Szerda

 Ma is a nagyon korán kezdődős nap volt. Ma már hárman mentünk, Erik is jött velünk. Ma sokkal jobban elfáradtam, vagy legalábbis álmosabb vagyok, úgyhogy csak megmutatom a térkövezést, mert végre eszembe jutott lefényképezni. 

Kedd

 Ma betársultam Balázshoz, és hajnalok hajnalán keltünk. Amúgy tök fura volt, mert magamtól felébredtem háromkor, és olyan ébernek tűntem, hogy azt hittem, már nem is fogok aludni. De aztán dehogynem, és kicsit nehezemre is esett felkelni négykor. 

Azt szeretem egyébként az ilyen korán induló napokbany hogy amíg a kollégák/főnökök nem érkeznek meg fél nyolc tájban, addig tök sok mindent meg tudok csinálni. Meg gyorsabban is telik a nap. 

Délután voltam fodrásznál. A fodrász, akihez most már egy jó ideje rendszeresen járok saját üzletet nyitott a szomszéd faluban, de követtem őt oda. Nagyon szép kis szalont csináltak, és olyan elképesztően kényelmes fejmosója van, hogy ha semmi másért nem is, már ezért megérné odamenni. De minden mással is elégedett voltam. Ma melírozni is kellett megint, emiatt elég hosszúra nyúlt az ott töltött idő, de a végeredmény nagyon tetszik. Ő le is fényképezte, ha majd felteszi fb-ra, megmutatom. 

Hétkezdés

 Ma egy egészen rendhagyó hétfő volt. Abból a szempontból mindenképpen, hogy egyáltalán nem úgy kezdődött, ahogy azt vártuk, vagy amire készültünk. Balázsnak az éjszaka közepén jött az üzenet, hogy az egyik kollégája beteg lett. Ő lett volna a délutános. Aztán hajnali fél négykor jött a következő üzenet a másik kollégától, aki megkérdezte, ébren van e. Ekkor már ébren volt, mert rezgett az óra a kezén, hogy jelezze az üzenet érkezését. Na, ez a kolléga volt, aki jelezte azt is, hogy igazából ketten maradtak, és hát akkor Balázs lesz a reggeles műszakvezető. Így ő hajnali ötre dolgozni ment, én meg szerezhettem magamnak reggelre fuvart. Na de ez bármikor benne van a pakliban, hogy valakivel történik valami, ami miatt mindent át kell szervezni. Az nyilván nem jó, hogy bárkivel bármi ilyesmi történik, de az mindig megnyugtató, ha nem mi vagyunk azok, akik miatt borul minden. Inkább a másik oldalon jó lenni ilyenkor. 

Ennek megfelelően Balázs egész napja ilyen szürreális volt, és a munkaidő végén majdnem csak úgy menekült haza. 

Nekem is jutott ma mindenféle feladat, de legalább gyorsan eltelt a nap, mire kettőt pislogtam, már jöttem is haza. 

Itthon szerencsére minden rendben van. Elvittük a felesleges ruhákat a ruhagyűjtő konténerbe, már egy ideje várta bezsákolva az alkalmat. Ma délelőtt a jövő heti utazásunk utolsó tudnivalói is eljutottak hozzánk. Most már nagyon várom, biztos nagyon jó lesz. 

Vasárnap

 Azt egészen nyugodtan kijelenthetem, hogy borzasztó módon punnyadt vagyok. A tegnapi udvari tevékenység után ma reggel úgy ébredtem, hogy olyan helyeken is izomlázam van, ahol nem is tudtam, hogy van izmom. Pedig amúgy nem is gondolok úgy magamra, mint egy lusta valaki, aki meg sem mozdul. De nyilván olyan igazi mozgásokat nem végzek. Azt nem gondolom, hogy most majd ettől a felismeréstől hirtelen megváltozik minden, sosem voltam ez a típus, de majd megpróbálok valamit mégis kitalálni, mert mégiscsak öregszem azért, és a nem használt izomzatom inkább leépül már, mint nem. De most tök más dolgokkal vagyok elfoglalva, nem érek rá ebbe túl sok energiát tenni. (Meg egyszerűbb is nem foglalkozni vele) 

Ma volt itthon Patrik, úgyhogy ötösben ebédeltünk. Mindig teljesen más hangulata van egy ilyen ebédnek, még akkor is, ha a négyesben ebédeléshez képest látszólag csak annyi a változás, hogy eggyel többen vagyunk. Mondjuk az eggyel több jelen esetben pont az, amitől kerek egész lesz minden. 

Mostanra Erik is, és én is kezdünk végre egészen jól lenni, most épp Roli kezdi fújni az orrát. Pedig már reménykedtem, hogy ők ketten megússzák. 

Este elvittük Patrikot Kelenföldig, hazafelé olyan gyönyörű naplementét láttunk. 

Ezek Erik fotói, aki sétálás közben gyönyörködött benne. Elképesztő színek voltak. 

Szombat

 Ma jól kialudtam magam végre. De onnantól, hogy kilenckor felébredtem, gyakorlatilag egészen este nyolcig folyamatosan tettem -vettem. Mostam is, főztem is, sütöttem is, az udvaron is rendezkedtem. Igazából minden olyan kis semmiségnek tűnik, mégis nem csak egész nap tartott, de ráadásul jól el is fáradtam. 

De ez a mai napsütéses idő határozottan jó hatással volt rám. Végre sehol semmi szél, meg felhő. Nagyon szeretem. 

Könyves péntek

 

Ó, anyám, már megint micsoda elképesztően szívszorító téma. Nem tudom, hogy ez a nő honnan tud ennyi olyan történetet kitalálni, amikben az olvasó nem tud kívül helyezkedni, és csak olvasó maradni. Beyah és Sámson különleges története is olyan, ahol annyi minden történik, annyira nehéz és fájdalmas sors jutott mindkettőjüknek az éppen csak felnőttség ellenére is. 

Egészen különleges módon kísérhetjük Beyah egyéniségének fejlődését. 

Megrázó, tanulságos és különleges élmény volt olvasni. 

Kíváncsi vagyok

 

Megláttam ezt a videót, és az jutott eszembe, hogy egészen biztos, hogy én ott lennék a pasi mögött és csinálnám vele/utána, a fiúk és Balázs a másik oldalon. Balázs valószínűleg felvenné, a fiúk meg mondogatnák vigyorogva, hogy jajj, anya, de gáz vagy. 😁 

Na de kíváncsi vagyok rá, hogy Ti melyik oldalon lennétek? 

Kész

 A térkövezés. Csak elfelejtettem lefényképezni, de majd megmutatom, hogy mi van most a múlt heti lövészárok helyén. Volt még ma reggel egy kis egyeztetésre szükség, mert nem minden volt teljesen úgy, ahogy lennie kellett, meg tegnap este szembesültünk csak azzal, hogy elfelejtettünk valamit kérni. De szerencsére megoldottak mindent. Nagyon elégedettek vagyunk ezzel a céggel, nagyon szépen és nagyon korrekten dolgoztak. Ritka már az ilyen, de ők tényleg itt voltak, amikorra mondták, úgy csinálták, ahogy kértük. Nem kellett senkit hívogatni, figyelni, keresni százszor. Ha sor kerül a hátsó udvarra is, vagy bármi hasonló dologra (van még tennivaló, csak pénzkérdés minden)y akkor is őket fogjuk keresni. 

Egyszer majd gondolom a rengeteg portól is megszabadulunk, ami most mindent beterített. 🙂

Kedd

 "Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak. Nagy bánata van a cinegemadárnak. 

Szeretne elmenni, ő is útra kelni, de cipőt az árva sehol sem tud venni. " 

Ez a vers jutott ma eszembe többször is, amikor a hideg szélben álltam. Igen, megterhelő volt az a hőkupolás időszak, embert próbáló hőséggel, de nekem fázni még mindig sokkal rosszabb. Pedig nekem is voltak ezen a nyáron nehéz napjaim. Na mindegy, ezzel kell most megbarátkozni, ez lesz hónapokon keresztül. 

Kicsit bánom egyébként, hogy tegnap nem mentem orvoshoz, mert ugyan nem vagyok kifejezetten betegnek mondható, de teljesen egészséges sem. Most meg már megy a kolléganőm szabira csütörtöktől, majd csak kedden jön legközelebb, így nekem menni kell. Mindegy, megígértem magamnak, hogy ha elsejéig nem leszek makkegészséges, akkor elsején megyek dokihoz. 

A térkövezés lassan kész lesz, vannak még javítanivalók is, meg a ház fala mellett vágni kell (természetesen egy egyenes fal sem volt), de talán holnap meglesz minden. 

Hétfő

 Hajnali háromkor arra ébredtem, hogy a nyitott tetőablakon csak úgy süvít a szél. Régen (amikor még azt gondoltam, hogy aki 48 éves, az már öreg) azt hittem, hogy ez valami szuperképesség, felébredni az ilyesmire, de mostanában már szert tettem én is erre. És ha már felébredtem, eszembe jutott, hogy kint vannak a teraszon a törölközők, amiket a hűtő takarításhoz használtunk, úgyhogy kimentem érte. Abban a koromban, amikor a 48at öregnek gondoltam, semennyi pénzért sem mentem volna ki az éjszaka közepén egyedül kimenjek a teraszra, mert akkoriban még simán elhittem, hogy a rézfaszú bagoly el tud vinni. Most meg...

Szóval így indult a hétfő. Szerencsére a fentiek után még azért aludtam egy kicsit. 

Ma végre már tényleg a térkövezést csinálják, az előkészítő munkák készen vannak. Már most látszik, hogy milyen szép lesz. 

Vasárnap

 Ma tök jó napunk volt egészen délután öt óráig. Már tegnap megbeszéltük, hogy ma, kihasználva a talán utolsó szép, nyárias napot, elmegyünk valahová egy kicsit kirándulni, sétálni. Tegnap még két terv volt, ma délelőtt dőlt el, hogy akkor Tatára megyünk. Egyáltalán nem távolság tőlünk, mégsem voltunk ott már évek óta. Pedig szép a tatai tó, a vár, és a környék is. Most is nagyon jót sétáltunk a tó körül, élveztük a tényleg szinte nyári meleget még. Érdekes, hogy Erik emlékezett arra, hogy kisebb korukban sokszor jöttünk ide, Rolinak semmi emléke nem volt erről. Patrik nem volt velünk, de szerintem ő is emlékszik (ő egyébként is olyan dolgokra is szokott, amit mindenki más elfelejtett már rég). 

Reggel Balázs amúgy mondta, hogy nem biztos, hogy mennünk kéne, mert nem festek valami jól, de én nagyon menni akartam, így aztán eszemben sem volt bevallani, hogy valóban nem vagyok csúcsformában. Nagyjából a séta felénél éreztem is már ezt, de szerencsére pont akkor leültünk egy padra, úgyhogy gyorsan össze is szedtem magam. És végül mire indultunk visszafelé, már szinte úgy éreztem magam, mint akit kicseréltek. 

Hazafelé még megálltunk Tatabányán, Eriknek borbélyhoz volt időpontja, én meg még bevásároltam az intersparban. 

Na és aztán itthon volt egy kis feketeleves. A spájzban van a fagyasztó, arra jöttünk haza, hogy folyik, vagyis van a környékén egy kis víz. Igazából ott még nem is foglalkoztunk vele, fel lett törölve, és ennyi. Aztán jártam arra megint, és még több víz volt ott. Akkor kinyitottam, és szembesültem vele, hogy ez bizony nem hűt. Na mondom, remek, gyorsan ki kell pakolni, leolvasztani, biztos az a baj, hogy nagyon jeges már. Sajnos szinte mindent ki is kellett dobni, már puha volt a benne lévő cuccok nagy része. Roli segített leolvasztani és rendbe tenni. Amikor visszadugtam, néztem hülyén, hogy ez bizony nem csinál semmit. Gondoltam, akkor ez megadta magát. De aztán kiderült, hogy az okos konnektor a ludas, az döntött úgy, hogy neki ennyi volt a pályafutása. Így a fagyasztó megúszta, és már működik. Egyetlen pozitívum, hogy ezt is olyan régóta halogattam megcsinálni, most végre készen van. 

Szombat

 Ma megint egy furcsa szombat volt. Most még a furcsaságot is tudtuk fokozni, mert ma nem csak Balázs, hanem Roli is dolgozott. Ezen a nyáron nagyon komolyan vette ezt a munka dolgot, és amilyen nehezen indult neki, végül olyan nehezen hagyja abba. Hétfőn már egyetemére megy, de ma még bevállalta a hatodik napot is a héten. Megy majd még tovább is, a jövő hét egyetemi hét, akkor nem, de utána megint. Pedig amúgy szerintem most már ráférne egy kis pihenés is. 

Erik itthon volt végül, pedig eredetileg úgy volt, hogy megy el valahová, de aztán őt legyőzte a fáradtság, és inkább itthon maradt. Át is aludta a délelőttöt. 

Én előzetesen mindenféle világmegváltó tervet szőttem erre a délelőttre, de aztán közbe szólt az, hogy úgy ébredtem, kapar a torkom. Jól fel is húztam magam rajta, mert rövid időn belül ez már a második ilyen. Pedig amúgy sejtem, hogy bőven köze van ahhoz, hogy tárva - nyitva hagyott ablaknál takaró nélkül alszom el. És éjszaka is fel szoktam arra ébredni, hogy ha betakarózom, akkor olyan melegem van, hogy megizzadok. És hát persze hogy akkor jön az, hogy azonnal lerúgom magamról a takarót. Nemrégen mesélte nekem Balázs, hogy valami műsorban látta, hogy igazából a megfázás nem létező jelenség, hanem csak olyankor, amikor az ember fázik, azzal van a szervezete elfoglalva, hogy ezt a jelenséget lekezelje, és emiatt fogékonyabb bármit elkapni. Na én azért ezt a fentiek miatt fenntartással kezelem. De persze bármi lehet. Próbálok mindenféle csodaszert bevetni, hogy ne érezzem a torkomon ezt a hilye érzést (mondjuk pálinkát még nem ittam), remélem nem tart sokáig, és nem is lesz rosszabb. 

Könyves péntek

 Ha már ugye múlt héten "szóba került" Timivel, és ha már találtam is olyan CoHo könyvet, amit még nem olvastam, akkor naná, hogy ezzel kezdtem a könyvtárból kölcsönzött könyvek olvasását. 

Hát még most sem tudnám megmondani, hogy szerettem vagy sem, de az egészen biztos, hogy nagyon furcsa, mondhatnám beteg könyv volt ez. Leginkább szerintem ez is volt a cél, gondolkodásra késztetni az olvasót, megmutatni, hogy mindenki lehet fura és normális egyszerre, mert igazából minden csak nézőpont kérdése. Lakhatsz egy templomban egy hatalmas káoszban, minden zugban egy családtaggal úgy, hogy közben láthatatlan maradsz. Mindenki furcsa, és valahogy mindenki láthatatlan a másiknak. Természetesen azért eljut a történet arra a pontra, amikor történik valami, amitől mindenkinek kinyílik kicsit a szeme. Igazából innentől sokkal szerethetőbb az egész, de semmiképpen sem az, amit valamikor is szeretnék újra elolvasni. Fura módon egyik karaktert sem kedveltem igazán. 

De az épp kissé depressziós korszakomban nem volt ez rossz olvasmány. 

Végre

 Ma voltam kardiológián. Végre május óta sikerült bejutni. Ez már önmagában egy sikersztori azok után, hogy heteken keresztül teljes sikertelenség volt az időpontfoglalás bárhová is. De sokkal örömtelibb volt az, amikor az EKG és a szívultrahang után azt mondta az orvos, hogy a szívem tökéletesen egészséges. Végre találtunk egy olyan szervemet, ami hiba nélkül működik. Fel is dobott ez a hír nagyon, pedig nem is gondoltam arra, hogy bármit is találhatnak itt. Azért jó volt hallani ezt, na. 

Ma emiatt csak fel fél tizenegyre mentem dolgozni. Ezt a csökkentett munkaidőt meg tudnám szokni. Tök jó volt, hogy reggel kényelmesen ébredtem, mostam egy adagot, elpakoltam minden reggel használt cuccot a konyhában. Ha kicsit tudatosabb lettem volna tegnap a vásárlásnál, akkor még főzni is tudtam volna, de nem volt itthon minden ahhoz, amit csináltam volna, boltba menni meg azért nem volt időm. 

Délutánra jól kimélyítették az udvaron a térkövezéshez a helyet, tök fura így. 

Most még nézzük a Celtic-Fradi meccset, a 34. percben vezetünk egy góllal. Sok van még hátra, de jó lenne nyerni. Meglátjuk. 

Tessék, történés

 Szóval most akkor egy pár napig nem lesznek olyan napok, amikor nem történik semmi. Ma megérkeztek azok az emberek, akik az udvarunk egyik felén, és a ház mellett megcsinálják a térkövezést, meg elbontanak egy kerítést és egy sufnit. Az eredeti terveink szerint ennél többet is csináltak volna, de az árajánlat után kellett azért alkudni magunkkal, hogy miből tudunk engedni. Ez egyébként nem az erősségünk, mert jobban szeretjük úgy csinálni a dolgainkat, hogy amit elkezdünk, azt be is fejezzük. De ez most így lesz, képzeletben három részre osztottuk a telket, és ez az első harmad. 

Reggel még egy viszonylag rendezett udvaron mentem keresztül, amikor dolgozni mentem. Délutánra meg már egészen másképp nézett ki. Most inkább hasonlít háborús övezetre, mint udvarra, de jövő héten már jó lesz. 

Tudom én

 Van egy csomó nagy igazság, amit az ember tud, vagy másoktól tud meg. Olyankor meg is állunk egy kis időre, átgondoljuk, bólintunk egyet, vagy biccentünk, hogy aztaa, ez milyen igaz, vagy hogy aztaaa, nekem is ezt kéne kipróbálni/megcsinálni. Aztán a pillanat elmúlik, és tovább sodor a saját valóság, amibe nem feltétlenül fér bele komfortosan az a másik igazság. A nem komfortos dolgokat meg ki szereti, ugye? Másnak a cipője nem kényelmes, szorít, vagy lötyög még akkor is, ha annak a másnak a lábán olyan jól mutat. 

Azt veszem észre magamon, hogy van egy csomó igazság, amiről tudok, és lehetne az enyém is, de csak kósza gondolatok maradnak. Sosem voltam az a valaki, aki saját magáért megtett olyan dolgokat, amik másokban ellenérzéseket váltottak ki. Még csak olyan ruhát sem veszek fel soha többé, amire valaki olyan megjegyzést tett, ami nekem nem esett jól, vagy nem erre számítottam. Sosem harcoltam a férjemen és a gyerekeimen kívül senkiért és semmiért. Annyi mindent hagytam elhitetni magamról már gyerekként is, hogy igen, bőven lenne min dolgozni magamon. De nem teszem, mert még attól is tartok, mi lehet utána. Szóval jól van ez így, pedig dehogy van jól. 

Voltam ma a háziorvosnál, végre megmutattam neki a csontsűrűség mérés eredményét. Mit mondjak? Simán rávágta, hogy hát ez jó ... lett. És nem, nem vettem tőle rossznéven, mert csak egy tök őszinte reakció volt. Kért ő is laborvizsgálatot, mert mindenképpen kezelni kell, az eredménytől függ, hogy ő is tudja, vagy kell hozzá reumatológus is. 

Hétfő

 Meglepő módon ma esőre ébredtünk. Lehet, hogy ez csak nekem volt meglepetés mondjuk. Igaz, nem böngésztem az időjárás előrejelzését a hétvégén. 

A mai nap legjobbja abszolút az volt, hogy korábban jöttem haza. Aztán a második legjobbja az volt (és egyben egy régóta halogatott dolog is letudva), hogy voltam masszázson. Ez most az a fajta volt, ami nem csak kellemes pillanatokat okozott, de ezt tudtam előre. 

És ez a mai is egy ilyen végtelenül semmitmondó és unalmas poszt. Mégis át kéne gondolnom újra ezt a minden nap írok dolgot. 

Vasárnap

 Ma sem történt semmi extra, csak ilyen teljesen átlagos itthoni nap volt. Nem váltottuk meg a világot, csak a saját kis világunkban maradtunk. Abban volt ebéd készítés, aztán kisebb takarítások, Forma 1, magyst kupa, La liga és Premier Legue meccs is. 

Egy baj volt csak ezzel a mai nappal: túl hamar véget ért. 

Szombat

 Még úgy is, hogy ezen a héten csak három napot dolgoztam jól esett ma reggel, hogy nem kellett korán kelni, és munkába indulni. Az kevésbé volt jóleső érzés, hogy Balázs meg pont ma ment, de mondjuk tudtam ezt előre. És éppen emiatt terveztem be mára, hogy könyvtárba megyek. (Meg azért, mert tegnap Patrik is itthon volt, meg az eső is esett). Úgyhogy délelőtt voltam a könyvtárban. És milyen jó, hogy tegnap Timivel viberen Colleen Hoover könyvekről beszéltünk, mert ma megnéztem, és találtam kettőt is, amit még nem olvastam. 

Ezen kívül még mindenféle szokásos hétvégi dolgot csináltam, főzés, mosás, sütő takarítás, mert csirkét sütöttem, és jól telefröcsögte. Az egyébként a mai nap nagy tanulsága, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen húst vesz az ember. Ma csak a jóval drágább tanyasi csirke volt a boltban, azt sütöttem meg. Egészen más íze volt, és egészen másképp is sült. Az mondjuk elég gáz, hogy nem ez az alap minőség. 

Az, amit ma Gyurkó Szilviától hallottam a gyermekvédelemmel kapcsolatban a sajtótájékoztatón nagyon felkavart. El fogom olvasni a 200 oldalas tanulmányt is, bár nagy eséllyel ki fog készíteni. 

Könyves péntek

 

"Egyesek maradnak, mások mennek. És vannak olyanok is, akik feladják." 

Ez a harmadik könyvem az írónőtől, és ez volt a legnehezebb. Nem olyan értelemben, hogy rossz lenne, vagy unalmas, hanem annyira más, mint bármi, amit tőle olvastam. De megkockáztatom, hogy a mostanában olvasott könyvek közül ez volt az, ami úgy okozta a legtöbb fejtörést, hogy közben tulajdonképpen nem is tűnt ez annyira fel. Mégis folyamatosan ott motoszkált a gondolataimban. Nyilván azért is, mert annyi mindenben lehet azonosulni a főszereplőkkel, annyi minden ismerős a saját életemből is. De sokkal inkább az a titokzatos valami volt, amire már az elején utalás van, mégis csak a legvégén derül ki, hogy hogy is ér össze végül a titokzatosság és a trió története.

Én azt gondolom, az írónő olyan csodálatos stílusban ír, annyira tudatosan építi fel a történeteit abból a szempontból is, hogy milyen hatást szeretne elérni azzal, ahogy alakítja az eseményeket, hogy érdemes mindenkinek időt szánni arra, hogy elolvassa a műveit. Ezt is. 

Milyen igaz

 És milyen nehéz is. 

De az életünk nem csak (játék és mese) folyamatos változás, hanem folyamatos tanulás is. Minden életszakaszban tanulunk valamit, és minden életszakaszban el is hagyunk az előzőleg tanultakból valamit. Ami talán nem is kevésbé fontos, de éppen akkor már kevesebb szükség van rá. 

És talán emiatt van az, hogy a nagymamák/nagypapák olyan bölcs türelemmel vannak, gyakorlatilag elnyűhetetlennek tűnő idegrendszerrel és türelemmel. Pedig valószínűleg csak tudják már, amit kell, és megszabadultak mindentől, ami már nem szolgál. Megtanultak életül. 

És újra munka

 Nem tudom miért reménykedem mindig abban, ha pár napig nem dolgozom, hogy majd valami változásra megyek vissza, mert sosem történik ez meg. Legalább esélyt azért szoktam adni a dolognak, de persze semmi okom rá. Úgyhogy ezen a téren minden változatlan. 

De ma eszembe jutott, hogy amúgy nagyon idegesítő az, ami az elmúlt években trend lett a Facebookon, hogy mondjuk van egy süti vagy kaja kép, és oda van írva, hogy recept kommentben. Hát ne már...hogy mindenért kattintani kell, és még újabbat kattintani. Értem, persze, hogy ezek a kattintások hozzák a bevételt, de idegesítő. 

A mai kihívásom majdnem elmaradt, de az utolsó pillanatban mégis rendbe raktam az éjjeliszekrényem fiókját. Ez is valami. 

Kedd

 Ez volt az utolsó szabadságos napom. Szerencsére azért nem az idénre, és a következő tök jó lesz. De most ez ennyi volt, holnap már megyek dolgozni. Nem vagyok maradéktalanul elégedett ezzel a szabival most, sokkal kevesebb dolgot csináltam meg, mint amire előzetesen gondoltam. De a mai feladatot is elvégeztem, és kiselejteztem a ruháim közül azokat, amik már nem jók rám, vagy eleve melléfogás volt megvenni, és csak pakolásztam őket jobbra -balra. Még egy évvel ezelőtt kergettem azt az álmot, hogy a hízásom csak átmeneti, és simán jó lesz még rám az a felső, vagy nadrág. Mostanra tudom, hogy ha ez valaha még meg is történik, akkor sem fogom már azokat hordani. 

Egyébként elképesztő, hogy milyen furcsa időszakom van még mindig. Egyszerre van az, hogy ne szóljon hozzám senki, de mindenáron beszélgetésre vágyom. Valljuk be, a kettő együtt elég nehéz. És nagyjából mindennel ez van. Nem vagyok teljesen normális. 

Hétfő

 Na, azért ezt a fázás dolgot, ami na éjszaka és reggel volt, már egészen el is felejtettem. Elég régen volt már, hogy a lábam úgy fázott, hogy bebugyoláltam a takaróba. Jó, az ablak teljesen ki volt nyitva, és én alszom közelebb hozza, így érthető, de fura érzés volt, az biztos. Gondolom lesz majd időm újra megszokni. 

Jó kis ráérős szabadnap volt a mai. Főztem is, kicsit takarítottam is, voltunk délután egy régóta húzódó ügyet intézni. Nem mostanában kerül pont a végére még, de megint egy kicsit tisztult a kép azzal kapcsolatban, hogyan tovább. 

Azt találtam ki magamnak, hogy most a következő utazásunkig minden nap megcsinálok valamit, amit régóta halogatok már. Egyfajta challenge, mert az most úgyis trendi. Ma például letakaritottam a konyhaszekrény tetejét. (Nem is mondom el, mióta nem csináltam meg). Biztos lesz olyan is, amikor nagyobb dolgot csinálok meg, ma ennyi volt, amihez kedvem is volt, meg bele is fért a napba. Mondjuk ez jó hülyén hangzik úgy, hogy dolgozni sem voltam, de ez az igazság. 

Vasárnap

 Ma újra öten ebédeltünk együtt itthon, Erik és Patrik ugyanazzal a vonattal érkeztek haza ma délben. Készült háromféle módon csirkemell, meg köretként sajtos krumpli. Mindenki jól lakott, mindenkinek ízlett minden, ilyenkor megéri a konyhában töltött idő. Pedig amúgy fárasztó kitalálni is, elkészíteni is. Ma is folyamatosan zsonglőrködtem az idővel még a sütővel, hogy minden beférjen, időben legyen kész, de ne túl korán, vagy ne nagyon későn, ne hűljön ki az, ami először elkészült, mire az utolsót is ki tudom venni. De sikerült jól kiszámolni..

Délután csak úgy elvoltunk, a fiúk Forma 1et néztek. Szerencsére az idén már senki nem veszi túl komolyan, így nincsenek vérre menő viták a közvetítés alatt. 

Patrikot a futam után elvittük Kelenföldig, aztán amikor hazaértünk, megnéztük a Fradi -Újpest meccset. Az első félidő után érzett öröm azért a végére már nem volt olyan felhőtlen, végül döntetlen lett. 

Még két napig itthon leszek, így ma este nem zavar, hogy holnap hétfő lesz. 

Szombat

 Kevés dolgot viselek nehezebben a tétlenségnél. Az sem a kedvencem amikor annyi dolgom van egyszerre, hogy nem tudom hova kapjak. Legjobb az arany középút. Így volt ma is, amikor folyamatosan elfoglaltam magam. Délelőtt főztem, pitát sütöttem a gyroshoz, meg tirokafterit csináltam. Sokkal kevésbé volt bonyolult mindegyik, mint vártam. 

Közben lehúztam az összes ágyneműhuzatot, így folyamatosan ment a mosógép és a szárító. Kimostam a paplanokat is, mázlim volt, hogy pont megszáradtak, mielőtt elkezdett esni. 

Délután takarítottam, lidlben voltam, aztán visszahúztam az ágyneműhuzatokat. Tök jó illatú lett az összes szoba a friss ágyneműtől. 

Könyves péntek

 

Nagyon megszenvedtem vele, nem találtam meg benne azt, amit kerestem, és végül, teljesen szokatlan módon, nem is fejeztem be rendesen, mert átugrottam oldalakat többször is. 

Nem tudom egyébként megmagyarázni, hogy mi volt a bajom a könyvvel, leginkább unalmasnak találtam. Pedig életrajzi ihletésű, könyves téma. 

Erről így nem is tudok igazi véleményt írni a leginkább azért osztom meg, hátha valaki kíváncsi lenne rá, és így kerül a szeme elé. 

Egyébként ma tök jó napunk volt. Reggel elvittük Rolit dolgozni, aztán mentünk tovább Budapestre. A kocsiba szereltettük be a menetrögzítő kamerát, a Westend mögött. Találkoztunk Patrikkal is, kávéztunk, sétáltunk, segítettem neki otthon ágyneműt húzni, mert azt most nem tudta megcsinálni a bordája miatt. 

Itthon megvártuk délután Rolit az ebéddel (Erik munka után elment Budapestre, csak vasárnap jön haza majd), aztán már csak elpakoltam a konyhában, felmostam, és semmi több. 

Szabadságon

 Hú, nagyon nehezen dolgozom fel, hogy úgy vagyunk itthon, hogy nem utazunk sehova, és mindegyik gyerekünk dolgozik. Olyan furcsa így, hogy még nem is tudok vele mit kezdeni. 

Voltunk ma is Tatabányán a kocsi regisztrációs matricája miatt, de nem készült még el. Fogalmam sincs mi az, amire nem elég egy hónap, de nincs mit tenni, várni kell. 

Este megnéztük a Fradi meccset, ami végre tök jó kis meccs volt. 

Szerda

 A heti péntek is egyben. Össze is vagyok kicsit zavarodva, mert ugyan tudtam, persze, hogy holnaptól szabin vagyok, mégsem volt meg az az igazi eufória érzés, amikor jöttünk haza. De ez mostanában szinte mindennel így van, hogy semmi sincs meg egészen, csak olyan kurtán-furcsán félig. De azért mostanra már egészen jó érzés tudni, hogy holnap nem azzal kezdődik a nap, hogy dolgozni megyünk. 

Elfáradtam ma, és nincs is mit mesélnem, úgyhogy megyek inkább fürödni és aztán aludni. 

Szeptember

 Ez az a nap, ami akkor is új kezdetet jelent, ha nem január van, hanem szeptember. Rengeteg kisgyerek, nagyobbacska gyerek, kiskamasz, majdnem felnőtt, és éppen felnőtt kezdett ma egy új évet valamelyik intézményben. Vannak olyan szülők is, akik éppen úgy, ahogy akár a gyerekük kezdett a bölcsiben vagy oviban, munkába álltak (vagy erre készülnek a beszoktatás időszaka után) 

Mindenki a legjobbat szeretné a gyerekének, ahogy mindenkinek a maga gyereke a legkülönlegesebb. 

Mögöttem van nagyon sok év, amit a saját gyerekkoromban és aztán szülőként a gyerekeim kapcsán eltöltöttem a különböző oktatási intézményekben. Vannak borzasztó emlékeim, de szerencsére vannak nagyon jók is. Voltak nehéz napok, kemény időszakok, és voltak olyanok, amikor hálás voltam azokért, akik nap közben ott voltak valamelyik fiammal, és segítettek abban, hogy érdeklődő, logikusan gondolkodni tudó felnőttek legyenek majd. 

Ennyi év tapasztalattal a hátam mögött én csak egyetlen dolgot szeretnék tanácsolni mindenkinek. Legyetek lazák. Nem számít a jegy, nem számít, hogy benne van e a legjobb háromban, vagy akár az első tízben. Az számít, hogy bízzon bennünk, hogy megtanulja, nem szégyen hibázni sem, és hogy tisztában legyen a saját képességeivel. Én azt tapasztaltam a saját gyerekeim kapcsán leginkább (de másoknál is megfigyeltem), hogy ha megvan a kellő önbizalom, akkor mindenki megtalálja azt az utat, ami neki a legjobb.