Mi ebből a tanulság?

Az egész hétből, úgy gondolom. Vagy az egész szülinapi szervezkedésből...
Az első, és legfontosabb, hogy belássuk végre (bár ez sokkal kevésbé az én saram, mint mondjuk a húgomé), hogy már külön családdal rendelkezünk, és totálisan különböző a gondolkodásunk, az értékrendünk, a pénztárcánk, meg minden... (néha bizony elgondolkodom, valamelyikünket nem a gólya hozta e)
A második, hogy nem szabad túlvállalnom magam. Ezt sokadszorra állapítom meg, mégsem tudom sose betartani. Van, amit ilyenkor félre kéne tenni, mert megvár. De ez, amit most is csináltam, hogy minden kész legyen, és még ezen kívül is minden rendben legyen, ez nem megy.
Már csak azért sem, mert mindebből következik a harmadik tanulság, hogy többet kell pihenni, mert ez így nem oké. Idegeskedés is, meg kevés alvás is, meg még emellé a rendszer teljes hiánya, semmi jóra nem vezet.
És a legfőbb tanulság, ami azért mégiscsak a legfájdalmasabb is. El kell fogadnom, és meg kell tanulnom egyszer s mindenkorra, hogy hiába van egy közös családunk, mégiscsak van olyan, hogy én családom, Te családod. És ők külön vannak. És soha nem is lesz egy. Köthetek én megannyi kompromisszumot, vagy bármi mást, ez így marad.
Csak mindez előrevetíti a problémák sorozatát, mert lesz még itt ilyen-olyan ballagás, meg más jeles esemény, és akkor..... ? Akkor hogyan lesz?
De remélem, hogy amit értem nem is, a gyerekeiért meg tudja majd tenni.