2009. ápr. 28.

Mit csináltál egész délelőtt?

Vagy épp Mit csináltál egész nap? Imádom ezeket a kérdéseket. És mostanság már sokszor inkább nem is próbálok meg válaszolni sem. Minek is? A többség úgyis eldöntötte már magában, hogy a világon semmit. Mert az ugye semmi, hogy összepakolok, kimosok-kiteregetek, lemosom, felmosom, elpakolom, kidobom, lehúzom, felhúzom, összehajtom, és társai. Ez mind olyan, amit rajtam kívül mindenki megcsinál sitty-sutty tíz perc alatt, és a fennmaradó órák alatt váltott kézzel vakargatja...
Az elintéznivaló pedig magától intéződik, a telefonok automatán bonyolódnak, a receptek lejárati határidejét, és a gyógyszerek elfogyásának napját pedig külön robot tartja számon. Mint ahogy azt is, hogy mikor, kinek, mit kell befizetni, kifizetni, elvinni, beküldeni.
De minden meglegyen határidőre, mert különben a jól felépített rendszer összeomlik.

Szóval, mit csináltam egész nap? Tudjátok mit? Mozgattam a gépezetet.... terveztem, szerveztem, utánajártam, elolvastam, megvettem, megcímeztem, feladtam, befizettem, bevásároltam, előkészítettem, kivasaltam, megfőztem, elpakoltam, lemostam, felmostam, összehajtottam, elvittem, elhoztam, szeretgettem, észben tartottam, és életben maradtam.
Hát ennyi.. vagyis gyakorlatilag tényleg.. nem is csináltam semmit. :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése