Csak nem bírom szó nélkül

Olvasom, látom, hallom és át is éltem ennek a borzalmas két napnak a mindenféléjét. Nálunk is helyzet volt, ami ugyan nem volt annyira felfokozott, mert nem volt úton senki közülünk, de mégis részesei voltunk, mert Balázs volt az egyik, aki a cégnél hazavárta a kamionokat. Igen, a sokat szidott kamionokat. Akikre lehet mondani, hogy minek kellett őket elengedni egyáltalán, de azt azért kevesen tudják, hogy a kamionosok jó része nem csütörtök délután indult útnak, hanem hajnalban, amikor még én is a másik oldalamra fordultam. Nem szórakozásból mennek, hanem viszik az élelmiszert, amit majd mi felvásárolunk délután a boltokban, mert egy egész napig zárva lesz a bolt. Akik nem élelmiszert visznek, azok is többnyire valamilyen árut, anyagot szállítanak, amire valahol szükség van. Tény, hogy nagyon sokan vannak, de ezt a fogyasztói társadalom hozta magával. Minél többet veszünk, annál többen lesznek. Azzal sem vitázok, hogy a kamionok egy személyautóhoz képest "lusta és tohonya dögök", nem tudnak csak úgy visszafordulni, megrakva meg aztán nem is akármilyen súlyuk is van. Lehet őket hibáztatni, de tudva azt, hogy még mindig van kint kollégánk (ha már egy a munkáltatónk, mégiscsak kollégám nekem is) csütörtök délelőtt óta, akkor azt mondom, talán nem kéne. Őt is várja haza a családja, az igazi is, meg az a család is, ahonnan az ennivalóra valót viszi haza annak az igazinak. És rajta kívül még nagyon sokan vannak...
Olvastam azt is, meg hallottam is a Belügyminiszter úrtól, hogy milyen felelőtlenek az emberek, hogy megmondták előre, és mégis mennyien útnak indultak. Hát Kedves Sándor, Önnek is mondom, hogy biztosan voltak sokan, akik hosszú hétvégére indultak, de még többen, akik a munkaidő leteltével egyszerűen csak haza akartak jutni. Vagy hazavitték volna a kollégiumból a gyereküket. Megint csak itteni példa.. sokan voltak, akik idáig eljutottak vonattal Törökbálintról, Budaörsről, és aztán itt éjszakáztak az állomáson, mert innen már nem mentek a buszok a környező falvakba. Volt, aki nekiindult gyalog.. és haza is jutott... másnap délelőttre. Ő is felelőtlen? Vagy csak valaki, aki mindenáron a családjához akart hazajutni?
De én azokat sem tudom hibáztatni, akik hosszú hétvégére indultak. Rengetegen vannak, akiknek a mindennapos mókuskerékben való rohanás mellett nemigen jut ideje még arra sem, hogy két szót váltson normálisan a párjával. Ők, ha csak tehetik, kihasználják az ilyeneket, és ha futja rá anyagilag, akkor mennek. De ezt ugye hónapokkal/hetekkel előre le kell foglalni. Lehet, hogy én is egy felelőtlen barom vagyok, de pl. délután háromkor még simán útnak indultam volna mondjuk egy soproni szálláshelyre, mert akkor még itt úgy tűnt, hogy nem lesz ezzel semmi gond. A szél korántsem fújt akkor annyira, mint mondjuk délelőtt, és a hó is csendesedni látszott. Arról pedig, hogy másfelé már ekkor komoly gondok voltak, sehol egy szó nem hallatszott. (kivéve azt a balesetet az M7esen)
Munkából a sógorom hozott haza csütörtök délután. Az autópálya feljáró mellett jöttünk el (mint mindig), egyetlen figyelmeztető tábla sem volt, ami azt jelezte volna, hogy Ember, NE hajts fel, mert bajba kerülsz. Pedig az Autópálya Kezelő helyi kirendeltsége is éppen ott van a felhajtónál. Volt pár centi hó ekkor, és én még ekkor sem hittem el, hogy ebből hófúvás, meg elzárt települések lesznek nemsokára.
Mondhatjuk, hogy mindenki, aki éppen úton volt felelőtlen és naiv, és bizalmatlan. Persze, tulajdonképpen az is. De azt is hülyeség lenne feltételezni, hogy minden piros riasztásnál az ember szabadságot vesz ki, nehogy elakadjon az úton. Főleg az autópályán. Amire ugye díjat is fizetünk, ami részemről azt feltételezi, hogy azt a nem kevés pénzt, ami ebből befolyik, azért fizetjük, mert ebből arra költenek, hogy még jobb legyen, biztonságosabb. Naiv vagyok, tudom.
Azt gondolom, az emberek, a facebook, és a bulvársajtó, valamint a kereskedelmi rádiók és tévék voltak azok, akik ezúttal minden tőlük telhetőt megtettek. Percek alatt szerveződtek a segítő csoportok (még hogy a facebook elmagányosít), és kerültek ki fontos hírek, amikből nyilván tudtak tájékozódni azok is, akik valahol az autójukban ültek. (éljen a technika, és ezt nem győzöm hangsúlyozni... )
Hogy hibás e valaki? Nos igen.. Holle anyó mindenképpen mondjon le. Nem is értem hogy képzelte... bár erre is van egy teóriám. Szépen összefogtak Szél úrfival, és miután jó sokáig tanulmányozták a magyarokat, úgy döntöttek, megmutatják nekik, hogy milyen is az, amikor két napig mindenki emberként viselkedik. Mert ez történt. Nem nézve ki milyen ember, honnan jött, és hova tart, férfi, vagy nő, vagy akárki... segítettek mindenkin, akin tudtak. Azt gondolom, egyetlen szóval sem hangzott el ott az utakon, amikor teát, szendvicset, vagy takarót osztottak, hogy "Hallod, mekkora hülye vagy, hogy elindultál..." Sokkal inkább vigasztaló szavak jöttek, hogy "Segítünk." "Ne keseredj el, jönnek már, és kiszabadítanak." "Működik még a telefonod, vagy odaadjam az enyémet, hogy tudj értesíteni valakit?"
És még valami.. Kedves Sándor, ha a jövőben is előfordul még ilyesmi (egyébként lehet, hogy én nem ember vagyok, de 26 évvel ezelőtt is volt ilyen.. igaz, nem márciusban), tegye meg a kedvemért, hogy Ön sem hibáztat senkit, hanem azt mondja abban a bőrdzsekiben, hogy "Ha már így alakult, akkor azon vagyunk, hogy a lehető legrövidebb időn belül mindenkit kiszabadítsunk, és minden erőnkkel ezen dolgozunk. Kérek mindenkit, hogy segítse a munkánkat továbbra is, és nagyon köszönöm az összes eddigi erőfeszítést, amit addig tettek, amíg mi ideértünk." És Kedves Sándor, ha legközelebb sms-t küld, akkor célszerűbb lenne elküldeni inkább, hogy "Kérjük hangolja a rádióját a közrádió frekvenciájára (ami ez és ez), mostantól azon keresztül értesülhet mindenről, ami Ön is érinti. Nincs egyedül, megyünk, és segítünk." Lehet, hogy egy ilyet a harmadik mobilszolgáltató is elküldött volna, mert még értelme is lett volna. Előfordulhat, hogy nem lett volna belőle mém, hanem tényleg segítséget nyújtott volna. De már mindegy, Sándor...
Egyet azért még megtehet... hétfőn Sándor nap lesz... legalább azt intézze el, hogy megszakadjon a tél. :)
Hogy ennek az egésznek van e tanulsága? Mindenképpen. Két napja tudjuk, hogy ez az ország egyáltalán nem reménytelen, mert tele van segítőkész emberrel. Két napja biztosak lehetünk abban, hogy a nagy bajban hamar össze tudunk kovácsolódni. Két napja azt is tudjuk, hogy az a bizonyos közösségi oldal nem ősellenség, hanem hatalmas segítség akár. De én két napja abban is egészen biztos vagyok, hogy semmiképp nem ítélhetek meg és el senkit azért, mert épp ott volt, ahol. Mindenkinek megvolt rá a maga oka és mindenkinek van egy története is, amiért ott volt. Mindenki, aki ott ült egy-két éjszakát az autójában soha többé nem fogja ezt elfelejteni. Miért is terhelnénk őt azzal, hogy még ujjal mutogatunk rá, mint felelőtlenre?

