Önző én

Néha jó dolog önzőnek lenni. Ma is jó volt. Mert én ma szabadságon voltam. Csupán csak azért, mert úgy éreztem, kell nekem egy nap, mint egy falat kenyér. Vagy még annál is jobban. És gondoltam, ha most még van lehetőségem rá, akkor azonnal lecsapok rá, mielőtt a lehetőség elszalad.
És milyen jól tettem. Délelőtt még aludtam is egy kicsit. Aztán könyvtárban voltam. Végre.. :) Az az ott töltött óra felért másfél napnyi láblógatós pihenéssel. Én nem tudom mi van ott a levegőben, de valahogy ha ott járok, utána mindig olyan nyugodtan és jókedvűen jövök ki. :) Jó a hely kisugárzása, az egészen biztos. Épp ezért kéne gyakrabban eljutnom oda, nem kétszer meghosszabbítva az egyébként jórészt kiolvasott könyveket. :)
Aztán délután vettem magamnak egy répatortás muffint, amiről már akkor tudtam, hogy ó, micsoda galád bűnbeesés lesz, de alig vártam a pillanatot, amikor majd bele fogok harapni. És olyan volt, pont olyan, mint amilyet vártam. Minden íz pontosan a helyén volt. Kicsit citromos, kicsit édes, kicsit fanyar, amilyennek lennie kell. :)
És ugyan mostam is, mosogattam is, ruhákat is pakoltam, mégis úgy érzem, hogy ez a mai nap minden szürkesége és esőssége ellenére is jó volt. :) És úgy örülök, hogy képes voltam ilyen önzőségre. :D :D

És még van egy önző kérésem... felülre raktam itt a bal oldalon a számlálót, mert mindjárt 400 000-re vált a számláló. :) Aki látja, csinál nekem róla egy screenshotot és elküldi nekem a pinterpontdianakukacmailboxponthu email címre? Úgy örülnék neki, ha ez is meglenne a többiek mellett... :)

Két fél egy egész lenne..

Én nem tudom ki hogy van vele, de én valahogy mindig úgy járok, hogy amikor az életem egyik része nagyon sínen van, akkor a másik meg elkezd félresiklani. Mondjuk vagyok annyira őszinte magammal, hogy általában észreveszem a félresiklás kezdetén. Ami nem egyenlő azzal, hogy rögtön változtatok is, mert először mindig csak fejben kezdem el a tervezgetést, és aztán jó sokszor az van, hogy itt meg is reked a dolog.
Nos, miután ma aláírtam a munkakör-változásomról szóló szerződés-módosítást, és holnaptól teljesen hivatalosan is más lesz a munkaköröm, az efeletti öröm mellett azonnal megjelent mellettem a bennem élő kisördög, és elkezdett oltani, hogy "Jó, rendben, ezt jó hamar elérted, és tulajdonképpen pont úgy zajlott, ahogy szeretted volna, de akkor most nem lenne ideje elkezdeni koncentrálni egy kicsit haza is?"
A kisördögnek kicsit igaza van, mert az utóbbi időben jobbára csak háztartási alkalmazottként jártam haza, és annak is elég gyatra vagyok, mert ha lenne főnököm, már kirúgott volna, amekkora pókhálók vannak. De még ez sem lényeg. Viszont a gyerekeim biztosan nem elégedettek velem teljesen, mint ahogy ennek Patrik tegnap délután hangot is adott egy "ebben a hónapban először álltál ki mellettem" megjegyzéssel. Nem esett jól, és még ha levonom is belőle az éppen tizennégy éves mindenféléjét, akkor is be kell vallanom, kis túlzással, de igaza van. Nem nagyon van időm beszélgetni sem velük, nem sütök nekik sütit, palacsintát, mindig csak megígérem, hogy majd kártyázunk, de sosem jön össze. Erik is megsínyli, de ő még nem szól be, simán csak olyan "Erikesen" kezeli az egészet, vagyis fogja magát, és bevágja a durcát, ha nem úgy szólok, ahogy ő szeretné. Roland meg sír, ha rászólok, mert hülyeséget csinált, vagy szimplán csak idegesít, mert egyfolytában karattyol, mikor én olyan fáradt vagyok egy tízórás műszak végén, hogy csak ülök, és nézek.
Fogalmazhatnék úgy is, hogy ami a munkában ötös lett, az az anyaságban csak egy nagyon halvány közepes. Vagy hármas kétszer alá.
Meg kéne találni valami arany középutat, hogy mindenkinek jó legyen. Nem kell tökéletesség, megalkuszom a középszerűséggel is, vagy legalább azzal, hogy elég jól csinálom.
Ötleteket elfogadok. Honnan lehet időt nyerni? Hogyan lehet úgy kikapcsolni a napi taposómalomból, hogy közben még legyen kedvem meghallgatni, elmondani, megcsinálni, játszani?

És még egy kérés. Itt jobb oldalon legfelülre tettem a számlálót. Ami nemsokára azt fogja mutatni, hogy lesz rajta egy csomó hármas. Megvan már a csupa egyes is, meg a csupa kettes is. Úgy szeretném látni ezt a csupa hármast is. Akinél épp ott lesz majd, kifotózza nekem? A képet elküldhetitek emailben (pinterpontdianakukacmailboxponthu). Köszi előre is.

Tegyük ezt tisztába

Timi mondata ejtett gondolkodóba (és ez most jól néz ki, mert ha most kattintasz a nevére, az ő bejegyzése úgy kezdődik, hogy Dius ihletett meg.. :D :D :D), amikor azt írta, hogy ejj, a rossz dolgok listája hosszabb, mint a jóké. Tényleg hosszabb amúgy, már ránézésre is. De azért szeretném leszögezni, hogy a legkevésbé sem vagyok pesszimista vagy épp introvertált fajta. Még ha néha úgy tűnik is, hogy mindig van valami nyűgöm-bajom, akkor sem igaz. Tény, hogy örökké gondolkodom valamin, és elég ritkán fordul elő, hogy csak olyan dolgon, hogy milyen színű legyen a körmöm. Itt túlnyomórészt azok a gondolataim hagynak nyomot, amik sokáig foglalkoztatnak, vagy épp mélyebben érintenek. Ezek pedig olyanok, amilyenek. Nem mentegetőzni akarok, mert akkor itt most felsorolhatnék egy csomó mindent, hogy miért is ilyenek. Szó sincs róla.
Sokkal inkább azt szeretném elmesélni, hogy minden látszat ellenére egy vidám csaj vagyok, aki jókat tud nevetni, néha úgy, hogy alig tudom abbahagyni. (Balázs tudna erről mesélni). Spontán tud belőlem dőlni a hülyeség bármikor. Sokat mosolygok, és erre vannak tanúim is. :P Persze itthon nem vigyorgok magamban, mint a tejbetök, de a telefont is mosolyogva tudom felvenni (aki megérdemli). Tudok a saját káromon is nevetni, és - be kell valljam- hatalmasakat tudok kacagni másokén is. Utána néha elszégyellem magam, de akkor.... hát muszáj, na. Itthon, egyedül, nevetés és kacagás helyett hangosan zenét hallgatok, és énekelek is. Erről Freddy-t kérdezzétek, tudna mesélni. Naigen... és azt is tudni kell, hogy vannak zenék, amiket ha meghallok, akkor táncolok is. (Freddy erről is tudna mesélni... meg a gyerekeim...)
Amúgy is alapvetően kedves ember vagyok, aki szeret mindenkit, és nagyon szeret beszélgetni is, írni is, meg olvasni is. Főzni nem, de ez köztudott. (és nem is ezért szeretnek)
De ilyenekről én nem tudok írni, mert annyira kézenfekvőek a mindennapjaimban, hogy fel sem tűnnek, hogy pl. valamelyik nap is egyszerre több emberben tartottam a lelket facebook-on. Csak azért, mert nekik jó volt, én meg épp ráértem "meghallgatni" őket. De ez ennyi csak. Tény, hogy pozitívabb lenne, mint a világmegváltó gondolataim. Vagy a fene se tudja.
Mindegy, lényeg a lényeg, hogy minden érzelgősségem és gondolkodósságom ellenére azért ám igazából az a legjobb lista sokkal hosszabb, mint a másik. Mert onnan kimaradt egy csomó minden, amik nem annyira kézzelfoghatóak,mint mondjuk a strongbow gold,  úgymint
-ölelni
-csókolni
-segíteni
-gyereket elaltatni
-gyereket ringatni
-szülni
-táncolni
-tehetségkutatót nézni
-álmodozni
-kánikula utáni estén a locsolt füvön mezítláb mászkálni

És így tovább... ez a lista végtelen hosszú.
És most, hogy ezt tudjátok, kérni is szeretnék valamit. Van itt a bal oldalon két számláló. Az egyik a "követők" modul alatt közvetlenül, a másik kicsit még lejjebb. Mindkét számláló érdekes számot fog mutatni nemsokára. Az egyiken mindegy lesz, a másikon mindkettő. Az lenne a kérésem, hogy amikor itt jártok, akkor pillantsatok már rá, és ha épp azt a számot mutatja, hogy 222222, vagy 111111, akkor azt fotózzátok ki nekem, és küldjétek el emailben.  Köszi. :)

Kedves Jézuska!

Az a helyzet, hogy az idén már megint senkinek semmi ötlete nincs, hogy mit is szeretne kapni tőled, és mindenki azt mondja, hogy neki mindene megvan, és az is jó lesz, hogy majd együtt leszünk, jókat eszünk.
De nekem vannak ötleteim, hogy miket hozhatnál nekem. Elárulom őket, csak hogy legalább velem könnyű dolgod legyen, ha már ennyien vannak, akiknek fogalmuk sincs.
Első körben lehetne mindjárt egy ilyen kis cuki....

De jó, belátom, azért december végén nehéz egy ilyen kicsi kutyával, úgyhogy akár el is halaszthatjuk a szülinapomig.
És akkor vegyük egyszerűbbre...

vagy

De ha ezeket túlságosan nagy ajándéknak gondolod, akkor lehet egy ilyen is:

Jó, jó, belátom, ezeket nem feltétlenül érdemlem meg. Mert ennyire nem biztos, hogy jó voltam az idén, hogy ekkora ajándékokat kaphassak. 

Így aztán választhatsz ezek közül is nekem valamit:

De egészen kis dolgokkal is beérem ám. 

Úgymint:

-egészséges kutya végre (mindkettő)

-öntisztuló wc

-önhordó szemetes

-magától megtelő hűtő

-egyedül főző tűzhely

-portaszító szőnyeg

-kosztaszító padló

-teregetőgép

Vagy akár a mindent járó malmocska. 

De tudod mit, Jézuska? Mindent törölhetsz a listámról, ha záros határidőn belül megsúgod nekem, hogy mit szeretne Balázs, Patrik, Erik és Roland. És még Te is jól jársz, mert ha nekem elárulod, neked már semmi dolgod nem lesz azokkal a dolgokkal. :)

Egy kedd,

ami semmiben sem különbözött bármelyik másik keddtől, mégis jelentős lesz középső fiam életében. Ez az a kedd, amikor először indult útnak több napra, több száz kilométerre akármilyen családtag nélkül.
Izgatott volt reggel. És csalódott. Izgatottsága teljesen érthető és nyilvánvaló. A csalódottság az időjárás miatt volt, mert Á. néni azt mondta, harminc fok lesz... ehhez képest esett és fújt a szél. És a pólóra, amit aláírtak egymásnak, fel kellett venni egy pulcsit. Azt hiszem, egészen jól vizsgáztunk az apjával, mert amikor láttuk rajta azt, hogy na, most fogja elsírni magát, akkor gyorsan elpoénkodtuk valamivel. Egyrészt, hogy ő ne sírjon, másrészt, mert ha ő elsírja magát, akkor én is.. és akkor aztán itt a világvége. :D
Az állomáson egy fél órával a vonat indulása előtt ott kellett lenni, gondolom így hagytak időt mindenkinek biztosan odaérni. :) Hamar beszippantotta az osztálytársak tölcsére, de pár percenként visszasomfordált, kérdezni valamit, vagy csak úgy ott állni. Pedig megígértem, hogy megvárom a vonat indulását. Többször és nyomatékosan figyelmeztetett, hogy nehogy felhívjam a Sára telefonján, mert meglesz ő. És E. nénién se, mert az még égőbb. Gondolom ez valamiféle bosszú is részéről, amiért nem kapott telefont, akkor nem is hajlandó beszélni velünk máséról. Ma még kibírtam. Holnap majd E. nénitől azért megérdeklődöm, mi újság, hogy telt az éjszaka, ilyesmi.
A vonat indulás után én még elbaktattam vérvételre, majd onnan még haza is gyalogoltam, ez egy jó kis öt-hat kilométeres túra volt, amiben rendesen elfáradtam, és éreztem is a vesémet, mire hazaértem. De olyan ég-föld leszakad görcsöm ma sem volt, csak a tompa és egészen elviselhető fájdalom.
Itthon aztán időről időre azon kaptam magam, hogy gondolkodom, mi maradt vajon itthon. Hogy eltereljem a gondolataimat, hazahoztam Rolit ebéd után az oviból, örült is nagyon. :) Ritkán van ilyen meglepetésben része. :)
Fura volt este is csak két gyerekkel, olyan nagy a csönd is, hogy szinte félelmetes. Azt hiszem, Erik a mozgatórugója a családnak. :)))De a hangadója biztosan. Na de mindjárt péntek... és akkor már itthon is lesz. :)


És egy kérés maradt még ma este így a bejegyzés végére. Ha valaki az oldalsó számlálón véletlenül elcsípni a mindegy-számot, megtenné, hogy csinál nekem egy screenshot-ot? Köszi.

Így jártam a széllel...

Egész télen nem voltam beteg. Pedig hú, de nagyon akartam egyszer-kétszer, hogy minimum a lábam törjem el, és fel se kelhessek legalább két hétig. Nyilván nem gondoltam komolyan, meg amúgy sem jött be, de néha jól esett volna olyan igazi semmittevés a paplan alatt abban a rettenetes hidegben.
Erre most sikerült úgy megfáznom, vagy nem is tudom mi ez, lényeg, hogy levegőt nem kapok a náthától, hogy tiszta nyűg is vagyok tőle. A nyűgösségnek nem tett jót az sem, hogy egy egész napot lehúztam a boltban úgy, hogy csak zárás előtt három perccel (amikor már késésben voltam az ovis megbeszélésről amúgy is) jöttek a vásárlók. Mindegy, ezen is túl vagyok, ők is megvették, amit akartak, meg engem is megvártak az oviban. Ez a rész megoldódott. A nyűg maradt.
Merthogy nem kapok levegőt, időnként ötperces tüsszögőrohamokat kapok, amibe belefájdul a fejem. Érdekes módon érzek ízeket is, szagokat is (és remélem ez nem múlik el), pedig amúgy minden stimmel érzetre egy kiadós megfázáshoz. A fejemet úgy érzem, mintha nyolcszorosa lenne az eredeti méretének, pedig nem ám (megnéztem), ráadásul folyamatosan zsong is. Fáj a hasam, a lábaim, és ráz a hideg. De persze még csak egy kósza hőemelkedést sem sikerült produkálnom. Pedig az egyik esti tüsszögőroham közben egy fél pillanatra eltűnődtem, hogy ha nem fülhőmérőnk lenne, most bizony odatartanám a csap alá a higanyost, hogy felkússzon. Na de nem vagyok már gyerek.. (és csóri gyerekeim is így jártak, mert az összes létező lázasodást színlelő trükköt ismerem) holnap péntek, és ezt az egy napot már kibírom.
Feltéve, hogy kellőképp felmelegszem a kádban mindjárt, és aztán kidugul annyira az orrom, hogy aludjak is.

A végére pedig egy kérés.. Freddy kutyánk "nagymamája" (nem is tudom miért tettem én ezt idézőjelbe, mikor tényleg az) ma eltűnt. Kérlek benneteket, ha bárhol az interneten találkoztok a fotójával, amiben esetleg eladásra hirdetik, értesítsétek a gazdáját. Vagy engem.


 Elveszett!!!
Oroszlányban ,felnőtt vemhes Francia Bulldog szukánk!Kb 3 hét múlva várható az ellés,de csak császárral.....kérném a becsületes megtalálót,Jutalom ellenében jelentkezzen!+36 30 410 50 35 vagy 06 30 426 61 77 Köszönettel Gábor

Légyszi....

Tudom, tudom, elég nagy pofátlanság kérni, mikor egy csomó mindennel tartozom még. Itt van egy rakás minden, amiről írnom kéne, csak sosincs rá idő. Nem túl eredeti mentség, tudom.. de ez van. Múlt héten dupla annyit dolgoztam, mint szoktam, dupla annyit idegeskedtem is, mert volt itthon egy beteg gyerek gyakorlatilag egész délelőttökre magára utalva, járt az oviba egy félig beteg (akin azóta se jött ki igazán semmi), és járt iskolába egy, aki minden reggel éktelen sírás-rívást rendezett, amiért neki mennie kell. Emellett végeztem a boltban a leltárral, meg majdnem magammal is néha az unalomtól. :D Ma dolgoztam, aztán szülői értekezletre mentem szuperokos elsőszülöttemhez. (ezt is hozzá lehet vésni ahhoz a listához, amit számon kell kérnetek rajtam)
Na és mindemellett napok óta egyre komolyabb betolakodó van az életemben. Eleinte csak egy pici gombostűfejnyi volt. Aztán szép lassan elkezdett nőni. Lett egy kisebb kabátgomb méretű, majd már akkora, mint egy zsemle. Mára egyenlő a nagysága velem. Úgy hívják, Para. Mert holnap reggel mri. Rettegek, bevallom. Magam sem tudom már, hogy mitől, mert tulajdonképpen azt szeretném, ha majd ott és akkor pont kerülne minden megpróbáltatásom végére. De addig még ugye be kell feküdni abba a koporsó-szerű izébe. Brrrr...
Szóval.. légyszi.. aki teheti, szenteljen rám egy drukknyi gondolatot. Elég csak annyi, hogy bírjam ki. A többit meg majd meglátjuk. Ugye legrosszabb esetben közlik, hogy sikertelen volt a vizsgálat, mert a koponyám csak egy légüres tér. :D Ha meg nem így lesz, akkor meg már mindegy is, csak jó lehet a vége. :)

Jelentkezem (ha túlélem) a lelettel mindenképp.
(azért meg a sok feketepont közül lehúzhatnátok egyet, hogy nem mondtam le a vizsgálatot rettenetes félelmemben.. pedig ám majdnem már..)