És még ezek is vannak

 A türelmetlenség és a frusztráltság érzetét csak növeli, hogy egy csomó mindenben még mindig azt tapasztalom, hogy falakba ütközünk. Borzasztó nehéz tud lenni annak a feldolgozása néha, hogy elvileg mi vagyunk az a sokat emlegetett, és példaként felhozott magyar család, akikre épülhetne az ország. Keresztények vagyunk, házasságban élünk, van három gyerekünk, mindketten tisztességesen bejelentett módon dolgozunk. Egyetlen hitelünk van, amit időre fizetünk mindig, nincs, és soha nem is volt köztartozásunk. És ugye nálunk, ahogy az elvárható, az apa férfi, az anya nő. Az tény, hogy elkövettük azt a "hibát", hogy ezt az életet mi már jóval az így megfogalmazott elvárások előtt kezdtük el élni, az idén lesz a huszonkettedik házassági évfordulónk. Ez alatt a 22 év alatt nagyjából mindig rosszkor voltunk rossz helyen, ami pl a szocpolt, vagy újkori nevén a csokot illeti. Mert soha nem voltunk rá jogosultak. Vagy kevés volt a gyerekünk, vagy már épp nem jókor volt úton. Vagy nem volt önerőnk. Mire önerőként is szóba jöhetett volna, addigra már olyan ingatlan árak voltak, ahol a telekre sem lett volna elég. Minden falon átmentünk, és minden nehézség ellenére, minden támogatás nélkül végül sok év lemondás, álmodozás, tervezgetés után megvalósult egy (sok kompromisszumot tartalmazó) olyan lakás, amit szeretünk, ahol nagyon kényelmesen elférünk, és ahol nem feltétlenül tűnik fel, ha eggyel többen vagyunk. Tudja mindenki mennyi munka van benne, mennyi mindent kellett itt is rendbetenni, hogy most itt ülhessek a nappaliban. Akkor azt gondoltam, jó, semmi gond, megy ez nekünk támogatás nélkül is, majd amikor a tető sorra kerül, akkor igénybe vesszük. Hát nem...mert most az a baj, hogy van haszonélvezet is az ingatlanon. Meg amúgy is, a városunk nincs benne a falusi csok programban, felújításra meg csak így lehet. Hát jó..akkor legyen a felújítási izé, ami most indul. Bonyolult valami, az már most látszik, és természetesen úgy van kitalálva, hogy hitelt vegyen fel az ember. Hitel nélkül sokkal bonyolultabb, ez is látszik, de most már aztán nem érdekel, ezt nem hagyom elveszni. Mert a tetőcsere az idén esedékes lesz. 

Közben lesz más ingatlan ügy is, de a csok ott sem játszik, így ezt a vonalat elengedem. Azt nem mondom, hogy jó érzéssel, de minden nem sikerülhet...jó házasság, jó gyerekek, és még csok is..😁

Holnap megyek közjegyzőhöz, aláírás mintát adni a munkahelyemnek a jövedéki termékek kezeléséhez. Kb csak a bugyim színét nem kellett előre megadnom (a gdpr jegyében), de még elvileg az eredeti munkaszerződést is vinnem kellene. No...hát nem vagyok egy szétszórt valaki, de azt bizony nem találtam meg. Szerintem valahol egy doboz mélyén még megvan, de hogy melyik doboz azt nem tudom. A módosítások megvannak..de majd azért szerzek egy másolatot holnap a hr-ről. Mondjuk azt nem tudom, hogy vajon, ja a munkahelyi jogász küld oda, akkor minek még ezzel igazolni, hogy valóban ott dolgozom, de mindegy is. Az csak ilyen költői kérdés a fejemben, hogy vajon valaha eljut ez az ország oda, hogy elég lesz egy helyen rögzíteni egy aláíras mintát, és szükség esetén bármire jó lesz? Mert pl.minek van a személyi igazolványomon is aláírás, ha nem jó ilyenekre? 

Türelmetlen

 Most kezd elfogyni a türelmem, nagyjából egyszerre az erőmmel és az energiámmal. Most tartok ott, hogy minden sok, és kevés egyszerre, hiányoznak az emberek, mégsincs kedvem szót váltani senkivel sem. Most van az, hogy borzasztóan elegem van abból, hogy nem mehetünk meccsre, hogy nem ülhetünk be egy étterembe, hogy nem megyek el ruhát venni, mert biztos, hogy maszkban nem fogok ruhát próbálni. Nem akarom már ezt az egészet, és legszívesebben megráznàm a világot, hogy hahó, ébresztő, ne egymásra mutogassatok már, hanem tegyük a dolgunkat, és szabaduljunk már végre ebből a borzasztó rémálomból. 

Réges régen nem érdekel már ezzel kapcsolatban semmi összeesküvés elmélet, nem érdekel senkinek a politikai állásfoglalása. Amúgy is bele lehet bolondulni, ha az ember bármit is elolvas a témával kapcsolatban, ne adj isten még a hírek alatti kommentekbe is beleolvas. 

Tudom, hogy még ki kell tartani, valószínűleg még nem is olyan kevés ideig..remélem, hogy lesz ehhez elég türelmem mégis. 

Szabad péntek

 Rögtön azzal kezdtem a szabadnapot, hogy kilencig aludtam. Mondjuk amilyen sötétség volt még akkor is, simán azt gondoltam, hogy sokkal korábban van még. 

Semmi nagy dolgot nem terveztem mára, és semmi nagy dolgot nem is csináltam. Voltunk az otp-ben érdeklődni a falusi csok, többgenerációs csok, felújítás témakörökben, de igazán érdemi választ nem kaptunk a kérdéseinkre, kivéve, hogy nálunk nincs falusi csok. Hitelfelvételben nem gondolkodunk, így az államkincstárhoz irányítottak a továbbiakkal. Mindenesetre jó szociológiai tanulmány volt az a fél.óra, amit várakozással töltöttünk. Megállapítottam, hogy nincs semmi csodálkozni való azon, hogy nem jutunk egyről a kettőre vírus ügyben, mert rajtam és Balázson kívül kivétel nélkül mindenki az orra alatt hordta a maszkot, ha pedig beszélni kezdett, akkor még le is húzta az álla alá. Elismerem, hogy nem a legkényelmesebb viselet, és nem teszi könnyebbé a kommunikációt, de azért volt már rá bőven idő, hogy megszokja mindenki. Továbbá azt is megállapítottam, hogy nyolcból hat ember nem tudja megfogalmazni a gondolatait, és nem képes arra, hogy kultúrált módon fejezze ki magát. 

Délután körmösnél voltam, és most megint szép körmöm van. Ezúttal szürke és kék, pingvines. Először kicsit idegenkedtem a kéktől, de aztán úgy gondoltam, ilyen még úgysem volt,miért is ne? Most meg természetesen már tetszik is, és nem is értem, mi bajom volt vele első pillantásra. 

Csütörtöki péntek

 Azt már napok óta várom, hogy majd ma reggel azzal az érzéssel indulok dolgozni, hogy ez a hét utolsó munkanapja. Baromi jó érzés volt. 😊 

Persze ebbe a napba bele kellett sűrítenem kb két napnyi mindenfélét, de legalább nagyon gyorsan telt az idő. El is fáradtam rendesen. 

De délután ettől függetlenül sütöttem kiflit, rendet raktam, és jutott idő pihenésre is. 

Jó lesz ez a három nap. 

Szerdai meccsnap

 A mozgalmas munkanapon is elég sokszor eszembe jutott, hogy ma meccs van megint. Nem ugyanaz a várakozás, és az izgalom, mint amikor arra készülünk, hogy munka után még meccsre megyünk. Olyankor nagyjából percre pontosan ki van számolva minden, mikor kell hazaindulni, mire mennyi idő van, stb..stb..Persze, kényelmesebb itthon a fűtött szobában ülni, és úgy nézni, mint fagyoskodni a lelátón, de ez az egyetlen olyan esemény, amikor nem szoktam bánni a fagyoskodást. De ez most ilyen időszak, marad a kényelmes verzió, és az itthonról szurkolás. 

Kötelező volt győzni ma este, bármi áron, mert a nagy rivális ma pontokat vesztett, itt volt a lehetőség újra növelni az előnyt. Ma este jobban játszottunk, mint az elmúlt két meccsen, bár még mindig messze nem úgy, ahogy egy fél éve. De ma este szerencsénk is volt, és sikerült hozni a kötelezőt, három góllal megszereztük a három pontot. 

És milyen jó is volt, hogy jutott mára egy ilyen élmény is. 

Keddi kedvetlen

 Ma olyan napom van, hogy nem sok kedvem van semmihez sem. Ennek ellenére mindent megcsináltam kedv nélkül is, még ha az úgy nem is az igazi. 

A félévi jegyek megvannak mindenkinél. Van természetesen, amin van mit javítani, de összességében nincs okunk panaszra. Bár nagyon nem jegyeztem meg, hogy ki miből milyen jegyet kapott, azért azt tudom, hogy Rolival kapcsolatban csak a magyar az, ami nekem nem tetszik. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hogy nem lehet azt a tantárgyat szeretni. De majd lehet, hogy még lesz, amitől kicsit jobban fogja kedvelni. Ha meg nem, akkor úgy is jó.

Elfáradva

 Most érzem minden porcikámban, hogy nagyon elfáradtam már ebben az embert próbáló időszakban. Még így is, hogy a mi életünk látszólag változatlan, minden nap dolgozni járunk, minden hónapban biztos a megélhetésünk, és nincs is más dolgunk, mint vigyázni magunkra, betartani a szabályokat, és végezni a dolgunkat. Mégis, nagyjából három hónapja nagyon feszített tempóban kell végezni a feladataimat, olyan dolgokban kellett döntést hoznom, amiről azt gondoltam, nem is értek. Rengeteg megbeszélés, vita, és álláspontok ütköztetése van mögöttem, számolások, tervek, túlórák, álmatlan éjszakák. Ezek még akkor is nyomot hagynak, ha egyébként a végkifejlet pozitív, és néha még azt is megtapasztaltam, hogy egy-egy helyzetben túl tudtunk lépni azon a végtelen hímsovinizmuson, ami egyébként még mindig bőven jelen van. Nem különböztet meg senki, nem keresek egy fillérrel sem kevesebbet nőként, mégis, minden mondatban, minden gesztusban jelen van. Még akkor is, ha már ezerszer kiderült, hogy a tudásom meghaladja a férfi kollégák némelyikét, a logikai készségem, és az előre látásom úgyszintén. Nem hibája ez senkinek, és nem is gondolom, hogy szándékos, egyszerűen csak ez a minta maradt meg náluk. Úgy, mint amikor építkeztünk..ott sem fogadták el a szakemberek tőlem, hogy megmondjam, mi hogy legyen, még kellett várni, amíg Balázs elmondja ugyanazt. 

Mindemellett van a családon belül is olyan történés, ami folyamatos agyalásra késztet, ami egyfajta készenléti állapotba kényszerít bennünket. Nem, egyelőre nem szeretnék erről többet írni, mert csak közvetve vagyok érintett, nem érzem, hogy jogom lenne hozzá, hogy ideteregessem ezt a szennyest. 

És természetesen nálunk is fennáll az a helyzet, ami rengeteg más családban is, hogy a gyerekek itthon, végtelenül ingerszegény, ám roppant biztonságos környezetben. Nincs ezzel semmi bajom, minden intézkedéssel egyetértettem, hiszen a cél lebeg az én szemem előtt is. De anyaként kutya kötelességem őket valahogy kirángatni a monotonitás okozta semmi érzésből. Ez most úgy megy a legjobban, ha extra figyelmet fordítok arra, mit esznek. Ezért sül ennyi kifli, péksütemény, stb..hogy kicsit ezzel is elviselhetőbb legyen nekik minden. 

De közben én most nagyon kipurcantam. Lesz a héten egy szabad péntekem, amitől három naposra duzzad a hétvége, sokat remélek tőle. 

Vasárnap

 Olyan volt ez a nap is, mint a tegnap. Főztem, mostam, kiflit és fátyol kalácsot sütöttem. Egészen mást akartam, de nem volt itthon csoki, boltba meg nem akartam menni csak emiatt, így született meg b tervként a fátyol kalács. Jó régen sütöttem már, és el is felejtettem, hogy milyen jó tésztája van. 

Amúgy is szeretek tésztát dagasztani, a kelt tésztákat meg különösen nagyon szeretem, az illata miatt is. Az meg mindig élményszámba megy nálam, amikor megkel, és olyan szép. 

Délután volt egy jó óra,amikor teljesen ki voltam purcanva, és azt éreztem, hogy én aztán biztos, hogy meg sem tudok ma már mozdulni, de aztán erőt vettem magamon. Biztos éreztem, ahogy közeledik a hideg megint. Pedig milyen jó idő volt tegnap is, meg ma dêlelőtt is..De nem vagyok türelmetlen meg telhetetlen, még január van, ilyenkor normális, hogy hideg van. 

Holnap meg már megkezdjük a január utolsó hetét is. 

Szombat

 Nagyon jót aludtam, nagyon jól esett, hogy nem kellett korán kelni, illetve egyáltalán az a tény, hogy akkor kelhetek fel, amikor nekem tetszik. Ez a nekem tetsző időpont nagyjából kilenc órakor jött el. Ilyenkor már vagyok annyira kipihent, hogy nincs szükségem különösebb ébredezési időre, rögtön képes vagyok teljes fordulatszámon működni. 

Természetesen ma sem volt semmi extra programunk, mint ahogy így van ez már egy ideje. Ha nem így lenne, akkor ma meccsre mentünk volna. Így a meccsnézés tévé előtti program volt..láthattunk egy nem túl vidám döntetlent. De mire idáig elért a nap, már megfőztem az ebédet, felmostam mindenhol, kimostam öt adagot. Ágyneműt is mostam ma, és újra megállapítottam, hogy nagyon sürgősen venni kell újakat. Talán majd pénteken sikerül eljutnom a piacra (csúszón leszek, megint túl sokat dolgoztam időben,.),ott szokott árulni egy fiatalember jó minőségűt. Ha nem lesz ott, vagy nem lesz nàla olyan, ami tetszik, akkor kénytelen leszek rendelni valahonnan. 

Péntek

 Minden hét végére eljutok oda, hogy bármennyi lendület is volt bennem, elfogy. Ilyenkor már nagyon nehéz felkelni, nagyon nehéz még bármi lelkesedést is tanúsítani. Ez az a nap, amikor már nem akarok senkivel semmit megbeszélni, nincs kedvem tervezgeti, táblázatokat gyártani. Persze, a muszáj dolgokat meg kell csinálni, vannak rutinszerűen ismétlődő feladatok is minden nap, ezek is elkészülnek, de lélekben már rég otthon vagyok, és sokkal inkább foglalja le a gondolataimat a bevásárlólista,.meg a hétvégi tennivalók. 

És minden pénteken eljutok oda is, hogy bár nagyon szeretném kihasználni, hogy korábban jövünk haza, már nincs energiám itthon semmire. Ma délután még aludtam is egy fél órát. Azt remélem, hogy nem borítottam ezzel fel megint az alvásrendemet, mert végül pár hajnali ötkor kezdődő munkaidő után már tök jó megint minden. 

Csütörtök

 Bámulatosan jó idő volt ma. Délelőtt igazi tavaszillatot is éreztem, és a napnak ereje is volt. Mennyivel jobb így egy nap, mint a hidegtől folyamatosan megfagyva. 

A frontot szerencsére csak úgy éreztem meg, hogy az átlagosnál fáradtabb voltam, és rengeteget ásítoztam. De ennél nagyobb bajom sose legyen.

Egyébként meg egy tök átlagos és semmitmondó nap volt, és nem is tudok miről írni.  

Lehangoló meccsnap

 A mai nap is mozgalmas, és tevékeny volt, mondanám, hogy szokás szerint, de egy ideje már nincs is ilyen, mert a szokásost is minden nap felül kell múlni. Össze is szoktam zavarodni attól, amikor látom, hallom, olvasom a covid miatti lassulás hatásait, mert ez nekem kicsit misztikus. A gyerekek ugyan itthon vannak, de ez meg olyan természetes módon simult bele az életünkbe, mintha mindig is így lett volna. Nagyjából ugyanilyen természetes módon hordom a maszkot a lakásunkon kívül mindenhol.

Munka után még hajat festettem itthon, mostam egy adagotm kiflit sütöttem. Este pedig Fradi meccs volt. Egy nyárról elhalasztott meccs pótlása. Vártam, készültem rá, és aztán jó nagy csalódás volt. Nem csak azért, mert kikaptunk, és elveszítettük a több, mint három éve tartó hazai veretlenségübket, de sokkal inkább amiatt, hogy nem játszottunk jól, és ha teljesen őszinte akarok lenni,l, akkor nem is érdemeltünk győzelmet. Remélem ez jó lecke lesz mindenkinek, és a következő meccs már újra olyan lesz minden tekintetben, amilyennek lennie kell. 

Büszkeség

 Még a múlt héten valamelyik nap mondta Patrik, hogy kettő jegy választja el jelen pillanatban attól, hogy kitűnő legyen ebben a félévben az egyetemen. 

Aztán tegnap küldte ezt: 

A szakdolgozat vázlatára is ötöst kapott, így aztán már nem választja el semmi attól, amit vizionált egy hete. 

Nagyon büszkék vagyunk rá, mert azért a tanulás mellett rengeteget dolgozik is. De ahogy látom, rá nagyon jó hatással van ez a folyamatos kettős terhelés. Igaz, egyszer valamikor mondta, hogy muszáj lefoglalni az agyát, mert ha nem tudja mivel lefoglalni, az nem jó. Én csodálom őt ezért. 

Carpe diem

 Van ebben a carpe diem dologban valami. Azt nem mondom, hogy mindig lehet így élni, mert mindannyiunknak szüksége van tervekre, amik rövidebb, hosszabb távokra szólnak. Ugyanígy szükségünk van álmokra is, amikből aztán lehetnek tervek is, de ezekkel kapcsolatban elég sokszor elég az is, hogy ad egy csomó jó érzést, pozitív energiát. Mégis..egy pár hete tesztelem már magamon, hogy mindig az adott nap az, amivel foglalkozom. Minden nap egy új nap, nem hurcolom a tegnap sérelmeit, csalódását, és nem érdekelnek ma a holnap problémái sem. A munkám olyan, ami igényel rövidebb és hosszabb távra való gondolkodást is, a főnököm olyan, aki azt várja, menjünk a probléma elé gondolkodjunk előre, és készüljünk fel mindenre. Ilyen közegben, ilyen körülmények között nem olyan egyszerű a mának élni, de nem is lehetetlen. Reggelente megtervezem magamban a munkanapot, és elosztom a feladatokat. Azokat, amik igénylik a hosszasabb elmélyülést, esetleg mások közreműködésével lehet csak megvalósítani, igyekszem már korán megcsinálni, és továbbadni. Ismerve a főnökeimet, mindig hagyok legalább egy-másfél órát arra, hogy a legújabb agymenések is kapjanak egy kis figyelmet. 

Amikor már a munkanap vége közeledik, mindig örülök, és egy pillanat alatt átáll bennem a kapcsoló itthoni üzemmódra. Minden nap örömmel jövök haza, szeretem, hogy a gyerekek itthon várnak minket. Minden pillanatért hálás vagyok, amit velünk töltenek, és újabban elég gyakran felejtem rajtuk a szememet némi nosztalgiával. Hová is lettek az én kicsi fiaim? 

Az itthoni "kötelező" dolgokat igyekszem a lehető leggyorsabban megcsinálni, és aztán hagyok magamnak időt céltalan böngészésre, fb hírfolyam görgetésre. Eközben már nincs agyalás, csak úgy vagyok, élvezem a puszta létet is. 

Este pedig a jutalomjáték, a könyvemmel a kádban töltött idő. De már megengedem magamnak azt is, hogy akár korán lefeküdjek. A korán az én esetemben fél 11 körül van. 

És aztán álmomban szépen elfelejtek minden rosszat, és reggel tiszta lappal indul a nap. Most így jó. 

Vasárnap

 A mai nap nagyjából ott folytatódott, ahol tegnap abbamaradt. Azért ma már erőt vettem magamon, és főztem ebédet is, meg vásárolni is voltunk. Igaz, nem egy hétre vásároltunk, de azt egyébként is csak tejből, üdítőféléből szoktuk hétvégén. 

Kicsit mondjuk nehézkesen ment ez a főzés dolog, rettenetesen be voltam lassulva. Kicsit rá is kellett pihennem délután, mielőtt begyúrtam a kiflitésztát, meg a kakaós csiga tésztáját. A kiflinek továbbra is nagy sikere van, Rolinál különösen, ő alig tudja kivárni, hogy meghűljön. 

Holnap meg már megint hétfő..

Szabad szombat

 Nem terveztem előre, csak hagytam magam sodródni az eseményekkel. Vagyis leginkább azzal az érzéssel, hogy sem eseményre, sem semmilyen tevékenységre nincs semmi ingerem. Így aztán úgy esett ma, hogy nem voltam vásárolni, az ebédet úgy rendeltem. 

A mosógép azért tette a dolgát, ahogy a szárító is, és volt egy-két órányi fellángolásom abban is, hogy végre rendet rakok a spájzban, de végül ez nem lett kész, csak részlegesen. 

Helyette filmet néztünk délután Balázzsal, csak mi ketten a kanapén. A fiúk is itthon voltak, de mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, most nem csatlakoztak hozzánk. 

Jó volt így a mai nap, holnap meg még jobb lesz, már Balázs sem megy dolgozni. 

16

 évvel ezelőtt ilyenkor még csak indultunk a kórházba, és fogalmam sem volt arról, hogy még ezen az estén meg is érkezik hozzánk teljes valójában a mi utolsó kisfiunk, a mesebeli kiskirályfi. Meseszerű volt a születése is, az a fajta szülés élmény, ami szerintem mindenkinek "járna", mert az ő esetében tényleg nem emlékszem semmiféle fájdalomra, nem volt egy pillanata sem kellemetlen, vagy kényelmetlen. Úgy született, ahogy sok helyen leírják azokat a bizonyos háborítatlan szüléseket. 

Ahogy azt sem sejtettem még ekkor, hogy az angyali kisbaba, aki sokáig szinte észrevétlenül vett részt az életünkben, mert leginkább evett, és aludt, később micsoda kalandvágyó rosszcsonttá alakul át. Haragudni sosem lehetett rá, még a legnagyobb hülyeségei után sem. Pedig voltak bőven. 

Kétségtelen, hogy a családi gipszes napok számát toronymagasan vezeti, ráadásul akkora előnnyel, ami valószínűleg behozhatatlan. De legendás a családban az ő kétballábassága is, ő az, akivel mindenhol történik valami. Beleesik, leesik, belelép, nekimegy stb stb. 

Mára ő is magasabb, mint én, nagyobb lába van, mint az apjának, és már semmiből sem jó rá a legnagyobb gyerekméret.

Valószínűleg valaha ő lehetett Pató Pál úr, mert a halogatás nagymestere. Mindent az utolsó pillanatig halogat, kivéve, ha evésről van szó. 

Még mindig tőkéletes keveréke a két bátyjának, mindegyikre hasonlít, de leginkább önmagára. 

Ami érdekli, annak végtelen türelemmel és kitartással néz utána, mindent tud az őt érdeklő dolgokról, és mindent meg is oszt ezekről. 

Két év múlva minden fiam felnőtt lesz. 

Csütörtök

 Hajnalban, amikor dolgozni indultunk, még épp csak kezdett esni a hó ilyen kis aprón..azt gondoltam, hogy nem is lesz itt több ennél. Aztán, amikor hat órakor kávéztunk, majdnem a szám is tátva maradt, hogy egy óra alatt mennyit változott a világ. Minden fehér volt addigra, és olyan képeslapokra való nagy pelyhekben esett. Abban a pár percben még én is szerettem az egészet, ahogy van, hideggel, hóval együtt. 

Azon kívül, hogy ma is jó sok mindennel foglalkoztam munka közben, nem nagyon történt más. Az biztosan meglepő, és tud okozni némi tudathasadásos állapotot, hogy mi ott folyamatosan a jelen és a jövő között vagyunk félúton, és már a húsvétra, meg a tavaszi kertészkedésre készülünk. Néha jó ez, mert előre kell tekinteni, és ha tervek vannak áprilisig, az jó dolog, jelen helyzetben még sokkal inkább, mint bármikor. Máskor meg nem jó, mert emiatt kevés lehetőség van az itt és most-tal foglalkozni. 

Délután azért becsemoésztem egy kis tavaszt a lakásba, vettem egy csokor tulipánt, és egy cserép jácinthagymát. 

És ma is megsültek a kiflik is. 

Szerda

 Meglepő módon még mindig tart a lendületem, csak a reggeli felkelések okoznak kis gondot. De amikor végre rászánom magam, hogy előbújjak a jó meleg takaróm alól, akkor már nincs semmi gond. 

Ez a hideg nem a barátom még mindig, gyanítom, hogy ez már így marad életem végéig. De ha barátom, ha nem, el kell viselni. Reménykedem benne, hogy nem tart sokáig. 

A kifli receptjét itt írom le, itt könnyebb rátalálni. 

60 dkg liszt, 

2,5 dkg élesztő

1,5 dl tej. 

1,5 dl víz 

1 tojás 

4 dkg vaj 

2 teáskanál só

1 teáskanál cukor

Az élesztőt fel kell futtatni a tejben, majd minden hozzávalócql együtt tésztát dagasztok. A vizet nem teszem bele egyszerre, általában nem is kell ennyi. 

Ha kész a tészra, kb háromnegyed órát kelesztem. Mwgformázom, hagyom a tepsin még kb fél órát pihenni, kelni..Mielőtt a sütőbe teszem, lekenem tojással. 180 fokon kb húsz perc, nem légkeveréssel. 

Kedd

 Gyorsan lekopogom, hogy eddig (napok óta) működik az a taktika, hogy nem csábulok el egy kis pihenésre munka után, hanem folyamatosan csinálok valamit. Így aztán elfárasztom magam annyira, hogy gond nélkül alszom. Azt azért remélem, hogy nem folyamatos így kell ennek lennie, mert nem feltétlenül bírom már mindig ezt a tempót. 

Nagyon rákaptunk a házi kiflire, nem is nagyon esznek már meg semmi bolti zsemlét, kiflit. Azért minden nap nem tudom bevállalni, de igyekszem minél többször megörvendeztetni a családot. 

Hétfő

 Nálunk nem esett egy hópehely sem. Mondjuk nekem nem hiányzik, én továbbra is jól megvagyok nélküle. A hideg viszont megérkezett, és nagyon rosszul is esett ma. Pedig legalább a nap sütött, ami az után a rengeteg sok szürke és borongós nap után már úgy kell, mint egy falat kenyér. 

Erik volt na bent a suliban. Az első hírek szerint mentek volna minden nap, napi három-négy órára. Aztán gondolom ott is mentek az egyeztetések, és a vége az lett (egyelőre), hogy csak hétfőnként mennek, de akkor nyolc órájuk lesz. Meglátjuk. Ma nagyon elfáradt, de azt mondta, azért jó volt találkozni a többiekkel. 

Vasárnap

 Hát abban egészen biztos vagyok, hogy ilyen vasárnapon még sosem volt, mint ez a mai. Legalábbis bárhogy kutatok is az emlékeim között, nem akadok rá olyanra, hogy vasárnap dolgoztam volna. 

Megint nem sokat aludtam éjjel, fél kettőkor még forgolódtam, négykor meg kelni kellett. Igaz, még legalább negyed órát visszaaludtam, mert akkor bezzeg tudtam volna, amikor nem lehetett már. Kezdem unni ezt az álmatlanság dolgot egyébként, nem bánnám, ha mondjuk a tegnapi éjszaka lett volna az utolsó.

A munkával nem volt gond, minden úgy ment, ahogy elterveztük, a valóságban is egészen olyan lett az összkép, mint amit fejben összeraktunk. Remélhetőleg mindenki meg lesz elégedve a végeredménnyel. 

Ez a mai munkanap viszont teljesen összezavart, többször is azt hittem, hogy hétfő van. 

Délután persze hulla fáradt voltam, de az ágy közelébe sem mertem menni,nehogy elaludjak, mert akkor aztán biztos, hogy megint nem aludnék. 

Szombat

 Kicsit kétségbe estem, amikor a héten biztossá vált, hogy ezen a hétvégén is dolgozni kell majd. Azt tudtam, hogy ma reggelre időpontom van körmöshöz. Itt le is ragadtam, és sehogy sem tudtam magamban összerakni, hogy hogy lesz az, hogy a körmöm is szép lesz, lesz ma is ebéd, holnapra is valami, és még nagyjából egy napba bele is sűrítem azt, ami máskor két napnyi feladat. 

Az ebéd kérdést szerencsére Balázs megoldotta, brassóit csinált, ami mindig két napra készül, mert mindenki nagy rajongója (ennek, amit Balázs főz). A többit meg sikerült ma délután abszolválni. 

Fájó szívvel elpakoltam az adventi díszeket, pedig úgy szerettem őket must is. De majd amikor újra előkerülnek, megint nagyon fogok nekik örülni. 

És a körmöm is szép lett. Lehetne a kép címe, hogy a lányé, aki azt mondta, pirosat sosem..

Péntek

 Ma majdnem az összes főnök szabadságon volt, úgyhogy egy kicsit lazább nap volt végre. Nem is volt baj, mert legalább volt idő rendesen összerakni mindent a vasárnapi munkához, átnézni, átgondolni, hogy minél kevesebb hiba legyen benne. Meg persze legalább volt idő a saját dolgaimra is. 

De még ennél is jobb volt ebben a napban, hogy csak kettőig tartott a munkaidő. Reggel még azt gondoltam, hogy majd miután hazajövök, még megváltom a világot, és majd mosok, sütök valamit, és én naiv, azt gondoltam, majd lesz ahhoz is kedvem, hogy elmenjek a kínai boltba, hátha ott találok magamra kordnadrágot. Természetesen ezekből semmi nem lett, mert semmi máshoz nem volt kedvem, mint ülni, és csak úgy lenni. 

Többek között ezért nem vagyok alkalmas arra, hogy mindenféle terveket készítsek az életemre vonatkozóan. Ha nincs kedvem, akkor nem fogom úgysem azt csinálni, még akkor sem, ha előre megterveztem. De persze nem is kell tervek szerint élni. 

Érdekes döntés született ma a korlátozások kapcsán. Elvileg ugye marad az online oktatás, gyakorlatilag már megérkezett a hír, hogy van lehetőség személyes oktatásra. Így Erik hétfőn mehet. Nem kötelező, és nem igazolatlan hiányzás, ha nem megy, de arra a kérdésemre, hogy aki nem tud/akar bemenni, annak van e lehetőség online becsatlakozni, nem kaptam egyértelmű választ. Így aztán most adott a dilemma, hogy mi legyen. Az az érdeke, hogy érettségi előtt menjen. De nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez így jó döntés. De még alszunk rá szerintem. 

Csütörtök

 Az elmúlt két napban kaptam megint egy csomó pozitív visszajelzést magamról a munkámmal kapcsolatban, ami természetesen tök jó dolog, és természetesen motiváló is. A főnököm nem átallott egyenesen etalonnak állítani mások elé, majd egy mai megbeszélés közben közölni velem, hogy "tudod, hogy szeretlek". Azt is tudom, hogy ő tudja, mikor van szükség plusz "löketre", és tisztában van azzal is, hogy annyi munkát kaptam, amibe simán bele is bolondulhatnék, de ha ilyenekkel motivál, akkor kicsit könnyebbé teszi. 

De az ő mondatai is eltörpülnek egy olyan kolléga véleménye mellett, aki mondhatni köztiszteletben álló szakember nálunk. Vele is volt közös munkám, illetve megbeszélésem tegnap is, ma is. Már tegnap nekem is mondta, hogy szeret a két P...érrel együtt dolgozni, mert Balázs is, és is úgy csináljuk, hogy nincs felesleges kérdés, kérés, akarjuk tudni, érteni, mit miért csinálunk, és folyamatosan tanulunk. Ma nagyjából ugyanezt elismételte a főnököknek is, és ez is olyan jó volt, ahogy mondta, hogy a két P..ér a két legjobb a raktárban, és öröm velünk együtt dolgozni. 

Arra egyébként kíváncsi lennék, hogy mi, a két Pi..ér vajon hogy tudnánk ugyanazon a területen együtt dolgozni. Elvileg nem fogom megtudni, mert összeférhetetlenség miatt ez nem lehetséges. Pedig voltak már olyan közös dolgok, amik jól sikerültek. Itt van például rögtön a három gyerekünk, akik közül a legidősebb ma ötösre vizsgázott. 

Szerda

 Csak úgy rohannak a napok megint, nincs egy perc megállás sem, nincs idő semmire. Tényleg mondhatjuk, hogy minden ott folytatódott, ahol abbahagytuk. De jól van ez így, mert így nincs időnk arra sem, hogy aggódjunk bármi miatt is, elhessegetjük a negatív gondolatokat, mert nincs arra idő, hogy belemélyedjünk bármibe is. 

Mire hazaértünk, a gyerekek leszedték a karácsonyfát, bedobozoltak mindent. Én még hagytam volna, de ugye vízkereszt van, és ha már a feldíszítés idejében is tartottuk magunkat a hagyományokhoz, akkor legyen ez így visszafelé is. A többi dísz még a helyén van, azokat várhatóan hétvégén pakolom el. Igaz, az a hétvége sem lesz az igazi, vasárnap délelőtt megyek dolgozni. De várhatóan egy ideig ez után nem kell hétvégén menni, majd lesz idő pihenni is. 

Érdekes összefüggést fedeztem fel: pár napja nem szedem a milgamnát, és a magnéziumot, azóta megint jobban alszom. Viszont tegnap óta megint fáj egy kicsit a lábam. Így most kénytelen leszek újrakezdeni a gyógyszert, remélem nem lesznek megint ilyen alvási gondjaim, mert akkor aztán fél lesz adva a lecke. Még a másik összefüggés, amit találtam ezzel a fájdalommal kapcsolatban, talán a farmerjaim. Zömmel skinny vagy skinny fit fazonú, szteccs farmerek, ezeket szeretem. Ilyenkor, amikor már hűvös van, kell alá harisnyát vennem, mert anélkül fázom, és igen rövid időn belül elkezd fájni a vesém környékén a derekam. A harisnyával együtt ezek a farmerek már nem olyan jók, mert furcsán viselkedik együtt a két anyag, kicsit "merev" lesz. Lehet, hogy ez okozza ezt a fájdalmat, és ettől alakult ki egy kisebb gyulladás. Tervezem, hogy veszek magamnak más fazonú farmert, vagy kordnadrágot, de ezt nem merem próba nélkül megrendelni, valahova el kéne menni megnézni. 

Csak egy kedd

 Egy dolgos, százszor újratervezős kedd, de igaz a mondás, hogy gyakorlat teszi a mestert, mert egyre könnyebben viselem ezeket, és egyre magabiztosabban kezelem ezeket a helyzeteket. Elképzelhető, hogy lesz olyan is, hogy már gondolkodás nélkül is meg tudom majd ezeket valósítani. Kisujjból. 

De ez volt a legkevésbé érdekes ebben a keddben. Az sokkal jobb volt, emlékezetesebb is, hogy arra érkeztünk haza, hogy a két "kicsi" teríti az asztalt, Patrik süti a debrecenit a krumpli főzelék mellé. Már az is tök jó dolog, és mindig jó érzés, hogy megvárnak minket az ebéddel, pedig fél négy után jöttünk el, de ez most különösen jól esett. 

Ötre mentem masszíroztatni, már előre éreztem minden porcikámban, hogy milyen jó is lesz. A milgamma és a magnézium majdnem teljesen rendbehozta a fájós valamimet, de persze mindig akad egy-két csomó, fájdalmasabb rész. A fájdalmas részek ellenére is tök jó volt, kellemesen ellazulva jöttem el tőle. Két hét múlva megyek megint. 

Elkezdődött

 Az mindenképpen a hétkezdés mellett szólt, hogy ma már együtt mentünk dolgozni. Ez mindig jó, még akkor is, ha a munkahelyünkön már nem túl sok alkalmunk van találkozni, de azért pár szót tudunk mindig váltani, és egy nap egyszer kávézunk is együtt (fél 10-kor). Mégis, jó értés együtt indulni, együtt érkezni, tudni, hogy ott van ő is. A feladataink teljesen mások, néha még az is előfordul, hogy az eltérő területeink eltérő igényei miatt egymással "szemben állunk", de szerencsére ez nem túl gyakori, és eddig minden ilyen helyzetet jól kezeltünk. 

Mondjuk ehhez kell az is, hogy a munkánkat mindketten, egymástól függetlenül is úgy végezzük, hogy előre is gondolkodunk, nézzük azt is, minek milyen hatása van más dolgokra, és sosem célunk, hogy csak a saját területünknek legyen jó. 

Hazajönni is nagyon jó együtt, még abban a tíz percben, amíg hazaérünk, megbeszéljük az aznap történt fontosabb dolgokat, és így, mire tényleg, fizikailag is itthon vagyunk, már magunk mögött is tudhatjuk az egész munka dolgot. Nyilván előfordult már, és biztos fog is még, hogy még itthon is téma volt valami, dolgoztunk már mindketten itthonról késő este, együtt is, külön is. 

Árnyoldala a mi esetünkben nincs a közös munkahelynek, kivéve azt, amikor külön műszakban vagyunk, vagy én megyek, de Balázsnak hét közben van pihenő napja. De szerencsére ez sem túl gyakori. 

Azt mindenesetre így hétfő este meg is lehet állapítani, hogy mindenki ugyanolyan maradt, amilyen tavaly volt. 

Az idei első vasárnap

 Igen dolgosra sikeredett. Igaz, kilenc után keltem fel, mások addigra már az ebédet is megfőzik. Az is benne van ebben a sokáig alvásban, hogy nagyon nehezen tudok elaludni. Hiába vagyok fáradt, úgy megyek be lefeküdni, hogy azt érzem, a szememet is alig tudom már nyitva tartani, még órák múlva is csak forgolódok. Egy idő után kényelmetlen a párna, nem jó sehogy sem, olyankor felkelek, mászkálok egy kicsit, kimegyek a teraszra ràgyújtani, aztán kezdem elölről. Van olyan, hogy fel háromig is ébren vagyok. Remélem, hogy ez csak valami átmeneti állapot, és nem maradok így most már. 

De azért lett ebéd is, ki is mostam mindent, kifli is sült, goffri is, és gyümölcs saláta is. (Ez utóbbi nem sült) Nagyjából egész délután el is foglaltam magam ezekkel, a felmosasra végül már csak este nyolckor került sor. Ezt már nyilván hagytam volna a fenébe, de leejtettem egy tojást a hűtő elé, amit csak papírtörlővel felszedtem, és idegesített. 

Nálunk még az összes gyerek marad itthon, holnaptól megint indul az online oktatás buli. Aztán meglátjuk, hogy csak egy hétig tart, vagy meddig..Nem is tudom mi lenne jó. Vagy egyáltalán létezik e jó döntés. 

Csak mondom..

 Azoknak, nagyon halkan, zárójelben, csupa apróbetűvel, akik nem dolgoznak már vagy két hete, hogy a hétfő az borzasztó nap lesz. Nem szemétkedésnek szánom ezt, távol álljon tőlem, de én így pár nap után is ezt éreztem ma délután, amikor dolgozni mentem. Borzasztó volt az itthoni tökéletes kis világból kiszakadni, és dolgozni menni. Rögtön a mélyvízbe sikerült is így szombat dêlután beleugrani, mert már az első órában jöttek a problémák sorban, amit ugye rögtön meg is kellett oldani, kitalálni hogyan..á, mindegy is. Most már túl vagyok rajta, és fél kilenckor már itthon is voltam. Ez volt a legjobb rész az egészben. Hazajönni. Olyan béke szállt meg rögtön, ahogy beléptem, és mindenhonnan köszönt valaki, a karácsonyi fények is mindenhonnan rámkacsintottak. Ugyan borzasztó fejfájással jöttem haza, de még ez is elviselhetőbb itt. 

Egy tökéletes világban úgy lenne, hogy én dönthetném el, mikor és mennyi időt szeretnék az otthonomon kívül eltölteni. Egy tökéletes világban csak annyi időt kéne munkával tölteni, ami még jólesik. 

Így most az van, hogy minden pillanatot ki kell használni, ami csak lehet arra, hogy a saját tökéletes világomat még sokáig meg tudjam tartani. 

Az első nap az idén

 Állítólag olyan lesz az egész év, amilyen ez a nap. Akkor rendben lesz minden, mert itt nálunk olyan idillikusan indult ez az év, hogy tervezni sem lehetett volna jobban. Nagyon finom ebédet ettünk, amit Balázs főzött (ez már hagyománynak számít, hogy az újévi lencseleves, párolt káposzta és malac sült az ő kezei alól kerül ki), én csak a krumplipürét csináltam, még tegnap este előfőztem a malacot. Ebéd után mindenki pihent, nyugalom volt, néha valaki előbukkant valami neki fontos dologgal megbeszélni. A fiúk a legnagyobb egyetértésben dartsoztak, forma 1et játszottak, mi tévéztünk. Vacsorára sütöttem kiflit, ami még finomabb rá sikerült, mint eddig. Szóval minden jó volt. 

Egyébként nincsenek nagy terveim/terveink erre az évre. A nyaralás időpontja az, ami már megvan, minden mással meg úgy vagyunk, hogy majd meglátjuk mit enged ez a vírus helyzet. Nincsenek nagy reményeim arra vonatkozóan, hogy az év első felében bármi komoly változás lesz még, ahhoz még nagyon kevés emberhez jutott el az oltás. Szerintem lesz némi enyhítés január végén, de korai lesz még, mert még mindig nagyon sokan vagyunk, akik (szerencsére) csak másokon keresztül találkoztunk a vírussal. Nem tudom, hogy mit csinálnék akkor, ha nekem kéne egy ország sorsát illetően döntéseket hoznom, de valószínűleg én konzervatív lennék, és nem lazítanék, látva-hallva a környező országok híreit. De ez nagyon nehéz döntés lehet, mert vannak emberek, akik már így is nagy bajban vannak. Azt hiszem, ennek megfelelően az idén is leginkább türelmesnek kell lennünk. Közben pedig én továbbra is igyekszem minden adódó lehetőséget megragadni az örömszerzésre.