Ma van a ....

... szülinapom...-énekelné a blogom, ha tudna énekelni. :) De nem tud, úgyhogy majd én megírom helyette. Mert énekelni azt én sem tudok.
Szóval, éppen ma öt esztendeje annak, hogy az első sor idekerült. :) Azon mosolyogtam ma magamban, hogy micsoda nagy rendező az élet, mégis úgy adódott, hogy az akkori hatalmas bánatomat mostanra orvosolni tudtam. Mégis elértem, hogy visszakerültem oda, ahonnan akkor el kellett jönnöm. Sőt, még valahogy jobb helyre is érkeztem most, mint ahol akkor voltam. Gondolhatom, hogy éppen ezért történt minden úgy, ahogy. Hogy most ilyen legyen, ahhoz az elmúlt éveket végig kellett csinálnom.
Ti, mind a nyolcvanketten (vagy akik még olvastok abból a nyolcvankettőből), akik feliratkoztatok, nagyjából végigkísértétek mind az öt évet, semmit nem is kell mondanom már. Ismertek, mint azt a bizonyos rossz pénzt, tudjátok, hogy mitől repesek az örömtől, mi az, ami kiborít, és még mennyi minden mást..
Sosem volt célom, hogy meddig tart majd. Egyszer, egyetlenegyszer meginogtam, hogy szabad e továbbra is nyitott blogot vezetnem. Akkor sem magam miatt, csak a gyerekemet féltettem. De aztán akkor is úgy döntöttem, vállalható minden, mert az igazat írom mindig, viszont azóta abban a témában megválogatom, hogy miről szabad beszélnem és miről nem. :)
Nem hiszem, hogy valaha is bezárok majd, de több olyan téma is van, amiről nem beszélek. Ennek oka van, alaposan átgondoltam, mielőtt erre a döntésre jutottam. De úgyis mindig van valami, amiről tudok írni, ezért úgy gondolom, nincs itt hiányérzete talán senkinek. (akinek meg mégis, hát kérdezzen...)
Még lesz blogszülinap, nem egy, és nem kettő. Kifulladásig írom majd.. akkor is, ha már nem lesz, aki olvassa.
Addig is, köszönöm mindenkinek az aktív közreműködést a 380 ezernél is több oldalletöltésben, az ötezernél is több kommentet, és a kitartást is.

Nem ígérek semmit.. mert lehet, hogy lesz még rosszabb...

Megint egy évvel öregebb

Eriknek ma születésnapja volt. Éppen tizenegy éve, hogy megérkezett közénk, nem kis riadalmat keltve a maga kis megviselt állapotában. A kapocs, ami akkor bezárult kettőnk között, azóta is ugyanolyan szoros és stabil, mint akkor volt. (és ez így marad amíg csak világ a világ)
A legkülönlegesebb fiam kétségkívül Erik. Mindenképpen kilóg a sormintából, mert az egyetlen sötétbarna hajú és barna szemű közöttük. De nem ettől különleges. Hanem saját magától. Mert olyan, amilyen. Tudom, hogy mindenki egyedi és megismételhetetlen, de Erik szerintem még erre is rátett egy lapáttal.. mert különben hogy lehetne olyan valaki, akire úgy haragszol, hogy legszívesebben soha többet hozzá sem szólnál, mégis inkább kedvesen megöleled?
A legtöbbet tőle tanultunk/tanultam szülőségből. De ezt már sokszor mondtam. Neki van a legnagyobb szerepe abban, hogy olyan anyjuk vagyok, amilyen.
11 évesen már roppant komoly dolgai vannak, ugyanakkor még mindig egy hatalmasra nőtt csecsemő. Nagyon szeretne menő lenni, és Nokia Lumia 810-essel nyomulni a neten, ugyanakkor hihetetlen türelemmel bíbelődik a matricákkal, amiket mostanában megint gyűjt. Egy élmény figyelni, ahogy évről évre változik, ahogy levetkőzött magáról már egy csomó frusztráltságot és keserűséget.
De attól is különleges Ő, hogy nem lehet őt besorolni sehova. Nem illik egyetlen skatulyába sem, mert igazából amilyen hangulata van, aszerint rangsorolja a dolgait. Vannak állandó nemfontos dolgok, amiket majd később még meg fog bánni egészen biztosan, de hagyom, hadd járja a maga útját (majd amikor kell, úgyis közbeavatkozom).
De leginkább attól különleges, hogy Ő a mi fiunk. És annyira boldogok vagyunk attól, hogy Ő is a mi fiunk lett... már tizenegy éve. :)

Ötéves

Ma bulldog szülinap volt nálunk. Arthur öt éves lett. Őt ez a tény a legkevésbé sem izgatta, semmi különbséget nem vett észre, kivéve, hogy az ötödik szülinapján kapott egy francia krémest öt gyertyával. A gyertyáktól persze félt, úgyhogy Roli elfújta helyette, és gyorsan el is tüntettük. Ugye francia bulldogként elég stílszerű volt a választás (és milyen hülyén nézett volna az eladó, ha elárulom, hogy a kutyának lesz) a francia krémessel. Az első pár másodperc azzal telt, hogy igen bizonytalanul nézte a sütit, meg minket, hogy tényleg szabad e neki. Aztán megértette, hogy tényleg az övé....  és akkor nekilátott. Körülbelül kettő falatra eltüntette, és utána még egy fél órácskát nyalogatta a száját. :) 

A tavalyi szülinapja óta nagyon sokat változott. Nagyon okos és szeretetreméltó kutya volt mindig, de ha ezt még lehet fokozni, hát akkor ő gond nélkül megtette. Azt hiszem, a legjobbat tettük neki azzal, hogy kapott egy "kisöcsit" Freddy személyében, még akkor is, ha Freddy mostanság már inkább nagytesó akar lenni, és rendszeresen ellátja Arti baját. Aki egyébként hagyja magát egy darabig. De ezek olyan harcok, amik bőven beleférnek a normálisba. Viszont.. mióta Freddy van, azóta Arthur is sokkal élénkebb, mint addig. Én azt gondolom, hogy Freddy akaratán kívül nagyon sokat segít neki eligazodni a világban, mert ugye ő nem hall. Freddy meg igen. És ha fütyülünk, akkor Freddy jön, Arti meg utána. :) De még ezt is lehet fokozni, mert ez a magányos harcos, aki akkor volt, amikor hozzánk érkezett, mostanra nem csak az én legjobb barátom lett, hanem Freddy-é is. Egy élmény látni, ahogy ezek minden lehetséges alkalommal összebújva alszanak. De úgy istenigazából összebújva. Freddy párnának, vagy lábtartónak használja Arthurt sokszor, akit ez a legkevésbé sem zavar. 

A másik "jótettünk" vele az ivartalanítási műtét volt. Száznyolcvan fokot fordult azután, lenyugodott, lehiggadt, olyan kis "nyugdíjas" lett belőle. Azt pedig még a mai napig is bámulom, hogy a műtét után egyetlen percre sem kellett neki a gallér, mert esze ágában sem volt nyalogatni a varratait, vagy piszkálni. 

Azért szeretem azt hinni, hogy jobban szeret már minket, mint az előző gazdáját szerette. Az biztos, hogy nagyon ragaszkodik hozzánk, és abban is elég magabiztos vagyok, hogy hozzám még egy kis plusz kötődése is van. 

Imádom, ahogy azokkal a nagyon kifejező szemeivel a szemembe néz rezzenéstelen arccal. Vállalva akár a rosszat is, bár olyankor hatalmasakat nyel. De ott ül, meg sem rezzen, meg sem moccan, és csak vár. Süketsége ellenére hihetetlenül kommunikatív, a mimikánkból olvas, és szerintem a rezgéseinket is érzi, mert megmorogja és megugatja a váratlanul betoppanót. Szeret tévét nézni, a focimeccs különösen lenyűgözi, de ma természetfilmet is nézett. És mondhat bárki bármit, igenis látnia kell... mert megugatta a borzot is, meg a csimpánzokat is. :)

Azt gondolom minden nap, amit már itt töltött, életünk legszebb ajándékai közé tartozik. Sokat tanultunk tőle, és dacára az első két nap ambivalens érzéseinek mára már senkinek semmiért nem adnám (még a sógoromnak sem, akármennyire is ő a kedvesebbik a sógorok közül). Szeretnék még a tizenötödik szülinapjára is francia krémest venni neki, hallgatnám a horkolását, és várnám türelmesen, míg végre rám néz, hogy meg is értse, épp azt szeretném, hogy jöjjön utánam. 

És bizonyítandó, mennyire a mi kutyánk... megmutatom, hogy bizony Ő is indulhat a családi "ki tud lehetetlenebb pózban aludni" versenyen. 

Bulldog szülinap

Jó nekünk, mert még bulldog szülinapot is kettőt ünneplünk egy évben. Egyet év elején, egyet meg év végén. (de három a magyar igazság, úgyhogy csak kellene ide majd egy év közepére is...)
Ma a kisebbik bulldog ünnepelt. Pontosan egy éve született. :) Na persze ő erről mit sem sejtett, neki aztán a mai nap is olyan volt, mint a többi. Bevallom, nagyon nagy ünneplést nem csaptunk... mert ilyenkor "járna" egy egész tál jutalomfalat a szülinaposnak, de mivel Freddy ritka válogatós, így nem mertük megkockáztatni, hogy a szülinapi vacsora után egy hétig ne egyen, úgyhogy inkább csak kicsit több húst kapott a vacsijába. :) De ennek is nagyon örült.
Mindenki mondta neki, hogy Bulldog szülinapot, Freddy, amire ő nagyon értelmesen nézett, és adott egy pacsit. :) Édespofa. Rácáfol amúgy minden mendemondára, miszerint a bulldogok egyáltalán nem taníthatók, mert makacs fajták, és lusták. Ő sok mindent tud, és nagyon tanulékony is. Ad pacsit, mindkét mellső lábával, és érti, ha azt mondom, hogy most a másikkal. Ül, fekszik parancsszóra. Befejezi amit csinál, ha azt mondjuk "elég". És ami a legbámulatosabb számomra: ugyanúgy leül a kézjelre is, amivel Arthurt tudjuk irányítani. Ezen kívül még persze csinál egy csomó mindent, legfőképpen szeret minket, és mi is őt.
Őszintén mondom, hogy leéltem sok-sok évet kutya nélkül, de hiba volt. :)

Remélem, hogy még nagyon sok december vége fog ilyen szülinappal telni. És majd végigkísérjük egymást.. én őt, amíg felnőtt lesz, ő meg engem, míg megöregszem. :) Arthur meg majd ott lesz velünk.. 

De hogy miből lesz a cserebogár (akarom mondani bulldog), megmutatom:

Isten éltessen sokáig, Freddy! (csak ezt a válogatósságot kinőhetnéd igazán)

A legjobb barátom

Úgy emlékszem, olyan negyedik osztályos lehettem, amikor egyszer az akkori magyar tanárom ezzel a címmel íratott velünk fogalmazást. Akkor nagyon nehezen találtam a szavakat, mert akkor még nem volt nekem ilyenem. Sőt, nagyon sokáig nem tudtam volna hiteles fogalmazást beadni a témában. Szerencsémre fantáziám már akkor is volt, úgyhogy egy kitalált legjobb barátról írtam, és a fogalmazásom is ötös lett.
Sokkal nagyobb szerencsémre, az élet úgy hozta, hogy ha most újra negyedikes lennék, akkor már lenne kiről írnom. Kettő legjobb barátom is van, a saját kettős személyiségemből fakadóan, mindegyikőjük valahogy másképp kapcsolódik hozzám, és mégis ugyanúgy.
Ma arról a legjobb barátomról mesélek Nektek, akinek éppen ma nevezetes napja vagyon. Nem hatesztendős lett, mint Vackor abban a verses mesében, és nem is fogom elárulni, hogy mennyi. Már csak azért sem, mert az én legjobb barátomra igazán igaz ez az idézet: "Te sosem fogsz megöregedni. Az élet lassan elvonul majd az arcod fölött, ennyi lesz, semmi több, és te attól még szebb leszel. Öreg csak az, aki már nem érez semmit!" 
Az én legjobb barátom egy olyan ember, akit nem lehet megunni. Igazi barát, akinek lehet sírni a vállán, akivel lehet önfeledten nevetni, aki képes őszintén kritizálni, ha a szükség úgy hozza, sőt, akár még kicsit észhez is téríteni. De olyan ember is, aki hagyja, hogy kritizáljam, ha a szükség úgy hozza, vagy akár észhez térítsem. Aki felhív, mert aggódott a blogbejegyzésemet olvasva, hogy talán nem vagyok jól. Aki számon tartja, mikor kell orvoshoz mennem, és biztosan nem felejti el, hogy aznap reggel küldjön legalább egy bátorító sms-t.
Olyan ember, aki a szeretteiért bármilyen áldozatot képes meghozni, aki mindennek utána jár, utána olvas, és számon tart.
Ha az lenne a feladat, hogy írjam le, milyennek látom őt, könnyű dolgom lenne: csinos, kedves arcú, nőies, és fiatalos. :)
Ha az lenne a feladat, hogy írjam le, mit szeretek benne a legjobban, szintén könnyű dolgom lenne: Őt magát, ahogy van. :)
Mostanára, mire idáig eljutott az olvasásban, már szörnyen zavarba jött, és azt gondolja magában, hogy azt hitte, többször már nem fogom meglepni ilyesmivel. De elárulom, még jut a következő évekre is a tarsolyomból, mert még mindig nem mondtam el, és nem írtam le mindent. De ha mindent leírnék, mi lenne a következő hatvan évben? Mert még az összesen szeretném köszönteni őt.
Úgyhogy most már csak ennyit szeretnék még Neked, kedves Eszter:

"Szülinapod végre elérkezett, egy szerető szív rólad megemlékezett, adassék meg minden, mire szíved vágyik, élj boldogan még nagyon sokáig."

Elárulom

A hónap végén lesz a szülinapom. Ez nem titok, mindig ugyanakkor van. :D Sőt, a koromat sem titkolom. Mondanám, hogy még.. de azt hiszem, vagyok én annyira őszinte ember, hogy soha nem akarom majd letagadni, hogy épp mennyi is az annyi.
Nem tudom megmondani, hogy mi az oka, de az idén valamiért úgy szeretnék valami igazi meglepetést kapni. Minden évben van meglepi is pedig, meg minden évben van olyan ajándékom is, amit megbeszélünk, mert mondjuk vágyom rá, és az a ragyogó alkalom, hogy megkaphassam. A tavalyi szülinapi ajándékom (előbb érkezett, de akkor is az volt, na) überelt minden eddigit, még ha összeadom az addig felgyűlteket, akkor is.
Szóval, tényleg nem tudom megmagyarázni, hogy mi van velem, mert még csak kerek szülinapom sem lesz. De magamban olyan ötleteim voltak már, hogy ihajj... Egy ilyen pillanatomban találtam rá erre a gyönyörűséges tortára. 

 Épp akkor egyébként is rettenetesen csokiéhes voltam, úgyhogy azonnal felkiáltottam, hogy "Ó, ha ezt valaki megsütné nekem a szülinapomra!"
Szóval, így vagyok én mostanában a tortákkal meg a meglepetésekkel. :D Egyébként lehet, hogy nem is mutattam volna meg, ha ma nem "szólom el" magam Eszternek , aki persze hogy rögtön kíváncsi volt rá. (de ezúton is üzenem, hogy ne érezze magára nézve kötelezőnek a feladatot)

A másik pedig, amit el akartam árulni, hogy mostanában milyen érdekes lelkiállapotban leledzem. Afféle különös nyugalom szállt meg, amiből csak és kizárólag egy ember tud igazán kibillenteni (és nem családtagom az illető), de Ő annyira mesterien űzi, hogy olyankor nemhogy nyugalom nincs bennem, de a tüzet okádó sárkány is megirigyelné az indulataimat. Amiket aztán lecsendesítek amilyen gyorsan csak tehetem. De ez mindegy is, csak mellékzöngéje az egésznek. Azt figyelem ebben a különös nyugalomban, hogy milyen sokan beszélnek olyan dolgokról, amikről fogalmuk sincs. Teljes meggyőződéssel hirdetik úton-útfélen a pozitív gondolkodók legújabb generációjának tagjai, hogy mennyire jó is ez, és csakis így lehet elérni bármit az életben. Amivel nincs baj, egészen addig, amíg az ember a saját hitének tekinti ezt, és nem ítélkezik mások felett, amiért esetleg másképp élik az életüket. Nekem nem megy ez a pozitív gondolkodás, illetve úgy nem, hogy éjjel-nappal az KELL, hogy legyek. Ha rossz kedvem van, vagy kialvatlan vagyok, esetleg túl sok a gondolkodnivalóm, akkor nem fogom eljátszani, hogy milyen happy vagyok, és milyen jó, hogy ilyen keveset aludtam, mert többet éltem. Egy fenét jó. Őszintén hiszem, hogy mindennek körülöttünk meg van a saját energiamezője, és minden energiamező kapcsolódik egymáshoz, amikor kapcsolódnia kell. De én erről senkit nem fogok győzködni, nem fogom azt mondani, hogy ugyan magyarázd már el, hogy akkor mégis hogy vagy itt, ha nincs körülötted energiamező? Ha ő mást hisz, tegye. Ítélkezni sem fogok felette, mert neki biztosan az a jó, amiben ő hisz. Sok világmegváltó gondolat születik mostanában, összeesküvés-elméletek születnek mindenről, de szerintem az igazság valahol középen van ám. A sok mindennek a közepén. És majd akkor tudjuk meg, amikor a sok mindenféle hitű, meggyőződésű ember egyszer úgy is le tud ülni egy képzeletbeli kerekasztalhoz, hogy egyik sem akarja legyőzni a másikat, egyik sem akar semmit bebizonyítani, megmutatni, hanem csak szépen mindenki leteszi arra az asztalra, amije van. És osztoznak rajta. Ennyi az egész. De ettől jelen pillanatban még mindig messze vagyunk.
Nekem meg itt kell befejeznem, mert este tizenegykor sikeresen eljutottam a saját szülinapomtól a világmegváltásig... súlyos... :D

Valaki ma 10 éves lett

Telik-múlik az idő, és ma megint szülinapot ünnepeltünk. Erik Márk nevű gyermekünk éppen ma egy évtizede látta meg a napvilágot.
Valamiért mindig Neki, Róla írok a legnehezebben, pedig talán Ő a legérzelemdúsabb gyerekünk. Így volt ez egy éves korában is, és így van ez most is, amikor már a tizedik szülinapját ünnepli.
Van egy csomó dolog, amiben már olyan igazi nagyfiú. Mert rá lehet bízni az öccsét, vagy akár a kutyákat is. Szépen el tudja kormányozni itthon az egész családot, mert mindenről tudja, hogy hol van, hogy miből milyet szoktunk venni.
De van egy csomó dolog, amiben még mindig nagyon kisfiú. A cipőkötés és ő még mindig nem igazi barátok. Ha baja van, akkor tud hisztizni. Ugyanazzal a hangerővel akkor is, ha csak éppen valami apróságról van szó, mint amikor nagy baj van. Épp csak egy félárnyalatnyi a különbség.
A legjobb fej a gyerekeink közül, mert gátlástalanul bevállal bármit, akár a testvérei helyett is. Jó jelenet egy-egy ilyen, mert odaáll, krokodilkönnyek csorognak az arcán, rezegteti a száját, és valami macsós lazasággal megpróbálja előadni, hogy "Jó, megmondom, én voltam." Amúgy nem ő volt, mindannyian tudjuk, de azért legalább megpróbálja. Igaz, ha ő volt, és nagy sunyiságról van szó, akkor nem tud róla semmit. Igazi tíz éves, na.
Az iskola sem barátja még mindig. Utálja, gyűlöli, minden nap egy kínszenvedés amikor be kell menni. Ha nem vagyunk, leszünk résen, mindez a jó esze rovására is megy.
Tanultunk tőle új szavakat is már, mint pl.a trupkó (pénz)
Hihetetlen hogy mennyi dalt tud kívülről, válogatás nélkül mindent megjegyez, amit csak hallgatunk.
A gyerekeink közül Ő az egyetlen, akit érdekel a divat. Most együtt vettünk farmert, mert neki valami "menő" kellett. Hát menő lett. Nézegeti magát a tükörben, zselézgeti a haját, és kellett már lányt "leráznia", mert üldözte a szerelmével.
A lába már nagyobb, mint az enyém, de a mosolya és az ölelése még mindig ugyanolyan gyermekien őszinte, mint volt akármikor ebben a vele eltöltött évtizedben.
Sokat tanultunk tőle, vele, sokat küzdöttünk már érte is, vele is. Csupa kihívás mellette az életünk, de ez így pont jó. Olyan kevesek lennénk nélküle.


Drága kisfiam, Isten éltessen Téged még nagyon sokáig.

(kép innen)
És álljon itt is az ő szülinapja ihlette bejegyzés linkje. Csak hogy egy helyen legyen.. :)

Bulldog Szülinap

Nem, nem, nincs elírás a címben. Pontosan így akartam. Arthur ma négy éves lett. Arról fogalmam sincs, mire emlékszik az első három és fél évéből, azt pedig csak remélem, hogy azt a fél évet, amit már nálunk töltött azt nagyon szerette.
Nem lenne baj, ha legalább beszélni tudna, de nem tud, úgyhogy csak megfigyelésekre hagyatkozhatom. Úgy tűnik, szeret nálunk lakni, mert
- mióta itt van, azóta nem hullajtja a szőrét
- mióta itt van, azóta naponta többször is alkalma van körberohangálni egy nagy füves (vagy havas) területet
- mióta itt van, azóta mindig van valaki, aki simogatja
- mióta itt van, azóta mindig akad valaki, akinek az ölébe befészkeli magát
- mióta itt van, azóta nagyon sokan szeretik egyszerre
- mióta itt van, azóta nagyon sok mindent tanult (megállni a szőnyegen, ha bejön az udvarról, parancsra lefeküdni)
Fürdeni is szokott, minimum kéthetente. Eleinte nagyon nem rajongott érte, mostanra egészen megszokta. A hajszárítót viszont, amivel utána szárítgatva van, azt nagyon szereti. Ahogy a fűtőventilátort is, ha be van kapcsolva, centinként araszol hozzá mindig közelebb, és imádja, ahogy "lobogtatja" a fülét.
Újabban már tökéletes jelzőkutyává nőtte ki magát, minden alkalommal, amikor valaki közelít az ajtó felé, ugat egyet. Múltkor rám is hozta a frászt, mikor álmából felugorva jött a konyhába este tizenegykor, és ugatta az ajtót.. még meg is morogta.
Kiismerte a napirendünket, a szokásainkat, és tökéletesen alkalmazkodott hozzá. Igaz, vannak próbálkozásai, például unalmában,ha odakint van hagyva (amíg jó idő volt, mindig kint volt, ha nem voltunk itthon, vagy Balázs aludt) kipakolja a takaróját a kennel közepére. Idebent pedig ha megunta az egyedül létet, fogja, és kapar egyet az ajtón. (ezt Balázs szokta értékelni)
Megszokásból mellénk ül az asztalnál, de elfogadja, hogy nem kap a mi kajánkból. Attól mondjuk még próbálkozik.
Ha a sütőt kinyitom, megnyalja a száját, és nyel egy hatalmasat.
És ő az egyetlen, aki szereti a telet nálunk. Imád a hóban rohangálni, ugrálni, és szaglászni.:)

Ma már reggel mindannyian megpaskolgattuk, és mondtuk neki, hogy "Bulldog szülinapot". Nyilván fogalma sem volt, miről beszélünk, de nagyon hálásan nézett ránk minden alkalommal. Ajándékot is kapott, bár csaltunk, mert előbb megkapta.. egy állványos etetőt, és egy játékot. Mindkettő főnyeremény, a játékot nagyon szereti, az etetőért pedig szemmel láthatóan hálás, sokkal könnyebben hozzáfér, mint ahhoz, amit "hozott magával" a régi helyéről.
Torta helyett pedig ma egy egész tálnyi jutalomfalatot kapott. Nagyon szerette... :)
Jövőre pedig egyidősek leszünk. :)

(és ezt csak nagyon zárójelben, kell e annál nagyobb összekötő kapocs, ha az ember kutyája is produkál "lábrázáshoz" hasonló tüneteket álmában?... )

Ez a legjobb nap

Januárban. Legalábbis nekünk. Éppen ma hét éve született hozzánk egy kis királyfi.A legkisebb királyfi a családban, hordozva magával az összes mesebeli harmadik fiú tulajdonságát. Furfangos, eszes, és végtelenül jó szívű. Szereti az egész világot, és egyáltalán nem szégyelli ezt kimutatni sem. Sokat tanultunk tőle, mióta velünk van, sokszor, sok helyen mondtam és írtam már, hogy igazi ajándék nekünk.
Egyetlen pillanatig sem lehet mellette unatkozni, még úgy sem, hogy már a harmadik fiunk ő, és nagyon sok mindenben hozza a "papírformát", de legalábbis ugyanúgy történik minden, mint a testvéreinél. Olvas, ír, és számol. Biztosan ismeri a betűket, egészen bonyolult és egyáltalán nem hétköznapi szavak sem okoznak gondot neki már régóta. A számok világát is szereti, logikai érzéke is roppant fejlett. Nehéz átverni, még ha néha meg is próbáljuk. Szinte látni, ahogy a kis fogaskerekek kattognak odabent, és amikor rájön, már méltatlankodva kiált is..."De Anyaaaaaaa..." Ami egyáltalán nem papírforma, legalábbis nálunk, Ő nagyon szeret rajzolni, színezni, alkotni. Bármit, bármiből, bármikor. Legoból hihetetlen csodák kerültek már ki a kezei közül, de ugyanúgy szeret rajzolni, színezni, gyurmázni, tésztát gyúrni, nyújtani, fűzni, ragasztani. Tud cipőt kötni, jobban és biztosabban, mint bármelyik bátyja ilyen idősen.
Öltözni nem szeret, hacsak teheti, húzza az időt a végtelenségig, hétvégenként nem ritka, hogy tizenegyig is pizsamában van, mert ő "nem tud" egyedül. :D Nem szeret korán kelni, viszont nagyon szeret sokáig ébren lenni. Szeret ölelgetni és szeretgetni mindenkit, nem múlik el nap, hogy ne mondaná, mennyire szeret. Sorban potyognak ki a fogai, és erre nagyon büszke. Főleg, hogy csak hozzá jár mostanában a Fogtündér.
Nem nagyon szeret enni, legalábbis abban a kötött formában, amit egy ebéd vagy egy vacsora jelent. Viszont megeszik egymaga egy kiló mandarint egy nap alatt. De nagyon szereti a narancsot, az almát, és a banánt is. Meg úgy egyáltalán a gyümölcsöket.
Mostanában már várja az iskolát, bár még mindig szereti az ovit is. Az óvó nénikkel továbbra is kölcsönös a feltétlen szeretet, már most sajnálom, hogy ennek is mindjárt vége.
A bátyjait továbbra is nagyon szereti, minden percben velük van, amikor itthon vannak. Mindent megcsinál nekik, csak ki ne hagyják valamiből. Ezt ők néha csúnyán ki is használják, de alapvetően ők is óvják, védik.. még akkor is, mikor rommá verik, mert épp ő kapta a "rosszfiú" szerepet a rendőrös játékban.
Még mindig nagyon hangos. Még mindig nagyon érzékeny, hamar sírva fakad, és vigasztalásért jön, bármi nem jó neki. Még mindig van mit fejlődnie kudarctűrésben is, de azt hiszem, végül is ez úgyis holtig fejlődő tulajdonság.
Az arca elképesztő változáson ment keresztül. Rolis még mindig, én látom benne még azt a pici Rolit, aki még mindent értett és látott. De már itt van a küszöbön a nagy, leendő iskolás.
Mindenestül, nyavalygósan-vidáman imádjuk minden porcikáját.
És hogy mekkora szíve van? Arra gondolt, a mai szülinapját megosztja Arthurral. :) A felajánlás édes, de megbeszéltük, ez az ő napja, Arthurnak is van sajátja. Természetesen fel lettem világosítva, hogy a kutyáknak is kell tortát sütni. :D
122-es ruhát hord, 31-es lába van, és 26 kg. 7 éves épp.. :)

Olyan legyen életed, mint friss virág, boldogság kísérjen egy életen át. Légy az, ami szeretnél lenni, ne feledd, mi mindig fogunk szeretni! Boldog születésnapot!

Szülinap

Rendhagyó szülinapi post következik. Kicsit szomorkás is talán.. Valaki, aki nagyon fontos volt az életemben ma lenne 45 éves. Tudom, ha mindez nem feltételes módban lenne, akkor már sütöttem volna neki tortát, és ma már bizonyára telefonon is felhívtam volna. Mindezt már nem tehetem meg, már nem itt ünnepel.
Sokszor búcsúztam már tőle gondolatban, szavakkal, emlékezéssel. Igazán sosem tudtam még elköszönni. Ma is különös erővel zuhant rám a hiányérzet, pedig az eltelt három évben igazán hozzászokhattam, hogy nincs már itt velünk.
Úgy döntöttem, különös szülinapi ajándékként megírom neki itt, amit sosem mondtam el neki. Nem másért, mint azért, mert magam sem igazán tudtam ezt még akkor, mikor megtehettem volna, hogy elmondjam. Ma már tudom, azért fáj ennyire, hogy nincs, mert olyan volt nekem, mint egy pótapa. Az igazi apám már jó pár éve nincs jelen az életemben, és ő nem hiányzik. Zsolti igen. Nagyon hiányzik. Pedig tudom, annyiszor mondta volna már meg a magáét, ahányszor csak tehette volna. Sokszor mondta volna, hogy "Diuska, nem jól gondolod.." Ő volt az egyetlen ember, aki minden barátunk közül képes volt arra, hogy egyformán szeressen minket, Balázst pont ugyanúgy, mint engem. Vagy Balázst egy kicsit másképp, mint engem. Afféle atyai szeretet volt ez, mindkettőnknek pótolt hiányzó dolgokat, mégsem éreztük soha, hogy oktatna, kioktatna, vagy befolyásolna. Ráadásul néha lükébb volt, mint bármelyikünk. :D

Jó lenne ma tortát sütni, és ünnepelni. Szép, kerek szám ez a 45. Gondolatban megsütöttem. A gyertyákat ugyan eloltják a könnyeim, de majd újragyújtjuk. Egyszer pedig találkozunk, és bepótoljuk az összes elmaradt beszélgetést, ünneplést, és végig fogom hallgatni az összes Diuska kezdetű mondatot is. :)
Boldog Szülinapot, Zsolti. :( :) Köszönöm, hogy az voltál nekem, aki. :)

3 és még egy 3

Ennyi lett az éveim száma ma hajnali 4:25-kor. Sok. És mind látszik is, pedig amúgy magamat nem is gondolom ilyen öregnek. :D
Eszternek már tegnap este elővezettem a telefonban, hogy azért nem jó ez a harminchárom, mert vészesen öregszem tőle, és vészesen le is épültem az elmúlt három-négy évben már. Mondhatnám, néha agyilag zokni vagyok (erre van tanú is, ha nagyon ragaszkodtok hozzá). Meg hát amúgy is. Amikor 18 éves voltam, ez a 33 ez olyan vénbanyás szám volt. És most, hogy én is ennyi lettem, hát kikérem magamnak az akkori gondolataimat.
Na de nézzük a jó oldalát. 33 évesnek lenni jó is lehet, mert még jó sok idő van a következő x-ig, és nem kell attól parázni, hogy milyen lesz az, amikor már harmincvalahányat kell mondani.
33 évesen van egy 12 éves, egy  9 éves, és egy 6 éves fiam. És még simán beleférne mondjuk a következő két-három évben hogy legyen egy kisebb is. :)
33 évesen van egy férjem, aki igazi társam mindig, minden körülmények között, még akkor is, ha néha kiakad, és egy fél napig nem szól hozzám. :P (de azért tudomám, hogy szeret)
33 évesen már néha magamba zuhanok a felelősségek alatt, de még van bennem egy csomó játékosság is.
33 évesen már nem akarok mindenáron jó lenni, mert simán megelégszem azzal is, ha csak elég jó vagyok.
33 évesen már tudom, hol a helyem a világban. Már megtaláltam az igazi barátokat, és tudom, végig fogják kísérni az életemet, bármeddig tart is.

És nagyon-nagyon jó 33 évesnek lenni, mert még csak fél tizenegy van, de már nagyon sokan megmosolyogtattak, meghatottak az sms-ekkel, telefonhívásokkal, fb-üzenetekkel.

9

Bármilyen hihetetlen is, és bármennyire csak "tegnap" volt az előző születésnapja, most megint öregedett egy évet. Nagyon nagy fiú lett, már kilenc éves. Nem tudom, mit írhatnék róla, neki ezen a napon. Kicsit szomorkás vagyok, mert ez a kilenc ez már jövőre tíz lesz, és onnantól csak távolodik, és felnőttesedik.
Ő a legek gyereke nálunk. Nekem legalábbis. Na nem, nem a legkedvesebb, ezt a jelzőt egyikőjükre sem tudom egyenként mondani. De
a legkülönlegesebb mindenképp Ő. Hogy miért? Ő az, aki mindkettőnkre hasonlít. Balázsra is, rám is. Aki engem ismert gyerekként, közli, hogy mintha csak engem látna újra, ha pedig Balázs mellett van, mintha csak egymás klónjai lennének.
Ő az, aki a legkomolyabb fejfájásokat képes okozni, mégis ő az, aki nemes egyszerűséggel úgy tud megölelni, vagy puszit adni, hogy simán világbékét is tudna teremteni vele.
Ő az, aki a legnagyobb üvöltést tudja rendezni, ha valami nem úgy van, ahogy kigondolta, legkomolyabb kiváltó oka ennek a bátyja. :)
Ő az is, aki a legjobb alvó: egyedüliként a gyerekeim közül kilenckor lefekszik, becsukja a szemét, és alszik. :)
Ő az is, akinek a legtöbb türelme van mindőnk közül Rolandhoz. Játszik vele, segít neki, még a kádból kiszállni is.
Ő az is, aki a leginkább szeretne megfelelni a leginkább maga által kreált elvárásoknak, de csak csupa görcs lesz tőle, és nem sikerül.
Ő az is, aki a legvakmerőbb: úgy tekeri a biciklit, ahogy én sosem mertem, és úgy ugrat le mindenhol, ahol csak teheti, hogy a hajam az égnek áll tőle.
Ő az is, aki a legnagyobb termetű talán mind az ötünk közül. Jelen pillanatban 36-os lába van, 44 kg és 140 cm.

Már-már néha egy pillanatra el is felejtem, milyen is volt, mikor megszületett, és mennyit aggódtunk amíg az arcán volt az a haematóma, és amíg el volt törve a kulcs-csontja. Ennek a traumának majdnem nyoma sincs már sehol, hála az Istennek.

Drága, Nagyfiam!

Kívánom, hogy a mai napod legyen a felhőtlen ünneplés napja, és kívánom, hogy még nagyon sokáig legyél ilyen gyerek, mint most. Nagyon boldog születésnapot kívánok Neked.

5 éves

A tegnapi képes összeállítás után most kicsit szóban is a szülinapos kis(nagy)fiúról.
A héten megejtettük a védőnőnél a kötelező státuszvizsgálatot. Innen tudjuk, hogy 105 cm és 21 kg. Cipőt 28-ast hord, ruhákat pedig 104-116-ost. Van, amiből még bőven jó a 104-es is (általában nadrágok), másból pedig 116-os is kell már. A vérnyomása 90/50 Hgmm, amire azt mondták, jó, én meg elhittem. Gondolom ő sem az a kapkodó idegbeteg fajta, mint ahogy én sem, legalábbis a vérnyomásomon még soha nem lehetett észrevenni semmit.
A száraz tények pedig:
Pszichés, motoros, mentális, szociális fejlődés és magatartásproblémák vizsgálata:
Ügyesen mászik (igen), Fél lábon rövid ideig egyensúlyoz (igen), Fél lábon ugrál (igen), Hintát hajt (nem), Kevés segítséggel önállóan öltözik (igen, ha kedve van) Önállóan étkezik (igen), Cipőjét egyedül felveszi (igen) Szobatisztasága kialakult (igen, éjjel-nappal.. még jó)
Alapszíneket jól használja (igen), Saját nevét tudja (igen) Saját nemét tudja (igen),Életkorát tudja (igen), Verset, rövid mesét, történetet elmesél (igen), Élményeit összefüggően elmeséli (igen), Minden testrészét ismeri (igen), Szülője nevét ismeri (igen, mindkettőt), A kisebb-nagyobb fogalmát ismeri (igen), A lent, fent fogalmakat helyesen használja (igen), Képes 15-20 percig egy játékkal játszani (igen), Társakkal kooperatívan együtt játszik (igen), Gombot begombol (igen), Társasjátékot kezd játszani (igen), A kapott feladatokat megérti, elfogadja, teljesíti (igen), Szabályokat elfogad (igen) Rajzán a fejen kívül 5 testrész van (igen) Kezesség (mindkettő), Nehezen lehet vele kapcsolatot teremteni (nem)

A szülő elmondása alapján:
Viselkedése általában kiegyensúlyozott (igen), Nehezen fogadja el az új helyzetet (nem), Gyakran agresszív, indulatait nem tudja kontrollálni (nem), Nagyon visszahúzódó (nem), Nagyon fáradékony (nem), Alvászavara van (nem), Érdeklődése beszűkűlt (nem), Nehezen lehet vele kapcsolatot létesíteni (nem), Étvágytalan (nem), Szobatisztaság kialakult nappalra (igen) Éjszakai bevizelés (nem)

Látás, kancsalság vizsgálata:
Hunyorít (nem), 10 cm-nél közelebb hajol a papírhoz (nem), Takarás ellen (nem tiltakozik), Visura vizsgálható (igen) Jobb szem (ép), Bal szem (ép) Színeket jól használja (igen)

Hallás vizsgálata
Jobb (ép) Bal (ép)

Beszédfejlődés vizsgálata 
Beszéde idegen számára jól érthető (igen) Beszédhiba (igen)

Mozgásszervek vizsgálata:
Végtagok alaki eltérése (nincs), Vétagok funkcionális eltérése (nincs), Láb deformitás (nincs), Mellkas elváltozás (nincs), Hanyag tartás (nincs), Gerinc-rendellenesség (nincs)

Teljesen átlagos, normálisan fejlődő 5 éves gyerek ezek szerint.
Számomra mégis különleges. Nem csak azért, mert az én fiam, (de persze azért is), hanem mert a fiaim közül is valahogy különleges. Hihetetlen mértékű szeretet van benne, amit folyton sugároz maga körül. Valami hatodik érzékkel mindig tudja, hogy mikor kell egy ölelés, vagy egy puszi, amiket igen bőkezűen osztogat is. Ez már önmagában különlegessé teszi őt a két nagyobb testvére után, akik sosem szerették a szoros testközelséget, nem szerették a puszit sem. (most meg már méginkább) De bámulatos, hogy mennyire társasági ember, hogy mennyire magával ragad bárkit, bármilyen helyzetben. Úgy tűnik, örök optimista típus, aki mindig minden helyzetben talál valami szépet, amit nem is hagy szó nélkül. És bámulatos számunkra továbbá, ahogy a ceruzával, tollal, zsírkrétával, vagy akármilyen rajzeszközzel bánik. Egyikünk sem egy rajztehetség, de neki valami hihetetlen érzéke van hozzá. Egészen kicsi korától rajzol autókat, most már aprólékosan persze, már sofőrje is van. :) Nagyon szeret legozni, ebben is nagyon fantáziadús. Sosem épített "papírról" semmit, egyszerűen kitalálja, megépíti, és játszik vele. Nagyon szereti a testvéreit, nagyon ragaszkodik hozzájuk, bármit megtesz, amit kérnek tőle (ez nem mindig jó, résen kell lennem). A számok világa teljesen elbűvölte, ismeri az összeset, le is tudja őket írni, bármelyik kétjegyű számot bárhol összeolvassa. A digitális óráról is megmondja, hogy hány óra, és a legújabb érdeklődése az óra mutatója. A betűket is ismeri, a saját nevét leírja, ezen kívül bármit lemásol. Van, amikor még tükörírással, vagy épp mindkettővel.
Enni nem kifejezetten szeret, ami fura is, hogy nem olyan kis haspók, mint a bátyjai. Ellenben nassolni bármikor bármennyit... mindegy, hogy joghurt, vagy puding, vagy túrórudi, de leginkább a sport szelet.. :) Szerencsére gyümölcsöt is nagyon sokat eszik, bármit. Nem kifejezetten húsevő, a leveseket részesíti előnyben.
Aludni szeret, és jókat tud, csak épp a lefekvés nem a szíve csücske. Ebben olyan, mint én.. akármeddig képes (lenne) ébren maradni, csak nehogy lemaradjon valamiről. Aztán mikor végre ágyba kerül, egy másodperc alatt már alszik is.
Nagyon fázós (ebben is rám hasonlít), harisnyát viszont nem tűr meg magán (mert az lányoknak való), de a jégeralsót szívesen hordja. Keze-lába az enyémhez hasonlóan általában hideg. :)
De azért nem egy mintagyerek ám. Nagyon hangos. Alapjáraton is, de ha érvényesülni akar, akkor még rátesz egy lapáttal, akkor aztán fülsértő. Komoly hisztériát képes csapni, ha valamit mindenképp el akar érni. Eleinte csak szekál.. és másodpercenként közli, hogy mit is szeretne, aztán ha nem úgy van, akkor belelovalja magát, és a vége valami sikítófrász szerű dolog. Szörnyű.. még jó, hogy csak ritkán van, különben már világgá mentem volna.
Oviba még szeret járni, igaz, mostanában szeretne itthon maradni, de ott már semmi gond. Ott is alszik, és jókat alszik. A csoporttársai közül vannak barátai, játszanak együtt. Óvónéniket nagyon szereti, és ők is őt.

Nagyon szeretjük Őt, és hálásak vagyunk, amiért minket választott. :)

Meglepetés

Körülbelül egy éve, nem, nem körülbelül, hanem egész pontosan egy éve motoszkál már a fejemben a gondolat, hogy valahogy meg kéne lepnem Őt egy tortával. Tavaly még odáig is elmerészkedtem gondolatban, hogy elküldöm postán, de aztán nem mertem bevállalni. Így torta nem volt. Akkor. De azt elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, az idén lesz. Még egy hónapja sem voltam biztos benne, hogy tök egyszerűen sikerül kiviteleznem, de sziklaszilárdan elhatároztam, hogy tortát fogok sütni, és személyesen fogom átadni. Nekem is meglepetés volt, mikor először említettem a Páromnak, hogy hát én ezt szeretném, de ugye egymagamban pont annyit érek, mint a sünben a dauer, így hát kéne nekem egy önként vállalkozó sofőr, mondjuk hogy pont ő.. akkor nem mondott nemet, hanem közölte, hogy megoldjuk. :-) Egész komoly nyugalommal töltött el, hogy megoldjuk, már csak azon kellett aggódnom, hogy akkor épp ne a lehető legrosszabb beosztása legyen. Aztán ez is megoldódott, mert jó előre tudtam, hogy ezen a héten "C" műszakos lesz, ami azt jelenti, hogy pont ugyanúgy nappal dolgozik, mint bármelyik normális ember. A csütörtökre eső szülinap miatt annyi kérése volt, hogy inkább pénteken menjünk, amikor már nem kell másnap dolgozni mennie. Ezen kicsit "húztam a számat", de aztán hamar megtudtam, hogy Neki sem lenne az igazi a csütörtök. Mindeközben a háttérben leleveleztem a lányaival, szereti e a meglepetéseket, és hogy milyen torta is legyen szerintük. Aranyosak voltak, ahogy segítettek, és lelkesedtek, és titoktartást fogadtak. Csak a hét elején mertem felhívni a párját, akkor már remélve, hogy tényleg nem jöhet közbe semmi. Az a beszélgetés kicsit egyoldalú volt (vagyis én elmondtam, mit szeretnék, ő meg nagyokat hallgatott), mert mint később kiderült, akkor épp nem tudott volna úgy válaszolni, hogy ne "bukjunk le". Az egész hetem ebben a különös izgalomban telt, annyira izgultam, mint egy kisgyerek, reméltem, hogy tényleg örülni fog nagyon, meg ilyenek..
Aztán csütörtökön elkezdtem megsütni a tortalapokat, megcsináltam a pillecukor rózsákat. Ma reggel pedig igen komoly izgatottsággal ébredtem. Volt még elintéznivalóm, mielőtt kikevertem a túrókrémet, de egész jól osztottam be az időmet, mert végül négy órával a tervezett indulás előtt bekerült a hűtőbe a betöltött torta. Aztán már csak kinyújtottam a marcipánt, feldíszítettem, és kész. :-) (najó, ennyire nem volt egyszerű, mert vagy ötször pakoltam rá előtte, hogy hogy is legyen, hogy mutat jól...)
Szerencse, hogy azért volt mivel elfoglalnom magam, különben simán a saját idegeimre mentem volna indulás előtt. Végre-valahára eljött a három óra, és mindenki az autóban ült. Még gyors egyeztetés a párjával, hogy elindultunk, és tényleg elindultunk. Nagyon szép vidéken mentünk, néhol kicsit félelmetes és vadregényes utakon. Aztán végre megláttuk a táblát... hogy megérkeztünk. Hamar megtaláltuk az utcát és a házat (köszönjük, GPS :D). Kiszálltunk az autóból, bementünk a kapun, halkan, csendben... Szembejött velünk a nagyobbik fiú mosolyogva, suttogva köszönt. Beljebb óvatoskodtunk, kopogtunk, de nem hallotta. A két lány nagy nevetések közepette csalogatta kifelé. Egy-két percig vártunk, aztán elindultunk, és a konyhaajtóban összetalálkoztunk. :-) Nem készült fotó a pillanatról, de úgysem fogom elfelejteni sosem. Meglepődött, meghatódott, örült, és nem jutott szóhoz. :-) Ezért a pillanatért nagyon érdemes volt szervezkedni, titkolózni, meg mindent... :-)
A délután nagyon jó volt. Ettünk-ittunk, beszélgettünk, gyerekek medencéztek, játszottak.
És most majd gondolkodhatok nagyon, hogy mivel is tudnám legközelebb jól meglepni. :-) :P

Itt is köszönöm a családjának a titoktartós és a szabaddá tett délutános segítséget, és a vendéglátást is. :-)