A két nagyról

Sosem gondoltam volna éppen Patrikról, hogy majd ennyire izgul a felvételi miatt, mint amennyire teszi ezt, de így van. Azt sem gondoltam volna sosem, hogy majd ennyire készül rá, mint amennyire teszi ezt. De így van, és én csak esek egyik ámulatból a másikba, miközben zajlanak az események, és az én elsőszülött fiam teszi a dolgát ezügyben. Elég határozott elképzelései voltak arról, hova akar menni, így aztán a jelentkezési lapon is egyedül írta be a sorrendet, amit mi majdnem csak aláírtunk. Azért csak majdnem, mert egy sorrendi változtatást kértünk tőle, amit ő szó nélkül meg is tett. (aztán, ha szükséges lesz, majd élünk még ezzel a jogunkkal)
Én roppant optimistán tekintek erre az egészre, és úgy állok hozzá, hogy ugyan kit vennének fel ebbe a humán gimnáziumba, ha nem az én fiamat, aki múlt héten írt egy 38 pontos normál felvételi tesztet, és egy 44 pontos tehetséggondozósat is. Azért még egy kicsit aggódik, de most épp leginkább a matekon. Mert abból csak a gyakorlók voltak meg, tesztfelvételit nem írtak (helyette vizsgáztak egyet).
Teljes erővel erre koncentrál, és megértem, hogy nem érdekli most a technika négyes, meg a fizika négyes (ami ugye azért nem lett ötös, mert nem élt a javítási lehetőséggel... ami amúgy négy esszé lett volna megadott témakörökben). Meglep a tény, hogy minden feszültségét úgy vezet le, hogy tőle roppant szokatlan módon órákat képes beszélni az iskoláról, az ott elhangzottakról, arról, hogy ki kinek mit mondott, ki hova jelentkezik, és ilyenek. Ezt sem gondoltam volna soha. Úgy gondoltam, belőle majd harapófogóval kell kihúzni minden információt. De nem... inkább az ellenkezője következett be. Amit nem bánok egyébként, még akkor sem, ha az én szita agyamból némelyik információ úgy hullik ki, mintha csak lyuk lenne ott. De nem gáz, mert elmondja többször is. :)
És ennek egyébként Erik kicsit az "elszenvedője" most. Mert sehogy sem fér az ember fejébe, hogy van itt egy ilyen agilis, motivált, és tanulni akaró báty, akkor hogyan lehet az, hogy az öccse meg ennyire az ellenkezője? Főleg mivel annyira irigyli a bátyját. De lehet, hogy pont ezért. Néha nagyon sajnálom Eriket, mert nagyon magas a mérce előtte, még úgy is, ha a mércétől mi el tudunk tekinteni (nem mindig sikerül). Érzem, és értem, hogy ő meg azért olyan, amilyen, mert Patrik az ilyesmire nem alkalmas. A macsó ebben a családban Erik. A bevállalós is Erik. Az átverős is Erik. És érzem a szívem mélyén, hogy ő erre büszke, hogy ebben különbözik, és épp ezért nem érti, hogy nekünk mi bajunk van vele. És egyébként meg annyira szeretem érte, hogy ilyen kis hülye, hogy néha azon kapom magam, drukkolok, hogy legközelebb úgy sikerüljön átvágnia, hogy rendesen. :) Ne bukjon már le csórikám, mert annak mindig büntetés a vége, és azt ugyan tölti zokszó nélkül, de én már néha sajnálom. :) (de csak magamban)