"1. Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
2. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
3. Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?
4. Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van?
5. Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!" Máté 7:1-5

Hűha... hó? Hó!

Bevallom, én nem hittem el, amikor az előrejelzésekben először meghallottam, hogy mennyi hó és milyen hideg várható. Még tegnap sem, mert fáradtabb voltam annál, hogy észrevegyem az egyébként tök egyértelmű jeleket, amik utaltak a vadul közeledő hidegre... úgymint izomgörcsök, bambulás, egy kis szédülés. Igazából feltűnt, csak betudtam a kevés alvásnak, meg a tegnapi agyament napnak. Aztán reggel (micsoda változás, mi? reggelnek hívom a hajnali negyed ötöt) már kezdtem elhinni, mert nagyon hidegre ébredtünk, és esőre. Szakadó esőre. Nem sokat lendített ez a tény a hangulatomon, de az már igen, hogy már csak ez a nap, és hétvége.
Aztán reggeli után a cigiszünetünkben már majdnem megfagytunk, és akkor már a szél hordta a havat a nyakunkba. Döbbenet volt, így, március 14-én. Már a reggeli hideg is, mert amúgy már hét elején majdnem elpakoltam a téli kabátokat. De ez a reggeli döbbenet egészen semmiségnek tűnt már késő délután.
Alig hazaértem, negyed öt környékén, amikor a hóhelyzet igazán fokozódni kezdődött. Esett, és fújta a szél. Meg még most is. Őrületes mekkora hókupacokat csinál pillanatok alatt. Csak állok,és tátom a számat, mert azért  nem igazán hiszem ám el, hogy ez március közepén történik. Olvasom a híreket az elakadt autókról, a fél kilenctől életbe léptetett személygépkocsi közlekedési tilalmat (a városokból kifelé), és még aggódva várom haza Balázst, aki éjfél előtt nem várható. Várja, hogy minden autó hazaérjen, és visszavigye azt az árut, amit a hó miatt nem tudtak eljuttatni.

Roland sokkal jobban van, nem hányt, keveset fájt a hasa, és már evett is. És.. eddig még senkin nem jelentkeztek a tünetek.

Mehetsz is...

Mondhat nekem akárki akármit, nem fog meggyőzni arról, hogy miért is jó ez az óraállítás. Ezt a mostanit meg aztán különösen utálom mindig, dacára annak, hogy egy órával többet lehet aludni. Mert kit vigasztal az az egy óra, ha már délután négy órakor szürkület van? Délután négykor.. amikor nemrég még olyankor hét ágra sütött a nap, olyannyira, hogy azok, akik nem annyira bírják a meleget, még az orrukat sem dugták ki.
Ahogy öregszem, mindig jobban megvisel a tél közeledte. Szívből utálom a hideget, a havat, a szelet, az esőt, és mindent, ami a téllel jár. Bármikor meg tudnám szokni, hogy karácsonykor csak egy trikó van rajtam. Sőt, simán grilleznénk valami karácsonyi vacsorát. Akár halat is, megoldjuk...
Ó, tudom, vannak a hidegnek jó kis vírusölő hatásai (haha...), meg hát így van ez a kontinens kitalálva, hogy négy évszak, miegymás.. De az végképp nem fér a fejembe, hogy még ha négy évszak is, minek piszkálgatjuk örökké az órát? Hol vissza egyet, hol előre? Maradhatnánk a nyári időszámításnál nyugodtan egész évben. Persze, spórolás, én is tudom a statisztikai adatokat, mint mindenki más. Na de ez olyan spórolás lehet, mint a négynapos hétvégék... amikor a következő héten meg szombat is munkanap. Ez a másik, ami nem fér az én csökött kis agyamba, hogy mi értelme van ott adni egy napot, ha utána meg itt elbukunk egyet? Persze, utazások, családi wellness, meg mittudomén, de gondolom, hogy aki wellness programra indul, és befizeti, az akár egy-két nap szabadságot is rááldoz. Vagy nem?
Megígérem, hogy nem fogok minden héten morogni a hideg miatt, és tüntetni a tél ellen, de most egy kicsit muszáj volt így a kezdet kezdetén.
Bevallom, az a nem titkolt célom vele, hogy a Tél inkább hátat fordítson, ha esetleg olvas engem...

Ömlesztve

Ma aztán végképp nem írok inkább. Mert nyomdafestéket nem tűrő szavak törnének elő belőlem, emlegetve mindenkinek a felmenőjét, aki a farsangot, azon belül is a jelmezeket, és a varrástudatlan, kézügyesség hiányos szülők által kreált jelmezeket főképp kitalálta.
Ez az egyik.
A másik meg még mindig ugyanaz a nóta. A kiborulás határán vagyok a fázástól. Nem bírom tovább. Két dolgot eszeltem ki. Vagy rászokok a piálásra, mert az állítólag melegít, vagy pedig el sem mozdulok addig a fűtőventilátor (a ventilátor tényleg csak egy l?, kettővel írva aláhúzza  nekem a helyesírás ellenőrző) mellől, amíg nem lesz plusz tíz fok minimum. Meg még eszembe jutott a fűthető ruha feltalálása is, de leragadtam ott, hogy honnan kapna energiát, amivel fűt. Az már annyira tudományos gondolat volt, hogy inkább hagytam a fenébe.
De azért ma már túlestünk egy farsangon. Erikén. Ott voltam, helyesek voltak a kis kártyakatonák. Na, mondjuk nem teljesen volt világos, milyen katonák is, akik valami kis helyes andalító zenére táncikálnak, de sebaj. Erik nem érezte jól magát, már az elején jönni akart haza, fájt a hasa, de azért végigcsinálta, és csak utána jöttünk. Fénykép nincs, mert az analfabéta felem még mindig nem tanult meg fotózni, és a gép is itthon volt. Úgyhogy csak képzeljétek el a fehér inges-fekete nadrágos fiamat, ahogy elöl-hátul rajta van egy nagy, karton méretű treff hatos. Volt hozzá beharapott szájú szégyellős vigyor. :)
Hát ennyi mára. Élünk, épphogy... de mindjárt hétvége.

Hóból született gondolat

Az összes hóváró és hóvágyó olvasóm és ismerősöm örül, remélem, mert végül csak ideért. Igaz, éjfél  helyett (hozzánk akkora ígérték) csak reggel, de azóta esik. Igaz, a világon semmire nem jó, mert csak por, ráadásul mínusz tizenkettő fok volt délután is, és a szél is fújta, de hát ha tél kellett, hát akkor itt a tél.
Én meg eközben csendesen magamba fordultam idebent. Igyekeztem minél kevesebbszer kimenni, és kinézni az ablakon, hogy a látvány ne lombozzon le nagyon, és persze, hogy ne fázzak annyira. Helyette főztem, elsikáltam a fritut, amit már hétfőn elkezdtem, de nem sikerült befejezni, csak ma. Aztán végre felkerült a komód a galériára, úgy karácsony óta tervezzük ezt. A fiúk örültek neki, hogy megszabadultak tőle, mert sok helyet foglalt, bárhova tettük is, csak útban volt. Most, karácsony óta nem nyílott az egyik szekrényajtó, mert ott volt előtte. Így, hogy most már nálunk van a galérián, végre én is lepakoltam a beépített szekrény tetejéről. Átválogattam a milliónyi mindenfélét, szigorúan kidobtam azt, ami semmire nem kell már, és nem is fog kelleni. A mindenféle dobozokban tárolt ilyen-olyan kábelek, számítógép alkatrészek végre egy fiókban vannak. Illetve kettőben, de ez már részletkérdés. Közben mostam is, meg teregettem, a fürdőben is kisebb változtatásokat kellett végrehajtani, mert így, hogy egy komóddal gazdagodtunk a "hálónkban", egy fonott kosárnak le kellett onnan jönni. A fürdőbe. Ennek eredményeként ma este mindenki azzal a kérdéssel indított, amikor fürödni ment. "Hol van a szennyestartó?" De már tudják.
Amúgy mindez nem is érdekes. Az érdekesebb az, amilyen gondolatok közben születtek. Az egyik fele még tegnap indult. Rettenetesen nyűgösen mentem dolgozni, nem a szívem csücske ez a péntek délutánosság, és amúgy sem voltam jól sem, meg hideg is volt. Aztán bent azért kicsit oldódott, voltak vásárlók is, egy pedig különösen feldobta a hangulatomat. Még ma is megmosolyogtam, amikor eszembe jutott. Egy férfiről van szó, aki pulóvert vett. Nagyon határozottan érkezett a kívánságával, szerencsére sikerült megközelítőleg teljesíteni is. Fizetett, mondta, hogy otthon hozzá próbálja a zakóhoz, és lehet, hogy még visszajön, ha mégsem..Mondtam, oké. Nem gondoltam, hogy találkozunk még, de nem egészen fél óra múlva újra ott volt. A zakóban. :D Felpróbálta a másik kiszemelt pulcsit is, végül maradt a már megvásároltnál. Már nem tudom mi volt a félmondat, amit mondott, és én megkérdeztem erre, hogy "bálba megy?" Mire elmosolyodott, és elmesélte, hogy a lánya szalagavatójára megy, ahova minden szülő talpig öltönyben érkezik majd, ő pedig ebben a pólóban lesz. És büszkén megmutatta a pólóját. Az elején három sárkánygyerek, mindegyik fölött egy keresztnév, és egy évszám. A hátán pedig, "Három gyönyörű lány büszke papája" Még a tetoválását is megcsodálhattam, ami egy négyes számjegy és egy Vénusz-jel, ami a "négy nőt jelenti az életemben."Bevallom, azonnal vágyni kezdtem egy ilyen pólóra (lehet felső is, én inkább úgyis azt hordok), és el is képzeltem, hogy három ördögfióka képe fölött ott virít majd a gyerekeim neve és dátuma. A hátamon pedig lehetne, hogy "Egy boszorka van, három fia van....és nagyon büszke rá." Vagy valami ilyesmi. Balázsnak is elmeséltem ezt a vágyamat, remélhetőleg teljesíti mondjuk a szülinapomra.
Na de ezek után annyira jó volt hazaérkezni, hogy nem is biztos, hogy ezt el tudom mondani. Semmi nem történt másként, mint máskor, kivéve, hogy Patrik az apja kérésére a hazaérkezésem utáni második percben már fürdővizet engedett nekem, hogy végre átmelegedjek. Mégis, már maga a tény is akkora boldogságot jelentett, hogy jövök haza, és várnak. Az, hogy tegnap este Balázs is itthon aludt, az meg még hab volt a tortán.
A mai nap is ebben a hangulatban telt.Jó itthon lenni, jó volt ebédet főzni, és takarítani is. Közben megszületett a fejemben a nagy, korszakalkotó ötlet, ami szerintem tök jó megoldás lenne, lehetne minden főállású, vagy gyesen lévő anyukának. Nevezetesen, mindenki úgy dolgozhatna, hogy amikor ez a befelé fordulós időszaka van, akkor maradhatna otthon. Amikor pedig jól esik elmenni otthonról, végre emberek között lenni, akkor mehessen. Mert ilyen is van, amikor annyira besokall az ember ettől az otthonléttől, hogy wc pucoló is szívesen lenne, csak ne otthon kelljen csinálni. Ebben a formában persze egy-egy álláshelyen minimum három nő lenne, de azt hiszem, hosszú távon igenis megérné a befektetés a munkáltatóknak is. Persze, ez nem valószínű, hogy valaha is megvalósul,de azért szép lenne, nem?
A többi mélyenszántó gondolatomat pedig majd máskor elmesélem, ez már így is elég hosszú mesélés lett.. :)

