Miért?

Néha azért elgondolkodom mostanában, hogy miért is nem a Hufnágel Pistihez mentem hozzá most vannak nekem is édes-aranyos-totyogós gyerekeim? Jó, emlékszem még, hogy ők is hisztiztek olykor-olykor, meg nem aludtak el az istennek sem, és csináltak hajmeresztő és baromi fárasztó dolgokat, de akkor sem volt az olyan kemény időszak, mint ez a mostani. És nem, nem az idő szépíti meg a dolgokat.
Például azt sem értem többek között, hogy hogy lehet az, hogy Erik, aki kicsi korában a legkönnyebben kezelhető gyerekünk volt (nem vicc, tényleg), aki szépen elaludt, ha letettük a kiságyba, bár néha könyörgött, hogy "ApaBalukivesz", de utána egyedül aludt el. Aki megevett mindent, aki játszott egyedül is akár, aki a világ végére is elsétált velem a kezemet fogva, mikor és hogyan változott át ilyen nemtörődöm, link gyerekké? Keresem az okait, és ugyan sok-sok mentséget találtam neki, (mégiscsak én vagyok az anyja) kezdve az egyáltalán nem zökkenőmentes közösségbe való szocializációjával, a tanulási és részképességzavarain át a középsőségén keresztül a kamaszodásig. Minden van együtt, és még valami. Ami a mi hibánk (is). Mert amiatt, hogy ő ilyen jó gyerek volt, valahogy mindig "elfelejtődött". Mert ott volt a nagytesó, akit örökké foglalkoztatni kellett azzal a SpongyaBob agyával, és ott volt a kistesó, akivel meg örökké foglalkozni kellett, mert különben ön-és közveszélyes volt. És ott volt Erik, aki egy kicsit ellesett innen is, egy kicsit onnan is, mindig épp azt használta, ami neki a hasznára volt, és minden rendben is volt. Eddig.
Mert most, hogy beindultak a hormonjai, és vele együtt az "agyameldobom" kiskamaszkor már nem tudja azt használni, ami épp a javára válik, vagy épp haszna van bele, mert jelenleg esze is alig van. Mind elment. Olyannyira, hogy néha csak lesek, és fogom a fejem, hogy "jajjmileszvelem" meg hogy "úristenmivármégrám". Minden van már a rovásán, ami a bátyjának még csak a fejében sem fordult meg. Minden érdekli is, ami kellőképpen menő, tehát helyből hülyeség (vagy ha nem is hülyeség, akkor majd ő csinál belőle).
Keresgélem még magamban az utat hozzá, mert kell, hogy legyen. Meg kell védenem saját magától úgy, hogy észre se vegye.
Lehet, hogy könnyebb dolgom lenne, ha tudnék rá haragudni. De nem tudok. Csak addig a pillanatig, amíg elkezd remegni a szája, és akármilyen messze is állok tőle épp, érzem, hogy forró is... és olyankor végem van.... és már száguldoznak is a gondolataim mindenféle segítségnyújtás felé.
De azt hiszem, ez így is van rendjén. Elvégre ki legyen vele ilyen, ha nem én?

(de amúgy meg volt egy pillanat, amikor olyat kapott volna, hogy a fal adja a másikat.. mert már megint egy eltitkolt egyesre derült fény... grrrrr)

Holnaptól..

Na, semmi fogadalom nem következik, bárki bármit gondolt is. Pusztán csak elmesélem, hogy holnaptól körülbelül vasárnap délig még ennyire sem leszek beszámítható, mint eddig. Ugyan nem nagyon sikerült pihennem ebben a két napban, mert mindig volt valami zsizsegnivaló, vagy épp tennivaló, de már mindegy is, nem valószínű, hogy bepótolom, és gyaníthatóan ugyanolyan fáradtan megyek majd egy hét szabi után újra dolgozni, mint ahogy eljöttem, de sebaj. :)
Holnaptól beindul a farsang-dömping nálunk. Roland kezdi, aztán csütörtökön Erik folytatja. Patrik lesz az, aki a legaktívabb résztvevője lesz az egésznek, mert ő aztán minden nap nagyon komolyan kiveszi a részét az egészből. Mert ő a nyolcadikos, aki igazán rendes gyerek, mert végül mégis táncol, nem adta fel a próbákat. Holnap este már a ruhás főpróba lesz, először lesz rajta frakk életében (és gyaníthatóan ez után a pár nap után nem is lesz soha többé). Keringőzni fognak, két párja is van, ami azt jelenti, hogy táncol majd csütörtökön is, pénteken is, és szombaton is Csütörtökön háromkor és hatkor, pénteken háromkor és hatkor, és szombaton este hétkor. Én hessegetem még a gondolatát is, hogy mennyire meg fogok hatódni, pedig így lesz.. és erre nagyon jó lesz az a holnapi főpróba, hogy majd ott túleshetek az első meghatottságon. :)
Csak szóltam, hogy ha hülyeségeket beszélek, vagy ilyesmi, akkor az azért lesz, mert majd nem mindig leszek képben, hogy épp melyik gyerekemmel és milyen rendezvényen vagyok. :) (és igen, várhatóan hozok majd fotót.. és reményeim szerint videót is valamikor)

Félévi bizonyítványok

Patrik:

Magatartás: példás
Szorgalom: példás
Magyar nyelv: 5
Irodalom: 5
Történelem: 5d
Angol nyelv: 5
Matematika: 4
Informatika:5
Fizika: 4
Biológia:4
Kémia: 4
Földünk és környezetünk: 5
Ének-zene: 4
Rajz: 4
Technika: 4
Testnevelés:4

Erik:

Magatartás: jó
Szorgalom: jó
Magyar nyelv: 4
Irodalom: 4
Történelem: 4
Hittan: 4
Angol nyelv: 3
Matematika: 4
Informatika: 4
Természetismeret: 3
Ének-zene: 5
Rajz: 3
Technika: 5
Testnevelés: 3
Fakultáció: részt vett
Tánc és dráma: 5


Roland (az utolsó szöveges)

Magatartás: Társaival barátságos, együttműködő, gyakran kerül konfliktusba, segítőkész. Közösségében aktív, kezdeményező, konfliktust okozó. Felnőttekhez udvarias, tisztelettudó, közvetlen. (4)
Szorgalom: Munkáját önállóan végzi. Probléma esetén segítséget kér. A közösségi munkát öltetekkel segíti. Tanulmányi feladatainak teljesítése pontos, hiánytalan. Tanítási órákon figyel, a többiekkel együtt halad. (5)
Magyar nyelv és irodalom
Beszéd: Szókincse gazdag. Szóbeli kifejezőkészsége kiváló. Összefüggő beszédre önállóan képes. Az sz-z-c tünetmentessé vált.
Olvasás: Olvasás iránti érdeklődése élénk. Felkészülés után 5-6 mondatos szöveget hangosan hibátlanul, jól hallhatóan, érthetően, élőbeszéd közeli tempóban, írásjelek figyelembevételével olvassa. Az olvasott szöveg tartalmát pontosan tudja felidézni. Az olvasott szöveghez kapcsolódó feladatokat írásban egyedül oldja meg. Írás: Vonalvezetése, írásmozgása biztos. Füzetvezetése áttekinthető. Betűalakítása, betűkapcsolása szabálytalan. Írásának tempója lendületes. Helyesírása kiváló.
Matematika
Számfogalma a százas számkörben kialakult, biztos. A mennyiségekkel kapcsolatos feladatok (mérés, összehasonlítás, mértékváltás) elvégzése hibátlan. A négy alapműveletet önállóan tudja elvégezni. Az összetett szám- és szöveges feladatokat eszköz nélkül, hibátlanul, önállóan oldja meg. Fejszámolásban gyors, pontos.
Környezetismeret
Az élő és élettelen környezettel kapcsolatos tájékozottsága kiváló. Megfigyelései pontosak. Az összefüggések felismerésében önálló. A gyalogos közlekedés elmei szabályait ismeri.
Ének-zene:
Ritmikai készsége megfelelő. Zenei hallása fejlődő. A közös éneklésben, dalos játékokban szívesen vesz részt.
Rajz és vizuális kultúra
A vizuális kultúra körébe tartozó alkotótevékenységek iránti érdeklődése mérsékelt. Munkáját ötletszerűség jellemzi. Színhasználata változatos. Fantáziája, kifejezésmódja színes.
Technika és életvitel
Anyag-és eszközismerete megfelelő. Az eszközökkel és az anyagokkal biztonságosan bánik. Munkái pontosak. Kézügyessége jó, korának megfelelő.
Testnevelés:
Az órákon, foglalkozásokon aktív. Erőnléte, állóképessége korának megfelelő. A szabályokat csak utasításra tartja be. Mozgása összerendezetlen (néha)

Megjegyzések: A félévi követelményeknek kiválóan megfelelt. (kitűnő)
A magyar tantárgyból dicséretes teljesítményt nyújtott.

Büszkék vagyunk rájuk. :) (bár.. mindenkinek van tennivalója a második félévben)

Ez is én...

...avagy be kell vallanom, hogy roppant messze vagyok a tökéletestől mindenféle szerepemben, sőt, újabban még a középszintet sem ütöm meg túl gyakran. Emiatt aztán én utálom magam, mások utálnak engem, amitől undok leszek, és szótlan, vagy épp egy sárkány. Mint ma, amikor Erik teljesen normálisan megkérdezte, játszhat e a telefonommal. Semmi szükségem nem volt rá épp akkor, mégis az első reakcióm az volt, hogy ráförmedtem, hogy "Mindenképp." Ezt persze olyan hangsúllyal, amitől rögtön inkább visszakozott, én meg azonnal megbántam, de akkor már mindegy volt az egész, mert megtörtént. Nincs magyarázat, nincs ok, nincs semmi, amiért ez így történt, pusztán csak az, hogy épp akkor egy sz.rházi voltam vele. Nincs ezen mit szépíteni, ez van.
És akkor még mindig itt van a kereszt a nyakamban, hogy még mindig nem szoktam le a cigiről. Ezer éves téma, ami eddig el-elcsitult kissé, újabban azonban megint minden napos téma köztünk. Nem vagyunk egy véleményen, bár az összes érv, amit felhoz, tökéletesen megállja a helyét (és amúgyis kettőnk közül csak Ő tud így érvelni), és én is tudok elméletben mindent ahhoz, hogy megtegyem. És egyik nap el is határozom, hogy na, ez az utolsó, elég volt, mert tényleg drága, tényleg büdös, tényleg csak megszokás, hülye szokás, és mégsem bírom ki. Jellemtelennek és akaratgyengének tartom magam miatta, de még ez sem elég. Meg semmi sem. Komolyan.. ha lehetne önként vetném alá magam egyheti mélyaltatásnak, és soha többé nem gyújtanék rá. Akkor talán menne. Szörnyű bűntudatom van olyankor, amikor szembesítenek az ezzel kapcsolatos ígéreteimmel, meg egy csomó minden mással, és akkor, abban a pillanatban azt gondolom, rohadjak meg, ha nem tudom megtenni. És fél óra múlva már találok is magamnak mentséget. A pillanatot is elátkoztam ezerszer már, amikor először rágyújtottam.
És az is én, aki képes órákig nem csinálni semmit, és utána órákon át tombolni azon, hogy miért nem csináltam semmit. Meg az is, aki képtelen előre tervezni egy napon túl, és mindig az van belőle, hogy sem időm, sem kedvem már valami normális kaját csinálni, és csak a héten kétszer ettünk virslit. Szégyen.

Szóval csúszom csak lefelé, és lassan, de biztosan a kedves, mosolygós Diusból majd egy morgós banya lesz. De azért odáig csaknem jutunk el.

A félévi bizonyítványok pedig az idén sem fognak elmaradni.. csak épp legkisebb királyfi- alias- FeledékenyRoland ott felejtette az iskolában a tájékoztató füzetét. (két napja azon bőg, hogy biztos egyest kap, amiért nem íratta alá) És ezen is dühöngtem. Én marha. Pedig hétfőn is ugyanolyan lesz, mint pénteken lett volna. Úgyhogy majd ha együtt lesz a három, akkor elmesélem.

A két nagyról

Sosem gondoltam volna éppen Patrikról, hogy majd ennyire izgul a felvételi miatt, mint amennyire teszi ezt, de így van. Azt sem gondoltam volna sosem, hogy majd ennyire készül rá, mint amennyire teszi ezt. De így van, és én csak esek egyik ámulatból a másikba, miközben zajlanak az események, és az én elsőszülött fiam teszi a dolgát ezügyben. Elég határozott elképzelései voltak arról, hova akar menni, így aztán a jelentkezési lapon is egyedül írta be a sorrendet, amit mi majdnem csak aláírtunk. Azért csak majdnem, mert egy sorrendi változtatást kértünk tőle, amit ő szó nélkül meg is tett. (aztán, ha szükséges lesz, majd élünk még ezzel a jogunkkal)
Én roppant optimistán tekintek erre az egészre, és úgy állok hozzá, hogy ugyan kit vennének fel ebbe a humán gimnáziumba, ha nem az én fiamat, aki múlt héten írt egy 38 pontos normál felvételi tesztet, és egy 44 pontos tehetséggondozósat is. Azért még egy kicsit aggódik, de most épp leginkább a matekon. Mert abból csak a gyakorlók voltak meg, tesztfelvételit nem írtak (helyette vizsgáztak egyet).
Teljes erővel erre koncentrál, és megértem, hogy nem érdekli most a technika négyes, meg a fizika négyes (ami ugye azért nem lett ötös, mert nem élt a javítási lehetőséggel... ami amúgy négy esszé lett volna megadott témakörökben). Meglep a tény, hogy minden feszültségét úgy vezet le, hogy tőle roppant szokatlan módon órákat képes beszélni az iskoláról, az ott elhangzottakról, arról, hogy ki kinek mit mondott, ki hova jelentkezik, és ilyenek. Ezt sem gondoltam volna soha. Úgy gondoltam, belőle majd harapófogóval kell kihúzni minden információt. De nem... inkább az ellenkezője következett be. Amit nem bánok egyébként, még akkor sem, ha az én szita agyamból némelyik információ úgy hullik ki, mintha csak lyuk lenne ott. De nem gáz, mert elmondja többször is. :)
És ennek egyébként Erik kicsit az "elszenvedője" most. Mert sehogy sem fér az ember fejébe, hogy van itt egy ilyen agilis, motivált, és tanulni akaró báty, akkor hogyan lehet az, hogy az öccse meg ennyire az ellenkezője? Főleg mivel annyira irigyli a bátyját. De lehet, hogy pont ezért. Néha nagyon sajnálom Eriket, mert nagyon magas a mérce előtte, még úgy is, ha a mércétől mi el tudunk tekinteni (nem mindig sikerül). Érzem, és értem, hogy ő meg azért olyan, amilyen, mert Patrik az ilyesmire nem alkalmas. A macsó ebben a családban Erik. A bevállalós is Erik. Az átverős is Erik. És érzem a szívem mélyén, hogy ő erre büszke, hogy ebben különbözik, és épp ezért nem érti, hogy nekünk mi bajunk van vele. És egyébként meg annyira szeretem érte, hogy ilyen kis hülye, hogy néha azon kapom magam, drukkolok, hogy legközelebb úgy sikerüljön átvágnia, hogy rendesen. :) Ne bukjon már le csórikám, mert annak mindig büntetés a vége, és azt ugyan tölti zokszó nélkül, de én már néha sajnálom. :) (de csak magamban)

