Szól a bölcs közmondás. És mindez tök igaz is. Mindenre. Mert másképp készül ugyanaz az étel mondjuk nálunk, és esetleg az ország más pontjain. De talán nem is kell ennyire messzire menni, mert lehet, hogy a másik utcában is. (a szomszéd főztje nem érdekel :D) És másképp teregetünk, mosunk, másképp takarítunk, stb. stb.
De az azért érdekes, hogy ugyanazon házból származók között is mennyire más lehet a szokás. (csak hogy a közmondásnál maradjunk... vagy ez szólás?) Én a saját példánkat ismerem, tehát csak arról tudok beszélni. Ugyanott nevelkedtünk, még a szobánk is közös volt mindig, mégis, amiben csak lehet, különbözőek vagyunk. A húgom rettenetesen spórolós, én kicsit sem. A húgom megszállottja az egészséges(?) életmódnak, én "rombolom" magam, ahol csak lehet (ugye a triumvirátus). A húgom mindent előre pontosan megtervez, én meg élek bele a világba. Külsőre is teljesen mások vagyunk mondjuk, ő magas, vékony, hosszú hajú, én pedig alacsony és hízásra erősen hajlamos, rövid hajú. A tanult szakmánk olyan távol áll egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.
Az anyánk pedig hát nem is tudom... igazából egyikünk sem róla vett példát. Nyilván átvettünk szokásokat tőle, vagy esetleg ételek elkészítési módját, tán még a teregetési módokat is. Azt hiszem, én többet, mint a húgom.
De ugyanez igaz a párom és bátyja között is. Ők is Ég és Föld. A párom az, aki mindig két lábbal állt a Földön, és sosem nyújtózkodott tovább, mint ahogy az a bizonyos takaró ért, a bátyja még most is másokra támaszkodva tud csak megélni. A párom korán családot alapított, a bátyja tán sose nősül meg. A párom a végsőkig kitart a véleménye mellett (ez nem mindig olyan frankó), a bátyja mindig befolyásolható volt. És külsőre is, ők is, teljesen mások. Azt meg, hogy ők honnan vették a családmodellt, vagy épp bármit, amit továbbvittek, el sem tudom képzelni.
Az persze nyilvánvaló számomra, hogy amikor már külön családként élünk az "eredeti" családunktól, akkor veszünk fel új szokásokat, ismerünk meg egymás révén új ízeket, új dolgokat, amikről talán még nem is hallottunk. Aztán ezeket összegyúrjuk, összecsiszoljuk, és végül átadjuk a sok-sok év alatt a gyerekeinknek.
És arra kíváncsi leszek majd, hogy ők mi az, amihez foggal-körömmel ragaszkodnak majd, hogy úgy őrizzék meg, ahogy itthon látták, vagy csak egyszerűen fejet hajtanak majd egy másik család másfajta szokásai előtt.
Mégis, nem is ez a legfőbb, ami miatt ezt leírtam. Valahogy zavar ez az egész. Nem másért, csak azért, mert emiatt a hatalmas különbség miatt mostanára eljutottam oda, hogy nem is értem, hogy lehetünk egy család... fogalmam sincs, hogy gondolhatja dolgokról, hogy az úgy normális, mikor nem is az?! Nem tudom, ő hogy gondolja, bár egy-két bíráló megjegyzéséből, amit azért itt-ott el szokott ejteni, úgy gondolom, hasonló helyzetben van e téren, mint én. Csak épp a különbözőségünkből fakadóan neki kicsit sem kérdéses, ki csinálja jól. (természetesen ő) És be kell vallanom, emiatt is nehéz lesz az a helyzet, ahogy ő fog itt közvetlenül mellettem babázni. Nehéz lesz megállnom, hogy csendben maradjak, pedig kell. Semmi közöm hozzá, hogyan neveli majd, vagy hogyan bánik vele, mint ahogy én is kikértem magamnak.. igaz, sokszor hiába..
Elég összevissza lett ez, de a lényeg talán lejön belőle. És - mivel itt aztán őszinte vagyok- fájni fog, ha kislány lesz. És félek, hogy látványosan fog fájni. Mert akkor szembetalálhatom magam a kárörvendő mosolyokkal, meg azokkal a megjegyzésekkel, hogy na, legalább nekik sikerült.. Érdekes helyzet lesz mindenképpen. De majd beletanulok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése