Ma azon gondolkodom, hogy mi is legyen majd jövő hétvégén, amikor lesz négy napunk. Együtt. Ötösben. Minden porcikám arra vágyik, hogy újra átéljem a balatoni csendes semmittevést, kicsit újra lelazuljak. Csak ma legalább háromszor néztem meg az ott készült fotókat, és idéztem fel magamban az ott történteket. Még sokáig fogok belőle töltekezni, és nyilván ezért vágyom annyira oda, hogy még több legyen a töltekeznivaló.
Az azóta eltelt mindennapjaink azt bizonyítják, hogy nagyon is szükség van arra, hogy néha úgy legyen, hogy nem itt vagyunk, hanem máshol, ahol élmény minden perc, még akkor is, ha enni mindenhol kell, a ruha mindenhol koszolódik, stb. stb.
Szóval, azon gondolkodom, hogy de jó lenne valahova elmenni abban a négy napban. Miután az élmény-pillanataim helyhez kötöttek, így nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy oda, vissza... még egyszer.. és megint végigmenni az utcákon, és ismerősként beülni ebédelni a szomszédba, lábat lógatni a parton...
Ugyanakkor ez a négy nap az utolsó olyan négy nap iskolakezdés előtt, amikor kicsit gatyába rázhatom az iskolásokat, előkészülhetünk a következő tanévre. Na, ez az, amihez egyáltalán semmi kedvem. Nem érdekel kinek milyen füzet, ceruza, akármi van itthon, vagy mit kell venni. Egyáltalán semmi nem motivál ebben az egészben, és a legkisebb izgalmat sem érzek attól, hogy lesz egy másodikos, egy ötödikes, és egy nyolcadikos fiam. Nagy sóhajtást érdemel az egész, és addig, amíg nem muszáj, nem is akarok tudomást venni róla.
Na és még az is munkálkodik bennem, hogy már csak azért sem kéne utolsó rohamos itthon utolérős dolgokra pazarolni azt a négy napot, mert igazából ez a három gazfickó (a fiaim) is nagyon megérdemelné, ha még így a szünet utolsó napjain jutna nekik valami jó kis élmény, amitől majd nekik is inkább az marad meg a nyárból, hogy ez vagy az milyen jó volt, nem pedig az, hogy milyen sokat voltak egyedül, és hányszor rohant anya úgy munkába, hogy épp csak kész lett az ebéd, és már ott sem volt..
Majd valahogy amúgy biztos lesz.. csak épp ma ezen gondolkodtam.
És még egy teljesen más, ami viszont annyira megfogott ma, hogy muszáj idemásolnom. A könyvem elején volt, amit ma kezdtem el olvasni (Kate Morton- Az elfeledett kert)
"-De miért kell elhoznom a tündérkirálynő hajának három fürtjét?- kérdezte a vén banyától az ifjú herceg- Miért éppen hármat, miért nem kettőt, vagy négyet?
A vén banya előrehajolt, de egy pillanatra sem hagyta abba a fonást. -Mivel nincs más szám, gyermekem. Három a száma az időnek, hiszen múltról, jelenről, jövőről beszélünk. Három a száma a családnak, hiszen anyáról, apáról és gyermekről beszélünk! Három a száma a tündéreknek, hiszen tölgy, kőris és tövis között lelünk rájuk.
Az ifjú herceg bólintott, hiszen a vén banya igazat szólott.
-Így hát három fürtre van szükségem, hogy megfonhassam a varázserejű varkocsot. "
Eliza Makepace: a Tündérvarkocs c. meséjéből
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: idézet. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. aug. 17.
2013. márc. 16.
Csak nem bírom szó nélkül
Olvasom, látom, hallom és át is éltem ennek a borzalmas két napnak a mindenféléjét. Nálunk is helyzet volt, ami ugyan nem volt annyira felfokozott, mert nem volt úton senki közülünk, de mégis részesei voltunk, mert Balázs volt az egyik, aki a cégnél hazavárta a kamionokat. Igen, a sokat szidott kamionokat. Akikre lehet mondani, hogy minek kellett őket elengedni egyáltalán, de azt azért kevesen tudják, hogy a kamionosok jó része nem csütörtök délután indult útnak, hanem hajnalban, amikor még én is a másik oldalamra fordultam. Nem szórakozásból mennek, hanem viszik az élelmiszert, amit majd mi felvásárolunk délután a boltokban, mert egy egész napig zárva lesz a bolt. Akik nem élelmiszert visznek, azok is többnyire valamilyen árut, anyagot szállítanak, amire valahol szükség van. Tény, hogy nagyon sokan vannak, de ezt a fogyasztói társadalom hozta magával. Minél többet veszünk, annál többen lesznek. Azzal sem vitázok, hogy a kamionok egy személyautóhoz képest "lusta és tohonya dögök", nem tudnak csak úgy visszafordulni, megrakva meg aztán nem is akármilyen súlyuk is van. Lehet őket hibáztatni, de tudva azt, hogy még mindig van kint kollégánk (ha már egy a munkáltatónk, mégiscsak kollégám nekem is) csütörtök délelőtt óta, akkor azt mondom, talán nem kéne. Őt is várja haza a családja, az igazi is, meg az a család is, ahonnan az ennivalóra valót viszi haza annak az igazinak. És rajta kívül még nagyon sokan vannak...
Olvastam azt is, meg hallottam is a Belügyminiszter úrtól, hogy milyen felelőtlenek az emberek, hogy megmondták előre, és mégis mennyien útnak indultak. Hát Kedves Sándor, Önnek is mondom, hogy biztosan voltak sokan, akik hosszú hétvégére indultak, de még többen, akik a munkaidő leteltével egyszerűen csak haza akartak jutni. Vagy hazavitték volna a kollégiumból a gyereküket. Megint csak itteni példa.. sokan voltak, akik idáig eljutottak vonattal Törökbálintról, Budaörsről, és aztán itt éjszakáztak az állomáson, mert innen már nem mentek a buszok a környező falvakba. Volt, aki nekiindult gyalog.. és haza is jutott... másnap délelőttre. Ő is felelőtlen? Vagy csak valaki, aki mindenáron a családjához akart hazajutni?
De én azokat sem tudom hibáztatni, akik hosszú hétvégére indultak. Rengetegen vannak, akiknek a mindennapos mókuskerékben való rohanás mellett nemigen jut ideje még arra sem, hogy két szót váltson normálisan a párjával. Ők, ha csak tehetik, kihasználják az ilyeneket, és ha futja rá anyagilag, akkor mennek. De ezt ugye hónapokkal/hetekkel előre le kell foglalni. Lehet, hogy én is egy felelőtlen barom vagyok, de pl. délután háromkor még simán útnak indultam volna mondjuk egy soproni szálláshelyre, mert akkor még itt úgy tűnt, hogy nem lesz ezzel semmi gond. A szél korántsem fújt akkor annyira, mint mondjuk délelőtt, és a hó is csendesedni látszott. Arról pedig, hogy másfelé már ekkor komoly gondok voltak, sehol egy szó nem hallatszott. (kivéve azt a balesetet az M7esen)
Munkából a sógorom hozott haza csütörtök délután. Az autópálya feljáró mellett jöttünk el (mint mindig), egyetlen figyelmeztető tábla sem volt, ami azt jelezte volna, hogy Ember, NE hajts fel, mert bajba kerülsz. Pedig az Autópálya Kezelő helyi kirendeltsége is éppen ott van a felhajtónál. Volt pár centi hó ekkor, és én még ekkor sem hittem el, hogy ebből hófúvás, meg elzárt települések lesznek nemsokára.
Mondhatjuk, hogy mindenki, aki éppen úton volt felelőtlen és naiv, és bizalmatlan. Persze, tulajdonképpen az is. De azt is hülyeség lenne feltételezni, hogy minden piros riasztásnál az ember szabadságot vesz ki, nehogy elakadjon az úton. Főleg az autópályán. Amire ugye díjat is fizetünk, ami részemről azt feltételezi, hogy azt a nem kevés pénzt, ami ebből befolyik, azért fizetjük, mert ebből arra költenek, hogy még jobb legyen, biztonságosabb. Naiv vagyok, tudom.
Azt gondolom, az emberek, a facebook, és a bulvársajtó, valamint a kereskedelmi rádiók és tévék voltak azok, akik ezúttal minden tőlük telhetőt megtettek. Percek alatt szerveződtek a segítő csoportok (még hogy a facebook elmagányosít), és kerültek ki fontos hírek, amikből nyilván tudtak tájékozódni azok is, akik valahol az autójukban ültek. (éljen a technika, és ezt nem győzöm hangsúlyozni... )
Hogy hibás e valaki? Nos igen.. Holle anyó mindenképpen mondjon le. Nem is értem hogy képzelte... bár erre is van egy teóriám. Szépen összefogtak Szél úrfival, és miután jó sokáig tanulmányozták a magyarokat, úgy döntöttek, megmutatják nekik, hogy milyen is az, amikor két napig mindenki emberként viselkedik. Mert ez történt. Nem nézve ki milyen ember, honnan jött, és hova tart, férfi, vagy nő, vagy akárki... segítettek mindenkin, akin tudtak. Azt gondolom, egyetlen szóval sem hangzott el ott az utakon, amikor teát, szendvicset, vagy takarót osztottak, hogy "Hallod, mekkora hülye vagy, hogy elindultál..." Sokkal inkább vigasztaló szavak jöttek, hogy "Segítünk." "Ne keseredj el, jönnek már, és kiszabadítanak." "Működik még a telefonod, vagy odaadjam az enyémet, hogy tudj értesíteni valakit?"
És még valami.. Kedves Sándor, ha a jövőben is előfordul még ilyesmi (egyébként lehet, hogy én nem ember vagyok, de 26 évvel ezelőtt is volt ilyen.. igaz, nem márciusban), tegye meg a kedvemért, hogy Ön sem hibáztat senkit, hanem azt mondja abban a bőrdzsekiben, hogy "Ha már így alakult, akkor azon vagyunk, hogy a lehető legrövidebb időn belül mindenkit kiszabadítsunk, és minden erőnkkel ezen dolgozunk. Kérek mindenkit, hogy segítse a munkánkat továbbra is, és nagyon köszönöm az összes eddigi erőfeszítést, amit addig tettek, amíg mi ideértünk." És Kedves Sándor, ha legközelebb sms-t küld, akkor célszerűbb lenne elküldeni inkább, hogy "Kérjük hangolja a rádióját a közrádió frekvenciájára (ami ez és ez), mostantól azon keresztül értesülhet mindenről, ami Ön is érinti. Nincs egyedül, megyünk, és segítünk." Lehet, hogy egy ilyet a harmadik mobilszolgáltató is elküldött volna, mert még értelme is lett volna. Előfordulhat, hogy nem lett volna belőle mém, hanem tényleg segítséget nyújtott volna. De már mindegy, Sándor...
Egyet azért még megtehet... hétfőn Sándor nap lesz... legalább azt intézze el, hogy megszakadjon a tél. :)
Hogy ennek az egésznek van e tanulsága? Mindenképpen. Két napja tudjuk, hogy ez az ország egyáltalán nem reménytelen, mert tele van segítőkész emberrel. Két napja biztosak lehetünk abban, hogy a nagy bajban hamar össze tudunk kovácsolódni. Két napja azt is tudjuk, hogy az a bizonyos közösségi oldal nem ősellenség, hanem hatalmas segítség akár. De én két napja abban is egészen biztos vagyok, hogy semmiképp nem ítélhetek meg és el senkit azért, mert épp ott volt, ahol. Mindenkinek megvolt rá a maga oka és mindenkinek van egy története is, amiért ott volt. Mindenki, aki ott ült egy-két éjszakát az autójában soha többé nem fogja ezt elfelejteni. Miért is terhelnénk őt azzal, hogy még ujjal mutogatunk rá, mint felelőtlenre?
"1. Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
2. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
3. Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?
4. Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van?
5. Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!" Máté 7:1-5

2013. febr. 26.
A véletlenek
Ha lenne még időm rá, meg agyam gondolkodni, és fogalmazóképességem, így este fél tíz magasságában akkor ez egy nagyon hosszú bejegyzés lenne. Olyan hosszú, hogy lenne időtök közben meginni egy kávét, meg megenni egy sütit. De sajna....
Viszont mindenképpen el akartam mesélni, hogy amikor múlt hét pénteken olyan rettenetesen odavoltam a lábfájástól, meg attól, hogy úristen, én ezt biztos, hogy nem bírom majd, akkor a könyvemben, amit épp olvastam, egy érdekes részhez értem. És nagyon remélem, hogy a kedves szerzőnő nem tépi le a fejem, amiért idézni fogom tőle a kérdéses részt, de megteszem.
"Miután átöltöztem, Deecha belép, de nem ér hozzám. Fekszem a matracon, ő pedig kérdezget. Fáj-e valamim, sportolok-e rendszeresen, járok-e masszíroztatni. Elmondom, hogy csak a combom fáj, de fogalmam sincs mitől. Tovább faggat.
-Mióta?
-Néhány hete.
-Mi történt, mielőtt fájni kezdett?
-Áttértem egy másik edzőgépre. Lépcsőzőgépre. És egyre többet tapostam.
-És ebből mire következtetsz? -kérdezi csendesen
Nézek rá csodálkozva, hát mire is. Túlterheltem? Maradnom kellett volna csak a futásnál? Hallgatok. Erre ő is témát vált. Azt tudakolja, mi a munkám, elbeszélget velem arról, hogy miért jöttem Bangokba, kérdezget az írásról, a könyvekről, a könyveim fogadtatásáról. Arról, hogy hirtelen lette-e a nagy olvasótáborom, vagy lassan. Hogy hány évig voltam névtelen újságíró, mire kiléptem az "árnyékból". Szabályos interjú ez, és meg kell mondanom, remek interjú. Ha nem sejteném, hogy ez is a munkájához tartozik, azt hinném, hogy csak beszélgetni szeretne, ismerkedni egy másik világgal, újfajta kultúrával. Még mindig nem ér hozzám.
-Szóval lassan építkeztél idáig- összegzi az elhangzottakat. -Nem egyik napról a másikra lettél népszerű regényíró, fokozatosan gyarapodott az olvasótáborod... persze az "eredeti szakmádat", az újságírást is szereted, de azt a fajtát, amire mostanában kevesebb lehetőséget kapsz. Erről van szó, ugye? -kérdezi. Nem tudom miért, de hirtelen megértem, mire akar kilyukadni. És azt is, hogy milyen egyszerű ez. Milyen nagyon egyszerű. Így is el lehet mulasztani a fájdalmat. Hogy megkeressük az okát. És gyakran a lélekben van az ok. Látja a szememben a felismerést. -Most pedig.. talán váltani készülsz.
Bólintok.
Ő is bólint.
.........
-Tudod. te is tudod. Fáj, amikor fellépsz a lépcsőre és elindulsz, de most már menj fel, menj végig rajta. Majd elmúlik a fájdalom, és jó lesz. Végig tudsz menni rajta. " (a részletek Fejős Éva Szeretlek Bangkok c. regényéből valók)
Szóval, tök véletlenül tartottam épp akkor itt a könyvemben. Olyan véletlen volt ez, ami már kismilliószor megtörtént velem. Most is jó, hogy megtörtént, mert ezt mondogatom magamban azóta is, hogy "Fáj amikor fellépsz a lépcsőre és elindulsz, de most már menj fel, menj végig rajta. Majd elmúlik a fájdalom, és jó lesz. Végig tudok menni rajta."

2012. szept. 15.
Királyfi-nap
Mert nálunk ma mindenféle naptári híreszteléssel ellentétben Roland nap van. :) A legkisebb királyfi pedig éppen Roland, úgyhogy ez ma az ő napja volt. :) Nem teljesen úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, mert közbeszólt a nátha, de minden elmaradott dolog pótolható, és nem is maradt ajándék és ünneplés nélkül.
Ruhákat kapott, és egy Nerf pisztolyt (remélem jól írtam), ilyen szivacslövedékes akármi. Ezzel a szivacslövedékkel érte el nálam az ajándékozó, hogy megvehette, mert amúgy pisztolyt, fegyvert nem tűrök a háztartásban. De tudtam, telitalálat lesz, ahogy az is lett, mert még mindig nem nőtte ki azt, ahogy kicsi kora óta mindennek örül. Erre az izére is "mindig vágyott". Jó vele, mert könnyű neki örömet szerezni, gyakorlatilag két papírfecninek is szívből tud örülni,ha mondjuk ráírok neki bármit.
A névnapos egyébként a héten is szerzett piros pontot is, nem csak varratot. Elkezdték az írás füzetben az álló egyeneseket, és a kapukat, amikor tegnap este megnéztem, kicsit megint könnybe lábadt a szemem. Egyrészt, mert jajj, már milyen nagy, másrészt, mert olyan szép, mint még soha, egyik gyerekünké sem.
Légy olyan boldog, mint amilyen szép vagy,
legyen életedben száz millió szép nap.
Ne tudd meg soha mi az a bánat,
kerüljön el téged minden ami fájhat.
Kacagj, nevess csillogó szemekkel,
ezért imádkozunk összetett kezekkel.
Olyan szeretetre méltó szép, kedves, igazságos és szellemes vagy,
amilyen ember rajtad kívül nincs még egy!

(iskolai versmondás, mellette az ovis szerelem, mögötte A. óvó néni, a fehér inges az iskolaigazgató)
Boldog Névnapot, kis Királyfi!
Légy olyan boldog, mint amilyen szép vagy,
legyen életedben száz millió szép nap.
Ne tudd meg soha mi az a bánat,
kerüljön el téged minden ami fájhat.
Kacagj, nevess csillogó szemekkel,
ezért imádkozunk összetett kezekkel.
Olyan szeretetre méltó szép, kedves, igazságos és szellemes vagy,
amilyen ember rajtad kívül nincs még egy!
2012. szept. 13.
Nektek is olvasnotok kell
A TANÍTÓ TANÍTÁSA
Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.
Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Peti előző tanítóinak bejegyzésein. „Peti tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni” – írta első osztályos tanítója.
Másodikban így szólt a jellemzés: „Peti kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet.”
Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: „Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele.”
Negyedik osztályos tanítója ezt írta: „Peti visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban.” Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát.
Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált: „Milyen szép karkötő!”, és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.
Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa: „Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé.” Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.
Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.
Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.
Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter.
A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.
Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.
Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.
A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta, „Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték.”
Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta, „Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.
(Elizabeth Silance Ballard)
2012. szept. 11.
Komment
Egy egész ország emlegeti ma Varga István képviselő urat, pedig szerintem jó sokan voltunk úgy még a múlt héten, hogy nem is tudtuk, hogy ő egyáltalán ott van. De ma, lépten-nyomon belebotlottam a mondataiba, amiket igen szerencsétlenül a családon belüli erőszak Btk-ba kerülése kapcsán mondott. "„azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak”."
Nagyjából értem, mire gondolt ez az ember, de nem sikerült neki normálisan előadni a gondolatait. Mert ha abból indult ki, hogy régen, amikor mindenkinek volt egy saját helye a családon belül, és minden rendben volt, akkor van benne némi igazság. Na de az akkor volt... azóta emancipálódtunk, modernizálódtunk, meg minden... és ez a mondat már akkor sem állná meg a helyét, ha tényleg minden családban legalább négy gyerek lenne. Mert az apák már régóta nem lehetnek a klasszikus családfenntartók, mert nem él meg egy hat tagú család egyetlen keresetből, legalábbis olyan emberléptékű szinten nézve. Tehát a család kétkeresősen működik csak, ami ugye azt jelenti, hogy anya, apa dolgozik. Minél több gyerek van, annál komolyabb költségek merülnek fel, még akkor is, ha különórákra, és ilyesmikre nem igen költenek.
De nem erre akartam kilyukadni. Hanem arra, hogy mennyire lenéző ez azokkal a bántalmazott emberekkel (az esetek nagyon nagy százalékban nők) szemben, akik most, ettől a parlamenti vitától azt várták, hogy ha az ő sorsukon már nem is, de legalább másokén segítenek. Én nem tudom, milyen lehet nap mint rettegni attól a valakitől, akit valaha szerettem, és nem is akarom tudni. Biztosan borzalmas érzés. Azt sem tudom, mi vezethet oda, hogy valaki azt az embert bántsa, akit valaha mindennél jobban szeretett. Naiv vagyok, de olyasmiben reménykedem, hogy ezek az emberek betegek, és nem is teljesen tudatosan teszik, amit tesznek.
Azt viszont tudom, hogy az anyagi gondok komoly stresszel járnak. Mindenkinek. És azt is tudom, minél több gyerek van, annál nehezebb mindent biztosítani, úgy is, hogy az a minden tényleg csak az alap.
Sajnálom, hogy épp azok nem tudják, akiknek a kezében van/lenne a lehetőség arra, hogy segítsenek. Nem hiszem, hogy a családok zöme családi pótlék emelésre vár, de ha biztos megélhetési forrás van mögöttünk, könnyebb mosolyogni.
És végezetül, kedves Varga képviselő úr, egymás megbecsülése a legkevésbé sem azon múlik, hány közös gyerekünk van. Attól becsüljük egymást, hogy tiszteljük a másikban az embert. A családon belüli erőszak pedig, éppen a tisztelet teljes hiánya miatt olyan dolog, amiről illene tudomást venni, és segítő kezet nyújtani a rászorulóknak, foglalkozni velük, hátha még nincs teljesen veszve minden... és újrakezdhetik, akár egy új családban is. Ez sokkal fontosabb lenne a trafiktörvénynél.

2012. aug. 27.
A legjobb barátom
Úgy emlékszem, olyan negyedik osztályos lehettem, amikor egyszer az akkori magyar tanárom ezzel a címmel íratott velünk fogalmazást. Akkor nagyon nehezen találtam a szavakat, mert akkor még nem volt nekem ilyenem. Sőt, nagyon sokáig nem tudtam volna hiteles fogalmazást beadni a témában. Szerencsémre fantáziám már akkor is volt, úgyhogy egy kitalált legjobb barátról írtam, és a fogalmazásom is ötös lett.
Sokkal nagyobb szerencsémre, az élet úgy hozta, hogy ha most újra negyedikes lennék, akkor már lenne kiről írnom. Kettő legjobb barátom is van, a saját kettős személyiségemből fakadóan, mindegyikőjük valahogy másképp kapcsolódik hozzám, és mégis ugyanúgy.
Ma arról a legjobb barátomról mesélek Nektek, akinek éppen ma nevezetes napja vagyon. Nem hatesztendős lett, mint Vackor abban a verses mesében, és nem is fogom elárulni, hogy mennyi. Már csak azért sem, mert az én legjobb barátomra igazán igaz ez az idézet: "Te sosem fogsz megöregedni. Az élet lassan elvonul majd az arcod fölött, ennyi lesz, semmi több, és te attól még szebb leszel. Öreg csak az, aki már nem érez semmit!"
Az én legjobb barátom egy olyan ember, akit nem lehet megunni. Igazi barát, akinek lehet sírni a vállán, akivel lehet önfeledten nevetni, aki képes őszintén kritizálni, ha a szükség úgy hozza, sőt, akár még kicsit észhez is téríteni. De olyan ember is, aki hagyja, hogy kritizáljam, ha a szükség úgy hozza, vagy akár észhez térítsem. Aki felhív, mert aggódott a blogbejegyzésemet olvasva, hogy talán nem vagyok jól. Aki számon tartja, mikor kell orvoshoz mennem, és biztosan nem felejti el, hogy aznap reggel küldjön legalább egy bátorító sms-t.
Olyan ember, aki a szeretteiért bármilyen áldozatot képes meghozni, aki mindennek utána jár, utána olvas, és számon tart.
Ha az lenne a feladat, hogy írjam le, milyennek látom őt, könnyű dolgom lenne: csinos, kedves arcú, nőies, és fiatalos. :)
Ha az lenne a feladat, hogy írjam le, mit szeretek benne a legjobban, szintén könnyű dolgom lenne: Őt magát, ahogy van. :)
Mostanára, mire idáig eljutott az olvasásban, már szörnyen zavarba jött, és azt gondolja magában, hogy azt hitte, többször már nem fogom meglepni ilyesmivel. De elárulom, még jut a következő évekre is a tarsolyomból, mert még mindig nem mondtam el, és nem írtam le mindent. De ha mindent leírnék, mi lenne a következő hatvan évben? Mert még az összesen szeretném köszönteni őt.
Úgyhogy most már csak ennyit szeretnék még Neked, kedves Eszter:
"Szülinapod végre elérkezett, egy szerető szív rólad megemlékezett, adassék meg minden, mire szíved vágyik, élj boldogan még nagyon sokáig."

2012. márc. 27.
13
Semmi számmisztika. Évforduló van. Ma 13 éve, hogy összeházasodtunk.
Azon gondolkodtam, miközben képes voltam arra, hogy visszaolvassam az előző években írtakat (itt, itt és itt), hogy ugyan mi az, ami még mindig ilyen bizsergető és szívmelengető ennyi év után? 13 éve vagyunk házasok, és a nyáron 19 éve lesz annak, hogy elcsattant az első csók (ja, nem, az első csók valamikor áprilisban csattant..).
13 év alatt gyarapodtunk három gyerekkel, és két kutyával.
Vettünk két motort, és egy autót. Már csak az autó van meg. :)
Vettünk fel folyószámlahitelt, volt hitelkártyánk, és áruhitelünk. És igen, svájci frankos hitelünk is van. De már csak egy áruhitel és egy svájci frankos hitel van. :)
A lakásunkban az utolsó szögig minden ott van, ahova mi szerettük volna, és az utolsó szögig mindenen ott van Balázs keze munkája. Bárhova nézek, mindenről eszembe jut, ahogy és amikor csinálta.
13 év alatt mindketten egészen komolyan felnőttünk, mindketten külön-külön és együtt is rengeteget változtunk, fejlődtünk.
Szerencsések vagyunk, mert valahogy mindig sikerült egyfelé mennünk.. Még akkor is, ha nálunk is volt törés. Egyszer. Egyetlen egyszer csak, de olyan mély nyomot hagyott, olyan mély érzelmeket szabadított fel, hogy ennyi év után már néha azt gondolom, talán épp akkor az kellett nekünk.
Nem vagyunk az a pár, aki nagy csinnadrattával ünnepel ilyenkor. Nem is hangzottak el nagy szavak. Igaz, ennyi év után nem is mindig kell beszélnünk ahhoz, hogy tudjuk, mit is gondol a másik. Elég egy pillantás, és tudom. Mert minden benne van.
Ajándékot már kaptunk. Közös életünkben egy jó fordulópont következik, ami hatalmas meglepetés volt mindkettőnknek, de erről majd a maga idejében fogok beszélni. Ajándéknak tökéletes. :) Ha mindenáron ragaszkodnánk valami új ajándékhoz.
De nem ragaszkodunk hozzá. Ajándéknak minden nap itt vannak a gyerekeink, és mi magunk. Minden pillanatunk ajándék együtt, amit mindig igyekszünk jól kihasználni. Van, amikor nem sikerül. De ritkán.. és egyre ritkábban. :)
Nem is tudom, meg merjem e mutatni, mekkora nagy csokor rózsát kaptam... De megmutatom. Csak hogy lássátok, mennyire szeretnek engem. :) (telefonos kép, bocs)
Ezt pedig így a végén csak NEKED. Neked, aki lettél a minden...
"Sorsunk egybeforr,
együtt megyünk tovább,
az élet viharában Te vigyázol reám.
Köszönöm, hogy szeretsz,
s hogy hiszel nekem,
hogy megosztod az életed velem. "

2012. márc. 17.
Patrik-nap
Ma megint egy névnap volt nálunk. Elsőszülöttünk neve napja. Aki majdnem Krisztián lett egyébként, de igen hamar leszavazta a család apraja-nagyja. Annak pedig, ahogy eldőlt, hogy végül mi is lesz... hát, érdekes története van. Volt azon a név-listán egy pár név, ami mindkettőnknek tetszett, de sehogy sem sikerült dűlőre jutnunk, mígnem nemes egyszerűséggel közöltem, hogy ha márciusban azon a héten mozdul meg először, akkor legyen Patrik. Na, hát kitalálhatjátok.... éppenséggel március 13-án, Krisztián napon éreztem először azt a bizonyos mozgolódást... épp Fradi-meccs ment a tévében.
Szóval, így lett ő Patrik. De nagyon jól tette szerintem, hogy épp akkorra időzítette, mert illik hozzá a neve. :) Olyan kis vidám fickó, mint ahogy ez Írország védőszentjéhez illik. Vidám, koboldos, és mégis nagyon komoly.
Ma Burger Kingezéssel ünnepeltünk, és még könyvet kapott (Kövesi Péter: Nem leszek Nemecsek), meg cipőt, farmert, csupa hasznos holmit. Egyébként, nem szereti, ha ennyire a figyelem középpontjában van, ez nem az ő világa. Legjobb lenne neki, ha mondjuk postán kapna mindent, és egyedül bontaná ki, amikor senki sem látja.
Szívemből kívánok boldog névnapot,
kísérjék életed fényesnél fényesebb szerencse csillagok!
Szeresd a percet, örülj a mának,
vágyaid idővel valóra válnak!

2011. okt. 12.
35
Olyan szép szám ez. :) Mondjuk nekem szebbé teszi jelen pillanatban, hogy nem az enyém. (még)
Akié mától, a legfontosabb felnőtt ember az életemben. Akinek az idén pontosan huszadszor mondhatom, hogy Boldog Születésnapot, mert már húsz éve, hogy ismerjük egymást.
Vannak helyzetek, amikor az ember lánya nem tud mit írni. Jókívánságot? Kedves történetet? Valami közös emléket? Vagy valami mást? Minimum két hete blogolom fejben ezt a bejegyzést, ami volt már meseszerű, volt már giccses, és volt már szívszorító is. Sőt, született egy meglehetősen realista post is a szülinap kapcsán. De csak fejben. Mindet elvetettem, mert egyik sem volt az igazi. Az igazi most sincs meg. Mert ez az ember, aki nélkül nem lennék én sem ez az ember pontosan ennyire sokféle. Mondjuk a giccses épp nem jellemző rá. De minden más helyén való vele kapcsolatban. Ember. A szó legjobb értelmében. Még akkor is, ha Emberként néha botlik, és előtör belőle valaki, aki mindig meglep, és rácsodálkozom, mit is keres itt ez a hivatlan vendég a férjem bőrében.
Egyszer csináltam neki egy pps-t, amiben benne voltak minden évre az épp legfontosabb események. Egyszer csináltam neki video-t is. Egyszer-kétszer (sokszor) sütöttem neki tortát. Egyszer-kétszer sikerült meglepetés-ajándékot vennem neki. Egyszer még majd szeretném meglepni őt igazán a szülinapján.. azt is kigondoltam már, mivel.. egy tökéletes születésnapi ajándék lenne. :) Talán arra az igazán kerekre öt év múlva. :)
Most pedig, ma, ezen a szülinapján egyszerűen csak Boldog Születésnapot kívánok neki.
"...Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak....Ne vedd magadra, ha semmibe vesznek, nekem mindig ajándék vagy...."

Címkék:
Balázs,
idézet,
születésnap,
ünnep,
video
2011. okt. 6.
Tudok még..
.. meglepetéseket okozni. Olyannak is, aki a fél életét velem töltötte már. És valószínűleg olyannak is, aki egész életemben ismert. Előbbinek kellemes volt az élmény, utóbbinak kevésbé. De nem ez a lényeg. És az sem lényeges, mik ezek, amikkel ezt elértem. Sokkal lényegesebb, amit közben felfedeztem. Azért is, mert rólam szól, és e téren önző dög vagyok, legalábbis az érzelmeim elemzése terén. Ez fontos nekem. Ki tudja miért, de az. Érdekes, hogy ha egyszer eljutok odáig, hogy a sok-sok mindenfélét, ami kavarog bennem látszólag értelem és cél nélkül egyszer összerakom, akkor az olyasmi érzés, mint mikor felszabadulok. Az más kérdés, hogy minek kell nekem ehhez mindig megjárnom a poklok poklát, és miért nem tanulom már meg, hogy a legkönnyebb út az, amikor a szívemre hallgatok. A vége úgyis mindig ez. Amikor az utolsó kis puzzle darabka a helyére kerül, általában valami olyan elem ez, ami a lehető legkézenfekvőbb és leglátványosabb (mindig az ilyeneken bénázok), akkor szépen hátradőlök, és elégedetten, megkönnyebbülve szemlélem az alkotást. A kis puzzle darabok az én életemben gondolatok, félmondatok, mimikák, és érzelmek. A kép, amit összerakok belőle mindig változó, de mindig egy életkép. Mindig épp megfelelő ahhoz, hogy egy fejlődési szakaszt ábrázoljon, a lehető leginkább megfelelve a valóságnak. Ez a mostani életkép még nem 100 %-osan készült el. Egy-két kis puzzledarab hiányzik. Ami már meg van belőle, furán ismerős. Mert ott ábrázolódik minden, ami eddig voltam. Fura, mert gyakorlatilag semmi nem változott, mégsem ugyanaz már semmi. Változtam? Fejlődtem? Megértem valamire? Ezt még nem tudom jól megfogalmazni. Élesen látom a darabkák széleit, és megfelelő helyeken összemosódnak, ahol erre van szükség. Jól példázza mindazt, amit elrontottam, és tökéletesen visszatükrözi azt is, mennyire jó, hogy végül sosem adtam fel. Ez van középen. Minden innen ered, és ide ér vissza. Ami körülötte van, rizsa. De szükséges rizsa, mert enélkül nem lenne sem kezdet, sem vég. Miközben kívülről is jó alaposan megnéztem a puzzle-t, keresve, vajon mi is hiányzik onnan középről, az jutott eszembe, micsoda marha vagyok. Nézegetem, rakosgatom ezeket vég nélkül. Ahelyett, hogy fognám, odaraknám, és elfogadnám, hogy ez így kész. És nem csak készen van, de jó is.
Ez még nem megy, de alakul. Olyan vagyok, mint a Békés harcos útjában Dan, akit Szókrátész tanít meg "élni". Sokszor néztem már, és sok részét tudom kívülről. De mindig elfelejtem azokat a tanításokat. Pedig sokkal könnyebben boldogulnék a saját bonyolult világomban, ha nem felejteném el. Például ezt: "Egy jó harcos nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen... A jó harcos nagyon is sebezhető... Ez teszi igazán bátorrá! A harcos cselekszik, csak a bolond sír! Nincs olyan, hogy kezdet és vég, csak a tett van."
Csodálkoztok e azon, ha azt mondom, hogy ma délután, amikor eljutottam odáig, hogy ezeket megértsem, hirtelen jobban lettem. Az izmaim végre megkapták az áhított enyhülést, és a kóros, már-már halálos fáradtságérzésem is sokat javult. Ez lenne a megoldás kulcsa?

2011. szept. 15.
Roli, Rolcsi, Rolika, Roland..
.. és Rolcsikám, meg mostanában még Jojika is. Ma van a névnapja. A szokásos izgatottsággal várta, számolta, mennyit kell aludni még. Erre ma reggel, mikor ébresztettem, rácsodálkozott, hogy azonnal kapott egy Boldog Névnapot puszit. :) Ajándékot nem kért, ez valahogy családi hagyomány az idén, úgy látszik. Pedig isten bizony nincs ilyen házi rendelet, hogy nem kérhetnek semmit. Akartunk neki futóbiciklit, de egyet találtunk csak ilyen nagy gyerekeknek, 28 ezerért. Annyit meg már ilyesmire nem áldoznék, bármennyire jónak gondolom is.
Így aztán most csak egy meglehetősen "gagyi" ajándékkal lepjük meg. Igaz, ő mindig ilyenre vágyott. :) Buborék-kard, vagy hogy hívják. Amiből ilyen hatalmas nagy buborékokat lehet gyártani. És még majd kap mellé ruhát (mert csak én hiszem azt, hogy nem nőtt, a nadrágjai egészen másról árulkodnak). De azt majd vele együtt választjuk ki. Ennek van egy célszerű oka, ami ugye az, hogy rögtön fel tudja próbálni, a másik pedig az, hogy vele még ruhát venni is öröm, mert ott is annyira lelkes tud lenni. Meglát egy verdás trikót, és "Ó, anya, odanézz, én mindig ilyenre vágytam."-felkiáltással szorongatja.
Semmit nem változik ezen a téren. Még mindig egy igazi csupa szeretet, csupa szív gyerek. Bújik, szeret, ölel. Én meg élvezem.
Ez az utolsó ovis névnapja. A legközelebbit már majd iskolásként ünnepli. Addigra pedig azt hiszem, a Rolikát szép lassan elhagyjuk.. mert már nagyfiú, és néha kikéri magának az agyonbecézést. :)
Nagyon Boldog Névnapot Neked, drága kicsi Roli(ká)m.
Neved napjára kívánok sok szépet,
legyen számodra boldogság az élet.
Mint gyöngy virág az erdő közepén,
úgy viruljon az életed, névnapod ünnepén!

2011. aug. 27.
Születésnap van
Nem, nem az enyém. És nem is Balázsé. Még csak nem is a gyerekek közül lett öregebb valaki nálunk. Ma Eszter ünnepel.. bár azt hiszem, ez az idei születésnap kissé keserédes számára, lévén tegnap összetörték az egyik autójukat.
Fura ez az idei év, mert épp azért, mert nem otthon ünnepel, az ajándéka még itt van nálam. Nem mertem feladni még pénteken sem, nehogy odaérjen szombaton, amikor ő nincs is otthon.
Fura, mert az idén jutott el olyan mélységekig a barátságunk, aminél azt hiszem, már nincs is tovább.. nincs olyan, amit ne tudnánk a másikról, legyen az jó, vagy rossz.
Fura, de ennek ellenére, vagy épp ezért még annál is jobban szeretem őt, mint eddig.
Fura, de egy kicsit sem érzem öregebbnek őt nálam, pedig ezzel a mai nappal megint van közöttünk három év.
Fura, de sokkal inkább érzem őt a testvéremnek, mint aki valójában az.
A sors ajándéka mindenképpen, hogy ismerhetem őt, hogy a barátomnak mondhatom.
Tudom, rettenetesen zavarban van már, miközben olvassa ezeket a sorokat, pedig még le sem írtam, hogy minden kishitűsége ellenére mennyire felnézek rá azért, amiért ilyen, amilyen. Meg még azt sem írtam le, hogy mennyire büszke vagyok rá, hogy képes mindig továbbmenni. És még azt sem, hogy milyen nagyon klasszul néz ki. (:P)
Drága Eszter! Nehéz év áll mögötted, és nem lesz könnyű az előtted álló sem. Kívánom, hogy mégis, legyen ez egy jobb év az előzőnél. :) Ígérem, ha megtalálom valamikor a varázspálcámat, sokszor fogok vele feléd suhintani, hogy teljesüljön bármi, amire épp akkor vágysz. :)
„Ha én írhatnám sorsod könyvét, szíved, lelked vágyát, életed örömét,oly széppé írnám, mint egy tündéri álom,
a legboldogabb Te lennél ezen a világon!
Boldog születésnapot kívánok!”

2011. jan. 12.
Joy-horoszkóp
Lehet, hogy a teljes cikket kiírni etikátlan, de ha meg változtatok rajta, akkor meg már valótlan, úgyhogy most etikátlan leszek.
Íme az én éves horoszkópom a fent említett magazinból.
Hatalmas lépés előre!
A 2011-es év könnyűnek ígérkezik számodra. A személyiséged komoly fejlődésen megy keresztül, és végre megismered valódi erősségeidet is.
Idei mottód: Lépésről lépésre!
Erősségeid: Kitartásod, akaratod, kifogyhatatlan erőtartalékod.
Gyengeségeid: Furcsa, de éppen a kitartásod okozhat gondot, mert soha nem adod fel, és néha feleslegesen küzdesz.
Tedd: Nevess sokat és engedd szabadjára a fantáziádat!
Ne tedd: Ne légy szürke kisegér!
Szex: A mottód a hálószobában felejtsd el! Nincs lépésről-lépésre! Tépd le az inget, hogy csak úgy röpködjenek a gombok!
Ideális partnerek: Halak, Bak, Ikrek
Szerencseszámaid: 0, 1, 3
Joy-tipp: Ne légy türelmetlen magaddal, mert nincs most okod panaszra! Inkább adj hálát a sorsnak és a csillagoknak!
Kozmikus helyzet: Mintha az összes bolygó azért gyűlt volna össze, hogy egész évben neked drukkoljon. Szurkolótáborod folyamatosan szemmel tart, és ha csak egy pillanatra is csökkenni fog az energiád, Merkúr akkorát lendít majd rajtad, hogy azzal az energiatöbblettel az év minden egyes hónapján a maximumom pöröghetsz.
Szerelem: Vigyázz, mert Ámor nyila feléd irányult! 2011-ben a szerelemben való startod nagyon látványosan indul. Vénusz romantikus tavasszal kecsegtet, amikor a harmónia kíséri minden léptedet, akárhová mész, akármibe keveredsz is: legyen az csupán egy kis flört, vagy egy komoly kapcsolat mindig ott lesz mellletted. A csillagok érted való összefogása tuti szerelmes nyarat ígér: jó esélyed van megtalálni a nagy Ő-t. Nehogy elmenj mellette! Az igazi tökéletes párod lesz, olyan, akit bárki megirigyelhet.
Munka: Törekedj arra, hogy megtaláld a valódi hivatásodat és életed igazi célját: erre buzdít ebben az esztendőben a Szaturnusz. Bár munkád terén sikerekre számíthatsz, mégsem kapod meg azt az elismerést, ami valójában megilletne. Ne búslakodj emiatt, ami késik, nem múlik. Már nem várat sokat magára az álommunka és a szakmai elismerés.
Szerencse: Te mindig előrenézel, tedd hát most is ezt. Ne foglalkozz másokkal, még akkor sem, ha negatív fényben tüntetnek fel. Csak azért folyamodnak ilyen eszközökhöz, mert féltékenyek sikereidre. Gondolj végig arra, hogy folyamatos átalakulásban van részed, amelynek során teljes belső lényeg megváltozik. Fogadd el ezt a változást, és akkor nem érhet semmilyen kellemetlenség. Ne félj, a sors neked kedvez: aki mer, az nyer!
Te és Ő: A Kos nagyon hasonlít hozzád, míg a Bikához éppen az ellentétes erők vonzanak. Az Ikrek nagyon tud hiányozni, a Rák azonban nem, de csak azért, mert egy tapodtat sem mozdul mellőled. Az Oroszlán titkol előled valamit, a Szűz pedig túl sokat gondolkodik mindenen. A Mérleg magatartásával sokszor kihozhat a sodrodból. A Skorpiókat tartsd távol magadtól, legalábbis tavaszig, és a Nyilassal csak akkor kezdj, ha vad szexre vágysz! A Bak lehengerel szerelmével, a Vizöntő viszont épp azért vonz, mert ellen akar állni neked. A Halak-kal szép kapcsolat elé nézel.

2010. dec. 31.
Boldog Új Évet!
Nem lesz már frappáns, pedig jobban vagyok. Elmentem az orvoshoz is, ahonnan rövid úton haza is zavartak, de már nem érdekel ez sem. Szereztem antibiotikumot kerülő úton, és remélem ezzel kihúzom hétfőig.
Szóval, csak ilyen sablonosan kívánok most minden kedves erre járónak Nagyon Boldog Új Évet.
"Kívánom, hogy az új évben naponta molesztáljon a szerencse,
az egészség vegyen üldözőbe, menjen az agyadra a gazdagság, s nyugton ne hagyjon a boldogság! "
Jövőre pedig veletek ugyanitt. :)
2010. dec. 12.
Szép... nem?
"Fordul a naptár, a karácsony vár,
Vár száz csodás érzés, most gond-baj messzeszáll
Hány rossz napot láttál, most karácsony vár,
Légy boldog és békés, ahogy álmodban áll.
Egy áldott szép ünnep, és új élet vár,
A könnyek eltűnnek, a szívünk nem fáj.
Fordul a naptár, lehetsz gazdag-szegény,
A szívedben nap jár,
A fényed a remény.
Adj mosolyt és békét
A világ egy út.
Ne nézd a bőrszínét, már nem kell több harc
Egy áldott szép ünnep, és új élet vár,
A könnyek eltűnnek, a szívünk nem fáj.
Adj mosolyt és békét,
A világ egy arc
Ne nézd a bőrszínét,
Már nem kell több harc.
Egy áldott szép ünnep, és új élet vár
A könnyek eltűnnek, a szívünk nem fáj. "
Ki találja ki, mi is ez?
És akkor íme...

2010. aug. 16.
Megfontolandó
Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket.
Sokszor cselekedtem indulatból.
Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem, mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat.
Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.
Előfordult olyan is hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni.
Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet és esküdtem örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak!
Sírtam zenehallgatás, vagy a fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.
Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.
Sokszor éreztem, meghalok a vágytól és féltem hogy elvesztek valakit aki nagyon fontos számomra (a végén mégis elvesztettem)!
DE TÚLÉLTEM!
És még most is ÉLEK!
Az életet nem csak túlélem... és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd.
ÉLJ!!!
A harcba elszántan kell menni,
Az életet szenvedélyesen kell átölelni,
Emelt fővel veszteni és merészen győzni,
Mert a világ a bátraké és
AZ ÉLET TÚL SOKAT ÉR
ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon. ”
/ Charles Chaplin /
És azért, hogy el ne felejtsem, bekerült a blog leírásába is az előző helyett. Mert most épp jobban is illik hozzám. Igaz, oda csak a vége fért.. De nem baj. A lényeg úgy is ott van. :)

2010. aug. 11.
Született valaki
Éppen ma döntött úgy, hogy szeretné már megnézni, milyen is ez a világ, amit odabentről hallott. Éppen ma volt kíváncsi rá, hogy milyen lehet az anyukája, aki folyton tett-vett, és olyan nagyon szerette az első pillanattól kezdve.
Így aztán megérkezett, ma 14:14 perckor egy nagyon kedves fórumtársam kislánya, Zsófi. 3050 gramm és 49 cm.
"A gyermek az öröm, reménység.
Gyönge testében van valami világi;
ártatlan lelkében van valami égi;
egész valója olyan nekünk,
mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörűség."
(Gárdonyi Géza)
Kicsi Zsófi, kívánok Neked nagyon sok boldog percet ezen a világon. És szívből kívánom az immár négytagú családnak, hogy a mai boldogság kísérje őket még nagyon sokáig. :)
Így aztán megérkezett, ma 14:14 perckor egy nagyon kedves fórumtársam kislánya, Zsófi. 3050 gramm és 49 cm. "A gyermek az öröm, reménység.
Gyönge testében van valami világi;
ártatlan lelkében van valami égi;
egész valója olyan nekünk,
mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörűség."
(Gárdonyi Géza)
Kicsi Zsófi, kívánok Neked nagyon sok boldog percet ezen a világon. És szívből kívánom az immár négytagú családnak, hogy a mai boldogság kísérje őket még nagyon sokáig. :)
Címkék:
baba születés,
gratuláció,
idézet,
kép,
öröm
2010. júl. 25.
Rendhagyó könyvajánló
Olvasom ezt az oldalsávban is láthatót.. a Sült zöld paradicsomot. Bevallom, úgy a huszonötödik oldal tájékán még erősen gondolkodtam rajta, hogy leteszem olvasatlanul, mert kissé unalmasnak tűnt. Aztán mégis tovább olvastam, és nem bánom. A linken van egy összefoglaló a történetről, én ezt most nem teszem meg, viszont találtam benne olyat, amit idéznék.
"-Milyen érzés nyolcvanhat évesnek lenni, Mrs. Threadgoode?- nevetett Evelyn
- Semmi különös. Ahogy mondtam is, az évek egyszerűen csak rárakódnak az emberre. Az egyik napon még fiatal vagy, a másikon meg megereszkedik az állad és a melled, és derékkötőt hordasz. De nem érzed magad öregnek. Persze ha a tükörbe nézek, látom... néha még halálra is ijedek. A nyakam olyan, mint a régi krepp-papír, és mindenem csupa ránc, de hát mit csináljak. Egyszer kaptam valamit az Avontól, de jó, ha egy órán át használt, aztán ugyanolyan lettem, mint voltam, úgyhogy végül beletörődtem. Az arcomat már ki sem készítem, csak rákenek egy kis krémet, meg kihúzom a szemöldökömet, csak hogy mondhassam, hogy van szemöldököm...persze tiszta ősz, aranyom... és tele vagyok májfoltokkal- nézett a kezére- Az ember nem is tudja, honnan jön ez a sok kis fickó. -Mrs Threadgoode fölnevetett. - Még ahhoz is túl öreg vaggyok, hogy jó fényképet csináljanak rólam. Francis le akart fényképezni Mrs. Otisszal együtt, de eltakartam a fejemet. Az mondtam, még beletörik a gép.
Evelyn megkérdezte, hogy magányos-e itt.
-Igen, megesik. Az enyéim mind elmentek már.. a templomból meglátogatnak bennünket néha, de épphogy csak beköszönnek. Így van ez, az élet csak annyi, hogy helló, meg viszlát. " (221-222. oldal)
"Nem hiszem, hogy ma is boldogok tudnak lenni az emberek, vagy nem úgy, ahogy régen. Az ember nem lát boldog arcot maga körül, én legalábbis nem. Mondtam is Mrs. Otisnak, amikor Frances kivitt bennünket a sétálóutcára, hogy "Nézd csak, mindenki milyen savanyú, boldogtalan képet vág, még a fiatalok is."
-Nem tudom miért ilyen gonoszak az emberek....-sóhajtott Evelyn
-A világ lett gonosz, drágám. Jön a világvége. Lehet, hogy megérjük a kétezredik évet, de én nem hiszem. Tudja, sok jó pérdikátort hallgatok, és mint azt prédikálja, hogy közeledik az utolsó ítélet napja. Azt mondják, meg van írva a Bibliában.. Tudni persze nem tudják. Senki nem tudja, csak maga a jóságos Úristen.
Nem tudom, a jóságos Isten meddig enged élnem, de már nem lehet sok hátra. Ezért élem minden egyes napomat úgy, mintha az utolsó lenne. Készen akarok állni az útra. És ezért nem mondok semmit Mr. Dunaway-re, és Vesta Adcockra. Az ember éljen és hagyjon élni. (251-252. oldal)
Megnéztem, az eredeti mű 1987-ben íródott. Mégis, ennek a nyolcvanhat éves Mrs. Threadgoode-nak olyan időtálló gondolatai vannak, és olyan hihetetlen életszeretet sugárzik belőle, hogy komoly feltöltődés. :) Még most, 2010-ben is. :)
Szóval, ha valaki kedvet kap hozzá, hajrá.

2010. júl. 8.
Még mindig a baleset
De ezúttal nem arról írok, hogy hogy történt, mert azt ugye már megírtam. Arról viszont, ami azóta zajlik bennem, bennünk, még nem szóltam.
Először idézném az "okos" könyvemet. "Egy baleset arra készteti az embert, hogy lassítson, vagy teljesen hagyjon fel tevékenységeivel. Ilyenkor olyan időszak veszi kezdetét, amikor kérdéseket teszünk fel. Ha nyitott, és objektív maradok magammal szemben, gyorsan rájövök, mi okozhatta ezt a balesetet. Elvesztettem az irányításomat egy élethelyzet felett? Ideje, hogy irányt változtassak? Nehezen hallom meg saját belső hangomat, megérzéseimet, ezért radikális figyelmeztetésre, intő jelre van szükségem? Megfigyeltem, hogyan is következett be a baleset? Milyen állapotban voltam előtte, és utána? Fontos, hogy újra átgondoljam a baleset körülményeit: elemezzem az elhangzott szavakat, mert feltárják, mit is éltem meg a baleset pillanatában. A baleset minden elemének szimbolikus jelentése van, ezért figyelek a belső hangra, hogy olyan megoldást találjak, amely megakadályozhatja az adott helyzet súlyosbodását. Akkor vagyok fogékony a balesetekre, amikor viszonyom problémás a valósággal, amikor képtelen vagyok a teljes jelenlétre, és arra, hogy tudatában legyek a világnak, amelyben élek. Mintha elvágyódnék innen. El vagyok szigetelve attól, ami körülöttem történik, talán mert nem tudom elfogadni a valóságot, vagy nehezen élem meg azt. Jobban oda kell figyelnem magamra, hogy felfedezzem az önbizalmamat."
Minden, amit leírtam belőle, már felmerült bennem is (csak ma néztem bele a könyvbe). Igaz bármelyikünkre külön-külön is, mármint Balázsra és rám. És igaz ránk együtt is. Azt gondolom, a Sors (nevezzük így, ez a legegyszerűbb és legkevésbé sem bántok vele senkit remélem) megmutatta nekünk, hogy fontos számunkra az autónk. Ugye fontolgattuk, hogy el kéne adni. Fontolóra vettünk sok mindent, hogy "szabadulhassunk" a svájci frankos hitelünk fogságából. Még akkor is szóba került, mikor hazafelé tartottunk, mert elmentünk egy autókereskedés mellett, mire Balázs megjegyezte, majd ide beadjuk, és kész.. Nos, a Sors adott nekünk ízelítőt abból, milyen lenne elveszíteni. És azt hiszem, ez a lehetőség a jövőben nemigen fog felmerülni bennünk.
Aztán amit még meg kellett tanulnunk... mindketten, külön-külön kicsit nyomasztónak érezzük a családon belül betöltött (önként vállalt) szerepünket. Mert Balázsnak nyilván nyomasztó családfőnek lenni így, hogy nagyon sokat dolgozik, és nagyon keveset pihen, mégis van egy csomó minden, amiről le kell mondani. Nekem nyomasztó, hogy nem tudok "érdemben" hozzájárulni a családi költségvetéshez. Együtt nyomaszt bennünket az anyagi nehézségeken túl a gyerekek betegségei, az iskoláztatás, és még egy csomó apróság.
És akkor jött a Sors, és mutatott valamit. És ez az igazán letaglózó. Hogy elég volt neki egy pillanat, hogy meglássuk. A családfőnek visszaadta az önbizalmat, mert képes volt rá, hogy akkor, abban a helyzetben tökéletesen hideg fejjel a lehető legtöbbet tegye értünk. Egyúttal megmutatta neki, hogy mekkora támaszom nekem. Nekem megmutatta, hogy bármi van is, feltétel nélkül bízhatom magam erre az emberre bárhol, bármikor.
Magamról nem feltétlenül tetszik amit láthattam, de azt hiszem, én ennek a történetnek egy epizódszereplője voltam csak. De azért mégis leírom, mert hiszek abban, hogy amitől megszabadulok, attól nekem könnyebb lesz. Szóval.. kicsit csalódtam magamban. Mert még mindig nem tudok egy csomó mindent visszaidézni, mert sötét folt van a helyén, pedig tán csak másfél percről van szó. Mert amikor kiszálltunk, azonnal rosszullét jött rám, amitől gyengének érzem magam. Még akkor is, ha utána (ahogy Eszter felhívta rá a figyelmemet) igenis nagy erőről tesz tanúbizonyságot, hogy vissza tudtam jönni belőle. Az is igaz, hogy az, hogy nem tudott igazán legyőzni a roham, sokba került nekem, mert utána még két napig volt begörcsölve mindenem (péntek este a könnyeim is potyogtak, annyira fájt a kezem). Mégis úgy érzem, hogy nem voltam jó támasza a gyerekeimnek, mert nem tudtam rögtön megnyugtatni őket, sőt, még majdnem tetéztem a bajt. Tudom, az eszemmel legalábbis, hogy ez így hülyeség, hiszen nem tehetek arról, hogy beteg vagyok.
Azóta eltelt már majdnem egy hét. Elmentünk a baleset helyszíne mellett már másnap. Elcsendesedtünk mindannyian odafelé, nekem a gyomrom is egy csomóban volt végig, és észre sem vettem, hogy visszatartom a levegővételt is. Hazafelé a Sors megint csak közbelépett, ezúttal könnyített rajtunk. Egy teremtett lélek nem volt rajtunk kívül azon az útszakaszon. Senki. Mégis folytak a könnyeim ahogy elmentünk ott. Láttam még a krétarajzot. Azóta azt is tudjuk, hogy hívták a kamionost, meg még azt is, hány gyereke van. Azóta bejelentettük a biztosítójánál kárigényünket, és már a kárfelvevő is itt volt fotózni. Azóta már sokszor ültünk az autónkban.
Azóta ahányszor ránézek a férjemre, látom azt az elszánt, koncentráló arcát magam előtt, ahogy mindenáron vigyázott ránk. Az Ő arcán pedig látom, hogy megkönnyebbült, amiért tudott ránk vigyázni. A kapcsolatunkat, a tiszteletet iránta megerősítette bennem. Aztán majd eltelik annyi idő nemsokára, amikor már csak ez lesz fontos, minden más csak egy rossz emlék marad.
Mindenesetre kedves Sors, legközelebb kérlek, inkább küldj egy email-t. A leírt betűket jobban tudom olvasni, mint a sorok között. De ha ez nem megy, akár fel is hívhatnál. Addig pedig igyekszem szorgosan tanulni, és összegezni, amire szükség van a tovább lépéshez.
Csak most még kicsit lelassultam... gondolatokban, tettekben egyaránt. Jó ez így. Nincs baj, és ez a lényeg.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)