2022. dec. 25.

Tegnapi para

 Tegnap este már nem volt semmi energiám arra, hogy elmeséljem, majdnem én lettem Grincs az idén, aki ellopja a karácsonyt. Úgy ébredtem fél kilenckor, hogy borzasztóan fáj a fejem. Nem is mertem még akkor az ágyból felkelni. Kicsit vissza is aludtam, de egy órával később csak rosszabb lett. Akkor már felkeltem, a gyógyszeres fióknál kezdtem a napot. Megcsináltam a kávémat, kimentem meginni, de hagytam egy kortyot, és a cigimet is elnyomtam, be kellett jönnöm. Akkor nagyon remegett a kezem, és nagyon rosszul éreztem magam. Nem tudom elmondani sem, hogy mit éreztem, de az is megfordult a fejemben, hogy én mindjárt itt fogok meghalni. Balázs hozott még gyógyszert, és segített elhelyezkedni a kanapén. Rengeteg migrénes rohamot éltem már át, de ez most mindet überelte, a fájdalom csak erősödött, én meg csak küzdöttem ellene, mint malac a jégen. Patrik is adott egy fájdalomcsillapítót, valami koffeines alogflexet. Itt már nem számoltam mennyi gyógyszer van bennem, a borogatást igazgattam folyamatosan. Tizenegy óra után kezdett javulni egy kicsit, akkor előbb a vérnyomásomon akadtam ki (150/101), utána még arra, hogy a nyakamon, az arcomon és mindkét kezemen megjelentek ilyen fura vörös foltok. Sosem volt még gyógyszerallergiám, de Patriknak volt egyszer hasonló valami, arra antihisztamint kapott. Van itthon, azt is vettem be egyet. 

Így, erősen begyógyszerezve már egészen jól voltam, és végül minden aggodalmam ellenére elkészült vacsorára a rántott hal, jó hangulatban megvacsoráztunk. 

A fiúktól nagyon szép ajándékokat kaptunk, Patriktól egy május végi (a szülinapom hétvégéje) hétvégét Egerben, Eriktől és Rolitól pedig egy nekünk dedikaltatott Fradi évkönyvet. 


Ma szerencsére nem fejfájásra, hanem húsleves illatra és napsütésre ébredtem, ez azért kellemesebb ébredés volt, mint tegnap. Megcsináltuk az ebédet, bevallom, én mostam is két adagot. Ebéd után olyan szépen sütött a nap, és olyan kellemes idő volt, sétáltunk egy órát. Ezen kívül ettünk bejglit, néztük a tévét, mindenki élvezte a semmittevés örömeit. 


1 megjegyzés:

  1. Biztos a melegfront, és ez a tavaszias meleg sem tesz jót neked. Remélem már jobban vagy!
    A gyerekek ajándékai meg olyan klasszak, az egri pihenés biztos nagyon jó lesz 🙂 az már majdnem az én szülőföldem ♥️

    VálaszTörlés