2022. dec. 19.

Az van

 ...hogy nagyjából két órát aludtam, négy után kelni kellett, mert ötre mentünk dolgozni. Úgy egyébként lefeküdtem én 11-kor, csak épp úgy jártam, hogy képtelen voltam elaludni. Csak forgolódtam, próbáltam megtalálni azt a pózt, ami majd elég kényelmes lesz ahhoz, hogy végre tudjak aludni. Persze amikor hajnalban kelni kellett, akkor már tudtam volna bármeddig aludni. 

Egész héten ilyen korán megyünk, cserébe fél kettőkor már jöhetünk haza. Van is még dolog bőven, azon nem is aggódom, mert tudom, hogy meglesz minden. 

Azon viszont aggódom, hogy az idén nem sikerül megtalálni azt az egy valamit, ami meglepetés lehet, és igazi örömöt szerez. Borzasztóan bánt és frusztrál, mert nagyon szeretném, ha legalább egy-egy ilyen valami lenne mindenkinek. 

Balázs ezt nem igazán érti, ő kategorikusan kijelentette, hogy nem veszünk senkinek semmit, mert majd lesz itt még El meccs, meg nyaralás, ez mindegyik ajándék. Ami egyébként igaz, természetesen, és én sem toronyórát gondolnék, csak valamit, amitől mindenki arcán lesz egy olyan igazi mosoly. 


2 megjegyzés:

  1. Én ezt nagyon megértem. Felnőtt gyerekeim, családom, mindenki azzal jön, hogy semmi nem kell. Én meg nem értem hova tűnt az érzés, hogy ajándékozni jó. (Én is kos dologra gondolok)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, ezt az érzést kinyírta ez a "bármikor bármit megvehetünk" világ.

      Törlés