Az év(tized) utolsó napján

 Reggel felkerekedtünk, és meg sem álltunk a Balaton partig. Azt tudtuk, hogy nem lesz jó idő, még napsütésben sem reménykedhetünk, de már az is elég volt, hogy nem esik az eső. Vágytunk már egy kicsit látni a magyar tengert, kicsit beleveszni a végtelen víz látványába, ismerős ismeretlenként üdvözölni a kihalt, néptelen utcákat, strandokat. A bevásárlást is ott bonyolítottuk le, mert tudtuk, jó lesz majd arra gondolni, hogy "ezt Bogláron vettük". A sparban vettem egy kis üveges alkoholmentes pezsgőt, meg műanyag poharakat, és a strandon koccintottunk vele. Ez is egy olyan emlék lesz, amit majd még sokáig emlegetünk, sokszor fogunk rá mosolyogva visszaemlékezni. 

Egyébként meglepően sokan sétáltak a parton, a kikötő környékén, ez utóbbinàl sokan pecáztak is. 

A lellei kedvenc cukrászdánkban vettünk sütit és kávét, Siófokon a Mekiben ebédet. 

Három óra után értünk haza, és szerintem tökéletesen fejeztük be ezzel a kis kirándulással az idei évet. 

Mindenkinek kívánok a következő évre egészségét, boldogságot, sok-sok nevetést, rengeteg apró és nagyobbacska örömöt, szeretetet, jókedvet, és mindent, amitől úgy érzitek, jó minden. 🥂🍾

Szabadnap

 Azt már megfigyeltem a múlt héten is, és ma csak megerősítést nyert a megfigyelésem, hogy ha magamtól ébredek reggel, és nem azért, mert kelni kell, akkor nem fázom egész nap. Vagy hát nyilván, ha odakint metsző, hideg szél fúj, akkor igen. De amíg pl tegnap is a huszonhat fokos lakásban felöltözve szinte vacogtam, addig ma egy pillanatra sem volt ilyen. Ha azt próbálom meg kiszámítani, hogy mikor is kéne elaludnom hétköznapokon ahhoz, akkor úgy nagyjából kilenc óra jön ki. Szerintem gyerekkoromban feküdtem le utoljára olyan korán, meg egyszer múltkorában, amikor nagyon fáradt voltam (de fel is ébredtem éjfélkor, hogy valami nem stimmel) Mondjuk Balázs már régóta mondogatja ezt a korábban elalvás dolgot, de még most is azt érzem, hogy ha így csinálnám, akkor le kéne mondanom a nap leginkább jóleső részéről, nem tudnék olvasni sem. Na de majd gondolkodom hogy is lehetne ezt jobban csinálni. 

Ma voltam fodrásznál, mit ne mondjak, a hajam már napok óta hajfestékért rimánkodik, nagyon ráfért már. Karácsony előtt nem fért már bele az időmbe, a következő évre meg nem akartam halasztani, de pont jól is jött ki így, hogy mára bevállalt. 

Kimostam mindent, de tartok tőle, hogy még holnap is mosok egy adagot, semmiképpen sem szeretnék elsején mosni. Nem vagyok túlságosan babonás, de január elsején nem viszem le a szemetet, nem mosok, nem eszünk csirkét sem. 

Még reggel muszáj lesz boltba menni is, mert van, amit ma elfelejtettem, de csak pár dolog kell, szerintem hamar végzek majd. 

Az idei utolsó

 Munkanap is eltelt. Gyorsan ment az idő, mert rengeteg feladatom akadt, de jó volt ez így. Az idén már nem megyek, de az már biztos, hogy másodikán igen. Még szerencse, hogy nem elsején, így legalább a remény megmarad, hogy nem csak dolgozni fogok jövőre egész évben. 

Miközben én mindenféle munkával foglalatoskodtam, addig itthon a fiúk kicsit még fiúsították Erik szobáját.

Egyébként tök jól néz ki, és élőben sokkal nagyobb, mint a kép alapján tűnik. Azt gondolom nem is kell mondanom, hogy volt, amikor az összes gyerekem Erik szobájában volt. 

Hétfő, ami csütörtök

 Jó úgy kezdeni a hetet, hogy már tulajdonképpen a vége felé tart rögtön. Ma egyébként egyedül voltam arra, amit optimális esetben hárman csinálunk, de megoldottam minden feladatot. Mindig vannak új dolgok, amik még eddig nem fordultak elő, és nagyjából öt perc alatt lenne szükség megoldásra, de már van bennem annyi magabiztosság, hogy nem esem kétségbe ezektől. Van, hogy belefájdul a fejem egy kicsit, vagy olyan is van, hogy több ember segítsége is kell hozzá, de sosem féltem kérdezni, segítséget kérni. Minden ilyen után csak többet fogok tudni. 

Azt nem mondom, hogy nem fáradtam el, mert dehogynem. Nyomokban sem tartalmaztam már délutánra semmiféle energiát, vagy életkedvet. Ráadásul, fogjuk a frontra, ma több bénaságot csináltam, mint az elmúlt hetekben összesen. Kezdődött azzal, hogy reggel kiborítottam a kávémat. Aztán meg este, miközben a szavas jegyzetemet szerkesztettem a telefonomon, ahelyett, hogy kimásoltam volna, egy szempillantás alatt kitöröltem. Már visszacsinálni sem tudtam. Lefagytam egy pillanatra, de nem tudok mit csinálni, már megtörtént. Így lehet, hogy ezt most egyelőre elengedem, bár nagyon nem szeretem nem betartani az ígéreteimet. 

És vége is

 Mindig ez van, hogy a rengeteg készülődés, várakozás után gyakorlatilag szempillantás alatt véget is ér a karácsony. Persze, mindenki ismeri az unalomig elcsépelt mondatokat arról, hogy nem kell elmúlnia, csak rajtunk múlik, hogy egész évben karácsony legyen akár. Nyilván sok múlik rajtunk, hogy hogyan éljük a mindennapjainkat, mennyire vagyunk képesek szeretni, és a szeretetünket kimutatni a hétköznapokon is, de akkor is csak egy évben egyszer van így, hogy tulajdonképpen megáll a világ is két napra, minden és mindenki elcsendesedik, és csak azzal foglalkozik, ami, és akik fontosak neki. 

Nekem rögtön holnap igazán kijózanító hétköznap lesz, reggel megyek dolgozni. Így, hogy volt ez a vasárnap még, amikor csak annyi dolgom volt, hogy ebédre megsüssem a házi hamburger minden hozzávalóját, egészen elviselhető még a gondolata a munkának. Nem szívrepesve megyek, főleg, mert rajtam kívül mindenki itthon lesz, de ez van. Jövőre (most szólok) a két ünnep között kell majd öt nap szabi..úgyhogy szerintem én akkor is dolgozni fogok. A szabikat jobb szeretem nyáron kivenni, meg amikor jó idő van. 

Karácsony második napján

 Nálunk továbbra is csend van, és nyugalom. És én ezt most nagyon élvezem. Épp ma gondoltam rá, hogy most ez így olyan jó, hogy még megtippelni sem tudom, mikor jönne el az az idő, amikor megunnám, és vágynék pl dolgozni menni. Biztos lenne ilyen majd valamikor, de szerintem nem belátható időintervallumon belül. 

Vacsorára sütöttem kiflit, ami olyan könnyedén ment, és olyan jól sikerült, hogy el is gondolkodtam rajta, miért nem csinálom ezt gyakrabban. Lehet, hogy ezen érdemes lenne jobban elgondolkodni, és időt szánni rá, hogy többször kerüljön ilyesmi ki a kezeim közül. 

Karácsony első napján

 Nekünk nem okoz semmiféle megrázkódtatást, hogy nem ajánlott menni sehova sem, egyébként sem szoktunk karácsonykor (sem) rokonlatogatást tartani. Pont ugyanígy itthon voltunk tavaly is, mint most. A mozi hiányzik csak, mert évek óta hagyomány már, hogy első ünnepen délután moziba megyünk, de majd jövőre kétszer megyünk. 

Azon kívül, hogy ebédet főztünk, még sütit ettünk, nem is csináltunk semmit mást. Tévéztünk, telefont nyomkodtunk, beszélgettünk. Zsófi is velünk volt ma. 

Az tök jó, hogy még két ilyen nap is vár ránk. És igaz, hogy én dolgozom két napot a jövő hét elején, meg várhatóan a januárt is már rögtön másodikán munkával kezdem, de azért ez kibírható lesz így, hogy közben jut idő bőven pihenésre is. 

Szenteste

 Már reggel úgy éreztem, hogy nagyon jól tettem, hogy a hét egyik napján sem hagytam magam elcsábulni a kis hangoktól, amik pihenésre buzdítottak, mert jó volt úgy ébredni, hogy már csak a bejgliket kellett betolni a sütőbe. Kellett még egy-két dolog a boltból, de szigorúan csak egy helyre mentünk, és ott is nagyon céltudatosan csak azt vettem, amiért mentem, eszembe sem jutott, hogy mi lesz, ha valami nem lesz, vagy nem lesz elég. 

Ebéd ma nem készült, korai vacsorára készültem. Aki akart, vagy éhes volt, ehetett egy szendvicset, vagy sütit. Ebéd helyett a fiúk feldíszítették a fát, én felmostam, elpakoltam a tegnap mosott ruhákat, becsomagoltam az ajándékokat. 

Nem szoktunk nagy faksznit csinálni az ajándék átadásból, nem is öltözünk ünneplőbe. Mi úgy szeretünk ünnepelni, ahogy kényelmes, ami nem jár feszengéssel, plusz energiával. Ettől még minden ugyanolyan szép és megható, csak nem készülnek családi fotók a fa alatt (rólunk azok a stadionokban készülnek)

És akkor térjünk a lényegre, hogy mi is volt a b terv. Amikor már láttam, hogy ez a feladat az idén meghaladta az összes képességemet, fantáziámat, és leginkább a tömeg miatti ódzkodásomat, felötlött bennem a vásárlási utalvány. Én el is hessegettem gyorsan, mert milyen anya az, aki ilyen fantáziátlan dologgal ajándékozza meg a gyerekeit karácsonykor. Ráadásul tudtam, hogy mindenkitől pénzt kapnak. De meg kellett alkudnom, mert időközben az idő is eltelt, nem érte meg kockáztatni, hogy rendelek valahonnan, és nem jön meg. A ruhatára mindenkinek frissítésre szorul, de ezt a sok itthonlét miatt nem kezeltük túlságosan magas prioritással. Patrik már magának veszi a ruháit, meg is gondolja kétszer, hogy vegyen e. Így az lett a megoldás, hogy mindannyian kaptak egy utalványt, (amit szerdán még munkaidőben szerkesztettem, és a dekoros kollégák kinyomtatták nekem) amin van egy vásárlási keret összeg. Nem szabtuk meg, hogy mire költsék, majd ők eldöntik, hogy mit szeretnének. Örültek neki, bár azért furcsa volt mindenkinek, hogy nincs kézzelfogható tárgyi ajándék a kezükben. 

A család számára pedig azt a meglepetést találtam ki, hogy vettem egy úgynevezett nyomozós kalandot magunknak. Balatonfüreden fogunk nyomozni, a telefonunkra jön majd az instrukció, hova kell mennünk. Izgalmas kalandnak ígérkezik, remélem, hogy egy életre szóló élmény lesz belőle. 

Nekem egyébként nagy szerencsém volt, mert én bizony kaptam kézzelfogható ajándékot is, egy Fradi pulcsit és egy Fradi melegítő nadrágot. Igaz, én voltam az egyetlen, aki erre vonatkozóan megtettem a kérésemet. De kaptam még nagyon illatos és nagyon szép fürdőbombát, fürdősütit és szappant. Balázs kapott Patriktól egy kupont, amin egy balatoni (szabadon választott)étterembe szóló meghívás van, Eriktől és Rolitól pedig kaparós sorsjegyeket. De a legcukibb ajándékot Rolitól kaptam, és biztos, hogy még majd az unokáimnak is meg fogom mutatni. 

A következő masszázs alkalmat szeretné nekem kifizetni. Annyira aranyos..el is képzeltem, hogy kb ugyanolyan dilemmában volt ő velem, mint én velük, és végül kitalált egy olyat, amiről tudta, hogy szeretem, jó nekem, és rajzolt hozzá egy utalványt. 

Azt hiszem, a fenti sorokból is kitűnik, hogy végül minden pont úgy lett jó, ahogy lett, és nagyon szép, békés, boldog Szentesténk volt. 

Legyen nektek is nagyon boldog, békés karácsonyotok. 🌲🌲

Szerda

 Ami egyben a hét utolsó munkanapja is. Ezt ki lehetne bírni akár minden hónapban egyszer, sokkal elviselhetőbb lenne minden. De ez nyilván utópisztikus álom csupán, mert ilyen sosem lesz. 

A hét utolsó munkanapja is tevékenyre sikeredett, még szerencse, hogy gyorsan reagáltam mindenre, mert az a több, mint egy órás megbeszélés a főnökömmel nem volt betervezve. Amikor még negyed kettőkor megkérdezte, kimaradt e valami, akkor már nem bírtam, és mondtam neki, hogy igen, kimaradt, hogy boldog karácsonyt kívánunk egymásnak, és lassan haza induljunk, mert engem még vár a zserbósütés, meg a bejgli. Elvigyorodott a maszkja mögött, és boldog karácsonyt kívánt. Azért még azt hozzátette, ha tudta volna, hogy én zserbót is tudok sütni, magának is süttetett volna velem. Hát erről lemaradt..

És láttátok, hogy ma sütött a nap végre? Hát micsoda öröm volt látni, ahogy ennyi hét szürkeség után végre előbukkant. És még ebben a napsütésben jöttünk haza. Elmentünk még tejet venni, meg pár dolgot (itthon eszembe is jutott, mit felejtettem el, így holnap sem úszom meg) 

Elkészült a zserbó, kész van az isler, a bejgli is várja, hogy reggel megsüssem. 

Kedd

 Az elmúlt napokban többször is megfogadtam magamban, hogy jövőre mindent másképp fogok csinálni. Mindent. Folyamatosan jegyzetelni fogom a család összes létező kívánságát. De mindent, tényleg, a zoknitól kezdve a toronyóráig, amit csak kiejtenek a szajukon. Nagyon szeretek ajándékot adni, de csak olyat, amiről tudom, hogy örömöt fog szerezni. Haszontalan hülyeségeket nem veszek már rég (kivéve, ha ez manó vagy karácsonyi dekor). Valószínűleg ezért is tartok most ott, ahol...kigondoltam, hogy lecserélem a párnákat a fiúknál. Nem feltétlenül a legjobb ajándék, de ha sikerül jót venni, akkor könnyen azzá válik. Hát..nem kaptam. Így aztán megint marad a b terv,  ami béna, de már jobb nem lesz. 

Közbem elkészült az összes linzer. Az isler tésztája is megsült. Holnap majd befejezem. Meg megsütöm a többit sütit is. 

Hétfő

 Az már szinte biztos, hogy nem fordulhat elő az S helyzet, hogy azt fogom érezni így, az év végén, hogy a munkahelyi feladataim el vannak végezve. Ez egy végtelen, hömpölygő folyam, és csak időnként lehet kicsit megpihenni, egyébként veszett tempóban úszni kell. Az év nagy részében nincs ezzel semmi baj, de ilyenkor, december végén, alig három nappal karácsony előtt olyan jó lenne, ha már kicsit lenyugodna mindenki , és hagyna engem is nyugodtan gondolkodni a saját dolgaimon. 

A könyvvizsgáló megérkezett, megvizsgált mindent, amire kíváncsi volt, rácsodálkozott, hogy ekkora raktárunk van, és nemhogy nem tévedek el, de még azt is tudom, mi hol van. Jó fej volt, fiatal, szerintem neki pont annyira púp volt a hátára, mint nekem, de megoldottuk a ránk rótt feladatot, és alig három óra múlva már ki is kísértem. 

Délután itthon kicsit győzködnöm kellett magam, hogy nekiálljak linzert sütni, de tudom, hogy nagyon szereti mindenki, így azért nem olyan nagy macera. Nem szaggattam még ki az összeset, hagytam holnapra is tésztát, eddig 60 db van. A maradék tésztából lesz ísler is. Holnap valamikor folytatom. 

Vasárnap

 Tevékeny vasárnap volt most is. Betartottam a magamnak tett ígéretemet, és amikor úgy éreztem, hogy kezd fájni a lábam, akkor pihentem kicsit. Ez így pont jó is volt, meg is tudtam csinálni mindent, amit elterveztem..

Ajándék ügyben kicsit lenyugodtam, ha kedd délutánig nem lesz jobb ötletem, akkor már megvan a b terv. Egyébként meg arra készülök, hogy elkényeztetem őket sütikkel, amire egész évben alig van példa. Húsvétkor meg karácsonykor van leginkább, egyébként egyre kevesebb időt szánok erre. Ezen például jó lenne változtatni jövőre, és bevezetni a minden hétvégi süti fogalmát újra. Meglátjuk. 

Holnap reggel jön a könyvvizsgáló, kb úgy hiányzik, mint hátamra a púp. Ha eddig ráért, már igazán hagyhatta volna jövőre ezt a programot. Mindegy, remélem jó fej lesz, és hamar végzünk. 

Az azért jó, hogy ez a következő három napos hét lesz.  

Szombat

 Kicsit féltem tegnap este a lefekvéstől, mert ugye megint voltak fájdalmaim. Tartottam tőle, hogy emiatt majd megint nem tudok rendesen feküdni sem. Szerencsére győzött a fáradtság, és gond nélkül aludtam reggelig. 

Azt mindenképpen be kell látnom, hogy sokkal kevesebbet bírok most, mint eddig valaha, de majd valahogy megoldom. Az esetek többségében elég tíz perc is, hogy jobb legyen a helyzet, majd ilyen lábpihentető tízperceket tartok. 

Kicsit összevitatkoztunk ma Balázzsal, ami ritkán fordul elő, mert többnyire ugyanaz a véleményünk mindenről. Amiről meg tudjuk, hogy teljesen más, egymással nem beszélgetünk. Elfogadtuk, hogy abban a témában nem vagyunk közös állásponton, és kész. De van ez a karácsony. Ami Balázsnak valóban sosem volt annyira fontos, mint nekem. De hosszú éveken keresztül mindig volt valami, ami miatt azért mégis neki is fontosabb volt, mint a többi ünnep. Amíg kicsik voltak a gyerekek, természetesen minket is magával ragadott a varázslatos része, azok különleges évek voltak. Aztán volt pár év, ami azért volt különleges, mert megengedhettünk magunknak nagy meglepetéseket is. Sosem fogom elfelejteni az első családi Fradi bérletes karácsonyt, ahogy Roli első telefonját sem. Ezekből én azt gondolom, hogy igenis szereti ő is ezeket a meglepetéseket adni is, csak épp valamiért nem engedi meg magának, hogy ennek teret is adjon. Nyilván ő az, aki mindig két lábbal a földön jár, aki mindent minden szempontból mérlegel, kevésbé álmodozó fajta, mint én. 

Azzal is tisztában vagyok, hogy a tavalyi veszteség sosem lesz pótolható a számára. Ahogy azzal is, hogy a vírus miatt semmi sem ugyanolyan. Meg egy csomó mindenben igaza van azok közül, amiket felhozott (pl hogy majd nyáron élményekkel pótoljuk az ajándékot, mert megvan mindenünk) 

Mégis, a karácsony az az ünnep, amit felnőttként is egyfajta csodaként élünk meg. A csoda része a fa alatt valami meglepetés. Nem az értéke számít, hanem az, hogy az a valaki fontos neked annyira, hogy próbálsz neki örömet szerezni. Tény, hogy minden gyerekünknek megvan mindene, ami meg nincs, az nem véletlenül van így. Mégis, szerintem kell nekik valami kis csoda, főleg ennek az évnek a végén. Még van egy-két napom megtalálni ezt a kis csodát, akkor is, ha emiatt még esetleg még egyszer összevitatkozunk. Mert igazából szerintem nem is azzal van a baj, hogy szeretnék valamit, hanem hogy az azzal jár, hogy el kell menni valami zsúfolt helyre, amit azért eddig sikeresen elkerültünk. 

És csak így a poszt végén megemlítem, hogy ma este is meccsnap volt. Izgalmas meccsen hoztuk a kötelező győzelmet, kilenc pontos előnnyel, őszi bajnokként mehet a csapat pihenni. Fradi szempontból soha rosszabb évet nem szeretnék. 

Végre péntek

 Hetek óta megint úgy várom a péntekeker, mint a Messiást. Szerencsére minden héten eljön ez a nap. Ma szabin volt a főnököm, így legalább egy kicsit lazább nap volt a többi.

Délután voltam körmösnél, lettek szép, sötétzöld karácsonyi körmeim. 

Sajnos a lábam ma este már megint nagyon nem volt jól, Biztos kell pár nap, amíg elkezd hatni a milgamma, de egyre türelmetlenebb vagyok. 

Csütörtök

 Hát nagyon jó, hogy már csak egy napot kell dolgozni a héten. Igaz, pont eggyel több ez annál, amire vágynék, de ezt már ki lehet bírni. Azt nem mondom, hogy fél lábon is, mert javult ugyan a láb helyzete, de még messze nem az igazi, vannak folyamatos fájdalmaim. Kibírható most már fájdalomcsillapító nélkül is, de jelen van. Emiatt, meg a heti agymenések miatt ma már elég nyűgösen jöttem haza, és nem is volt türelmem már sok mindenhez. A lidlbe bementem péksütiért, meg tejért, gyümölcsért. Kellett volna dm-be is menni, de majd talán holnap. Az már sok lett volna még mára. 

Azon még agyalok, hogy hogy legyen a jövő hétre a nagyobb bevásárlás, még szerdán is dolgozunk. Most ott tartok gondolatban, hogy a vasárnap délelőttöt kellene erre rászánni, bármilyen riasztó is a gondolat. 

Minden nehézség ellenére én várom a karácsonyt, mert szeretem az idén is. Úgy, ahogy van. 

Meccsnap

 Fárasztó és szürke, lehangoló szerda volt ez a mai nap is. Nagyjából, mint a hétköznapok többsége. Nagyon várom már, hogy lássam végre újra a napot, vagy bánom is én, essen akár a hó is, ha esetleg ez kell ahhoz, hogy eltűnjön ez a ködös-trutyis idő. 

Nagy szerencse, hogy este meccs volt, és jutott legalább némi várakozás, kicsi izgulás, drukkolás, és aztán a győzelem feletti öröm. Azért látszik már a fáradtság a csapat tagjain, ami nem is csoda, megszámlálhatatlan mennyiségű meccsperc van a lábaikban. Lehetett volna hat gól is részünkről, de "csak" három sikerült. Belefért a hibázás, a kicsit gyengébb játék is itt-ott. Még egy hétvégi meccs, és kezdődik nekik is a megérdemelt téli szünet. Ez csak nekünk lesz kicsit rossz, mert még ezek az izgalmak sem lesznek, de hátha januárban már nem csak a tévé előtt szurkolunk majd. 

A mai bejelentést az iskolába járásról kicsit korainak tartom, de persze legyen úgy, hogy mehetnek. Csak nehéz elhinni, hogy három hétre előre lehet ezt biztosnak tekinteni, főleg a szomszédos országok híreinek fényében..Én nem tartozom az összeesküvés elméleteket gyártók táborába, és elég jámboran elhiszem, hogy minden úgy van, ahogy mondják (nyilván nem vakon mindent, de könnyebb hinni, és bízni, mint az ellenkezőjét tenni), abban mégsem tudok hinni, hogy itt januárban minden rendben lesz. Ahhoz szerintem túl sokan keresik a kiskapukat mindenben. De nagyon szeretném, ha ezügyben nem lenne igazam. 

Kicsit jobb

 A helyzet a masszázs után érezhetően javult. Nem tökéletes, de a masszőr is azon a véleményen van, hogy ez valami ideggyulladas szerű dolog, mert izomcsomók nem voltak olyan vészesek most. Egy pontot talált, ahol ha kicsit erőteljesebben kezdte masszírozni, lezsibbadt a lábam. Nem is mertem nagyon meggyötörni, nehogy rosszabb legyen utána. Holnap veszek a gyógyszertárban milgammát, az is segít elvileg. 

Ha csodálkoznátok

 ..csak mert én is szoktam, hogy miért is olyan undok, sótlan-szótlan, besavanyodott és emberutáló a kereskedelmi szférában dolgozók nagyon nagy többsége, hát akkor elmondom. 

Nagyjából egész évben úgy érezzük, hogy semmit nem ér a munkánk. Mi, akik a háttéremberek vagyunk, azért, mert örökös szélmalomharcot folytatunk a határidőkkel, zsonglőrködünk minden nap egy csomó dologgal. Akik a "kirakatban" vannak, ők meg azért, mert örökös harcban állnak a vásárlókkal. Közben mimdannyiunkon ott van a nyomás arra, hogy minél gyorsabban, minél hatékonyabban, minden mutatót újra és újra túlszárnyalva teljesítsünk. Nincs idő kedveskedni, bájologni, nincs idő észrevenni sem a másikat. 

Így lettünk mi mindannyian zombik. Teljesen kiölnek belőlünk minden érzelmet, már fel sem tűnik, hogy órák óta nem ittam egy kortyot sem, egyrészt, mert a maszkot folyamatosan magamon kell tartani, másrészt kinek van ideje a mosdóba rohangálni. 

Minden porcikám és a józan eszem is bőszen tiltakozik ez ellen, egyáltalán nem való a természetemhez sem ez a folyamatos megalkuvás, bólogatás, asszisztálás hülyeségekhez. Mégis befogom a számat, nyelek egyet, és századszorra is újratervezek mindent. Nyilván nem azért, mert menet közben mozochista lettem. Egészen hétköznapi, prózai oka van. Pénzből élünk. És dolgoztam ennél sokkal kevesebbért is, nagyjából ugyanilyen körülmények között. Igaz, az is kereskedelem volt. 

Azt nem tudom még, hogy hogyan fogom elérni, de az biztos, hogy jövőre másképp fogok csinálni egy csomó mindent. Fel nem adok semmit, főleg félkész állapotban nem, most már végigcsinálom ezt az épp futó három projektet egyszerre. Más választásom egyébként sincs. Apró győzelemként élem meg, hogy legalább a karácsony előtti utolsó hétvégét elértem, hogy szabad maradjon. 

Egyébként számolom a napokat, több okból is. Egyrészt, mert de jó lesz végre itthon kicsit, másrészt mert még nem mindenkinek van ajándék sem. Versenyfutás az idővel. (De megnyerem, szólok előre)

A lábam nem jó továbbra sem, négy órát aludtam. Holnap masszázs után remélem újjászületek. 

Csakazértis

 Hetek óta tologatom magam előtt az ablakpucolás, függöny mosás (és vasalás) röpke pár órányi feladatát. Mindig találtam helyette valami mást, meg mindenféle kifogást, hogy pl esőt mondanak, meg nem süt a nap, meg ilyenek. Közben meg többször is megállapítottam a fotelomban ülve, hogy itt bizony kosz-szag van. Balázst is megkérdeztem előbb arról, hogy ez tekinthető e tüntetnek, amivel karanténba vonulok, de határozott nemmel felelt, így aztán kíváncsian megkérdeztem, hogy jó, de akkor ő is érzi? Nem érezte. 

Ennek a nagyon látványos, roppant fárasztó műveletnek ma láttam jónak nekiállni. Soha jobbkor, egy kanapén töltött éjszaka után. Amit nem a tegnapi tészta ügy váltott ki belőlem, hanem a fájdalom, ami elindult valahol a bal csípöm alsó részén, kicsúcsosodott a combon külső oldalán, és tovább vándorolt a térdemig. Emiatt aludtam a kanapén, ott meg tudtam úgy támasztani, hogy elviselhető legyen. Azóta gugli barátom segítségével diagnosztizáltam magamnak egy ülőideg gyulladást, és hát ha már így sikerült, akkor gyorsan vettem is be egy fájdalomcsillapítót, meg egy gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapító kombó kapszulát, és a sajt-baconos whopper rám gyakorolt hatásánál fogva nekiálltam. 

Négy óra alatt megvolt minden ablak tokkal-függönnyel-sötétítő függönnyel, komplett lehallgató brigádokat semmisítettem meg a szúnyogháló rejtekéből. És itt jegyezném meg, bár nem a reklám helye, és elsőre én is mindig ecetes vízzel mosom le az ablakokat, de van az a clean, amire rá van írva, hogy csíkmentes, az tényleg csíkmentes. 

A gyógyszer hatása még tartott, ezt kihasználva, felmostam mindenféle felületet, még egy kicsit rendezgettem a mindenféle karacsonyváró fényt, falut, stb-t. Még mindig nem teljesen az, amit elképzeltem, de nagyon közelít hozzá. 

Most meg még lefekvés előtt szerintem újra begyógyszerezem magam, hátha tudok a saját ágyamban aludni. Elvileg egyébként erre az ülőideg ízére jó a masszázs, oda meg kedden megyek. Addig már kibírom..

Amikor visszatér a múlt

 Soha, egyetlen egyszer sem fordult elő velem, hogy előkapjam a "lány kártyát", és bármivel kapcsolatban is arra hivatkozzak, hogy azért, vagy azért nem, mert épp olyan napok vannak az életemben, amikor sérülékenyebb a lelkem is, és a testem is. Ennek egyetlen oka van, és igazából nem motoszkál ez mindig a tudatomban (és leginkább igyekszem jó mêlyen el is temetni), és ez épp azon a napon történt meg velem, amikor életemben először történt velem meg az, amitől a kislányból nagylány lesz valaki. Borzasztóan meg voltam ijedve, borzasztóan szégyelltem magam, és nagyon fájt a hasam. Anyám elmondott mindent, megmutatta mit hogy kell, aztán csak feküdtem a szobában összegörnyedve, amikor bejött apàm, és ahogy meglátott, rögtön közölte is, hogy ne gondoljam, hogy emiatt most aztán itt lehet feküdni, és sajnáltatni magam, mert nők milliói végeznek kemény fizikai munkát ezeken a napokon is. Kedves ember, szó se róla, van pár ilyen mondata, amiket úgy hurcolok magamban, mintha belém égette volna, pedig 26 éve nincs már közöttünk semmi kapcsolat. 

Szóval, a kedves kis gondoskodó szösszenet után soha többé nem fordult elő, hogy bárki is észrevegye rajtam, hogy épp mi történik velem. 

Ma viszont egy hajszál választott el tőle, hogy komoly patáliát csapjak amiatt, hogy nem azt ettük ebédre, amit én úgy megkívántam. Balázsnak nem volt kedve kimozdulni, nem is akart whoppett enni, ő sajtos tejfölös tésztára vágyott, amit én viszont szívből gyűlölök. Ez meg a nagymamám bűne, aki annyiszor főzött tésztát, hogy egy életre megutáltam minden formában. A legrosszabb az volt, amikor egy héten legalább egyszer csak úgy kifőzött egy kis rövid metélt szerű tésztát (mindig eláztatta), és mondta, hogy tegyél rá egy kis kakaót, anyukám. Ezért nem eszem tésztát, mert ránézek a tészta zacskójára, és ez jut eszembe..

Az, hogy végül nem álltam neki hisztizni, és elfogadtam, hogy tésztát együnk, annak a hangnsk volt köszönhető, ami előbukkant a múltból, és figyelmeztetett, hogy ne gondoljam, hogy jogom van ehhez..

Pedig egyébként lehet, hogy megszabadultam volna egy démontól..

Szabad péntek

 De jó is volt ma arra ébredni, hogy nem kell dolgozni menni. 

Délelőtt elintéztem a bőtgyógyaszaton mindent, amit kellett. Vittem magammal fényképeket, kinek milyen kirívó bőrproblémái vannak. Mindenre írt fel krémet, kitöltöttel, amit kellett, és már jöhettem is. 

Még körülnéztem a piacon (kb tíz perc alatt), és hazajöttem. Vásárolni már nem tudtam az idősáv miatt, de szerencsére a fiúk mentek ma fodrászhoz, és utána megvették azt, ami kellett az ebédhez. 

Délután pihentem, feküdtem, és bevallom, nagyon élveztem a semmit tevést. 

Csütörtök, ami péntek

 Természetesen a mai munkanap sem volt sétagalopp, és nem volt unalmas sem. Nem is tudom, mikor volt utoljára olyan, hogy az órát kellett lesnem, hogy teljen már az idő. Inkább az szokott lenni, hogy az utolsó órában még kapkodnom kell, hogy minden meglegyen. De mindegy is, mert délután úgy jöttem haza, hogy majd csak hétfőn megyek legközelebb. 

11 órát dolgoztam ma, így már túl sok energiám (megint) nem maradt másra. Még vettünk gyümölcsöt meg péksüteményt a lidlben, pár dolog kellett még a pepcoból a cipősdobozba, amit Patrik holnap visz a régi sulijàba leadni. Az meg, hogy valahogy a kosaramba került egy manó mécsestartó, nyilván véletlenül történt. Ha meg már ott volt, nem volt szívem nem hazahozni.

Ma nincs kedvem

 Ez ma egy olyan nap volt, amikor semmihez semmi kedvem nem volt. Fáztam is, ez a szél, ami ma megint tombolt, egyáltalán nem nekem való. 

Borzasztóan lehangol, hogy amellett, hogy nagyon várom a karácsonyt, mégsincs még senkinek semmi ötletem arra vonatkozóan, hogy legyen valami meglepetés a fa alatt. Pedig úgy szeretnék mindenkinek valami olyat, aminek igazán tudna örülni, de szerintem kifutok az időből, addig gondolkodom. 

De az jó, hogy a héten holnap dolgozom utoljára, igaz, akkor egy maratoni műszakot kell végigcsinálni, de sebaj.

Meccsnap

 Továbbra is furcsa, hogy nem azért nem vagyunk meccsen, mert messze van, hanem azért, mert nem lehet. De mint mindent, ezt is meg lehet szokni, ha muszáj. Jók vagyunk fotelszurkolásban is, és nyilván, ha keresünk valami jót ebben is, akkor nem olyan nagy baj, hogy most nem fagyoskodunk a lelátón, mert akárhogy is, azért az nem mindig kellemes. Bár..megállapítottam már, hogy mióta rendszeresen télen-nyáron megyünk, sokkal kevesebbszer voltunk megfázva, mint előtte. 

A mai meccsre akkor sem mentünk volna, ha nincs a covid, mert a csapat Kijevbe utazott. Az meg azért nem az a hely, ahová valamikor is vágynék, de decemberben meg főleg nem. 

Az utolsó BL meccs volt, aminek az volt a tétje, hogy ha nyerünk, mi juthatunk be az El-be. Papírforma szerint nem nekünk volt erre nagyobb esélyünk, de természetesen egy emberként biztattuk a foteljainkból.a csapatot a világ minden részéről. Az első félidőben jól játszottak, egy kis szerencsével lehetett volna legalább két gólunk. Szerencsénk nem volt, a második félidőben meg már más volt a játék. Azután, hogy a Dinamo Kijev megszerezte a vezetést meg már végképp nehéz lett. Ez is maradt a végeredmény, és a csoportban utolsó helyen végeztünk. 

Na de egy pillanatra sem lehetünk csalódottak, mert ezt az eredményt a legjobb 32 között értük , és szerintem vannak olyan csapatok, akiket meglepett a hozzájuk képest kis magyar csapat. Én büszke vagyok rá, nekem egy csoda volt élőben hallani a BL himnuszt, életem egyik legnagyobb élménye marad.  Nincs bennem semmi csalódottság, mert nem is voltak elvárásaim már a sorsolás után sem. 

Remélem, hogy játékosként is így tudták megélni, és tudnak ezekből a meccsekből rengeteg jó pillanatot elraktározni maguknak. 

És az is nagy öröm volt ma nekem, hogy vettem a lidl-ben világító karácsonyi falu dekorációt. Régi vágyam volt már, és úgy örülök, hogy teljesült. 

Nem is volt ez olyan

 rossz hétfőnek. Igaz, esett is, még hideg is volt, meg a szél is fújt, de azért volt már ennél sokkal rosszabb hétfőm is. 

Az nyilván sokat dobott a napon, hogy ma fizetést kaptunk, mint ahogy az is, hogy mire hazaértünk, a fiúk megrendelték a pizzát. Amúgy tök jó fejek, mert meg is várták minket, és így együtt ettünk. 

És persze az is sokat javított a hétfőn, hogy este még egy órát beszélgettünk telefonon Eszterrel, akivel már sajnos rég nem beszélgetünk annyit, mint amikor még itthon "unatkozó" anyukák voltunk, de azért még most is él az összhang közöttünk. És ez jó dolog, jó érzés. 

Vasárnap

 Volt olyan tervünk is, hogy ma nem leszünk itthon, de aztán végül mégis maradtunk. Nagyon senki nem bánkódott, mindenkinek jól esett itthon lenni is. Igaz, a fiúk hetek óta itthon vannak, de csak egymást unják (ezt is inkább csak Erik és Roli), nem az itthonlétet. 

A Mikulás természetesen itt hagyott mindenféle kapszulás kávét, csokit, édességet, amit mindenki nagy örömmel zsebelt be magának. Az külön vicces volt, ahogy megbeszélték, hogy kié hol szokott lenni, úgyhogy Roli ne vegye el a bal oldalról, ami ott van, mert az sosem volt az övé. Tény, hogy eddig mindig születési sorrendben volt pakolva nekik, de nem is gondoltam, hogy ők ezt így megjegyezték. 

Délelőtt még nem sok mindent csináltam a főzésen kívül, leginkább viaskodtam magammal, hogy hagyjam a takarítást a fenébe, és pihenjek, mert vasárnap van, vagy csináljam, amíg van hozzá kedvem és energiám. Végül persze csináltam, mert mostanában tényleg mindent akkor kell azonnal megcsinálni, amikor van hozzá kedvem, különben sosem lesz meg. Jól el is fáradtam, mire végeztem a hűtővel (kívül-belül, alatta, stb), meg a konyhaszekrényel, sütővel. Még a mi szobánkban port töröltem, de akkor már fél nyolc volt, gondoltam, ideje abbahagyni. 

Téliszalámis szendvicset vacsoráztam paradicsommal, és utána még ettem málnás sajttortát, amit a lidlben vettem. Olyan finom volt, hogy két szeletet is megettem, de most nagyon fáj a gyomrom. Épp azon gondolkodom, hogy vajon a szalámi, a paradicsom, vagy a süti a ludas? Remélem azért aludni tudok majd. 

Szombat

 Ez egy jó nap volt. Rég írtam már ilyet, ugye? Nem is kellett ehhez történni semminek, egyszerűen csak jó volt, ahogy volt. Én nem bánom ezt a vásárlási idősávot sem, még jó is, hogy rá vagyok kényszerítve az előre gondolkodásra, mert ha nem így van, akkor hajlamos vagyok nem gondolni a holnapra. Ebből is látszik, hogy nem nagyon tervezem el előre a menüt, általában úgy van, hogy amihez kedvem van, vagy amit kér valaki. 

Délelőtt hajat festettem, mostam, főztem. Aztán délután voltunk vásárolni, meccset néztünk, elkészült pár további adventi dekoráció. Van egy, amit nagyon szeretek, most épp az asztal közepén van. Igaz, amíg összeraktam, már rájöttem, hogy rendelhettem volna legalább kettő olyan lámpát is, ami tényleg világít, de hát késő bánat.

Este még elpakoltam az összes ruhát, és most még arra készülök, hogy a Mikulás helyett kipakoljam mindenkinek a meglepetést. Még az idén is. ...és még addig biztosan, amíg itthon laknak. Ha már majd máshol, az más kérdés lesz. 

Péntek

 Hozzánk még nem ért ide az a tavaszias meleg, amit ígértek már hét eleje óta, de az is igaz, hogy annyira nem fáztam, mint tegnap. Meg egyébként is péntekre ébredtünk ma reggel. 

Szerencsére nem volt semmi különösebb fennforgás ma, és rövid is volt a nap, már fél kettőkor el tudtam jönni. 

Kellett menni vásárolni, és természetesen kifogtam egy jó nagy tömeget is, de még így is itthon voltunk már négy óra után kicsivel úgy, hogy már N volt semmi dolgunk. 

Ez most nagyon jól is esett, egy ilyen nyugis, semmittevős, pihenős délután, este. 

Csütörtök

 Tényleg nem tudom, meddig és hova lehet még fokozni ezt a folyamatos stresszt, amiben éljük az életünket. Nem tudom, hogy lehetne ezt az egészet távol tartani, vagy legalábbis kevésbé megélni. Valószínűleg ez utóbbihoz újra kell majd születnem, másik lelkülettel. 

Azt látom, hogy mindenki, mindenhol feszült, állandóan robbanás közeli állapotban vagyunk, alig várjuk, hogy egymás torkának ugorjunk, vagy tegyünk valami pikírt, bántó megjegyzést. Borzasztó ez az egész, borzasztó részt venni benne. 

Mindemellett még nagyon hideg is van, akit nehezen tudok elviselni. Jó lenne most medvének lenni, és téli álmot aludni. 

Szerda

 Azt tegnap nem is említettem, hogy a blogszülinapot egy jó kis teljes testes masszázzsal ünnepeltem. Azt nem tudnám megmondani, hogy melyik testrészemnek volt ez a legjobb, mert még az is jó volt, ami igazából fájt. 

És azt sem mondtam, hogy mindezek előtt a munkahelyemen vért is adtam. Ez egy tök jó és tök kényelmes megoldás, odajönnek házhoz. Most figyeltem rá, hogy igyak rendesen előtte (sikerült egy liter teát meginnom), így nem is volt gond, gyorsan lefolyt az a mennyiség, amit ilyenkor levesznek. 

Bevallom, titkon reménykedtem benne, hogy lesz előtte tesztelés, de nem volt. Pedig nagyon kíváncsi lennék rá, hogy vajon negatív vagy pozitív lenne. Jó, hát annyira azért nem, hogy elmenjek valahova, és kifizessem.

Ma este megint BL meccs volt. Ezen ott lettünk volna élőben, ha lehetett volna, de talán jobb is ez így. A Barcelona fényévekkel van előttünk ebben a foci dologban, és ez most rendesen látszott is. Azt gondolom, nem szégyen tőlük három gólt kapni, nálunk nagyobb nevű csapatok is kaptak már ennyit, de kár, hogy nekünk ma egyet sem sikerült rúgni. 

12 év

 Furcsa fintora a sorsnak, hogy 12 évvel ezelőtt, amikor ezen a napon elkezdtem blogot írni, éppen egy munkahelyi válság feldolgozása késztetett erre. A sors nagy játékos, mert éppen pénteken volt 12 éve annak a napnak, hogy elküldtek. A munkahely ugyanez volt, a beosztás, és a főnök is más. 

Most mondjuk messze nincs olyan lelki gondom, mint akkor volt, de azért érdekes, nem? 

Annyi minden történt ennyi év alatt. Írtam blogbejegyzést sírva, írtam nevetve, írtam meséket, történeteket (és még mindig készül az utolsó szavas történet is). Voltam ezen a felületen boldog, büszke, szomorú, csalódott, értetlen is már. Volt olyan, hogy lélegzet visszafojtva vártam a reakciókat egy-egy poszthoz, volt, amikor kicsit sem érdekelt, ki mit fog szólni hozzá.

Én magam nagyon sokat változtam, mégis ugyanaz maradtam. Kicsit ráncosabb, kicsit fáradtabb, kicsit kevésbé komoly témákat feszegető, de ugyanaz a Dius, aki 12 évvel ezelőtt először kattintott a blog létrehozása gombra. 

12 év alatt 4071 bejegyzés íródott, amihez 10994 megjegyzést fűztetek. Majdnem kétmillió oldalletöltés volt ennyi év alatt, ami számomra döbbenetes szám. 

Köszönöm mindenkinek, hogy itt vagytok velem ennyien, ennyi éve már.