2019. febr. 28.

Dolgozós

Természetesen ma hajnalban mentem dolgozni. Nem túl nagy lelkesedéssel, nem kevés bizonytalansággal, de gondoltam, lesz, ami lesz...
Voltak a napnak olyan részei, amikor még voltam róla győződve, hogy nem tudom végigcsinálni, mert fájt, és nehezemre esett ülni is. Az biztos, hogy a munkám azon részét, ami igényel fizikai teljesítményt is, nem tudom most megcsinálni. Egy dobozért lehajolni, és felemelni nagyon komoly fájdalommal jár.
De voltak olyan részek is, amikor azt éreztem, hogy na jól van, tök menő vagyok, mert megy ez nekem.
A kollégák vegyes fogadtatásban részesítették. Azok, akik közvetlenül velem együtt dolgoznak, örültek, de azért aggódnak értem. A raktár egyéb területein dolgozók között voltak sokan, akik őszintén érdeklődtek, és együttéreztek, voltak, akik csak udvariasságból kérdeztek, de nem igazán érdekelte őket a válasz. És igen, voltak olyanok is, akikről érezni lehetett, hogy nem értem aggódnak, hanem azért, hogy a távollétem be okozzon fennakadást. Az első kategóriába tározóktól mindez nagyon jól esett, a többit meg igyekeztem egy legyintéssel elintézni. Ilyeneken már nem akadok fenn.
Holnap még lesz egy jó húzós napom, és ennyi pont elég is lesz a hétre. Minden más ezzel kapcsolatos kérdést meg majd csak a hétvége végén tudok megválaszolni.

2019. febr. 27.

Ezek vannak

Eddig tök magabiztos voltam az ügyben, hogy én holnap megyek dolgozni. Főleg azért, mert még itt cseng a fülemben, hogy még mielőtt meglátta volna a háziorvosom azt a kicsit megduzzadt bordakörnyéket, azt mondta, hogy még a héten el fog múlni a fájdalom. Igaz, utána már nem foglalt állást újra, de én hiszek neki, meg bízom is benne, úgyhogy rendületlenül várom a csodát azóta is.
Ami miatt elbizonytalanodtam, az a múlt éjszaka volt, amikor negyed kettőkor megint a kanapén kötöttem ki, mert úgy fájt, hogy nem tudtam feküdni máshol. De vagyok én olyan makacs (és hülye), hogy most már nem másítom meg a döntésemet, és lesz, ami lesz, hajnalban dolgozni megyek.
Erik ma újrakezdte az edzéseket. Eddig nem mert menni a térde miatt, de ma úgy jött haza, hogy minden rendben volt, nem is fájt. Még meccsre nem mehet, mert nincs érvényes sportorvosi engedélye, de nem baj, ha szép fokozatosan terheli csak vissza.
Roli rákattant a Queen zenéjére, még nemrég is hallottam, hogy a we are the champion-t hallgatja.(nyugodtan meg is tanulhatja, májusban énekeljük majd a harmincadik bajnoki cím megnyerésekor)
Patrikot alig látjuk, ez a félév sokkal keményebb, mint az előző volt. Ő is fáradt, mondta is, meg látszik is rajta, de kötelességtudóan látogatja az előadásokat, és vesz részt egy csomó egyéb, nem kötelező dologban. Közben felnőtteket megszégyenítő módon intézi a barátja felvételijêhez szükséges ügyeket, és természetesen mi is számíthatunk rá minden szabad pillanatában.
És újabban megint elég gyakran fordul elő, hogy szín kapjuk őket, hogy mindannyian egykupacban vannak valakinek a szobájában. Jó látni őket ilyenkor.

2019. febr. 26.

Lassan vége

Utolsó előtti nap, mielőtt megint megkezdődnek a szürke és egyforma hétköznapok. Csak azért tudom ennek örülni, mert azt is jelenti ez, hogy végre magam mögött hagytam az őrjítő fülfájás minden kínját, és az a másik fájdalom is kezd az elviselhető kategóriába tartozni. Ez a jó része, és ennek örülök, bízom benne, hogy nem hoztam rossz döntést azzal, hogy még ezen a héten visszamegyek. Azt megígértem magamnak, hogy semmiképpen sem fogok hősködni, és bizonygatni, hogy jól vagyok, és bírom, ha nem így lesz, akkor visszamegyek az orvoshoz. Még akkor is, ha ma már az teljesen biztossá vált, hogy talán sosem fog kiderülni mi okozta ezt a dolgot a bordáim környékén, mert azok után, hogy sem a röntgen, sem az ultrahang nem látott semmit, a vérképem is jó lett. Majdnem hihetetlen is, hogy az az enyém.
A rossz az egészben, hogy megszűnik megint az az idilli állapot, amikor nem kell versenyt futni az idővel, és kapkodva, fáradtan megélni a hétköznapokat. Azzal biztatom magam, hogy most jön a jobb időszak, mert már megállíthatatlanul közeledik a tavasz, és amikor süt a nap, és jó idő van, akkor minden könnyebb.
Az sem teszi könnyebbé, hogy már eljutottak hozzám a hírek, miszerint már megint kisebb balhé van a kollégáim között. Ebben ugyan semmi meglepő nincs, mert szinte mindennapos ez, de más akkor, amikor folyamatosan ebben a közegben van az ember (szomorú, de van, hogy fék sem tűnik olyankor), és más így. De mindegy, majd megpróbálom kívülàllóként kezelni ezt az egészet.
Holnap meg még kiélvezem, hogy itthon lehetek egész nap .

2019. febr. 25.

Megint orvosos

Tegnap este még ugye azt gondoltam, hogy sokkal jobb lett ez a bordafájás, de aztán reggel, ébredés után rögtön megváltozott ez az álláspontom. Így aztán, sokadszor már az elmúlt napokban, megint az orvosi rendelőben kötöttem ki..Igaz, ott megláttam a várakozó tömeget, és rögtön el is döntöttem, hogy na jó, ebből most aztán elég, kiiratom magam, és megyek dolgozni, lesz, ami lesz.
Az orvos ahogy beértem hozzá, kérdezte, hogy van a fülem, mit mondott a fülész, majd aztán megtudakolta, hogy és hogy van az a fájdalom, ami már a múlt héten is volt. Elmúlt, ugye?-kérdezte, mire aztán bevallottan neki, hogy nem, énem múlt el, és hát lehet, hogy én ezt már beképzelem, de szerintem meg is van ott duzzadva. Na, mutassa csak...és én megmutattam, és láttam, ahogy rádöbben, hogy ez tényleg duzzadt. Nézett rám kicsit furcsán, hogy dehát múlt héten is megnéztem, nem? Mondtam, hogy de, és akkor még nem is volt ilyen, ez kb péntek óta van. Már írta is a beutalót az újabb röntgenre, és mondta, hogy kérdezzem meg, mikor van itt helyben orvos (az előző leletem távleletezéssel készült), mert jó lenne, ha akkor mennék, egy ultrahangot is csinálhatnának. Mondtam neki, hogy most van orvos, láttam, hogy hívtak be embereket uh-ra. Úgyhogy telefonált egyet, és miközben én a laborba mentem vért vetetni, ő lebeszélte, hogy megcsinálják a vizsgálatot.
Nem ragozom sokáig, nagyon alapos röntgen és ultrahang is készült, de szerencsére szervi eltérés nincs sehol. A doktornő szerint vagy  bordaközti idegzsába, vagy övsömör. Ez utóbbihoz hiànyoznak a kiütések. A laborlelet holnap lesz készen, talán abból kiderül valami, ami közelebb visz a megoldáshoz. Vagy nem...és majd egyszer elmúlik.
Most még úgy van egyébként, hogy csütörtökön próbaidőre leszek bocsátva, és mehetek dolgozni. Ha meg úgy érzem, hogy valamiért nem megy ez még, akkor hétfőn visszamegyek. De ezen még hbap lehet, hogy variálni kell.
Úgy egyébként meg baromira unom már ezt az egészet...

2019. febr. 24.

Ruhavásárlás

Aki azt gondolja, hogy fiúkkal egyszerű a ruházkodás, meg a ruhavásárlás, annak elmesélem, hogy hát...volt ilyen időszak is az életünkben. De ez már csak múlt idő, mert mostanra egyáltalán nem mindegy, hogy a farmer milyen szabású, és már én sem nagyon tudom követni, hogy csak slim, vagy még valami más is szempont. Ebben is hárman háromfélék, mert Patrik általában azonnal tudja mit akar, és csak a méret választás az, ami esetleg nem jön össze elsőre. Roland továbbra sem alkuszik meg egyetlen farmerral sem, és még csak próbálni sem hajlandó. Erik meg egy külön krimi, mert ha nem talál elsőre olyat, amilyet elképzelt, akkor besértődik, és nehéz abból az állapotból kizökkenteni.
Azért ma a fentiek ellenére mindenkinek lett nadrágja is, meg egyéb ez-az, amire szükségük volt. Igaz, hogy kellett hozzá Balázs türelme, mert én a második üzletben azt éreztem, hogy ott hagyom őket...
Azt nem merem elkiabálni, de mintha ma este kicsit enyhült volna ez a bordafájás. Talán sikerül egész éjszaka aludni is.

2019. febr. 23.

Már megint meccsnap

Van az a rigmus fradista körökben, hogy "eshet eső, fújhat szél, a fradista útra kél..". Nos, én àtkölthetem ezt úgy is, hogy fájhat füled, fájhat bordád, fradista vagy, töltsd meg az Arénát..vagy valami ilyesmi..Mert így van ez. Fél éjszaka nem aludtam megint a bordatájéki nyavalyámtól, de nemhogy eszembe sem jutott, hogy ne menjek a meccsre, de fel is háborodtam rendesen, amikor ezzel próbálkoztak.
Meg is bántam volna, az biztos, ha ezt a meccset a tévében nézem, mert hetek óta nem láttunk tőlük ilyen jó játékot. A második félidő olyan pörgős, jó játékot hozott, hogy úgy tűnt, mintha épp csak elkezdődött volna, máris vége volt. Négy nullra győztük le a Puskás Akadémia csapatát. Öröm volt nézni minden percét, még a hideget sem éreztem.
A hab a tortán az volt, hogy az én kártyám számát sorsolták ki a nap szurkolója játékon. Erik volt olyan jófej, hogy bevállalta helyettem, hogy részt vesz a félidei játékon. Amúgy jobb is volt ez, mert labdát kellett berúgni egy bizonyos pontra. Kettőnk közül meg ez vitathatatlan, hogy inkább neki megy. A fődíjat nem nyerte meg, de gazdagabb lett egy kulcstartóval, egy jó élménnyel, és némi önbizalommal is. És milyen jó volt őt ott látni a Groupama Aréna gyepén...
Szelfi is készült (napsütésben)

2019. febr. 22.

