Épp a napokban zajlanak. Konkrétan tegnap, ma, és holnap. Tavaly volt először ilyen kezdeményezés, hatalmas élmény volt látni, milyen is egy ilyen ovis foglalkozás. Persze, benne van a pakliban, hogy bizony van benne "kirakat", de ettől mondjuk igyekszem elvonatkoztatni.
Tegnap mindkét ovisomat megnézhettem torna-foglalkozáson. Eriknél látszott, hogy egyébként is sokat mozog, semmi nem volt tőle idegen, amit csináltak, sem a bordásfalra mászás, sem a törzskörzés (azt hiszem, így hívják), se a labdadobálás. Meg hát nagycsoportos, és már majdnem vége is van az évnek, így aztán sokkal inkább az iskola küszöbén áll már, mint az ovis csoportban bent. Ez így jó. Azt meg nem is gondolom végig, hogy hogy is lett volna, ha nem ragaszkodom tavaly foggal-körömmel az oviban maradáshoz. (mert lehet, hogy jobban járt volna?). Kicsit azért elgondolkodtam, de aztán arra jutottam, hogy kárt nem okoztam vele, mert ha ugyan fejlesztést nem is sokat kapott, de legalább ez alatt az év alatt sokkal magabiztosabb, önállóbb, talpraesettebb lett, tehát a szociális fejlődésének mindenképpen jót tett. A többivel meg nem vagyunk elkésve, mert olyan nagy baj azért nincs.
Roli tegnapi foglalkozása hihetetlen nagy élmény volt. Már eleve az a 20 kiscsoportos abban a nagy tornateremben. És ahogy teljes átéléssel figyelték az óvónénit.. zenére tornáztak először, fantasztikusan aranyosak voltak. És van ritmusérzékük, jelentem. Aztán padon húzták magukat, gurultak, ugráltak a karikákba. Meglepő volt számomra, hogy vannak még köztük olyan kicsik is, akik nem bírják húzni magukat, vagy épp nem tudnak páros lábbal ugrálni. :-) De igazi kis édes csöppség mind. Büszke voltam a kicsi fiamra, hogy tudta, látta, hogy ott vagyok, mégis csak odaintegetett, és tette a "dolgát". Most mondhatnám, hogy persze, mert tök jól felkészítettem a helyzetre. De ez így azért nem igaz. Tény, hogy beszéltünk róla előtte este, hogy megyek, de ő nem rám figyel, hanem az óvónénire, mert csak "néző" leszek. Azért nem becsülöm le magam, úgyhogy biztos ez is számított valamit. De azt hiszem, leginkább azért volt olyan, amilyen, mert őt már tényleg úgy tudtam szeretni, hogy el is mertem engedni. Nem követtem el azokat a bakikat, amiket Patrikkal, akit nagyon hosszú ideig nem adtam ki a kezeim közül (mintha legalábbis kannibálok vártak volna itt rá), vagy aztán Erikkel, akit nagyon hosszú ideig olyan irdatlan lelkiismeretfurdalással szerettem. Emlékszem, mikor Roli megszületett, jött a védőnő hozzánk, és akkor mondta, hogy az lenne minden gyereknek a legjobb, ha harmadiknak születhetne. Mert az elsőt mindenki agyonfélti, agyonbabusgatja, a másodikat már annyira nem, de mégis... a harmadik pedig már ténylegesen gyerek lehet.
Ma pedig újfent az oviban voltam, ma a kicsiknél, tehát Rolinál kezdtem. Először azért odajött, bújt, puszilgatott, nyilván fura volt a helyzet, hogy bent a csoportban vagyok, gyakorlatilag a magánszférájába kukkolok bele. El kellett telnie pár percnek, míg feloldódott. De aztán megint csak elmondta a jelét névsorolvasásnál, aztán énekeltek, aztán mesét hallgattak (A három pillangó), ami közben megint csak énekeltek, és aztán festettek katicát (dióhéjból), meg a katicának füvet (papírból). Megint megcsodálhattam azokat a kis ügyes kezecskéket, amivel olyan (számomra) hihetetlen temészetességgel alkot. Azért hihetetlen, mert ő az egyetlen, aki nem csak szeret, hanem tud is rajzolni, festeni, vagy bármit. Ő az, aki azonnal gyúr, és szaggat, amint meglátja nálam a gyúródeszkát vagy a nyújtófát. Örülök neki egyébként, csak fura.
Summa summárum ma is nagyon ügyesen helyt állt az oviban, gond nélkül megértette, hogy akkor én most elmegyek, mert Eriket is megnézem, és majd délután jövök érte. Egy puszival és egy "szia, anyával" elengedett.
Aztán Eriknél meg koppantam. Mert oda bizony már nem lehetett menni, mert próbálják a ballagási műsort. És az übertitkos. Csak azért bánt kicsit, mert reggel még szóltam is, hogy ma először Rolihoz megyek, és csak utána hozzájuk. Mondhatta volna az óvónéni, hogy fordítsak a sorrenden, mert különben nem látok semmit. De jó, mindegy... az iskolában lesz úgyis elég alkalmam majd megnézni. Bár közel sem annyi, mint Patrikot, mert ugye ott és akkor megint csak osztódnom kell majd.. De megoldom majd. :-)
Azért jó dolog ám így belepillantani a gyerekeim életébe. Még akkor is, ha néha ilyen alkalmakkor felsóhajtok, hogy "már megint"? Mert a fél életemet a konyhában töltöm, a másik felét pedig a gyerekeimmel kapcsolatos ügyintézéssel. De ez így kell, hogy legyen. Mikor, ha nem most? És kinek, ha nem nekik? :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése