Ma már a második gyertyát gyújtottuk meg az adventi koszorún. Ma már együtt égett a Hit és a Remény gyertyája.
Talán az én életemben még sosem volt szükség ennyire arra a sziklaszilárd Hitre, hogy a Remény valóban elérkezik hozzánk.
Olyan sok minden történt az elmúlt években, amikor azt gondoltam, hogy hát ennél rosszabb, nehezebb, reménytelenebb már biztosan nem lehet, elérjük azt, ahonnan már csak felfelé van. És nem. Pár hónap alatt itt találtuk magunkat a 21. század minden fejlettségével, gazdagságával, elképesztő tudással felfegyverkezve valahol a múlt század elején. Ijesztő a jövőkép is, de ijesztő a jelen is. Minden értelemben ijesztő. Pedig én optimista vagyok, és úgy gondolkodom, hogy megoldunk bármit, amire szükség van. Remélem, hogy ez az optimizmus kitart.
És reménykedem abban, hogy ez a nem igazi beteg, de nem is jó állapotom most már más irányt vesz, leginkább afelé kéne változnia, hogy minden rendben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése