Van nekem ez a tél utálatom, ami valahogy mindig csak fokozódik. Persze, szép a havas táj, meg a karácsonyi hangulat is csak ilyenkor van, ami különleges, és nagyon szeretem. De a fázás kikészít. Az idén szerintem sokkal többen értik már, és érzik át, milyen kínlódással is jár, hogy hideg van, vagy hogy mit jelent az, hogy dupla zokniban is lefagy az ember lába, és még levegőt is óvatosabban vesz, ne pazaroljunk arra sem energiát. Ez az energiaár mizéria csak még jobban megutáltatja velem, mert mindenhol épp csak a minimum fűtés van, és ettől minden olyan rideg-hideg. Ahányszor beérünk dolgozni, és megyünk a jéghideg lépcsőházban és folyosón, eszembe jut József Attila verse.
TÉL
"Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!"
En pont igy erzem magam a nyarral kapcsolatban. :)
VálaszTörlés