Csak nem bírom szó nélkül

Olvasom, látom, hallom és át is éltem ennek a borzalmas két napnak a mindenféléjét. Nálunk is helyzet volt, ami ugyan nem volt annyira felfokozott, mert nem volt úton senki közülünk, de mégis részesei voltunk, mert Balázs volt az egyik, aki a cégnél hazavárta a kamionokat. Igen, a sokat szidott kamionokat. Akikre lehet mondani, hogy minek kellett őket elengedni egyáltalán, de azt azért kevesen tudják, hogy a kamionosok jó része nem csütörtök délután indult útnak, hanem hajnalban, amikor még én is a másik oldalamra fordultam. Nem szórakozásból mennek, hanem viszik az élelmiszert, amit majd mi felvásárolunk délután a boltokban, mert egy egész napig zárva lesz a bolt. Akik nem élelmiszert visznek, azok is többnyire valamilyen árut, anyagot szállítanak, amire valahol szükség van. Tény, hogy nagyon sokan vannak, de ezt a fogyasztói társadalom hozta magával. Minél többet veszünk, annál többen lesznek. Azzal sem vitázok, hogy a kamionok egy személyautóhoz képest "lusta és tohonya dögök", nem tudnak csak úgy visszafordulni, megrakva meg aztán nem is akármilyen súlyuk is van. Lehet őket hibáztatni, de tudva azt, hogy még mindig van kint kollégánk (ha már egy a munkáltatónk, mégiscsak kollégám nekem is) csütörtök délelőtt óta, akkor azt mondom, talán nem kéne. Őt is várja haza a családja, az igazi is, meg az a család is, ahonnan az ennivalóra valót viszi haza annak az igazinak. És rajta kívül még nagyon sokan vannak...
Olvastam azt is, meg hallottam is a Belügyminiszter úrtól, hogy milyen felelőtlenek az emberek, hogy megmondták előre, és mégis mennyien útnak indultak. Hát Kedves Sándor, Önnek is mondom, hogy biztosan voltak sokan, akik hosszú hétvégére indultak, de még többen, akik a munkaidő leteltével egyszerűen csak haza akartak jutni. Vagy hazavitték volna a kollégiumból a gyereküket. Megint csak itteni példa.. sokan voltak, akik idáig eljutottak vonattal Törökbálintról, Budaörsről, és aztán itt éjszakáztak az állomáson, mert innen már nem mentek a buszok a környező falvakba. Volt, aki nekiindult gyalog.. és haza is jutott... másnap délelőttre. Ő is felelőtlen? Vagy csak valaki, aki mindenáron a családjához akart hazajutni?
De én azokat sem tudom hibáztatni, akik hosszú hétvégére indultak. Rengetegen vannak, akiknek a mindennapos mókuskerékben való rohanás mellett nemigen jut ideje még arra sem, hogy két szót váltson normálisan a párjával. Ők, ha csak tehetik, kihasználják az ilyeneket, és ha futja rá anyagilag, akkor mennek. De ezt ugye hónapokkal/hetekkel előre le kell foglalni. Lehet, hogy én is egy felelőtlen barom vagyok, de pl. délután háromkor még simán útnak indultam volna mondjuk egy soproni szálláshelyre, mert akkor még itt úgy tűnt, hogy nem lesz ezzel semmi gond. A szél korántsem fújt akkor annyira, mint mondjuk délelőtt, és a hó is csendesedni látszott. Arról pedig, hogy másfelé már ekkor komoly gondok voltak, sehol egy szó nem hallatszott. (kivéve azt a balesetet az M7esen)
Munkából a sógorom hozott haza csütörtök délután. Az autópálya feljáró mellett jöttünk el (mint mindig), egyetlen figyelmeztető tábla sem volt, ami azt jelezte volna, hogy Ember, NE hajts fel, mert bajba kerülsz. Pedig az Autópálya Kezelő helyi kirendeltsége is éppen ott van a felhajtónál. Volt pár centi hó ekkor, és én még ekkor sem hittem el, hogy ebből hófúvás, meg elzárt települések lesznek nemsokára.
Mondhatjuk, hogy mindenki, aki éppen úton volt felelőtlen és naiv, és bizalmatlan. Persze, tulajdonképpen az is. De azt is hülyeség lenne feltételezni, hogy minden piros riasztásnál az ember szabadságot vesz ki, nehogy elakadjon az úton. Főleg az autópályán. Amire ugye díjat is fizetünk, ami részemről azt feltételezi, hogy azt a nem kevés pénzt, ami ebből befolyik, azért fizetjük, mert ebből arra költenek, hogy még jobb legyen, biztonságosabb. Naiv vagyok, tudom.
Azt gondolom, az emberek, a facebook, és a bulvársajtó, valamint a kereskedelmi rádiók és tévék voltak azok, akik ezúttal minden tőlük telhetőt megtettek. Percek alatt szerveződtek a segítő csoportok (még hogy a facebook elmagányosít), és kerültek ki fontos hírek, amikből nyilván tudtak tájékozódni azok is, akik valahol az autójukban ültek. (éljen a technika, és ezt nem győzöm hangsúlyozni... )
Hogy hibás e valaki? Nos igen.. Holle anyó mindenképpen mondjon le. Nem is értem hogy képzelte... bár erre is van egy teóriám. Szépen összefogtak Szél úrfival, és miután jó sokáig tanulmányozták a magyarokat, úgy döntöttek, megmutatják nekik, hogy milyen is az, amikor két napig mindenki emberként viselkedik. Mert ez történt. Nem nézve ki milyen ember, honnan jött, és hova tart, férfi, vagy nő, vagy akárki... segítettek mindenkin, akin tudtak. Azt gondolom, egyetlen szóval sem hangzott el ott az utakon, amikor teát, szendvicset, vagy takarót osztottak, hogy "Hallod, mekkora hülye vagy, hogy elindultál..." Sokkal inkább vigasztaló szavak jöttek, hogy "Segítünk." "Ne keseredj el, jönnek már, és kiszabadítanak." "Működik még a telefonod, vagy odaadjam az enyémet, hogy tudj értesíteni valakit?"
És még valami.. Kedves Sándor, ha a jövőben is előfordul még ilyesmi (egyébként lehet, hogy én nem ember vagyok, de 26 évvel ezelőtt is volt ilyen.. igaz, nem márciusban), tegye meg a kedvemért, hogy Ön sem hibáztat senkit, hanem azt mondja abban a bőrdzsekiben, hogy "Ha már így alakult, akkor azon vagyunk, hogy a lehető legrövidebb időn belül mindenkit kiszabadítsunk, és minden erőnkkel ezen dolgozunk. Kérek mindenkit, hogy segítse a munkánkat továbbra is, és nagyon köszönöm az összes eddigi erőfeszítést, amit addig tettek, amíg mi ideértünk." És Kedves Sándor, ha legközelebb sms-t küld, akkor célszerűbb lenne elküldeni inkább, hogy "Kérjük hangolja a rádióját a közrádió frekvenciájára (ami ez és ez), mostantól azon keresztül értesülhet mindenről, ami Ön is érinti. Nincs egyedül, megyünk, és segítünk." Lehet, hogy egy ilyet a harmadik mobilszolgáltató is elküldött volna, mert még értelme is lett volna. Előfordulhat, hogy nem lett volna belőle mém, hanem tényleg segítséget nyújtott volna. De már mindegy, Sándor...
Egyet azért még megtehet... hétfőn Sándor nap lesz... legalább azt intézze el, hogy megszakadjon a tél. :)
Hogy ennek az egésznek van e tanulsága? Mindenképpen. Két napja tudjuk, hogy ez az ország egyáltalán nem reménytelen, mert tele van segítőkész emberrel. Két napja biztosak lehetünk abban, hogy a nagy bajban hamar össze tudunk kovácsolódni. Két napja azt is tudjuk, hogy az a bizonyos közösségi oldal nem ősellenség, hanem hatalmas segítség akár. De én két napja abban is egészen biztos vagyok, hogy semmiképp nem ítélhetek meg és el senkit azért, mert épp ott volt, ahol. Mindenkinek megvolt rá a maga oka és mindenkinek van egy története is, amiért ott volt. Mindenki, aki ott ült egy-két éjszakát az autójában soha többé nem fogja ezt elfelejteni. Miért is terhelnénk őt azzal, hogy még ujjal mutogatunk rá, mint felelőtlenre?

"1. Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
2. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
3. Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?
4. Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van?
5. Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!" Máté 7:1-5

Vörösiszap :(

Szerintem nincs ember ebben az országban, aki ne rendült volna meg a vörösiszap-katasztrófán. Mindenki megállt egy pillanatra, és eltűnődött, ő vajon mit tenne egy ilyen helyzetben. Nekünk, akik itthon ülünk biztonságban, melegben, családtagjaink és a megszokott tárgyaink között nyilvánvalóan elképzelhetetlen az, hogy egy pillanat alatt veszítsünk el mindent. Amikor először hallottam, olvastam, néztem az erről szóló híreket, nagyon mélyen megrendített. Ahogy néztem a híradó képsorait, úgy folytak a könnyeim. Mélyen érintett az is, ahogy láttam, mindent tönkretett ez a gusztustalan iszap, házakat, autókat. De mindez semmi ahhoz képest, hogy emberek estek áldozatul. Kicsi gyerekek, felnőttek, idősek. Válogatás nélkül. Nem hiszem, hogy bárkinek vigasz lesz, ha megtalálják a felelőst, és megbüntetik. Nyilván ennek ellenére kell, hogy legyen valaki, aki kérdőre vonható. Akitől meg lehet kérdezni: "Ember, miért nem figyeltetek oda maximálisan? Miért kellett ennek megtörténnie?"
Gyűjtés folyik országszerte. Nálunk is volt ma. Tartós élelmiszert, takarót,gumicsizmát gyűjtöttek, és útnak is indultak vele. Torokszorító érzés nekünk adni, nekik pedig elfogadni. Hiszen nincs semmijük. Egy pillanat alatt lettek földönfutók. Egy pillanat alatt vitt mindent az áradat, ami csak az útjába került. Nem tudom, mivel tudnának engem ilyen helyzetben vigasztalni. Vajon hálás tudnék e lenni azért, mert élek, mikor minden romba dőlt, amiért addig dolgoztam? Vajon képes lennék e talpra állni egy olyan veszteség után, ami azt az anyukát és apukát érte? Vajon tudnék e még valaha nyugodtan élni bárhol is a világon?
Nézve a képeket, olyan sokszor jut eszembe, ezeket az embereket soha, senki nem fogja tudni kárpótolni mindezért. Emlékek sora veszett el. Amik akkor is pótolhatatlanok, ha egy kincstárnyi pénzt raknak eléjük. Nem lehet pénzen megvenni a sok-sok éve őrizgetett esküvői albumot, vagy az első hajtincset. Nem lehet pénzen megváltani az ajtófélfán bejelölgetett magasságokat. Semmit. Tudom, ez a legkevesebb akkor, mikor annak is örülhetnek, hogy életben maradtak. De mégis..
Nem tudok tenni én sem semmit. Nincs eszköz a kezemben hozzá, azon kívül, hogy segítek nekik azzal a kevéssel, amivel megtehetem. És gondolok rájuk. És teljes szívemből kívánom nekik, tudjanak új otthont teremteni, ahol felhőtlen napjaik lesznek hátralévő életükben.
A segítségnyújtási lehetőségeket mindannyian ismerjük. Ki telefonhívással, ki sms-sel, ki postabélyeggel, ki pedig tárgyi segítséggel teszi ezt meg. Mindenki úgy segít, ahogy a szíve diktálja.

Gondolatok

Tegnap belefutottam egy érdekes topikba, amin aztán gondolkodtam jó sokat. Illetve a gondolkodás azért erős kifejezés, de egész nap merengtem a dolgon.
Történt az a katasztrófa Haitin, ami rettenetesen megrázó és sokkoló. Az azt hiszem, egy egészen természetes emberi reakció, hogy amikor látja azokat a szerencsétlen sorsú apátlan-anyátlan kis árvákat bármelyikünk, akkor azonnal segíteni akar. És ez természetesen így helyes. Hiszen segítsünk, ha tehetjük, mert minden kis apróság sokat számíthat. Lehet hívni a 1749-es rövid számot, minden hívás 200 Ft-ot jelent. Emellett természetesen minden "szokásos" módon is lehetőség van segítséget nyújtani akár a Vöröskereszten keresztül, akár a Baptistákon keresztül, és hát még biztos számtalan más módja is van, amit én nem is ismerek. Minden tiszteletem azoké, akik az ilyesmit szervezik, akik azonnal indulnak, ha segítség kell, mennek menteni az emberéleteket, visznek gyógyszereket, élelmiszert, bármit. Vállalnak minden ezzel járó kockázatot olyan emberekért, akiket soha nem láttak, soha nem hallottak róluk.
De nem ez késztetett arra, hogy elmerengjek. Hanem az, hogy valaki a Haitis topik hatására (vagy mert szúrta a szemét?) indított egy másikat. Amivel szintén nem lenne "baj", mert a probléma sajnos nagyon is valóságos. És bevallom, nem írtam egyikbe sem ugyan, csak figyelemmel kísértem. És amíg a Haitival kapcsolatos gondolatok között ara a következtetésre jutottam, hogy azért a többség még mindig jó ember, és szívesen segít, ahol tud, addig a másik téma kapcsán végtelenül elkeseredtem. Mert ott aztán senki nem akart segíteni. Senki nem rohant volna örökbe fogadni egyetlen éhező gyermeket sem, csak vagdalkoztak, hogy "mindenki annyi kölköt szüljön, amennyit tud etetni" Végtelenül elkeserített, hogy még mindig az az álláspont, hogy csak és kizárólag a romáknak van sok gyerekük, és akinek sok gyereke van, kivétel nélkül "megélhetési gyerekvállaló", és a kocsmában költi el a családi pótlékot. Tudom, van ilyen is. De tudom azt is, hogy hány olyan kétgyerekes család van, ahol hiába dolgozik mindkét szülő tisztességgel, becsülettel, fizetés után két héttel otthon már csak párizsis kenyér jut jóesetben. Rosszabb esetben csak kenyér és tea. Tudom azt is, hogy nagyon-nagyon sok gyerek csak abban a közintézményben kap meleg ételt, ahova jár, mert a szülei még azt ki tudják fizetni, de másra már nem telik. Tisztában vagyok vele, hány és hány családnak okoz szinte megoldhatatlan problémát, ha mindkét(mindhárom, mind a négy, stb.) gyerek egyszerre növi ki a cipőjét, kabátját. Nem gondolom azt, hogy ahogy ott valaki fogalmazott "a nyakamba kéne vennem Lakatos Jancsikát". De roppant módon sértett engem is, aki pedig soha nem kapott semmilyen plusz szociális segítséget ez a fajta szemlélet. Hogy egyetlen jó szó nem sok, annyi sem hangzott el az eset kapcsán. Nem értem.. nem lehet mindenki ennyire befásult és gonosz. Vagy igen? És csak akkor lesz mindenki hirtelen jó, ha "nemzetközileg" kell annak lenni?
Mindenesetre örülök neki, hogy még sosem szorultam rá ezeknek a jóindulatú embereknek a segítségére. De elképzelni sem tudom, mit érezhetnek azok, akiknek nem elég az a megaláztatás, hogy nem tud enni adni a gyerekének, és még ezt is megkapja... :(
Az a véleményem pedig továbbra is megmaradt, hogy ez a fajta véleménykülönbség NEM varrható egyik politikai párt, szervezet, szerveződés, tömörülés, vagy akárhogy hívják is nyakába sem. Ez pusztán csak emberség kérdése. Semmi más. Mert úgy működne jól a világ, ha az, aki megteheti, segítene annak, aki rászorul. Ennyire egyszerű. Szerintem.
De azért ugye az mindenképp el kell, hogy hangozzon ezek után, hogy a fent leírtak csak és kizárólag a saját véleményemet tükrözik, bár nyilván erősen befolyásol a nagycsaládos mivoltom is.