rossz legyen". :)
A másik két gyerekünknél egyelőre még az aggódás játszik, de biztos róluk is kiderül majd, hogy felesleges. Legalábbis nagyon remélem.

2015. márc. 3.

Délutános

Régebben nagyon szerettem a délutános hetet. Merthogy tovább lehet aludni, mint amikor reggeles vagyok, meg mert nyugisabb is, mint a másik hét. De mostanság valahogy fordult a kocka, és jobban szeretek hajnalban menni, és délután itthon lenni. Valahogy másképp tudom intézni a dolgokat, és több időt tudok szánni arra is, hogy esetleg pihenjek egy kicsit hétközben. A délutános hét nem ilyen. Főleg, ha egyedül vagyok itthon délelőtt, mert akkor muszáj folyton csinálnom valamit.
Ráadásul itt vannak az esték.. fél tízig dolgozom, tíz körül érek haza. Olyankor még fürdeni kell, a kádban olvasni kell (jó, ez nem lenne muszáj, de a legjobb levezetés), és aztán előkészíteni a másnap reggelre szükséges dolgokat, blogot írni. Szinte törvényszerű, hogy éjfélkor kerülök ágyba. Hatkor meg elkezd zenélni a telefonom, és nagyon nehezemre esik olyankor felkelni. Rá is szoktam még egy negyed órát húzni.
De azért van ebben a délutános hétben is valami jó is. Mert néha jólesik egyedül lenni, és zenét hallgatni, meg tenni-venni. :) Még akkor is, ha amúgy fura. Mármint az egyedüllét. :)

2015. márc. 2.

Najó..

Február 26-án már nagyon untam, hogy egyfolytában van valami nyűgöm, és akkor el is határoztam gyorsan, hogy na, itt a vége ennek. Aztán persze nem ment ez rögtön, mert még találtam valami morognivalót másnapra is, meg harmadnapra is. Közben meg itt fájt, ott fájt, mélyültek a ráncaim, meg ilyenek, úgyhogy épp elég alkalmat teremtettem magamnak a kesergésre, és rinyálásra.
De aztán rájöttem, hogy mennyi energiám fekszik ebben, és úgy döntöttem, tényleg elég volt. Nem fogom erre pazarolni a napjaimat, hogy csak panaszkodok, csak busongok, mikor nap mint nap ezer apróság is van, aminek lehet örülni is. Nem szeretnék átesni azért a ló másik oldalára, és nem fogom azt mondani, hogy de jó, hogy fáj a csuklóm, mert azt jelenti, hogy van kezem, de azért igyekszem nyitott szemmel járni, és az apró szépségeket előbb meglátni, mint eddig.
Mert az "ember Isten legszebb terve, test, lélek és elme.. ", rádaásul "teremt, amit gondol...". :) ;)


2015. márc. 1.

Na végre

Itt van végre a március, ami tele van már végre a tavasz ígéretével, főleg, mert ugye a mai a tavasz első napja. Nem érdekel, hogy azt mondják, lehűlés jön, meg havazás, mert nem hiszem el. Még akkor sem, ha amúgy volt már nem is olyan régen őrületes havazás márciusban. Majd lehet, hogy letörik a szarvam, amikor kiderül, hogy mégis hinnem kellett volna, de most még az zsong bennem, hogy a március az már egy nagyon jó hónap. Előkerülnek a kis színes virágok, meg a napsütés, és majd nemsokára másmilyen zöld lesz a zöld, és rügyek lesznek a fákon, és olyan jó kis tavaszillat lesz a levegőben, és kint fog száradni az ágynemű, meg a ruhák is. És ettől az egésztől majd szépen visszatér az élet mindenkibe, és jókedv lesz, meg boldogság, meg mindenféle földi jó. :)