A hiányzó napok zanzásítva

Komoly elvonási tüneteim voltak már, hogy napok óta nem jutottam el ide. Hihetetlen tempóban rohannak a napok, csak kapkodom a fejem, hogy hétfő után máris csütörtök van. És nem lógok a neten félnapokat, meg nem kell feküdnöm mindenféle szédülésekkel, meg kisrohamok utáni "tűzoltással", és mégsem jutok egyről a kettőre. Ami ugyan frusztrál, és idegesít, mert mégsem én lennék, ha másképp lenne, de lassan megértem, hogy felesleges ilyeneken őrlődnöm, hogy mi miért nem sikerült, mert nem sikerült megcsinálni, aztán kész. Majd vagy meglesz másnap(vagy harmadnap, vagy majd egyszer), vagy nem.
Volt a héten egy nemalvós éjszakám. De kivételesen hihetetlenül jó dolog miatt nem aludtam. :-) Dolgozhattam valamit, és igaz ugyan, hogy először rettenetesen bepánikoltam, hogy na, én ezzel nem boldogulok, tuti... de aztán hamar ráéreztem.. és annyira jó volt végre megint valami értelmes dolgot csinálni. Még akkor is, ha éjszaka volt, és hajnali fél kettő magasságában elég nehezen küzdöttem le azt a vágyamat, hogy aludjak egy jót, de sikerült, és három órával később azzal a tudattal feküdtem le, hogy szerencsére éppcsak egy kevés munkát hagytam annak, aki megkért, hogy segítsek be neki. És két óra alvás után is képes voltam egész nap talpon lenni, csinálni a dolgomat (najó, azért ezt elég light-osan). Ami a leglényegesebb azonban, hogy kibírtam rosszullét nélkül, úgyhogy megnyugodhattam, hogy "normális" vagyok azért, és képes még bármire. Ebben azért volt idő, mikor erősen kételkedtem.
Volt megint szülői értekezlet is az oviban. Épp a nemalvós napom délutánján. Először összevont a nagycsoportos gyerekek szüleinek, két most elsős tanító néni beszélt arról, mik az elvárások egy elsős gyerekkel szemben. Nem igazán értettem először, hogy mi is ennek az apropója, míg ki nem derült, hogy túl sok gyerek marad az oviban, aki mehetne suliba... a nagytöbbség azért, mert a szülője megteheti, hogy visszatartsa. Én is megtettem, igaz, nekünk "papírunk" van róla, hogy kellett is.. sőt, kapott a gyerekem egy olyan BeilleszkedésiMagatartási és Tanulási zavarokkal küszködős bélyeget is a homlokára, tehát tök legálisan maradt, merthogy "egyéni felzárkóztatás mellett még egy óvodai nevelés javasolt". Igenám, de valamit én tavaly nem tudtam, amit most meg elmondtak. Hogy van lehetőség úgy is elsősnek lenni, hogy iskolaelőkészítős, tehát nem értékelik, csak ott van.. viszont a fejlesztősök foglalkoznak vele. Nem tudom, hogy döntöttem volna tavaly, ha felvázolják ezt a lehetőséget. Most, utólag azt mondom, jobban jártunk volna. Mert ugyan az mozgáskoordinációs problémáit kiküszöböltük itthon, de az igazi problémák nagyjából maradtak. De annyira nem is erről akartam itt írni (egyrészt, mert bőven megérne egy külön misét, másrészt meg már annyira mindegy is..)Az összevont szülői után a csoportban volt. Hááát, sosem tettem még olyat, mint ott és akkor. Fel kellett állnom, közölni mindenkivel, hogy "Igaz, hogy nekem nincs munkahelyem, ahonnan szabit kellett volna ezért a szülőiért kivennem, de van három gyerekem, akik épp ilyentájban vacsoráznak, úgyhogy én a továbbiakat kihagyom. Amit tudnom kell, azt már tudom." Biztos néztek utánam hülyén. És biztos ki is beszéltek a hátam mögött, de nem érdekel. Nem vagyok hajlandó arra pazarolni a drága időmet, hogy arról vitázzak, hogy MUSZÁJ a hétéves gyereknek a McDonald's-ban Happy Mealt ennie. Merthogy mennének kirándulni Tbányára vonattal, mert az olcsó. (tavaly is voltak) És ha már.. akkor fagyiznának egyet a fent említett gyorsétteremben, javasolták az óvónénik, mondván, van elég kiadás most.. De neeeem, ez így nem elég. Happy Meal menü nélkül nem is élet az élet.. Ja, engem is az asztal körül kergettek hétévesen, ha nem ettem ilyet. Nem sajnálom én sem a gyerekemtől, mert én is megveszem, ha alkalom adódik rá. De NEM ez a legfontosabb. Főleg nem úgy, hogy egyébként meg sírunk-rívunk, hogy minden milyen sokba kerül... Meg ha valamire pénzt kérnek az óvónénik, akkor húzzuk a szánkat, hogy ezt is nekünk kell fizetni.. Nem bírtam megemészteni, hogy közlik, hogy jó, akkor hála az égnek, külön lesz az anyáknapi ajándékozás a ballagástól (egy hónapja cseszegetnek ezzel lépten-nyomon, hogy intézzem el), de azt nem gondolják az óvónők, hogy ezért majd megint szabit vesznek ki. Nem bírom azóta sem megemészteni, hogy minek az olyannak gyerek (mikor hányan a fél életüket odaadnák érte, hogy lehessen), akinek az a lényeg, hogy mindegy mibe kerül, csak valaki szórakoztassa, vigye, etesse, nevelje, tanítsa meg beszélni, játszani, kommunikálni, szocializálja.... És bevallom, mocskosul szégyelltem magam, hogy ilyen szülők között ülök én is, akitől mindez olyan távol áll, mint Makó Jeruzsálemtől. Pedig nem vagyok tökéletes szülő, messze nem. Nem is akarok tökéletes lenni. De az én gyerekeim az én gyerekeim. Tőlem tanultak szavakat, mondókákat először, velem lettek szobatiszták, én adok nekik vacsorát, én készítem ki nekik a ruhákat, amiben iskolába/óvodába mennek, én hallgatom meg a fontos és kevésbé fontos dolgaikat, én utasítom rendre őket, ha csúnyán beszélnek, vagy ha összeverekednek. Néha utálnak érte, hogy mindent meghallok, meg mindent észreveszek.. de nem baj. Az óvónéni, meg a tanító néni pedig azért van, hogy felkeltse benne a tanulás iránti vágyat, és ösztönözze kihasználni azokat a képességeit, amit én, tökéletlen szülő nem feltétlenül vennék észre. És így egészítjük ki egymást. Lehet, hogy hülyén gondolom.... de ez van. :-)
Na és aztán a héten még, konkrétan tegnap erőt vettem magamon, és elmentem megiratni a gyógyszeremet, ami nélkül nem is élet az élet, ha már ott jártam, levetettem a véremet, ellenőrizendő, kell e már feliratkoznom a transzplantációs listára, és még nőgyógyászhoz is elmentem. Ez utóbbi nagy hőstett, jó ideje halogatom, mert majd ekkor, majd akkor... most ezért nem jó, most azért nem jó... Kivártam a soromat, mire úgy döntöttem volna, hogy najó, én megyek, pont akkor behívtak. Megvizsgáltak, alaposan... ultrahanggal is megnéztek, minden rendben. Rákszűrés eredménye pedig három hét múlva kb. Szóval, ez is kipipálva. Jó kislány voltam.
A fennmaradó időkben pedig takarítottam, jó alaposan, mindent kipakolva, mindent újra elmosogatva, aminek egyrészt szép tiszta szekrények az eredménye, másrészt meg az, hogy azóta vastagon kenem éjszakára a kezem, és kesztyűben alszom, mert iszonyatosan kiszárította a mosogatószer.