Meccsnap

 Ma reggel arra ébredtem, hogy fázom. Egészen furcsa érzés volt, nem is nagyon tudtam hova tenni, főleg amikor azt láttam, hogy a hőmérő a hálószobában 19 fokot mutat. Igaz, nyitva volt a tetőablak, de az valahogy nem volt meg nekem, hogy ilyen lehűlés várható. A teraszon sem volt csak épphogy húsz fok, és bizony kellett a hosszú nadrág. A tegnapi esőnek már nyoma sem volt, főleg mert olyan erős szél fújt, hogy majd elvitt. 

Balázs ma is dolgozott, úgyhogy ma is fél háromkor ebédeltünk csak. De pont végeztünk az ebéddel, amikor kezdődött a forma 1. Természetesen ma is voltak viták, leginkább Roli és Erik azok, akik képtelenek egymás cseszegetése nélkül nézni a futamot. 

Amíg ők nézték, én elpakoltam, felmostam. Forma 1 után nem sokkal meg már készülődtünk a ma esti meccsre. Nem életünk legjobb meccse volt, de nyertünk, és az első fordulóban megvan a három pont, és ez pont elég is úgy, hogy közben készülni kell a BL selejtező következő fordulójára. 

Nincs miről

 Ez egy olyan nap, amikor annyira nem történt semmi, azon kívül amit a kormányinfón bejelentettek, hogy már majdnem gyanús is. 

Megérkezett a hidegfront, esett az eső is. Emiatt aztán nem mostam ma, mert a szárítót az energia spórolás jegyében nem szerettem volna elindítani. Szerencsére hét közben mostam, így nem olyan aggasztó a helyzet. Majd holnap is lesz nap.

Ma délelőtt egyébként nagyjából a semmiből elkezdtem köhögni. Éreztem ugye kicsit a torkomat már múlt héten is, de aztán nem lett belőle semmi komolyabb, gondolom a klíma meg a ventilátor használat kicsit mostanra már érezteti a hatását. 

Péntek

 Ma is korán indult a nap, négy után keltünk, ötkor már mindketten a saját asztalunknál ültünk bent a munkahelyünkön. Már nem világosodik olyan korán, mint egy hónappal ezelőtt, de még mindig sokkal könnyebb korán kelni, mint ősszel és télen. 

Nem történt ma semmi különös, kettőkor már itthon voltunk. Mindketten lepihentünk egy kicsit, és még aludtunk is egy órát, mielőtt elmentünk vásárolni. Nem nagy bevásárlás volt, mert nem nagyon voltam még képben azzal kapcsolatban, hogy mit is szeretnék főzni hétvégén, de a dm-be mindenképpen be kellett mennem. 

Nagy tervek nincsenek a hétvégére, Balázs mindkét nap dolgozni fog, vasárnap este meccsre megyünk. Meg persze forma 1 is lesz.  

Nem is tudom

Ma reggel még a tegnap esti örömmámor édes ízével ébredtem, és jó sokszor eszembe jutott napközben is a tegnap esti meccs. Persze minden kolléga szóvá is tette így, vagy úgy. Mindig akadnak olyanok, akik nem tudnak örülni, akik kifejezetten keresik a rosszat, hogy mibe lehet belekötni, és azon lovagolni. Nem szoktam felülni ezeknek a provokációknak, mindenki gondoljon amit akar. 

Az ilyenfajta emberek viselkedése egyébként kicsit sem idegen, vagy furcsa, sajnos a saját családomban is akad ilyen bőven, úgyhogy része ez a mindennapoknak rendesen. Sosem értettem, mire jó így élni, és mindig igyekeztem a lehető legjobban kivonni magam ezekből a játszmákból, de teljesen nem tudok belőle kimaradni. Nem is mindig tehetem meg, mert nagyon vékony határvonal van csak, hogy ne tűnjek teljesen közömbösnek, vagy méginkább érzéketlennek. 

Évek óta látom, és nagyon sokszor próbáltam is segíteni, megoldást javasoltam anyámnak, amíg ápolta a mamát. Ami eleinte átmenetinek tűnt akkor, nagyon hamar véglegessé vált, és nagyon gyorsan el is ment a nagyapám részéről abba az irányba, ahol csak elvárások voltak. Éjszaka közepén azonnal itt teremni, nappal is minden percben készenlétben állni. Amikor a mama végül kórházba került, akkor úgy tűnt, még van visszaút anyunak is, kicsit lekerült róla egy nagy teher (addigra rég elfogadtuk, hogy nincs már neki semmilyen "normális"életre lehetősége, és régesrég nem is volt már önmaga a mama), még úgy is, hogy rögtön ott is volt a másik, amikor a mama meghalt. Mindannyian tartottunk tőle, hogy a papa össze fog zuhanni, de arra, ami most történik, azért nem lehetett felkészülni. Volt már pár napos nem evés -nem ivás, ami után csak infúzió segített. Orvoshoz hordták, mert borzasztó fájdalmakra panaszkodott, minden nap infúziós kezelést kapott erre is (a csípőjében van kopás). Mindenkit vérig sért, mert már közölte mindenkivel, hogy ő nem tudott élni sohasem miattuk(miattunk). Minden ételt lefiymál, és csak turkál benne. Szinte biztos, hogy depressziós, és szinte biztos, hogy mellette anyám is efelé halad, mert már nincs semmi más témája neki sem, csak mindig ezt meséli...mit mondott neki a papa, min vesztek össze. 

Annyiszor próbáltam rávenni, hogy beszéljék meg a testvéreivel, hogy hogyan osztják el ezeket a dolgokat a szüleik körül, vagy kérjen legalább heti egy-két napra segítséget, és ezeken a napokon menjenek, kapcsolódjanak ki valahol.. De nem, mer egyébként ez a "mártírkodás" is tök jól jellemzi a családom tagjait. Nem akarjak csinálni, nehezükre esik valamiért (az mindegy, hogy fizikailag vagy épp más miatt), de csinálják, és közben tönkreteszik egymást is, és magukat is. 

Azt most nem tudom mi lesz ennek a vége, vagy hogy lehet majd ezt az ördögi kört egyszer megszakítani. Megoldást sem tudok. Nem jó ezt látni, és megélni, mert hatalmas csalódásokat okoz minden nap. 

23 és meccsnap

 Ez a nap is az egyik olyan nap, ami a mi családunk életében különleges nap. Ez az a nap, amikortól szülők vagyunk. Felejthetetlen, kitörölhetetlen, minden pillanata és minden érzése belém van égve, bármikor fel tudom idézni a hangokat, az illatokat, mindent, ami akkor történt. Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor először pillantottam meg a kisfiamat, ahogy azt sem, amikor Balázs először a kezében tartotta. Nem emlékszem kételyekre, sosem fordult meg a fejemben, hogy félnem kéne attól, valamit nem jól csinálok. A szoptatás volt az egyetlen mumusunk, de viszonylag hamar túljutottunk azon is. 

Vele nagyon könnyű volt első gyerekes anyukának lenni, minden első dolgot természetesnek vettünk, mert ő is annak vette. Amikor kellett, komoly volt, amikor lehetett, akkor elengedte magát. Egyszer fordult csak olyan elő, hogy igazán mérges voltam rá. 

Ma 23 éves. Gyakorlatilag felnőtt ember, utazik világot lát, dolgozik...még itthon lakik velünk, ennek minden nap örülünk, amíg még így van. A döntéseibe már nem szólunk bele régen, de még azért kér tanácsot. 

És ez a nap ezentúl más okból is emlékezetes lesz, mert a múlt heti szomorú és csalódott meccsnap után ma Pozsonyban a focipályán megmutattuk ki a jobb. 1-4-re győzött a csapatunk, és ezzel kiharcolta a továbbjutást a BL selejtező következő fordulójába. Lehet, hogy a szomszédok azt gondolták ma este, hogy itt nálunk mindenki megőrült, de csak egy kicsit. ...örömünkben. 💚🤍

Így valahogy

 

Aranyosi Ervin: Kiálltam a sorból

Hej barátom, van-e dédelgetett álmod?
Beálltál a sorba és most nem találod?
Látod a sok embert? Mind-mind azt keresi,
s hiszi, ott a sorban, másoktól ellesi!
Majd ott megmutatják, hogyan kell elérni,
hogyan kell harcolni, erősektől félni.
Mások hátán mászni, gyengét eltaposva,
s mikor számon kérnek, lapulni laposra.

Nekem elegem lett, kiálltam a sorból,
nem válik gazdaggá, aki pénzt megspórol!
Lemond örömökről, hogy vegyen valamit,
eladja a lelkét, s mást is erre tanít!
Ám, aki robotol magát teszi rabbá,
s a megszerzett kincs sem teszi gazdagabbá!
Mások irigysége az összes öröme,
s hamar reá szárad a szerzett kincs zöme.

Kiálltam a sorból és elkezdtem élni,
elengedtem múltam, jövőt sem kell félni!
Inkább kiélvezem perceimnek sorát,
fütyülök a széllel, rúgom az út porát.
Szívemben szeretet, két kezemmel szórom,
gyakrabban nevetek, sosem morgolódom.
Álmaim követem, békés úton járok,
a lelkembe nézve magamra találok!

Kiálltam a sorból, álmaimnak élek,
ha akad cimbora, hát vele zenélek!
Kenyerem megosztom, ki éhesebb nálam,
s tudom, nekem sem fog felkopni az állam.
Minden gazdagságom képzeletem adja,
s minden reggel felkel életem új Napja,
nem vagyok átlagos, kilógtam a sorból,
s nem zavar, ha ezért pár rabszolga korhol.

Tudod, még szebb lenne, ha más is kiállna,
ha az emberekből szabad lélek válna,
olyan, aki teremt, álmot vált valóra,
kik egymásért élnek, míg ketyeg az óra!
Milyen jó is lenne egymásért dolgozni,
egymás örömére világot foltozni.
Szeretettel venni egymást körbe-körbe,
s büszke szívvel nézni bele a tükörbe!

Aranyosi Ervin © 2017-05-31.

Hétfő

 Ma is korán kezdődött a nap, és megint pont úgy jártam, mint már egy csomószor, hogy egy órakor még ébren voltam, négy órakor meg kelni kellett. Mondjuk négykor nem is sikerült, még egy kicsit maradtam az ágyban, és pár percre vissza is bóbiskoltam. 

Ma kemény napunk volt, megérkezett az auditor a meglepetés szerű auditra. Sokadik ez már, mondhatjuk, hogy rutinosak vagyunk, de eddig mindig tudtuk mikor érkezik, volt idő rákészülni. Szerencsére nekem most nem kellett külön semmit prezentálnom. 

Délutánra ettől függetlenül is hullafáradt voltam. Meg tegnap mantrázgattam magamban, hogy ma miket kell majd vennem a boltban. Természetesen a fele lemaradt, és most mérges vagyok magamra, mert holnap nem kellett volna menni sehova, jön az online shopból is a rendelésem, de így valamit ki kell majd okoskodnom, hogyan legyen, hogy jusson is, maradjon is...leginkább az időből. Amúgy is egyre jobban utálom ezt az egész vásárlás dolgot, leginkább azért, mert hétről hétre annyit drágul minden. Sohasem voltam igazán spórolós, de voltak már nehéz időszakok az életünkben. Volt olyan, hogy ki volt számolva, mennyi pénzt költhetünk naponta, de akkor gyesen voltam. Illetve egy csomó mindennek az árán fel szoktam húzni magam, amikor egyik hétről a másikra 100-150 ft-tal drágább. Nem hiszem el, hogy ez indokolt, szerintem ez a lehúzás rész. 

Vasárnap

 Ma is csak úgy elvoltunk itthon. Még tart azért a nyaralás élménye, és még most nincs bennünk semmiféle égető vágy valahova menni. Ebédre készült rántott hús és petrezselymes krumpli. 

Délután erőt vettem magamon, és nekiláttam az elszívót zsírtalanitani. Ez a szerkezet az, amit egyébként nagyon szeretek, mert az ételszagot nem szeretem, de takarítani egy rémálom. Természetesen pont olyan helyeken rakódik le leginkább ez a zsíros íze, ahová a legnehezebb odaférni. Igaz, az én trehányságom, hogy nem csinálom ezt meg ol minden héten, mert akkor sokkal kevesebb erőfeszítéssel sokkal szebb eredményt lehetne elérni. De kinek van ehhez kedve minden héten? 

Pár napja fáj a torkom, a fejem is olyan furcsán fájt ma is. Csináltam ma egy covid tesztet, titkon reménykedtem, hogy ilyen kis semmiség tünetekkel is pozitív leszek, és nem kell menni dolgozni, de negatív lett. Ezen egyébként két éve folyamatosan csodálkozom, hogy én, aki mindig minden sz.rt összeszedett, ezt megúsztam. (kopp-kopp) 

Az is felmerült már bennem, hogy ha ősszel újra előtérbe kerül az oltás téma, kérem e a negyediket. Nyilván a háziorvosomra fogok hallgatni, de szerintem igen, kérni fogom, ha ő nem mondja azt, hogy semmiképpen sem ...Nekem egyébként az a tippem, hogy a negyedik már nem lesz ingyen, hanem olyasmi ára lesz, mint az influenza oltásnak, de ez sem akadálya nálam. 

Szombat

 De jó volt ma reggel úgy ébredni, hogy ez megint egy olyan nap, amikor azt csinálunk, amihez kedvünk van. Azt mondjuk tudtam, hogy délelőtt menni kell a boglári kulcsot visszavinni, meg persze kellett főzni is, mosni is, de semmi nem volt időhöz kötve. Ezt szeretem. 

Több hullámban megküzdöttem a fejfájással is, de szerencsére ma azért egy-egy fájdalomcsillapító pár órára megszüntette.

Délután nálunk volt egy kis zivatar, le is hűlt a levegő huszonöt fokra. Állítólag még éjszakára is várható valami, majd meglátjuk.

Péntek

 Végre az utolsó munkanap következett a héten. A hosszú lazítás után pont elég is volt már ennyi munka, vagyis már a mai nap nélkül is tök jól meglettem volna, de legalább ma rövid nap volt. Nagyon nehezen keltem, ráadásul fájt a fejem is. Ennek ellenére azért egész jól eltelt a mai nap, volt mit csinálni. (Mindig van) 

Délután voltam körmösnél, most azért sajnáltam kicsit leszedetni a szép nyaralós körmeimet, szerettem, olyan jó volt ránézni. Bár a mostani is tetszik, ezt is szeretni fogom. 

A család férfitagjai nagy örömére már van magszegény dinnye, ezt mindenki nagyon szereti. Én is szeretném, de nekem fáj tőle a gyomrom, úgyhogy nem eszek inkább belőle. 

Csütörtök

 Nem volt vidám az ébredés, mert a csalódott este után nem volt könnyű elaludni. Megint még egy órakor ébren voltam, négykor meg már kelni kellett. De egész jól magamhoz tértem, ötkor már teljesen normális állapotban kapcsoltam be a laptopomat a munkahelyemen. 

Valamikor a délelőtt folyamán már nagyjából túltettem magam a tegnapi meccsen, és kezdett visszatérni az egyébként híres optimizmusom is. Meg mindig hiszek benne, hogy a végső célt elérjük. 

Kicsit aggódva figyeltem félszemmel a híreket, miután tegnap belengették, hogy ma megjelennek a részletek a rezsiárakkal kapcsolatban. Kicsit jobb lett a helyzet, mint ahogy először volt. Nyilván ez sem az, aminek örülni lehet. 

Patrik is hazaérkezett ma, a campus fesztiválon voltam Debrecenben. Kicsit fáradtan, izzadtan, kicsit megfázva, de természetesen, mint mindig, ezúttal is épségben. Igaz, mindig úgy köszönünk el tőle, hogy "ésszel". 

Remélem mindenki, aki ma izgult a felvételi ponthatárok miatt mostanra örülhet a sikernek. 

Csalódott meccsnap

 30 éve vár minden fradista erre a pillanatra, amikor újra játszik egymással a Fradi és a Slovan. Ami akkor történt Pozsonyban, örök nyomot hagyott mindenkiben, és ha egyébként nem lenne elég a Trianoni békeszerződés fájó vesztesége a Felvidék miatt, akkor még csatlakozott hozzá a csehszlovák rendőrök viselkedése a Fradi szurkolókkal szemben. 

Abszolút felfokozott érzelmi állapotban várta mindenki a mai napot. Arra készültünk, hogy most, harminc év után a pályán fogjuk megtorolni az akkor történteket. A lelátót megtöltöttük, több, mint húszezren voltunk. A pályán sajnos nem mi kaptunk lehetőséget. A csapatunk ezúttal nem érezte, amit mi, és kikaptunk. Fájó vereség ez most. 

Ez azért

 Hát mit mondjak? Most, hogy már dolgozni kell, újra visszatért a nyár is rendesen ...igazán köszi. 😊 Jó, hát irigy azért nem vagyok, tudom, hogy most is vannak sokan mindenfelé nyaralni, legalább kiélvezhetik a strandolást, és mindent, amit a nyár jelent. 

Úgy mentem vissza tegnap, hogy a közvetlen kollégam már elment szabira, ahogy a főnökeim is. Ez utóbbi akár jó is lehetne, mert van némi nyugalom, de közben azért sok minden van, ami így az én feladatom. A másik területen dolgozó koordinátor tegnap lebetegedett, így őt is helyettesíteni kell. Nem feltétlenül sikerült erre felkészülnöm, de már mindegy, mert csinálni kell. 

De holnap megint meccsnap lesz, majd ott eltűnik a fáradtság. 

Hétfő

 Elkezdődött a munka mindkettőnknek, hajnali ötkor már ott voltunk. Én még negyed kettőkor nem aludtam, úgyhogy nem volt a legkönnyebb dolog a reggeli ébredés. Egyébként én ebben az alvás dologban is fordítva működöm, mint a többség, mert nálam az van, hogy nem tudok elaludni, nem pedig az, hogy elalszom korán, és jó korán ébredek is. Pedig ha esetleg egy kicsit le is dőlök délután, még csak be sem csukom a szememet, nehogy véletlenül is elnyomjon a buzgóság. Kávét is legkésőbb délelőtt fél tízig iszom, utána már nem. 

Természetesen mindenkitől megkaptam a világ egyik leghülyébb kérdését: "milyen volt a nyaralás?" Nem tudom, van e ember a világon, aki erre azt válaszolná, hogy "ó, hát halálra untam magam" És persze még azt is megkérdezték, hogy "bírtad volna még egy-két hétig?" Viccelsz, ugye? Ha megtehetném, soha többé nem dolgoznék nyáron. Nyilván ha még ennél is többet engedhetnék meg magamnak, akkor nem csak nyáron.. legalábbis munkahelyen biztosan nem. Lennének ötleteim, hogy mivel foglalkoznék szívesen, azért nem csak lábad lógatnék életem végéig. 

Ma még nagyon éles volt a kontraszt az elmúlt két hét, és a most között, ilyenkor ez nehéz, de eltelik pár nap, és vissza fog szippantani a mátrix magába. Jó lenne ebben az állapotban maradni inkább, ami most még megvan, de tapasztalatból tudom, hogy nem lesz így. 

Azért egy kis Balatont hoztam ám magammal, hogy emlékeztessen tárgyi valóságában is az érzésekre. 

A gyertyát Patrik legjobb barátjának a barátnője készítette, nagyon finom illata van. Az üvegben pedig van kavics, homok, kagyló, és Balaton...😊

Vissza a valóságba

 Még ma szerencsére csak abba a részébe, ami inkább kellemes, mint nem, de természetesen sokkal jobb volt minden reggeli kávé után egy pár perces séta után a Balaton parton ücsörögni, mint a sparba menni. De azért is hálás vagyok, hogy van hova hazajönni, van kinek ebédet főzni, van kire mosni. 

Egy adag kivételével minden ki is van mosva, a helyére is került a szekrénybe. A hűtőt is kitakarítottam, most, hogy még nincs annyi minden benne, könnyebb volt, mint egyébként. 

Most meg lesz egy Fradi csoportbos beszélgetésem, aztán reggel irány dolgozni. Na, az fájni fog biztosan. 

Újra itthon

 Gondolom azzal nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a legkisebb kedvem sem volt ahhoz, hogy ma összepakoljak, és hazajöjjünk. Ezt a fajta gondtalanságot, amit a nyaralás jelent, kötelező juttatásként adnám mindenkinek legalább egy hónapos időtartamra minden évben. Annyi mindent megelőzhetnénk vele, hogy szerintem simán megtérülő befektetés lenne. De persze, tudom én, hogy ilyen nem is volt, és nem is lesz sohasem. A világ urainak nem célja boldog, egészséges, kiegyensúlyozott embereket látni. Kár .pedig tök jó hely lenne a világ. 

Egyébként én továbbra is azt mondom, aki "ésszel" nyaral, nem sokkal költ többet, mint egyébként otthon tenné. Persze, itt hamarabb megy el az ember a fagyizóba (főleg, ha van áfonyás sajttorta fagyi), vagy fizet egy-egy palacsintáért 350 ft-ot, ezek nyilván többletköltséget jelentenek, de mi még eddig mindenhol találtunk olyan áron menüt, vagy akármilyen tálat, ami nem volt drágább, mint ha itthon főztem volna. Vásároltunk a sparban/lidlben felvágottat, pékárut, paprikát, paradicsomot, stb, ami tökéletes volt akár vacsorára, vagy grilleztünk valamit. 

Hiányozni fog, az biztos. Elvileg megyünk szeptemberben is egy hétre, remélem, hogy a belengetett mindenféle áremelés miatt nem kell majd lemondanunk, mert az az egy hét szokott abban segíteni, hogy túléljük az utolsó negyedéves hajrát. 

Kipakoltam már itthon mindent, holnap lesz pár adag mosnivaló meg. 

És elkészült a szokásos családi kép is itt is. .

Utolsó teljes nap

 Nem mondhatom, hogy az időjárás elkényeztetett bennünket, ahogy azt sem, hogy nem sokkolt le bennünket az autónk javítási költsége, és a várható áramszamla nagysága is. De nem azok a fajták vagyunk, akik sokáig búslakodnak bármin is. A megoldásokat szeretjük, és igyekszünk minden helyzetben megtalálni a pozitív dolgokat is. Mert tény, hogy fájt a szervizben otthagyott összeg, de legalább meg tudták csinálni, itt nem is éreztük az autó hiányát. Az időjárással sem tudunk mást kezdeni, mint hogy ha kellett, felvettük a kardigánokat, hosszú nadrágokat, és úgy mentünk sétálni. Rengeteget sétáltunk, ami biztosan hiányozni fog otthon, ez a fajta séta ott sosem lehetséges. Nagyon jókat beszélgettünk, játszottunk pár póker partit, elfogyott pár üveg bor és mellé pár flakon fröccsvíz is. 

Ma sem volt szép idő, bár a szél nem fújt, de a nap sem sütött. Azért arra a mai nap is jó volt, hogy jó sokat sétáljunk, palacsintát együnk. Búcsúzkodunk is már mindannyian, itt most vagyunk utoljára, jövőre már valahol máshol nyaralunk. Boglár marad, ez nem kérdés, szeretjük ezt a helyet, mert megmaradt emberléptékűnek, nyugalom van, mégis könnyedén el lehet jutni bárhová akár kocsival, akár vonattal, de hajóval is. 

Az idén a hajózás kimaradt, valahogy ezek a mostani hajók nem vonzottak annyira, hogy mindenáron akarjam. De még szeptemberben jövünk, ez is változhat. 

Emlékezetes marad

 Amikor tegnap este a vonatról megírtam a bejegyzést, még sejtelmem sem volt róla, hogy ez a vonatút vissza a Balatonra mindennél emlékezetesebb marad. Azt tudtuk, hogy hosszú lesz az út, mert amivel jönni tudtunk, ú.n. Bagolyvonat mindenhol megáll, emiatt aztán több, mint két óra az út. De hát nyaralunk, belefér..

Egészen Balatonszemesig minden rendben volt, mentünk, megálltunk..aztán ott már gyanúsan régóta álltunk. Mindenkinek van MÁV applikáció a telefonján (engem kivéve), Patrik rá is nézett, hogy vajon mi van..ott már látta, hogy Lelle felsőn húsz perce áll a Budapestre tartó Bagolyvonat, még mutatta is Balázsnak, hogy szerinte az a vonat miért áll ott .Akkor még azt hittük, azért várunk, hogy majd ha az beér Szemesre az állomásra, akkor mehetünk. De nemsokára megtudtuk a kalauztól, hogy nem megyünk, mert az a vonat ott lerobbant, nem tudja még, mikor tudunk tovább menni. Hát..ez így hajnali háromnegyed kettőkor nem esett jól. Kettő után már tudtuk, hogy majd jön értünk kb húsz perc múlva egy vonatpótló busz, ami elvisz Lelle felsőre, és majd ott azzal a vonattal megyünk tovább, amelyik Budapest felé nem tud menni már. 

Leszàlltunk, vártuk a buszt, és közben próbáltuk a humoros oldalát nézni mindennek, és a kalandot látni benne. A busz megérkezett fél három körül, gondoltuk, innen már sima ügy..De még ebben is volt némi csavar, mert a sofőr először elvitt minket Lellére Lelle felső helyett. Amikor ott visszafordultunk, azért nagyon reméltem, hogy nem Szemesre megyünk vissza, de szerencsére már jó helyre vitt. Ott vonatot és buszt cseréltünk a másik vonat utasaival és személyzetével (vicces volt, ahogy a két vonatvezető megbeszélte egymással menet közben, hogy melyik vonaton hol van a kulcs), és pár perc után már úton is voltunk Boglárra. Ha jól emlékszem 111 perc késéssel érkeztünk..

Azért mindennek dacára meg lementünk a strandra, mert ezt is így szoktuk az ilyen meccsek után. Fel négykor feküdtünk le. 

Az biztos, hogy ezt a kalandot emlegetjük még majd nagyon sokáig. 

Ma szerencsére nem voltunk nagyon zombik, és jó idő is volt. Voltunk strandolni, bár már nem vigéckedtem, de azért combig belementem a vízbe én is. Láttuk a Kékszalag verseny vitorlásait is, mindig nagyon megkapó látvány. 

A fiúk gokartozni is voltak. Az autónk sajnos pont most gondolta úgy, hogy produkál egy jóféle hibajelzést, így szervizben van (pont hiányzott ez..), így mi átsétáltunk Balázzsal Lellére, a fiúk meg rollerrel jöttek. Jó kis séta volt, de nekem jólesett a mozgás. Visszafelé még útba ejtettük a kikötőt is. 

Meccsnap

 Attól még, hogy nyaralunk, nem maradhatott ki a mai meccsnap sem semmiképpen. Már amikor elindultunk, megvolt a jegyünk is, amikor csomagoltam, akkor a Fradi mezeket is elpakoltam természetesen. 

Úgy készültünk, hogy mint máskor is már, most is vonattal jövünk, mert az jó buli, még hozzátesz a meccsélményhez ez is. És milyen jó a meccs után újra a Balatonra visszaindulni. Azt még ma délelőtt csak reméltük, hogy a hazaút nem szomorú lesz, hanem majd egy jó meccs után vidáman indulunk vissza Boglárra. 

Végre a jó idő is megérkezett ma, így aztán minden adott volt egy jó naphoz. 

A meccs nagyon jó volt, szinte teltház volt. Az első félidőben egyik gólt ünnepeltük a másik után, alig hittük el, hogy ez tényleg velünk történik. A második félidő elején azért kicsit visszább vettek a tempóból, de csak egy kis szusszanásra volt szükségük, illetve egy kis frissítésre, mert a cserék után megint sokkal jobb lett a meccs. 

A végeredmény minden elképzelésünket felülmúlta. 

Képek

 

Hétfő

 Kicsit időzavarba kerültem már, és kellett na reggel gondolkodnom rajta, hogy milyen nap is van. Aztán amikor leesett, hogy még ez is egy olyan hétfő, amikor nem kell menni dolgozni, az bizony nagyon jóleső érzés volt. Rögtön más szemmel néztem az időjárást is, mert ugyan nem felemelő érzés, hogy most már jó pár napja van ez a szeles-borús, nem a legkellemesebb idő, de az mégis tök jó, hogy azt csinálunk, amihez kedvünk van, akkor, amikor kedvünk van. 

Ma például a sok séta mellett voltunk Balatonszemesen a kikötőben. Igaz, hajóval ott sem találkoztunk, vitorlás annál több volt. 

Egyébként kevesen vannak mindenhol, akármerre megyünk. Rengeteg az üres apartman, a lezárt házak. Az árak nem emelkedtek annyit, ami ezt indokolná, a vendéglátóhelyeken a tapasztalataink szerint még annyit sem emeltek az árakon, mint az üzletekben. De azért biztosan sokan vannak, akik már a jövőre gondolva most nem mernek/tudnak erre már költeni. És biztos, hogy sokan vannak, akik inkább külföldre mentek. Szomorú látvány egyébként. 

Kirándulós nap

 Az a múltkori badacsonyi sikertelen ebéd csak nem hagyott minket azóta sem nyugodni...a mai nap pont remek alkalom volt arra, hogy megpróbáljuk újra. Nem esett, és a szél nélkül egy jó kis nyári nap is lehetett volna. Így is az volt végülis, csak a nyári nap csak a naptár szerint volt igaz. 

Kocsival mentünk ma is, már csak azért is, mert Badacsonyon kívül a Szépkilátó is tervben volt. 

Az ebéd finom volt, mint mindig az Alapozó Falatozó meg sosem okozott csalódást. (Kivéve, hogy nem volt nyitva a hét elején)

A Szépkilátó Balatongyörökön tényleg lenyűgöző kilátást nyújt. Nagyon sok képet láttam már onnan, de a valóság azért felülmúlt mindent. 

Még délután itt Bogláron is jó sokat sétáltunk, olyan utcákban is voltunk, amiket még sosem láttam, pedig jó sok éve itt nyaralunk már. Mi mindenre jó ez a furcsa időjárás ..

Volt némi naplemente is, és most, a nap végére kicsit mintha csitulna a szél.