Ez is egy évforduló

Hat évvel ezelőtt február huszonkettedike ugyanúgy péntek volt, mint most is. Jól emlékszem, mert az volt az a nap, amikor én talpig bizonytalanságban elkezdtem dolgozni a mostani munkahelyemen. A bizonytalanság hamar eltűnt, a kezdeti káosz is igen hamar kitisztult. Elmondhatom magamról, hogy nincs a raktárnak egyetlen olyan területe sem, ahol még nem végeztem volna valamilyen munkát. Jól ismerek mindenkit, kiismertem a rendszert. Ha át éjszaka közepén hívnának fel valamilyen kérdéssel, tudnék rá válaszolni.
Hat évvel ezelőtt úgy mentem oda, hogy azt éreztem, megnyertem a lottón a főnyereményt, mert sok éves vágyam teljesült. Azóta azért voltak olyan napjaim, amikor ennek teljesen az ellenkezőjét éreztem, volt, hogy a kimerültségtől gondolkodni sem volt erőm. Voltak szárnyaló pillanatok, voltak olyanok, amikor sírva jöttem haza.
Nagyon nehezen fogadtak el, és fogadtak be, pont azért, ami miatt másoknál meg hatalmas respectem volt kezdettől fogva. Nem is olyan régen beszéltünk erről a műszakomban a lányokkal, hogy ketten közülük mennyire nem bírtak engem amiatt, hogy úgy kerültem oda, hogy valakinek a valakije vagyok. Kellett hozzá pár év, de mára a munkámmal, és azzal, aki ott bent vagyok nekik, és ahogy mellettük állok bármikor, bármiben, elértem azt, hogy ők ketten akár tűzbe is tennék értem a kezüket. Ez nagy dolog, de egyébként sosem volt ez a cél. A célom mindig az volt, hogy a munkámat jól csináljam, és mindezt olyan közegben tehessem, ahol jól érzem magam.
Most, hat év után nagy vàgy van bennem már arra, hogy a mostaninál komolyabb feladatom legyen. Alkalmasnak érzem magam ennél többre is. Voltak emiatt nehéz napjaim, mert van, amikor ezt nehéz legyűrni, és félretenni. De pont múlt héten, amikor Ivetával találkoztunk, és erről kérdezett fogalmaztam meg azt, ami már ugyan érlelődött bennem, de nem mondtam ki még. A munkám itt van, ahol van, és ez így is marad, akár sikerül, amit szeretnék, akár nem. Itt van helyben, gyakorlatilag tíz percre az otthonunktól, ami önmagában megfizethetetlen.
Akármennyi idősek is a gyerekeink, én elsősorban mindig az ő anyukájuk, és a férjem felesége leszek, csak ez után következik a dolgozó nő énem. Még így is nehéz összeegyeztetni mindent, és sokkal többször mondok nemet valamire, mint ahányszor szeretném. Ha valahová bejárnék, és napi két-három órát töltenék utazással, az szörnyű lenne. Így aztán, ha lesz lehetőségem azt csinálni itt, amire mindig is vágytam, akkor nagyon boldog leszek, de ha nem, akkor sincs semmi baj. Akkor minden így marad, ahogy van. A fizetésemre nem panaszkodhatom, a munkaköröm elég változatos feladatokat ad...minden mást még csak el kell fogadni annak, ami. (Na, ez a rész okoz azért gondokat)
És azért azt remélem, hogy ez volt az egyetlen olyan évforduló, amit betegállományban töltöttem. (Apropó...betegállomány: a fülem egész jól van, már csak néha pattog, most az a bordaizé kínoz nagyon...mintha valaminek mindig muszáj lenne fájni)

2019. febr. 21.

Meglepetés

Kaptam ma valami nagy meglepetést.

Az ilyen dolgok duplán is örömöt szereznek. Azon túl, hogy mennyire jó lesz a fájós lábaimat megmasszíroztatni, az is hatalmas boldogság, hogy Balázsnak ilyenek eszébe jutnak, amikor ez valahonnan a szeme elé került. Ezek azok a gesztusok, amikből az ember olyan biztos a dolgában, hogy bizony, akárhány év is eltelt már, még mindig szeretik, és még mindig vagyok olyan fontos, hogy akkor is rám gondoljon, amikor a közelében sem vagyok.
A gép egyébként tényleg nagyon jó, bár egyenlőre sorszámot kell igényelnem hozzá...Erik és Roland, ha tehetné, fel sem állna onnan.

2019. febr. 20.

Legjobb gyógyír

Szégyellnem kéne magam biztos, de bevallom, ilyet nem érzek...merthogy én ma este bizony Fradi meccsen voltam.
Délelőtt szépen elmentem a fülészetre a mai kezelésre, aztán jól nevelten kivártam a soromat a háziorvosnál is. Ő ma az oldalfájásommal foglalkozott elsősorban, ami mostanra elég egyértelműen inkább a bordám környéke már. Okosabb ötlete nincs, minthogy vagy a vírus következtében, vagy valami kisebb ütés hatására olyan sokk érte azt a területet, hogy az idegek rögtön nekiálltak védekezni, és kialakult ott egy kisebb gyulladás. Gyógymód nincs rá, fájdalomcsillapító, és esetleg még egy kis milgamma. Meg persze az idő, ami majd megoldja. Beszéltünk más, számomra kicsit aggasztó tünetekről is, de azokkal kapcsolatban türelemre intett. Egyszerre egy dologra koncentrálunk..most gyógyuljak meg, pihenjek, mert sápadtka vagyok, aztán ha majd jól leszek, és még mindig aggódom, akkor majd foglalkozunk azzal is.
Ha meg sápadt vagyok, akkor azon ugye sokat tud segíteni a jó levegő. Főleg, ha még órákat is eltölt az ember azon a jó levegőn. Amiatt sem kellett aggódnom, hogy majd a huzat nem tesz jót a fülemnek, mert be van dugva (mondjuk ettől már kicsit kezdek megőrülni). Meg ma kupameccsen is volt...kérdés sem volt, hogy ott e a helyünk. A meccs minősíthetetlen volt, gyakorlatilag leginkább a tábor által fenergen hangulat miatt érte meg leginkább ott lenni. Pedig amúgy nyertünk ..de hagyjuk is. Arra tökéletes volt, hogy a sápadtság kicsit eltűnjön, és hogy jól érezzük magunkat.
Készült családi szelfi is. Kicsit csonka, mert Patrik az egyetemen volt, de azért így is jó.

2019. febr. 19.

Ilyen is van

Mindenképpen meg kell örökítenem azt a nem mindennapi dolgot, hogy ma úgy mentem a fülészetre,hogy nem volt a farmerom alatt sem aláöltözet, sem harisnya, és a téli kabátomat is lecseréltem a vékonyabb kabátra. Szóval igazán jó idő volt. Nem mondok semmit, de szerintem kívántuk ma jó sokan, hogy bárcsak ilyen maradna már az időjárás...és ha igaz ez a tízmilliószoros nap, akkor teljesülnie is kell. Nyilván lesznek még hűvösebb napok is, de remélem már nem sok.
Ma egy másik orvos volt a fülészeten, aki megállapította, hogy vérző középfülgyulladás is van itt (csoda, hogy majd' belepusztultam?). Még is kérdezte, hogy voltam e influenzás, mert olyan ez az egész, mintha annak a szövődménye lenne. Hát most már aztán végképp nem értek semmit... lehetséges lenne, hogy úgy kaptam el a vírust, hogy nem tudott rajtam más fogást találni, csak ezt? Nem mintha ennek nagy jelentősége lenne, de azért érdekes.
Egyébként most érzem csak igazán, hogy mennyire sok energiát emésztett fel elviselni ezt a rengeteg fájdalmat, mert rettenetesen fáradt vagyok, és legszívesebben ki sem kelnék az ágyból. Ma is épp csak megfőztem, de semmi másra nem volt energiám. De nem baj...minden megvár, ami az én feladatom.

2019. febr. 18.

Megkínozva

Ahogy azt sejtettem előre, volt részem ma mindenféle válogatott kínzásban a fülészeten. Először is ugye megnézték azzal a hegyes végű ízével, amivel ők kukkolnak. Aztán, amikor már megállapította, hogy ez egy irtó ronda halló járat gyulladás, és még a halló járatok is össze vannak szűkülve, közölte, hogy az nem csoda, hogy olyan borzasztó fájdalmaim vannak, ahogy az sem, hogy nem hallok semmit azzal a fülemmel. Közben már át is terelgetett a székből az ágy felé, és pillanatok múlva jött az a rész, hogy leszívják a váladékot. Hála a jó égnek nem láttam semmit, csak éreztem. Kapaszkodtam erősen az ágy szélébe, és még nem is volt vége...mert még befecskendezett valami gyógyszert. Még vissza is kellett ülnöm a székbe, hogy jódos gézcsík is kerülhessen a fülembe. Az antibiotikumot szedtem tovább, és holnap ugyanilyen kis kezelésre várnak szeretettel. Meg várhatóan a héten minden nap.
Az összes szörnyúség ellenére azért jót tett, amit csinált, mert azóta megszűnt az a feszítő érzés legalább. A hallásom is jobb lett, bár ugye be van dugva a fülem, úgyhogy mindegy is, hogy hallanék e, vagy nem..
Remélem, hogy a nehezén túl vagyok...

2019. febr. 17.

Még mindig

Nem akarom fülfájás bloggá alakítani a blogomat, úgyhogy erről a dologról csak annyit írok, hogy továbbra is komolyan jelen van, és uralkodik az életemen. Az mindenképpen komoly vigasz, hogy jobb perceimben tudom, hogy nem marad ez így.
Ma eladtuk Erik ágyát. Olyan ifjúsági ágya volt, ami alatt fiókok is voltak, aminek egyébként nagy hasznát vettük. Nem is volt vele egyébként semmi baj, csak épp Erik kinőtte, és egy ideje panaszkodott, hogy nem kényelmes. Múlt héten jött el az ideje, hogy végre nagyon komolyan foglalkozzunk a témával...vagyis leginkább Balázs, mert ő volt az, aki fényképezett, felraktam a képeket a helyi csoportba, meg talán a marketplace-re is. Péntek délelőtt bonyolította a fotózást, háromkor már jött is egy fiatalember megnézni. Aztán péntek este szólt is, hogy akkor ők megveszik. Ma meg már el is vitték...Az új ágy még nincs itt, szerdán hozzák, úgyhogy most addig Erik a felfújható vendégágyon alszik.
Erik egyébként mindenki közül a legcukibb velem. Folyton kérdez, hogy vagyok, utána olvasott több helyen is a témának, próbál segíteni. Ő az, aki még meg is nézte, hogy látszik e valami, amitől ilyen gáz a helyzet. Azt mondta, jajj anya....nem irigyellek amiatt, ami vár rád holnap. Ja...de nem fülfájós blog...és már megint itt tartok.
A tavaszi időnek nagyon örültem, még akkor is, ha most nem tudtuk úgy kiélvezni, ahogy szerettük volna. Az is nagyon jó volt, hogy a teraszra kilépve melegített a nap, és gyakorlatilag egész nap nyitva lehettek az ablakok...bárcsak így maradna ez .

2019. febr. 16.

Nem akármilyen meccsnap

Arra koncentrálok még most is, hogy voltak ennek a napnak nagyon jó részei is. Muszáj is erre fókuszálnom, mert negyed órája nyammogok egy zsemlét. De ne szaladjunk előre...koncentráljunk a jó részekre.
Úgy ébredtem, hogy jé, nem fáj a fülem, csak épp teljesen süket vagyok azon a felemen, meg olyan, mintha érzéketlen lenne. Miután kiörvendeztem magam ezen a nem fáj érzésen, azért kicsit elgondolkodtam, hogy remélhetőleg a süketség átmeneti állapot.
Délelőtt mostam egy adagot, felmostam a kutyáknál (mondom, jól voltam), közben voltunk vásárolni, meg készülődtünk a délutáni meccsre. Időben indultunk, tudtuk, hogy teltház lesz, nem akartunk a parkolás miatt idegeskedni. Nem is volt erre szükség, sikerült elég jó helyen megállni, volt időnk pénzt tölteni a cashless kártyára, nézelődni, élvezni a tavaszias időt. Kettő körülre beszéltük meg Ivetával a találkát, és sikerült is. Élőben is pont ugyanolyan kedves, közvetlen, mosolygós, mint bloggerként. Olyan volt, mintha mindig is ismertük volna egymást, de persze ez betudható annak, hogy sok-sok éve vagyunk egymás életének részesei, és így aztán nem lehetünk már idegenek. Nagyon kedves ajándékokat kaptunk tőle, a könyvükből is kaptam egy nekem dedikált példányt. ❤️ Nagyon remélem, hogy egyszer még lesz alkalmam viszonozni neki ezt. 😊
A meccs furcsán kezdődött, mert olyan helyre adtak el jegyeket, ami a valóságban nem létezik. Szimpla rendszerhiba, nincs ebben semmi szándékosság. Csak bosszantó volt, hogy fogalmunk sem volt, hol van a helyünk, a szektorban lévő rendező ember sem tudott segíteni. Végül az egyik főrendező kiderítette, hogy ez a probléma, amit fentebb írtam. Rajtunk kívül persze még voltak így sokan (a komplett szektorunk), és eltartott egy darabig, mire mindenki leült valahová, és nem azon problémázott, hogy ő hova vette a jegyet. Ez azért rányomta a bélyegét a hangulatomra, nem volt még az a ráhangolódás, ami máskor. De persze ettől még felejthetetlen élmény volt ez a mai meccs is, mindennel, ahogy volt. Sajnos nem nyert a Dac sem, és a Fradi is kikapott ma délután.
Azért szelfi készült ma is...
Itt még gond nélkül tudtam mosolyogni is. A meccsen végig be volt dugva a fülem, egyrészt féltem, nehogy belemenjen valami por, vagy belefújjon a szél, másrészt úgy éreztem, mintha úgy jobb lenne. Hát azt nem tudom, hogy emiatt e, vagy ettől teljesen függetlenül, de alig elindultunk haza, éreztem, hogy valami történik a fülemben. Egyszerre feszített, égett, fájt, csikizett, nagyon kellemetlen volt. Aztán kis idő múlva ez a történés átváltozott kegyetlen fájdalommá. Olyanná, amikor már tényleg el is sírtam magam. Kegyetlen kínokat éltem át a hata úton, egy idő után már az arcom bal fele végig fájt...A lórúgás fájdalomcsillapító kellett, meg egy fél óra, hogy mostanra lenyugodjon megint. Most azt érzem, hogy hétfőn a fülész bármit csinálhat velem, ha azt ígéri cserébe, hogy ezek a kínok megszűnnek végre.
Hajrá Fradi, Hajrá Dac. 💚💙💛 Hajrá fülfájásmentes napok.

2019. febr. 15.

És akkor ez lett belőle

Úgy tűnik, hogy jobb lett volna már rögtön az első jelre hallgatnom, és akkor, amikor az oldalam elkezdett fájni, nem dolgozni menni, hanem maradni a fenekemen itthon. És nem, amúgy nincs bennem mazochizmus, vagy ilyesmi, simán csak úgy éreztem (akkor még), hogy ez nem akkora baj, amitől ne tudnék dolgozni. Az mondjuk hiba volt, hogy tegnap is bementem, főleg annak fényében, hogy ma reggel kiderült, hogy ez a péntek az a péntek, amikor nincsen fülészeti rendelés. Így aztán minden reményem a háziorvosomban volt, hogy majd azért legalább valami antibiotikumot kapok tőle, mert abban biztos voltam már, hogy anélkül nem fogom megúszni.
A háziorvos minden reményemet felülmúlt, mert ahogy megnézte a fülemet, már mosta is a kezét, és készült, hogy hát akkor, ha nincs szakorvos, akkor azért ő majd rak bele gyógyszeres csíkot, mert "ez annyira csúnyán be van gyulladva, hogy már majdnem teljesen össze is nőtt, és nem fogom kibírni hétfőig". Aztán sietett közölni, hogy össze kell szorítanom a fogamat, mert rettenetesen fog ez az egész fájni, mire szétfeszíti ott belül. Nem részletezem az érzést, a horrorisztikus élményeim közé tartozik. De kibírtam, és csak az ajtóban kifelé rogyott meg kicsit a lábam. Kaptam antibiotikumot is, fülcseppet is, és hétfőn a fülészeten kell kezdenem. Aztán meg újra a háziorvoshoz is mennem kell, hogy felvegyen táppénzre, mert azt már ma leszögezte, hogy legalább egy hétig nem mehetek ezzel dolgozni.
A holnapi meccsre menéstől most még mindig azt mondom, hogy semmi sem tántoríthat el, de azért voltak bizonytalan pillanataim délután. Főleg, amikor az oldalam is újrakezdte a fájást. De nem hagyom magam..
A gyerekek jó fejek, Erik fülfájásilag a legmegértőbb, ő átélte párszor ugyanezt, még csöpögtetni is segít bele. Roli olyan óvatosan ölel, mintha valami porcelánbaba lennék, és mindig aggódva megkérdezi, hogy "nagyon fáj, anya?" Patrik pedig a maga gyakorlatiasságában már ígéretet tett, hogy ha nem boldogulok holnap a hajmosással egyedül, hát majd segít ő.

2019. febr. 14.

A helyzet ...

Azt hiszem, hogy a többség olyannak ismer, aki sem fel nem ad semmit, sem pedig meg nem adja magát egykönnyen. Én is ezt gondolom magamról, de ma többször is nagyon közel jártam hozzá, hogy vagy zokogva rogyjak le az ágyamba, vagy legalább hazarohanjak a munkából. (De mondjuk én voltam a marha, hogy egyáltalán bementem)
Az oldalam teljesen elviselhető állapotban van. Még kerülöm a hirtelen mozdulatokat, nem nyújtózkodom, mert akkor fáj, de nem komolyabb fájdalom, mint egy kiadós izomláz.
Viszont a fülem úgy bekeményített, hogy alig bírom elviselni a fájdalmat. Pedig szokva vagyok hozzá. De ez valami kegyetlen. A bal fülem fáj, és a fülem környéke is egybefüggő, kemény valami (talán nyirokcsomó?). A számat sem tudom rendesen kinyitni, és este ahhoz is fájdalomcsillapító kellett, hogy valamit tudják enni.
Holnap reggel megyek a fülészetre, és bármit vállalok, csak szüntesse meg ezt a kínt. Ráadásul nincs is túl sok időm betegeskedni, szombaton olyan meccsre megyünk Dunaszerdahelyre, amire fél éve várok már (és még Superwoman-nel is találkozni fogok) Úgyhogy drukkoljatok, történjen valami csodaféle holnap.

2019. febr. 13.

Ezt még nem is sejtettem

Amikor tegnap este azt a pár semmitmondó sort írtam, még csak nem is sejtettem, hogy mi vár még rám. Egy ölelés volt csak, ami a világ legjobb dolga tud lenni. Kivéve, ha abban a pillanatban a csillagokat látod a fájdalomtól, és csak a meglepettség az, ami a kitörni készülő könnyeket visszatartja. El sem tudom képzelni, hogy mi történt ott és akkor, de a fájdalom maradt velem. Egész éjjel többször is megébredtem rá, hogy sehogy nem jó, mert csak fáj a bal oldalam, nagyjából egy félkörben a mellem alatt.
Aztán hajnalban akkorát jajjgattam a fájdalomtól, hogy Balázs ijedten rohant be a szobába (szegény...hanyadszor jár már így velem). Megígértem neki, hogy elmegyek az orvoshoz. Leginkább attól félt, hogy infarktusom van.
Háromnegyed kilenctől fél egyig ültem az orvosi rendelőben. (Ha eddig nem voltam beteg...majd most) Az infarktust kizárta. 95 százalékban gyanítható valami mozgásszervi probléma, S maradék öt százalék megmaradt az embólia, légmell, ilyesmi diagnózisoknak. Röntgenen voltam, azon látszik valami 7 mm-es árnyék, de semmi több. Kaptam fájdalomcsillapítót, meg egy csomó jó tanácsot, hogy mire figyeljek, és mikor kell azonnal a sürgősségire indulni.
Ezek után egy óra késéssel, de mentem dolgozni. Addigra a fájdalomcsillapító már dolgozott bennem, és tök jól tartotta is a hatását estig.
Aztán most este megfajdult a bal fülem is....van egy bazi nagy pukli közvetlenül a fülem mellett is, meg egy nyirokcsomó a nyakamon is jól bedurrant...
Pedig még legalább a holnapi napot valahogy ki kéne bírni..

2019. febr. 12.

Kedd

Még csak kedd van, de szerintem volt már annyi minden ezen a héten, ami bőven elég is volt. Na nem, semmi extra, mindig csak a munka...ott is mindig az a rész jut, ami nem a móka és kacagás. De lesz ez jobb is.

2019. febr. 11.

Nem egyszerű

Hát én nem is tudom mi van velem, de mostanában mindig az van, hogy már hétfőn a pénteket várom, mint a megváltót. Ezeken a délutános heteken még sokkal inkább, mint olyankor, amikor reggeles vagyok. Mostanában büntetés minden ilyen nap, mert egész héten csak tízpercekre találkozom mindenkivel. Idő sincs semmire...mert az, aki kitalálta, hogy mindenre van idő, ha akarod, tuti, hogy nem járt több műszakban dolgozni. Mindent bele kell sűríteni abba a pár órába, ami rendelkezésre áll, mert munka közben nincs lehetőség sem interneten bármit megnézni, elintézni, sem másra. Ilyenkor, amikor délutános vagyok, legkésőbb fél 12-re mindennek készen kell lennie, főleg, ha még enni is szeretnék, mielőtt elindulok. Főzés közben ezerféle dolgot nézek meg, olvasok el, mert legközelebb este fél 10-kot lesz erre lehetőség. A közbenső időt egy érdekes burokban töltöm.
Este, mire én jövök haza, már mindenki fáradt, nyűgös, nincs kedvük beszélgetni sem. Én is fáradt vagyok, úgyhogy legtöbbször nem is akarom firtatni ezt a beszélgetés dolgot.
Na mindegy...majd csak lesz péntek is ezen a héten is.

2019. febr. 10.

Vasárnap


Valahogy így voltam ezzel én is ma megint. Ráadásul olyan furcsán is éreztem magam ma egész nap, mint akit kerülget valami kórság.. belülről fájtak a végtagjaim, és csak az ágyban fekvés gondolata csábított.
Azért erőt vettem magamon, és ma már került általam főzött ebéd is asztalra, de nagyjából ebben ki is merült minden tevékenység.
Ha holnap is így ébredek, igen tanácstalan leszek, hogy az orvoshoz induljak, vagy majd délutánra dolgozni.

2019. febr. 9.

