Rendhagyó könyvajánló

Olvasom ezt az oldalsávban is láthatót.. a Sült zöld paradicsomot. Bevallom, úgy a huszonötödik oldal tájékán még erősen gondolkodtam rajta, hogy leteszem olvasatlanul, mert kissé unalmasnak tűnt. Aztán mégis tovább olvastam, és nem bánom. A linken van egy összefoglaló a történetről, én ezt most nem teszem meg, viszont találtam benne olyat, amit idéznék.
"-Milyen érzés nyolcvanhat évesnek lenni, Mrs. Threadgoode?- nevetett Evelyn
 - Semmi különös. Ahogy mondtam is, az évek egyszerűen csak rárakódnak az emberre. Az egyik napon még fiatal vagy, a másikon meg megereszkedik az állad és a melled, és derékkötőt hordasz. De nem érzed magad öregnek. Persze ha a tükörbe nézek, látom... néha még halálra is ijedek. A nyakam olyan, mint a régi krepp-papír, és mindenem csupa ránc, de hát mit csináljak. Egyszer kaptam valamit az Avontól, de jó, ha egy órán át használt, aztán ugyanolyan lettem, mint voltam, úgyhogy végül beletörődtem. Az arcomat már ki sem készítem, csak rákenek egy kis krémet, meg kihúzom a szemöldökömet, csak hogy mondhassam, hogy van szemöldököm...persze tiszta ősz, aranyom... és tele vagyok májfoltokkal- nézett a kezére- Az ember nem is tudja, honnan jön ez a sok kis fickó. -Mrs Threadgoode fölnevetett. - Még ahhoz is túl öreg vaggyok, hogy jó fényképet csináljanak rólam. Francis le akart fényképezni Mrs. Otisszal együtt, de eltakartam a fejemet. Az mondtam, még beletörik a gép.
Evelyn megkérdezte, hogy magányos-e itt.
-Igen, megesik. Az enyéim mind elmentek már.. a templomból meglátogatnak bennünket néha, de épphogy csak beköszönnek. Így van ez, az élet csak annyi, hogy helló, meg viszlát. " (221-222. oldal)
"Nem hiszem, hogy ma is boldogok tudnak lenni az emberek, vagy nem úgy, ahogy régen. Az ember nem lát boldog arcot maga körül, én legalábbis nem. Mondtam is Mrs. Otisnak, amikor Frances kivitt bennünket a sétálóutcára, hogy "Nézd csak, mindenki milyen savanyú, boldogtalan képet vág, még a fiatalok is."
-Nem tudom miért ilyen gonoszak az emberek....-sóhajtott Evelyn
-A világ lett gonosz, drágám. Jön a világvége. Lehet, hogy megérjük a kétezredik évet, de én nem hiszem. Tudja, sok jó pérdikátort hallgatok, és mint azt prédikálja, hogy közeledik az utolsó ítélet napja. Azt mondják, meg van írva a Bibliában.. Tudni persze nem tudják. Senki nem tudja, csak maga a jóságos Úristen.
Nem tudom, a jóságos Isten meddig enged élnem, de már nem lehet sok hátra. Ezért élem minden egyes napomat úgy, mintha az utolsó lenne. Készen akarok állni az útra. És ezért nem mondok semmit Mr. Dunaway-re, és Vesta Adcockra. Az ember éljen és hagyjon élni.  (251-252. oldal)

Megnéztem, az eredeti mű 1987-ben íródott. Mégis, ennek a nyolcvanhat éves Mrs. Threadgoode-nak olyan időtálló gondolatai vannak, és olyan hihetetlen életszeretet sugárzik belőle, hogy komoly feltöltődés. :) Még most, 2010-ben is. :)
Szóval, ha valaki kedvet kap hozzá, hajrá.