Meccsnap

 Elkezdődött az nb1 őszi szezonja. Teljesen logikus, hogy július 31-én, 33 fokos melegben délután háromnegyed hatkor kezdődik. Én bírom a meleget, szeretem is, de azért vannak rajtam kívül sokan, akik nem bírják jól, ha ilyen melegben a tűző napon kell ülni. Na sebaj, majd amikor januárban (a tavaszi szezonban) este nyolckor fagyoskodunk, erre fogok gondolni. 

A meccs borzasztó volt, nagyon rég volt ekkora csalódás az első perctől az utolsóig. Ki is kaptunk, de ez várható volt ilyen borzasztó játékkal. Na nem baj, minden kezdet nehéz..

És nincs semmi gond, legalább együtt voltunk. 

A szemfülesek észrevehetik, hogy csak lábujjhegyen állva látszottam ki mögülük

Péntek

 A legjobbkor jött ez a péntek megint, mert már pont elég volt erre a hétre a dolgozásból, semmi kedvem nem lenne holnap reggel megint menni. Ez egyébként is olyan lelketlen időszak ott, mert amíg egyik oldalon dübörög a nyár, és ennek megfelelően alig győzik az üzleteket ellátni vízzel és sörrel (a beszállítók sem mindig tudják tartani a tempót), addig a másik oldalon már bőszen az őszi, sőt, a karácsonyi akciókra készülnek. Én pont a kettő között vagyok félúton. Közelebb áll hozzám az itt és most, mint az, hogy a karácsonyt tervezzem, de mikor mivel kell többet foglalkozni, azt teszem. Csak van, amit örömmel, van, amit muszájból. 

Délután, amikor hazafelé jöttünk, arról beszéltünk, milyen jó lenne most is a Balatonra menni, de azért minden nap nem lehet ezt..még a végén megunnánk. Mondjuk a tegnapi kirándulás fáradtsága ma jött ki, hatkor elaludtam, és nyolckor ébredtem. Remélem azért nem fogom a fél éjszakát ébren tölteni emiatt. 

Ha épp erre vágysz

 Amire nagyon vágyik az ember, azt mindig megpróbálja megvalósítani. Nem mindig sikerül rögtön, amikor megérkezik az érzés, de az is jó rész, amikor kibontakozik végül a megvalósítás mikéntje. 

Így volt ez most nálunk is. Nagyon akartunk egy kicsit a Balatonon lenni. Nagyon kellett az ottani atmoszféra, az az érzés, ami csak ott van. Nem jött össze a múlt hét végén, de gondoltunk egy merészet, és megbeszéltük, ha engem is elenged a főnököm ma fél kettőkor, és a gyerekeknek is lesz kedve hozzá, akkor a ma délutánt ott töltjük. A főnököm válasza az volt a kérdésemre, hogy természetesen mehetek. 

Így ma (is) négykor keltünk, ötkor már dolgoztunk. De nem számított, mert ott volt a délután ígérete. Kicsit aggódtam még délelőtt a szél miatt, mert itt nagyon fújt, de gondoltam, végülis mindegy, csak legyünk ott. 

Mindent sikerült időben megcsinálni, és indulni is a megbeszéltek szerint. Itthon villámgyorsan átöltöztünk, felkaptuk a törölközős táskát, és már indultunk is. Patrik nem tudott jönni, neki ma a személyesen dolgozós napja volt, meg estére is elígérkezett már a barátaival. 

Fél négy körül már Bogláron voltunk. Megebédeltünk a strandon, fürödtünk is jó sokat, nagyon jó a víz hőfoka. Még a vacsorát is ott értük meg, ettünk egy fagyit is, hétkor pedig hazaindultunk. Háromnegyed kilenckor már itthon is voltunk. 

Nagyon jó kis feltöltődős délután volt. 

Ez egy ilyen hét

 Tegnap Balázs is mondott egy olyan letaglózó és mellbevágó hírt egy kollégáról,.amit azóta sem dolgoztam fel. Megpróbált véget vetni az életének. Nem sikerült, de jelenleg válságos állapotban van a kórházban, nem műthető, mert nem bírná ki. 

Amikor telefonon beszélt a hozzátartozójával (a sors különös fintora, hogy azért hívta, mert pihenőnapot akart adni neki), akkor tudta csak meg, hogy már egy ideje komoly mentális gondokkal küzdött. 

Azóta is azon kattogok, hogy hogy nem vett ebből észre senki semmit? Igaz, furcsa fazon volt mindig, olyan különc, magának való. Nem emlékszem, hogy valaha láttam őt beszélgetni bárkivel is, de végtelenül udvarias, tisztelettudó, hálás ember volt. Az a fajta, aki minden alkalommal úgy köszönt, hogy kicsit még meg is hajtotta magát, aki bárhol félreállt, csak hogy a másikat elengedje. Ő volt az, aki a hatodik munkanapja után megköszönte, hogy dolgozhatott. Évek óta ott volt köztünk minden nap, és tényleg csak ennyi tűnt fel mindenkinek, hogy ő ilyen fura. Azt el sem tudom képzelni, mi játszódott le nap mint nap a fejében, hogyan volt képes leküzdeni annyira önmagát, hogy a munkahelyi kötelezettségeit úgy látta el, hogy abban nemigen volt kivetnivaló. 

Az ő esete kapcsán persze az is eszembe jutott, hányan vannak még, akik hasonló cipőben járnak, akik nap mint nap küzdenek a saját agyukban zajló borzasztó dolgokkal. 

Végtelenül sajnálom ezt az embert, és mégis azt kívánom neki, hogy ha úgy jobb, akkor aludjon el, és hadd pihenjen végre. Hátha az, ami az itteni élete után következik, neki is boldogabb lesz. Megérdemelné.

22

 Addig teltek a napok az idén is, hogy eljutottunk oda a naptárban, amikor Patrik születésnapja van. Ez most épp a huszonkettedik. Elég mellbevágó ezt leírni a saját fiam kapcsán, de így jár, aki fiatalon szül, hamar lesznek felnőtt fiai. 

Nem volt még ilyen, hogy ne legyen itthon ezen a napon, de ezt most máshol ünnepelte. Prágában, ahol nagyon jó kis élményeket szerez, természetesen voltak az egyik híres sörözőben (sörfőző?),ahol szépen gyűltek a strigulák, mielőtt rákerült a poháralátét a korsóra. 

20:21-kor született, én akkor írtam neki, és erre válaszolva újságolta, hogy egy bárban énekelték neki a Happy Birthday-t angolul, majd magyarul a Tavaszi szél című örökbecsűt. 

Szerintem emlékezni fog erre a szülinapjára. 

Én pedig kívánom neki, hogy a következő években is legyen alkalma sok mindent látni a világból. 

Borzasztó

 Tegnap este láttam a hírt a balatoni vízbefulladt testvérpárról. Borzasztó tragédia ez, nem lehet felfogni sem. Egyik pillanatban még gondtalanul, boldogan nyaraló család voltak, a másik pillanatban pedig a világ legboldogtalanabb emberei. Családon belül éltem már az sajnos olyan tragédiát, amikor szülők veszítették el a gyermeküket. Még ők sem tudtak belőle sosem talpra állni, pedig ő beteg volt, sajnos erre is fel kellett készülni, hogy ez megtörténhet. De ez a két fiú váratlanul, hirtelen ment el, egy csomó mindent még nem is tapasztaltak, és már nem is fognak. Minden együttérzésem ezeké a szülőké, nem tudom hogyan fogják ezt túlélni. 

Az, hogy a különböző hírportálok cikkei alatt az internet népe hogyan reagálta le, nekem végtelenül nagy csalódás volt. Nem tudom mennyire kell gonosz, kiábrándult lelkű embernek lenni ahhoz, hogy egy ilyen hír alá kommenteljen kioktató szöveget. Nincs erre szükség, beszélje meg otthon, adja ki magából, ha annyira muszáj, de miért kell még rúgni ezekbe a szülőkbe? Gondolom, ha megtehetnék, hogy visszamennek az időben, mindent másképp csinálnának, vagy bármit megtennének azért, hogy ez a két fiú ott legyen velük. 

Borzalmas tragédia. 

Vasárnap

 Hatalmas csattanásra ébredtem ma hajnalban. Tényleg nagyot szólt, valahol a közelben csapott be a villám. Szerencsére senkit sem ért kár, az már kiderült volna. Egyébként hirtelen nem is tudtam hova tenni a hangot, csak amikor hallottam a tetőablakon az esőt, akkor jöttem rá, hogy mi volt ez. Ötkor még nem nagyon fűlött a fogam ahhoz, hogy felkeljek, próbáltam jég visszaaludni. Szerintem sikerült már pont, amikor ütemes csipogó hangra eszméltem..Erik szobájában a szünetmentes jelzett, volt egy kis áramszünet is ezek szerint. Erik persze édesdeden aludt a förtelmes hang mellett is. Itt már hat óra öt perc volt, de még mindig nem éreztem semmi késztetést arra, hogy akkor felkeljek, még egyszer visszafeküdtem. Fél nyolcig még sikerült aludni is egy kicsit, de akkor már nem próbálkoztam tovább ágyban maradni. 

Patrik ma ebéd után elment Zsófihoz, holnap reggel onnan indulnak Prágába, szerdán jönnek haza. 

Ma délután telefonàlt a kollégám, aki a héten szabadságon volt (tulajdonképpen ő a jobb kezem), hogy belerúgott valami betonba, valószínűleg eltört a lábujja, nem jön. Így aztán jövő héten is egyedül leszek. 

Szombat

 Tegnap még volt olyan gondolatunk, hogy ma el kéne menni a Balatonra, kicsit megint feltöltődni az ottani nyugalomból. De Balázs holnap dolgozik, és aztán péntekig egyfolytában, én meg hulla voltam minden értelemben, így aztán végül itthon maradtunk. Úgy egyébként jó döntés volt, mert a mai semmittevős nap úgy kellett, mint egy falat kenyér. Pedig egyébként kicsit unatkoztam, és megfordult a fejemben még ebéd után is, hogy csak el kéne indulni valahová. Na persze úgy lett volna az igazi, ha kitalálom az úti célt, és oda tudunk hoppanálni. 

Szóval nem tudok semmi izgalmasról beszámolni ma, végtelenül unalmas napunk volt ebből a szempontból. 

De az első olimpiai aranyérmet láttuk, szemtanúi voltunk a történelmi pillanatnak. Az olimpiát csak fél szemmel követem, vannak ott olyan sportok, aminek nem is értem a létjogosultságát sem nagyon, de természetesen a magyarok szereplését nyomon követem én is, és lehetőség szerint drukkolok is nekik. 

Valami nem kerek

 Nyár van, péntek van, nyaraltunk már egy fergetegesen jót, és már azt is biztosan tudjuk, hogy megyünk még az idén. Minden a legnagyobb rendben, valami mégsem kerek. 

Nem viselem jól még mindig azt, hogy a gyerekeink egyre kevésbé vannak "rànk szorulva", azt is tök hülyén reagáltam le magamban, hogy Zsófi szülei szemmel láthatóan nagyon szeretik Patrikot. Örülni kell ennek, mert ahogy nekem is rögtön belopta magát a szívembe ez a lány, úgy tűnik, ez ugyanígy történt a másik családban is. Mégis olyan fura érzés. Ezt is tanulni kell még. 

Közben folyamatosan jelen van bennem ez a valami, amit nevezhetünk akár életközépi válságnak, akárminek, de elég nyomorult módon rendszeresen azt érzem, hogy semmire sem vagyok már jó. Nem tudom magam szépnek érezni, vagy akár olyannak, akit szexinek tartanak. Emellett egyre kevésbé szeretek főzni, sütni, nehezemre esik a bevásárlás, folyton ugyanazokat a köröket futom mindenben. Van egy csomó minden, ami böki a csőrömet, de nincs sem kedvem, sem erőm ezekkel előállni. Senkinek. 

Elolvastam már egy csomó okosságot a témában, de nincs továbblépés, mert nem akarok egyedül változni. 

De mondjuk, hogy mindezt csak az extra fáradtság érzés mondatja velem, és sokkal szebb lesz a világ egy jó alvás után. 

Kezdek kipurcanni

 Ez a hét nagyon gyilkos, nagyon nehezen bírom a strapát, bevallom. Igaz, minden nap négy órát aludtam csak, ami nem túl sok, és igaz, volt itt már mindenféle érzelmi hullámvasút a héten. Az külön szerencse, hogy a főnökömmel váltottuk egymást, és ő ezen a héten van szabin, mert azt a fordulatszámot, amin ő pörög minden nap, most nem bírnám. 

Így, két hét szabadság után nem olyan szívderítő dolog visszarázódni a fegyelmezett hétköznapokba, egy csomó minden külön erőfeszítéssel megy csak. 

Szerencsére holnap már péntek van, amikor hamarabb jövök haza, és utána két napig nem megyek. Pont jókor van ez a péntek..

Diplomaosztó

 Nem tudom, hányféle forgatókönyv volt erre az alkalomra, de nagyjából május óta hetente változott. Még két héttel ezelőtt is úgy volt, hogy senki nem mehet rajtuk kívül, nem kockáztatnak. Aztán a nyaralás közben érkezett a hír Patriktól, hogy mindenkihez két fő hozzátartozó mehet, de semmiképpen sem lesz a hagyományos diplomaosztó, a hozzátartozóknak különtermekben streamen fogják közvetíteni. Az első reakciónk az volt, hogy hát akkor köszi..

Aztán átgondoltan, hogy micsoda hozzáállás ez részünkről. A helyzet olyan, amilyen, alkalmazkodni kell, és elfogadni a morzsákat is, ami jut. Ez az alkalom csak és kizárólag egyszer történik meg, és ha ezt így tudjuk átélni, akkor pont olyan kötelességünk ezt megtenni, mint ahogy ez a gyerek megtette az utolsó három félévben az egyetemi tanulmányai során. 

Igényelt némi logisztikát, hogy valóban ott tudjunk lenni, mert azért dolgozni is kellett ma is. De logisztikából jók vagyunk, és sikerült minden akadály elhárítani. Tulajdonképpen tök jó fej kollégáink vannak, mert akitől segítséget kellett kérni emiatt, mindenki azonnal igent mondott, és velünk örült, hogy legalább ott lehetünk. 

Hajnali öttől háromnegyed tizenegyig dolgoztunk, majd hazarobogtunk, tíz perc alatt átöltöztünk (vettem két új ruhát is az alkalomra, de tegnap rájöttem, hogy egyikhez sincs cipőm), és már indultunk is tovább. 

Egyikünk sem járt egyetemre, így nekünk új élmény volt egy egyetemi előadóban ülni. De tetszett, főleg így, hogy nem volt más dolgunk, csak figyelni, és büszkének lenni. Azt így utólag mondom csak, hogy lehet, hogy így sokkal inkább részesei lehettünk a diploma átadás ünnepélyes pillanatának, mint a hagyományos verzióban tehettük volna. Itt akkor, abban a pillanatban csak őt, a rektorasszonyt, és a tanszékvezetőt mutatta a kamera. 

Nem tudom, hogy milyen érzés. Nagyon büszke vagyok rá, mindenért, amit, és ahogy eddig elért. De van bennem emellett valami kis szomorkás érzés, mert azt hiszem itt és most akkor végleg elmúlt a gyereksége. 

Az nem változott, hogy a tanulás egyelőre parkolópályára lett állítva, a munka marad, amit az elmúlt évben csinált. 

Ami változott, hogy hivatalosan is kiváló minősítéssel végzett politológus lett belőle.

És az utolsó kép árulkodik arról, hogy két politológus egy pár. És milyen helyesek együtt. 🥰

Meccsnap

 Méghozzá BL selejtező meccsnap. Ezek izgalmasabb meccsek, mint a magyar bajnoki napok, mert sokkal nagyobb a tét, és mert a focit is valahogy komolyabban veszik már ezen a szinten. Ezzel nem becsülök le senkit, ez tény, hogy van még a magyar csapatoknak bőven hova fejlődni. 

A mi csapatunk már tavaly is derekasan helytállt a legjobbak között, az idén pedig, Magyarország bajnokaként megint ringbe száll a nemzetközi porondon is. Mi pedig ezen az úton is kísérjük őket, ameddig csak lehet, szurkolunk, ott vagyunk, amíg tehetjük. 

Ma is ezt tettük, és milyen jó volt. 

Ahol abbahagytuk

 Minden ott úgy folytatódott, ahogy június harmincadikàn abbahagytuk. A kipihentség szertefoszlott már éjjel, amikor még fél kettőkor nem aludtam, és tudtam, hogy négy körül kelni kell. Az az illúzió is csak egy pillanatig élt csupán, hogy az elmúlt két hétben megszerzett lelki béke tartós marad. Nem lehet függetleníteni magunkat a problémáktól, amik csak szaporodtak, és sokasodtak. Na nem, az eszembe sem jutott, hogy rögtön egy nap alatt világot akarjak megváltani, örülök, hogy az összes levelemnek a végére értem. 

Néha egyébként azt sem tudtam, mit keresek én itt, és miért nem a Balaton parton ülök, bámulva a szél korbácsolta hullámokat. Az eső és az egész napos borús nem segített ezen a hétfőn. 

Annyit azért tudtam tenni a jobbítás érdekében, hogy voltam körmösnél is délután. (És a képet naná, hogy nem oda tette, ahová én gondoltam..)

Még ez kikívánkozik

 Egyetlen témában maradt bennem némi keserű szájíz a nyaralás kapcsán. Ez pedig a vendéglátó egységek kapcsán. Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy minden drágább lett, minden élelmiszer sokkal többe kerül, mint tavaly ilyenkor. Ezzel kapcsolatban nem is szólnék egy szót sem, hiszen régen is drágább volt a Balaton parton enni, mint otthon. Ezt el tudom fogadni. Nem mondom, hogy minden esetben tetszik is, de megvan a lehetőségem arra, hogy ha sokallom az árát, akkor elmegyek a legközelebbi boltba, megveszem az alapanyagot, és megcsinálom magamnak. A nyaralás viszont arról is szól, hogy a napi kötelező feladatok alól mentesüljünk, így ez az opció azért messze nem az, amit minden nap választ az ember. A mi családunk esetében egy-egy főétkezés nagyjából 12ezer forint kiadást jelentett. Mindketten kaptunk a szép kártyánkra pénzt, úgy kalkuláltunk, hogy a két kártyán lévő összeget ezekre az ebédekre, vacsorákra szánjuk, mellette pedig majd ahogy adódik. Az elmúlt években is így csináltuk. 

Az idén viszont, dacára annak, hogy kb márciustól mindenhol kötelező elfogadni a bankkártyát is, rengeteg helyen találkoztunk azzal, hogy csak készpénzt fogadtak el. Hallottunk olyan kifogást, hogy még nem jött meg a terminál, pedig már áprilisban igényelték (tavaly is elfogadták), olyet, hogy jajj, a szép kártyát mêg nem engedélyezték..de mind közül a legaljasabb az volt, aki nagy szájhúzva elővette a terminált, majd amikor már megjött az sms a sikeres vásárlásról, egy pillanat múlva érkezett egy törölt vásárlásról is. Közben a hölgy vadul nyomkodta a terminált, gondolom mindenáron meg akarta akadályozni a tranzakciót.

De találkozunk olyannal is, ahol megkopott felirat volt felszögelve, hogy "a mai napon technikai okok miatt a bankkártyás fizetés nem működik" Ezen a helyén pl nem is engedtek idegeneket leülni, közölték, hogy csak foglalással..

Néha kedvem lett volna ezekre az emberekre rászabadítani az ellenőröket, de aztán mindig lehiggadtam, és rájöttem, hogy saját maguk ellenségei mind. 

Ezeket a kicsinyes húzásokat nem lehet a covid helyzet számlájára írni. A balatoni éttermek, büfék tavaly is tudtak teljes szezont csinálni, ahogy az idén is. Ez továbbra is az a fajta trükközés, mutyizás, amit valamikor réges régen jól megtanultak, és nem hajlandók ettől elszakadni. És nem, nem érdekel, hogy van fekete kassza is, de legalább ne nézzenek teljesen hülyének, mert azt nagyon nem szeretem. 

Mondjuk az egyetlen eszköz a kezemben a nemszetetéssem kifejezésére, hogy ezeknêl az embereknêl nem hagytunk pênzt semmilyen formában. Szerencsére akadtak azért olyan helyek is, ahol nem jelentett gondot, hogy ha nem készpénzzel fizettünk. 

Akklimatizálódás

 Volt pár év, amikor úgy jöttünk haza a nyaralásból, hogy másnap menni kellett dolgozni. Akkor is kipakoltunk mindent, és általában legalább egy adag ágyneműt ki is mostam. Azt most nem tudom, hogy csináltam, mert ha ma reggel munkába kellett volna indulni, biztos, hogy sírva fakadtam volna. Biztos öregszem is már, és sokkal kevésbé tudok maximális fokozaton pörögni, kényelmesebb is vagyok, de ez most sokkal jobb így. Balázs már holnap megy, neki csak ez az egy nap jutott itthon az átállásra. Sajnálom miatta.. 

Ide már éjszaka megérkezett az eső, nem is aludtam miatta túl jól, mert a tetőablakot be kellett csukni, így lett a szobában 29 fok. Amit egyébként el tudok viselni, ha legalább némi akármilyen levegő jön be az ablakon, de most ez sem volt. Az, hogy egyébként is vannak álmatlan éjszakáim, az egy külön lapra tartozik. 

Természetesen ment a mosógép napközben, meg a szárító is, még csak az ágynemű és a törölköző kupacok vannak készen, de még ott van a holnapi nap is. 

A sétát ma azért még sikerült beiktatni, gyalog voltunk délután a lidlben péksüteményt és gyümölcsöt venni. Majd ilyesmivel próbálkozom azért, mert tényleg nem járja, hogy most már rajtam is kezd látszani a tunyaság. A futás egészen biztosan felejtős, a jobb térdem a lépcsőzést is nehezen tolerálja. Biciklim nincs, minden más, kerekeken guruló eszközhöz béna vagyok, marad a séta. 

Azért bevallom, simán kibírnék még pár hetet szabadságon. 

Az utolsó nap

 Kimaxoltuk még, amennyire csak lehetett, csak háromnegyed hatkor indultunk haza. Igaz, könnyen vagyunk, nem kellett időre elhagyni a szállást, nem kellett rohanni sehova sem, ráadásul az autópályán másfél óra alatt itthon vagyunk. 

Még strandoltunk, még ettünk töltött lángost, még sétàltunk is ma. Természetesen közben összepakoltunk, kitakarítottunk, de semmit sem kapkodva, csak úgy szépen, ráérősen. Ez a pakolás jól megy, mert este kilencre itthon már minden a helyén is volt. Hiába, az évek alatt olyan rutint szereztünk ebben is, hogy már egy kicsit sem okoz gondot ötünknek két és fél hétre összepakolni úgy, hogy bárhol is vagyunk, olyan, mintha otthon lennénk. Ehhez van akinek a saját kispárnája kell, valakinek a kávéfőző, és van, akinek bizonyos pohár. Minden eshetőségre felkészülve van nálunk egy kisebb patika, gyakorlatilag gipszelésen kívül bármit el tudok látni. 

Természetesen elkészült a már hagyománnyá vált utolsó napi családi fénykép is. Jól látszik, hogy én vagyok a legkisebb most már minden szempontból. Az is jól látszik, hogy Roli igencsak kinőtte a kiskirályfiságot, jelen pillanatban az összes fiam ugyanolyan súlyban van, és szinte egyforma méretű ruhát hordanak. 

Egyébként na is pont olyan jó érzés volt belépni a lakásba, mint akkor, amikor először jöttünk ide haza nyaralás után. Még mindig úgy szeretek ide hazajönni. 

Utolsó előtti

 napja ez már a nyaralásnak, holnap még ugyan itt leszünk a nap nagy részében, de már otthon alszunk majd. 

Az idén sokkal kevesebbet kirándultunk, mint pl tavaly, de az idén sok év után az első naptól az utolsóig strandoltunk minden nap, sőt, voltak napok, amikor rengeteg időt töltöttünk a vízben. Annak ellenére, hogy nagyon korán jöttünk, egy szavunk sem lehet a nyárra..nincs is. Elárulom, olyan színem van, amilyen már rég nem volt, pedig direktben egy percet sem napoztam. Kipihentük magunkat, legalábbis agyilag mindenképpen, a sok (vagy inkább rengeteg) sétát meg majd kipihenjük otthon. Igaz, sokkal jobban tennénk, ha inkább otthon is sétálnànk naponta ennyit, biztosan jó tenne. 😊 

A gyerekeink is továbbra is szeretnek itt lenni, Patrik még úgy is itt van velünk, hogy ő közben dolgozik, ennyi szabadsága nincsen, meg egyébként is home officeban dolgoznak még (év végéig biztosan így is marad) Néha emiatt ő később csatlakozott hozzánk a strandon, vagy ebéd közben fülében volt a fülhallgató, mert épp megbeszélés volt, de ez nem rontott semmit az együttlétek örömén. 

Titkon még reménykedünk abban, hogy úgy, mint tavaly, az idén is lesz lehetőségünk szeptemberben visszajönni még pár napra, de ezt majd meglátjuk. 

Mai fotók, csak mert itt mindig találni valami szépet, vagy aranyosat, vagy olyat, amire emlékezni szeretnénk később is. 

A nyeremény

 A tihanyi hajózós posztban már írtam, hogy sikerült nyernem egy Bahart játékon. Akkor is nagyon örültem neki, még az sem vette el a kedvemet egy kicsit sem, hogy a poszt alatt volt, aki rögtön kikérte magának, hogy nem őt sorsolták ki. 

Azóta több üzenetet is váltottunk a Bahart marketing csapatából valakivel, végül igen gyorsan megegyeztünk abban, hogy Siófokról áthozzák az ajàndékot ide, Boglárra, és itt a kikötő pénztárában át tudom venni. 

Ma délután mentem érte, Erik jött velem, ő legalább olyan kíváncsi volt, mint én, ha nem kívàncsibb. Kérdezgette, hogy szerintem mi lesz majd a csomagban, mire mondtam, hogy fogalmam sincs, de remélem lesz benne hajózás is, mert az lenne a legjobb. 

Hát..nagyon nagy szerencsém van, mert az igényes promóciós ajàndékok mellett találtam hajózás ajándékutalványt is. 😊

Dunszt

 Nem ma volt hőmérsékletileg a legmelegebb nap, mégis valamiért ez volt az, ami nekem annak tűnt. Egész nap furcsa volt a napsütés, mintha valamin keresztül sütött volna. Délután befelhősödött, és teljesen olyan érzés volt, mintha egy dunsztos üvegben találtuk volna magunkat. Érdekes érzés volt, az biztos. 

