Érdekes dolgok derülnek ki itt fű alatt. Én itt nagyban elvoltam magammal, és nagyban büszke voltam magamra, mikor végre nem felejtettem el dolgokat, és nem kapok csak nagyon ritkán rövidzárlatokat (na mondjuk olyankor tényleg se kép, se hang utólag). Erre nem elég, hogy múlt hétvégén kellett huszonegynehány év után felvilágosodnom, hogy nem is azért nem lehetett megfürdetnünk a játékbabáinkat, mert kihullik a haja... :-( De tényleg.. történt ugyanis, hogy valamilyen úton-módon lekerült a padlásról az egyik fent említett kőkorszaki baba. Persze, csupa kosz, és korom volt, és ugye az elég természetesen következik mindebből, hogy Rolikám mindennek ellenére úgy döntött, hogy a baba velünk akar lakni (amúgy azóta is törzsvendég az ágyában :D). Én meg, ha már bekerült, nem tűrve egy ilyen kis szutykos izét a lakásban, gondoltam, hát lesz, ami lesz, még ha kopasz lesz is utána (:-D) bizony "megfürdetem". Persze a párom már a gondolattól röhögőgörcsöt kapott, miszerint biztos nem vagyok normális, hogy ahelyett, hogy kivágnám innen a francba, nekiállok vele babázni. Szóval, baba levetkőztetve bekerült a mosdóba a csap alá. És legnagyobb ámulatomra a szappanos víz ellenére is csak a korom és a kosz jött ki a hajából, a haja ottmaradt a fején. Úgyhogy baba tiszta lett, igen, meg is fésültem :P, a ruháját is kimostam. És aztán nemsokára érkezett anyám a délutános műszakjából, épp kapóra ahhoz, hogy a számomra feldolgozhatatlan traumát villámgyorsan számonkérjem rajta. Persze, ő már nem emlékezett rá, csak nézett rám, hogy noooormális vagy, lányom? Szóval, ezekután más megvilágításba helyeztem a "kegyes hazugságokat", nehogy így járjak majd húsz évvel később, ötvenéves is elmúlva, szenilitásom csúcspontján, hogy valamelyik fiam számon kér rajtam valamit. Mert az elég ciki lesz.
És ha már ciki.. és szenilitás. Legnagyobb fiam az összes majdnem egy évtizedével olyan szinten lépett az önállóság mezejére, hogy már-már fájdalmas méreteket ölt. De legalábbis irtó cikis helyzeteket teremt. Mert hogy is van az, hogy emlékszem, hogy említett valami sakkversenyt, ami miatt valószínűleg kicsit később jön ki a suliból, sőt, arra is emlékeztem, hogy azt mondta, hogy 2-3-ig tart. De ennyi volt minden, amit tudtam a dologról (szerintem). Gyanútlan szülőként vártuk a gyerekünket szokás szerint 3-kor a suli előtt. Szépen sütött a nap, mondhatni hirtelen támadt dögmelegben folyt rólunk a víz is.. És még azt sem "vettem fel" túlságosan, hogy a fent említett tízéves keresztszülei megálltak mellettünk a szomszéd gyerekért jőve, és még csak meg sem kérdezték, hogy van a gyerek... Szóval, 10 perc várakozás után meguntam, mivel éhes is voltam, meg még pékségbe is kellett menni. Gondoltam, namostaztán bemegyek érte a suliba, és úgy nyakonvágom, hogy ott bámészkodik, mikor mi itt hárman várunk rá. Az osztályterem előtt találtam rá, már vette át a cipőjét. Megfordult, fülig érő szájjal, a nyakában érem.. Elég bután néztem rá, mire nagy lelkesen közölte, hogy: "Harmadik lettem a sakkversenyen." Én meg, még mindig félhülyén: "Miért, Te tudsz sakkozni?" Tényleg egy hülyeség, nem? Hogy az ember a saját gyerekéről ne tudjon ilyesmit, az is. Meg az is, hogy úgy lebonyolít egy ilyet, hogy nem is tudok róla. Ez olyan egyik szemem sír, a másik nevet. Mert tök jó, hogy önállósodik, tök jó, hogy ilyen kis határozott, és magabiztos, de a fene egye meg, ne öregítsen már... :-D Szóval, feljegyeztem a tudnivalóim közé, hogy a gyerekem tud sakkozni. És akkor, ha ez még nem elég, tegnap előkerült a névnapjára kapott bűvészdoboz, és szorgosan tanulja a trükköket. Még úgy is járhatok, hogy egyszer csak el leszek tüntetve. :-D Tessék majd akkor nem meglepődni. :-) (és minimum lobbizni a gyereknél, hogy varázsoljon vissza)
És ha mindez nem elég.. hát mással is "lejárattam" magam. Teljes nyugalomban voltam, hogy igen, nemsokára húsvét, de tök jó, mert már tudom, hogy mit kapnak a gyerekek, egész jól kigondoltam, mit sütök, mit főzök, meg ilyenek. Aztán tegnap valamiért rápillantottam a naptárra. És meglepve fedeztem fel, hogy húsvét az jövő hét vége. De mivel nem hittem a szememnek, rákérdeztem a páromnál, hogy jól látok e? Persze, jót röhögött, hogy miért, mit gondoltam? Hát mittudomén, hogy mit, de azt aztán nem, hogy már itt van a nyakunkon. Nem mintha nem lenne mindegy.. de ez ugye azt jelenti, hogy jéééé, mindjárt itt a tavaszi szünet. Röhejes dolgokat vagyok képes produkálni, na.
Lassan átírom a minden napra egy mese c. könyvet minden napra egy röhejes tettem-re. :D
Igaz, lehet, hogy tök népszerű könyv lenne belőle...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése