Dius gondol... mit is?
Itthon semmi izgalmas, még mindig szórakozom a náthámmal. Volt egy rövid idő is ma, amikor azt gondoltam, hogy én aztán biztos nem tudok majd menni hétfőn dolgozni. De aztán végül javult a helyzet (bevettem egy antihisztamint), úgyhogy az is eszembe jutott, hogy lehet hogy nem is náthás vagyok, hanem allergiás ..na mindegy is.
A fiúk jól érzik magukat, szerintem lejárták ma a lábukat is, küldtek képeket is.
Reggel kicsit mindenkinek nehezére esett az ébredés, de azért megbírkóztunk a problémával. Meg az utolsó simítások hátravoltak a hátizsákok készre csomagolásában. Patrik rutinos már ebben, ő nagyjából negyed óra alatt letudta a maga részét. Erik még igényelt némi segítséget, de nem túl sokat ő sem. A repülőtérre zökkenőmentesen kijutottunk, nem volt sem dugó, sem baleset szerencsére. Csak kiraktuk a fiúkat, sajnos csak igen drágán van lehetőség bámészkodásra.
Ez a megfázás kicsit makacsabb, mint amire számítottam, a délelőtt nem is volt valami kellemes, többször volt, hogy annyit tüsszentettem, hogy már fájt az oldalam. De majd csak jobb lesz már a helyzet.
Nem csináltam ma semmit itthon, pizzát rendeltünk ebédre, délután körmösnél voltam, jelenleg meccset nézünk a tévében.
A fiúk küldtek képeket, minden rendben velük, jó a szállásuk. Erik elballagott online, egy nagyon rövid videót küldött róla Patrik, látszott, hogy milyen zavarban volt, nagyon ”Erikes".
Ma hosszú napom volt, célegyeztető beszélgetéssel a főnökömmel, ami jó volt ugyan, de az a másfél óra utána hiányzott, mert sok dolgom volt, és egyébként is fel négykor indulnom kellett haza. Ki volt számolva az időm, mert fél ötre már a fodrászhoz kellett mennem, de még a lidlbe be kellett ugranom meg a mosógépet is el kellett indítanom a fehér ruhákkal.
Közben azért belül nagy érzelmi viharok dúlnak bennem. Erik ma volt utoljára a középiskolában. Véget ért az öt év, már csak vizsgázni megy majd, jobban mondva megvédeni a záródolgozatát. Holnap lesz a ballagás, ahol nem lesz ott, csak virtuálisan, délelőtt mennek Barcelonába. A mi döntésünk volt, és jól van ez így, mert az a ballagás, ami az igazi lett volna, tavaly nem volt megvalósítható, az akkori osztályfőnöke volt az igazi. Mégis kicsit most van bennem egy furcsa érzés, megérdemelte volna, hogy megünnepeljük mindannyian. (Bár most mondaná, hogy anyaaaa, ez az út sokkal jobb)
A volt osztályfőnökétől kaptunk ma egy kedves üzenetet, naná, hogy az egyébként is furcsa lelkiállapotomban rögtön el is pityeredtem rajta.
Véletlenül találtam, de akár a mottóm is lehetne, mert valamikor ez pontosan így volt. 😊
Rajki Miklós: BÍZTATÓ
"Bíztatlak: Örülj!
Örülj a világnak,
Örülj a kinyíló virágnak,
Örülj a rikkantó madárnak!
A zöldlombos erdőnek, a viruló mezőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak,
Éjben az égen ragyogó csillagnak!
A szép napra ébredő reggelnek,
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak!
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen tereád várnak!
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni gyermeked!
Örülj és te is tárd ki szívedet!
Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, a tavasznak,
A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
A felröppenő sok - sok galambnak!
A felhangzó zenének!
Örülj minden csendes estének!
Örülj a farkát csóváló kutyának,
Örülj az egész világnak!
Hiszen annyi jó és szép van, aminek örülhetsz,
Örülj, ha valakivel törődhetsz!
Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ér!
Örömöt adj minden kicsi örömért!
Az öröm az egy jó dolog,
akik örülni tudnak, azok boldogok.
Te is az lehetsz, ha akarod."
Már reggel úgy ébredtem, hogy olyan fura volt a torkom, és minden végtagomban ott van az a nehéz érzés, ami nagyjából minden betegségemet elkísér. Napközben elvoltam, de nem volt meg a megszokott lendületem, mire hazaértünk, már nagyon vágytam lefeküdni.
Igazából semmi sem hangsúlyos, csak érzem a torkomat, meg jól esik csak úgy lenni, és nem mozdulni.
A főnököm meg hazament, mert ő meg a hányós vírust kapta el a gyerektől. Mondjuk én tegnap is mondtam neki, hogy maradjon még ma otthon, az a biztos. Jobb lett volna, ha hallgat rám.
De azért történt ma jó is. Sikerült megint megvenni a következő évre is a Fradi bérleteket, így egészen biztos most már, hogy megint sok meccset fogunk családilag végigszurkolni. 💚 Nagyon örülök neki.
Ez nem olyan volt, mint az egy héttel ezelőtti, amikor szépen, ráérősen ébredeztünk..itt bizony kőkemény ébresztő volt már hajnali négykor. Még ott volt bennem a tegnap este eufórikus öröme, az a rengeteg pozitív energia, ami körülölelt attól a pillanattól kezdve, hogy megérkeztünk az Arénába. Innen, meg a pár óra alvás bódultságából nem volt könnyű visszarángatni magam a szürke hétköznap valóságába. De az ilyen dolgoktól is felelős felnőtt az ember, hogy dacára mindennek, hajnali ötkor már a frissen letakarított asztalomnál ültem, és számoltam, hogy mennyit komissióztak hétvégén.
Fél héttől háromnegyed hétig átlag ötpercenként hívtam Rolit, aki a felelős felnőttségtől meg messze van, és gond nélkül aludna akár kilencig is..Az utolsó hívásomat azért már kikérte magának, innen tudtam, hogy most már biztos, hogy elég éber.
Fél nyolckor ugyanezt eljátszottam Erikkel is, aki nehezített pálya, mert álmában is beszél, ha szól hozzá valaki. Na mondjuk mivel én vagyok az anyja, hogy minden mozdulatát, hanglejtéset, sóhaját ismerjem. Vele is sikerrel jártam kb tíz perc alatt, úgyhogy nyugodt lehettem, hogy mindenki elindul a megfelelő időben a megfelelő helyre.
A korai kezdésnek megvolt az az öröme, hogy korán is mentünk haza, már kettőkor kifelé jöttünk. Ez akkor még egy csomó energiát adott, de itthon nagyon gyorsan utolért a fáradtság. Nem hagytam magam, amit kellett, megcsináltam, és nem voltam hajlandó lefeküdni, még az hiányzott volna, hogy elaludjak, aztán este meg forgolódjak.
A fodrásszal is tudtam beszélni, csütörtökön megyek hozzá, a masszázs időpontomat is átrakattam jövő héten keddről péntekre, elküldtem Roli keresztleveléről a fotót a bérmáláshoz.
Ezekre a dolgokra mindig büszke vagyok, mert olyan apróságok, amiket rendszeresen elfelejtek.
Ez a mai egy olyan meccsnap volt, amit majd még az unokáimnak is egészen biztosan el fogok mesélni. Derbi volt, ami mindig különleges, az ősi rivális csapat ellen sosincs más opció, minthogy győzni kell, mindenáron, bármi áron. Ma még ezt meg tudtuk fejelni azzal, hogy tudtuk, ha győzünk, a pontelőnyünk akkora lesz, hogy már ma bajnokok lehetünk.
Tegnap volt a mi legendás 2-esünk halálának huszadik évfordulója (aki nem tudja, húsz évvel ezelőtt egy szórakozóhelyen a rendőrök úgy megverték, hogy olyan súlyos agyi sérülései lettek, amibe pár nap leforgása alatt belehalt) Ő volt a mi Simon Tibink, aki már életében is Fradi legenda volt, és az elmúlt húsz évben is velünk van minden meccsen. Ma a meccs kezdetekor rá emlékeztünk elsősorban, illetve a meccs előtt megemlékeztünk az Újpest egykori vezérszurkolójáról is, aki ezen a héten vesztette életét.
A hangulat tehát mindenképpen adott volt, felfokozott érzelmek, várakozás, telt ház. Volt a meccs előtt jégeső, zápor, villámlás, dörgés, de mire a kezdősípszóig eljutottunk, már a nap sütött.
A vezetést az ellenfél szerezte meg, de aztán már az első félidőben nem csak egyenlítettünk, de a vezetést is sikerült megszerezni. A végére még jutott egy kisebb infarktus, amikor az utolsó percekben kiegyenlített az ellenfél, de szerencsére kéz volt a gól előtt, így végül maradt a 2:1-es végeredmény. Győztünk. És bajnokok lettünk, sorozatban negyedszer.
És majd elmesélem az unokáimnak is, hogy abban az évben, ami 2022 volt, amikor én 44 éves lettem, a Fradi a 33. bajnoki címet szerezte meg. 💚 Mert ez addigra történelem lesz, mire nekik mesélhetek.
-hogy ez a tavasz kicsit sem olyan, amit szeretni lehet
-hogy többet ülünk itthon, mint a covid idején
-hogy folyamatosan fájdalmaim vannak (de már nem szedek fájdalomcsillapítót sem, mert felesleges)
-az "eladóvá vált" kezdetű hirdetéseket
- hogy mindenki mindent jobban tud
- hogy hetekig rágódunk egy-egy döntésen
- hogy mindig azt kapom a fejemhez, hogy azért, mert dohányzom
Na, hát lehet mondani, hogy komolyan lehangolt a mai szürkeség, sötétség, ború, ami itt egész nap volt. Most már szerintem megvolt az a mennyiségű eső, amire szükség volt, jöhetne a napsütés.
Nagyon jól jött ki ez a hét, ezt már megállapítottam párszor. Ma reggel pedig még rácsodálkoztam, hogy tegnap hétfő érzésem volt, ma meg már péntek van. Volt azért bőven mindenféle mára is, többek között egy celegyeztető beszélgetés a főnökömmel fél egytől, amiből végül egészen más kerekedett, mert kaptunk egy "mostazonnal" megoldandó feladatot, ami miatt az eredeti tervet áttoltuk jövő hét csütörtökre, célegyeztetés helyett meg dolgoztunk. Aztán amikor készen lettünk, és leadtuk, akkor már csak összenéztünk, mert a közös főnökünk egy perccel ezután már ott sem volt. Na sebaj .
Azt már meg sem említem, hogy milyen remek időjárás volt ma, mert gondolom mindenhol ez volt..ború, hűvös és eső. Remek hangulatot tud ez teremteni.
Tegnap este a fotelból bevásároltam, így ma csak annyi dolgom volt, hogy várni kellett az autót. Bevállalós voltam, mert ezúttal olyan frissárut is rendeltem, ami a pultból származik. A frissességet illetően nem voltak kétségeim, tudom, hogy minden nap kap friss árut, ami előtte éjszaka érkezik be a raktárba, de azért ez mégis olyan volt eddig, hogy "majd én megnézem magamnak". De nincs okom panaszra, minden rendben megérkezett, tökéletes minőségben.
Ennyi szabadnap után egy kicsit össze vagyok zavarodva a napokkal kapcsolatban, de mire ezt leírtam, már be is ugrott, hogy szerda van.
Ma még napközben megvolt a kellemes bármitcsinálhatokamihezcsakkedvemvan érzés, és pontosan így is tettem. Főztem is, mostam is, pihentem is, és aztán meccsre indultunk. Ezúttal Győrbe, az ETO parkba, a kupa elődöntő meccsre. Azt már tegnap megtudtuk, hogy ha nyerünk, a Paks lesz az ellenfél, ehhez ma már csak hozni kellett a kötelezőt. Sok helyen jártunk már vendégszektorban, ez mindenképpen kiérdemli a legrosszabb címet nálam. Az egy dolog, hogy nincs ülőhely, de egy borzasztó fém lépcsős építményen kellett végigállni. Szerencsére legalább jó meccs volt, ez azért kárpótolt.
Az külön megér még egy misét, hogy a meccs után fél órával még nem engedtek ki minket. (Pedig voltak sokan, akik vonattal jöttek Budapestről, és necces volt, hogy elérjék az utolsót)
Egyébként nemsokára mindez egy tök jó emlék marad.
Patrik sajnos ma nem tudott velünk jönni, munka miatt .
Ma még mindannyian itthon voltunk, így ma még élveztük a tökéletes nyugalmat. Igaz, ma már azért boltba menni kellett, meg délután masszázs időpontom is volt, de azért így minden teljesen más, hogy előtte -utána azt csináltunk, amihez kedvünk volt. A masszázs jót tett, a masszázspisztoly megint pillanatok alatt megtalálta azokat az érzékeny pontokat, amiket kézzel nem olyan egyszerű. Beszélgettünk közben sok mindenről, ajánlott egy szakembert, aki szerinte rövidre tudná zárni most már a gondomat, így, hogy a sérvet kizárta a röntgen. Ő már járt nála, fájdalmas élmény volt, de célravezető. Bátorságot kell gyűjtenem ehhez, de hajlok rá, hogy inkább ezt az utat válasszam, mint a teszetosza hagyományos vonalat. Egyébként is sok jelet kaptam mostanában arra vonatkozóan, hogy túlságosan elnyomtam magamban azt az énemet, aki a belső intuiciókra hallgatva működik jól, nem veszem a rezgéseket. Ennek hatására vannak bennem nagy csendek, de ez most jó így.
Holnap még mindig itthon, de már mozgalmasabb nap lesz, este Győrbe megyünk meccsre.
Az idén nálunk igazán csendes ünneplés kerekedett így húsvétkor. Leszámítva a szombatot, amikor még volt egy kis pörgés, a többi napon csak itthon voltunk, és élveztük, hogy sehova nem kell sietni, nem kell kapkodni. Nem rendeztünk nagy sütés-főzést sem, ugyanannyit ettünk, mint máskor. Sütni végül csak egy kalácsot sütöttem, de cserében az nagyon finom lett.
Még karácsony tájékán úgy gondoltuk, húsvétra is elutazunk majd valahova családilag. Ezt a tervet felülírta a tegnap húsz éves lett Erik ajándéka, aki 11 nap múlva utazik Barcelonába, de most sem bánom kicsit sem, hogy így döntöttünk akkor. Pedig akkor még nem is sejtettem, hogy mostanra mennyit fogok szenvedni a lábammal.
Holnap és holnapután még nem dolgozunk, és ez most nagyon jól is esik.
Ez most nálunk olyan nagyszombat volt, amikor Balázs dolgozott, és aztán délután még meccsre mentünk. Nem messzire, csak Kispestre, de ott olyan katasztrófa a parkolás, hogy nagyon időben ott kell lenni, ha nem akarunk fel órákat sétálni. Most meg esőt ígértek, úgyhogy a séta semmiképpen sem volt csábító gondolat, úgy meg főleg, hogy esernyőt nem is lehet vinni a meccsre. De jók vagyunk már ebben, ott voltunk korán, lett parkolóhely, volt idő a meccs előtt a fiúknak egy sörre és egy szendvicsre is bőven.
A meccs nem volt rossz, az utolsó pillanatig tartogatott izgalmat, akkor lőttük a győztes gólt.
Fáztunk egyébként még ma is, ami most aztán már nagyon rosszul esik.
Holnap meg majd megfő a sonka, meg talán lesz valami süti is.
Végül itthon maradtunk, mert már délelőtt látszott, hogy itt tényleg eső lesz. Lehet, hogy ha korán kelő család lennénk, akkor másképp döntöttünk volna, de nálunk csak Balázs az, aki mindig hajnalban kel,mi, többiek, ha tehetjük, sokáig alszunk. A fiúknál az sem ritka hétvégén, hogy csak tizenegy körül kerülnek elő.
Ebédre tojásos nokedlit ettünk, mégiscsak nagypéntek van, legalább ezen az egy napon tartani szoktuk magunkat a húsmentességhez.
Ebéd után családi pókerpartit rendeztünk, amit mindenki meglepetésére én nyertem. Egyesek azt gondolták, nem is tudok pókerezni..de ezek szerint még közel harminc év után is tudok újat mutatni magamból. (És amíg mi pókereztünk, odakint szakadt az eső)
Délután már csak tévéztünk, pihentünk.
Holnap Balázs dolgozik, aztán meccsre megyünk este.
Jó korán kezdődött a nap, hajnali ötkor már a munkahelyi asztalomnál ültem, és a reggeli statisztikához számoltam az adatokat a tegnapi számokból. Néha eszembe jut, hogy vajon egy átlagember mit kezdene azzal a számmal, ha azt mondanám, hogy csak tegnap kb 180ezer karton árut pakoltak össze kizárólag kézi erővel a mi raktárunkban a komissiózók? El tudjátok ezt képzelni, hogy mekkora mennyiséget jelent? Őszintén csodálom azokat a kollégákat, akik ezt képesek a hét minden napján megtenni, mert fizikailag nagyon megterhelő. És dolgoznak ebben a munkakörben egészen vékony lányok is, és nyugdíj előtt álló hölgyek is, nem csak jó kondiban lévő fiatalemberek.
Azt pedig néha sajnálom, hogy a logisztika nem fiatalabb koromban került ilyen szinten a látóterembe, mert annyi érdekes és csodálatos része van. Érdemes lett volna tanulni is róla. Kíváncsian várom, hogy Eriknek milyen lesz majd, és vajon őt is magával ragadja e ennyire, mint minket.
A korai kezdés korai befejezést is jelentett, kettőkor már itthon voltunk. Délután még elmentünk vásárolni pár dolgot, meg tankolni. Kicsit megszívtuk, mert az autópályán több baleset is volt, meg egy kamion is kigyulladt, emiatt a hazaút nagyjából háromszor annyi idő volt, mint egyébként lett volna. De legalább sütött a nap, és az út mellett már szépen zöldell és virágzik minden, ez biztató.
Titkon még kicsit reménykedem abban, hogy holnap reggel még tavaszra ébredünk, és mégis kimozdulunk kicsit valahova. Nyilván a Balaton part lebeg a szemem előtt. ..
Nem nagyon viszem túlzásba az idén a húsvéti készülődést, pedig lehet mondani, hogy igazán időben kezdtem a ráhangolódást..januárban már a csokinyuszik beérkezését készítettem elő. Valahogy mégsem ragadott magával, épp csak ma jutott eszembe, hogy legalább a húgom kisfiának vegyek valami csokitojást. Még holnap kell vennem nekik valami ajándékot is.
Arról is csak nagyon halvány sejtésem van, hogy mit fogok főzni. Ahogy az időjárás előrejelzést néztem, kirándulni nem valószínű, hogy kell, örülhetünk, ha a szombati meccsen nem kell majd megfagyni.
A hétfő sosem volt a szívem csücske. A mai sem javított ezen a statisztikán sokat. Nehezen keltem, nehezen telt a nap, ráadásul egész nap fájt megint minden porcikám. Mire hazaindultam fel négykor, már a levegővétel is fájdalmas volt. Tele van a hócipőm ezzel az egésszel, és már bánom, hogy egyáltalán elmentem az orvoshoz. Mondjuk ez már késő bánat.
Tegnap napközben is, és még éjszaka is nagyon szenvedős napom volt, nagyon fájtak a lábaim is, meg a derekam is. Nem tudom mi történt ott a rendelőben, amikor mindenhol megtekergette minden végtagomat, de azóta határozottan rosszabbul érzem magam, mint előtte. Még éjszaka is fel kellett kelnem fájdalomcsillapítót bevenni.
De még az is a tegnaphoz tartozik, hogy a meccs előtt egy újabb mumusomat sikerült legyőzni. Minden hazai meccsnapon van valami tematikus nap, ami ezúttal egészségnap volt, szűrővizsgálatokkal. Amit leginkább szerettem volna, az pont nem volt, az átfogó képet nyújtó szűrőbusznál nagyon sokan voltak, tartottam tőle, hogy nem kerülnék sorra a kezdősípszóig sem. Volt viszont egy hely, ahol feltűnően nem volt senki. Közelebb mentem, és láttam, hogy tumormarkert néznek, a mellrák szűrésére. Na, gondoltam, itt az idő, hogy a sok évvel ezelőtti félelmet legyőzzem (egyszer már volt egy magas értékem.. szerencsére kiderült, hogy nem ilyen betegségem van), és leültem. Nem volt könnyű negyedóra...de tökéletesen negatív eredményt kaptam. A hölgy, aki elárulta az eredményt, velem örült, és jó szurkolást, jó egészséget kívánt. Még szereztem egy kártyát is a vércsoportomról, és mentem is a lelátóra.
Ma egy kicsit jobb napom volt, csak egy fájdalomcsillapítóval végigcsináltam a napot. Délelőtt kellett egy picit dolgoznom is, liszt visszahívás ügyben kellett nyomonkövetést nézni. És akkor ezúton szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy itt, Magyarországon nagyon komolyan veszik ezeket a dolgokat, és azonnali intézkedést várnak mindenkitől..a kinderek esetében is így történt. Nyilván nem árulhatok el titkokat, de nálunk minden termék tökéletesen nyomonkövethető, és meg tudjuk mondani, mikor érkezett, melyik üzletbe ment belőle, és mikor. Feltételezem, hogy ez minden kereskedelmi láncnál ugyanígy működik.
A kis munkával töltött idő után elkészült az ebéd, közben ment a mosógép, a szárító. Délután felmostam, aztán amíg elpakoltam a ruhákat, Balazs palacsintát sütött. Az lett a vacsora, nagyon finom volt (és nagyon rá voltam már éhezve).
Este meg már csak a pihenésről szólt minden..
Reggel megint visszatért a késő ősz, vagy kora tél, nem is tudom minek lehetne nevezni. Hideg volt, szakadt az eső, még jégeső is volt. Aztán feltámadt a szél, ami aztán meg hidegebb levegőt hozott. Nem nagy kedvvel indultunk így meccsre, mert már megint (még mindig) kellett az aláöltözet is, meg a téli kabát is. Olyan érzés már, mintha soha többé nem szabadulnánk meg ezektől a ruháktól. Hozzátartozik a meccsnapokhoz, mint a Fradi sál, és a családi szelfi.
Szerencsére a meccs ma este jó volt, észre sem nagyon vettük, hogy hideg van.
Patrik ma nem volt velünk, mert színházba ment.
Megvolt végre a reumatológiai vizsgálat. Előtte azt gondoltam, végülis már mindegy mit mond, hónapok óta tart ez az állapot, és volt már nagyon rossz is, meg jó is a doktornő kedves volt, alaposan kikérdezett mit érzek, mikor. Aztán megvizsgált, összevissza tekergette a lábam, mondott mindenféle számokat vizsgálat közben, amikről fogalmam sincs mit jelentenek. Az egyértelmű, hogy lumbágó, a háziorvosom (már megint) tökéletes diagnózist állított fel, a gyógyszerelés is pont jó, ahogy van, szedjem csak tovább. Elküldött röntgenre, meg mennem kell fizikoterápiára meg gyógytornára, ha az előírt kezelések letelnek, akkor menjek vissza, meglátjuk. Május kilencre kaptam időpontot a fizikoterápiára, onnantól heti kettő lesz, június közepéig.
A röntgen leleten van mindenféle kopás, meg elhajlás, nem tett boldoggá, de legalább már nem csodálkozom, hogy fáj.
Kicsit egyébként magamba zuhantam az egésztől, és az is megfordult a fejemben, hogy hagyom az egészet a francba, szedek valami porcerősítőt, aztán majd lesz valami.
Még szerencse, hogy ma délután volt időpontom a körmöshöz is, legalább az felviditott, hogy szép körmeim lettek megint.
Nekünk ma délután kezdődött a hétvége. Holnap megyek a reumatológushoz, eljött az időpont ideje, ami február elején még olyan távolinak tűnt. Én emiatt leszek itthon, Balázsnak meg nem kellett kétszer mondanom, hogy nincs e kedve neki is inkább kihagyni a holnapi munkanapot. Az mindegy, hogy nem mond egy kicsit sem jó időt (talán még holnap jut belőle azért), azt is tudjuk értékelni, hogy ha itthon lehetünk.
Kíváncsian várom, mit fog mondani holnap az orvos. Tulajdonképpen azóta is csak időnként vannak teljesen jó időszakaim, amikor egyáltalán semmit nem érzek a fájdalmakból, és talán volt két olyan hét egyhuzamban, amikor csak annyira minimálisan volt jelen, hogy nagyon fel sem tűnt. A héten megint elég intenzív, de ebben minden bizonnyal benne van, hogy átmenetileg felfüggesztettem a neuromultivit szedését, mert a gyomrom kicsit kikészült, és már ott tartottam, hogy mindegy volt mit ettem, mindentől fájt, de azokon a napokon, amikor nem vettem be, jobb volt a helyzet.
De ma délután még örültem a napsütésnek, a masszázsnak, a bonprixes csomagomnak, és persze annak, hogy legközelebb majd csak hétfőn kell mennem dolgozni.
"néha meg-megállni..." Biztos mindenki találkozott már ezzel a Nincs időd című verssel valahol, és gondolom, többségünk egyetért a mondanivalójával is. De most én nem erre vagyok kíváncsi.
Szóval szoktál e mondd:
-jatszani (bármit, bármilyen eszközön, platformon)?
-kvizeket kitölteni?
-magadban beszélni?
-káromkodni?
-idegenekre rámosolyogni?
-másokat "csak úgy" figyelni?
-bambulni?
-lustaságbol egy helyre halmozni dolgokat, amiket el kéne pakolni?
-úgy beszélgetni valakivel, hogy nem hallod, amit mond, mert nem figyelsz rá?
-blogot írni?
Nekem minden kérdésre igen a válaszom. És a tiétek?
Ma nem volt valami jó napom. Semmi nem indokolta, hogy ne legyen az, mégis. Minden és mindenki idegesített, elkedvetlenitett. Álmos is voltam egész nap, pedig mióta a memóriahabos nyakpárnámnak megtaláltam a helyét a rendes párnám alatt, sokkal jobban alszom, mint eddig.
Remélem, hogy a melegfrontot érzem, és attól voltam ma ilyen nyomi. Fáj a derekam is, és minden porcikám. À, csak rinyálok itt..
Nálunk tegnap este komoly eredményváró volt itthon. Hazaértünk a meccsről, kicsit csalódottan, mert megint csak döntetlen lett, kicsit átfagyva, mert igen hideg szél fújt, és a jó meleg lakásban a tévé előtt vártuk a híreket. Patrik elment Pestre, ő ott várta politológus körökben, hogy mi lesz a számolás vége. Mindannyian azt gondoltuk, hogy nem lesz kormányváltás. Erik volt az, első szavazóként (egyébként elképesztően tájékozott mindenről, ami a belpolitikai helyzetet érinti), aki már a múlt héten azt mondta, a fidesznek meglesz a kétharmad, és a mi hazánk is be fog jutni. Mindannyian lehurrogtuk, mert egyiket sem gondoltuk reálisnak. És aztán tegnap este tíz óra körül már látszott, hogy neki lesz igaza.
Nem foglalok állást politikai kérdésekben most sem, ahogy eddig sem tettem. A szavazás alapjogunk, szerencsére egyre többen élnek is ezzel. A többség döntött. Az, hogy mi fog történni, mi hogy alakul, majd kiderül. Nekem az a legfontosabb most is, ami tegnap. 😊
Azt még próbálom magamban feldolgozni, hogy milyen sok ismerősöm érezte úgy, hogy a facebookon keresztül tudassa a világgal, hova tette az x-eket. Nekem ez kicsit sok, de ők tudják. ..
Ma jó hideg reggelre ébredtünk, a téli kabátomban mentem dolgozni, de egy pillanatra sem volt melegem benne. Még kicsit kétkedve fogadom azt a hírt, hogy szerdán már 17 fok lesz, de szeretnék kellemesen csalódni.
A múlt heti tavaszi hétvégének nyoma sincs már, hideg van, esik. Megint minden szürke és borús, éjszakára havat is ígérnek. Szerintem a holnapi meccsre megint elő kell vennem a téli kabátokat.
Jól kialudtam magam, megint fejfájósra, ami ma sem hagyott el, egész nap fájt. Nem annyira durván, mint két hete, de voltak kellemetlen perceim miatta.
Egyébként csak úgy elfolyt az idő ma, Balázs délelőtt dolgozott. Amikor hazaért, ebédeltünk, még délután elpakoltam az összes mosott ruhát, és ennyi.
Holnap már négyen megyünk szavazni, van egy első szavazó Erikünk. 😊 Várja már.
Az mindig furcsa volt nekem, annak ellenére is, hogy egészen sajátos (és nem túl hétköznapi) módon kezelem a halál kérdését, hogy mennyire nincs már idő gyászolni, emlékezni, búcsúzni. Furcsa hasonlat, de pont úgy nincs erre idő, mint bármi más egyéb érzéseinket megfelelően feldolgozni, sőt, leginkább megélni sem. Elhangzik bizonyos történések után a kérdés, hogy hogy vagy, de abban a pillanatban, amikor az ember azt válaszolja, hogy köszönöm, megvagyok, máris úgy tekinti mindenki, hogy hát akkor go, mehet minden tovább. Tudom, ilyen világot élünk, ahol örökös harcban állunk az idővel, meg a pénzzel, aki megáll, lemarad, kimarad valamiből, mert pillanatok alatt hagyják le azok, akik mennek folyamatosan.
Így lettünk mindannyian belekényszeritve önmagunk rabszolgaságába, amit egyébként határtalan szabadságként élünk meg. Szabadok vagyunk, szabadabbak, mint valaha, bárki, bármikor bejárhatja a világot, elmondhatja a gondolatait, megvehet a tűtől a repülőig bármit, amire éppen kedve szottyan. De közben elképesztő mértékű kizsigerelést hajtunk végre saját magunkon, csak azért, hogy ezeket megtehessük. Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy képes lennék megváltani a világot, vagy akár csak kiszállni ebből az egészből, és azt mondani, inkább lemondok egy csomó mindenről, de hagyjatok engem úgy élni, hogy bármikor legyen lehetőségem sírni, vagy épp kacagni, ne kelljen sohasem félretenni érzelmeket, bezárni, és nem mutatni. Jó lenne, de ez utópisztikus vágyálom csupán.
A valóság az, hogy mire otthon mindezt megtehetné az ember, addigra már fáradt és frusztrált ahhoz is, hogy meg tudja tenni.
Minden bizonnyal ki kell aludnom magam. .
