Gyermek volt minden óriás

 Ma gyermeknap alkalmából mi elmentünk a munkahelyi barátokkal grillezni, beszélgetni. Roli itthon maradt, Erik még nem érkezett haza, Patrikot meg egyébként sem vártuk ma, így aztán ezt a gyereknap dolgot teljesen szkippeltük. Igaz, nálunk sosem volt ennek a napnak különösebb jelentősége, mert mindig úgy volt, hogy a lehetőségeinkhez képest minden nap gyereknap volt. Gyakorlatilag róluk szólt mindig minden, és ez nekünk így volt jó. 

A grillezős nap jól sikerült, finomat ettünk, jót beszélgettünk, fél hétkor csak azért indultunk haza, mert jött az utolsó vonat, amivel onnan haza tudtunk jönni. Az tök jó meglepetés volt, hogy Erik és Roli ott vártak minket az állomáson, és együtt sétáltunk haza. 

Szombat

 Nem sokszor van ilyen, de ma kifejezetten jól esett, hogy nagyon ki sem kellett mozdulnom itthonról. Balázs dolgozott, a fiúk közül csak Roli volt itthon. Tettem-vettem egész nap, de semmi megerőltető dolgot nem csináltam, kicsit most visszafogottan csinálom a dolgokat. 

Este megnéztük a BL döntőt. Nagy dolog, hogy Budapesten volt. Részemről egyik csapat sem tartozik a kedvelt csapataim közé, de szívesebben láttam volna Arsenal győzelmet. Nem így lett, az utolsó tizenegyesrúgás nem sikerült az Arsenalnak. Azért remélem a PSG szurkolók visszafogottan ünnepelnek majd, és nem gyújtják fel Budapestet. 

Nem könyves, de péntek

 Azt hiszem, elég jól ismerem magamat. Tegnap este írtam, hogy pont olyan érzés, mint amikor a nyugtalan láb szindrómám volt, és úgy telibe találtam, hogy már éjszaka jelentkezett is egy jó kemény "roham" formájában. A lábam átmenetileg megkönnyebbült utána, de még délelőtt is nagyon rossz volt a közérzetem. Próbálom előszedni az összes információt, amit akkor mondtak róla, nyomom a magnéziumot magamba, amennyit csak tudok, igyekszem minél többet járatni a lábamat, meg nyújtani. Az ülés kínszenvedés, de igazából semmi sem az igazi még. Kell pár nap biztosan, mire valamelyest helyrerázódik majd. Jó, nagyobb bajom sose legyen. 

Délután volt itthon Patrik. Most majd két hétig nem találkozunk, mert jövő héten megy nyaralni a barátaival, úgyhogy jó volt, hogy ma is találkoztunk. Olyan fura egyébként, hogy mindig az van bennem, hogy nem szabad hazaengednem üres kézzel, de ma például nem tudott vinni semmi kaját. Megoldja magának, de mindig jobban szeretem, ha kicsit tudok róla gondoskodni. 

Erik délután elment Pestre, majd csak vasárnap jön haza. 

És kb ennyi idő az, amit képes vagyok egy helyben ülni.

Munkanap

 Szerencsére ez most egy olyan hétkezdés nekem, ami nem hétfő, hanem csütörtök. Bőven elég is lesz ez a két nap a munkából. Kicsit sem vagyok még itthon fejben, és amennyire mégis, ahhoz meg aztán semmi köze a munkának. 

Ma hattól fél háromig dolgoztam, utána itthon ebédeltünk (Erik is reggeles), és mentünk Patrikhoz. Vittük neki a függőfotelt, amit még a két öccsétől kapott karácsonyra, csak eddig mindig volt valami, ami miatt nem került el hozzá. A közlekedés katasztrófa volt odafelé is, hazafelé is, mindenki az utakon volt. 

A lábaim még mindig nem az igaziak, kb az az állapot, mint amikor régen volt az a nyugtalan láb szindrómám. Vettem is be magnéziumot, pedig már a gondolattól is hányingerem volt. Valahogy le kell ezt győznöm, mert most egy darabig szednem kéne. Na majd kitalálok valamit. 

Újra itthon

 Ma délelőtt véget ért a máltai kalandunk. Azt nem mondom, hogy utoljára jártunk itt, mert el tudok képzelni a jövőben is egy pár napos kiruccanást ide. Az időpontot lehet, hogy másképp választanám ki, mert bár most is tökéletes volt minden, mégis valamiért októberben kicsit jobb volt a feeling. (Valószínűleg azért, mert akkor itthon már bőven kabát kellett, ott meg elég volt egy póló is, és ez önmagában egy hatalmas élményt nyújtott) 

Reggel még kávéztunk egy jót a mostanra bejáratott kávézónkban, aztán összepakoltunk mindent, rendet raktunk. Megrendeltük az ubert, ami kivitt a repülőtérre, és tulajdonképpen nem is volt már semmi más dolgunk. 

A repülőtéren még teljesült egy bakancslistás vágyam is..

A repülőút teljesen rendben volt, legalábbis az a rész, ami a pilótán múlott. Egyébként én borzasztóan nehezen viseltem most azt, hogy ülni kell, minden baja volt a lábaimnak, alig vártam, hogy Budapestre érjünk. 

Éppen a viharfelhők előtt érkeztünk meg, láttuk még fent, ahogy közelednek velünk együtt Magyarországra (csak lehagytuk)

Itthon kipakoltunk, bevásároltunk. És lélekben készülünk arra, hogy holnap vissza kell térni a valóságba, és menni kell dolgozni. 

Máltai szülinap

 Annyiszor írtam már, hogy milyen fantasztikus meglepetéseket szerzett nekem a családom az elmúlt években.  Ez a mostani nem volt már mostanra meglepetés, hiszen tudtam már egy ideje, a visszaszámlálóba is úgy írtam már be, hogy máltai szülinap, de semmit nem vett el az élményből. 

Soha életemben nem gondoltam volna, hogy én, a kis vidéki, egyszerű lány, akinek gyerekkorában még márkás ruhát sem tudtak venni sosem, egyszer majd egy máltai tengerparti strandon töltöm a szülinapomat.

Pont olyan volt ez a nap, amilyennek én szeretem. Napsütés, gondtalanság, tenger, élmények. 

Az nyilván nagyravágyó lenne, ha azt mondanám, ezentúl minden szülinapomat így szeretném tölteni (bárhol a világon). De ha csak ez az egy adatott meg, akkor is boldog vagyok már. 

Valletta és Birgu

 Ma kirándulós napot tartottunk. Nagy távolságok nincsenek Máltán, legalábbis abban az értelemben biztosan nem, mint otthon, mégis úgy, mint akár Cipruson, akár Tenerifén, bármerre is indul az ember, mindig mást lát. Ugyanaz a tenger másféle kék Vallettában, mint Birguban, vagy akár a St. Paul öbölben. Valletta önmagában is ezerféle, mert a történelmi városrészek mellett (sőt, konkrétan ott, akár az ősi falak között is) tökéletesen megfér mindenféle modern és újszerű dolog. Ezt egyébként mesterien művelik, mindenhol. Olyan ez az ország, ahol tényleg el lehet felejteni mindent, mert mindenhonnan a vidámság árad felénk, nem lehet gondokkal foglalkozni olyankor, amikor már kora reggel csak a felhőtlen égbolt és a ragyogó napsütés van jelen. (Mondjuk ebbe bele tud rondítani, ha olyan huszonéves fiatalok is az utastársaid, akiknek egyfajta hobbi egymás cseszegetése)Hozzá a tenger miatti kicsit párás levegő, és az a rengetegféle kék szín, amivel nem lehet betelni. Az, hogy tengerkék, egészen más színt jelenít meg most már a szemeim előtt. 

Nem is tudom ezeket az élményeket igazán jól elmesélni, talán megmutatni sem, mert nincs az a fotó, ami teljesen vissza tudja adni a látványt. Azért megmutatnia megpróbálom. 

Pünkösd vasárnap

 Egészen érdekes tapasztalás, hogy egy nálunk "katolikusabb" (ez gondolom azért nem egy létező szó, de egyszerűbb ezt használni most) országban Pünkösd vasárnap nem úgy ünnep, hogy zárva vannak az üzletek. A kisebb, családi vállakozások nem feltétlenül dolgoznak, de minden más zavartalanul működik. Azt nem mondom, hogy jó ez így, mert személy szerint azt gondolom, hogy tök jó az, hogy azért legalább az ország egy részének (a szerencsésebb felének) van lehetősége ezeken az ünnepnapokon plusz szabadnaphoz jutni. Most azért a mi dolgunkat turistaként megkönnyítette, hogy ők így állnak ehhez hozzá, nem kellett külön vadászni semmire, hogy vajon mi van nyitva, mit lehet, mit nem. 

Már tegnap eldöntöttük (sőt, igazából már otthon), hogy ma biztosan strandolni fogunk. Szerencsére az időjárás is így gondolta, nem csak mi. Az fura, hogy minden applikáció szerint 24-25 fok van, de legalább 32-nek érződik. Uberrel mentünk a strandra, mert elvileg vannak tök jó buszjáratok, amikkel bárhová el lehet jutni, de négyünknek nem feltétlenül olcsóbb megoldás. És ez az uberes verzió kényelmesebb is. 

A Ghadira bay-i strandra mentünk, az előző máltai utunkon ez tetszett a legjobban, itt sekély víz van, lassan mélyül, és nagyon szép hely is. 

A tenger nekem még hideg, 19 fokos kb, ezért én leginkább csak a látványban gyönyörködtem. Párszor azért bementem, próbálkoztam, de pár perc séta után éreztem, hogy ez nem az a hőmérséklet, ami jól esik nekem. Csalós volt, mert egyébként a homok annyira forró volt, hogy alig lehetett menni benne. Azért jól éreztük magunkat, a fiúk természetesen kevésbé voltak erre a hőmérséklet dologra érzékenyek. 

Visszafelé félútig mentünk csak, a St. Paulo öbölnél sétáltunk még egy nagyot. Az a rész nagyon szép, és sokkal felkapottabb is, mint Msida, ahol a mi szállásunk van. Jó sokan voltak mindenhol. 

A tegnap esti degeszig jóllakottság után ma inkább csak egy -egy pizzát rendeltünk, az is bőven elég volt. 

Málta

 Ma délelőtt elindultunk a repülőtérre, hogy egy újabb kaland vegye kezdetét. Az úticél Málta, mert vissza akartunk jönni, és tök jó áron találtuk a repülőjegyeket akkor, amikor tervezgettük. Így aztán most jöttünk vissza. 

Már a repülőtéren ért egy nagyon kellemes meglepetés. Épp a beszálló kapu felé sétáltunk, amikor egy férfi hang mögöttem kimondta a nevem némi kérdő hangsúllyal. Megfordultam, hogy megnézzem ki lehet az, de hirtelen fogalmam sem volt, ki lehet ő. Aztán persze bemutatkozott, és örömmel ismertem fel benne Eszter barátnőm fiát. Pár mondatot váltottunk, és fülig érő szájjal mentem tovább. Tök jó érzés volt, hogy sok év után is még felismert, és nem ment el mellettem. (Ahogy elmondása szerint én korábban mellette)

A repülőút ma kevésbé volt élvezetes, mint eddig bármikor, sem a felszállás, sem a leszállás nem volt zökkenőmentes teljesen. Ilyen is van. Azt gondoltuk egyébként, hogy most majd nem lesz akkora kontraszt, mert otthon is jó meleg van már, de tévedtünk, mert itt másképp süt a nap. 

Délután értünk csak ide, háromkor szállt le a repülő, így ma már nagyon komoly programunk nem volt. Elfoglaltuk az apartmant, elmentünk a sparba gyümölcsöt és üdítőt venni. Kicsit később vacsoráztunk a tengerparton, mindenki degeszre jól lakott, pedig meg sem tudtuk enni az összes ételt, amit kihoztak. 

Könyves péntek

 Két hét kellett hozzá, hogy ezt az elképesztően szomorú, és mégis valamiért reménykeltő könyvet elolvassam. Nem volt könnyű történet, a főhősnő igencsak nehéz életet kapott. Bővelkedett történésekben, hatalmas utat tett meg szó szerint is, és átvitt értelemben is. 

Olyan könyv ez, ami úgy zaklat fel, hogy közben mégis van benne valami megnyugtató is, valami, amitől egy pillanatra sincs semmi kétség az emberben, hogy bármit túl lehet élni, és bármit ki lehet bírni. 

A világ, amiben játszódik, és a korszak kicsit távol áll tőlem, de nagyon kevésszer zavart ez olvasás közben. 

Gizusnak köszönöm az ajánlást, nem bántam meg, hogy hallgattam rád. 

Már majdnem

 Egész héten borzasztó rosszul alszom. Illetve ez így nem igaz, mert csak az elalvás megy nehezen, utána már nincs gond. Emiatt aztán a reggelek mindig komoly kínlódással indulnak, mert felkelni pont olyan nehéz, mint elaludni. Az okát nem nagyon értem ennek az egésznek, mert fáradt vagyok, és álmos is, mégis csak forgolódok másfél órán keresztül legalább. Most este vettem be egy melatonin tablettát, kíváncsi vagyok rá, hogy segít e. 

Napközben nem nagyon történt semmi, délután itthon megcsináltuk az ebédet, aztán kitakarítottam a sütőt, rendbe raktam a konyhát, még ilyen szokásos apróságokat megcsináltam. 

Annak egész nap örültem, hogy már majdnem péntek van. 

Szerda

Évek óta mondogatom, és évről évre biztosabb is vagyok benne, hogy nem csak a levegőbe beszélek ezzel, hogy én bizony napelemmel működöm. Teljesen más a közérzetem ilyenkor, minden sokkal könnyebben megy, másképp látom a világot, másképp hatnak rám a mindenféle események. Ami a múlt héten nehezemre esett, vagy teljességgel elképzelhetetlennek tűnt, azt most könnyedén megoldottam. Pedig egyébként másképp érzékelem én is már a hőmérséklet emelkedését, mint pár évvel ezelőtt, de továbbra is sokkal inkább így, mint fázva. 

Mondjuk a heti hangulatomon biztosan sokat segít az is, hogy tudom, szombaton utazunk. 

 

Keddi szomorú hír

 Szomorú nap ez, elment egy nagy színész, akit szerintem mindenki szeretett. Mindenki ismerte a hangját, mindenki látta valamelyik filmben,vagy színdarabban. Én egészen a mai napig nem tudtam, hogy beteg. Igaz, az ilyesmi nem tartozik a nagy nyilvánosságra. 

Megrendültem a hír hallatán. Remélem, hogy Zolit nem felejtette el felhívni.. 

Újabb hét

 Ma újabb hét kezdődött. Rögtön úgy kezdtem, hogy fél éjszaka ébren voltam, és aztán persze alig bírtam reggel felkelni. Nem tudom amúgy, hogy miért nem tudtam aludni, csak forgolódtam, pedig mielőtt lefeküdtem, már jó álmosnak éreztem magam. 

Ma volt nálunk belső audit. Kicsit túlpörögte minden vezető, már múlt héten is teljes készültségben volt mindenki, pedig most már olyan sokszor abszolváltuk ezt élesben is, hogy azt gondolná az ember, mindenkinek minden a kisujjában van. Ami egyébként így is van, csak mégis valamiért kell ezen a szinten tartott rettegés az ilyen helyzetekben. 

Nagyjából biztos voltam benne, hogy majd én kapom a nyomonkövetési feladatot, és így is lett. 

Délután korán hazajöttem, és így volt bőven idő még gyalog menni vásárolni, kényelmesen csak úgy lenni. Megnéztük a sajtótájékoztatót a kormányülés után, jó hosszú volt most is. Kíváncsian figyelem minden nap az újabb és újabb eseményeket, érdekes időszak ez Magyarország életében. 

De a legjobb része a hétnek ez lesz..

Vasárnap

 Olyan nap volt ez, amikor nagyon a lakást sem kellett elhagyni. Egész nap esett, és fújt a szél. Jó, azt tudom én is, hogy az eső kell, de a szél és a hideg nem lett volna muszáj mellé, nyugodtan eshetett volna úgy is, hogy közben van legalább húsz fok. 

Mindegy végülis, nem volt halaszthatatlan kültéri programunk. Végre kipróbáltam az új kárpit tisztítót, amit múlt héten vettünk a lidlben. Nagyon meg vagyok vele elégedve, szépen ki tudtam vele takarítani a kanapémból a foltokat, és még úgy is egész gyorsan száradt, hogy ablakot nem tudtam nyitni. Szeretni fogom szerintem. És az is tök jó, hogy nem egy batár méretű gép, könnyen el is fér. 

Megcsináltam a szokásos házimunkákat is. Menet közben elvitázgattunk a mindenféle terveinkről. Általában az utazások terén nagy egyetértés, és gyors döntések születnek nálunk, minden más elég nyögvenyelős. De nincs ezekből gond , előbb -utóbb minden megvalósul majd. 

Utolsó meccsnap

 Nem csak ebben a szezonban, hanem várhatóan hosszabb időre (vagy ki tudja meddig).Már tavaly is úgy volt, hogy nem lesz új bérlet, mert nagyon sok pénz egy évben, amit erre költünk. Aztán mégis lett, de azt hiszem, mindannyian megbántuk, mert ez a ráadás év már nagyon nem azt adta vissza, amit beletettünk mindannyian. Itt nem arról van szó, hogy nem lettünk az idén bajnokok, hiszen ez egy várható esemény volt, hogy egyszer megtörténik, sokkal nagyobb és komolyabb csapatokkal is előfordul. Sokkal inkább befolyásolta, hogy az év (fociév) szinte száz százalékban fáztunk a meccseken, hogy már semmilyen téren nem éreztük azt, hogy valóban számítana bármit is bárkinek, hogy akármit is félretéve ott vagyunk a lelátón. Nem kell ehhez az érzéshez sok egy szurkolónak, elég, ha azt érzi, hogy mindenki, aki a pályán van, pont annyira küzd, mint amennyire egy szurkoló tenné, ha ott lenne. 

Az utolsó meccs egyébként nagyjából olyan volt, mint az egész szezon. Voltak borzasztó percek, voltak unalmas időszakok, és voltak gólok, amik kicsit visszaadtak a reményből. 

Biztosan furcsa lesz majd, amikor kezdődik a bajnokság, hogy nem kell minden egyéb program esetén figyelni, hogy lesz e aznap meccs, vagy nem, és hogy nem indulunk majd a helyszínre, de majd lesz más. 

Délelőtt fodrásznál voltam, szerencsére pont akkor nem esett, így oda -visssza csak a szatyorban volt az esernyő. 

Patrik is volt ma itthon, együtt ebédeltünk, aztán ő ment a barátai szülinapját ünnepelni, mi meg ugye a meccsre. 

Nincs könyves péntek

Egész egyszerűen azért, mert nem olvastam el a héten, amit elkezdtem. Majd talán a jövő héten már végzek vele. 

Az már reggel jó hír volt, hogy ma péntek van végre. Nem volt könnyű felkelni, és nem volt könnyű kitartani sem addig, amíg haza lehetett indulni, de így lett.

Délután voltam megcsináltni a körmeimet, meg vásárolni, és nagyjából ennyi volt a nap. 

Csütörtök

 Frontok jönnek -mennek egész héten. Rég nem éreztem már meg ennyire ezeket, mint most. Azt nem tudom, hogy azért van egész héten ilyen furcsa hangulatom, lett ezek befolyásolják, vagy azért érzem meg ennyire a frontokat, mert amúgy sincs túl jó kedvem. A végeredmény szempontjából mindegy, de mégsem. 

Ez a tavasz sehogy sem tud igazán kibontakozni, pár igazi jó nap volt csak, a többi meg ilyen felejthető. Pedig egyébként mennyivel jobbak az olyan napok, amikor jó idő van, süt a nap, mint ezek a szeles, borús napok. Persze, én is tudom, hogy mindenki várja a kiadós esőt, mint a messiást, de általában az van, hogy ha esik is, utána hetekig fúj a szél. 

Amúgy tényleg, tegnap is néztem a sajtótájékoztatót, ahol szó volt az aszályról, meg a vízgazdálkodásról, és azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg miért nem foglalkoztak ezzel többet, jobban azok, akikre ez bízva volt? Nekem ez ilyen magyar "betegségnek" tűnik, hogy sosem (vagy nagyon kevesen és nagyon ritkán) foglalkozunk eleget azzal, hogy előre gondolkodjunk, megelőzve a kritikus helyzeteket, hanem inkább utólag kapkodunk. Pedig tegnap is elmondta az a vízügyi szakember, hogy bánnak megoldások, és lehet másképp csinálni. De akkor miért nem? Mint ahogy azt sem értem, hogy pl már húsz évvel ezelőtt is láttam Győr környékén nagyon sok nagy területű földeken öntözőrendszereket, vajon ebbe az irányba miért nem mentek el többen, akár valami olyan megoldással is, hogy az esővizet dolgozzák vissza öntözésre. Ezek biztosan borzasztóan költséges beruházások, de én mindig úgy gondolkodtam, hogy ami hosszú távon szolgál engem, vagy a megélhetésemet, abba érdemes befektetni. De persze, tök laikus vagyok a témában, és lehet, hogy simán csak könnyen kibicelek. 

Szerda

 Ez ma nekem nagyon szenvedős nap volt. Nem tudom, hogy fogjam az időjárásra, vagy a hidegfront nélkül is ilyen lett volna, de nagyon nyűgös voltam egész nap. Kb úgy, mint amikor legjobb lenne az ágyból ki sem kelni, mert úgysem jó semmi. Álmos is voltam egész nap, kedvem sem volt semmihez, így aztán borzasztó lassan telt a munkaidő.

Itthon egy fokkal azért jobb volt, de messze volt attól, amivel elégedett lennék. 

Na de nem lehet mindig minden jó. 

Kedd

 Ma tök jó rövid napom volt a munkahelyen, mert már fél egykor indultam haza. Időpontom volt délután a nőgyógyászatra, így volt időm itthon még lezuhanyozni és kényelmesen elkészülni. 

A doktornő tüneményes volt, nagyon meg voltam vele elégedve. Minden kérdésemre türelmesen válaszolt, megvizsgált, megcsinálta a szűrést. Kaptam egy pár beutalót vizsgálatokra, ha ezek meglesznek, az eredményektől függően beszélünk majd a hormonpótlási lehetőségekről, és majd eldöntöm, melyiket szeretném. Így, egy év után azért nem olyan irányba ment mégsem a gyógynövényes támogatás, ahogy az elején indult, és most a doktornő azt mondta, hogy a mindenféle tünet, ami zavar engem még bármeddig is eltarthat. Még ezen van időm gondolkodni, olvasgatni a témában, de nem zárkózom el ettől.

Éjszaka borzasztó rosszul aludtam, egy szörnyű álomból felébredve alig tudtam visszaaludni, aztán reggel meg alig bírtam felkelni. Remélem ma azért már jobban megy majd ez az alvás dolog. 

Hétfő

 Ma reggel megint dolgozni kellett menni, és természetesen ott minden ugyanolyan volt, mint mindig. Vannak néha apró változások, de ezek nagyon ritkán tartósak csak. Mindig próbálkozom valamivel, amitől élhető lesz az életemnek ez a része is. Hol jobban megy, hol kevésbé. 

De ez egyébként is így van minden mással is. Van egy csomó minden, amit tervezgetek, utánanézek, aztán végül mégsem lesz belőle semmi. Van, amihez nincs elég kitartás bennem, van, amihez nincs elég türelmem, van, amihez nincs kedvem meggyőzni másokat. És van, amiről belátom, hogy mégsem nekem való. 

Ma született unokája az egyik gyerekkori barátunknak. Kicsit irigylem az érzés miatt, biztosan fantasztikus lehet. De majd átélem, amikor itt lesz az ideje, és már most tudom, hogy nagyon boldog leszek..

Vasárnap

 A tegnapi mindenféle élmény után ma igazából csak levezettünk itthon némi házimunkával. Közben rengeteg videót néztünk meg, és küldtünk egymásnak a tegnapi napról. Nagyon sok videón sírtam a meghatottságtól, nagyon sok mindenre csodálkoztam rá. 

Egyébként nem történt semmi extra, és mégis pillanatok alatt véget is ért a nap. Még lehetne legalább két napig hétvége igazán. 

Kupagyőztes

 Ma jó kis élménydús napunk volt. Azt már múlt héten megbeszéltük, hogy ha már úgy alakult, hogy éppen ma van az új kormány alakuló ülése, amihez kapcsolódó nyilvános eseményt hirdettek a Kossuth téren, amikor mi egyébként is megyünk is a Magyar Kupa döntőre, akkor miért is ne vennénk részt mindkettőn. 

Így is lett. Patrikkal a Kossuth téren találkoztunk, együtt néztük/hallgattuk meg az új miniszterelnök első beszédét. Azt eddig is tudtuk róla, hogy beszélni nagyon jól tud, de ez a mai minden eddigit bőven felülmúlt. 

Hihetetlen tömeg gyűlt össze, és hihetetlen volt, hogy mindenki milyen türelmesen, milyen jókedvűen várt. A beszédet néma csendben hallgatták. Egészen élmény volt, emlékezni fogok rá egész életemben. 

A kupadöntő nagyon hosszú ideig reménytelennek tűnt, nagyon unalmas, és nagyon rossz meccs volt. Végül, amikor már szinte senki nem számított rá, akkor sikerült egy szöglet után gólt szerezni, és azzal a góllal végül a mi csapatunk szerezte meg a győzelmet, és így a magyar kupát is.

Élménydús, fárasztó nap volt, de megérte. 

Könyves péntek

 A múlt héten elkezdett sorozat másik két része volt soron ezen a héten. Az első könyv furcsa unalmassága után ez a kettő már sokkal olvashatóbbnak tűnt, és néha sikerült komolyan belefeledkeznem is. 