A Ravasz, az Agy, és (két) füstölgő puskagolyó

Avagy megint szerepváltáson estek át a fiaim. Hol van már a három nyúl belőlük, akik összebújva, békességben aludtak szépen? De mostanra már a három muskétáson is túlestünk.. de még mindig nem tartunk a három testőr fejezetnél. Most épp a címben említett filmben statisztálnak.
(és szól ez a bejegyzés minden kicsit kétségbeesett szülőnek, különösen Anikónak, aki mindig azt hiszi, hogy csak náluk van ilyen...)
Szóval.. a Ravasz. Aki Erik fiam, ezt egész biztosan kitaláltátok azonnal. Mert rafinált, és mindent elkövetett azért, hogy ne tudjuk meg.. csakhogy nekem egészen véletlenül (és erre, hogy véletlenül nem vagyok ám büszke) eszembe jutott, hogy ezer éve nem láttam az ellenőrzőjét. Nos, nem véletlenül nem láttam. És jobb is lett volna nem látnom, mert ahogy lapozgattam benne, majdnem ott helyben stroke-ot kaptam. Mert szerepel benne mindenféle jegy, ami csak adható. Egy egyes természetismeretből, felszereléshiány miatt. Egy egyes angolból, dolgozatra. (wtf) Egy egyes angolból szintén felszereléshiány miatt. És egy rajzból is van ugye, ugyanezért (de az az én saram volt akkor) Aztán kettes dolgozat természetismeretből. Hármas magyarból. Jó, szerencsére vannak négyesek is, és a matekjegyei meglepően jók. Mégis.. igyekeztem lazán kezelni, ahogy ezt meg is fogadtam (és nem felejtettem el), de csaknem hagyhattam szó nélkül. Nem is hagytam. Nem is tette zsebre, amit hallott tőlem. Aztán okulva a tavalyi hibámból, még azon melegében, felzaklatott állapotomban megírtam Balázsnak is emailben, hogy mit találtam. (Ja, és van tanári figyelmeztetése is, mert zavarja az órát.. gondolom vihog) Úgyhogy este Balázs is elkérte az ellenőrzőjét, és azt sem tette zsebre, amit tőle hallott. Egyelőre el van tiltva a számítógéptől (igen béna büntetés, de ez az egyetlen, amit tényleg büntetésnek él meg), és minden nap referálnia kell a tanultakról.
(azt, hogy mi minden fordult meg a fejemben ennek kapcsán az én hibáimról, majd egy másik bejegyzésben)

Aztán, az Agy. Aki Patrik. Mondhatnám a kötelességtudó Agy. Aki nagyon becsületesen készül a felvételire, nagyon komolyan veszi anélkül, hogy nógatnánk miatta. Emellett még felkészült a matek vizsgára is becsülettel, és ma ötösre abszolválta. Pedig életében először izgult. Tegnap este kérte, hogy mindenképpen gondoljak rá ma, mert még sosem félt vizsgától, de most ettől nagyon. Megértettem, amúgy.. én is biztos rettegtem volna. És ez az Agy amúgy egyáltalán nem készül matematikai vonatkozású pályára. Sőt, alig várja, hogy ne kelljen ennyit matekozni. (mi lenne,ha még szeretné is?) Az Agy hihetetlen mennyiségű információt tárol magában, és megfelelő helyzetekben mindig elő is szedi ezt a tudást. Aki csak azért nem lesz ötös fizikából, mert nem volt ideje négyféle plusz feladatot megcsinálni az ötösért. (és mi egyet is értettünk vele ebben, hogy hagyja a fenébe, nincs ennyi idő a világon sem) És ez az Agy az egyik (gyakorló) magyar felvételi feladatsort  38 pontosra írta. A negyvenből. Az jó. :) Az Agy jövő szombaton élesben is írja, és én nagyon izgulok érte, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy szeretné.

És a füstölgő puskagolyó szerepében még mindig Roland. Jobb napjain simán kitesz kettőt is, gond nélkül. :) Egy kicsit őrült a gyerek, és nem kicsit fárasztó. Még mindig azt a korszakát éli, amikor mindenáron rá kell figyelni, és bármivel el akarja ezt érni. Pedig ki kéne már nőnie így a kilenc évesség küszöbén. A kis puskagolyó napokig képes fárasztani a trükkjeivel, és megsértődik, ha nincs kedvem hozzá. De ez a puskagolyó még mindig esik-kel, egészen biztosan szerez minden héten valami sérülést, és bármelyik pillanatban megtörténhet, hogy valami nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. De akkor vagy zokog kétségbeesetten, vagy dühöng, mint egy őrült. :D Egyébként meg még mindig a Ravasz és az Agy tökéletes keveréke. Mert hol így, hol úgy van nála.. Mikor milyen kedve van. :)

Mi pedig minden nap lesünk csak, mint Rozi a moziban.. és néha nem is hisszük el, hogy ezek a mi gyerekeink. De azért jó ám még ez is. :) Csak néha kiborulunk. :D

Utolsó előtti szabadságos nap

De voltaképpen az utolsó az idén, mert a tényleges utolsó az éppen Szenteste napján lesz, amikor hivatalosan délutános lennék, de aznap már ilyen szak nem lesz. :)
Nem mondhatom, hogy lábat lógatva töltöttem ezt a mai napot, de azt sem mondhatom el, hogy minden megvan, amit akartam, hogy meglegyen. Van, ami nincs meg. Mondjuk nehéz is lett volna beszerezni,mert még fogalmam sincs róla, hogy mi lesz a valami. De lesz, az azért tuti.
Reggel az okmányirodában kezdtünk, mert múlt héten egy hőhullám-lökettel kísérve szembesültem vele (ijedtemben leizzadtam), hogy Patriknak lejárt a személyi igazolványa. Röhögjetek nyugodtan hangosan, de most, decemberben sikerült felfognom, hogy ez a gyerek elmúlt 14 éves. Abban a pillanatban, ahogy felfogtam, máris eszembe jutott, hogy te jó ég, lejárt a személyije is. Villámgyors internetes időpontfoglalást követett el Balázs, és ma reggel már mehettünk is intézni.
Ezek után ő elment a suliba, mi meg elindultunk vásárolni. Már megint. Céltudatosan mentünk valamiért, amit persze nem kaptunk. Így aztán rendesen elvesztettük a kedvünket is az egésztől, de én morogtam, mint a bolhás kutya, hogy bezzeg már megint nem veszünk semmit, mire Balázs előkapta az összes éppen fellelhető kreativitását, hogy felrázzon a dühöngő állapotomból, és elvitt a Burger Kingbe ebédelni. Kb. ezer éve nem voltunk kettesben enni sehol, így már ez a tény is igazi csúcsérzés volt. A whopperről meg ne is ejtsünk szót. Sőt.. az utána következő belga gofriról se... ami csokiöntettel, és tejszínhabbal... nyamm..
A dühöngő állapotom elmúlt, így aztán még mentünk tovább. A sokféle vásárolnivalóból egyet sikerült megvenni, ami némi megnyugvással töltött el, mert legalább egy már van. :)
Jobb híján hazajöttünk, további ötletek híján.
Hogy aztán itthon kutyakakát takarítsak, majd majdnem ottfelejtsük a gyereket az iskolában. :D
De még mindig nem volt vége a mai vásárlókörútnak, mert a legnagyobbnak kellett ruhákat venni (a fa alatt lesz, de nélküle már nem lehet), röpke fél óra alatt abszolváltuk a dolgot. Itt kell megjegyeznem, hogy minden képzeletet felülmúlóan együttműködő volt. :)
És ha azt gondolnátok,ez már épp elég volt a mai napra, hát elárulom, még nem... Mert még várt ránk egy decathlonos kör. Ahova Erik jött velünk. Ott megvettük, amit akartunk, meg még olyat is, ami nem volt betervezve, így újabb pipa került egy-két pont mellé a listán. De elárulom, még egy kicsit több a pipa nélküli, mint ami már jelölve van. De ami késik nem múlik.
Fogalmam sincs, hogy mikor lesz meg, de meglesz, az tuti. Addig még dolgozom egy keveset.. aztán hátha közben megszáll az ihlet.

Listák

Ahogy ígértem, ma elmesélem, mik kerültek az idén a listákra. Csak és kizárólag a két kisebb gyártott ilyet, de ők azért tudnak kérni.. :)
Roland:
Bycicle kártyacsomag
Távirányítós autó
Kamera
Playdooh

A kártyacsomagra a trükkjeihez van szükség, Dynamo is ilyennel nyomja. :) Roland pedig arra készül, hogy Dynamo méltó utódja legyen. Amire egyébként akár minden esélye meg is van, ha ez a bűvészkedés megmarad ekkora szenvedélynek még sokáig. Mert egyébként bámulatos kézügyessége van hozzá, a kártyalapot pl. úgy tünteti el, hogy a szánk is tátva marad. A kamerára is ezért van szükség, hogy felvehesse a trükkjeit. Azon csodálkozom, hogy nem kért karaoke szettet is, mert az a másik szenvedély... (de szerintem ezt elfelejtette felírni)

Erik:
Telefon
Távirányítós autó
Razer Kraken füles
Auna MIC-900 B black mikrofon
Fényképező gép vagy telefon
FTC sál
FTC évkönyv (2012/2013)
FTC falinaptár
iskolatáska
cipő

Hát Ő nem egy szerény gyerek, az látszik. Gondolom úgy volt vele, ha már lista, legyen az tisztességes lista. A füles elnevezés fejhallgatóra utal. A többi meg magárt beszél. Egyébként nem rossz kívánságok ezek, olyan nagyfiúsodósak, de még azért megmaradt kisfiúnak, aki távirányítós autóra is vágyik. Egyébként ő is videózni vágyna, csak ő valami játékot venne fel vele, nem bűvésztrükköket.

Ehhez képest Patriké ugye teljesen üres. Csak az a könyv lenne rajta, ha elárulta volna már végre a címét.

Hogy mi valósul meg ezekből? A kártyacsomag biztosan. (még ha nem is tutira ez a "márka"). A többiből meg majd válogatunk..

Ma csak ennyi

Majd még kell azon gondolkodnom, hogy mit is akartam én még délelőtt megosztani veletek. Akkor idő hiánya miatt nem tettem, azóta meg sikerült elfelejtenem.
Helyette elmesélem, hogy Erik ma korcsolyázni volt az iskola szervezésében. Akart menni, úgyhogy mehetett. Busszal mentek, délután. Hozzáteszem, soha nem volt még jégkorcsolya a lábán. Így aztán én egész délután azon aggódtam, hogy nehogy akkorát essen, hogy eltörjön valamije.
De nem.. esett úgy tizenötöt (őt idéztem), de aztán belejött, és jól ment neki. Igaz, háromnegyed órás késéssel értek haza, mert a buszsofőr valamit félreértett, de megérkezett épségben.
Nekem meg téli fáradtságom van. Még akkor is, ha ilyen nem is létezik. Reggel majdnem összerogytak a lábaim mikor fel kellett kelni. És amúgy is egész nap aludtam volna.

Ha én..

... azt most el tudnám mesélni ami a fejemben jár.. De most még nem tudom, mert majd csak akkor lesz értelme elmesélnem, amikor már nem előtte járok az eseményeknek, hanem utána leszek. Addig magamban vagyok még az én kis gondolataimmal... kavarog mindenféle egyébként, csupa érdekes emlék.
Na de ezekkel az érdekes emlékekkel kapcsolatban jutott eszembe, hogy mennyi minden kitörlődött átmenetileg az emlékeim közül. Meg egyszerűen összefolyt, és nem is tudom néha hogy ez vagy az az esemény mikor is volt. Általában segít, hogy úgy azonosítom ezeket, hogy volt e már egyáltalán gyerekünk, vagy hogy hány gyerekünk is volt akkor. :) De még így is menthetetlen némely dolog, mert olyan is van, hogy épp a gyerekeimet keverem... mert bizony, az ő kicsi gyerekkoruk is összefolyt itt-ott, homályos emlékeim vannak csak, és próbálom a felvillanó képekből azonosítani, hogy kiről is volt akkor szó. Ilyenkor döbbenek rá, hogy tényleg mennyire hasonlítanak
Mondjuk erre a hasonlóság-dologra most délután is rácsodálkoztam, amikor Rolandot vártuk az iskola előtt. Aki jött, Erik kinőtt kabátjában, és Patrik arcával. :) Igazi kis időutazás volt hirtelen, mert amúgy ezek az időszakok elég tisztán megvannak. Amikor még Erikre  jó volt pl. ez a kabát, meg amikor Patrik volt második osztályos.
De azt el tudom mesélni, hogy milyen jó érzés, hogy a munkámban egyre biztosabb tudással rendelkezem, már nem állok tanácstalanul egy-egy problémás esetben, és gond nélkül fordulok bárkihez a probléma megoldása miatt, akár írásban, akár szóban. :) Még mindig van, aki megtalál mindig valamivel, és próbál bántani, de egyre kevésbé hagyom. Jókat röhögök rajta magamban, mert tulajdonképpen szánom őt egy kicsit. Nem lehet jó így vetélkedni valakivel, főleg úgy nem, hogy a kiszemelt vetélytárs nem akar sem játszani, sem harcolni. De én kivárom, amíg megunja. Türelmes vagyok, a végtelenségig is, ha kell. Meg különben is, ha mérlegre teszem a munkahelyemmel kapcsolatos jó és rossz dolgokat, nagyon komolyan a jó dolgok vannak többségben. Nem is kicsivel. Így aztán az a kevés rossz bele is fér.. :)

Holnap pedig (vagy holnapután) elmesélem majd mitől volt a katyvasz a fejemben ma.

Gáz... vagy nem?

Tiszta gáz, hogy mennyire öregszem. :D Eleve gáz, hogy több a felsős gyerekeim száma, mint az alsósoké, ráadásul ovis meg már egyáltalán nincs. Ez máris az a kategória, ami nem járja...
De még ha ezeket nem is számítjuk, mert "csak a gyerekek nőnek", vagy mert "csak az idő telik", akkor is tiszta gáz, hogy recsegnek-ropognak az izületeim, fájnak a térdeim, minden hülye frontot megérzek..
Még szerencse, hogy azért az alvókám még a kamaszokra hajazó... különben simán kétségbe is esnék.
Ez amúgy onnan jutott eszembe, hogy fáj a térdem. Nem kicsit, inkább eléggé... és nagyon rossz érzés. Ráadásul nem is az a térdem, ami egyébként elég vészesen recseg és ropog, hanem a másik.
Na mindegy. Most majd jól alszom egyet, és akkor reggelre biztos meggyógyul.
És már egy nap el is telt ezekből a nemszeretem napokból. Már csak három. Mindjárt vége. :)

Ja, és ahogy az várható volt, voltam ma nyílt napon az iskolában. Erik fiam nyelvtan óráján. Jó volt, és fura volt, hogy milyen sokat nőttek már, és milyen mások lettek, mint kicsiként voltak. És úgy hallottam, hogy "Eriknek nagyon jó esze van"... hát mit mondjak? Végre.. :)

Fura....

Kicsit kifordult nálunk a világ a négy sarkából, mióta elkezdődött az idei tanév. Ó, tudom, persze, nem csak nálunk... de nálunk nem csak úgy szokványosan.
Vannak kellemes fordulatok is, és vannak meglepő, ámde cseppet sem mulatságos fordulatok is.
A meglepő, és cseppet sem mulatságos fordulatot a kiskirályfi hozza. Valahogy- nem is tudom- mintha nem is ő lenne. Az én roppant kedves és roppant barátságos kisfiam valahogy átváltozódik valakivé, aki nem ő egyébként, csak mintha pózolna. Nem sikerült megfejtenem még az egésznek az okát és egyáltalán a miértjét sem, bár tippem van.. életében először valahol egyedül maradt. Nagyon egyedül. Mindig azt gondoltam róla, hogy neki az ilyesmi nem okoz gondot, mert csomó barátja van, gyakorlatilag az egész világ a barátja... de most mégis úgy tűnik, hogy de bizony, ez most fáj.. És ha fáj, és elmondani nem tudja (egészen biztos vagyok benne, hogy ő maga ennek nincs is igazán tudatában), akkor megmutatja másképp, hátha megértjük előbb-utóbb. Érteni már kezdem.. de még nem tudok rá megoldást.. mert egyébként meg nagyon türelempróbáló az, ahogy mutatja.. egyszerűen átmegy valami agyatlan pózerbe, affektál, süketet játszik, és csak hajtja a magáét... meg sem hallgat, meg sem áll, csak akkor, amikor már késő. Akkor meg rendszerint azonnal megbán mindent, és keservesen sír, mert bánatot okozott. A tanulás.. hát.. az eszével továbbra sincs baj, mert ma délután is megoldott egy olyan sudoku feladványt, ami fölött én két hétig is ülhettem volna, de a motiváltsága hagy némi kívánnivalót maga után. Pedig dicsérjük, örülünk, segítünk.. mégis kevésnek tűnik most. De még gondolkodni fogok rajta, hogy is lehetne vele jól csinálni. :)
A kellemes fordulatot Erik hozza. Aki nemhogy szeret felsős lenni, de szabályszerűen kifordult önmagából. :) A török tanárasszisztens egyszerűen lenyűgözi, és minden második szava az volt tegnap, hogy Emru mit csinált, hogy köszönt, mit kérdezett, mit mondott. Aztán ma is meghallgattuk, hogy Emru hogy mondta, hogy jó reggelt, meg megnézhettem a facebookon is ennek az Emrunak a borítóképén az iskolai Európai nyelvek napja alkalmából készült élőképet. És látod, Anya, ez az Emru..  :) Böngészgette a kép alatt az angol nyelvű beszélgetést, jó sok mindent le is tudott fordítani. :) És Emru kérem szépen nem tudja kiolvasni hogy kutya. Mert náluk nincs ty betű. Úgyhogy azt kellett neki mondani helyette, hogy kutja. Amúgy Patrik is roppant érdekesnek találja ezt a fiatalembert, én meg érdeklődve hallgatom őket. (ja, és Emrunak iphone-ja is van)
De ezen túl.. eddig (kopp-kopp) abszolút összeszedetten működik, felírja a leckét, nem felejti el, mit kell vinni másnapra, használja a jegyzetfüzetét.. szól reggel, hogy mikorra várható délután.. ilyenek. :)
És ma... ide kérek egy kis dobpergést..... hazahozta az első hónap magatartás és szorgalom-jegyeit. Magatartás négyes, szorgalom ötös. Na ugye mondtam én? Ugye hogy tud ő így is? Olyan büszke volt rá.. ahogy azonnal a kezembe nyomta az ellenőrzőjét, amikor kijött a suliból, (mentünk értük, hátha esik) én meg őrá, amikor megláttam, hogy majdnem el is sírtam magam. Olyan sokat jelent ez.. sokkal többet egy négyesnél és egy ötösnél.
És hogy Patrik se maradjon ki.. ő eddig olyan, mint mindig. Megbízható, kiszámítható, rendes. :) Minden, ahogy eddig.. mintha nem is kamaszodna. (kopp-kopp) Néha ugyan beszól, de szigorúan csak itthon, de ezt elnézzük neki. :) És miután lecserélődött a telefonja is egy okosabbra az előzőnél, hát éppenséggel a szája is fülig ért ma. :)

Alig várja...

.. a holnapot. Ez Eriktől hangzott el ma. Nem is egyszer. És ha nem nekem mondja, hanem másodkézből (akarom mondani, fülből) hallom csak meg, bizony, hogy én sem hiszem el. Pedig igaz. Várja, hogy iskolába menjen. Most épp azért, mert holnap találkoznak először a török származású tanárasszisztenssel, aki az angol órákon fog majd aktívan segíteni. Pénteken ment érte valaki az iskolából a repülőtérre, és a hétvégét a helyi fogadóban töltötte. Kíváncsi leszek rá, hogy mit mond majd róla. :)
És imádom érte, hogy ilyen kis lelkes. A matek leckét is szó nélkül írta ma, pedig sokkal több volt, mint eddig valaha. De az a mondat is tőle hangzott el épp leckeírás közben, hogy "Megértem Kati nénit, hogy ennyit adott fel, mert tök könnyűek." :)
Bevallom, magamban még mindig alig hiszem, hogy ez Ő. Akivel annyit kellett küzdenem nap mint nap négy teljes éven keresztül, hogy legalább egy minimális érdeklődés legyen benne, hogy legalább legyen nyitott mindenre. Tisztában vagyok vele, hogy én magam is sokat rontottam a helyzetén abban a négy évben, mert nem voltam épp hiteles akkor, amikor azt mondtam neki, fogadja el, és érdeklődjön, legyen segítőkész. Tudom, hogy tudta. Még akkor is, ha tulajdonképpen sosem mondtam el neki.
És nagyon drukkolok neki, hogy így maradjon minden. :) Olyan jó látni. :)
És miközben ámulva nézem, újra és újra felmerül bennem a kérdés, vajon hány arcát fogom még megismerni, mire egyszer ebből a sokféleségből kialakul az igazi személyisége? Sejtem milyen lesz felnőttnek, mégsem tudom elképzelni sem.. annyiszor lepett már meg. :)

Amúgy meg mindegyik felsős fiam ódákat zeng az új informatikatanárról, aki a facebook adatlapja szerint is jó fej lehet, már csak azért is, mert csinált egyet csak a diákok számára. Fiatal, lelkes, és nagyon modern is, emiatt aztán egy nyelvet is beszélnek ilyen számítógépes berkekben, és ettől aztán persze hogy szimpatikus mindegyiknek.

Tanulságok máról

A mai nap legnagyobb tanulsága, hogy ha fáradt vagy, és minden bajod van, akkor menj fodrászhoz, és mosasd meg vele a hajad, meg vágasd le. Garantált az újjászületés. Még mikor munka után odaértem, fáradt voltam, és minden bajom volt. :) Aztán mire hazaértem, már nem volt semmi bajom (na jó, ez ilyen költői túlzás, de valljuk be, jól hangzik). Majdnem csak nagyobb élmény volt maga a hajmosás, mint az, hogy végre megint eltűnt a hajtömegem fele (ez nem túlzás, tényleg), meg nincs már a nyakamban sem a hajam. Főleg, hogy már reggel fejfájással keltem (azért arra remélem mindenki felfigyelt, hogy reggelnek hívom a fél ötös időpontot), így aztán külön jólesett az a masszírozás. :) Mindenki tudja szerintem miről beszélek, nem is ragozom... de lehet, hogy minden héten el kéne mennem mosatni.. mint régen még nagyanyáink. :)
Amúgy meg a fodrászom is egy szupersztár, mert holnap reggelre volt hozzá időpontom. De holnap reggel én dolgozom. Úgyhogy felhívtam tegnap, hogy lemondjam, és volt olyan rendes, hogy bevállalt ma délutánra. Pedig tegnap még úgy volt, hogy ma éjjelre megy dolgozni. :)

Na és még egy tanulság van mára.. vagy mi... Rolanddal voltunk vásárolni. Volt nála is pénz, mindenáron akart valamit venni magának. Kinézett egy csomag nápolyit, megtalálta a polcsínen az árát, 169 Ft. Megszámolta a pénzét, 135 Ft.
-Anya, adsz hozzá, hogy meg tudjam venni? -kérdezte
-Ha meg tudod mondani, mennyit kell adnom hozzá, akkor adok.
-Hát harmincnégyet.-vágta rá csípőből..
Úgyhogy adtam. És megvette. Egyedül. Előttem fizetett, nagyon büszkén.:)
Én meg már látom, hogy a családi matektanár marad nekünk.. ha csak nyugdíjba nem megy addig (de csak nem). :)
Patriknál beindult a morfondír a továbbtanulásról. Tegnap még elővezette, hogy mivel neki az irodalom és a történelem a két legkedvencebb tantárgya, lehet, hogy írónak kéne lennie. Aztán rájött, hogy azzal nem megy sokra.. Rögtön ezek után következik az informatika, mint kedvenc. Így aztán szívesen lenne informatikus is. Mondjuk gazdasági vonalon, mert enni mindig fognak az emberek(ahogy mindig lesznek bankok, orvosok, és tanárok is). Ma pedig megkérdezte, hogy mit csinál egy környezetvédelmi mérnök.. Hogy ebből mi lesz, ne is kérdezzétek.. de majd csak kiokoskodunk valamit. :)
Na és hogy Erik se maradjon ki.. még mindig szereti ezt a felsős létet. És hajlandó matekszakkörre járni, és önként jelentkezett a magyar tanárhoz is valami hasonlóra. Nem bánom... :) És milyen fura, hogy nála pont fordítva van, most szereti meg, amit eddig annyira utált. :) Lehet, hogy mindig is ez lett volna a kulcs, adni neki szabadságot, és minden másképp lett volna.

Az ok

Akkor ma este csak elmesélem, hogy miért is a hittant választottuk, amikor az előző tanév végén megérkezett hozzánk a kérdés.
Nem okozott nagy fejtörést, mondhatnám, hogy még csak gondolkodni sem kellett rajta, mert egészen evidens volt, hogy a kettő közül melyiket szeretnénk. A miért az persze nem mindenkinek evidens, mert többen is rácsodálkoztak, hogy "hogyhogy nem az erkölcstant?"
Nos, én úgy gondolom, erkölcstant oktatni általános iskolásoknak körülbelül ugyanaz, mintha a megoldóképlettel indítanának első osztályban a számok tanulása helyett. Kicsit erős a hasonlat, én is tudom, de ettől még.. Az én értelmezésemben az erkölcs és az etika olyan dolgok, amelyekben a korunk előrehaladtával mindig inkább jártasak vagyunk. Persze, vannak olyan szabályok, amit mindenkinek illik betartani, de mégis, nekem egészen tág határok között mozog az erkölcsösség is, és az etika is. Ráadásul el sem tudom képzelni, hogy lehet ezt direktben tanítani. Mert ez valami olyan, amit észrevétlenül kellene magunkba szippantani, olyan emberek példájából, akiket tisztelünk, szeretünk. Kicsit lehet, hogy nagyképű vagyok (de nem jobban, mint szoktam), mégis úgy gondolom, hogy képesek vagyunk mi, itt, családon belül megtanítani a gyerekeinknek az erkölcsös és etikus viselkedés szabályait.
A hittan pedig.. nos... mindenki meg van keresztelve, és mindenki hisz Istenben. Ez alap nálunk, soha, senkinek nem jutott eszébe megkérdőjelezni a létét, vagy ép a hitünket. Egészen apró koruktól kezdve tudják, hogy hiszünk Istenben, és volt idő, mikor nagyon buzgón imádkoztak is mindnyájan. Azzal tisztában vagyunk, hogy Isten szeretete bárki számára elérhető, és nem is kell hozzá különösebb tanulás. Mégis, ezen túl van egy csomó dolog, ami miatt úgy éreztük, az a legjobb, ha valaki nálunk okosabb és tanultabb ember mesél majd róla. Azt remélem, hogy attól, hogy többe fog tudni mindenről, majd a Hite is sokkal stabilabb lesz. De ehhez feltétlenül szükség van valakire, aki tudja, hogyan adja át a tudásást hitelesen.
Erik egyébként örült ennek, sokkal nagyobb kedve van a hittanhoz, mint az erkölcstanhoz. :)

És mondtam e már, hogy fent emlegetett ötödik osztályosunk lett a tanév első ötösének birtokosa? (mámtin családon belül) Még a végén igazam lesz.. ugye?

Egy kis jel

Egy csomó mindenfélén gondolkodtam ma, és gondoltam, hogy na, ezekből a gondolatokból szoktak a jó kis blogposztok születni.
Aztán elmentem dolgozni. És mire hazajöttem, a gondolataim kicsit másfelé kanyarodtak, és már nem is tűnnek olyan jóknak. Meg még "le sem pörögtem" munka után, még azon kapom magam, hogy vissza-vissza pörgetem magamban, hogy biztos minden megcsináltam e, amire úgy emlékszem, hogy igen. Amúgy nyilván megcsináltam, csak épp előfordul velem az ilyesmi, hogy azon gondolkodom, hogy valóság volt e, vagy csak gondoltam.
Erik ma megint jól érezte magát. Ebben nyilván nagy szerepe van annak a ténynek, hogy megdicsérte az osztályfőnöke, a magyar tanár, a matek tanár, és az informatika tanár is. Ebben a pillanatban nagyon hálás vagyok nekik, mert ezzel egy akkora adag önbizalmat adtak neki, amit én nem biztos, hogy tudtam volna. :) A végén még majd szívesen fog tanulni. :)
Patrik is mesélt, neki van egy olyan tanára, aki teljesen pályakezdő. Élete első óráját tartotta nekik ma. :) De azt mondta, jó volt, és ők is rendesek voltak, mert megtisztelték az első óráját azzal, hogy figyeltek rá. :)

Amúgy meg azt álmodtam, hogy csütörtök van, és elég hülyén éreztem magam reggel, mikor szembesültem azzal, hogy csak álom volt.. mert amúgy kedd van a javából. :)

Kifúj

Túl vagyunk az első napon. Ami keménynek indult. Mert Erik az utolsó pillanatban mégis nagyon elbátortalanodott, és végül az iskola előtt úgy döntött, hogy ugyan kísérjem már be, mert "hogy menjen be ennyi cucc-cal" (megjegyzem: egyetlen doboz volt nála, a rajzdoboz) Itt én már tudtam, hogy honnan fúj a szél... úgyhogy bekísértem. De nem jutottunk el az osztályáig, mert még korán volt. Egy osztálytárs anyukája mondta, hogy majd háromnegyed nyolckor lesz "eligazítás". Addig nem tudtam várni, mert Roli még várta, hogy ő is eljusson a saját helyére, így el kellett köszönnünk. Kaptam egy forró szájú puszit, és még jobban aggódtam ettől, mint eddig. Erik az a gyerekünk, akinek azonnal tűzforró lesz a szája, ha fél, vagy bizonytalan. (lázas is tud lenni ilyen helyzetekben) Emlékeztettem magam, hogy halló, ez a gyerek ötödikes, itt kell hagynod, boldogul.. Azért a gombóc a torkomban jött velem.
Roli úgy ment be az iskolába, és kaptatott fel a másodikra a termébe, mintha egyetlen nap sem telt volna el iskola nélkül. Őt bezzeg cseppet sem izgatta, hogy mi lesz vele, vagy zavarta, hogy el kell köszönnünk, azonnal belevetette magát a társadalmi élet közepébe. Azért még elkaptam, és a szájába rágtam jó alaposan, hogy ki és mikor megy érte az iskolához, és hogy SEMMIKÉPP nem mehet haza senki mással.
Aztán elmentem vásárolni még. De egy percre nem hagyott békén Erik arca, amikor elköszöntünk. Annyira aggódtam, hogy a gyomrom is egy csomóban volt.
Itthon is ültem csak, és mint amikor elsős lett a gyerekem, úgy éreztem magam. Néha kibuggyant a könnyem, ahogy eszembe jutott, hogy vajon majd milyen élményekkel érnek haza. Aztán eszembe jutott, hogy én nem is leszek akkor már itthon, mikor hazaérnek. Este találkozunk még, de nem láthatom az első pillantást, amivel hazajön, és nem fogom tudni abban a pillanatban, hogy jó volt, vagy nem volt jó.
Még odabent is ezen morfondíroztam a munkaidő első fél órájában, és alig tudtam visszafogni magam, hogy ne próbáljam őket felhívni most azonnal.
Arról, hogy nincs baj, már értesültem háromkor. :)
Aztán most este, meggyőződhettem arról is, hogy minden jó volt. :)
Mindenkivel minden rendben... Erik is jól érezte magát, megkapta a tankönyveket, az apja be is csomagolta (örök hálám fogja üldözni). Leírta az órarendet, ahogy megbeszéltük, és felírt mindent, amit megbeszéltünk.
A matekot ugyanaz a tanár fogja neki tanítani, aki Patriknak (és aki nekem is valaha).. azt hiszem, kinevezhetjük lassan családi matek tanárnak. Az emelt csoportba került. Kétszer lesz hat órája, ha jól emékszem, de ebben nem vagyok biztos.
Patriknak minden nap hat órája lesz. Ő az emelt emelt (nem elírás) matek csoportban van az idén, és magyarból is így járt. Ettől a tanévtől kezdve még a nívós csoportot is kettéosztották, úgy tűnik, tényleg van esze, ha ide került.. (csak néha megy el neki, de ezt még elnézzük)
Roli meg erről a részről nem sokat mesélt. Annyit mondott, sokat játszottak kint, és hogy a tankönyveket majd pénteken hozzák csak haza. :)
Részemről megkönnyebbülés, hogy így alakult végül.. és remélem, ez még csak a kezdet, és minden nappal csak még jobb lesz. :)

Szeptember elsején

Hát akkor itt van az ősz... Blogsablon formájában is. Mondjuk jelen pillanatban még utálom, úgyhogy Ti se nagyon barátkozzatok meg vele, mert az az érzésem, hogy holnap le is fogom cserélni. :) Pedig mikor rátaláltam, a sok száz között, amit végignéztem olyan jól nézett ki. :D

Azt meg ne is kérdezzétek, hogy mi újság az iskolába készülődéssel, meg van e minden? Természetesen nincs. Elmúltak már azok a régi szép idők, amikor mi is úgy vártuk az iskolakezdést, mint a gyerekek, izgatottan. Emlékszem, még tavaly is, mikor Roland készülődött elsőbe, egészen más hangulata volt ennek.. mert akkor az ő izgalma átragadt ránk is. :) Most semmi izgalom, amit elég jól tükröz, hogy ma még tornacipőt kellett vennünk. De még mindig nincs mindenkinek. Épp Roland az, aki nem kapott, mert az ő méretéből csak egy fél párat találtunk. Bele sem gondolok, vajon hova lett a másik fele..
Az meg egyenesen felháborító, hogy van olyan gyerekünk, aki pont akkora cipőt hord, mint az apja. Tiszta gáz.. És ez a nagylábú (nagyszájú), mikor megkérdeztem, hogy neki holnapra mi kell a suliba, rántott egyet a vállán, és mondta, hogy kb. három darab lap is elég. Felvontam a szemöldököm, mire közölte, hogy jó, hát akkor egy füzet. Aztán megnézte a tolltartóját. Kiszedett belőle egy maréknyi használhatatlan ceruzadarabot, két olyan tollbetétet, amiből igazi nyolcas volt hajtogatva, megszámlálhatatlan mennyiségű radírdarabot, két tollat darabokban. Maradt egy-két darab, mire mondtam, hogy mindjárt adok még neki is ceruzát, meg tollat, meg radírt. Erre azt mondja, ó, nem szükséges, a suli utolsó két hetében is kölcsöntollal írt. Na fasza... igazából erre már csak annyit mondtam, hogy "mert már akkor is csak ennyi eszed volt, mint most". Jóban vagyunk amúgy, félreértés ne essék.. csak ő most épp ilyen. :)
Erik lelkéről is legördült a nagy kő, mert aláírtuk, hogy nem kérünk négy óráig különórát sem, meg felügyeletet sem, meg semmit sem. Köszönjük szépen, megelégszünk azzal, ami feltétlenül szükséges, és kész. A tanulószoba az egyetlen, ami miatt próbaidőn van egy darabig. Megegyeztünk a szabályokban, és meglátjuk, mennyire képes betartani őket. Rajta múlik, senki máson. Ha nagyon akarja, hogy így járhasson haza, akkor be fogja tartani. Ha meg nem akarja nagyon, akkor én sem fogom nagyon akarni. Van emiatt némi aggodalmam, bevallom, de abban bízom, hogy most, hogy tényleg rajta fog múlni csak, és nem kerül bele senki más, így végre átérzi a saját maga iránti felelősséget, és én is visszakapom ettől azt a fiamat, aki volt. Aki majd nem úgy kezdi, hogy "én úgyse....", hanem majd bátran nekilát. :)
Roland pedig.. nos, ma mondtam neki, hogy előre szólok, ha sorozatosan fekete pontokkal állít haza, mert kajla, és idiótán viselkedik, akkor nagyon-nagyon mérges leszek rá. Mert amúgy kajla, és idiótán viselkedik. Mintha visszafelé fejlődne, nem előre. Amúgy meg tök jó fej továbbra is, meg még mindig a legérzékenyebb lelkű gyerekünk, de amikor rájön ez a kórság, akkor kezelhetetlen. Egyébként meg simán kiolvassa lassan ő is a Pál utcai fiúkat Erikkel vállvetve.. Nem is értem néha, hogy hogy lehet ez a kétféle egy és ugyanaz a gyerek. Pedig így van. :)

Na, mindennek ellenére azért minden elő van készítve holnap reggelre, amiről úgy gondoltam, hogy kell holnapra. Van tolltartó, füzetbox, papírok aláírva, fénymásolatok összekészítve. Az iskolatáskákat a múlt héten kimostam. És még azt sem felejtettem el, hogy vegyek nekik tízóraira valót. :)

Amúgy meg a fejem még mindig fáj. El sem mondom mennyi vér maradhatott még a fájdalomcsillapítómban.. akarom mondani, mennyi fájdalomcsillapító van bennem...

Kívánok mindenkinek kellemes tanévet, a most első osztályt kezdő Kristófnak, Emesének, Franciskának nagyon sok piros pontot, és csupa jó élményt az iskolában. Nekünk, szülőknek pedig kitartást.. gondolom lesz mihez. :)

A péntekről jutott eszembe...

Miről is meséljek ma?
Amikor azon gondolkodom, hogy Te jó ég, holnap péntek, ami tök jó, mert végre péntek lesz, de tök nem jó, mert délután fél hatkor évnyitó. Nem nagyon tudom megfogalmazni mit érzek, de semmiképp sem azt, ami olyan népszerű mostanában a facebook-on, hogy Anya felugrik örömében, mert a gyerekeinek kezdődik a suli végre. Hát nem. Nem ugrálok, és nem örülök. Jó volt nekik itthon, és nekem is jó volt, hogy itthon voltak. Szabadok voltak egész nyáron, amellett, hogy jó sok minden volt itthon, amit nekik kellett csinálni, azt remélem, hogy ők is úgy gondolják, hogy ez egy jó nyár volt.
A három fiamból kettő lesz már felsős idéntől.
A három fiamból kettőnek új osztályfőnöke lesz.
A három fiamból kettőnek lesz egy csomó új tanára.
Emellett még azért csak aggódom egy kicsit Roli miatt. Aki ugyan már messze nem kicsi, mert nyolc és fél évesen igazán talpraesett kis fickó lett belőle, de mégis majd most lesz az első év, amikor teljesen egyedül kell járnia valahova. Kicsit aggódom a szeleburdisága miatt, de remélem, hogy átérzi majd a helyzet komolyságát, és büszke lesz rá, hogy buszozhat egyedül. Nem akarok neki papolni túl sokat arról, hogy nem állhat szóba idegenekkel, de vele muszáj lesz, mert olyan kis nyílt és közvetlen (tiszta anyja amúgy), hogy simán bárkivel elcseveg.
Erik miatt aggódom, mert nem tudom megérett e már arra, hogy értse és megértse a különbséget az alsó és a felső tagozat között. Itt már lesz egy csomó minden, aminek a későbbiekre nézve is tétje lesz, és nem szabad ellinkeskedni, mert minden tudás egymásra épül. Amit most elmulaszt, később nagyon keserves áron tud majd csak megszerezni. Ráadásul Ő az a gyerekünk, aki mind közül a legnehezebben kezeli a változásokat, az újdonságokat. Bizalmatlan is egy kicsit, és olyan, aki az első benyomás alapján ítél. Ha valaki nem szimpi, akkor az bizony nem szimpi. :)
És természetesen Patrik miatt is aggódom. Nyolcadikos lesz. A nyolcadikos lét mindenféléjével. Felvételi, előkészítő, vizsga, tánc. Emellett pont az utolsó évre lesz új osztályfőnökük, akit egyébként jól ismernek, mert negyedik óta tanítja is őket, és szeretik is. A nagyobb aggódni valóm, hogy a régi osztályfőnök tanította a biológiát, a földrajzot, és a kémiát is. Most ezeket a tantárgyakat mások fogják. Másféle elvárásokkal, hozzáállással, amit meg kell szokni.

Arról meg aztán nem is beszélve, hogy nem is értem, hogy repülhetett így el az idő, hogy máris egy másodikos, egy ötödikes, és egy nyolcadikos fiam van. Nemrégen még úgy volt, hogy egy nagy csoportos, egy kiscsoportos, és egy kisbaba.

Éppen tegnap....

Változás

Ha valaha venném a fáradtságot, és visszaolvasnám ezt a több, mint ezernégyszáz bejegyzést, ami ide íródott az évek során, valószínűleg levonnám azt a tanulságot, hogy jó sokat változtam az évek alatt. Még mindig nem mondanám magam kiforrott egyéniségnek, és véleményem szerint nincs is ilyen, mert mindenki változik, alakul a körülményei hatására. Ki hogyan, az mindegy szerintem.
De ahogyan a jó pap, úgy mi mindannyian is holtunkig tanulunk. Az egész élet egy nagy-nagy tanulás, sosem hagyjuk abba, mert mindig van mit tanulni. Magunkról, másokról, dolgokról, akármiről. Vannak olyan témák, amik időről időre itt vannak bennem, mégsem írok róla, mert nem tudom jól elmondani. Gondolatfoszlányok, amik úgy keletkeznek, hogy járok-kelek a világban, beszélgetek emberekkel, dolgozom, vásárolok, blogokat olvasok, facebook-bejegyzéseket lájkolok (vagy nem). Tudom, hogy az évek alatt sokat szelídültem, és még talán annál is egy fokkal elfogadóbb vagy megalkuvóbb lettem, mint valaha voltam.
Van egy megdönthetetlen meggyőződésem (és egyszer erre még lehet, hogy ráfaragok), miszerint mindenki jó a maga módján. Néha még elkövetem azt a hibát, hogy bírálok másokat, mert én másképp csinálnám, mint ő. Van nálam is olyan, akiket nem szeretek igazán. Sőt, ha képes lennék haragudni hosszan, és tartósan, lenne pár ember, akit talán utálnék is. De ez az utálkozás elég távol áll tőlem. Épp ezért, mert van ez a megdönthetetlen meggyőződésem, senkit nem próbálok meg megváltoztatni. Nekem nem baj, ha el van hízva, ha ő jóban van magával. Nekem az sem baj, ha láncdohányos, ha neki így jó. Nekem az sem baj, ha valaki folyamatosan csak a negatív dolgokat sorolja, és folyton beteg is. Ez mind másnak az ügye, gondja, baja, vagy akár öröme. Nekem nem kell senkit megmentenem, csak és kizárólag saját magamat. És vagyok annyira nagyarcú, hogy azt mondjam, ha saját magamat megmentem, akkor már a világért is tettem valamit, mert nélkülem milyen szegény lenne már. :)
Igazából ez az egész annak kapcsán munkálkodik bennem, ami a városunkban hetek óta zajlik. Menekültáradat van nálunk, a befogadó állomáson nemhogy sokan vannak, hanem rengetegen. A városban sétálnak naphosszat, megtalálhatók az összes bevásárlóhelyen, a parkban. Interneteznek a free wifi-s területeken, az okostelefonjaikon, meg a tabletjeiken. Na, van közfelháborodás rendesen. Merthogy ők a mi pénzünkön, a mi városunkban, meg még ennél is durvábbak. Én részemről már sajnálom őket. Itt vannak egy tök idegen országban, ahol alig valakivel tudnak kommunikálni, és még mindenhonnan kapják a csúnya nézéseket is. Emberek ők is, ráadásul egészen biztosan nem egyszerű sorssal rendelkező emberek, akik egy jobb, nyugodtabb élet reményében adtak fel mindent valahol, ami a szülőhelyük és az otthonuk volt. Nehéz lehet. Én azzal is tisztában vagyok, hogy az ellátásukat honnan kapják, de a felháborodott köznek úgysem lehetne ezt elmagyarázni.
Erre nem vagyok túl büszke, de az én fiaim is beálltak a sorba, és lépten-nyomon megjegyzéseket tettek, amerre csak mentünk. Mígnem aztán Erik valamelyik nap szóba elegyedett az egyikkel, és csupa pozitív élménnyel tért haza, mert az ő angol tudásával is boldogultak egymással. Tegnap Patrikkal is történt egy ilyen, hozzá focizni állt be (a mára már azt is tudjuk) a húsz éves Salam, aki Eritriából érkezett, és megdicsérte Patrik angol tudását, és megbeszéltek egy jó pár dolgot. Ma már kifejezetten várták, hogy találkozzanak, és beszélgethessenek vele. Úgyhogy szépen lassan megváltozik bennük az a vélemény, amit a közös tudat diktált beléjük, és én ennek nagyon örülök.
Amúgy meg ennyi lenne az egész szerintem. Beszélgetni egy kicsit, és máris jobb hely lenne ez a világ.
Bár.. nekem így is jó. De hátha másnak nem. :) Neki tehetünk még ezzel jót..

Az első munkanapomat letudtam az új munkakörömben. Fura volt, de jobb volt, mint vártam. :) És innentől meg már még fura sem lesz. Tisztajó.