A helyzet fokozódik

Elsőszülöttünk körül forog a világ hónapok óta. Ő ezt akkor is így érezné, ha amúgy nem így lenne, de hát az a helyzet, hogy így van tényleg.
Nincs mit tenni, mert ezt hozta magával az élet, meg hogy telik az idő, és ő éppen most nyolcadik osztályos, és ilyenkor egy csomó minden történik az emberrel. Készült a felvételire, egyedül, de teljesen komolyan véve az egészet, leginkább önmagát. Már egyszer írtam, hogy mennyire meglepett akkor is ezzel a céltudatossággal, amivel készült rá, de ezen még azóta is sokszor elmerengtem, és elkönyveltem az abszolút jó tulajdonságai közé. Ha ez így marad, roppant sikeres ember lesz belőle. És kívánom neki hogy így legyen. :) (meg majd támogatom is, amikor és amiben tudom)
Aztán meg is írta a felvételit, de egy pillanatra sem csitul benne ez az egész továbbtanulásos móka. Folyton számolgatta, hogy mennyi pontja lesz majd, és agyalt, hogy elég lesz e.
Közben készülnek a karneválra, amikor majd az én fiam is az én kedvemért keringőzni fog. Megtiltotta, hogy megnézzem a ruhás főpróbán jövő héten, mert most már bírjam ki. Egyébként meggyőződése, hogy béna lesz. :) Ami lehet, hogy igaz lesz, de én akkor sem ismerném el, ha így lenne majd. :)
Vannak szócsatáink, de őszintén szólva szerencsések vagyunk, mert leginkább azzal idegesít csak bennünket, hogy "mindent tud". Hülyén hangzik, de tényleg. Mindenhez van hozzáfűznivalója, minden témának utána jár, és bámulatos módon mindenféle információt eltárol. Unalmában a wikipédiát olvasgatja a telefonján. Vagy történelemkönyvet. Oda-vissza. Igen. A tankönyvet is. Többször már. Szóval, ilyen kis információéhes őrült Ő, ami néha engem is az őrületbe kerget. És nem azért, mert többet tud, mint én. Néha mondjuk azzal azért kivágja nálam a biztosítékot, hogy angolul beszél hozzám, mikor tudja, hogy nem értem. (persze, ezért csinálja)
Na és akkor a helyzet ma csúcsosodott. Mert megérkeztek a pontszámok. A felvételi pontszámai. Amivel ő egy hangyányit elégedetlen, mi pedig rém büszkék vagyunk rá. Matek 32 pont, Magyar 47. Azoknak, akiknek ez semmit nem mond, azért elmondom, hogy 50 pontot lehet elérni. A mateknál még előfordulhat, hogy változik a pontszám, mert volt egy kis gikszer akkor, amikor írták, de az sem baj, ha nem változik. Ez egy jó eredmény, az osztályában matekból benne van az első négy legjobb-ban, magyarból a második legjobbat írta. Ez csak azért szívmelengető, mert Ő egy csomó mindenért kárpótolta most magát ezzel a sikerrel.
Én, illetve mi csak simán büszkék vagyunk rá.
Még asszisztálunk tovább neki a mostani világ közepe érzésben. Mert most tényleg nagyon fontos ez neki. Még csak most kezdődik minden igazán.

És mindenféle jó tanács ellenére nem javasoltunk neki erősebb gimnáziumot az általa választottnál. Lehet, hogy bőven benne van az is, hogy egy olyan helyen helyt álljon, de azt gondolom, fontosabb talán, hogy Ő választotta, hogy Ő szeretné ezt. De tisztában van azzal a lehetőséggel is, hogy bármikor meggondolhatja magát. Most is, később is. Mert erről is szól a szülőség. Mellette állni, támogatni, vele menni, és hagyni felnőni. Nem könnyű, és talán minden idők legnehezebb évei várnak ránk (bár vele kapcsolatban roppant optimista vagyok), de sosem volt az, és mégis mindig olyan egyszerű volt minden.:)

Címszavakban

Akarom mondani képekben, mivel én ilyen vagyok épp:

De örömmel jelentem, hogy minden

-ben van. 

Patrik megbírkózott a felvételivel, elmondása szerint a 

nem sikerült olyan jól. 

Egy feladatot nem tudott. (amúgy ezen magamban elcsodálkoztam, de mondjuk én nem szólok... én lehet, hogy hozzá sem tudtam volna kezdeni. 

De a 

 jó lett.

Szerinte ez nagyon könnyű volt, és csak egy-két pontot fog veszíteni. Meglátjuk. 

Én most kezdek 

-ni érte, amikor már túl vagyunk rajta. :D

De azért hiszek benne, hogy gond nélkül bejut majd a kiszemelt gimnáziumba. :)

mindenkinek, aki ma gondolt ránk. :)

Képek forrása: google

A két nagyról

Sosem gondoltam volna éppen Patrikról, hogy majd ennyire izgul a felvételi miatt, mint amennyire teszi ezt, de így van. Azt sem gondoltam volna sosem, hogy majd ennyire készül rá, mint amennyire teszi ezt. De így van, és én csak esek egyik ámulatból a másikba, miközben zajlanak az események, és az én elsőszülött fiam teszi a dolgát ezügyben. Elég határozott elképzelései voltak arról, hova akar menni, így aztán a jelentkezési lapon is egyedül írta be a sorrendet, amit mi majdnem csak aláírtunk. Azért csak majdnem, mert egy sorrendi változtatást kértünk tőle, amit ő szó nélkül meg is tett. (aztán, ha szükséges lesz, majd élünk még ezzel a jogunkkal)
Én roppant optimistán tekintek erre az egészre, és úgy állok hozzá, hogy ugyan kit vennének fel ebbe a humán gimnáziumba, ha nem az én fiamat, aki múlt héten írt egy 38 pontos normál felvételi tesztet, és egy 44 pontos tehetséggondozósat is. Azért még egy kicsit aggódik, de most épp leginkább a matekon. Mert abból csak a gyakorlók voltak meg, tesztfelvételit nem írtak (helyette vizsgáztak egyet).
Teljes erővel erre koncentrál, és megértem, hogy nem érdekli most a technika négyes, meg a fizika négyes (ami ugye azért nem lett ötös, mert nem élt a javítási lehetőséggel... ami amúgy négy esszé lett volna megadott témakörökben). Meglep a tény, hogy minden feszültségét úgy vezet le, hogy tőle roppant szokatlan módon órákat képes beszélni az iskoláról, az ott elhangzottakról, arról, hogy ki kinek mit mondott, ki hova jelentkezik, és ilyenek. Ezt sem gondoltam volna soha. Úgy gondoltam, belőle majd harapófogóval kell kihúzni minden információt. De nem... inkább az ellenkezője következett be. Amit nem bánok egyébként, még akkor sem, ha az én szita agyamból némelyik információ úgy hullik ki, mintha csak lyuk lenne ott. De nem gáz, mert elmondja többször is. :)
És ennek egyébként Erik kicsit az "elszenvedője" most. Mert sehogy sem fér az ember fejébe, hogy van itt egy ilyen agilis, motivált, és tanulni akaró báty, akkor hogyan lehet az, hogy az öccse meg ennyire az ellenkezője? Főleg mivel annyira irigyli a bátyját. De lehet, hogy pont ezért. Néha nagyon sajnálom Eriket, mert nagyon magas a mérce előtte, még úgy is, ha a mércétől mi el tudunk tekinteni (nem mindig sikerül). Érzem, és értem, hogy ő meg azért olyan, amilyen, mert Patrik az ilyesmire nem alkalmas. A macsó ebben a családban Erik. A bevállalós is Erik. Az átverős is Erik. És érzem a szívem mélyén, hogy ő erre büszke, hogy ebben különbözik, és épp ezért nem érti, hogy nekünk mi bajunk van vele. És egyébként meg annyira szeretem érte, hogy ilyen kis hülye, hogy néha azon kapom magam, drukkolok, hogy legközelebb úgy sikerüljön átvágnia, hogy rendesen. :) Ne bukjon már le csórikám, mert annak mindig büntetés a vége, és azt ugyan tölti zokszó nélkül, de én már néha sajnálom. :) (de csak magamban)