2014. jan. 31.

A hétről

Tudnám nagyon röviden azt mondani ma, hogy egy sort sem írok, mert őrülten fáradt vagyok. Ez a hét maga volt az őrület ezzel az örökös hideggel, amit még mindig nehezen bírok elviselni (szerintem ez már nem is fog változni), meg a többszöri szülői értekezlettel, a felvételi miatti feszültséggel.
De nem fogom ennyire rövidre, mert azért azt mindenképpen el akarom mesélni nagyvonalakban, hogy milyen rossz érzés az, amikor valamit eltervez az ember, akarja, minden akadályt elgördít az útból, és aztán mégsem sikerül. És nem is annyira az az adott dolog a rossz, hogy az most épp nem, hanem hogy az illúzió(?) is eltűnik ilyenkor. Lehet, hogy csak az Ego harca ez, mert ebben az esetben is volt bizonytalanság, tipródás, vádaskodás, meg minden, és megint megmutatták nekünk, hogy na tessék, akkor ilyen az, amikor Ti későn döntötök, mert addigra másnak a sziklaszilárd elhatározása már beérkezett.
Ezzel kapcsolatban meg még az is eszembe jutott, hogy milyen érdekes, hogy nekem látszólag semmim nincs. Legalábbis a nevemen. Ja, de. A telefonom. De ezen kívül tényleg semmi. Még csak saját bankszámlám sincs. :) Igazából soha nem is vágytam rá, csak ma valahogy eszembe jutott, hogy jéééé, milyen béna vagyok. :D
Azt is elmesélem még, hogy ma dolgoztam le azt a munkanapot, ami az utolsó volt a próbaidős munkanapok sorában. Minden idők leghosszabb próbaideje járt le éppen ma. :) Éppen ideje volt. :)

2014. jan. 30.

De jó lesz

Már csak egyet kell aludnom, és aztán már csak egyet kell dolgoznom, hogy aztán kilenc napig itthon legyek. Kilenc. El sem hiszem. :) De amúgy igen, mert már én is aláírtam a szabimat, meg a főnököm is, úgyhogy már egészen tuti.
Az is tuti, hogy legalább egy napot lógni fogok, és semmit sem csinálni. Vissza fogok feküdni reggel, és még alszom majd egy kicsit. Aztán majd felkelek, hogy újra visszafeküdhessek csak úgy nézni a plafont (izé, a galéria alját). :) Nagyszabású tervek ezek, kérem. :)
Lesz azért dolgom is, meg program is akad, mivel jövő héten farsangolunk, szinte non-stop. :) De ettől még jó lesz ez. :)
És most gyorsan megyek is, és lealszom azt az egyet... :) És ha nem is így, de hasonlóképpen fogok ébredni holnap reggel.. akarom mondani hajnalban.


2014. jan. 29.

A helyzet fokozódik

Elsőszülöttünk körül forog a világ hónapok óta. Ő ezt akkor is így érezné, ha amúgy nem így lenne, de hát az a helyzet, hogy így van tényleg.
Nincs mit tenni, mert ezt hozta magával az élet, meg hogy telik az idő, és ő éppen most nyolcadik osztályos, és ilyenkor egy csomó minden történik az emberrel. Készült a felvételire, egyedül, de teljesen komolyan véve az egészet, leginkább önmagát. Már egyszer írtam, hogy mennyire meglepett akkor is ezzel a céltudatossággal, amivel készült rá, de ezen még azóta is sokszor elmerengtem, és elkönyveltem az abszolút jó tulajdonságai közé. Ha ez így marad, roppant sikeres ember lesz belőle. És kívánom neki hogy így legyen. :) (meg majd támogatom is, amikor és amiben tudom)
Aztán meg is írta a felvételit, de egy pillanatra sem csitul benne ez az egész továbbtanulásos móka. Folyton számolgatta, hogy mennyi pontja lesz majd, és agyalt, hogy elég lesz e.
Közben készülnek a karneválra, amikor majd az én fiam is az én kedvemért keringőzni fog. Megtiltotta, hogy megnézzem a ruhás főpróbán jövő héten, mert most már bírjam ki. Egyébként meggyőződése, hogy béna lesz. :) Ami lehet, hogy igaz lesz, de én akkor sem ismerném el, ha így lenne majd. :)
Vannak szócsatáink, de őszintén szólva szerencsések vagyunk, mert leginkább azzal idegesít csak bennünket, hogy "mindent tud". Hülyén hangzik, de tényleg. Mindenhez van hozzáfűznivalója, minden témának utána jár, és bámulatos módon mindenféle információt eltárol. Unalmában a wikipédiát olvasgatja a telefonján. Vagy történelemkönyvet. Oda-vissza. Igen. A tankönyvet is. Többször már. Szóval, ilyen kis információéhes őrült Ő, ami néha engem is az őrületbe kerget. És nem azért, mert többet tud, mint én. Néha mondjuk azzal azért kivágja nálam a biztosítékot, hogy angolul beszél hozzám, mikor tudja, hogy nem értem. (persze, ezért csinálja)
Na és akkor a helyzet ma csúcsosodott. Mert megérkeztek a pontszámok. A felvételi pontszámai. Amivel ő egy hangyányit elégedetlen, mi pedig rém büszkék vagyunk rá. Matek 32 pont, Magyar 47. Azoknak, akiknek ez semmit nem mond, azért elmondom, hogy 50 pontot lehet elérni. A mateknál még előfordulhat, hogy változik a pontszám, mert volt egy kis gikszer akkor, amikor írták, de az sem baj, ha nem változik. Ez egy jó eredmény, az osztályában matekból benne van az első négy legjobb-ban, magyarból a második legjobbat írta. Ez csak azért szívmelengető, mert Ő egy csomó mindenért kárpótolta most magát ezzel a sikerrel.
Én, illetve mi csak simán büszkék vagyunk rá.
Még asszisztálunk tovább neki a mostani világ közepe érzésben. Mert most tényleg nagyon fontos ez neki. Még csak most kezdődik minden igazán.

És mindenféle jó tanács ellenére nem javasoltunk neki erősebb gimnáziumot az általa választottnál. Lehet, hogy bőven benne van az is, hogy egy olyan helyen helyt álljon, de azt gondolom, fontosabb talán, hogy Ő választotta, hogy Ő szeretné ezt. De tisztában van azzal a lehetőséggel is, hogy bármikor meggondolhatja magát. Most is, később is. Mert erről is szól a szülőség. Mellette állni, támogatni, vele menni, és hagyni felnőni. Nem könnyű, és talán minden idők legnehezebb évei várnak ránk (bár vele kapcsolatban roppant optimista vagyok), de sosem volt az, és mégis mindig olyan egyszerű volt minden.:)

2014. jan. 28.

Félévi bizonyítványok

Patrik:

Magatartás: példás
Szorgalom: példás
Magyar nyelv: 5
Irodalom: 5
Történelem: 5d
Angol nyelv: 5
Matematika: 4
Informatika:5
Fizika: 4
Biológia:4
Kémia: 4
Földünk és környezetünk: 5
Ének-zene: 4
Rajz: 4
Technika: 4
Testnevelés:4

Erik:

Magatartás: jó
Szorgalom: jó
Magyar nyelv: 4
Irodalom: 4
Történelem: 4
Hittan: 4
Angol nyelv: 3
Matematika: 4
Informatika: 4
Természetismeret: 3
Ének-zene: 5
Rajz: 3
Technika: 5
Testnevelés: 3
Fakultáció: részt vett
Tánc és dráma: 5


Roland (az utolsó szöveges)

Magatartás: Társaival barátságos, együttműködő, gyakran kerül konfliktusba, segítőkész. Közösségében aktív, kezdeményező, konfliktust okozó. Felnőttekhez udvarias, tisztelettudó, közvetlen. (4)
Szorgalom: Munkáját önállóan végzi. Probléma esetén segítséget kér. A közösségi munkát öltetekkel segíti. Tanulmányi feladatainak teljesítése pontos, hiánytalan. Tanítási órákon figyel, a többiekkel együtt halad. (5)
Magyar nyelv és irodalom
Beszéd: Szókincse gazdag. Szóbeli kifejezőkészsége kiváló. Összefüggő beszédre önállóan képes. Az sz-z-c tünetmentessé vált.
Olvasás: Olvasás iránti érdeklődése élénk. Felkészülés után 5-6 mondatos szöveget hangosan hibátlanul, jól hallhatóan, érthetően, élőbeszéd közeli tempóban, írásjelek figyelembevételével olvassa. Az olvasott szöveg tartalmát pontosan tudja felidézni. Az olvasott szöveghez kapcsolódó feladatokat írásban egyedül oldja meg. Írás: Vonalvezetése, írásmozgása biztos. Füzetvezetése áttekinthető. Betűalakítása, betűkapcsolása szabálytalan. Írásának tempója lendületes. Helyesírása kiváló.
Matematika
Számfogalma a százas számkörben kialakult, biztos. A mennyiségekkel kapcsolatos feladatok (mérés, összehasonlítás, mértékváltás) elvégzése hibátlan. A négy alapműveletet önállóan tudja elvégezni. Az összetett szám- és szöveges feladatokat eszköz nélkül, hibátlanul, önállóan oldja meg. Fejszámolásban gyors, pontos.
Környezetismeret
Az élő és élettelen környezettel kapcsolatos tájékozottsága kiváló. Megfigyelései pontosak. Az összefüggések felismerésében önálló. A gyalogos közlekedés elmei szabályait ismeri.
Ének-zene:
Ritmikai készsége megfelelő. Zenei hallása fejlődő. A közös éneklésben, dalos játékokban szívesen vesz részt.
Rajz és vizuális kultúra
A vizuális kultúra körébe tartozó alkotótevékenységek iránti érdeklődése mérsékelt. Munkáját ötletszerűség jellemzi. Színhasználata változatos. Fantáziája, kifejezésmódja színes.
Technika és életvitel
Anyag-és eszközismerete megfelelő. Az eszközökkel és az anyagokkal biztonságosan bánik. Munkái pontosak. Kézügyessége jó, korának megfelelő.
Testnevelés:
Az órákon, foglalkozásokon aktív. Erőnléte, állóképessége korának megfelelő. A szabályokat csak utasításra tartja be. Mozgása összerendezetlen (néha)

Megjegyzések: A félévi követelményeknek kiválóan megfelelt. (kitűnő)
A magyar tantárgyból dicséretes teljesítményt nyújtott.

Büszkék vagyunk rájuk. :) (bár.. mindenkinek van tennivalója a második félévben)

2014. jan. 27.

Itt sem vagyok

.. mert már aludnom kéne, mindjárt hajnal lesz, és mennem kell vissza dolgozni. Már most tudom, hogy nagyon fogom utálni a reggelt. De majd azzal vigasztalom magam, hogy cserében itthon leszek már fél háromkor.
A többit meg holnap elmesélem. :)
Igen, a bizonyítványokat is. Hazaért az utolsó is. :)

2014. jan. 26.

A tegnap és a ma

A tegnapi esti "vallomásom" akkor még mázsás súlyként ült a vállamon, és minden bizonnyal éjszaka is bőszen dolgozott, mert emlékeim szerint legalább három lábrázásra ébredtem. De reggelre eltűnt mindez, és úgy keltem, hogy akárhogy is van, a mai napból kihozom a legtöbbet, amit bírok. Nem kesergek azon, amire nem lesz idő, hanem majd annak örülök, amire épp van.
Ment is a dolog, annak ellenére is, hogy egész nap Erikért aggódtam, akinek fáj a gyomra, és nem reagált semmilyen görcsoldóra vagy fájdalomcsillapítóra sem. Csak feküdt sápadtan-görnyedten, néha sírva a fájdalomtól, és ez idegesített. Végigmentem azon a témán is gondolatban, hogy vajon mennyire vagyunk sárosak a gyomorfájásban, vajon mennyi mindent "nyelt le" tőlünk mostanában a rossz jegyek kapcsán. Ha őszinte és szigorú vagyok önmagunkkal, akkor nyakig vagyunk a slamasztikában, mert bizony, okozhattuk ezt mi is nála. Mint ahogy akár egy vírus is, ami nem tudja teljesen leteríteni, és nem jön ki a klasszikus fo..s és hányás, hanem csak fáj. Naná, hogy épp holnap rendel délután a gyerekorvos, amikor nekem is délutánra kell mennem (csak holnap, amúgy délelőttös leszek), így aztán naná, hogy már megint itthon fogom hagyni egyedül, és majd valaki elkíséri a gyerekorvoshoz. Nem is gondoltam ebbe mélyen bele, inkább csak úgy, hogy majd ezt is megoldjuk, mert örülök, hogy van hova mennem dolgozni, és kész.
Az, hogy végül ma este mégis egy mázsás súllyal a vállamon fekszem le az éppenséggel megint csak magamnak köszönhető. Majd egyszer megtanulom az összes leckét, és akkor jó lesz. Hát vagy nem.

2014. jan. 25.

Ez is én...

...avagy be kell vallanom, hogy roppant messze vagyok a tökéletestől mindenféle szerepemben, sőt, újabban még a középszintet sem ütöm meg túl gyakran. Emiatt aztán én utálom magam, mások utálnak engem, amitől undok leszek, és szótlan, vagy épp egy sárkány. Mint ma, amikor Erik teljesen normálisan megkérdezte, játszhat e a telefonommal. Semmi szükségem nem volt rá épp akkor, mégis az első reakcióm az volt, hogy ráförmedtem, hogy "Mindenképp." Ezt persze olyan hangsúllyal, amitől rögtön inkább visszakozott, én meg azonnal megbántam, de akkor már mindegy volt az egész, mert megtörtént. Nincs magyarázat, nincs ok, nincs semmi, amiért ez így történt, pusztán csak az, hogy épp akkor egy sz.rházi voltam vele. Nincs ezen mit szépíteni, ez van.
És akkor még mindig itt van a kereszt a nyakamban, hogy még mindig nem szoktam le a cigiről. Ezer éves téma, ami eddig el-elcsitult kissé, újabban azonban megint minden napos téma köztünk. Nem vagyunk egy véleményen, bár az összes érv, amit felhoz, tökéletesen megállja a helyét (és amúgyis kettőnk közül csak Ő tud így érvelni), és én is tudok elméletben mindent ahhoz, hogy megtegyem. És egyik nap el is határozom, hogy na, ez az utolsó, elég volt, mert tényleg drága, tényleg büdös, tényleg csak megszokás, hülye szokás, és mégsem bírom ki. Jellemtelennek és akaratgyengének tartom magam miatta, de még ez sem elég. Meg semmi sem. Komolyan.. ha lehetne önként vetném alá magam egyheti mélyaltatásnak, és soha többé nem gyújtanék rá. Akkor talán menne. Szörnyű bűntudatom van olyankor, amikor szembesítenek az ezzel kapcsolatos ígéreteimmel, meg egy csomó minden mással, és akkor, abban a pillanatban azt gondolom, rohadjak meg, ha nem tudom megtenni. És fél óra múlva már találok is magamnak mentséget. A pillanatot is elátkoztam ezerszer már, amikor először rágyújtottam.
És az is én, aki képes órákig nem csinálni semmit, és utána órákon át tombolni azon, hogy miért nem csináltam semmit. Meg az is, aki képtelen előre tervezni egy napon túl, és mindig az van belőle, hogy sem időm, sem kedvem már valami normális kaját csinálni, és csak a héten kétszer ettünk virslit. Szégyen.

Szóval csúszom csak lefelé, és lassan, de biztosan a kedves, mosolygós Diusból majd egy morgós banya lesz. De azért odáig csaknem jutunk el.

A félévi bizonyítványok pedig az idén sem fognak elmaradni.. csak épp legkisebb királyfi- alias- FeledékenyRoland ott felejtette az iskolában a tájékoztató füzetét. (két napja azon bőg, hogy biztos egyest kap, amiért nem íratta alá) És ezen is dühöngtem. Én marha. Pedig hétfőn is ugyanolyan lesz, mint pénteken lett volna. Úgyhogy majd ha együtt lesz a három, akkor elmesélem.

2014. jan. 24.

Csakazértsem...

Egy szót sem fogok ejteni arról az izéről, ami esett ma. Igen, azaz... olyat játszom vele, mint a Harry Potterben a Tudjukkivel. Nem is veszek róla tudomást. Főképp, mert én nem hívtam, nem vártam, így aztán tőlem mehet is oda, ahol szeretik. (meg siránkoztak érte, meg minden)
Helyette elmesélem, hogy még a saját szememben is megnőttem ma egy icipicit. Mert ma reggel még az is kétséges volt, hogy egyáltalán életben maradok, ahogy a fejem fájt. Az a fajta migrén, amikor az is fáj, hogy egyáltalán a fejem a nyakamon van. Sírni tudtam volna már rögtön ébredés után miatta, és aztán, mire mindenkinek elkészült a tízórai, és a kutyák is kaptak reggelit még csak rosszabb lett. Megváltás volt a pillanat, amikor végre lefeküdhettem, és megtámaszthattam a fejem a megfelelő szögben.
Kevés volt az itthon töltött idő, mert nem múlt el, és úgy indultam dolgozni is, hogy megígértettem saját magammal, hogy ha nem leszek jobban, akkor hazajövök előbb.
Persze... pont arról vagyok híres, mi? És amúgy tényleg nem jöttem haza előbb, és végigcsináltam becsülettel a délutáni műszakot, dolgoztam, mint a gép, és vártam, hogy a temérdek fájdalomcsillapító hasson végre.
Este fél nyolc tájban kezdett enyhülni, és ugyan még mindig érzem, de már egészen elviselhető. Ezt már biztos kialszom. :)
Mondjuk ennek is tutira az az oka, aminek nem mondjuk ki a nevét. Egészen biztos.
De nem győzött le ma sem.. És ennek örülök, hogy nem hagytam magam. :)
Azért nagyon örülök, hogy ma az a péntek van, ami után nem kell menni szombaton. :)

2014. jan. 23.

Ezt úgysem gondoltad

Ugye azt gondoljátok rólam, hogy nagyon modern gondolkodású vagyok, aki szeret mindenféle újat kipróbálni, és aztán persze használja is bőszen. Általában ez így is van.
Kivéve egy dolgot. Ki nem állhatom, ha nincs pénz a péntárcámban. Egyszerűen frusztrál, hogy egy kis műanyag bigyóval kell fizetnem, és milliószor kell hallanom egy héten emiatt, hogy "zöldpinzöld".
Pedig szorgalmasan gyakorlom, hogy megszeressem, mert újabban nem nagyon fordul elő, hogy ne csak a bankkártyám legyen nálam. De nem megy nekem ez a szeretés felé.. mert utálom, hogy gondolkodni kell, lehet e ott kártyával fizetni, ahova menni akarok. Ha nem, akkor alternatíván gondolkodni.
Van amúgy jó oldala is, mert lényegesen kevesebbet költök, mint akkor tenném, ha a pénz benne lenne fizikai voltában a pénztárcámban. De ettől sem szerettem meg.

2014. jan. 22.

Minden gyereknek ilyet

Ma szülői értekezleten voltam a legkisebbünknél. Nem fogom elmesélni az egészet az elejétől a végéig, bár jó lenne, ha akár csak diktafonról vissza tudnám játszani. Azért, hogy minden kiábrándult és csalódott gyereknek és szülőnek visszaadhassam a hitet abban, hogy vannak olyan Pedagógusok, akik azért tanítanak, mert szeretik ezt csinálni. És azért vannak a gyerekeinkkel, mert szeretik őket. És igen, léteznek még olyan Pedagógusok, akik hajlandók változni és változtatni, esetleg némi áldozatot is hozni azért, hogy a gyerekekkel szót értsenek, hogy jobban megértsék őket, és egymást.
Ennek ellenére egyáltalán nem olyan tanító nénikről van szó, akik naphosszat gügyögnek a gyerekeknek, sőt. Úgy bánnak velük, mint egyenrangú partnerekkel. Semmivel sem várnak többet tőlük, mint maguktól, és ahhoz, hogy ez előjöhessen belőlük, minden segítséget meg is adnak. Látják az erősségeiket, és nagyon büszkék rá, hogy ezek a gyerekek ilyen kedvesek, segítőkészek, érzékenyek, és ilyen jóban vannak egymással, de tisztában vannak a hibáikkal is, amin igyekeznek ők is javítani, és elmondták nekünk is, hogy mi is tudjunk segíteni benne.
Beszélgetnek velük az internethasználatról, annak veszélyeiről, a képfeltöltésről, a chatelés "etikettjéről", a való világról, és úgy egyáltalán mindenről, ami körülvesz minket. Nem mondják, hogy tiltsd el az internettől, ne legyen a facebookon, és ne nézzen tévét, mert tudják, hogy úgyis fog interneten játszani, facebookon lenni, és tévét nézni is. De biztatják őket, hogy mondják el, mit láttak, mit hallottak, beszéljenek róla, és erre biztattak minket is. Ahogy hallgattam őket, akkor merült fel bennem a gondolat, hogy igazából ez a mi generációnk nagy feladata. A gyerekeinkkel együtt kell megtanulnunk ezeket a dolgokat, és úgy kell megvédenünk a gyerekeinket bizonyos dolgoktól, amik előfordulhatnak az interneten, hogy tulajdonképpen mi magunk sem vagyunk teljesen tisztában velük. De jó ez az együtt tanulás, és igazuk van a tanítóknak, amikor azt mondják, most kell kialakítani a bizalmat ezzel kapcsolatban is, hogy később is merje elmondani, akármi történik is. Ne történjen. De az örömét sem meri majd megosztani, mert nem tudja hogyan.
Mindemellett fergetegesen jó hangulatú egy-egy ilyen szülői értekezlet, tele humorral, jó kedvvel, és pozitív életérzéssel. És ez jó. Nagyon-nagyon jó.
Minden ilyen alkalommal újra és újra hálát adok érte a Sorsnak, hogy épp Őket kaptuk meg így utolsó alsós tanítónak. :) Mert én bizony általuk, miattuk, velük mindig visszakapom a hitemet a Pedagógusokban. :)

2014. jan. 21.

Önző én

Néha jó dolog önzőnek lenni. Ma is jó volt. Mert én ma szabadságon voltam. Csupán csak azért, mert úgy éreztem, kell nekem egy nap, mint egy falat kenyér. Vagy még annál is jobban. És gondoltam, ha most még van lehetőségem rá, akkor azonnal lecsapok rá, mielőtt a lehetőség elszalad.
És milyen jól tettem. Délelőtt még aludtam is egy kicsit. Aztán könyvtárban voltam. Végre.. :) Az az ott töltött óra felért másfél napnyi láblógatós pihenéssel. Én nem tudom mi van ott a levegőben, de valahogy ha ott járok, utána mindig olyan nyugodtan és jókedvűen jövök ki. :) Jó a hely kisugárzása, az egészen biztos. Épp ezért kéne gyakrabban eljutnom oda, nem kétszer meghosszabbítva az egyébként jórészt kiolvasott könyveket. :)
Aztán délután vettem magamnak egy répatortás muffint, amiről már akkor tudtam, hogy ó, micsoda galád bűnbeesés lesz, de alig vártam a pillanatot, amikor majd bele fogok harapni. És olyan volt, pont olyan, mint amilyet vártam. Minden íz pontosan a helyén volt. Kicsit citromos, kicsit édes, kicsit fanyar, amilyennek lennie kell. :)
És ugyan mostam is, mosogattam is, ruhákat is pakoltam, mégis úgy érzem, hogy ez a mai nap minden szürkesége és esőssége ellenére is jó volt. :) És úgy örülök, hogy képes voltam ilyen önzőségre. :D :D

És még van egy önző kérésem... felülre raktam itt a bal oldalon a számlálót, mert mindjárt 400 000-re vált a számláló. :) Aki látja, csinál nekem róla egy screenshotot és elküldi nekem a pinterpontdianakukacmailboxponthu email címre? Úgy örülnék neki, ha ez is meglenne a többiek mellett... :)

2014. jan. 20.

Gáz

Azon tűnődtem ma, hogy a különböző mikroközösségek mindenhol milyen egyformák mégis. Mert biztos vagyok benne, hogy mindenhol van legalább egy irányító ember. Van egy lelkis. Van egy furdancs. Van egy helyezkedő. Van egy, aki mindenkivel jóban van. Van egy okos. Van egy hülye. Van egy okoskodó. És van egy hülyéskedő is. Van egy, aki lógós. Van egy, aki hajtós. Van egy, aki mindenkivel kedves. Van egy, akihez szólni sem lehet. Van, aki mindenkinek tudja a nevét, és a családjáét is. Van, aki arra is rácsodálkozik, hogy jééé, Ő itt dolgozik? (és még ezerféle..)
És tulajdonképpen minden ilyen kis mikroközösség pontosan leképezi a világot, amiben élünk. Az, hogy ki épp milyen "szerepet" játszik ebben a "szappanoperában" egy csomó mindentől függ. Vannak, akik képesek arra, hogy egészen mások legyenek a munkájukban, és mások otthon. Én például erre képtelen vagyok. Odabent is ugyanaz az ember vagyok, mint itthon. (legfeljebb kicsit többet pörgök)
És épp ezért fura nekem, hogy vannak, akik akár óránként is más szerepet játszanak. Ahogy a helyzet kívánja. Elfogadom őt is ilyennek, mert mit is tehetnék mást, de mégsem értem, vajon miért jó neki.

Amúgy meg az egész az óvodában kezdődik... mert ott is van egy, akinek mindenki a barátja. Általában nála van az összes játék is, és ő a legügyesebb-legokosabb-legszebb.... És azért, hogy a többiek is "labdába rúghassanak" mindenki választ ehhez egy eszközt. Vérmérséklet kérdése, hogy épp mi lesz az eszköze.

Csak aztán ezt a részt nem nőjük ki sosem. :) Az eszköz marad. Örökre beépül, és bőven van idő csiszolgatni, finomítgatni rajta, hogy mire majd mondjuk a munkahelyén bekerül egy közösségbe, addigra mesterien űzze. :)

2014. jan. 19.

Ez azért..

Nyugodtan lehet engem akármilyen jelzőkkel illetni miatta, bevállalom, hogy mióta elkezdődött a ValóVilág újabb szériája, bele-belenézek a villalakók életébe. Már az előzőkből is nyomon követtem egy-kettőt, egyet azért, mert városunkfiaPéter is versenyben volt, egy másikat meg simán csak kíváncsiságból. De már akkor is néztem ezt olyan szemmel, hogy valójában igen.. komoly tükör ez nekünk, mindenkinek, mert jó sok ember magára ismerhet a karakterekből.
A mostani széria is igazi tükör a társadalmunknak. Nem akarok én ezzel bántani senkit, de elgondolkodtató.. még akkor is, ha emelt díjas sms híján, és beszavazó show híján nyilvánvaló, hogy a legextrémebb karaktereket válogatták össze, hogy legalább a nézettség meglegyen. Nem mesélem el miféle népek élnek ott együtt, aki kíváncsi, majd megnézi.
De.. már valamelyik nap is megütötte a fülemet, hogy "leöregezték" a negyven körüli Lacit. Aztán ma megint csak lestem, hogy ugyanígy emlegetik. Öreg? Én meg kerestem a tekintetemmel, hogy hol van az az öregember, de nem találtam persze sehol. Mert ez a öreg amúgy egy roppant sármos, jól ápolt, jól kinéző ember. És eltartott egy-két percig, hogy korban közel vagyunk egymáshoz. Közelebb, mint a többiekhez. És el is gondolkodtam, hogy húha.. akkor lassan én is öregedő korba lépek? Főleg, ha úgy nézem, hogy a 18 éves Józsinál éppen kétszer vagyok idősebb. Ha nagyon sarkítva nézem, hát a fiam is lehetne..
Amúgy meg annyira tipikus.. hogy azt gondolják 18-20 évesen, hogy csak az övéké a világ, és mindenki öregember, aki már elmúlt harminc, aki bizonyára agyhalott, és béna, és minden.
Mondjuk, ha én lennék a producer, egészen biztosan beköltöztetnék hozzájuk legalább egy hétre egy nyugdíjas nénit. Olyan vidéki-félét.. :) Majd Ő megmutatná nekik milyen a való világ. :D :D Lenne ott nemulass.. :D :D

2014. jan. 18.

Címszavakban

Akarom mondani képekben, mivel én ilyen vagyok épp:

De örömmel jelentem, hogy minden
-ben van. 


Patrik megbírkózott a felvételivel, elmondása szerint a 
nem sikerült olyan jól. 
Egy feladatot nem tudott. (amúgy ezen magamban elcsodálkoztam, de mondjuk én nem szólok... én lehet, hogy hozzá sem tudtam volna kezdeni. 

De a 
 jó lett.
Szerinte ez nagyon könnyű volt, és csak egy-két pontot fog veszíteni. Meglátjuk. 

Én most kezdek 
-ni érte, amikor már túl vagyunk rajta. :D

De azért hiszek benne, hogy gond nélkül bejut majd a kiszemelt gimnáziumba. :)

mindenkinek, aki ma gondolt ránk. :)

Képek forrása: google


2014. jan. 17.

Keszekusza

Arról tudnék a legtöbbet nyavalyogni  írni, hogy mennyire elfáradtam a héten, és kb. minden porcikám külön fáj és visítozik az ágy után, de úgy döntöttem, ez teljesen felesleges. El nem múlik tőle, és ráadásul olyan sokáig vártam én erre a lehetőségre, és úgy egyébként meg még mindig nagyon szeretem ezt csinálni, hogy ha jobban belegondolok nem is vagyok én olyan fáradt. (majd erre holnap hajnalban még emlékeztetem azért magam)
A kicsit rövidebbre sikerülő hétvégére simán betervezhetnék azért még bármit, mondjuk egy olyat, ahol ezerféle üzlet között sétálgatok, és ami megtetszik, azt megveszem. :D Azért nem kell aggódni a pénztárcám miatt, mert semmi türelmem nincs mostanság az ilyesmihez, a muszáj-bevásárlásokkal is tele a hócipőm. :)
Azt az egyet sajnálom, hogy nem tudtam egész héten könyvtárba menni, mert már nincs mit olvasnom, és anélkül fél ember vagyok. De remélem a jövő héten majd pótolom ezt is.
Patrik holnap megírja a központi felvételit, a matek miatt még mindig izgul... Nem kéne szerintem, de úgysem tudunk ezzel mit kezdeni, ha egyszer így érez. Kicsit sajnálom, hogy nem leszek itthon reggel, amikor indul, de lehet, hogy jobb is így. Csak idegesíteném. :D De azért kicsit hihetetlen, hogy alig pár hónap, és már nem általános iskolába fog járni. Nem is kicsit hihetetlen.

Azért.. ha mégis vásárolni mennék, és találnék egy ilyet, semmiképp nem hagynám ott.


Akik pedig sütit sütnek a hétvégén, egy-két szelettel gondoljanak rám is. Mert ennék... csak épp sütni lusta vagyok. És ha jó sokan süttök, akkor milyen jól járok.. :)









2014. jan. 16.

Mindig olyan, ami még nem

A munkahelyemen elég gyakran mondogatják, hogy "mindig olyan jön, ami még nem volt". Meg hogy "ez sem egy szokványos nap". Miután ők sokkal régebb óta vannak ott, mint én, így tapasztaltabbak is e téren, de lassan én is átveszem tőlük a "szlogeneket". Mert az idén még nem volt egyetlen egy szokványos nap sem, cserébe jött egy csomó olyan, ami még nem volt.
A jó hír, hogy a legtöbbünk jól alkalmazkodik a helyzethez, és igyekszünk a legjobban helytállni minden napon. Akármi jön is, némi szervezéssel, és akárhány újratervezéssel megoldjuk. Én is megtanultam már, hogy ha a szükség úgy hozza, akkor kicsit határozottabban kérjek, mint ahogy egyébként szoktam, és lassan azt is megtanulom, hogy a különböző (ezerféle) problémával kihez fordulhatok.
A legtöbbünk tehát jól alkalmazkodik, de van valaki, akinek ez nem ment. Ő volt az, aki ma hajnalban végképp kiverte az álmot a szememből, amikor hajnali öt óra huszonkét perckor még a saját telefonomon hívott. Szabit kért mára, mert nincs jól, és mire ezzel a mondattal végzett, már jött is a következő, hogy "és holnap leszámolok". Na, ilyen sem volt még.
És tényleg elment. Már ma. És én azokban a szabad másodperceimben, ami akadt néha-néha eltűnődtem azon, hogy vajon mi kell ahhoz, hogy valaki kitartó legyen, eltökélt és alkalmazkodó? Mert nála csak ez hiányzott. És vajon az élettapasztalat hozza magával ezeket, vagy vannak, akik eleve így születnek, és végigcsinálják amit végig kell csinálni, ha törik, ha szakad. Nem jöttem rá. Már csak azért sem, mert odabent ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk, mégis van bennünk valami közös. Az a fajta kitartás, hogy akármit is kell megoldanunk, megoldjuk.
Azt hiszem, van tanulsága az ő történetének, és én igyekszem magamban levonni ezt, és majd amikor jön valaki az ő helyére, akkor tanulva ebből, esetleg másképp kezelni mindent. Anélkül, hogy okolnám magam, vagy bárkit is közülünk. Mert hibát nem hiszem, hogy elkövettünk, sem ő, sem mi. De tanulság az van. :)

Hát ez sem egy szokványos nap volt. :)

2014. jan. 15.

Most kezdődött el

az az év, amikor még van olyan gyerekünk, akinek az évei száma egyjegyű. Ha egészen hivatalos akarnék lenni, akkor még ötven perc van hátra a pontos kezdetig, de azért ennyire még én sem vagyok a pontosság híve.
Bizony, a mi kicsi Rolcsikánk ma 9 éves lett, ami egészen hihetetlen, és meglepő is. Hogy pont ő már ennyi? De ennyi. És ő nagyon várta ezt a napot, mint minden olyat, ami az övé, és még attól is meghatódott, hogy éppen ma, ezen a napon van az iskolában az ebédbefizetés. :D :D :D Ezen könnyesre röhögték magukat a bátyjai, ő meg besértődött, amikor valamelyik nap nagy örömmel újságolta.
Mit mondhatnék róla, amit még nem mondtam el? Grimaszkirály, bűvészpalánta, örök kisbaba. Ő örökölte tőlem a szociális érzékenységemet, és talán még egy kicsit olyanabb is lett, mint én. Cseppet sem válik hátrányára, csak majd néha nehezebb dolga lesz egy kicsit a kelleténél. :)
Kapott egy kémszemüveget, és az idén először történt meg, hogy nem mondta, hogy "mindig erre vágyott". Sőt, amikor Patrik a maga gúnyos kamaszhangján megkérdezte tőle, hogy "Na, erre vágytál mindig?" Akkor lazán közölte, hogy "Nem, de azért örülök neki nagyon."  Hát ilyen. Egyik pillanatban még üti-vágja-harapja az Eriket, mert valamivel megbántotta, a másikban odarohan hozzám, és megölelget, megpuszil, és közli, hogy "Nagyon szeretlek Anya."
Én meg Őt. :)


2014. jan. 14.

Válaszolsz nekem?

Tudnék egy csomó borongós-busongós gondolatot írni, de azért nem teszem, mert az összes ború mögött van szivárvány, mert ugye a felhők fölött mindig kék az ég. És tulajdonképpen minden nyűgöm-bajom (mondtam már, hogy mennyire utálom a reggeles hetet ezzel a hajnali négyes ébresztővel?) ellenére, ha sokáig elemezgetem a mindenfélét, akkor arra lyukadok ki, hogy úgy egyébként jó nekem, nagyon is jó, nincs miért borongani.
Szóval erről nem írok. Helyette inkább kérdeznék valamit mindenkitől, akinek az inge lesz, és aki még erre téved. Mondjátok meg kedves bloggerek és bloggerinák, mondhatnám hogy "kartársak" :D Ti miért írtok ilyen kevésszer? Nincs idő? Vagy kedv? Vagy csak azért, mert úgyis alig érkezik visszacsatolás? Igen, én is látom, hogy bekövetkezett az, amit már megjósoltak az erre hivatottak egy ideje, hogy a blogolás csillaga leáldozik, mert mindenki facebook-ozik, twittel, meg instagramot használ, és egyéb okosságokat, amikkel lehet egy pillanat alatt akár egy mondatban (vagy képben) megosztani az épp legjelentőségteljesebbet. És tudom, az adott pillanat mindig a legfontosabb.
Csak magamból tudok kiindulni, aki szintén aktívan facebook-ozom (ámbár láthatatlan vagyok, mint ahogy azt már többször megállapítottam), hogy nekem a fb nem pótolja a blogolást. Látok egy képet, és engem rögtön a helyzet érdekel, ami a képhez vezetett. És nem csak annyi, amennyi egy képaláírásba belefér.
Persze, lehet, hogy egymásnak is elrontottuk ezt a blogvilágot, mert egyre inkább szűkült az a kör, akik egymást olvassák, és a körön belül egyre többünknek lett egy csomó más elfoglaltsága, ami miatt a hozzászólások már nem mennek olyan aktívan, mint régen. Meg mondjuk engem személy szerint roppant módon idegesít továbbra is a captcha, amit be kell pötyögnöm, mielőtt elküldöm (de azért túl tudok rajta jutni). De ettől még nekem a blogolás ugyanaz. Ezen a helyen meg tudom örökíteni az épp aktuális gondolataimat, érzéseimet, az életünk kis és nagy történéseit. Egy csomó minden feledésbe merült volna, ha nincs itt ez a webnapló. Mert az épp aktuális napi dolgok felülírják mindig a tegnapot, a múlt hetet, hát még a múlt évet.
Szóval, miért? Nem fogjátok bánni szerintetek? Vagy csak én vagyok ilyen elvetemült, hogy még ilyeneken is agyalok?

2014. jan. 13.

A két nagyról

Sosem gondoltam volna éppen Patrikról, hogy majd ennyire izgul a felvételi miatt, mint amennyire teszi ezt, de így van. Azt sem gondoltam volna sosem, hogy majd ennyire készül rá, mint amennyire teszi ezt. De így van, és én csak esek egyik ámulatból a másikba, miközben zajlanak az események, és az én elsőszülött fiam teszi a dolgát ezügyben. Elég határozott elképzelései voltak arról, hova akar menni, így aztán a jelentkezési lapon is egyedül írta be a sorrendet, amit mi majdnem csak aláírtunk. Azért csak majdnem, mert egy sorrendi változtatást kértünk tőle, amit ő szó nélkül meg is tett. (aztán, ha szükséges lesz, majd élünk még ezzel a jogunkkal)
Én roppant optimistán tekintek erre az egészre, és úgy állok hozzá, hogy ugyan kit vennének fel ebbe a humán gimnáziumba, ha nem az én fiamat, aki múlt héten írt egy 38 pontos normál felvételi tesztet, és egy 44 pontos tehetséggondozósat is. Azért még egy kicsit aggódik, de most épp leginkább a matekon. Mert abból csak a gyakorlók voltak meg, tesztfelvételit nem írtak (helyette vizsgáztak egyet).
Teljes erővel erre koncentrál, és megértem, hogy nem érdekli most a technika négyes, meg a fizika négyes (ami ugye azért nem lett ötös, mert nem élt a javítási lehetőséggel... ami amúgy négy esszé lett volna megadott témakörökben). Meglep a tény, hogy minden feszültségét úgy vezet le, hogy tőle roppant szokatlan módon órákat képes beszélni az iskoláról, az ott elhangzottakról, arról, hogy ki kinek mit mondott, ki hova jelentkezik, és ilyenek. Ezt sem gondoltam volna soha. Úgy gondoltam, belőle majd harapófogóval kell kihúzni minden információt. De nem... inkább az ellenkezője következett be. Amit nem bánok egyébként, még akkor sem, ha az én szita agyamból némelyik információ úgy hullik ki, mintha csak lyuk lenne ott. De nem gáz, mert elmondja többször is. :)
És ennek egyébként Erik kicsit az "elszenvedője" most. Mert sehogy sem fér az ember fejébe, hogy van itt egy ilyen agilis, motivált, és tanulni akaró báty, akkor hogyan lehet az, hogy az öccse meg ennyire az ellenkezője? Főleg mivel annyira irigyli a bátyját. De lehet, hogy pont ezért. Néha nagyon sajnálom Eriket, mert nagyon magas a mérce előtte, még úgy is, ha a mércétől mi el tudunk tekinteni (nem mindig sikerül). Érzem, és értem, hogy ő meg azért olyan, amilyen, mert Patrik az ilyesmire nem alkalmas. A macsó ebben a családban Erik. A bevállalós is Erik. Az átverős is Erik. És érzem a szívem mélyén, hogy ő erre büszke, hogy ebben különbözik, és épp ezért nem érti, hogy nekünk mi bajunk van vele. És egyébként meg annyira szeretem érte, hogy ilyen kis hülye, hogy néha azon kapom magam, drukkolok, hogy legközelebb úgy sikerüljön átvágnia, hogy rendesen. :) Ne bukjon már le csórikám, mert annak mindig büntetés a vége, és azt ugyan tölti zokszó nélkül, de én már néha sajnálom. :) (de csak magamban)

2014. jan. 12.

Én, a feszült

Vannak bennem az utóbbi napokban ilyen kis feszültség-szikrák, amik néha kipattannak belőlem, és rám egyáltalán nem jellemző módon ez észre is vehető. Mármint amikor kipattan. Most már kicsit égő, de valahogy úgy adódott, hogy mindig Balázsnál lobbant a kis szikra, és igen értetlenül nézett rám, hogy mégis mi bajom van. Még jó, hogy nem kérdezte meg, mert nem tudnám úgysem megmagyarázni. Főleg, mert igazából nincsen semmi baj, mégsem jó valahogy valami. Hogy mi? Hát azt a csuda tudja. Tipikusan a van rajta sapka-nincs rajta sapka állapot ez. Legjobb lenne, ha nem szólnék senkihez, vagy kicsit elbujdokolnék amíg elmúlik, de ezt nem tehetem.
Olyan dolgok zavarnak, amik eddig még sosem. Olyan dolgokon csattanok fel, amiken máskor jót nevettem. Morgok, ha egyedül kell csinálnom, és morgok, ha segíteni akarnak. Mert nekem nem kell segíteni, tudom én egyedül. És amikor elmegy, akkor meg máris morgok, hogy persze, ennyire akart segíteni, hogy már itt sincs. Gáz. És hol van még az az idő, amikor ráfoghatom a hormonjaimra? (remélem messze)
Magammal egyáltalán nem vagyok jóban épp, mert a mérleg másfél kilóval többet mutat, mint legutóbb, és haragszom rá, mert most már aztán tényleg valamit tennem kéne azért, hogy ne legyen úszógumim, meg a combom is lehetne vékonyabb, de jajj, én olyan lusta vagyok, és úgy szeretem a csokit(péksüteményt) is, hogy majd holnap. És a holnap mindig holnap marad, én meg minden nap szembesülök azzal, hogy az úszógumi még mindig ott van, a narancsbőrök szaporodnak, a combom vastagszik, a ráncaim is csak sokasodnak, és hát igen.. a hajamon a festék is jó, ha három hetet kibír. Nem akarok szembesülni ezzel a "leépüléssel", és nem akarom, hogy már ne menjen olyan könnyedén ledobni egy-két-három kilót, mint régen. Ráadásul.. és ezt talán ciki bevallani, de ezek miatt egy kicsit sem érzem magam kívánatosnak már. Sőt. Ha lehet, akkor inkább tetőtől talpig beburkolnám magam, mert ruhában még csak-csak, de anélkül?
És akkor azt még most meg sem említettem, hogy a megannyi szerepem egyformán "játszása" sem megy épp úgy, ahogy én azt szeretném. Sőt, feleannyira sem. Még annak a fele sem, ami már messze nem az, mint régen.
Talán épp ezek vezetnek oda, hogy amúgy van valami a hátammal, mert van egy pont, ahol ilyen érdekes égő-szúró érzés van, ha sokáig ülök, és ettől az érzéstől a falra mászok. Azon a ponton van valami, ami érdekesen "kattog". Gondolom a csúnya testtartásom következménye ez is.
Igazából jó, hogy alig van időm elgondolkodni mindezeken, csak úgy átszaladok rajtuk gondolatban, mert lehet, hogy jó mélyre belökném magam, és nem csak másokkal szemben lennék kiállhatatlan, hanem még magamat is utálnám.

A blogsablon menni fog. Nem működik rajta a modulok jó része, így meg nem kell. Pedig amúgy szép. :)

2014. jan. 11.