Azt nagyon igazságtalannak érzem továbbra is, hogy folyamatosan kínlódok ezekkel a kiütésekkel. Nyilván nem tudom beazonosítani, hogy a víztől van, vagy a naptól, esetleg a kettő együtt..csak találgatok. Az már biztos, hogy a naptejtől rosszabb a helyzet, így azzal csínján kell bánnom, azt a részemet, amit víz ér, nem kenhetem be. (Az érzékeny veséim miatt én az a strandoló vagyok az idén, aki éppen bikinialsóig érő vízben ácsorog, és nézelődik) A lábszáraim egyébként már egészen jól vannak, most a combom olyan, mintha kb ezer szúnyog csípett volna meg egyszerre egy helyen. Se nem szép, se nem kellemes. Eddig a Dr.Kelen napégés elleni gélt használtam, ami még tavalyról maradt, ez kellemesen hűsíti és nyugtatja. Az idén sehol nem kaptam, és vészesen fogy, így most vettem egy L'Oreal panthenolt, remélem ez is jó lesz. Mondjuk ha a combom holnap is ilyen csúnya lesz, elmegyek a gyógyszertárba, és megmutatom, hogy erre kérek valamit. 

Nagyon különleges naplementét láttunk ma, ilyet még a sok év alatt sohasem..

Csúcsnap

 Minden nap egy ajándék, amit itt töltünk. Mostanra én teljesen el tudtam felejteni az összes bajomat, nem rágódom semmin, most minden jó. Itt mondjuk könnyű így érezni, fergeteges nyár van. A legnagyobb gondunk az, hogy hova menjünk, vagy hogy honnan rendeljünk ebédet. 

Mégis, az összes eddigi nap között a mai volt az igazi csúcs, amikor Tihanyba mentünk. Mindannyian együtt, ráadásul Miki bácsi halála óta először a Szigligettel. Tudtam, hogy kicsit fájni fog a hiánya, hogy nagyon nehéz lesz mást látni a kapitányi székben, és örülök, hogy ezt az érzést úgy éltem meg, hogy a családom velem volt. Ha minden igaz, akkor észre sem vették, de az indulás pillanatában kicsordult egy könnycsepp. Imádtam ott ülni megint a hajón, de ez a pillanat nehéz volt. Nem ugyanúgy indult, mégis ugyanaz a hajó. De túl vagyok rajta, Miki bácsi emléke végig velem volt, láttam, ahogy rámkacsint, és örül, hogy ott vagyok újra. (és szinte biztos vagyok benne, hogy az ő keze van abban, hogy épp ma nyertem egy Bahart játékon egy ajándékcsomagot)

Tihany az a balatoni város, ami sokaknak egyenlő az apátsággal, a levendulával, és a Paprika házzal. Nekem Tihany az apró csodák városa, ami minden évben újabb és újabb arcát mutatja meg, attól függően, honnan és hogyan közelítjük meg. Elképesztő mennyiségű fényképem van már Tihany kisebb-nagyobb csodáiról, és nagyon sok olyan emlékét is raktározok, ami ide köt. Ma gyalog mentünk a kikötőböl. Csodás útvonal volt, még akkor is, ha nem volt épp könnyed séta a feljutás. De menet közben is minden pillanat maga volt a csoda, olyan pazar látványban volt részünk, ami azért feledtette azt is, hogy nem mindig volt a legkönnyebb a levegőhöz jutás. 

Fent is sok mindent megnéztünk, de ott sem feltétlenül azokat a dolgokat keresem, amit a többség. Imádom a levendula illatát, de nem hoz lázba, hogy mindenhol van valami levendulás portéka. Ellenben nagyon szeretem az apró szépségeket észrevenni, ezeknek a szépségeknek a hangulatát megragadni, és hagyni, hogy minden egyes ilyen engem is sokkal pozitívabb hangulatba sodorjon. 

Gombóc Artúr természetesen megvan még, az élő szobor is szerzett pár derűs pillanatot. Erik nem hitte el, hogy igazi ember, ezen alig pár lépésre tőle "vitatkozott" velem. Aztán, amikor Erik elment előtte, "horkantott" egyet. Hát, látni kellett volna, Erik mekkorát ugrott. 

És akkor mutatok pár képet, hátha nem mindenki látta még a fb-on. 

EB döntő

 Jelen pillanatban még nem tudjuk, hogy végül Olaszország, vagy Anglia lesz az Európa Bajnok, mert tart a hosszabbítás második része. 

Mi pedig, Erik kérésének eleget téve, a kikötőben nézzük az egyik kajálda "teraszán". Ezzel újabb nagy élményt gyűjtünk be így együtt, mert néztünk már ugyan itt a Balatonon vb döntőt is, de csak "otthon" a tévében. Egyébként nagyon sokan vagyunk, a többség az olaszoknak drukkol. Mire ezt olvassátok majd, azt is tudni fogjátok, végül kié lett a trófea. 

Napközben Balatonföldvárom voltunk, ez is egy olyan hely, ami nélkül nincs nyaralás. 

Pillanatok

 

Itt minden változatlan

 Arra készültünk, hogy ma már nem lesz hőség, minden előrejelzés hidegfrontot és lehűlést ígért már tegnap éjjeltől. Ezt az időjárás minden bizonnyal nem figyelte, mert itt bizony ma reggel is ugyanolyan melegre ébredtünk, mint ami volt tegnap is. Na nem mintha nagyon bántam volna, hogy nem volt vihar, meg eső. 

Délelőtt Keszthelyre mentünk vonattal. Nálunk a vonat Balázsnál olyan kattanás, mint nálam a hajók. Sőt, kicsit olyanabb is, mert ő aztán mindent tud a vonatokról, mozdonyokról. Keszthely az a balatoni város, ahol már sokszor jàrtunk, de mégsem fogott meg még egyszer sem igazàn. Biztos szép hely egyébként, de még nem sikerült rátalálni az igazi szép oldalára. Ebből a pár sorból már kiderült, hogy most sem volt ez másként. Persze a Balaton ott is gyönyörű, ez nem is kérdés. 

Délután strandoltunk, itt még délután háromkor is perzselő meleg volt, csak hat óra körül tàmadt fel annyira a szél, hogy én akkor már a szuperérzékeny vesémmel nem mertem bemenni a vízbe. 

A lehűlés este érkezett el ide is, szerencsére eddig nem volt akkora csinnadratta, mint amiről az ismerősök és anyukám beszámolt otthonról. Itt a szél fúj, ami elég hideg ahhoz, hogy már jócskán lejjebb hűtötte a levegőt. 

Hőség

 A mai nap volt az a nap, amikor még én is kapkodtam a levegőért a strandra menet, és bizony megizzadt a hátam séta közben. Ez azért olyan dolog, amit illik feljegyezni, mert ilyen nem fordul elő túl gyakran. 

Az izzadáson és a nagy strandolásokon kívül a nap híre, hogy végre együtt a család, Patrik tegnap késő este hazaérkezett Berlinből, ma fél egykor pedig már meg is érkezett ide hozzánk. Hozta magával a nap másik hírét is, mert ő vette àt a Media Marktban ma délelőtt. Roli kapott egy fényképezőgépet, amivel most már aztán olyan dolgokra is képes lesz, amiket én nem is értek, de mindenképpen meg tudom csinálni majd a képeket, amiket csinàl. 

Holnapra azért már tervben van valami kirándulás, de ugye minden az időjárástól függ. 

Így ki lehet bírni

 Azt hiszem, amikor ilyen hőség van, receptre írnám fel mindenkinek, hogy korán reggel menjen a hozzá legközelebb eső vízpartra, vagy strandra, megfelelő mennyiségű naptejjel felszerelkezve. Itt a Balaton parton egészen jól ki lehet bírni, rengeteg strandolással. 

Este azért bevállaltunk egy kikötői sétát, megnéztük a bulihajó indulását, de már egyáltalán nem olyan, mint pár évvel ezelőtt, amikor az is külön show műsor volt, ahogy a kikötőből elindult. 

Egyébként mindannyian leégtünk kicsit, és a kiütéseim is megvannak..de nem érdekes .Az élmények a fontosak, minden más majd megoldódik 

Visszatért

 A nyár. Az a nagybetűs, amit rajtam kívül nagyon kevesen szeretnek igazán. Értem én, hogy ilyenkor azért nagyon meleg van, még egy csomó minden nehezebb, meg persze, meg is tudok érteni mindenkit, de ettől nekem még ez a nyár. 

Olyannyira, hogy a legnagyobb hőségben is gond nélkül eszek meg ebédre egy hatalmas hamburgert 

Majd ebéd után még felmegyünk a Gömbkilátóhoz is, ahová ugyan valóban kicsit nehezebb volt a felfelé gyaloglás a szokásosnál, de ennyi belefért. 

És arra is tökéletesen jó volt, hogy azután, hogy kigyönyörködtük magunkat, és eléggé meg is izzadtunk, már gondolkodás nélkül menjünk be mindannyian a Balatonba. Nagyon jó a víz, érdekes, hogy milyen gyorsan visszamelegedett az után a nagy szél után is. 

Este még a naplementét is megcsodáltuk megint, amit nem lehet megunni szerintem sohasem. Minden nap más..minden nap másképp gyönyörű.