Csakazértsem...

Egy szót sem fogok ejteni arról az izéről, ami esett ma. Igen, azaz... olyat játszom vele, mint a Harry Potterben a Tudjukkivel. Nem is veszek róla tudomást. Főképp, mert én nem hívtam, nem vártam, így aztán tőlem mehet is oda, ahol szeretik. (meg siránkoztak érte, meg minden)
Helyette elmesélem, hogy még a saját szememben is megnőttem ma egy icipicit. Mert ma reggel még az is kétséges volt, hogy egyáltalán életben maradok, ahogy a fejem fájt. Az a fajta migrén, amikor az is fáj, hogy egyáltalán a fejem a nyakamon van. Sírni tudtam volna már rögtön ébredés után miatta, és aztán, mire mindenkinek elkészült a tízórai, és a kutyák is kaptak reggelit még csak rosszabb lett. Megváltás volt a pillanat, amikor végre lefeküdhettem, és megtámaszthattam a fejem a megfelelő szögben.
Kevés volt az itthon töltött idő, mert nem múlt el, és úgy indultam dolgozni is, hogy megígértettem saját magammal, hogy ha nem leszek jobban, akkor hazajövök előbb.
Persze... pont arról vagyok híres, mi? És amúgy tényleg nem jöttem haza előbb, és végigcsináltam becsülettel a délutáni műszakot, dolgoztam, mint a gép, és vártam, hogy a temérdek fájdalomcsillapító hasson végre.
Este fél nyolc tájban kezdett enyhülni, és ugyan még mindig érzem, de már egészen elviselhető. Ezt már biztos kialszom. :)
Mondjuk ennek is tutira az az oka, aminek nem mondjuk ki a nevét. Egészen biztos.
De nem győzött le ma sem.. És ennek örülök, hogy nem hagytam magam. :)
Azért nagyon örülök, hogy ma az a péntek van, ami után nem kell menni szombaton. :)