Mikor lesz már vége?

Amikor ilyen hideg van, mint most, szép lassan átvedlek az igazi önmagamból egy hisztis-morgós-fázós macilánnyá. Aki, ha már téli álmot nem aludhat, hát legalább kedvére morog, amiért februárban még meg lehet fagyni (bezzeg 2002-ben...), és különben is, micsoda dolog már, hogy pont most kezdődik ez az igazán kemény tél. Meg egyáltalán.. mit képzelnek magukról, amiért még hó is, meg szél is.. meg mindenféle ilyen várható. Meleget akarok most már, az sem baj, ha azonnal. Elegem van a rengeteg ruhából, amit nap mint nap magamra cibálok, ráadásul egy csomószor mit sem ér, mert átfagyok, és aznap már nem is tudok kiengedni.
Mindenféle egyéb tünetem is van, úgymint.. bőrfájás, izomfájások, iszonyatos fejfájás, néha egy-egy ijesztő is, (amit nem írok le, mert mégiscsak nyilvános helyen vagyunk) és persze folyamatosan fáradt vagyok.
Dacára minden előrejelzésnek, én azért bíztam ám bundás barátaimban, hogy majd ők aztán nem mennek vissza a barlangjukba, és akkor már csak egy kicsit kell kibírni, és jön a jó idő.
Nos, hát ez sem jött össze. Visszamentek. Ami nem csoda.. olyan hideg volt ma is, hogy tök megértem, hogy visszavágytak a meleg, puha ágyba.. én is egyre nehezebben bukkanok elő a jó meleg takaró alól.
De minden megértésem ellenére is úgy unom már. Tavaszt akarok, vagy lehet mindjárt nyár is, én nem bánom. A kánikulát is bevállalom.