Szombati elmélkedés

Ma is egy olyan szombat volt, amikor főzés helyett pizzát és hamburgert rendeltünk. Volt időm nyugodtan hajat mosni, meg Roli haját levágni, és még a helyi vállalkozásokat is támogattuk. Na és ugye még mosogatni sem kellett utána.
Néha ilyenkor eszembe jut, hogy milyen sz@ranyának számíthatok ilyen hozzáállással, mert nem elég, hogy nem főztem, még képes vagyok ilyen egészségtelen ételekkel etetni őket. Néha kapok is egy-egy furcsa megjegyzést emiatt anyámtól pl, akinek ez elképzelhetetlen. Mert ő maximum akkor nem főz, ha van előző napról maradék. Azt meg el sem tudja képzelni, hogy lehet egy hónapban kétszer is pizzát enni. Ez utóbbira mondtam neki, hogy pont úgy, mint mondjuk minden héten pörköltet is akár.
Igaz, hogy még magamnak is nehezemre esett kilépni a saját árnyékomból, és néha önző módon csak magamra gondolni, és azért nem csinálni valamit, mert nincs hozzá kedvem. Erre nekem semmi minta nem volt az életemben, arra viszont volt bőven, hogy mik az elvárások egy nővel szemben. Nem kimondott elvárások, hanem azok, amik generációról generációra öröklődtek. Én csak mártírságnak hívom, mert így a legegyszerűbb összefoglalni. Gyakorlatilag mindent felölel, onnantól kezdve, hogy minden, ami a lakáson belüli dolog, azt a nőnek kell elvégezni. Azt láttam mindig, hogy ha törik, ha szakad, minden nap (pontosan délben) friss ebéd kell az asztalra. Aztán rögtön le kell szedni az asztalt, azonnal el kell mosogatni (mert mi van, ha jön valaki?). Ezen kívül minden nap minden percében reggeltől estig folyton tenni-venni kell, mert egy nőnek ez a sorsa. Betegen is menni dolgozni, aztán otthon kezdeni mindent elölről...
De látom azt is, hogy mindez hova vezet. Látom anyámon, aki az idén még csak hatvan éves lesz, hogy már teljesen be van fásulva, és minden beszélgetésünk kilencven százaléka arról szól, hogy neki épp miért rossz aznap. Látom a munkamániás kollégáimat, akik csak ott bent élnek, és minden érzelmet, energiát abba fektetnek, hogy a saját fontosságukat erősítgessék. Ők azok, akik bejárnak betegen is dolgozni, és kibeszélik azokat, akik betegen orvoshoz mennek, és otthon maradnak, amíg meg nem gyógyulnak.
Látok egy csomó példát magam előtt, amit szeretnék elkerülni. Nem könnyű bevallani magamnak, hogy bizony, most olyan időszaka van az életemnek, amikor le kell mondanom a tökéletesség látszatáról annak érdekében, hogy később legalább nyomokban emlékeztessek még saját magamra.
Talán jó után járok, és egyre többször fordulhat majd elő olyan, hogy bűntudat és önmarcangolás nélkül fogom magam jól érezni a bőrömben.

Ma is volt meccsnap, csak ezúttal a tévén keresztül biztattuk a csapatunkat. Utólag azt hiszem, jobb is így, mert a helyszínen biztos a guta ütött volna meg a kilencvenharmadik percben kapott egyenlítő gól miatt. Itthon csak káromkodtam egyet... Újpest-Fradi 1-1. Lesz ez még jobb is...

2019. febr. 8.

Extra nap

Nem csodálom, hogy olyan kevés blogposzt születik mostanában. Tíz évvel ezelőtt sem volt ilyen nehézkes a blogger felülete, mint az elmúlt egy-két hétben. Néha perceket kell várni arra, hogy egyáltalán betöltse az oldalt, ahol írni lehet. De majd biztos változik ez...rem remélhetőleg javuló tendenciát mutat majd.
Eltelt az extra szabadnap. Nem történt semmi rendkívüli, szinte ugyanazt csináltam, amit szombaton szoktam, kivéve, hogy végig tudatában voltam annak, hogy még nincs is szombat. Ettől lett olyan igazán extra ez az egész nap, mert az aztán jó érzés, hogy még mindig van két és fél napon addig, amíg majd megint dolgozni kell menni.
Kívàncsian várom, hogy tényleg lesz e olyan jó idő hétvégén megint, mint múlt héten. De jó is lenne...
Amúgy meg volt ma részem meglepetésben is...már rögtön reggel.🙏❤️ Remélem, hogy októberben nagyon boldogan fogjuk énekelni sokrzren, hogy "az éjjel soha nem érhet véget..." Addig meg mindent megteszünk, ami csak telik tőlünk..én őszintén hiszem, hogy együtt meg tudjuk csinálni.



2019. febr. 7.

Most így

Azt jól megtanultam az elmúlt években, hogy semmiképpen sem szabad a végletekig hagyni semmit. Vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy tudni kell, mikor kell abbahagyni, szusszanni egyet.
Ez most egy ilyen pillanat. Így aztán ma délután már el is kezdődött a hétvége.
Lehet, hogy ez ilyen havi tendencia lesz az idén, mert kb egy hónappal ezelőtt is pont így volt.
Most még ez tartható is, de aztán majd kicsit spórolni kell a napokkal. A nyaralásra is kell egy csomó nap (hála az istennek, az idén sem lesz rövid nyaralásunk)

2019. febr. 6.

Hogy lesz?

Nem volt még rà elég időm, hogy rendesen utána olvassak a gmail fiókokat érintő változásokat. Valami rémlik, hogy mintha olyan infó is lett volna az emailben, hogy a felhőből is törölnek mindent.
Aztán most szöget ütött a fejembe , hogy akkor ez az akármi változás érinti vajon a blogger felületet is? Kezdjek el őrült tempóban mindent lementeni vajon, hátha tíz évnyi emlék megy a levesbe...?
Na majd hétvégén talán lesz elég idő/energia rá, hogy rendesen utána járjak. De ha valaki tudja, nehogy magában tartsa.

2019. febr. 5.

Virágom, virágom

Nem volt jellemző rám, hogy bármilyen virág is szeressen nálam. Eddig leginkább mind öngyilkosságba menekült. De persze nem vettem én ezt magamra, tudtam én akkor is, hogy a kis lakásban nem voltak ideálisak a körülmények.
Azóta meg már kárpótolt a sors, és most is virágzik az összes orchidea. Meg hát egy kis tavaszt is loptam a lakásba. Hátha sikerül igaziból is előcsalogatni. Legalább a napsütést..





2019. febr. 4.

Hétfői ahogyeszembejutott

Az egész ország Super bowl lázban égett tegnap éjjel. Én tovàbbra sem értek egy kukkot sem az amerikai fociból, semmi nem jön át nekem belőle, kivéve, hogy van touchdown. De hogy az mi, azt aztán már nem tudom.
Hajnalban arra ébredtem, hogy még nincs vége, és félálomban érzékeltem, hogy még négy perc van hátra. Magamban jól ki is röhögtem mindenkit, aki ezért éjszakázott, aztán pár perc múlva kiderült, hogy Patrik is végignézte. A négy perc már tartott vagy tíz perce, amikor végleg elvesztettem a fonalat, de aztán valahogy csak vége lett, és ahogy hallottam, az győzött, akit várták, csak nem nagyon volt izgalom. A stúdiókapcsolást még láttam, és akkor meg az ragadta meg a figyelmemet, hogy jé, ez a músorcezető csávó követ engem instagramon. Gondolom a fradi a kapcsolódási pont. Vagy nem tudom.
Egyébként ez az Instagram valahogy nem akar nekem bejönni. Van, használom is, de mégis tök jól meg is vagyok nélküle. Furcsa nekem az a tök személytelenség, ami ott van. Hashtag hegyekben veszik el mindenki, és minden. De lehet, hogy szimplán csak nem jól használom, mert egyébként meg tudom, hogy nagyon sokan szívesebben használják, mint a facebookot. Igaz, ez utóbbit is sokkal kevesebbet használom már, mint régen, mert mióta van ez az algoritmusos marhaság, meg megszűnt az a funkció, ahol én a saját ismerôseimet listába rendezhettem, egyáltalán nem olyan, amilyennek szerettem.
Mondjuk ezek nem nagy problémák.
Voltunk ma az okmányirodában (vagy kormányablak?), Roland új személyijét intézni. Legutóbb Erikkel voltam három éve, azóta rengeteget fejlődött minden. Az ügyintéző hölggyel meg is beszéltük, hogy jó ez az irány, és talán a következő harminc év elég lesz arra, hogy megszűnjön a gépi dolgok "lepapírozása", mert akkor működik ez majd jól. (Móni, eszembe is jutottál, hogy talán te is pont akkor valami ugyanilyen csináltál) Minden lehetőséget elfogadtunk, így lesz a chipben ujjnyomat, értesítendő telefonszám, taj szám, adóazonosító... aztán majd csak lehet használni is valamire azt a chipet. Mondjuk azt nagyon remélem, hogy a telefonszámainkat sosem kell belőle kinyerni.

2019. febr. 3.

Félévik

Van itt olyan bizonyítvány, amitől bizony illett volna sokkot kapnunk, a gyereket minimum a tanév végéig eltiltani mindentől, amihez nem kapcsolódik tankönyv, meg mindenféle válogatott büntetéseket kieszelni. De az a helyzet, hogy bennünket tényleg nem érdekel ez az egész jegymizéria, így semmi ilyesmi nem történt. Beszéltünk róla, nagyjából tisztában van vele, hogy mi volt az, ami rajta múlott, ezen majd próbál változtatni. A többi meg, ami nem rajta múlik, szóra sem érdemes...
Azt hiszem, a legjobb példa lesz majd rögtön erre a hozzáállásra részünkről rögtön a másik bizonyítvány. Merthogy van ilyen, hogy valaki későn érő típus. De ha valami benne van, az előbb-utóbb elő is kerül.


Patriknak nincs ilyenje. Róla lehet mondani, hogy hozta a maga számára kijelölt "kötelezőt", egyetlen kivétellel minden ötös lett. A szociológia sikerült hármasra, de szerintem nagyon büszke lehet magára. Láttam pár könyvet, amit olvasott, beszélt azokról a dolgokról, amiket tanul...hát...van, amikor (ahogy Erik mondaná) teljesen vakon vagyok. De az már most látszik, hogy nagyon jó döntés volt tőle ez a szak, mert a szakmai tárgyakért rajong, nagyon érdekli minden, és olyan otthonosan érzi magát, mint aki oda született.

Nekem meg tök jó, hogy ennyiféle gyerekem van.

2019. febr. 2.

Meccsnap

Nem fogom borzolni a kedélyeket semmi olyannal, ami megosztó lehet,(bár itt kezdődik a blogolás halála, amikor patikamérlegen méricskélem, hogy mit írok és mit nem) egyszerűen csak elmesélem, hogy milyen jó volt ma újra ott lenni a Groupama Arénában. Fantasztikus hangulat volt, nagyon sokan voltunk, akik mind ugyanazért mentünk ma is. A meccs jó volt, pörgős, mozgalmas, csak pár percekre volt kisebb megtorpanás, némi tanácstalanság. Kemény ellenfél volt a Honvéd, de pont ettől volt ez jó.
És aztán...a nyolcvanharmadik percben végre sikerült gólt szerezni. Az a Böde Dani rúgta, aki a szurkolók legnagyobb kedvence, akinek voltak problémái a vezetéssel, de most talán akkor kezdődhet egy új fejezet.
Fergeteges élmény volt ma is, rengeteg energia éledt fel bennem az egésztől.
Készült családi szelfi is...rögtön kettő is...


2019. febr. 1.

Kezdődik..


Amilyen nyögvenyelősen telt el ez a hét, egészen biztos, hogy lesz olyan része a hétvégének, ami teljesen haszontalan, de nagyon jól fog esni. Rögtön holnap este akár lehet is ennek tekinteni, hogy akármilyen idő lesz is (eshet eső, fújhat szél...) végre megint szurkolhatunk a csapatunknak. A héten már folyamatosan ennek a szombat estének a bűvöletében éltem, folyamatosan dúdolgattam magamban a dalokat, elképzeltem a szurkolást, a gólörömöket. Másoknak ez pl teljesen haszontalan időtöltés, ráadásul ugye külön sikk is a focit, és a stadionokat utálni mostanában, de az, hogy mások mit gondolnak, pont nem érdekel. 😊 Nekünk jó lesz, és ez a lényeg.
Természetesen lesz a hétvégén hasznos tevékenység is, mint mindenkinél nagy általánosságban, mert enni is fogunk, meg tiszta ruhára is igencsak szükség van.
És végre együtt fogunk enni is mindannyian, mert ez még a héten nem adatott meg.
Ja, és igen...a családi szelfik is kezdődnek megint..