Szétrobbanok

A semmitől (is). Az meg aztán, ha valaki megszólal, az már tetézi a dolgot. Nem tudom a tényleges okát, bár lehet a hormonokra fogni, meg arra, hogy épp front van (legalábbis valamennyit hűlt az idő, és esett is), vagy csak úgy akármire. De azért ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor egyikre sem tudnám rákenni a dolgot jószívvel. Lehet, hogy ez csak épp egy ilyen nap. Mindenesetre, most hogy a napnak már vége van mindjárt, és még ideültem a géphez olvasgatni a blogokat, amiket szoktam (legalábbis akik írnak is), azon kaptam magam, hogy semmi türelmem, és majd szétvet az ideg. Pedig aranyos babás blogok, tele pici fiúcskákkal és lánykákkal kapcsolatos szívetmelengető kis történetekkel, mosolygós fotókkal. Nem tudom, lehet kiakasztanám a vérnyomásmérőt, ha most mérnék. Merthogy a fülem dobol rendesen, és legutóbb mikor ilyen volt, elég magas is volt a a vérnyomásom. Most nem tudom mennyi, igazából nem is érdekel. Tökmindegy.
Tény, hogy a gyerekeim válogatott hülyeségekkel szórakoztattak egész nap. Válogatás nélkül nem fogadtak szót, kérhettem őket szépen, vagy akár rekedtre ordítva magam. De ilyen máskor is van. És általában fel sem veszem, mert már megszoktam, hogy bizony-bizony néha kisebbségbe szorulok, mint egyetlen dupla x kromoszómával rendelkező egyed.
Hülyeség, de most, hogy már eltelt egy fél év ebben az éjszakás műszakos életben, most kezd igazán frusztrálni. Ez az egyedül alvás, az esténkénti egyedül maradás, a nappalok abszolút felborult rendje. Persze, ebben abszolút benne van az a két héttel ezelőtti telefon... amikor felhívta a páromat valaki a régi munkahelyéről. Valaki, aki most épp első ember ott. És ez a valaki megpróbálta Őt visszaszerezni üzletvezetőnek. Ugyanoda, ahonnan eljött. Elég érdekes érzéseim voltak ezzel kapcsolatban. Egyrészt, természetesen büszke voltam nagyon, mert már nem először hívják. Másrészt, kicsit dühös.. hogy bezzeg őt hívják, pedig van munkahelye.. (de ez csak épphogy és átmenetileg jelentkezett) Harmadrészt, annak ellenére, hogy megmondta, hogy nem teszi kockára a mostani munkahely anyagi és szociális biztonságát a régi nem éppen kiszámítható jutalékos rendszeréért, én azért bizony elálmodoztam, hogy milyen jó is volna, ha megint... délben ebédelhetnénk együtt, itthon.. ha reggel együtt kelhetnénk, és vinné magával a gyereket iskolába, miközben dolgozni megy.. ha bármikor elérhető lenne napközben, bármi történjen is.. Persze, értem, és megértem, hogy nemet mondott. Igaz, neki is fájt azért a szíve miatta. Mert az az üzlet kicsit a gyereke.. és ez a gyerek nemhogy nem fejlődött, mióta "elhagyta", de visszafelé indult az úton. És minden nagyképűség ellenére is mindketten tudjuk, hogy ő meg tudná tenni, hogy visszafordítja, mert nagyon sokan miatta mentek, vagy épp nem mennek, meg valahogy a vérében van ez a kereskedés. (ez utóbbiról csak én vagyok meggyőződve) Szóval, ezzel együtt, vagy épp nélküle is, frusztrál ez az éjszakás munka.
És tényleg szétrobbanok... úgyhogy fogom magam, és lefekszem... hátha álmomban lehiggadok.. vagy megküzdök valakivel.
És reménykedem, hogy a holnap valami nyugisabb napot hoz. :-)