Csak nem bírom szó nélkül

Olvasom, látom, hallom és át is éltem ennek a borzalmas két napnak a mindenféléjét. Nálunk is helyzet volt, ami ugyan nem volt annyira felfokozott, mert nem volt úton senki közülünk, de mégis részesei voltunk, mert Balázs volt az egyik, aki a cégnél hazavárta a kamionokat. Igen, a sokat szidott kamionokat. Akikre lehet mondani, hogy minek kellett őket elengedni egyáltalán, de azt azért kevesen tudják, hogy a kamionosok jó része nem csütörtök délután indult útnak, hanem hajnalban, amikor még én is a másik oldalamra fordultam. Nem szórakozásból mennek, hanem viszik az élelmiszert, amit majd mi felvásárolunk délután a boltokban, mert egy egész napig zárva lesz a bolt. Akik nem élelmiszert visznek, azok is többnyire valamilyen árut, anyagot szállítanak, amire valahol szükség van. Tény, hogy nagyon sokan vannak, de ezt a fogyasztói társadalom hozta magával. Minél többet veszünk, annál többen lesznek. Azzal sem vitázok, hogy a kamionok egy személyautóhoz képest "lusta és tohonya dögök", nem tudnak csak úgy visszafordulni, megrakva meg aztán nem is akármilyen súlyuk is van. Lehet őket hibáztatni, de tudva azt, hogy még mindig van kint kollégánk (ha már egy a munkáltatónk, mégiscsak kollégám nekem is) csütörtök délelőtt óta, akkor azt mondom, talán nem kéne. Őt is várja haza a családja, az igazi is, meg az a család is, ahonnan az ennivalóra valót viszi haza annak az igazinak. És rajta kívül még nagyon sokan vannak...
Olvastam azt is, meg hallottam is a Belügyminiszter úrtól, hogy milyen felelőtlenek az emberek, hogy megmondták előre, és mégis mennyien útnak indultak. Hát Kedves Sándor, Önnek is mondom, hogy biztosan voltak sokan, akik hosszú hétvégére indultak, de még többen, akik a munkaidő leteltével egyszerűen csak haza akartak jutni. Vagy hazavitték volna a kollégiumból a gyereküket. Megint csak itteni példa.. sokan voltak, akik idáig eljutottak vonattal Törökbálintról, Budaörsről, és aztán itt éjszakáztak az állomáson, mert innen már nem mentek a buszok a környező falvakba. Volt, aki nekiindult gyalog.. és haza is jutott... másnap délelőttre. Ő is felelőtlen? Vagy csak valaki, aki mindenáron a családjához akart hazajutni?
De én azokat sem tudom hibáztatni, akik hosszú hétvégére indultak. Rengetegen vannak, akiknek a mindennapos mókuskerékben való rohanás mellett nemigen jut ideje még arra sem, hogy két szót váltson normálisan a párjával. Ők, ha csak tehetik, kihasználják az ilyeneket, és ha futja rá anyagilag, akkor mennek. De ezt ugye hónapokkal/hetekkel előre le kell foglalni. Lehet, hogy én is egy felelőtlen barom vagyok, de pl. délután háromkor még simán útnak indultam volna mondjuk egy soproni szálláshelyre, mert akkor még itt úgy tűnt, hogy nem lesz ezzel semmi gond. A szél korántsem fújt akkor annyira, mint mondjuk délelőtt, és a hó is csendesedni látszott. Arról pedig, hogy másfelé már ekkor komoly gondok voltak, sehol egy szó nem hallatszott. (kivéve azt a balesetet az M7esen)
Munkából a sógorom hozott haza csütörtök délután. Az autópálya feljáró mellett jöttünk el (mint mindig), egyetlen figyelmeztető tábla sem volt, ami azt jelezte volna, hogy Ember, NE hajts fel, mert bajba kerülsz. Pedig az Autópálya Kezelő helyi kirendeltsége is éppen ott van a felhajtónál. Volt pár centi hó ekkor, és én még ekkor sem hittem el, hogy ebből hófúvás, meg elzárt települések lesznek nemsokára.
Mondhatjuk, hogy mindenki, aki éppen úton volt felelőtlen és naiv, és bizalmatlan. Persze, tulajdonképpen az is. De azt is hülyeség lenne feltételezni, hogy minden piros riasztásnál az ember szabadságot vesz ki, nehogy elakadjon az úton. Főleg az autópályán. Amire ugye díjat is fizetünk, ami részemről azt feltételezi, hogy azt a nem kevés pénzt, ami ebből befolyik, azért fizetjük, mert ebből arra költenek, hogy még jobb legyen, biztonságosabb. Naiv vagyok, tudom.
Azt gondolom, az emberek, a facebook, és a bulvársajtó, valamint a kereskedelmi rádiók és tévék voltak azok, akik ezúttal minden tőlük telhetőt megtettek. Percek alatt szerveződtek a segítő csoportok (még hogy a facebook elmagányosít), és kerültek ki fontos hírek, amikből nyilván tudtak tájékozódni azok is, akik valahol az autójukban ültek. (éljen a technika, és ezt nem győzöm hangsúlyozni... )
Hogy hibás e valaki? Nos igen.. Holle anyó mindenképpen mondjon le. Nem is értem hogy képzelte... bár erre is van egy teóriám. Szépen összefogtak Szél úrfival, és miután jó sokáig tanulmányozták a magyarokat, úgy döntöttek, megmutatják nekik, hogy milyen is az, amikor két napig mindenki emberként viselkedik. Mert ez történt. Nem nézve ki milyen ember, honnan jött, és hova tart, férfi, vagy nő, vagy akárki... segítettek mindenkin, akin tudtak. Azt gondolom, egyetlen szóval sem hangzott el ott az utakon, amikor teát, szendvicset, vagy takarót osztottak, hogy "Hallod, mekkora hülye vagy, hogy elindultál..." Sokkal inkább vigasztaló szavak jöttek, hogy "Segítünk." "Ne keseredj el, jönnek már, és kiszabadítanak." "Működik még a telefonod, vagy odaadjam az enyémet, hogy tudj értesíteni valakit?"
És még valami.. Kedves Sándor, ha a jövőben is előfordul még ilyesmi (egyébként lehet, hogy én nem ember vagyok, de 26 évvel ezelőtt is volt ilyen.. igaz, nem márciusban), tegye meg a kedvemért, hogy Ön sem hibáztat senkit, hanem azt mondja abban a bőrdzsekiben, hogy "Ha már így alakult, akkor azon vagyunk, hogy a lehető legrövidebb időn belül mindenkit kiszabadítsunk, és minden erőnkkel ezen dolgozunk. Kérek mindenkit, hogy segítse a munkánkat továbbra is, és nagyon köszönöm az összes eddigi erőfeszítést, amit addig tettek, amíg mi ideértünk." És Kedves Sándor, ha legközelebb sms-t küld, akkor célszerűbb lenne elküldeni inkább, hogy "Kérjük hangolja a rádióját a közrádió frekvenciájára (ami ez és ez), mostantól azon keresztül értesülhet mindenről, ami Ön is érinti. Nincs egyedül, megyünk, és segítünk." Lehet, hogy egy ilyet a harmadik mobilszolgáltató is elküldött volna, mert még értelme is lett volna. Előfordulhat, hogy nem lett volna belőle mém, hanem tényleg segítséget nyújtott volna. De már mindegy, Sándor...
Egyet azért még megtehet... hétfőn Sándor nap lesz... legalább azt intézze el, hogy megszakadjon a tél. :)
Hogy ennek az egésznek van e tanulsága? Mindenképpen. Két napja tudjuk, hogy ez az ország egyáltalán nem reménytelen, mert tele van segítőkész emberrel. Két napja biztosak lehetünk abban, hogy a nagy bajban hamar össze tudunk kovácsolódni. Két napja azt is tudjuk, hogy az a bizonyos közösségi oldal nem ősellenség, hanem hatalmas segítség akár. De én két napja abban is egészen biztos vagyok, hogy semmiképp nem ítélhetek meg és el senkit azért, mert épp ott volt, ahol. Mindenkinek megvolt rá a maga oka és mindenkinek van egy története is, amiért ott volt. Mindenki, aki ott ült egy-két éjszakát az autójában soha többé nem fogja ezt elfelejteni. Miért is terhelnénk őt azzal, hogy még ujjal mutogatunk rá, mint felelőtlenre?

"1. Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
2. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
3. Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?
4. Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van?
5. Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!" Máté 7:1-5

Hűha... hó? Hó!

Bevallom, én nem hittem el, amikor az előrejelzésekben először meghallottam, hogy mennyi hó és milyen hideg várható. Még tegnap sem, mert fáradtabb voltam annál, hogy észrevegyem az egyébként tök egyértelmű jeleket, amik utaltak a vadul közeledő hidegre... úgymint izomgörcsök, bambulás, egy kis szédülés. Igazából feltűnt, csak betudtam a kevés alvásnak, meg a tegnapi agyament napnak. Aztán reggel (micsoda változás, mi? reggelnek hívom a hajnali negyed ötöt) már kezdtem elhinni, mert nagyon hidegre ébredtünk, és esőre. Szakadó esőre. Nem sokat lendített ez a tény a hangulatomon, de az már igen, hogy már csak ez a nap, és hétvége.
Aztán reggeli után a cigiszünetünkben már majdnem megfagytunk, és akkor már a szél hordta a havat a nyakunkba. Döbbenet volt, így, március 14-én. Már a reggeli hideg is, mert amúgy már hét elején majdnem elpakoltam a téli kabátokat. De ez a reggeli döbbenet egészen semmiségnek tűnt már késő délután.
Alig hazaértem, negyed öt környékén, amikor a hóhelyzet igazán fokozódni kezdődött. Esett, és fújta a szél. Meg még most is. Őrületes mekkora hókupacokat csinál pillanatok alatt. Csak állok,és tátom a számat, mert azért  nem igazán hiszem ám el, hogy ez március közepén történik. Olvasom a híreket az elakadt autókról, a fél kilenctől életbe léptetett személygépkocsi közlekedési tilalmat (a városokból kifelé), és még aggódva várom haza Balázst, aki éjfél előtt nem várható. Várja, hogy minden autó hazaérjen, és visszavigye azt az árut, amit a hó miatt nem tudtak eljuttatni.

Roland sokkal jobban van, nem hányt, keveset fájt a hasa, és már evett is. És.. eddig még senkin nem jelentkeztek a tünetek.

Hó-hó-hó-hó

Nem túlságosan nagy csoda így januárban, hogy az ember arra ébred, hogy belepte a hó. (úgy egyébként meg, azt tudtátok, hogy 1987-ben pontosan ezen a napon volt az a hatalmas hó?) Én személy szerint továbbra is szívből gyűlölöm a telet is, meg a havat is, de ha már úgy adódott, hogy a világnak azon a felén élek, ahol előfordul az ilyesmi, hát akkor kénytelen vagyok elfogadni.
Az viszont már a csúcsok csúcsa, ami ezzel az egész hómizériával jár. Túl azon, hogy naná, hogy sehol nem készültek fel rá, és országszerte okozott fennakadást, meg késést, meg mindenfélét (de legalább volt egy nap, amikor mindenki egyetértett abban, hogy mindenki elmehet a francba, aki nem készült fel). Ezeken én elég hamar felülkerekedtem, már csak azért is, mert éppenséggel nekem semmi fennakadást nem okozott a dolog.
De azért sikerült most is családi tragikomédiát rendezni a hóhelyzetből. Mert reggel fél hétkor, amikor még épp csak kezdtünk magunkra találni a reggeli kávénk mellett (najó, Balázs eddigre már a reggelin is túl volt, úgyhogy csak én voltam az, aki még félkómában volt) már meg is állt mellettünk a nagyanyám valami seprűvel vagy mivel a kezében, hogy ők (nagyapámmal) már reggel öt óra óta a havat "puculják". Persze a húgoméknál a szomszédban kezdtek, az utcafronton, mert "mitszónak" ha nem lesz meg. Kellőképpen fásultak vagyunk már az ilyesmiben, úgyhogy szó nélkül hagytuk. Mi mindketten úgy gondoltuk, hogy elég nekünk most csak egy csapás, amin a kutyák hátramennek elvégezni a dolgukat, meg egy, amin mi kijutunk az udvarból, hogy a gyerekeket iskolába vigyük. És majd amikor már nem szakad a hó, és lesz értelme, akkor eltakarítjuk. Természetesen mire a hó elállt, addigra nálunk már a hó nagy tömbökben állt itt-ott. És kezdődött a sóhajtozás. Aztán, ha már elállt, akkor elkezdődött a következő felvonás. Az egyik tömböt elvinni A-ból B-be. Nem mintha nem lenne mindegy neki, hogy hol fog elolvadni... neeeem, külön át kell lakoltatni. Nos, ez is megvolt. Eddigre már még tizenháromszor hallottuk, hogy "a K. még az orrát sem dugta ki (sógorom), azt aztán nem érdekli, ha belepi a hó sem", meg hogy "elpucultam én már öt óra után a járdát".
Mire mindenki lehiggadt, vagy legalábbis leállította magát, addigra jött a következő generáció, aki úgy gondolta, hogy "Miért pont ide kellett neki hordani, hogy majd minden ide folyjon?" és fogta, és B-ből C-be dobálta át a havat. Hogy elég mókás legyen, még ő sem mulasztotta el megjegyezni, hogy "bezzeg ő ezt is megcsinálta"
Mindezek után az én megátalkodott gyerekeim hazajöttek az iskolából, és legnagyobb örömömre   kimentek a hóba játszani. Szinte hallottam ahogy a falon túl a nagyanyám szidja őket, amiért a szépen "lepucult" járdára visszahordják a havat. És bingó! Nem sokkal később már jött is az info, hogy tényleg...
Estére pedig már szakad az eső. Úgyhogy mondom én, hogy ezzel a hóval csak a baj van. Mert nem elég, hogy esik, és hideg van, meg külön műsorszám is van neki kreálva, még most majd olvadni is fog. Már látom, ahogy hetekig söprögetik a vizet, és terelgetik a megfelelő irányba...
Lehetne már nyár...