Szóval egy jó kis könnyed, gondolkodni nem kell rajta könyvnek bármikor ajánlom. 

Jó az álmodozás

 Régen mások sorsáról akartam írni, mert azt hittem, az az izgalmas. Ma már tudom, hogy a legnehezebb történet az, amikor a főhős (például én) megáll a konyha közepén a csendben, és megkérdezi:"és velem most mi lesz?" 

Nem vagyok abban biztos, hogy valaha megszületik még az a könyv, amit tizenöt, húsz évvel ezelőtt terveztem. Természetesen, mint minden olyan vágyam, álmom, ami beteljesületlen maradt azért időről időre megjelenik, és próbál helyet találni magának. Ez is egy olyan, és a mostani útkereső időszak az életemben pont jó alkalom lenne ezt a régi álmot elővenni, leporolni, kicsit kifényesíteni, esetleg egy teljesen új helyre tenni, ahonnan másképp süt rá a nap, és kevesebb árnyék vetül rá. De csak porolgatom időnként, és pakolászom ide -oda, mert a sok évben, amíg inkább csak egy tök lelkiismeretes háttérmunkás voltam a saját életemben (és itt arra gondolok, hogy valaki, aki mindent és mindenkit segített, koordinált, nem pedig arra, hogy mintha ott sem lettem volna) a lelkem, és az a részem, ahol ez a képesség szunnyad valahogy meg is kopott. 

Sokkal keményebb és gyakorlatiasabb vagyok már, mint valaha, sokkal kevesebb álmodozás jellemző rám. Felesleges dolgokra sem pazarolok időt és energiát, tök hétköznapi dolgokon gondolkodom. 

A fentiek ellenére nem zárom ki, hogy mégis arrafelé változom majd, ami efelé visz, hiszen mégis egy olyan álom ez, ami gyerekkorom óta jelen van. 

Szerda

 A múlt hét is olyan volt, amikor alig vártam, hogy a munkanapok véget érjenek, de ez a hét még azon is túltesz. Nem tudom mi történt, de kb olyan, mintha mindenkinek egyszerre gurult volna el a gyógyszere. Mindegy, majd csak lenyugszik mindenki. 

Azt ilyenkor különösen tudom értékelni, hogy itthon minden rendben van, nincsenek harcok, nincsenek nagy problémáink sem. 

Délután sétáltunk is egyet. Igaz, csak a lidlbe mentünk, ami nem túl nagy távolság, de legalább kiszellőzött a fejünk. 

Ma mindenki

 Ma különösen sok hülyeséggel találkoztam. Tíz óra után kicsivel már megfogalmazódott bennem, hogy talán jobb lenne hazamenni, mint a nap további részében is jelen lenni, leginkább az agysejtjeim megóvása érdekében. Persze maradtam, mert mégis felnőtt ember vagyok, és létezik kötelességtudat is a világon. Nem ez volt életem legjobb döntése, de volt már ennél rosszabb is. 

Jó volt hazajönni, az egyszer biztos. És jó volt, hogy Balázs csinált nekünk ebédet/vacsorát, és nekem csak nagyon kis energiát kellett beletenni abba, hogy együnk valami finomat. 

Számolom a napokat is, mert nemsokára megint utazunk, és az tök jó lesz. 

Szösszenetek a fejemből

 Szerintem nekem ez az április, amit már magunk mögött hagytunk, örök tanulságul hozta azt, hogy soha, egyetlen generációt sem szabad lebecsülni. Nincsenek kétségeim afelől, hogy a változást a fiatalok érték el, ők voltak azok, akik mindent bevetettek. Mi, a szüleik melléjük álltunk, de nem mi voltunk az igazán bátrak. Ahogy talán igaz ez a mi generációnk egész életére. Nagyon kevésszer mertünk ennyire bátrak lenni. Igaz, a neveltetésünk, a körülményeink is egészen mások voltak, és mi még úgy voltunk gyerekek, hogy kérdés nélkül hittünk el bármit a felnőtteknek. Talán ebben rejlik a nagy titok, és talán ez az, amit meg kéne "lovagolni", és mindannyiunknak tiszta szívvel és befogadó szemlélettel figyelni arra, amit mások mondanak. Nem mindig nekünk van igazunk. 

Ha most újrakezdhetném egy tíz -tizenöt évvel fiatalabb önmagunkkal, olyan sok mindent másképp csinálnék. Annyi mindenbe fektettem egy csomó pénzt és energiát, amivel kapcsolatban mostanra másképp érzek már. A gyerekeim zsigerből tudják, amit én most, majdnem 48 évesen kezdtem el kapisgálni. Megveregethetném a vállunkat, hogy nyilván azért, mert mi ilyen zseniálisan jól csináltuk, de azt hiszem, sokkal több ebben részükről az ösztönös tudás, mint az, amit tanultak. Igaz, ők olyan érzelmi biztonságban nőttek fel, ami sem nekem, sem Balázsnak nem volt meg, és ez biztosan másfajta életminőséget jelent. 

Nem is az én gyerekeim érettségiznek épp, de még én is szentimentális hangulatba kerültem. Az érettségizőkre, elsősorban Bea Mátéjára és Erika Rékájára nagyon sokat gondoltam ma is. Remélem ez a nem túl könnyűnek tűnő magyar jól sikerült nekik. Holnap is drukkolok majd én is. De bármi lesz, a jövő és a világ az övéké. 

Anyák napja

 Az életem legnagyobb ajándéka, hogy ezen a napon én is azok közé tartozom, akiket köszöntenek. Mondjuk ez egy hülye szó, nekem legalábbis, mert részemről tényleg mindig úgy éreztem, hogy ez a világon a legtermészetesebb, hogy én úgy lettem teljes, hogy lettek gyerekeim. Nélkülük is voltam, de velük lettem igazán én. Nem várok tőlük semmit cserébe, még csak olyan gondolatom sem volt sohasem velük kapcsolatban, hogy majd milyen jó lesz, hogy ha öreg leszek, akkor gondoskodnak rólam. Sosem szeretnék nekik feladat lenni. 

Egészen más a kapcsolatunk most már, hogy mindannyian felnőttek. Nem szeretnek érzelegni, nem nagyon szeretnek ölelkezni, de jókat beszélgetünk, kérdeznek, tanácsot kérnek, néha mondják, hogy "Anya, gáz vagy!" Figyelnek rám, segítenek azokban a dolgokban, amihez én béna vagyok, és ellesik tőlem azokat, amiket ők nem tudnak. Én igyekszem velük együtt változni, amikor szükség van rá, mert azért is nagyon hálás vagyok, hogy még mindig szívesen csinálnak velünk együtt is programot. (Ehhez ugye az is kell, hogy ha gáz lennék, akkor vegyem komolyan a figyelmeztetést) 

Az anyák napi kupadöntő meccsjegy és virágcsokor mellé kaptam még egy jó kis Újpest - Fradi meccset, ahol kiütéses győzelmet aratott a mi csapatunk. 

Semmi extra

 Nem feltétlenül ugyanazt gondoltuk ma a végre itt a jó idő kapcsán Balázzsal. Jó, az alap mindkettőnknél ugyanaz volt, örültünk neki. De amíg ő beérte azzal, hogy sétáltunk kétszer is, addig én azért magamban duzzogtam kicsit, hogy csak ennyi? Tény, én még holnap is itthon leszek, amikor ő dolgozni megy, úgyhogy emiatt is láttuk másképp a mai napot. 

Szóval nagy dolgok nem történtek ma, és nagyon nem is csináltam semmit. Mert az úgy van, hogy amikor időm lenne bármire, akkor kedvem nincs hozzá, és fordítva is igaz ez. 

Így ezt a mai napot simán az elpazarolt napok közé sorolom. Pedig hát hívhatnám úgy is, hogy pihenős, feltöltődős napot tartottunk. 

Könyves péntek

 

Az írónő könyveit valamelyik booktok ajánlóban láttam. Akkora rajongással ajánlották, hogy amikor múltkor a könyvtárban voltam, el is hoztam három könyvét is. Elvileg valami sorozat, mert ez az egyes számmal jelölt. 

Én nem éreztem azt a hatalmas rajongást semmiben, nem volt elsöprő élmény olvasni ezt a könyvet, nem nyújtott semmi pluszt a műfaj többi könyvéhez képest. Az én ízlésemnek kicsit kevés is volt benne a bonyodalom, cserébe sok volt benne a felesleges szál, amiről vártam, hogy később lesz valami jelentősége, de nem lett. 

Kikapcsolódásnak, agypihentető olvasmánynak teljesen jó, de sokat ne várjon tőle senki.