Ma volt

Majdnem poszt nélkül maradt mindenki, annyi időt elvacakoltam azzal, hogy találjak egy másik blogsablont a karácsonyi helyett. Ez sem az igazi, de még majd keresgélek, addig meg beérem ezzel. :) Mert amúgy nem rossz ez sem, csak már megint elképzeltem valamit, és csak azt keresem... :)
De azért mindenképpen meg kell ma örökítenem, hogy micsoda fergetegesen jó idő volt. Szépen, jobban mondva gyönyörűen sütött a nap, még ereje is volt rendesen. Így aztán hosszú idő után először ma délután sétálni voltunk a kutyáinkkal.
Az egy külön misét megér, hogy Freddy mit művelt. maradjunk annyiban hogy majdnem vissza is fordultunk vele, mert azt gondoltuk, ha már a szája is habzik izgatottságában, lehet, hogy nem kéne messzire vinnünk. :) (a habzó száj inkább rengeteg nyálat jelent, mint bármi mást.. ) De aztán csak mentünk, és ugyan folyamatosan zsizsik volt, és lepisilt minden szóba jöhető fűcsomót, bokrot, fát, villanyoszlopot, de szemmel láthatóan nagyon élvezte.
Arthur is nagyon örült a sétának, bár ő meg folyamatosan röfögött, eleinte ő is az izgatottság miatt, később talán már a fáradtságtól is. Egyszer le is hasalt az út közepére egy kicsit pihenni. :D
Úgy elfáradtak, hogy délután háromtól gyakorlatilag mozdulatlanul alaudtak, és este is csak enni keltek fel. :)

De jó lenne, ha minden hétvégén ilyen napsütés lenne. :)

2014. jan. 10.

Hülye én (vagy én hülye)

Van egy tulajdonságom, amit nagyon nehezen vetkőzök le magamról. Sőt.. egyre inkább úgy tűnik, hogy nem is megy. Lehet, hogy nem is tulajdonság, hanem simán csak az egyik jellemzőm, ami igen meghatározó jellemzőm.. És akár az is lehet, hogy épp ebben van a kutya elásva, mert ha ezen változtatnék, akkor könnyedebben kezelnék mindent, és egy csomó minden változna.
Ja, hogy mi ez? Hát hogy mindig mindent meg akarok csinálni. Itthon is, a munkahelyemen is. A legkisebb apróságtól kezdve a nagy dolgokon keresztül mindig mindent kézben akarok tartani, meg akarom csinálni, legfőképp befejezni, amit elkezdtem. Néha emiatt aztán jól megszívom, mert csak hajtom magam, hogy még ez is meglegyen, vagy azt is be tudjam fejezni. Általában sikerül, de totálisan kidöglesztem magam.
Mint ma. Készen lett, amit akartam, de rettenetesen elfárasztott. És csak most érzem igazán mennyire, amikor már itthon vagyok.
Mondjuk még az is lehet, hogy ebben az a tulajdonságom, de ez is inkább jellemzőm is közrejátszik, hogy nem tudom függetleníteni magam a környezetem hangulatától. Ami nem volt ma a legkiegyensúlyozottabb, és ez még az én hangulatomra is rányomta a bélyegét. Pedig közöm nem lett volna az egészhez.. mégis. :)
De most két nap pihi jön, és igyekszem már most a fürdőkádban kimosni magamból az összes munkával kapcsolatos dolgot, és később sem gondolni semmire. Majd hétfőn.
Addig kiélvezem, hogy nincs köd végre, és nem kell korán kelni, és hátha még a fejfájásom is abbamarad. Ez ügyben mindig a remény az, ami utoljára tűnik el. Meg a fejfájás.:)

2014. jan. 9.

A Ravasz, az Agy, és (két) füstölgő puskagolyó

Avagy megint szerepváltáson estek át a fiaim. Hol van már a három nyúl belőlük, akik összebújva, békességben aludtak szépen? De mostanra már a három muskétáson is túlestünk.. de még mindig nem tartunk a három testőr fejezetnél. Most épp a címben említett filmben statisztálnak.
(és szól ez a bejegyzés minden kicsit kétségbeesett szülőnek, különösen Anikónak, aki mindig azt hiszi, hogy csak náluk van ilyen...)
Szóval.. a Ravasz. Aki Erik fiam, ezt egész biztosan kitaláltátok azonnal. Mert rafinált, és mindent elkövetett azért, hogy ne tudjuk meg.. csakhogy nekem egészen véletlenül (és erre, hogy véletlenül nem vagyok ám büszke) eszembe jutott, hogy ezer éve nem láttam az ellenőrzőjét. Nos, nem véletlenül nem láttam. És jobb is lett volna nem látnom, mert ahogy lapozgattam benne, majdnem ott helyben stroke-ot kaptam. Mert szerepel benne mindenféle jegy, ami csak adható. Egy egyes természetismeretből, felszereléshiány miatt. Egy egyes angolból, dolgozatra. (wtf) Egy egyes angolból szintén felszereléshiány miatt. És egy rajzból is van ugye, ugyanezért (de az az én saram volt akkor) Aztán kettes dolgozat természetismeretből. Hármas magyarból. Jó, szerencsére vannak négyesek is, és a matekjegyei meglepően jók. Mégis.. igyekeztem lazán kezelni, ahogy ezt meg is fogadtam (és nem felejtettem el), de csaknem hagyhattam szó nélkül. Nem is hagytam. Nem is tette zsebre, amit hallott tőlem. Aztán okulva a tavalyi hibámból, még azon melegében, felzaklatott állapotomban megírtam Balázsnak is emailben, hogy mit találtam. (Ja, és van tanári figyelmeztetése is, mert zavarja az órát.. gondolom vihog) Úgyhogy este Balázs is elkérte az ellenőrzőjét, és azt sem tette zsebre, amit tőle hallott. Egyelőre el van tiltva a számítógéptől (igen béna büntetés, de ez az egyetlen, amit tényleg büntetésnek él meg), és minden nap referálnia kell a tanultakról.
(azt, hogy mi minden fordult meg a fejemben ennek kapcsán az én hibáimról, majd egy másik bejegyzésben)

Aztán, az Agy. Aki Patrik. Mondhatnám a kötelességtudó Agy. Aki nagyon becsületesen készül a felvételire, nagyon komolyan veszi anélkül, hogy nógatnánk miatta. Emellett még felkészült a matek vizsgára is becsülettel, és ma ötösre abszolválta. Pedig életében először izgult. Tegnap este kérte, hogy mindenképpen gondoljak rá ma, mert még sosem félt vizsgától, de most ettől nagyon. Megértettem, amúgy.. én is biztos rettegtem volna. És ez az Agy amúgy egyáltalán nem készül matematikai vonatkozású pályára. Sőt, alig várja, hogy ne kelljen ennyit matekozni. (mi lenne,ha még szeretné is?) Az Agy hihetetlen mennyiségű információt tárol magában, és megfelelő helyzetekben mindig elő is szedi ezt a tudást. Aki csak azért nem lesz ötös fizikából, mert nem volt ideje négyféle plusz feladatot megcsinálni az ötösért. (és mi egyet is értettünk vele ebben, hogy hagyja a fenébe, nincs ennyi idő a világon sem) És ez az Agy az egyik (gyakorló) magyar felvételi feladatsort  38 pontosra írta. A negyvenből. Az jó. :) Az Agy jövő szombaton élesben is írja, és én nagyon izgulok érte, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy szeretné.

És a füstölgő puskagolyó szerepében még mindig Roland. Jobb napjain simán kitesz kettőt is, gond nélkül. :) Egy kicsit őrült a gyerek, és nem kicsit fárasztó. Még mindig azt a korszakát éli, amikor mindenáron rá kell figyelni, és bármivel el akarja ezt érni. Pedig ki kéne már nőnie így a kilenc évesség küszöbén. A kis puskagolyó napokig képes fárasztani a trükkjeivel, és megsértődik, ha nincs kedvem hozzá. De ez a puskagolyó még mindig esik-kel, egészen biztosan szerez minden héten valami sérülést, és bármelyik pillanatban megtörténhet, hogy valami nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. De akkor vagy zokog kétségbeesetten, vagy dühöng, mint egy őrült. :D Egyébként meg még mindig a Ravasz és az Agy tökéletes keveréke. Mert hol így, hol úgy van nála.. Mikor milyen kedve van. :)

Mi pedig minden nap lesünk csak, mint Rozi a moziban.. és néha nem is hisszük el, hogy ezek a mi gyerekeink. De azért jó ám még ez is. :) Csak néha kiborulunk. :D


2014. jan. 8.

Lujzi...

Ki hitte volna, hogy Lujzit mégis lehet jobb belátásra bírni? Én már-már feladtam, és magamban láttam, ahogy félnapokat töltök a mosogató mellett, és még majd a bojlert is nagyobbra kell cserélni, mert a sok mosogatáshoz nem lesz elég a meleg víz, amit a mostani termel.
De van itt nekem egy még nálam is kitartóbb férjem. Aki bizony nem nyugodott bele ebbe a "dobd ki a kukába" dumába, és nem hitte el, hogy nincs már hozzá alkatrész, és abban is kételkedett, hogy mindenképpen kell az a gyári szám, mint egy falat kenyér. Addig-addig keresett, kutatott, olvasott, míg talált az interneten egy oldalt, ahol jófej SzakiDanik dolgoznak, és írt nekik. Fotót is mellékelt a probléma leírásához, és kb. úgy küldte el a levelet, hogy najó, hát adjunk még egy esélyt, aztán majd lesz valami.
Roppant meglepő módon másnap válaszoltak. És nem mondták, hogy dobjuk ki, meg hogy hú, meg há, egy ilyen ic-t be sem lehet szerezni, hanem azt, hogy Persze, javítható, ennyi és ennyi között lehet a javítás költsége, ide és ide kell behozni. Mit veszíthettünk, ugye? Akkor, amikor már gondolatban Lujzitól el is köszöntem teljesen..
Szépen letakarítottam, ott is, ahol még sosem, mert a szekrény mellett van, és nem is látom azt a felét. (na, most garantálom, hogy nagyon szép fehér) Hétfőn meg Lujzi délután útra kelt. Én még szkeptikus voltam, de azért reménykedtem..
És nahát.. tegnap jött az sms, hogy "A javítás elkészült, ennyi és ennyi az ára." Az volt az első kérdésem, mikor Balázs mondta, hogy "És működik?" Pedig nyilván igen,  ha ezt írták.
Ma hazaérkezett Lujzi délután, amíg én nem voltam itthon, vissza is állt a helyére. Este már itt várt. És én nagy örömömben, hogy újra látom, úgy gondoltam, egy éjszakai műszakra be is osztom. :) Csak hogy otthon érezze magát. :)

Nagyon örülök neki. :)

2014. jan. 7.

Fejfájásos

Ma "rajtakapott" a kolléganőm, hogy masszírozom a nyakam, és megkérdezte, hogy "megint fáj a fejed?" Mikor bólintottam, sóhajtott, majd azt mondta, hogy ő biztosan nem tudna így élni, mint én. Hirtelen gondolkodóba kellett esnem, hogy na most meg vajon mi baja van az én életemmel, mire rájöttem, hogy hát igen, megint egy olyan időszakot élek, amikor a fejfájások mindennaposak. (és ebben a telefonomon lévő alkalmazás is megerősített)
Nem nagyon tűnik ez fel nekem, mert tényleg a mindennapjaim része, és gyógyszert sem mindig veszek be rá, mondván úgysem fog hatni, akkor meg minek is? Elviselem inkább, és mindig próbálkozom, hogy majd ettől jobb lesz, aztán ha nem, akkor úgy marad.
Ennek ellenére én úgy érzem, hogy semmivel sem rosszabb nekem, mint másoknak, mert én ugyanúgy dolgozom, teszek-veszek, mint mások. Szerintem nem is tűnik fel senkinek, hogy nekem már megint a fejem fáj, hacsak rajta nem kapnak, hogy épp masszírozok, vagy épp mégis beveszek egy fájdalomcsillapítót.
Szerencsére azért az utóbbi időben nem volt túl gyakori az az igazán elharapózós migrénes akármi, amikor másra nem vagyok képes, csak feküdni mozdulatlanul. Van ez a tompa, néha kicsit erősebb állandósult fájdalom, és kész.
Mondjuk az utóbbi hetekben én is gondolkodóba estem, hogy talán mégis el kéne járnom valahova masszíroztatni, mert simán lehet, hogy a rossz tartásom is befolyásolja az egészet. Mert van, amikor érzem, hogy az egész a nyakamból ered. Valamikor biztosan lesz is belőle valami, csak még magamban kell kidolgoznom a részleteket. (meg megbeszélni magammal, hogy el tudom viselni)
Amúgy meg szerintem egyszer ennek is vége szakad. Mármint ennek a fejfájás-dolognak. Csak az kéne hozzám, hogy megfejtsem, honnan is ered ez az egész.
Addig meg majd kevesebbet masszírozok, és többet mosolygok. :)

2014. jan. 6.

Hétfő

Na ugye hogy a napsütés csodákra is képes. Nálam legalábbis mindenképpen. Ó, ha most március lenne már, egészen bizakodó lennék.. mondjuk én bevallom így is abban reménykedem, hogy az idén mégiscsak megússzuk a telet, és valahogy kitombolja magát Amerikában, és ide már nem ér el. :) De persze ha nem így lesz, az sem gond, csak mégis.. ez a mai napsütés ez olyan igazi gyógyír volt mindenre. :) Annyira jólesett, hogy egészen jókedvem kerekedett tőle.
Meg attól is, hogy
-felébredtem hajnali ötkor, és visszaaludhattam még egy kicsit
-negyed kilencre már a bevásárláson is túl voltam
-beszéltem egy kicsit Eszterrel telefonon (ezer éve nem...)
-kimostam a függönyöket, és visszaraktam őket a helyükre
-elraktam az adventi díszeket
-felporszívóztam
-felmostam
-felráztam Balázs párnáit, és magamban azon mosolyogtam, hogy majd este biztos örülni fog neki, amikor lefekszik
-egy csomó mindent meg tudtam csinálni bent a munkahelyemen
-nem fáztam


Mondhatjuk, hogy ez egy igazán jó kis hétfő volt. :) És majd azon leszek, hogy ilyen legyen a kedd is, meg a szerda is, meg a csütörtök is, meg a péntek is...

2014. jan. 5.

Most van itt a perc

A tegnap történtek még mindig motoszkálnak bennem, és újfent csak emlékeztettek arra, hogy mennyire nem jól csinálom a dolgokat. Mert egy csomó lényegtelen dologgal töltöm az időmet, ahelyett, hogy azokra szánnék kevesebbet az egyébként értékes szabad perceimből. Elgondolkodtam egy pár percre azon, hogy mi maradna utánam, ha én ilyen hirtelen elmennék? Mire emlékeznének a gyerekeim és a férjem?
Hát.. valószínűleg előjönne belőlük egy csomó szép emlék is, és biztosan ezek kerülnének előtérbe, már csak azért is, mert ilyen az emberi elme, hogy ezeket keríti elő. De aztán, idővel lehullna a lepel, és eszükbe jutna, hogy volt idő, mikor csak nyűgös voltam, és folyton morogtam. Hogy nemet mondtam mindenféle kérésre, mert nem volt hozzá kedvem, vagy épp csak lusta voltam rá. Hogy mosolygás helyett is morogtam, hogy nem volt türelmem végignézni, végighallgatni, megcsinálni. Hogy elfelejtettem megvenni, felhívni, megcsinálni, előkészíteni. Hogy folyton fájt a fejem, és folyton elaludtam a tévé előtt... Hogy elfelejtettem megkérdezni, éhesek e.
Na.. ezeken kell változtatni. Amúgy is többet kell mosolyognom (mert többen is mondták már, hogy régen sokkal többet mosolyogtam), és amúgy is azt gondoltam, ez az év a lazaság és az öröm éve lesz. Hát itt az idő elkezdeni lazulni, örülni és mosolyogni.
Egy csomó helyen pótolható vagyok akár egyik napról a másikra, de itt nem. A családomnak csak én vagyok egyedül. És ha én most nem teszem meg, vagy nem hallgatom meg, vagy nem mondom el neki, soha többé nem lesz erre alkalom, mert az az adott pillanat elszaladt, és nem is jön vissza már. Nincs két egyforma pillanat, és nincs két egyforma nap sem. De ha nem hozom ki minden napból a létező legjobbat, amit lehet, akkor azt bánni fogom.
Megpróbálok változni, változtatni, leginkább visszaváltozni. Mert amúgy ők nem változtak semmit, csak én. Illetve most már, az én változásomhoz igazodva talán ők is. De minden visszafordítható, de legalábbis újra előhozható.
Még én is. :)

2014. jan. 4.

:(

Szomorú vagyok, és érthetetlenül állok a mai történések előtt. Még akkor is, ha engem nem érint közvetlenül. Engem nem is, csak azt az érzékeny lelkemet. De azt nagyon. Ma délután baleset volt a közelben (talán láttátok is a hírekben, vagy valamelyik hírportálon), és az autót vezető nő meg is halt. Egészen estig rejtély volt, hogy ki ő, de ismeretlenül is sajnáltam őt nagyon, és olyanok jutottak eszembe, hogy szegény, se oda nem ért oda, ahol várták, se senkinek nem tudott már mondani semmit..
Aztán este kiderült, hogy ki ő. Ismertem is, mindenki ismerte, a város egyik központi helyén dolgozott évek óta, ha máshonnan nem is, hát onnan mindenkinek ismerőse volt. Nyáron fagyit adott, télen kávét hozott, vagy épp mikor mit. :) Én dolgoztam is vele egy munkahelyen még ezer évvel ezelőtt, amikor az egyik helyi benzinkútnál voltam könyvelési asszisztens. De sokkal inkább onnan ismerjük egymást, hogy dacára a köztünk lévő több, mint tíz év korkülönbségnek, a fiaink évfolyamtársak az iskolában. Ő is nyolcadikos most, mint Patrik. Nem ő az egyetlen gyerek, van két nagy lánya, akik már férjnél vannak (és unokái is vannak) és van egy kicsi lány is, aki Rolandnál egy évvel fiatalabb. Egész este ők járnak a fejemben. A két gyerek.. a fiú, aki nyolcadikos, és akire két hét múlva vár a felvételi, egy hónap múlva pedig a farsangi tánc. Ahol.. (és már a gondolatra is könnyek vannak a szememben) a szombati szülők bálján hagyományosan a lányok az apukájukkal táncolnak, a fiúk az anyukájukkal. Ők már nem fognak együtt táncolni. És ennek a szegény fiúnak többet nem lesz kihez menni, ha anyai megértésre van szüksége. És az a kicsi lány is úgy fog felnőni, hogy nem lesz többé anyukája.
Szörnyű és szörnyen megrendítő. És egyben szörnyen ijesztő is, hogy bármikor eljöhet az idő, amikor menni kell, és fogalmunk sincs róla, mikor lesz ez. Nincs idő felkészülni, nincs idő elköszönni, esetleg elmondani még azokat a dolgokat, amik valamiért elmaradtak.
Ilyeneken gondolkodom egyfolytában, a rémülettől dobog a szívem a torkomban, és csak az a hit nyugtat meg egy kicsit, hogy mindenki akkor megy, amikor odaát már szükség van rá.
Ha nem lenne hitem, most nagyon dühös lennék.

2014. jan. 3.

Türelmetlen én

Valószínűleg az ismerőseim 95%-a nem hinné el, hogy én aztán tudok türelmetlen lenni. Pedig de. És erről tudna mesélni az az öt százaléknyi ismerősöm, aki velem lakik, mert ők aztán tudják, hogy mennyire..
De a szokásosnál is jobban idegesítenek azok az apróságok, amiktől úgy egyébként is a "falra mászok", úgymint a fejhangon visítva röhögés, az egymás túlkiabálása, az, hogy "Ne máááááááár, Patriiiiiiiik", meg hogy ha meglátják a kezemben a partvist, akkor megkérdezik, hogy "felmosol?". Meg a "mit fogunk enni?" kérdés. De ugyanígy a falra mászok a hűtőnyitogatástól, a szekrényben kotorászástól, attól, hogy egy este alatt minimum kilencszázharmincszor fordul meg az ágyban, mire elalszik (és az a rohadt ágy nyikorog).
De egyre nehezebben viselem el a várakozást is, meg a vásárlást is. Meg a szennyes ruhát. Meg a hajamat. Meg a körmömet. Meg a bőrömet. (ami vagy fénylik, vagy ki van száradva, és lejön) Meg ha szomjas vagyok. Meg ha nincs itthon éppen ez a valami, ami kéne nekem.
Meg a ködöt.
És tulajdonképpen a köd az oka mindennek. Mert úgy unom már, hogy mindig minden szürke, és nyirkos, hogy alig láttuk a napot az elmúlt két hónapban.
Meg úgy egyáltalán. Elmúlt a karácsony, jöhet a tavasz. De fénysebességgel ám.

2014. jan. 2.

Lujzi komolyan gondolja, és társa is van

De nem ám akármennyire komolyan, hanem úgy, ahogy azt csak lehet. Már tudjuk, mi történt vele, meg is nézhettem, ahogy Lujziban egy IC (ami ez esetben nem az InterCity rövidítése) szó szerint felrobbant. Annak nem tudom, hogy örül e Lujzi, hogy amikor ezt megláttam, az én ic-m is felrobbant egy pillanat alatt. Főleg, amikor az is kiderült, hogy Lujzi igen fifikás fajta.. és nem hagyja magát csak úgy akármivel kezelni.. neki csak és kizárólag a saját ic-je lesz jó. Amit nem is olyan könnyű megszerezni, mert szükség van hozzá a szériaszámra. Lehet röhögni, de felkutattam szó szerint a padláson az összes dobozt, a lakásban minden mappát, dobozt, és mindent megtaláltam, de Lujzi papírjai közül csak a használati utasítás került elő, amin természetesen ez a szám nincs rajta. Amúgy minden megvan, még a rég tönkrement etetőszék használati utasítása is, csak épp ez nincs. Szerepel még ez a szám az ajtón is. Belül. Ahonnan nyolc év vizes használat után annak rendje-módja szerint lekopott. Elhúztuk többször, hátha valahol mégis fel van tüntetve még, de nincs. Kezdett reménytelenné válni a dolog, de aztán (hála Neked Internet) találtunk egy ilyen szériaszámot, amire ráfogtuk, hogy jó lesz ez is nekünk. Szépen leadtuk a szerelőnek, hogy akkor rendelje meg az alkatrészt, és mi meg buzgón imádkozunk, és bízunk a csodában. Ma aztán szembesültünk vele, hogy Lujzi komolyan gondolja ezt az egészet, mert NEM lehet hozzá alkatrészt kapni. Nyolc éves gépről beszélünk.. és igazából magamban ki is kérem magamnak, hogy egy ilyen kis körömnyi bigyó miatt dobjam ki a gépet, ahogy van. Mérgemben majdnem megkérdeztem a szerelőt, hogy és akkor Te mégis minek is vagy, ha most azt tanácsolod, hogy "kuka?". Ennyire könnyen azért nem adjuk magunkat, szerdán megnézi még valaki.. bár már a telefonban sem volt valami bizakodó ő sem.
(minden Indesit gép tulajdonosnak mondom: MOST rendeljetek kis bigyókat a nyolc évnél fiatalabb gépeitekhez, mert később hátha nem lesz kapható)
Amúgy, ha nem úgy állna a helyzet, hogy Lujzival egyszerre sztrájkolna Citri is, akkor most egy percig sem haboznék már, és azt mondanám, hogy én bizony let...om, és nem költök húszezret egy kis bigyóra, ami majd vagy jó lesz, vagy nem, vegyünk egy újat, és Lujzinak fel is út, meg le is út, majd rájön, hogy pótolható, és még visszasírja a jó dolgát nálunk. De Citri is szórakozik velünk. Elkezdte melegíteni a vizet, de úgy nemnormális módon. Túlságosan is. Pedig mondtuk, hogy a levest nem neki kell főznie, főleg nem azon az áron, hogy miközben főzi, elmegy a fűtés. Nem hallgatott ránk, így gondoltuk, na, majd móresre tanítjuk, és kicseréltettük benne a termosztátot. Úgy volt, hogy akkor most majd megtanulja, hogy semmi főzés, csak működjön szépen normálisan, ahogy azt kell, pillanatok alatt jól melegítse be az autót nekem hajnalban, hogy ne fagyjak meg benne munkába menet. Ment is ez kis ideig, aztán megint csinálta. A kis alattomos dög mindig a legváratlanabb pillanatokban jött elő ezzel a művelettel, húzva ezzel Balázs idegeit. Előfordult, hogy bevásárlási körút közben az út szélére kényszerített bennünket, mert nagy, piros betűkkel kiírta, hogy STOP. Szerintem ezt nagyon bírta, hogy ilyenkor ő volt a főnök, mert azonnal meg is álltunk, ahogy ő jelezte. Amint kielégítettük ezt a vágyát, pár perc alatt megnyugodott, és mehettünk is tovább. Igenám.. de ez mégsem normális viselkedés, úgyhogy őt is visszavittük a szerelőhöz. Aki lelégtelenítette, és mondta, hogy most majd jó lesz, ha meg mégsem, majd vigyük vissza. Hát a mégsem jött be.. és addig-addig, amíg most kiderült, hogy igazából a hengerfejjel van baj.. úgyhogy most Citri is parkolópályán van, és várja a január hatodikát, hogy a szerelőhöz kerüljön.
Szóval, ha Citri nem igényelne olyan félszázezres beruházást, akkor most én igényelnék magamnak Lujzi helyett egy vadiúj akármilyen nevűt.
De majd valahogy úgyis lesz..
Akár Vele is helyettesíthetném...

Ő lenne a Csúcsbefutó. :)

Kicsit szögletes, de azért jöhetne..

És őt is elkerülgetném itt..

2014. jan. 1.

Idei első



És szó szerint tegnap is volt. :D Muszáj volt ezt a képet idelopnom, mert csak ma stílszerű, utána már béna lenne poénnak is. :)
Rendhagyó január elseje volt nálunk, malacsült nélkül. Mert nem kaptunk már malacot. És különben is... az év végi balszerencse-sorozat miatt kissé be vagyunk sértődve, így aztán kit érdekel, hogy lencse, meg malac, meg minden, mikor sosem jön be. Így mos renitensek voltunk, és ettünk töltött dagadót. :) Annyira nem hiszek ezekben a babonákban, hogy aggódjak miatta egy percig is, viszont mosogatógép nélkül még örültem is ennek az egyszerűsített változatnak. :) Aztán ha túlságosan kísértettük a sorsot, majd azt is megtudjuk. :)
Nem születtek fogadalmak, legalábbis remélem, hogy Balázsé sem komoly. :) Mert Ő volt az egyetlen, aki mondott valamit, mit fogadott meg az új évre.
Én személy szerint nem fogadtam meg semmit, okulva abból, hogy mindig ezeket a legnehezebb betartani, amiket ilyen "kötelezőnek érez" az ember. Vannak terveim, amiket szeretnék megvalósítani, de nem mindenáron semmit sem. Szépen lassan majd alakítgatok mindenfélén, és meglátjuk, hova jutok vele. :)
Kicsit még magamon is van alakítanivaló, a szó minden értelmében, de erre sem fogok rágörcsölni, majd ahogy lesz, úgy lesz...

Szóval, ez egy ilyen év lesz.. ilyen meglátjuk majd mi lesz belőle. :) De szerintem jó év lesz. Nekem valamiért tetszik ez a szám. :)