Sosem gondoltam volna éppen Patrikról, hogy majd ennyire izgul a felvételi miatt, mint amennyire teszi ezt, de így van. Azt sem gondoltam volna sosem, hogy majd ennyire készül rá, mint amennyire teszi ezt. De így van, és én csak esek egyik ámulatból a másikba, miközben zajlanak az események, és az én elsőszülött fiam teszi a dolgát ezügyben. Elég határozott elképzelései voltak arról, hova akar menni, így aztán a jelentkezési lapon is egyedül írta be a sorrendet, amit mi majdnem csak aláírtunk. Azért csak majdnem, mert egy sorrendi változtatást kértünk tőle, amit ő szó nélkül meg is tett. (aztán, ha szükséges lesz, majd élünk még ezzel a jogunkkal)
Én roppant optimistán tekintek erre az egészre, és úgy állok hozzá, hogy ugyan kit vennének fel ebbe a humán gimnáziumba, ha nem az én fiamat, aki múlt héten írt egy 38 pontos normál felvételi tesztet, és egy 44 pontos tehetséggondozósat is. Azért még egy kicsit aggódik, de most épp leginkább a matekon. Mert abból csak a gyakorlók voltak meg, tesztfelvételit nem írtak (helyette vizsgáztak egyet).
Teljes erővel erre koncentrál, és megértem, hogy nem érdekli most a technika négyes, meg a fizika négyes (ami ugye azért nem lett ötös, mert nem élt a javítási lehetőséggel... ami amúgy négy esszé lett volna megadott témakörökben). Meglep a tény, hogy minden feszültségét úgy vezet le, hogy tőle roppant szokatlan módon órákat képes beszélni az iskoláról, az ott elhangzottakról, arról, hogy ki kinek mit mondott, ki hova jelentkezik, és ilyenek. Ezt sem gondoltam volna soha. Úgy gondoltam, belőle majd harapófogóval kell kihúzni minden információt. De nem... inkább az ellenkezője következett be. Amit nem bánok egyébként, még akkor sem, ha az én szita agyamból némelyik információ úgy hullik ki, mintha csak lyuk lenne ott. De nem gáz, mert elmondja többször is. :)
És ennek egyébként Erik kicsit az "elszenvedője" most. Mert sehogy sem fér az ember fejébe, hogy van itt egy ilyen agilis, motivált, és tanulni akaró báty, akkor hogyan lehet az, hogy az öccse meg ennyire az ellenkezője? Főleg mivel annyira irigyli a bátyját. De lehet, hogy pont ezért. Néha nagyon sajnálom Eriket, mert nagyon magas a mérce előtte, még úgy is, ha a mércétől mi el tudunk tekinteni (nem mindig sikerül). Érzem, és értem, hogy ő meg azért olyan, amilyen, mert Patrik az ilyesmire nem alkalmas. A macsó ebben a családban Erik. A bevállalós is Erik. Az átverős is Erik. És érzem a szívem mélyén, hogy ő erre büszke, hogy ebben különbözik, és épp ezért nem érti, hogy nekünk mi bajunk van vele. És egyébként meg annyira szeretem érte, hogy ilyen kis hülye, hogy néha azon kapom magam, drukkolok, hogy legközelebb úgy sikerüljön átvágnia, hogy rendesen. :) Ne bukjon már le csórikám, mert annak mindig büntetés a vége, és azt ugyan tölti zokszó nélkül, de én már néha sajnálom. :) (de csak magamban)
Dius gondol... mit is?
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerekek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerekek. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. jan. 13.
2014. jan. 9.
A Ravasz, az Agy, és (két) füstölgő puskagolyó
Avagy megint szerepváltáson estek át a fiaim. Hol van már a három nyúl belőlük, akik összebújva, békességben aludtak szépen? De mostanra már a három muskétáson is túlestünk.. de még mindig nem tartunk a három testőr fejezetnél. Most épp a címben említett filmben statisztálnak.
(és szól ez a bejegyzés minden kicsit kétségbeesett szülőnek, különösen Anikónak, aki mindig azt hiszi, hogy csak náluk van ilyen...)
Szóval.. a Ravasz. Aki Erik fiam, ezt egész biztosan kitaláltátok azonnal. Mert rafinált, és mindent elkövetett azért, hogy ne tudjuk meg.. csakhogy nekem egészen véletlenül (és erre, hogy véletlenül nem vagyok ám büszke) eszembe jutott, hogy ezer éve nem láttam az ellenőrzőjét. Nos, nem véletlenül nem láttam. És jobb is lett volna nem látnom, mert ahogy lapozgattam benne, majdnem ott helyben stroke-ot kaptam. Mert szerepel benne mindenféle jegy, ami csak adható. Egy egyes természetismeretből, felszereléshiány miatt. Egy egyes angolból, dolgozatra. (wtf) Egy egyes angolból szintén felszereléshiány miatt. És egy rajzból is van ugye, ugyanezért (de az az én saram volt akkor) Aztán kettes dolgozat természetismeretből. Hármas magyarból. Jó, szerencsére vannak négyesek is, és a matekjegyei meglepően jók. Mégis.. igyekeztem lazán kezelni, ahogy ezt meg is fogadtam (és nem felejtettem el), de csaknem hagyhattam szó nélkül. Nem is hagytam. Nem is tette zsebre, amit hallott tőlem. Aztán okulva a tavalyi hibámból, még azon melegében, felzaklatott állapotomban megírtam Balázsnak is emailben, hogy mit találtam. (Ja, és van tanári figyelmeztetése is, mert zavarja az órát.. gondolom vihog) Úgyhogy este Balázs is elkérte az ellenőrzőjét, és azt sem tette zsebre, amit tőle hallott. Egyelőre el van tiltva a számítógéptől (igen béna büntetés, de ez az egyetlen, amit tényleg büntetésnek él meg), és minden nap referálnia kell a tanultakról.
(azt, hogy mi minden fordult meg a fejemben ennek kapcsán az én hibáimról, majd egy másik bejegyzésben)
Aztán, az Agy. Aki Patrik. Mondhatnám a kötelességtudó Agy. Aki nagyon becsületesen készül a felvételire, nagyon komolyan veszi anélkül, hogy nógatnánk miatta. Emellett még felkészült a matek vizsgára is becsülettel, és ma ötösre abszolválta. Pedig életében először izgult. Tegnap este kérte, hogy mindenképpen gondoljak rá ma, mert még sosem félt vizsgától, de most ettől nagyon. Megértettem, amúgy.. én is biztos rettegtem volna. És ez az Agy amúgy egyáltalán nem készül matematikai vonatkozású pályára. Sőt, alig várja, hogy ne kelljen ennyit matekozni. (mi lenne,ha még szeretné is?) Az Agy hihetetlen mennyiségű információt tárol magában, és megfelelő helyzetekben mindig elő is szedi ezt a tudást. Aki csak azért nem lesz ötös fizikából, mert nem volt ideje négyféle plusz feladatot megcsinálni az ötösért. (és mi egyet is értettünk vele ebben, hogy hagyja a fenébe, nincs ennyi idő a világon sem) És ez az Agy az egyik (gyakorló) magyar felvételi feladatsort 38 pontosra írta. A negyvenből. Az jó. :) Az Agy jövő szombaton élesben is írja, és én nagyon izgulok érte, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy szeretné.
És a füstölgő puskagolyó szerepében még mindig Roland. Jobb napjain simán kitesz kettőt is, gond nélkül. :) Egy kicsit őrült a gyerek, és nem kicsit fárasztó. Még mindig azt a korszakát éli, amikor mindenáron rá kell figyelni, és bármivel el akarja ezt érni. Pedig ki kéne már nőnie így a kilenc évesség küszöbén. A kis puskagolyó napokig képes fárasztani a trükkjeivel, és megsértődik, ha nincs kedvem hozzá. De ez a puskagolyó még mindig esik-kel, egészen biztosan szerez minden héten valami sérülést, és bármelyik pillanatban megtörténhet, hogy valami nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. De akkor vagy zokog kétségbeesetten, vagy dühöng, mint egy őrült. :D Egyébként meg még mindig a Ravasz és az Agy tökéletes keveréke. Mert hol így, hol úgy van nála.. Mikor milyen kedve van. :)
Mi pedig minden nap lesünk csak, mint Rozi a moziban.. és néha nem is hisszük el, hogy ezek a mi gyerekeink. De azért jó ám még ez is. :) Csak néha kiborulunk. :D
(és szól ez a bejegyzés minden kicsit kétségbeesett szülőnek, különösen Anikónak, aki mindig azt hiszi, hogy csak náluk van ilyen...)
Szóval.. a Ravasz. Aki Erik fiam, ezt egész biztosan kitaláltátok azonnal. Mert rafinált, és mindent elkövetett azért, hogy ne tudjuk meg.. csakhogy nekem egészen véletlenül (és erre, hogy véletlenül nem vagyok ám büszke) eszembe jutott, hogy ezer éve nem láttam az ellenőrzőjét. Nos, nem véletlenül nem láttam. És jobb is lett volna nem látnom, mert ahogy lapozgattam benne, majdnem ott helyben stroke-ot kaptam. Mert szerepel benne mindenféle jegy, ami csak adható. Egy egyes természetismeretből, felszereléshiány miatt. Egy egyes angolból, dolgozatra. (wtf) Egy egyes angolból szintén felszereléshiány miatt. És egy rajzból is van ugye, ugyanezért (de az az én saram volt akkor) Aztán kettes dolgozat természetismeretből. Hármas magyarból. Jó, szerencsére vannak négyesek is, és a matekjegyei meglepően jók. Mégis.. igyekeztem lazán kezelni, ahogy ezt meg is fogadtam (és nem felejtettem el), de csaknem hagyhattam szó nélkül. Nem is hagytam. Nem is tette zsebre, amit hallott tőlem. Aztán okulva a tavalyi hibámból, még azon melegében, felzaklatott állapotomban megírtam Balázsnak is emailben, hogy mit találtam. (Ja, és van tanári figyelmeztetése is, mert zavarja az órát.. gondolom vihog) Úgyhogy este Balázs is elkérte az ellenőrzőjét, és azt sem tette zsebre, amit tőle hallott. Egyelőre el van tiltva a számítógéptől (igen béna büntetés, de ez az egyetlen, amit tényleg büntetésnek él meg), és minden nap referálnia kell a tanultakról.
(azt, hogy mi minden fordult meg a fejemben ennek kapcsán az én hibáimról, majd egy másik bejegyzésben)
Aztán, az Agy. Aki Patrik. Mondhatnám a kötelességtudó Agy. Aki nagyon becsületesen készül a felvételire, nagyon komolyan veszi anélkül, hogy nógatnánk miatta. Emellett még felkészült a matek vizsgára is becsülettel, és ma ötösre abszolválta. Pedig életében először izgult. Tegnap este kérte, hogy mindenképpen gondoljak rá ma, mert még sosem félt vizsgától, de most ettől nagyon. Megértettem, amúgy.. én is biztos rettegtem volna. És ez az Agy amúgy egyáltalán nem készül matematikai vonatkozású pályára. Sőt, alig várja, hogy ne kelljen ennyit matekozni. (mi lenne,ha még szeretné is?) Az Agy hihetetlen mennyiségű információt tárol magában, és megfelelő helyzetekben mindig elő is szedi ezt a tudást. Aki csak azért nem lesz ötös fizikából, mert nem volt ideje négyféle plusz feladatot megcsinálni az ötösért. (és mi egyet is értettünk vele ebben, hogy hagyja a fenébe, nincs ennyi idő a világon sem) És ez az Agy az egyik (gyakorló) magyar felvételi feladatsort 38 pontosra írta. A negyvenből. Az jó. :) Az Agy jövő szombaton élesben is írja, és én nagyon izgulok érte, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy szeretné.
És a füstölgő puskagolyó szerepében még mindig Roland. Jobb napjain simán kitesz kettőt is, gond nélkül. :) Egy kicsit őrült a gyerek, és nem kicsit fárasztó. Még mindig azt a korszakát éli, amikor mindenáron rá kell figyelni, és bármivel el akarja ezt érni. Pedig ki kéne már nőnie így a kilenc évesség küszöbén. A kis puskagolyó napokig képes fárasztani a trükkjeivel, és megsértődik, ha nincs kedvem hozzá. De ez a puskagolyó még mindig esik-kel, egészen biztosan szerez minden héten valami sérülést, és bármelyik pillanatban megtörténhet, hogy valami nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. De akkor vagy zokog kétségbeesetten, vagy dühöng, mint egy őrült. :D Egyébként meg még mindig a Ravasz és az Agy tökéletes keveréke. Mert hol így, hol úgy van nála.. Mikor milyen kedve van. :)
Mi pedig minden nap lesünk csak, mint Rozi a moziban.. és néha nem is hisszük el, hogy ezek a mi gyerekeink. De azért jó ám még ez is. :) Csak néha kiborulunk. :D
2013. dec. 17.
Fel sem tűnt
Olyan észrevétlenül elrepült az idő.. és ezt most nem csak úgy mondom. Mert tényleg nem tűnt fel, hogy több, mint tizennégy évvel ezelőtt volt az, amikor született az első fiam. Nagyon nehezen szokom meg, hogy ekkora fiaim vannak, akikkel egészen komoly dolgokról is lehet beszélgetni. Akik pl. elmesélik nekünk vacsorázás közben, hogy a 300 című film címe azért volt éppen ez, mert 300 spártai katona indult harcba. Igaz, egyet visszaküldtek, és így csak kettőszázkilencvenkilencen csatáztak, az az egy meg vitte a hírüket. Valószínűleg amúgy én is tanultam ezt ennek idején, de bevallom őszintén, ez nekem most új info volt. Szerintem sosem hallottam még. (hát égő, de ez van)
De nem csak ilyenek.. hanem simán intézik a maguk dolgait, akármiről is van szó. Lassan úgy járunk, be is vásárolnak maguknak, nekem csak főznöm kell. Azt mondjuk sokat, és még annál is többet, mert hihetetlen mennyiségű kajahalom tűnik el.
És már a kicsi is mindjárt kilenc lesz.. már ő sem kicsi, még ha én hajlamos vagyok is ezt elfelejteni.
Amúgy meg azt sem tudom megszokni, hogy folyton tudnak mindenről, folyton beszólnak, beszélnek, egymással csatáznak.
Patriknak meg vannak olyan új tulajdonságai, amik miatt azt gondolom, nem is az én fiam. Mert ez az áldott jó, csendes gyerek kérem szépen káromkodik, mint a kocsis, hisztizik, mint egy kétéves, és még ki is röhög alkalomadtán.
Igazából azt hiszem, és ezt ma este fogalmaztam meg magamban, hogy nagy mázli, hogy éppen mostanra lett egy ilyen munkahelyem.. mert különben simán bediliznék tőle, hogy így elrepült az idő. :) Így meg mire majd igazán észreveszem, lehet, hogy a diplomaosztóra készülünk épp. :) ;)
De nem csak ilyenek.. hanem simán intézik a maguk dolgait, akármiről is van szó. Lassan úgy járunk, be is vásárolnak maguknak, nekem csak főznöm kell. Azt mondjuk sokat, és még annál is többet, mert hihetetlen mennyiségű kajahalom tűnik el.
És már a kicsi is mindjárt kilenc lesz.. már ő sem kicsi, még ha én hajlamos vagyok is ezt elfelejteni.
Amúgy meg azt sem tudom megszokni, hogy folyton tudnak mindenről, folyton beszólnak, beszélnek, egymással csatáznak.
Patriknak meg vannak olyan új tulajdonságai, amik miatt azt gondolom, nem is az én fiam. Mert ez az áldott jó, csendes gyerek kérem szépen káromkodik, mint a kocsis, hisztizik, mint egy kétéves, és még ki is röhög alkalomadtán.
Igazából azt hiszem, és ezt ma este fogalmaztam meg magamban, hogy nagy mázli, hogy éppen mostanra lett egy ilyen munkahelyem.. mert különben simán bediliznék tőle, hogy így elrepült az idő. :) Így meg mire majd igazán észreveszem, lehet, hogy a diplomaosztóra készülünk épp. :) ;)
2013. dec. 16.
Utolsó előtti szabadságos nap
De voltaképpen az utolsó az idén, mert a tényleges utolsó az éppen Szenteste napján lesz, amikor hivatalosan délutános lennék, de aznap már ilyen szak nem lesz. :)
Nem mondhatom, hogy lábat lógatva töltöttem ezt a mai napot, de azt sem mondhatom el, hogy minden megvan, amit akartam, hogy meglegyen. Van, ami nincs meg. Mondjuk nehéz is lett volna beszerezni,mert még fogalmam sincs róla, hogy mi lesz a valami. De lesz, az azért tuti.
Reggel az okmányirodában kezdtünk, mert múlt héten egy hőhullám-lökettel kísérve szembesültem vele (ijedtemben leizzadtam), hogy Patriknak lejárt a személyi igazolványa. Röhögjetek nyugodtan hangosan, de most, decemberben sikerült felfognom, hogy ez a gyerek elmúlt 14 éves. Abban a pillanatban, ahogy felfogtam, máris eszembe jutott, hogy te jó ég, lejárt a személyije is. Villámgyors internetes időpontfoglalást követett el Balázs, és ma reggel már mehettünk is intézni.
Ezek után ő elment a suliba, mi meg elindultunk vásárolni. Már megint. Céltudatosan mentünk valamiért, amit persze nem kaptunk. Így aztán rendesen elvesztettük a kedvünket is az egésztől, de én morogtam, mint a bolhás kutya, hogy bezzeg már megint nem veszünk semmit, mire Balázs előkapta az összes éppen fellelhető kreativitását, hogy felrázzon a dühöngő állapotomból, és elvitt a Burger Kingbe ebédelni. Kb. ezer éve nem voltunk kettesben enni sehol, így már ez a tény is igazi csúcsérzés volt. A whopperről meg ne is ejtsünk szót. Sőt.. az utána következő belga gofriról se... ami csokiöntettel, és tejszínhabbal... nyamm..
A dühöngő állapotom elmúlt, így aztán még mentünk tovább. A sokféle vásárolnivalóból egyet sikerült megvenni, ami némi megnyugvással töltött el, mert legalább egy már van. :)
Jobb híján hazajöttünk, további ötletek híján.
Hogy aztán itthon kutyakakát takarítsak, majd majdnem ottfelejtsük a gyereket az iskolában. :D
De még mindig nem volt vége a mai vásárlókörútnak, mert a legnagyobbnak kellett ruhákat venni (a fa alatt lesz, de nélküle már nem lehet), röpke fél óra alatt abszolváltuk a dolgot. Itt kell megjegyeznem, hogy minden képzeletet felülmúlóan együttműködő volt. :)
És ha azt gondolnátok,ez már épp elég volt a mai napra, hát elárulom, még nem... Mert még várt ránk egy decathlonos kör. Ahova Erik jött velünk. Ott megvettük, amit akartunk, meg még olyat is, ami nem volt betervezve, így újabb pipa került egy-két pont mellé a listán. De elárulom, még egy kicsit több a pipa nélküli, mint ami már jelölve van. De ami késik nem múlik.
Fogalmam sincs, hogy mikor lesz meg, de meglesz, az tuti. Addig még dolgozom egy keveset.. aztán hátha közben megszáll az ihlet.
Nem mondhatom, hogy lábat lógatva töltöttem ezt a mai napot, de azt sem mondhatom el, hogy minden megvan, amit akartam, hogy meglegyen. Van, ami nincs meg. Mondjuk nehéz is lett volna beszerezni,mert még fogalmam sincs róla, hogy mi lesz a valami. De lesz, az azért tuti.
Reggel az okmányirodában kezdtünk, mert múlt héten egy hőhullám-lökettel kísérve szembesültem vele (ijedtemben leizzadtam), hogy Patriknak lejárt a személyi igazolványa. Röhögjetek nyugodtan hangosan, de most, decemberben sikerült felfognom, hogy ez a gyerek elmúlt 14 éves. Abban a pillanatban, ahogy felfogtam, máris eszembe jutott, hogy te jó ég, lejárt a személyije is. Villámgyors internetes időpontfoglalást követett el Balázs, és ma reggel már mehettünk is intézni.
Ezek után ő elment a suliba, mi meg elindultunk vásárolni. Már megint. Céltudatosan mentünk valamiért, amit persze nem kaptunk. Így aztán rendesen elvesztettük a kedvünket is az egésztől, de én morogtam, mint a bolhás kutya, hogy bezzeg már megint nem veszünk semmit, mire Balázs előkapta az összes éppen fellelhető kreativitását, hogy felrázzon a dühöngő állapotomból, és elvitt a Burger Kingbe ebédelni. Kb. ezer éve nem voltunk kettesben enni sehol, így már ez a tény is igazi csúcsérzés volt. A whopperről meg ne is ejtsünk szót. Sőt.. az utána következő belga gofriról se... ami csokiöntettel, és tejszínhabbal... nyamm..
A dühöngő állapotom elmúlt, így aztán még mentünk tovább. A sokféle vásárolnivalóból egyet sikerült megvenni, ami némi megnyugvással töltött el, mert legalább egy már van. :)
Jobb híján hazajöttünk, további ötletek híján.
Hogy aztán itthon kutyakakát takarítsak, majd majdnem ottfelejtsük a gyereket az iskolában. :D
De még mindig nem volt vége a mai vásárlókörútnak, mert a legnagyobbnak kellett ruhákat venni (a fa alatt lesz, de nélküle már nem lehet), röpke fél óra alatt abszolváltuk a dolgot. Itt kell megjegyeznem, hogy minden képzeletet felülmúlóan együttműködő volt. :)
És ha azt gondolnátok,ez már épp elég volt a mai napra, hát elárulom, még nem... Mert még várt ránk egy decathlonos kör. Ahova Erik jött velünk. Ott megvettük, amit akartunk, meg még olyat is, ami nem volt betervezve, így újabb pipa került egy-két pont mellé a listán. De elárulom, még egy kicsit több a pipa nélküli, mint ami már jelölve van. De ami késik nem múlik.
Fogalmam sincs, hogy mikor lesz meg, de meglesz, az tuti. Addig még dolgozom egy keveset.. aztán hátha közben megszáll az ihlet.
2013. nov. 24.
Elég jó?
Azon gondolkodtam ma este, hogy mennyire nehéz is szülőnek lenni. Még elég jó szülőnek is. Jónak meg aztán nem is tudom...
Mert annyiféle elvárás van (lenne) felénk, aminek azért illene megfelelni, legalább olyan hetvenöt százalékosan. Az már talán ér egy közepes jegyet.. és az elég jóhoz az jó. :) Itt van a továbbtanulás kérdése, és nemhogy időm és energiám nincs iskolát keresgélni, még csak fel sem fogtam, hogy ez a gyerek nyolcadikos. Ideje lenne felfognom, mert mindjárt le kell adni a jelentkezéseket a központi felvételire, de még mindig csak azt tudom, hogy azt majd megírja. Elvárás lenne mindenféle iskola részéről, hogy elmenjünk a nyílt napra hozzájuk, ha már egyszer szervezik ugye. És persze elvárás a gyerekemtől is, mert egyrészt kíváncsi, másrészt igazán jó alkalom arra, hogy aznap nem kell a saját iskolájába menni. Most kedden épp megyünk majd ide, de aztán azt hiszem, ennyiben ki is merül majd az iskolák látogatása. Volt, ahol már a múlt héten lezajlott, amikor én délelőttös voltam, és már nincs szabim. Mindegy, ezt megnézzük, és részemről bőven elég. (még sok is lesz, de hát egye fene...)
Na és akkor a nyolcadikossággal járó mindenfélét még nem is említem. Mert majd táncolnak a farsangon. Meg majd lesz szóbeli felvételi. Meg az írásbeli eredményei. Meg majd lehet, hogy módosítani kell a felvételi adatlapon az írásbeli eredmények tekintetében. Meg még nem is tudom mennyi minden... Mind-mind időt, és legfőképp fejtörést okozó dolgok.
A legnehezebb most, hogy tulajdonképpen mi leszünk, akik helyette döntünk, mert ő nem tudja mit szeretne. Mi sem tudjuk, hogy mit szeretnénk, vagy hogy egyáltalán mit tanácsoljunk neki, de mi vagyunk a felnőttek, ráadásul a szülei, így aztán majd igyekszünk egy elég jó döntést hozni.
Mellette még van ugye két testvér. Egy ötödikes, aki ugyan jól veszi az akadályokat, de igenis néha oda kell pirítani, vagy váratlanul számon kell kérni, hogy ne lazuljon be nagyon. Néha elfelejtem én is, mert ezer a dolgom, ezerfélével van tele a fejem, és mert még én sem szoktam meg.
És van egy másodikos, aki álmodozik, hisztizik, és mindenáron kiharcol magának mindent. Rá most azért kell figyelni, hogy megértse, fel kell nőnie önmagához. Mert okos, és ügyes, ha épp ez az eszébe jut. Ha nem, hát akkor szétszórt a végtelenségig.
És ez csak az iskola-rész. Mellette van egy csomó minden, amivel folyamatosan traktálnom kell őket, hogy okosodjanak. De néha úgy érzem, kevés vagyok, mint sünben a dauer. Még az elég jóhoz is. :)
Pedig épp nem is történt semmi, csak úgy eszembe jutott a közelgő nyílt nap kapcsán.
Mert annyiféle elvárás van (lenne) felénk, aminek azért illene megfelelni, legalább olyan hetvenöt százalékosan. Az már talán ér egy közepes jegyet.. és az elég jóhoz az jó. :) Itt van a továbbtanulás kérdése, és nemhogy időm és energiám nincs iskolát keresgélni, még csak fel sem fogtam, hogy ez a gyerek nyolcadikos. Ideje lenne felfognom, mert mindjárt le kell adni a jelentkezéseket a központi felvételire, de még mindig csak azt tudom, hogy azt majd megírja. Elvárás lenne mindenféle iskola részéről, hogy elmenjünk a nyílt napra hozzájuk, ha már egyszer szervezik ugye. És persze elvárás a gyerekemtől is, mert egyrészt kíváncsi, másrészt igazán jó alkalom arra, hogy aznap nem kell a saját iskolájába menni. Most kedden épp megyünk majd ide, de aztán azt hiszem, ennyiben ki is merül majd az iskolák látogatása. Volt, ahol már a múlt héten lezajlott, amikor én délelőttös voltam, és már nincs szabim. Mindegy, ezt megnézzük, és részemről bőven elég. (még sok is lesz, de hát egye fene...)
Na és akkor a nyolcadikossággal járó mindenfélét még nem is említem. Mert majd táncolnak a farsangon. Meg majd lesz szóbeli felvételi. Meg az írásbeli eredményei. Meg majd lehet, hogy módosítani kell a felvételi adatlapon az írásbeli eredmények tekintetében. Meg még nem is tudom mennyi minden... Mind-mind időt, és legfőképp fejtörést okozó dolgok.
A legnehezebb most, hogy tulajdonképpen mi leszünk, akik helyette döntünk, mert ő nem tudja mit szeretne. Mi sem tudjuk, hogy mit szeretnénk, vagy hogy egyáltalán mit tanácsoljunk neki, de mi vagyunk a felnőttek, ráadásul a szülei, így aztán majd igyekszünk egy elég jó döntést hozni.
Mellette még van ugye két testvér. Egy ötödikes, aki ugyan jól veszi az akadályokat, de igenis néha oda kell pirítani, vagy váratlanul számon kell kérni, hogy ne lazuljon be nagyon. Néha elfelejtem én is, mert ezer a dolgom, ezerfélével van tele a fejem, és mert még én sem szoktam meg.
És van egy másodikos, aki álmodozik, hisztizik, és mindenáron kiharcol magának mindent. Rá most azért kell figyelni, hogy megértse, fel kell nőnie önmagához. Mert okos, és ügyes, ha épp ez az eszébe jut. Ha nem, hát akkor szétszórt a végtelenségig.
És ez csak az iskola-rész. Mellette van egy csomó minden, amivel folyamatosan traktálnom kell őket, hogy okosodjanak. De néha úgy érzem, kevés vagyok, mint sünben a dauer. Még az elég jóhoz is. :)
Pedig épp nem is történt semmi, csak úgy eszembe jutott a közelgő nyílt nap kapcsán.
2013. nov. 19.
Utálom...
Néha önmagamat is meglepve tudom "utálni" a gyerekeimet. Jó, az utálat az nagyon hülye kifejezés erre, de nem találtam jobbat. Azért tettem idézőjelbe, hogy érthető legyen. Tudom, hogy értitek.....
Végtelenségig és unalomig sorolt elcsépelt mondatok hangzanak el örökké, mint valami folyamatosra állított lejátszón, hogy pl.
-kicsit halkabb legyél már
-pakold el
-mosakodj meg rendesen
-mosd meg a fogad
-nem mostál fogat
-már megint eszel?
-szappannal!!!
-állj neki a leckének
-vegyél kabátot
-ne hagyd itthon
-hozd haza
-már megint ezzel a sz...ral játszol?
-halkítsd le
-nehogy elindítsd még egyszer, mert kivágom veled együtt
-megetted?
-fejezd már be a feleselést
-ne piszkáld az öcsédet
-N E S Z Ó L J V I S S Z A!!!
De persze ők
-hangosak
-elöl hagyják (vagy bepakolják az ágy alá)
-tessék-lássék végighúzzák magukon a szappant
-elsinkófálják a fogmosást
-lebuknak, hogy elsinkófálták a fogmosást
-mindig esznek
-nem szappannal mosnak kezet
-húzzák az időt leckeírás előtt
-nem vesznek kabátot (meleg van)
-itthon hagyják
-otthagyják
-azzal a sz..ral játszanak
-nem halkítják le
-örökké ugyanazt hallgatják
-megeszik (egymásét)
-feleselnek
-egymást szekálják
-mindig az övéké az utolsó szó
Na, az ilyen esetekben gondolok arra, hogy Te jó isten, vajon hogy fogom túlélni, és egyáltalán túlélem e a következő röpke hét-nyolc évet, ami még hátravan az össznépi kamaszodásból nálunk? Utálom magam, amiért folyton morgok valamiért, és emiatt aztán velük kapcsolatban is van ez a hülye érzés.
Pedig amúgy nem is szólhatnék rájuk sok rossz szót.. Csak mégis... a mindennapok apró-cseprő idegesítő dolgai megkeserítik az egyébként jelen lévő elégedettséget és boldogságot, amit velük kapcsolatban érzek.
Kemény évek lesznek....
Végtelenségig és unalomig sorolt elcsépelt mondatok hangzanak el örökké, mint valami folyamatosra állított lejátszón, hogy pl.
-kicsit halkabb legyél már
-pakold el
-mosakodj meg rendesen
-mosd meg a fogad
-nem mostál fogat
-már megint eszel?
-szappannal!!!
-állj neki a leckének
-vegyél kabátot
-ne hagyd itthon
-hozd haza
-már megint ezzel a sz...ral játszol?
-halkítsd le
-nehogy elindítsd még egyszer, mert kivágom veled együtt
-megetted?
-fejezd már be a feleselést
-ne piszkáld az öcsédet
-N E S Z Ó L J V I S S Z A!!!
De persze ők
-hangosak
-elöl hagyják (vagy bepakolják az ágy alá)
-tessék-lássék végighúzzák magukon a szappant
-elsinkófálják a fogmosást
-lebuknak, hogy elsinkófálták a fogmosást
-mindig esznek
-nem szappannal mosnak kezet
-húzzák az időt leckeírás előtt
-nem vesznek kabátot (meleg van)
-itthon hagyják
-otthagyják
-azzal a sz..ral játszanak
-nem halkítják le
-örökké ugyanazt hallgatják
-megeszik (egymásét)
-feleselnek
-egymást szekálják
-mindig az övéké az utolsó szó
Na, az ilyen esetekben gondolok arra, hogy Te jó isten, vajon hogy fogom túlélni, és egyáltalán túlélem e a következő röpke hét-nyolc évet, ami még hátravan az össznépi kamaszodásból nálunk? Utálom magam, amiért folyton morgok valamiért, és emiatt aztán velük kapcsolatban is van ez a hülye érzés.
Pedig amúgy nem is szólhatnék rájuk sok rossz szót.. Csak mégis... a mindennapok apró-cseprő idegesítő dolgai megkeserítik az egyébként jelen lévő elégedettséget és boldogságot, amit velük kapcsolatban érzek.
Kemény évek lesznek....
2013. okt. 20.
Kedves kisgyerekes anyukák!
Hallgassatok rám.. minden pillanatot élvezzetek, és minden pillanatot használjatok ki, amíg ilyen kicsi. Még az óvodások kicsinek számítanak.. úgyhogy ne siettessétek az időt, ne járassátok őket különórákra, ne akarjátok, hogy a legjobb legyen, simán csak legyen Ő ő, Ti meg Ti. :) Kell ez, mert így alakul ki az ősszeretet után (ami már akkor létrejön, amikor először tudomást szerzünk róla, hogy úton van valaki) egy másik fajta szeretet is, ami majd segít olyankor, amikor szülőként a túlélésre kell játszani.
Egyetlen olyan nap sem volt annyira fárasztó, amikor folyamatosan csak etettem, pelenkáztam, ringattam, öltöztettem, mostam, majd aztán kezdődött az egész elölről, mint az, amikor egy kiszámíthatatlan kamasszal kell együtt élni. Ha nem lettek volna ezek az első évek, amikor olyan szoros egységben léteztünk, amire nincs is szó, bizisten én most utálnám ezt a gyereket, még ha az enyém is. Nem tett amúgy semmi kirívót, sőt.. normális pillanatokban tudom, hogy még a java hátravan, mert a következő kamaszgyerekünk sokkal keményebb dió lesz. De mégis.. a hócipőm tele van vele, hogy
- mindenre van valami válasza
-mindent jobban tud
-vihog
-dühöng
-csapkod
-tisztapattanás
-tiszta izzadtságszagú
-annyit eszik, mint egy ló
-akkora lába van, mint az apjának
-akkor ereje van, hogy megfog és arrébb tesz egy laza mozdulattal (mármint hogy engem ám)
-vagy hozzám se szól, vagy le sem lehet lőni
-a folyamatosan beszélős állapota mindig olyankor jön el, amikor nekem a legkevesebb kedvem sincs végighallgatni a mindenfélét.. Arkhimédésztől Calvin Harrisig. (de neki nem mondom ám ezt)
És akkor még azt nem is mondom, hogy mennyire fárasztó ez úgy, hogy van Ő, meg van egy kisebb és még kevésbé kamaszodó öccse, és egy végtelenül pörgős fajtájú, egyfolytában izgő-mozgó-beszélő-éneklő-táncoló-majomkodó-affektáló-lusta még kisebb öccse.
Szóval... higgyetek nekem.. addig jó, amíg kicsik. És néha, az ilyen napokon arra gondolok, hogy "miért is nem lehet hét napot dolgozni?" :D Na persze ez csak vicc (legalábbis az a rész, hogy inkább dolgoznék folyamatosan) .. imádom őket, még akkor is, amikor felrobbanok tőlük, és ahányan vannak, annyifelé tudnám őket elzavarni. :)
Egyetlen olyan nap sem volt annyira fárasztó, amikor folyamatosan csak etettem, pelenkáztam, ringattam, öltöztettem, mostam, majd aztán kezdődött az egész elölről, mint az, amikor egy kiszámíthatatlan kamasszal kell együtt élni. Ha nem lettek volna ezek az első évek, amikor olyan szoros egységben léteztünk, amire nincs is szó, bizisten én most utálnám ezt a gyereket, még ha az enyém is. Nem tett amúgy semmi kirívót, sőt.. normális pillanatokban tudom, hogy még a java hátravan, mert a következő kamaszgyerekünk sokkal keményebb dió lesz. De mégis.. a hócipőm tele van vele, hogy
- mindenre van valami válasza
-mindent jobban tud
-vihog
-dühöng
-csapkod
-tisztapattanás
-tiszta izzadtságszagú
-annyit eszik, mint egy ló
-akkora lába van, mint az apjának
-akkor ereje van, hogy megfog és arrébb tesz egy laza mozdulattal (mármint hogy engem ám)
-vagy hozzám se szól, vagy le sem lehet lőni
-a folyamatosan beszélős állapota mindig olyankor jön el, amikor nekem a legkevesebb kedvem sincs végighallgatni a mindenfélét.. Arkhimédésztől Calvin Harrisig. (de neki nem mondom ám ezt)
És akkor még azt nem is mondom, hogy mennyire fárasztó ez úgy, hogy van Ő, meg van egy kisebb és még kevésbé kamaszodó öccse, és egy végtelenül pörgős fajtájú, egyfolytában izgő-mozgó-beszélő-éneklő-táncoló-majomkodó-affektáló-lusta még kisebb öccse.
Szóval... higgyetek nekem.. addig jó, amíg kicsik. És néha, az ilyen napokon arra gondolok, hogy "miért is nem lehet hét napot dolgozni?" :D Na persze ez csak vicc (legalábbis az a rész, hogy inkább dolgoznék folyamatosan) .. imádom őket, még akkor is, amikor felrobbanok tőlük, és ahányan vannak, annyifelé tudnám őket elzavarni. :)
2013. okt. 13.
Na végre...
Most akkor ma este elégedetten hátradőlhetek (majd ha még elmosogatom azt a pár edényt, ami még ott maradt a mosogatóban), mert végre-valahára..... kimostam az összes ágyneműt. Felporszívóztam mindenhol.. a galérián is.. olyan alapossággal, hogy sírva menekültek a pókok mindenhonnan. :)
És még a fiaim is újra emberformájúak lettek, mert végre levágtam a hajukat. Igaz, ők annyira nem örülnek, mert senki nem lett "pávagyerek", ahogy azt ők szeretnék.. (még még mit nem...), de megint sikerült azzal elodázni a dolgot, hogy most akkor levágjuk, és majd mostantól megpróbáljuk úgy fazonírozni, hogy végül majd lehessen égnek állítani. Ők csak sejtik, én meg tudom, hogy ebből nem lesz semmi, mert mindenkinek éppen három forgó van a feje tetején, amitől aztán egészen komolyan képtelenség hajat pávásítani, de sebaj.. Ahogy Erik mondta ma este "a remény hal meg utoljára". Ő abban reménykedik, hogy elmúlnak a forgói, én meg abban, hogy kimegy a divatból ez az idióta frizura. :) Mondjuk az én reményem beteljesedésére nagyobb esély van szerintem. :)
Na és még ezen kívül főztem is, meg átválogattam két szatyor ruhát, és a megfelelő kupacokba rendeztem őket (már nem jó- most pont jó- majd jó lesz). Erre a válogatásra külön büszke vagyok, mert az ilyet szoktam hetekig halogatni, és kerülgetni.
A kellemesnél egy kicsit jobban elfáradtam, de ezért kárpótol az illatos ágynemű, meg az elégedettség-érzés.
És nem, nem ejtek egy szót sem az x-faktorról, már csak azért sem, hogy ne legyen igaza a sógoromnak, aki már a múlt héten mély sóhajjal vette tudomásul, hogy akkor majd most beindul a heti egy x-faktor poszt. Hát nem. :P (majd jövő héten bepótolom.. de psssszt)
És még a fiaim is újra emberformájúak lettek, mert végre levágtam a hajukat. Igaz, ők annyira nem örülnek, mert senki nem lett "pávagyerek", ahogy azt ők szeretnék.. (még még mit nem...), de megint sikerült azzal elodázni a dolgot, hogy most akkor levágjuk, és majd mostantól megpróbáljuk úgy fazonírozni, hogy végül majd lehessen égnek állítani. Ők csak sejtik, én meg tudom, hogy ebből nem lesz semmi, mert mindenkinek éppen három forgó van a feje tetején, amitől aztán egészen komolyan képtelenség hajat pávásítani, de sebaj.. Ahogy Erik mondta ma este "a remény hal meg utoljára". Ő abban reménykedik, hogy elmúlnak a forgói, én meg abban, hogy kimegy a divatból ez az idióta frizura. :) Mondjuk az én reményem beteljesedésére nagyobb esély van szerintem. :)
Na és még ezen kívül főztem is, meg átválogattam két szatyor ruhát, és a megfelelő kupacokba rendeztem őket (már nem jó- most pont jó- majd jó lesz). Erre a válogatásra külön büszke vagyok, mert az ilyet szoktam hetekig halogatni, és kerülgetni.
A kellemesnél egy kicsit jobban elfáradtam, de ezért kárpótol az illatos ágynemű, meg az elégedettség-érzés.
És nem, nem ejtek egy szót sem az x-faktorról, már csak azért sem, hogy ne legyen igaza a sógoromnak, aki már a múlt héten mély sóhajjal vette tudomásul, hogy akkor majd most beindul a heti egy x-faktor poszt. Hát nem. :P (majd jövő héten bepótolom.. de psssszt)
2013. szept. 26.
Fura....
Kicsit kifordult nálunk a világ a négy sarkából, mióta elkezdődött az idei tanév. Ó, tudom, persze, nem csak nálunk... de nálunk nem csak úgy szokványosan.
Vannak kellemes fordulatok is, és vannak meglepő, ámde cseppet sem mulatságos fordulatok is.
A meglepő, és cseppet sem mulatságos fordulatot a kiskirályfi hozza. Valahogy- nem is tudom- mintha nem is ő lenne. Az én roppant kedves és roppant barátságos kisfiam valahogy átváltozódik valakivé, aki nem ő egyébként, csak mintha pózolna. Nem sikerült megfejtenem még az egésznek az okát és egyáltalán a miértjét sem, bár tippem van.. életében először valahol egyedül maradt. Nagyon egyedül. Mindig azt gondoltam róla, hogy neki az ilyesmi nem okoz gondot, mert csomó barátja van, gyakorlatilag az egész világ a barátja... de most mégis úgy tűnik, hogy de bizony, ez most fáj.. És ha fáj, és elmondani nem tudja (egészen biztos vagyok benne, hogy ő maga ennek nincs is igazán tudatában), akkor megmutatja másképp, hátha megértjük előbb-utóbb. Érteni már kezdem.. de még nem tudok rá megoldást.. mert egyébként meg nagyon türelempróbáló az, ahogy mutatja.. egyszerűen átmegy valami agyatlan pózerbe, affektál, süketet játszik, és csak hajtja a magáét... meg sem hallgat, meg sem áll, csak akkor, amikor már késő. Akkor meg rendszerint azonnal megbán mindent, és keservesen sír, mert bánatot okozott. A tanulás.. hát.. az eszével továbbra sincs baj, mert ma délután is megoldott egy olyan sudoku feladványt, ami fölött én két hétig is ülhettem volna, de a motiváltsága hagy némi kívánnivalót maga után. Pedig dicsérjük, örülünk, segítünk.. mégis kevésnek tűnik most. De még gondolkodni fogok rajta, hogy is lehetne vele jól csinálni. :)
A kellemes fordulatot Erik hozza. Aki nemhogy szeret felsős lenni, de szabályszerűen kifordult önmagából. :) A török tanárasszisztens egyszerűen lenyűgözi, és minden második szava az volt tegnap, hogy Emru mit csinált, hogy köszönt, mit kérdezett, mit mondott. Aztán ma is meghallgattuk, hogy Emru hogy mondta, hogy jó reggelt, meg megnézhettem a facebookon is ennek az Emrunak a borítóképén az iskolai Európai nyelvek napja alkalmából készült élőképet. És látod, Anya, ez az Emru.. :) Böngészgette a kép alatt az angol nyelvű beszélgetést, jó sok mindent le is tudott fordítani. :) És Emru kérem szépen nem tudja kiolvasni hogy kutya. Mert náluk nincs ty betű. Úgyhogy azt kellett neki mondani helyette, hogy kutja. Amúgy Patrik is roppant érdekesnek találja ezt a fiatalembert, én meg érdeklődve hallgatom őket. (ja, és Emrunak iphone-ja is van)
De ezen túl.. eddig (kopp-kopp) abszolút összeszedetten működik, felírja a leckét, nem felejti el, mit kell vinni másnapra, használja a jegyzetfüzetét.. szól reggel, hogy mikorra várható délután.. ilyenek. :)
És ma... ide kérek egy kis dobpergést..... hazahozta az első hónap magatartás és szorgalom-jegyeit. Magatartás négyes, szorgalom ötös. Na ugye mondtam én? Ugye hogy tud ő így is? Olyan büszke volt rá.. ahogy azonnal a kezembe nyomta az ellenőrzőjét, amikor kijött a suliból, (mentünk értük, hátha esik) én meg őrá, amikor megláttam, hogy majdnem el is sírtam magam. Olyan sokat jelent ez.. sokkal többet egy négyesnél és egy ötösnél.
És hogy Patrik se maradjon ki.. ő eddig olyan, mint mindig. Megbízható, kiszámítható, rendes. :) Minden, ahogy eddig.. mintha nem is kamaszodna. (kopp-kopp) Néha ugyan beszól, de szigorúan csak itthon, de ezt elnézzük neki. :) És miután lecserélődött a telefonja is egy okosabbra az előzőnél, hát éppenséggel a szája is fülig ért ma. :)
Vannak kellemes fordulatok is, és vannak meglepő, ámde cseppet sem mulatságos fordulatok is.
A meglepő, és cseppet sem mulatságos fordulatot a kiskirályfi hozza. Valahogy- nem is tudom- mintha nem is ő lenne. Az én roppant kedves és roppant barátságos kisfiam valahogy átváltozódik valakivé, aki nem ő egyébként, csak mintha pózolna. Nem sikerült megfejtenem még az egésznek az okát és egyáltalán a miértjét sem, bár tippem van.. életében először valahol egyedül maradt. Nagyon egyedül. Mindig azt gondoltam róla, hogy neki az ilyesmi nem okoz gondot, mert csomó barátja van, gyakorlatilag az egész világ a barátja... de most mégis úgy tűnik, hogy de bizony, ez most fáj.. És ha fáj, és elmondani nem tudja (egészen biztos vagyok benne, hogy ő maga ennek nincs is igazán tudatában), akkor megmutatja másképp, hátha megértjük előbb-utóbb. Érteni már kezdem.. de még nem tudok rá megoldást.. mert egyébként meg nagyon türelempróbáló az, ahogy mutatja.. egyszerűen átmegy valami agyatlan pózerbe, affektál, süketet játszik, és csak hajtja a magáét... meg sem hallgat, meg sem áll, csak akkor, amikor már késő. Akkor meg rendszerint azonnal megbán mindent, és keservesen sír, mert bánatot okozott. A tanulás.. hát.. az eszével továbbra sincs baj, mert ma délután is megoldott egy olyan sudoku feladványt, ami fölött én két hétig is ülhettem volna, de a motiváltsága hagy némi kívánnivalót maga után. Pedig dicsérjük, örülünk, segítünk.. mégis kevésnek tűnik most. De még gondolkodni fogok rajta, hogy is lehetne vele jól csinálni. :)
A kellemes fordulatot Erik hozza. Aki nemhogy szeret felsős lenni, de szabályszerűen kifordult önmagából. :) A török tanárasszisztens egyszerűen lenyűgözi, és minden második szava az volt tegnap, hogy Emru mit csinált, hogy köszönt, mit kérdezett, mit mondott. Aztán ma is meghallgattuk, hogy Emru hogy mondta, hogy jó reggelt, meg megnézhettem a facebookon is ennek az Emrunak a borítóképén az iskolai Európai nyelvek napja alkalmából készült élőképet. És látod, Anya, ez az Emru.. :) Böngészgette a kép alatt az angol nyelvű beszélgetést, jó sok mindent le is tudott fordítani. :) És Emru kérem szépen nem tudja kiolvasni hogy kutya. Mert náluk nincs ty betű. Úgyhogy azt kellett neki mondani helyette, hogy kutja. Amúgy Patrik is roppant érdekesnek találja ezt a fiatalembert, én meg érdeklődve hallgatom őket. (ja, és Emrunak iphone-ja is van)
De ezen túl.. eddig (kopp-kopp) abszolút összeszedetten működik, felírja a leckét, nem felejti el, mit kell vinni másnapra, használja a jegyzetfüzetét.. szól reggel, hogy mikorra várható délután.. ilyenek. :)
És ma... ide kérek egy kis dobpergést..... hazahozta az első hónap magatartás és szorgalom-jegyeit. Magatartás négyes, szorgalom ötös. Na ugye mondtam én? Ugye hogy tud ő így is? Olyan büszke volt rá.. ahogy azonnal a kezembe nyomta az ellenőrzőjét, amikor kijött a suliból, (mentünk értük, hátha esik) én meg őrá, amikor megláttam, hogy majdnem el is sírtam magam. Olyan sokat jelent ez.. sokkal többet egy négyesnél és egy ötösnél.
És hogy Patrik se maradjon ki.. ő eddig olyan, mint mindig. Megbízható, kiszámítható, rendes. :) Minden, ahogy eddig.. mintha nem is kamaszodna. (kopp-kopp) Néha ugyan beszól, de szigorúan csak itthon, de ezt elnézzük neki. :) És miután lecserélődött a telefonja is egy okosabbra az előzőnél, hát éppenséggel a szája is fülig ért ma. :)
2013. szept. 16.
Ez is megvolt
Micsoda érdekes dolgokat produkál az élet. Még mindig csak tátom a számat azon, hogy Erik mennyire jól érzi magát így, felső tagozatosként, bár elkiabálni nem akarnám. Meg még ugye majd csak ezután derül ki, hogy képes e tényleg egyedül felkészülni.. lassan kezdődnek az élesebb helyzetek, amikor majd lesz felelés, meg röpdolgozat, meg ilyenek. :) De reméljük, hogy minden akadályt jól vesz majd. (bár éppen a tanárok figyelmeztettek arra bennünket a szülői értekezleten, hogy az első negyedévben visszaesés várható önmagukhoz képest) Meglátjuk.
Aztán ma, életükben először nélkülem voltak a bőrgyógyászaton. Én voltam a balfék, mert amikor időpontot kértem, nem gondoltam bele, hogy akkor épp délutános leszek. Anyámat ugyan megkértem, hogy kísérje el őket, de végül úgy alakult, hogy először egyedül mentek be (ott volt anyám, csak épp innivalót kajtatott Patriknak, aki az iskolából egyenesen oda érkezett). Persze, bement utánuk, de azért boldogultak volna ám nélküle is. Szépen el is mondták, kinek mit írtak fel, mit hogy kell kenni, és hogy hiányolt engem a doki. Naná, neki is fura lehetett, hogy nem vagyok ott. :)
Mindig olyan jön, ami még nem volt. De minden ilyen jól jön, mert amikor túl vagyunk rajta, akkor kihúzhatjuk magunkat, hogy na lám, ezt is megoldottuk. :)
Aztán ma, életükben először nélkülem voltak a bőrgyógyászaton. Én voltam a balfék, mert amikor időpontot kértem, nem gondoltam bele, hogy akkor épp délutános leszek. Anyámat ugyan megkértem, hogy kísérje el őket, de végül úgy alakult, hogy először egyedül mentek be (ott volt anyám, csak épp innivalót kajtatott Patriknak, aki az iskolából egyenesen oda érkezett). Persze, bement utánuk, de azért boldogultak volna ám nélküle is. Szépen el is mondták, kinek mit írtak fel, mit hogy kell kenni, és hogy hiányolt engem a doki. Naná, neki is fura lehetett, hogy nem vagyok ott. :)
Mindig olyan jön, ami még nem volt. De minden ilyen jól jön, mert amikor túl vagyunk rajta, akkor kihúzhatjuk magunkat, hogy na lám, ezt is megoldottuk. :)
2013. szept. 2.
Kifúj
Túl vagyunk az első napon. Ami keménynek indult. Mert Erik az utolsó pillanatban mégis nagyon elbátortalanodott, és végül az iskola előtt úgy döntött, hogy ugyan kísérjem már be, mert "hogy menjen be ennyi cucc-cal" (megjegyzem: egyetlen doboz volt nála, a rajzdoboz) Itt én már tudtam, hogy honnan fúj a szél... úgyhogy bekísértem. De nem jutottunk el az osztályáig, mert még korán volt. Egy osztálytárs anyukája mondta, hogy majd háromnegyed nyolckor lesz "eligazítás". Addig nem tudtam várni, mert Roli még várta, hogy ő is eljusson a saját helyére, így el kellett köszönnünk. Kaptam egy forró szájú puszit, és még jobban aggódtam ettől, mint eddig. Erik az a gyerekünk, akinek azonnal tűzforró lesz a szája, ha fél, vagy bizonytalan. (lázas is tud lenni ilyen helyzetekben) Emlékeztettem magam, hogy halló, ez a gyerek ötödikes, itt kell hagynod, boldogul.. Azért a gombóc a torkomban jött velem.
Roli úgy ment be az iskolába, és kaptatott fel a másodikra a termébe, mintha egyetlen nap sem telt volna el iskola nélkül. Őt bezzeg cseppet sem izgatta, hogy mi lesz vele, vagy zavarta, hogy el kell köszönnünk, azonnal belevetette magát a társadalmi élet közepébe. Azért még elkaptam, és a szájába rágtam jó alaposan, hogy ki és mikor megy érte az iskolához, és hogy SEMMIKÉPP nem mehet haza senki mással.
Aztán elmentem vásárolni még. De egy percre nem hagyott békén Erik arca, amikor elköszöntünk. Annyira aggódtam, hogy a gyomrom is egy csomóban volt.
Itthon is ültem csak, és mint amikor elsős lett a gyerekem, úgy éreztem magam. Néha kibuggyant a könnyem, ahogy eszembe jutott, hogy vajon majd milyen élményekkel érnek haza. Aztán eszembe jutott, hogy én nem is leszek akkor már itthon, mikor hazaérnek. Este találkozunk még, de nem láthatom az első pillantást, amivel hazajön, és nem fogom tudni abban a pillanatban, hogy jó volt, vagy nem volt jó.
Még odabent is ezen morfondíroztam a munkaidő első fél órájában, és alig tudtam visszafogni magam, hogy ne próbáljam őket felhívni most azonnal.
Arról, hogy nincs baj, már értesültem háromkor. :)
Aztán most este, meggyőződhettem arról is, hogy minden jó volt. :)
Mindenkivel minden rendben... Erik is jól érezte magát, megkapta a tankönyveket, az apja be is csomagolta (örök hálám fogja üldözni). Leírta az órarendet, ahogy megbeszéltük, és felírt mindent, amit megbeszéltünk.
A matekot ugyanaz a tanár fogja neki tanítani, aki Patriknak (és aki nekem is valaha).. azt hiszem, kinevezhetjük lassan családi matek tanárnak. Az emelt csoportba került. Kétszer lesz hat órája, ha jól emékszem, de ebben nem vagyok biztos.
Patriknak minden nap hat órája lesz. Ő az emelt emelt (nem elírás) matek csoportban van az idén, és magyarból is így járt. Ettől a tanévtől kezdve még a nívós csoportot is kettéosztották, úgy tűnik, tényleg van esze, ha ide került.. (csak néha megy el neki, de ezt még elnézzük)
Roli meg erről a részről nem sokat mesélt. Annyit mondott, sokat játszottak kint, és hogy a tankönyveket majd pénteken hozzák csak haza. :)
Részemről megkönnyebbülés, hogy így alakult végül.. és remélem, ez még csak a kezdet, és minden nappal csak még jobb lesz. :)
Roli úgy ment be az iskolába, és kaptatott fel a másodikra a termébe, mintha egyetlen nap sem telt volna el iskola nélkül. Őt bezzeg cseppet sem izgatta, hogy mi lesz vele, vagy zavarta, hogy el kell köszönnünk, azonnal belevetette magát a társadalmi élet közepébe. Azért még elkaptam, és a szájába rágtam jó alaposan, hogy ki és mikor megy érte az iskolához, és hogy SEMMIKÉPP nem mehet haza senki mással.
Aztán elmentem vásárolni még. De egy percre nem hagyott békén Erik arca, amikor elköszöntünk. Annyira aggódtam, hogy a gyomrom is egy csomóban volt.
Itthon is ültem csak, és mint amikor elsős lett a gyerekem, úgy éreztem magam. Néha kibuggyant a könnyem, ahogy eszembe jutott, hogy vajon majd milyen élményekkel érnek haza. Aztán eszembe jutott, hogy én nem is leszek akkor már itthon, mikor hazaérnek. Este találkozunk még, de nem láthatom az első pillantást, amivel hazajön, és nem fogom tudni abban a pillanatban, hogy jó volt, vagy nem volt jó.
Még odabent is ezen morfondíroztam a munkaidő első fél órájában, és alig tudtam visszafogni magam, hogy ne próbáljam őket felhívni most azonnal.
Arról, hogy nincs baj, már értesültem háromkor. :)
Aztán most este, meggyőződhettem arról is, hogy minden jó volt. :)
Mindenkivel minden rendben... Erik is jól érezte magát, megkapta a tankönyveket, az apja be is csomagolta (örök hálám fogja üldözni). Leírta az órarendet, ahogy megbeszéltük, és felírt mindent, amit megbeszéltünk.
A matekot ugyanaz a tanár fogja neki tanítani, aki Patriknak (és aki nekem is valaha).. azt hiszem, kinevezhetjük lassan családi matek tanárnak. Az emelt csoportba került. Kétszer lesz hat órája, ha jól emékszem, de ebben nem vagyok biztos.
Patriknak minden nap hat órája lesz. Ő az emelt emelt (nem elírás) matek csoportban van az idén, és magyarból is így járt. Ettől a tanévtől kezdve még a nívós csoportot is kettéosztották, úgy tűnik, tényleg van esze, ha ide került.. (csak néha megy el neki, de ezt még elnézzük)
Roli meg erről a részről nem sokat mesélt. Annyit mondott, sokat játszottak kint, és hogy a tankönyveket majd pénteken hozzák csak haza. :)
Részemről megkönnyebbülés, hogy így alakult végül.. és remélem, ez még csak a kezdet, és minden nappal csak még jobb lesz. :)
2013. aug. 18.
Uppsz
Most néztem rá az órára, és hirtelen pánikba is estem, hogy húúúha, nekem mindjárt kelnem kell. Négy harminckor egészen biztosan zenélni fog a fülem mellett.. és rögtön utána érkezik majd Balázs is, hogy keljek, mert menni kell. Ő már akkor útra készen fog állni, és épp csak annyit vár majd, hogy én kimásszak az ágyból, és lejöjjek a galériáról, már megy is. Rutinos azért, mert sejti, ha nem jövök le, simán továbbalszom. :D Amúgy tényleg.. egy pillanat alatt megfordulnék a másik felemre, birtokba venném az Ő kispárnáját, és máris aludnék tovább. Na mindegy.. így lesz ez a reggel, én már most borítékolom, hogy kicsit morcos is leszek, mert majd megint keveset fogok aludni, és amúgy is..
DE! Egyet megyek, egyet nem, aztán egyet megint megyek, és négyet nem. Egészen jó kis hét lesz. :)
Ma pedig.. hát majdnem kipihentem az előző napokat, de csak majdnem... Ami nem baj, mert ha túlságosan kipihent lennék, akkor el is lustultam volna nagyon. Így meg azért este kilencre mégiscsak be volt festve a hajam is, meg el is lett mosogatva, meg még fel is mostam. Apropó, felmosás.. mindenkinél úgy van az, hogy a felmosás pontosan egy órán keresztül bír látszani? Vagy csak nálunk van ez így, hogy kétszer végigmennek a konyhán, és kész, vége a szép, csillogósra felmosott kőnek? Bár.. gondoltam már arra is, hogy minek is kellett nekünk szép, fehér színű kő? Hogy jól meglátsszon rajta minden és aztán halálra idegesítsen, és nekiálljak felmosni. :D
Ja, és valahova eltűnt rólam majdnem négy kiló az elmúlt három hétben. Nem tudom honnan és hogyan, mert naná, hogy az úszógumim maradt. Bár, valamivel talán kisebb, mert a nadrágjaim határozottan sokkal lötyögősebbek lettek. Ami csak egy-kettőnél baj, mert azokat amúgy is övvel kellett hordanom. Nem bánom ám, csak csodálkozom rajta, mert ettem azért... Bár.. most, hogy belegondolok, kb. ennyi ideje nem lehet kapni a kedvenc nutellás croissant-omat. Szóval lehet, hogy csak ennyi az egész.. hogy azt nem kell enni. :)
A fiaim amúgy továbbra is roppant fárasztóak, ámde roppant jófejek is. Ha nem ígértem volna meg, hogy nem mutatom meg, akkor megmutatnám, ahogy ma a két kisebb négykezesben panírozott, de megígértem, hogy AZT a képet sehova nem töltöm fel. Nem tudom mi bajuk vele, de hát ígéret szép szó... A nagy meg, aki jajj már megint nőtt, és úristen, akkora keze van, mint az apjának... na Ő meg ma csinált magának valami saját böngészőt. Mondtam, hogy jól van, fiam.. Mit is mondhatnék? Innen lesz szép majd nézni, hogy végül mi is lesz belőle. Mondjuk ezt a részt eddig is élveztem. Határozottan körvonalazódni látszik egyébként, hogy ez az informatikai pálya lesz az ő asztala. A háttérben molyolós fajta, mert azt bírja csak. Keres, kutat, utánaolvas, és megcsinálja. Egyébként meg ők hárman megdöntik azt az elméletet, miszerint a lányok/nők sokat beszélnek. Nem igaz. Szóhoz sem nagyon jutok mellettük.
És még akkor azt el sem meséltem, hogy milyen kis lüke vagyok.. mert a héten én már megint szerelmes lettem. A saját férjembe. Még ilyet.. hogy húsz év után újra és újra.. :) Ne is kérdezzétek, mert úgysem tudom elmagyarázni, vagy megmagyarázni, egyszerűen csak jött.. :) (ebben mondjuk az a rész tök jó, hogy már megint kis csitrinek érzem magam, pedig hol van az már..)
DE! Egyet megyek, egyet nem, aztán egyet megint megyek, és négyet nem. Egészen jó kis hét lesz. :)
Ma pedig.. hát majdnem kipihentem az előző napokat, de csak majdnem... Ami nem baj, mert ha túlságosan kipihent lennék, akkor el is lustultam volna nagyon. Így meg azért este kilencre mégiscsak be volt festve a hajam is, meg el is lett mosogatva, meg még fel is mostam. Apropó, felmosás.. mindenkinél úgy van az, hogy a felmosás pontosan egy órán keresztül bír látszani? Vagy csak nálunk van ez így, hogy kétszer végigmennek a konyhán, és kész, vége a szép, csillogósra felmosott kőnek? Bár.. gondoltam már arra is, hogy minek is kellett nekünk szép, fehér színű kő? Hogy jól meglátsszon rajta minden és aztán halálra idegesítsen, és nekiálljak felmosni. :D
Ja, és valahova eltűnt rólam majdnem négy kiló az elmúlt három hétben. Nem tudom honnan és hogyan, mert naná, hogy az úszógumim maradt. Bár, valamivel talán kisebb, mert a nadrágjaim határozottan sokkal lötyögősebbek lettek. Ami csak egy-kettőnél baj, mert azokat amúgy is övvel kellett hordanom. Nem bánom ám, csak csodálkozom rajta, mert ettem azért... Bár.. most, hogy belegondolok, kb. ennyi ideje nem lehet kapni a kedvenc nutellás croissant-omat. Szóval lehet, hogy csak ennyi az egész.. hogy azt nem kell enni. :)
A fiaim amúgy továbbra is roppant fárasztóak, ámde roppant jófejek is. Ha nem ígértem volna meg, hogy nem mutatom meg, akkor megmutatnám, ahogy ma a két kisebb négykezesben panírozott, de megígértem, hogy AZT a képet sehova nem töltöm fel. Nem tudom mi bajuk vele, de hát ígéret szép szó... A nagy meg, aki jajj már megint nőtt, és úristen, akkora keze van, mint az apjának... na Ő meg ma csinált magának valami saját böngészőt. Mondtam, hogy jól van, fiam.. Mit is mondhatnék? Innen lesz szép majd nézni, hogy végül mi is lesz belőle. Mondjuk ezt a részt eddig is élveztem. Határozottan körvonalazódni látszik egyébként, hogy ez az informatikai pálya lesz az ő asztala. A háttérben molyolós fajta, mert azt bírja csak. Keres, kutat, utánaolvas, és megcsinálja. Egyébként meg ők hárman megdöntik azt az elméletet, miszerint a lányok/nők sokat beszélnek. Nem igaz. Szóhoz sem nagyon jutok mellettük.
És még akkor azt el sem meséltem, hogy milyen kis lüke vagyok.. mert a héten én már megint szerelmes lettem. A saját férjembe. Még ilyet.. hogy húsz év után újra és újra.. :) Ne is kérdezzétek, mert úgysem tudom elmagyarázni, vagy megmagyarázni, egyszerűen csak jött.. :) (ebben mondjuk az a rész tök jó, hogy már megint kis csitrinek érzem magam, pedig hol van az már..)
2013. aug. 1.
Változás
Ha valaha venném a fáradtságot, és visszaolvasnám ezt a több, mint ezernégyszáz bejegyzést, ami ide íródott az évek során, valószínűleg levonnám azt a tanulságot, hogy jó sokat változtam az évek alatt. Még mindig nem mondanám magam kiforrott egyéniségnek, és véleményem szerint nincs is ilyen, mert mindenki változik, alakul a körülményei hatására. Ki hogyan, az mindegy szerintem.
De ahogyan a jó pap, úgy mi mindannyian is holtunkig tanulunk. Az egész élet egy nagy-nagy tanulás, sosem hagyjuk abba, mert mindig van mit tanulni. Magunkról, másokról, dolgokról, akármiről. Vannak olyan témák, amik időről időre itt vannak bennem, mégsem írok róla, mert nem tudom jól elmondani. Gondolatfoszlányok, amik úgy keletkeznek, hogy járok-kelek a világban, beszélgetek emberekkel, dolgozom, vásárolok, blogokat olvasok, facebook-bejegyzéseket lájkolok (vagy nem). Tudom, hogy az évek alatt sokat szelídültem, és még talán annál is egy fokkal elfogadóbb vagy megalkuvóbb lettem, mint valaha voltam.
Van egy megdönthetetlen meggyőződésem (és egyszer erre még lehet, hogy ráfaragok), miszerint mindenki jó a maga módján. Néha még elkövetem azt a hibát, hogy bírálok másokat, mert én másképp csinálnám, mint ő. Van nálam is olyan, akiket nem szeretek igazán. Sőt, ha képes lennék haragudni hosszan, és tartósan, lenne pár ember, akit talán utálnék is. De ez az utálkozás elég távol áll tőlem. Épp ezért, mert van ez a megdönthetetlen meggyőződésem, senkit nem próbálok meg megváltoztatni. Nekem nem baj, ha el van hízva, ha ő jóban van magával. Nekem az sem baj, ha láncdohányos, ha neki így jó. Nekem az sem baj, ha valaki folyamatosan csak a negatív dolgokat sorolja, és folyton beteg is. Ez mind másnak az ügye, gondja, baja, vagy akár öröme. Nekem nem kell senkit megmentenem, csak és kizárólag saját magamat. És vagyok annyira nagyarcú, hogy azt mondjam, ha saját magamat megmentem, akkor már a világért is tettem valamit, mert nélkülem milyen szegény lenne már. :)
Igazából ez az egész annak kapcsán munkálkodik bennem, ami a városunkban hetek óta zajlik. Menekültáradat van nálunk, a befogadó állomáson nemhogy sokan vannak, hanem rengetegen. A városban sétálnak naphosszat, megtalálhatók az összes bevásárlóhelyen, a parkban. Interneteznek a free wifi-s területeken, az okostelefonjaikon, meg a tabletjeiken. Na, van közfelháborodás rendesen. Merthogy ők a mi pénzünkön, a mi városunkban, meg még ennél is durvábbak. Én részemről már sajnálom őket. Itt vannak egy tök idegen országban, ahol alig valakivel tudnak kommunikálni, és még mindenhonnan kapják a csúnya nézéseket is. Emberek ők is, ráadásul egészen biztosan nem egyszerű sorssal rendelkező emberek, akik egy jobb, nyugodtabb élet reményében adtak fel mindent valahol, ami a szülőhelyük és az otthonuk volt. Nehéz lehet. Én azzal is tisztában vagyok, hogy az ellátásukat honnan kapják, de a felháborodott köznek úgysem lehetne ezt elmagyarázni.
Erre nem vagyok túl büszke, de az én fiaim is beálltak a sorba, és lépten-nyomon megjegyzéseket tettek, amerre csak mentünk. Mígnem aztán Erik valamelyik nap szóba elegyedett az egyikkel, és csupa pozitív élménnyel tért haza, mert az ő angol tudásával is boldogultak egymással. Tegnap Patrikkal is történt egy ilyen, hozzá focizni állt be (a mára már azt is tudjuk) a húsz éves Salam, aki Eritriából érkezett, és megdicsérte Patrik angol tudását, és megbeszéltek egy jó pár dolgot. Ma már kifejezetten várták, hogy találkozzanak, és beszélgethessenek vele. Úgyhogy szépen lassan megváltozik bennük az a vélemény, amit a közös tudat diktált beléjük, és én ennek nagyon örülök.
Amúgy meg ennyi lenne az egész szerintem. Beszélgetni egy kicsit, és máris jobb hely lenne ez a világ.
Bár.. nekem így is jó. De hátha másnak nem. :) Neki tehetünk még ezzel jót..
Az első munkanapomat letudtam az új munkakörömben. Fura volt, de jobb volt, mint vártam. :) És innentől meg már még fura sem lesz. Tisztajó.
De ahogyan a jó pap, úgy mi mindannyian is holtunkig tanulunk. Az egész élet egy nagy-nagy tanulás, sosem hagyjuk abba, mert mindig van mit tanulni. Magunkról, másokról, dolgokról, akármiről. Vannak olyan témák, amik időről időre itt vannak bennem, mégsem írok róla, mert nem tudom jól elmondani. Gondolatfoszlányok, amik úgy keletkeznek, hogy járok-kelek a világban, beszélgetek emberekkel, dolgozom, vásárolok, blogokat olvasok, facebook-bejegyzéseket lájkolok (vagy nem). Tudom, hogy az évek alatt sokat szelídültem, és még talán annál is egy fokkal elfogadóbb vagy megalkuvóbb lettem, mint valaha voltam.
Van egy megdönthetetlen meggyőződésem (és egyszer erre még lehet, hogy ráfaragok), miszerint mindenki jó a maga módján. Néha még elkövetem azt a hibát, hogy bírálok másokat, mert én másképp csinálnám, mint ő. Van nálam is olyan, akiket nem szeretek igazán. Sőt, ha képes lennék haragudni hosszan, és tartósan, lenne pár ember, akit talán utálnék is. De ez az utálkozás elég távol áll tőlem. Épp ezért, mert van ez a megdönthetetlen meggyőződésem, senkit nem próbálok meg megváltoztatni. Nekem nem baj, ha el van hízva, ha ő jóban van magával. Nekem az sem baj, ha láncdohányos, ha neki így jó. Nekem az sem baj, ha valaki folyamatosan csak a negatív dolgokat sorolja, és folyton beteg is. Ez mind másnak az ügye, gondja, baja, vagy akár öröme. Nekem nem kell senkit megmentenem, csak és kizárólag saját magamat. És vagyok annyira nagyarcú, hogy azt mondjam, ha saját magamat megmentem, akkor már a világért is tettem valamit, mert nélkülem milyen szegény lenne már. :)
Igazából ez az egész annak kapcsán munkálkodik bennem, ami a városunkban hetek óta zajlik. Menekültáradat van nálunk, a befogadó állomáson nemhogy sokan vannak, hanem rengetegen. A városban sétálnak naphosszat, megtalálhatók az összes bevásárlóhelyen, a parkban. Interneteznek a free wifi-s területeken, az okostelefonjaikon, meg a tabletjeiken. Na, van közfelháborodás rendesen. Merthogy ők a mi pénzünkön, a mi városunkban, meg még ennél is durvábbak. Én részemről már sajnálom őket. Itt vannak egy tök idegen országban, ahol alig valakivel tudnak kommunikálni, és még mindenhonnan kapják a csúnya nézéseket is. Emberek ők is, ráadásul egészen biztosan nem egyszerű sorssal rendelkező emberek, akik egy jobb, nyugodtabb élet reményében adtak fel mindent valahol, ami a szülőhelyük és az otthonuk volt. Nehéz lehet. Én azzal is tisztában vagyok, hogy az ellátásukat honnan kapják, de a felháborodott köznek úgysem lehetne ezt elmagyarázni.
Erre nem vagyok túl büszke, de az én fiaim is beálltak a sorba, és lépten-nyomon megjegyzéseket tettek, amerre csak mentünk. Mígnem aztán Erik valamelyik nap szóba elegyedett az egyikkel, és csupa pozitív élménnyel tért haza, mert az ő angol tudásával is boldogultak egymással. Tegnap Patrikkal is történt egy ilyen, hozzá focizni állt be (a mára már azt is tudjuk) a húsz éves Salam, aki Eritriából érkezett, és megdicsérte Patrik angol tudását, és megbeszéltek egy jó pár dolgot. Ma már kifejezetten várták, hogy találkozzanak, és beszélgethessenek vele. Úgyhogy szépen lassan megváltozik bennük az a vélemény, amit a közös tudat diktált beléjük, és én ennek nagyon örülök.
Amúgy meg ennyi lenne az egész szerintem. Beszélgetni egy kicsit, és máris jobb hely lenne ez a világ.
Bár.. nekem így is jó. De hátha másnak nem. :) Neki tehetünk még ezzel jót..
Az első munkanapomat letudtam az új munkakörömben. Fura volt, de jobb volt, mint vártam. :) És innentől meg már még fura sem lesz. Tisztajó.
2013. júl. 28.
Nálunk a nyári szünet
Arról fogalmam sincs, hogy írtam e erről már valaha is, vagy mindig csak fejben maradt a gondolatsor, de az biztos, hogy minden nyári szünetben felmerül bennem, hogy vajon jó ez, hogy az én gyerekeim tényleg pihennek és lazulnak egész nyáron?
A környezetünkben szinte minden családban megy legalább az egyik gyerek valamilyen táborba, kézműves-tábor,sporttábor, mesetábor, ilyen-olyan tábor, a mieink nem. Ennek több oka is van. Egyrészt irtózatosan soknak találom az árakat, irreálisnak gondolom még akkor is, ha értem én, hogy miből tevődik össze. Arról nem beszélve, hogy nálunk minden hárommal szorzódik. Ami úgy kb. azt jelentené, hogy egy-egy táboros hétre elmenne a havi fizetésem. És még akkor abba bele sem gondoltam, hogy hány olyan napközis tábor van, ami ugyan lényeges olcsóbb, ámde az odajutást is meg kell oldani, meg a hazajutást is. Ami nálunk elég furán kivitelezhető lenne.
Másrészt a gyerekeink nem vágynak ilyenekre. Nem tudom, hogy pusztán csak azért nem, mert nem ismerik, vagy akár csak simán lusta disznók, és tudják, hogy egy ilyen táborban napirend van, meg feladatok, meg mindenféle szabály.
Harmadrészt én egészen komolyan gondolom azt, hogy a nyári szünet pihenésre van. Pihenni pedig szerintem úgy lehet, ha hagyjuk őket azt csinálni, ami jólesik nekik, addig aludni, amíg csak maguktól nem ébrednek, fagyit enni reggelire, vagy vacsorára, akár tévét nézni fél napot is, vagy focizni ugyanennyit. Azt tapasztalom, hogy mindenfélét csinálnak, igaz, sokat számítógépeznek (főleg ebben a melegben), de mennek biciklizni, focizni, segítenek. Mindent hárman. És ez a két nagyot dícséri, hogy a kicsit nem hagyják ki semmiből, pedig tudom, hogy sokszor teher nekik, főleg, ha biciklizni vagy focizni mennek. Ennek ellenére kérni sem kell nekem, ha Roli menni akar velük, hát mehet.
Igazából azt sem bánnám ám, ha egész évben így lenne. Tanulhatnának skype-on tőlem nyugodtan. Nagyban megkönnyítené az életünket... mondjuk legalább annyira meg is nehezítené, de abba most ne menjünk bele.
Na és nálatok? Táboroznak?
A környezetünkben szinte minden családban megy legalább az egyik gyerek valamilyen táborba, kézműves-tábor,sporttábor, mesetábor, ilyen-olyan tábor, a mieink nem. Ennek több oka is van. Egyrészt irtózatosan soknak találom az árakat, irreálisnak gondolom még akkor is, ha értem én, hogy miből tevődik össze. Arról nem beszélve, hogy nálunk minden hárommal szorzódik. Ami úgy kb. azt jelentené, hogy egy-egy táboros hétre elmenne a havi fizetésem. És még akkor abba bele sem gondoltam, hogy hány olyan napközis tábor van, ami ugyan lényeges olcsóbb, ámde az odajutást is meg kell oldani, meg a hazajutást is. Ami nálunk elég furán kivitelezhető lenne.
Másrészt a gyerekeink nem vágynak ilyenekre. Nem tudom, hogy pusztán csak azért nem, mert nem ismerik, vagy akár csak simán lusta disznók, és tudják, hogy egy ilyen táborban napirend van, meg feladatok, meg mindenféle szabály.
Harmadrészt én egészen komolyan gondolom azt, hogy a nyári szünet pihenésre van. Pihenni pedig szerintem úgy lehet, ha hagyjuk őket azt csinálni, ami jólesik nekik, addig aludni, amíg csak maguktól nem ébrednek, fagyit enni reggelire, vagy vacsorára, akár tévét nézni fél napot is, vagy focizni ugyanennyit. Azt tapasztalom, hogy mindenfélét csinálnak, igaz, sokat számítógépeznek (főleg ebben a melegben), de mennek biciklizni, focizni, segítenek. Mindent hárman. És ez a két nagyot dícséri, hogy a kicsit nem hagyják ki semmiből, pedig tudom, hogy sokszor teher nekik, főleg, ha biciklizni vagy focizni mennek. Ennek ellenére kérni sem kell nekem, ha Roli menni akar velük, hát mehet.
Igazából azt sem bánnám ám, ha egész évben így lenne. Tanulhatnának skype-on tőlem nyugodtan. Nagyban megkönnyítené az életünket... mondjuk legalább annyira meg is nehezítené, de abba most ne menjünk bele.
Na és nálatok? Táboroznak?
2013. júl. 9.
Van képem hozzá
Egyszer említettem már, úgy ezer évvel ezelőtt, hogy majd megbánjátok még, hogy az én okos telefonom nem csak okos, hanem szép képeket is tud. Sőt, ilyenből (mármint okosból és jól fotózóból) rögtön három is előfordul a mi házunk tájékán. Én már akkor tudtam, hogy ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy majd kevesebbet beszélek, mint amennyi fényképet mutatok. Mint pl. most.
Bár.. lehet, hogy jobban szeretitek, ha nem beszélek annyit. :D És a végére hagytam egy bónusz (kicsit csúnya) képet. A könyökömről kötés nélkül. Elárulom.. fáj. Nem kicsit. De kibírom, kibírom... és még akárhányszor lenyúznám cserébe azért, ha itt lakhatnék az év egészében. :)
 |
| Szerény, de azért boldog mosoly |
 |
| Na jó, azért Neked mosolygok... |
 |
| Nagyon komoly. Nagyon menő. |
 |
| Giccs... de nem lehet vele betelni |
 |
| Mondom... lehetetlen abbahagyni..(a fotózást is) |
 |
| Mindjárt lemegy... |
 |
| Na, ez a nem semmi.. mojito, Aranyhíd, naplemete, Balaton... |
 |
| Nagyot koppant akkor.... |
2013. júl. 4.
Mindenféle
Jelen pillanatban nehéz lenne rózsaszín ködös álmokról írnom, meg csupa hepiszánsájn dologról mesélnem, mert az én három fiam elég rendesen próbára tette az idegeimet ma este. Ó, semmi különleges nem történt (még pont az hiányzott volna), csak hozták a formájukat. És ez mostanában úgy néz ki, hogy Patrik a tegnap is emlegetett angol humorával beszólogat, vagy simán csak tesz egy-egy megjegyzést, Erik mindenbe belekotyog, és amúgy meg próbálja utánozni a bátyját, Roli meg vagy énekel valami épp aktuális rap-slágert, vagy annak a paródiáját. Mindhárman komoly hangerővel rendelkeznek külön-külön is, így együtt meg aztán fenomenális az élmény. Amúgy amikor nem idegesít mindez halálra, akkor én magam is jókat röhögök rajta, de ma épp a halálra idegesítős hangulatomban voltam. Így jártam. Mert ez őket a legkevésbé sem zavarta.
Én meg arról álmodoztam, hogy milyen jó is volt, amikor még naphosszat garázst építettünk építőkockából, meg állathangokat utánoztunk a mesekönyvet lapozgatva. Sőt, most épp azt is visszasírom egy kicsit, amikor egy órán keresztül kellett sétálgatni ahhoz a babakocsival, hogy esetleg egy fél órát aludjon.
Jó, hát az idő mindent megszépít, tudom én. Majd tíz év múlva biztos nosztalgiával fogok visszagondolni erre is, amikor még ilyesmiket csináltak, mert mondjuk legalább a közelemben voltak, és nem ki tudja hol valakivel.
Bár Erikről már tudjuk, mert ma elárulta, hogy ő először megtanul nagyon jól angolul, aztán kimegy Svájcba (nem érdekli, hogy ott elsősorban németül beszélnek), és lesz egy hajója is (Svájcban.. :D :D), meg egy csomó pénze, és azért majd visszajön ide is. Nem tervezi, hogy megnősül, pedig ma ráléptem a sarkára, ami ugye azt jelenti, hogy megérem az esküvőjét. Én remélem, hogy nekem lesz igazam, és nem marad egyedül. A többivel meg csak megbarátkoznék. (nehezen.. )
Az pedig több, mint döbbenet, és elkeserítő, hogy mennyire kevesen vannak a Balatonon. Nem csak a strandok jó szellősek, de akármerre megyünk, mindenhol zárva vannak a vendéglátó egységek, kint van a kiadó-eladó tábla. Lépten-nyomon üresek a nyaralók, sehol nincs tömeg, vagy sorban állás. Persze, tudom, hogy nagyon kevesen jutnak el nyaralni, azt is tudom, hogy egy csomóan inkább Horvátországba mennek (mert állítólag ugyanennyiből meg lehet úszni) csak fura. Ha ez így megy tovább, alig tizenöt év múlva üres lesz a Balatonpart? Csaknem..
Én meg arról álmodoztam, hogy milyen jó is volt, amikor még naphosszat garázst építettünk építőkockából, meg állathangokat utánoztunk a mesekönyvet lapozgatva. Sőt, most épp azt is visszasírom egy kicsit, amikor egy órán keresztül kellett sétálgatni ahhoz a babakocsival, hogy esetleg egy fél órát aludjon.
Jó, hát az idő mindent megszépít, tudom én. Majd tíz év múlva biztos nosztalgiával fogok visszagondolni erre is, amikor még ilyesmiket csináltak, mert mondjuk legalább a közelemben voltak, és nem ki tudja hol valakivel.
Bár Erikről már tudjuk, mert ma elárulta, hogy ő először megtanul nagyon jól angolul, aztán kimegy Svájcba (nem érdekli, hogy ott elsősorban németül beszélnek), és lesz egy hajója is (Svájcban.. :D :D), meg egy csomó pénze, és azért majd visszajön ide is. Nem tervezi, hogy megnősül, pedig ma ráléptem a sarkára, ami ugye azt jelenti, hogy megérem az esküvőjét. Én remélem, hogy nekem lesz igazam, és nem marad egyedül. A többivel meg csak megbarátkoznék. (nehezen.. )
Az pedig több, mint döbbenet, és elkeserítő, hogy mennyire kevesen vannak a Balatonon. Nem csak a strandok jó szellősek, de akármerre megyünk, mindenhol zárva vannak a vendéglátó egységek, kint van a kiadó-eladó tábla. Lépten-nyomon üresek a nyaralók, sehol nincs tömeg, vagy sorban állás. Persze, tudom, hogy nagyon kevesen jutnak el nyaralni, azt is tudom, hogy egy csomóan inkább Horvátországba mennek (mert állítólag ugyanennyiből meg lehet úszni) csak fura. Ha ez így megy tovább, alig tizenöt év múlva üres lesz a Balatonpart? Csaknem..
2013. jún. 28.
Esti filozófia
Tulajdonképpen saját magamnak okoztam azzal a legnagyobb kárt, hogy akarva-akaratlanul (vagy leginkább a körülményekhez való alkalmazkodás miatt) is kiszakadtam az internetes kommunikáció világából.
Minden adott lenne pedig hozzá... okostelefon, laptop, szupergyors internet.. meg még ami csak szem-szájnak ingere... Csak az idő, az, amiből a legkevesebb van.
Egészen eddig fel sem tűnt ez ennyire, mint ma este, mikor a könyvemben azt olvastam, hogy az egyik főszereplő milyen kedves-kellemes emlékeket őriz az édesanyjából. Na és ezen el kellett gondolkodnom. A gyerekes részen is, nem én lennék.. Meg azon is, hogy milyen kellemes emlékeket őriznének rólam mások. Mondjuk Ti, akikkel közösen blogolunk, és nekem hetek óta arra sincs időm, hogy írjak egy-egy bejegyzéshez legalább pár sort. Most az a meggyőződésem, hogy úgy emlékeznének rám egy csomóan, hogy "Jaaaa, a Dius, aki minden nap írt, de soha senkihez nem szólt? Hát kár, hogy már nem ír.."
A gyerekeim pedig sajnos elég sok olyan dologra emlékeznének mostanság, amire nem vagyok büszke.
Például, hogy "Ne most, dögfáradt vagyok, és látod, még főzök..". "Jajj, hagyjál már a hülyeségeiddel, fiam, mindjárt indulnom kell dolgozni, nincs erre időm." Vagy hogy "Hagyjátok már abba, mert világgá megyek."
Persze, kicsit világosabb pillanataimban tudom, hogy a szép emlékek tovább megőrződnek, mint azok, amik nem szépek. És végül is.. még egy csomó időm van ilyen szépeket gyártani, nemde?
Minden adott lenne pedig hozzá... okostelefon, laptop, szupergyors internet.. meg még ami csak szem-szájnak ingere... Csak az idő, az, amiből a legkevesebb van.
Egészen eddig fel sem tűnt ez ennyire, mint ma este, mikor a könyvemben azt olvastam, hogy az egyik főszereplő milyen kedves-kellemes emlékeket őriz az édesanyjából. Na és ezen el kellett gondolkodnom. A gyerekes részen is, nem én lennék.. Meg azon is, hogy milyen kellemes emlékeket őriznének rólam mások. Mondjuk Ti, akikkel közösen blogolunk, és nekem hetek óta arra sincs időm, hogy írjak egy-egy bejegyzéshez legalább pár sort. Most az a meggyőződésem, hogy úgy emlékeznének rám egy csomóan, hogy "Jaaaa, a Dius, aki minden nap írt, de soha senkihez nem szólt? Hát kár, hogy már nem ír.."
A gyerekeim pedig sajnos elég sok olyan dologra emlékeznének mostanság, amire nem vagyok büszke.
Például, hogy "Ne most, dögfáradt vagyok, és látod, még főzök..". "Jajj, hagyjál már a hülyeségeiddel, fiam, mindjárt indulnom kell dolgozni, nincs erre időm." Vagy hogy "Hagyjátok már abba, mert világgá megyek."
Persze, kicsit világosabb pillanataimban tudom, hogy a szép emlékek tovább megőrződnek, mint azok, amik nem szépek. És végül is.. még egy csomó időm van ilyen szépeket gyártani, nemde?
2013. jún. 23.
Így jártam...
Amikor az ember először álmodozik arról, hogy majd gyereke lesz, akkor csakis azt az érzést álmodja, hogy lesz valaki, aki feltétel nélkül szereti őt, és lesz valaki, akit ő is azonnal szeretni fog. Egészen biztos vagyok benne, hogy kilencvenkilenc százalékunknak eszébe sem jut olyasmi egy kisbaba (főleg egy leendő kisbaba) kapcsán, hogy aggodalom, fájdalom, betegség, mert csak azokkal a jó érzésekkel van társítva van bennünk, amit a babaillat, a pihe-puhaság hordoz magában.
Aztán megszületik, ott van minden puhaság, babaillat, és természetesen azonnal a feltétel nélküli szeretet is mindkét oldalról. Igen, a kicsi babáéról is, és elég jól bizonyítja ezt az, ahogy hihetetlen bizalommal szuszog ott rajtunk, és nyugszik meg a szívverésünk hangjától, vagy épp csak a mi hangunktól.
És ahogy nő, és cseperedik, lassan előkerülnek a másféle érzések is. Először csak az őrült aggodalom, hogy miért sír vajon. Aztán egy másféle aggodalom, amikor beteg. Megint másféle aggodalom, amikor először megy el nélkülünk, először van óvodában, iskolában. Vele sír az ember, ha fáj valamije, és képes éjszakákat ébren tölteni az ágya mellett, hallgatva, hogy végre nyugodtan alszik, és óránként nézni, hogy lejjebb ment e a láza. Gyötrő aggodalommal tudja az ember kanalanként belediktálni az orvosságot, vagy épp a folyadékot, üríti a hányós edényt, mosdatja, nyugtatja. Amit csak kell.
Aztán aggódik az ember érzésekért. Ha piszkálják, az is fáj. Ha nem játszanak vele, rosszabb, mint ha velem nem tennék. Ha sír, mert csalódott, tőrdöfésként mar az ember szívébe a fájdalom, mert annyira meg akarná kímélni ezektől. Csupa jót szánt neki, pihe-puha csodát, és mégis, amikor beszippantja a nagyvilág, valahogy minden megváltozik.
Évről évre több az aggódni való, és a félelem. Hogy jól csináljuk, arra nincs recept, mert ahányan vagyunk, annyifélék is vagyunk. Nincs két egyforma szeretés, és nincs két egyforma harag sem. Jönnek a barátok, az osztálytársak, akiknek a véleménye ötször fontosabb a mienknél, és szép lassan elkezd nyúlni az a feltétel nélküli kötelék. Néha egy-egy bog is kerül rá, haragból, sértettségből, mikor melyik fél oldaláról.
Néha szülőként is tud az ember nagyon haragudni, és nagyon kiborulni.
És akkor, előfordul, hogy kap egy facebook-os megosztást...A gyerekétől.
Hát így jártam én ma. A fiammal. :) (ők meg az anyjukkal)
Aztán megszületik, ott van minden puhaság, babaillat, és természetesen azonnal a feltétel nélküli szeretet is mindkét oldalról. Igen, a kicsi babáéról is, és elég jól bizonyítja ezt az, ahogy hihetetlen bizalommal szuszog ott rajtunk, és nyugszik meg a szívverésünk hangjától, vagy épp csak a mi hangunktól.
És ahogy nő, és cseperedik, lassan előkerülnek a másféle érzések is. Először csak az őrült aggodalom, hogy miért sír vajon. Aztán egy másféle aggodalom, amikor beteg. Megint másféle aggodalom, amikor először megy el nélkülünk, először van óvodában, iskolában. Vele sír az ember, ha fáj valamije, és képes éjszakákat ébren tölteni az ágya mellett, hallgatva, hogy végre nyugodtan alszik, és óránként nézni, hogy lejjebb ment e a láza. Gyötrő aggodalommal tudja az ember kanalanként belediktálni az orvosságot, vagy épp a folyadékot, üríti a hányós edényt, mosdatja, nyugtatja. Amit csak kell.
Aztán aggódik az ember érzésekért. Ha piszkálják, az is fáj. Ha nem játszanak vele, rosszabb, mint ha velem nem tennék. Ha sír, mert csalódott, tőrdöfésként mar az ember szívébe a fájdalom, mert annyira meg akarná kímélni ezektől. Csupa jót szánt neki, pihe-puha csodát, és mégis, amikor beszippantja a nagyvilág, valahogy minden megváltozik.
Évről évre több az aggódni való, és a félelem. Hogy jól csináljuk, arra nincs recept, mert ahányan vagyunk, annyifélék is vagyunk. Nincs két egyforma szeretés, és nincs két egyforma harag sem. Jönnek a barátok, az osztálytársak, akiknek a véleménye ötször fontosabb a mienknél, és szép lassan elkezd nyúlni az a feltétel nélküli kötelék. Néha egy-egy bog is kerül rá, haragból, sértettségből, mikor melyik fél oldaláról.
Néha szülőként is tud az ember nagyon haragudni, és nagyon kiborulni.
És akkor, előfordul, hogy kap egy facebook-os megosztást...A gyerekétől.
Hát így jártam én ma. A fiammal. :) (ők meg az anyjukkal)
2013. jún. 15.
A tények
Akarom mondani a bizonyítványok.
Az elsős Rolandé:
Magatartás: Változó
Szorgalom: Példás
Magyar nyelv és irodalom:
Írás:
Íráshasználat: Írásos tevékenységet szívesen végez. Vonalvezetése és írása biztos. Füzete tiszta, rendezett.
Íráskép: Írása lendületes, folyamatos.
Írástempó: Írástempója életkorának megfelelő.
Másolás: A tanult betűket, szavakat pontosan másolja írott és nyomtatott mintáról. Hibáit kis segítséggel javítani tudja.
Tollbamondás: Tollbamondás után hibátlanul leírja a betűket és a szavakat. Képes önellenőrzéssel javítani a hibákat.
Írás emlékezetből: Emlékezetből is pontosan írja le a betűket, szavakat.
Olvasás
Hangos olvasás (technikai): Hibátlanul felismeri és megnevezi a tanult betűket. Önállóan összeolvassa a tanult betűket.
Néma olvasás (szövegértés): Képes elmélyülten, magában olvasni, és az olvasottak tartalmáról beszámolni, a szöveggel kapcsolatos feladatokat megoldani.
Matematika
Számfogalom: Számfogalma biztos 0-20-ig.
Számolási készség: Adott egyszerű szabály szerint képes számsorozat folytatására. Önállóan képes összeadni és kivonni 20-as számkörben.
Összefüggések felismerése: Az egyszerűbb nyitott mondatot megérti, és hibátlanul megoldja. Algoritmus szerint képes szöveges feladat megoldására.
Környezetismeret:
Tájékozódás: Jól használja a térbeli és időbeli tájékozódáshoz szükséges fogalmakat. A hét napjait, a hónapok és az évszakok neveit ismeri, képes azok felsorolására.
Megismerési módszerek: Megfigyelései pontosak, képes megadott szempontú rendezésre is.
Ének-zene: A tanult dalokat el tudja énekelni csoportban és önállóan is. Hallás után képes egyszerű ritmus visszatapsolására.
Vizuális nevelés, rajz és technika: Szeret rajzolni, színezni, festeni, mintázni. Szívesen végez technikai jellegű tevékenységet.
Testnevelés: A mozgásos feladatokat szívesen végzi, szeret mozogni. Erőnléte és állóképessége korának megfelelő. A sportjátékok, versengések szabályait érti, de időnként nem tartja be.
Általános értékelés: A tanév végi követelményeket kiválóan teljesítette (kitűnő). Dicséret: matematika, olvasás.
Nem akartam kommentálni, de muszáj elmesélnem, hogy mekkora élmény volt látni az örömét, amikor hallotta a nevét a kitűnő tanulók között, és milyen büszkén fogott kezet az igazgatóval, aki gratulált neki. :) És azt is muszáj elmondanom, hogy külön köszönöm (és majd alkalomadtán személyesen is megteszem), hogy most akkor új értelmet nyert számomra ez a magatartás jegy. Mert nála nem jelent csalódást ez a változó, hanem mosolyogtam, mert tényleg abszolút ide sorolható.:)
A negyedikes (emelt matematikára járó) Eriké:
Magatartás: változó
Szorgalom: jó
Magyar nyelv: jó
Irodalom: jó
Angol nyelv: jó
Matematika: jó
Környezetismeret: jó
Ének-zene: jeles
Rajz és vizuális kultúra: jó
Technika és életvitel: közepes
Testnevelés és sport: jó
Informatika: jeles
Ő nem elégedett vele, de én igen. :)
A hetedikes (emelt matematikára és emelt magyarra járó) Patriké:
Magatartás: példás
Szorgalom: példás
Magyar nyelv: jeles
Irodalom: jeles
Történelem és állampolgári ismeretek: jeles
Angol nyelv: jeles
Matematika: jó
Informatika: jeles
Fizika: jó
Biológia: jó
Kémia: jó
Földünk és környezetünk: jeles
Ének-zene: jeles
Rajz és vizuális kultúra: közepes
Technika és életvitel: jeles
Testnevelés és sport: jeles
Ember-és társadalomismeret, etika: jeles
Ő egy kicsit csalódott. Én elégedett vagyok vele, már csak azért is, mert továbbra is felnézek rá, amiért ilyen hihetetlen tudással rendelkezik. Azt meg majd feldolgozom, hogy az ő bizonyítványának a végén az van, hogy a nyolcadik évfolyamba léphet.
Részünkről ezzel a 2012/13-as tanévet lezártuk. A következőre meg rápihenünk még.. :) Rögtön holnap egy élményfürdős nappal. Mert az jó nekünk. Meg jár nekünk. :)
Az elsős Rolandé:
Magatartás: Változó
Szorgalom: Példás
Magyar nyelv és irodalom:
Írás:
Íráshasználat: Írásos tevékenységet szívesen végez. Vonalvezetése és írása biztos. Füzete tiszta, rendezett.
Íráskép: Írása lendületes, folyamatos.
Írástempó: Írástempója életkorának megfelelő.
Másolás: A tanult betűket, szavakat pontosan másolja írott és nyomtatott mintáról. Hibáit kis segítséggel javítani tudja.
Tollbamondás: Tollbamondás után hibátlanul leírja a betűket és a szavakat. Képes önellenőrzéssel javítani a hibákat.
Írás emlékezetből: Emlékezetből is pontosan írja le a betűket, szavakat.
Olvasás
Hangos olvasás (technikai): Hibátlanul felismeri és megnevezi a tanult betűket. Önállóan összeolvassa a tanult betűket.
Néma olvasás (szövegértés): Képes elmélyülten, magában olvasni, és az olvasottak tartalmáról beszámolni, a szöveggel kapcsolatos feladatokat megoldani.
Matematika
Számfogalom: Számfogalma biztos 0-20-ig.
Számolási készség: Adott egyszerű szabály szerint képes számsorozat folytatására. Önállóan képes összeadni és kivonni 20-as számkörben.
Összefüggések felismerése: Az egyszerűbb nyitott mondatot megérti, és hibátlanul megoldja. Algoritmus szerint képes szöveges feladat megoldására.
Környezetismeret:
Tájékozódás: Jól használja a térbeli és időbeli tájékozódáshoz szükséges fogalmakat. A hét napjait, a hónapok és az évszakok neveit ismeri, képes azok felsorolására.
Megismerési módszerek: Megfigyelései pontosak, képes megadott szempontú rendezésre is.
Ének-zene: A tanult dalokat el tudja énekelni csoportban és önállóan is. Hallás után képes egyszerű ritmus visszatapsolására.
Vizuális nevelés, rajz és technika: Szeret rajzolni, színezni, festeni, mintázni. Szívesen végez technikai jellegű tevékenységet.
Testnevelés: A mozgásos feladatokat szívesen végzi, szeret mozogni. Erőnléte és állóképessége korának megfelelő. A sportjátékok, versengések szabályait érti, de időnként nem tartja be.
Általános értékelés: A tanév végi követelményeket kiválóan teljesítette (kitűnő). Dicséret: matematika, olvasás.
Nem akartam kommentálni, de muszáj elmesélnem, hogy mekkora élmény volt látni az örömét, amikor hallotta a nevét a kitűnő tanulók között, és milyen büszkén fogott kezet az igazgatóval, aki gratulált neki. :) És azt is muszáj elmondanom, hogy külön köszönöm (és majd alkalomadtán személyesen is megteszem), hogy most akkor új értelmet nyert számomra ez a magatartás jegy. Mert nála nem jelent csalódást ez a változó, hanem mosolyogtam, mert tényleg abszolút ide sorolható.:)
A negyedikes (emelt matematikára járó) Eriké:
Magatartás: változó
Szorgalom: jó
Magyar nyelv: jó
Irodalom: jó
Angol nyelv: jó
Matematika: jó
Környezetismeret: jó
Ének-zene: jeles
Rajz és vizuális kultúra: jó
Technika és életvitel: közepes
Testnevelés és sport: jó
Informatika: jeles
Ő nem elégedett vele, de én igen. :)
A hetedikes (emelt matematikára és emelt magyarra járó) Patriké:
Magatartás: példás
Szorgalom: példás
Magyar nyelv: jeles
Irodalom: jeles
Történelem és állampolgári ismeretek: jeles
Angol nyelv: jeles
Matematika: jó
Informatika: jeles
Fizika: jó
Biológia: jó
Kémia: jó
Földünk és környezetünk: jeles
Ének-zene: jeles
Rajz és vizuális kultúra: közepes
Technika és életvitel: jeles
Testnevelés és sport: jeles
Ember-és társadalomismeret, etika: jeles
Ő egy kicsit csalódott. Én elégedett vagyok vele, már csak azért is, mert továbbra is felnézek rá, amiért ilyen hihetetlen tudással rendelkezik. Azt meg majd feldolgozom, hogy az ő bizonyítványának a végén az van, hogy a nyolcadik évfolyamba léphet.
Részünkről ezzel a 2012/13-as tanévet lezártuk. A következőre meg rápihenünk még.. :) Rögtön holnap egy élményfürdős nappal. Mert az jó nekünk. Meg jár nekünk. :)
2013. jún. 11.
Nyári tervek
Emlékszem rá, hogy gyerekként mennyire vártam mindig ilyenkor már a nyári szünetet. Tervezgettem, hogy mi mindent fogok majd csinálni. Mindig elsődleges vágyként szerepelt, hogy majd minden nap sokáig alszom, aztán meg rengeteget fogok olvasni. Hihetetlenül sok időnek tűnt az a két és fél hónap, és elképzelhetetlen volt, hogy tényleg olyan napok következnek, amikor azt csinálok, amit akarok.
Nagyjából meg is valósultak ezek a vágyaim, kivéve, hogy akkor még nem tudtam túl sokáig aludni. (ez később alakult ki nálam) De menet közben mindig akadtak azért feladataim, meg még mindig ki is találtunk magunknak valamit, amivel jól elszórakoztattuk magunkat akár hetekig is. Építettünk bunkert pl. Emlékszem, hogy a legeslegjobbansikerültet három egész hétig csinosítgattuk, egészen komoly kis erődítményt sikerült végül összehoznunk. Még előkert is tartozott hozzá, autógumiba ültetett kukacvirág képviseletében. De belül is volt minden elképzelhető kényelem, autóülésből kanapé, deszkákból összeütött kisasztal, polc, amin innen-onnan összeszedett poharak voltak. Őrülten sokat dolgoztunk vele, de imádtuk minden percét.
De rendeztük át a teraszt is. Többször is a nyár folyamán. Volt, hogy odáig merészkedtünk, hogy kötélen keresztül húztuk fel az épp aktuális "bútordarabot" az alsó szintről. Korlát nem volt, így simán ment is. Persze, hiába volt minden gondos tervezés (pedig még le is rajzoltuk), sosem maradt úgy, ahogy nekünk tetszett.
Igazi álomvilág volt.
Valami ilyesmit kívánok a gyerekeimnek is erre a nyárra. Álomvilágot. Ahol majd zömmel azt csinálnak, amit akarnak. Mellette majd akadnak kisebb feladataik, leginkább segítés-formában, de a legnagyobb feladatuk a pihenés lesz, és az önfeledt szórakozás. :) Ja, és aludhatnak is.. ameddig csak bírnak. :)
Nagyjából meg is valósultak ezek a vágyaim, kivéve, hogy akkor még nem tudtam túl sokáig aludni. (ez később alakult ki nálam) De menet közben mindig akadtak azért feladataim, meg még mindig ki is találtunk magunknak valamit, amivel jól elszórakoztattuk magunkat akár hetekig is. Építettünk bunkert pl. Emlékszem, hogy a legeslegjobbansikerültet három egész hétig csinosítgattuk, egészen komoly kis erődítményt sikerült végül összehoznunk. Még előkert is tartozott hozzá, autógumiba ültetett kukacvirág képviseletében. De belül is volt minden elképzelhető kényelem, autóülésből kanapé, deszkákból összeütött kisasztal, polc, amin innen-onnan összeszedett poharak voltak. Őrülten sokat dolgoztunk vele, de imádtuk minden percét.
De rendeztük át a teraszt is. Többször is a nyár folyamán. Volt, hogy odáig merészkedtünk, hogy kötélen keresztül húztuk fel az épp aktuális "bútordarabot" az alsó szintről. Korlát nem volt, így simán ment is. Persze, hiába volt minden gondos tervezés (pedig még le is rajzoltuk), sosem maradt úgy, ahogy nekünk tetszett.
Igazi álomvilág volt.
Valami ilyesmit kívánok a gyerekeimnek is erre a nyárra. Álomvilágot. Ahol majd zömmel azt csinálnak, amit akarnak. Mellette majd akadnak kisebb feladataik, leginkább segítés-formában, de a legnagyobb feladatuk a pihenés lesz, és az önfeledt szórakozás. :) Ja, és aludhatnak is.. ameddig csak bírnak. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)