Na nem olyan nagyon komoly, és ez is visszatérő dolog ebben az időszakban már hosszú évek óta. Biztosan én vagyok a balfék, de még ha azt gondolom is, hogy már túl vagyok régi dolgokon, feldolgoztam, stb, akkor is folyamatosan visszaköszön. De attól, hogy nem komoly, még rányomja a bélyegét a hangulatomra. Arról van szó, hogy most épp mindenhol olyan haszontalannak érzem magam. Épp nem teljesen világos, hogy most épp mi is az én feladatom, mert a meglévő sok mindent elkezdték szétosztani. Már az első ilyennél látszik, hogy fura a döntés, mert aki kapja, nem tudja mit kell csinálnia, nem érti, hogy miért ő, nem tudja hogyan fogjon hozzá. Tőlem várja a megoldást. Nem azt, hogy magyarázzam el, hanem hogy csináljam meg, ő meg majd elküldi, hogy kész. Faramuci helyzet. Ráadásul pont az a feladatom, amit egyébként szerettem csinálni. Majd azért megpróbálok beszélni erről a döntéshozóval, de nem hinném, hogy meg fogja változtatni az álláspontját. Vannak olyan dolgok is, amiknél látom, hogy már az első mozzanatok után hiányosságok vannak, de nem tehetem meg, hogy én szólok miatta, mert nem vagyok a felettese annak, akinek szólni kellene.
Itthon sem mindig találom a helyemet. A sok-sok év folyamatos gondoskodás után most már nem nagyon van erre valós igény, legalábbis nem úgy, mint régen. Nem feltétlenül kérnek már tanácsot egy-egy döntés előtt, nem akarnak már mindent elmesélni. Volt erre idő felkészülni, de amikor nemrég eszembe jutott, hogy Roli is mindjárt 18 éves lesz, mellbevágott ez. Három felnőtt fiam lesz. Durva.
És még ha ez nem lenne elég, most már megállás nélkül fázom is. 🙁
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése