Ezt úgysem gondoltad

Ugye azt gondoljátok rólam, hogy nagyon modern gondolkodású vagyok, aki szeret mindenféle újat kipróbálni, és aztán persze használja is bőszen. Általában ez így is van.
Kivéve egy dolgot. Ki nem állhatom, ha nincs pénz a péntárcámban. Egyszerűen frusztrál, hogy egy kis műanyag bigyóval kell fizetnem, és milliószor kell hallanom egy héten emiatt, hogy "zöldpinzöld".
Pedig szorgalmasan gyakorlom, hogy megszeressem, mert újabban nem nagyon fordul elő, hogy ne csak a bankkártyám legyen nálam. De nem megy nekem ez a szeretés felé.. mert utálom, hogy gondolkodni kell, lehet e ott kártyával fizetni, ahova menni akarok. Ha nem, akkor alternatíván gondolkodni.
Van amúgy jó oldala is, mert lényegesen kevesebbet költök, mint akkor tenném, ha a pénz benne lenne fizikai voltában a pénztárcámban. De ettől sem szerettem meg.

Mennyi, mennyi minden...

... amit köszönni is tartozom a mai napért. Meg mennyi, mennyi minden, ami belefért a mai napba. És igen, itt van este tizenegy óra, és én még mindig nem alszom, pedig négy óra alvással csináltam végig a mai napot.
Hogy mi minden fért bele? Hát dolgoztam.. aztán munka után ittunk egy kávét itthon, és már várt is a fodrász. Végre megint megszabadított a hajtömegem felétől (tudom, tudom, legyek hálás érte), egy kicsit vágott, egy kicsit ritkított, és voila, máris letagadhatok egy pár évet. Bár.. nem is tudom már melyik nap volt, amikor azt mondta nekem Balázs (aki amúgy azért a legnagyobb kritikusom ám), hogy nem is látszom annyinak, amennyi vagyok. :) Szóval, lehet, hogy nincs is erre szükség.. meg amúgy sem szoktam, bátran bevállalom azt a harmincötöt. :) És az a hajmosás.. hát.. na... lehetne ez minden másnap, el tudnám viselni. Tudnék itt ódákat zengeni az érzésről, de aki tudja, hogy milyen, az úgyis tudja, aki meg nem, hát nagyon sürgősen pótolja ezt a hiányosságot, mert nem tudja mit hagy ki.
Na és ezek után már éppen elhelyezkedtem volna a kanapén, hogy akkor most csak úgy ücsörgök egy kicsit, amikor megjelent legnagyobb gyermekünk, hogy majd lassan kéne neki egy új cipő, mert kezd szétjönni a cipője. Megnézte az apja, és közölte, hogy oké, akkor most indulunk. Vicces amúgy, ha nem lenne idegesítő, hogy amit ez a gyerek éppen a kezdetnek titulált, az tulajdonképpen azt jelentette, hogy a cipőnek a fél talpa már el volt válva a felsőrésztől. Célba vettük a Decathlont, mert hogy a másik D betűs, csak és kizárólag cipőkkel foglalkozó vállalatnál többet cipőt biztos hogy nem veszünk.. a decathlonosok meg már bejöttek (nem is értem, miért nem itt kezdtünk az ősszel is...). Kellett hozzá újfent egy idegállapot, hogy túléljük, mire mindhárman felpróbáltak egyet-egyet, mert azért egy pár cipőért elég nagy hülyeség elmenni, nem? Rögtön három kell... sőt, még én is kaptam egy sajátmárkás fehér sportcipőt (ó, hát sosem növöm ki, hogy a sportcipő a kényelmes). Még mehettek egy kört a rollerekkel is, meg gördeszkáztak, Erik is megkapta a megígért sapkát is. Innen pedig.. mi, őrültek... még elmentünk a Burger Kingbe. Mert a múlt héten ez elmaradt. Jó, más volt  helyette, de mindegy. :) Patrik egyfolytában mutogatta az ő whopperét, hogy olyan fura, benne van a bacon, meg sajt, meg valami zöld izé. Állította, hogy wasabi, mert csíp. Mindig csak felajánlottuk, hogy valaki cserél vele, de csak ette.. az utolsó két falatot már nem bírta, odaadta az apjának. Aki megette, és majdnem tüzet okádott. :) Elcserélték a szendvicset, és a mienk helyett kaptunk egyet a guacamole szószos whopperből. Ha előbb rájövünk, persze, kicseréltettük volna, de így már késő volt. Szegény.. jól kitoltunk vele. Megivott vagy egy liter innivalót utána. :D
És még mindig nem volt elég.. mert még vettünk egy másik kádkilépőt is, meg a gyerekszobába egy órát, naná, hogy két különböző helyen. :)

Éppen hazaértünk az x-faktorra. :)
Szóval, van bennem szufla, mert egészen jól bírtam a mai napot (pedig egy lyukas garast sem adtam volna érte), de nem ez a lényeg.
A lényeg, hogy mennyire jó, hogy helyettem is felismerte Balázs, hogy a tegnapi nap után leginkább erre van szükségem. :)

Nagy baj lesz...

... ha ez így folytatódik tovább. Amióta csak megnyitott a lidl péksége, azóta mindennapos vendégem a nugátos croissant. Egyszerűen képtelen vagyok neki ellenállni. Valami fantasztikusan finom a mogyorókrém benne, és pont úgy van elosztva is, hogy minden falatba jut. Hmmmm....
És akkor még én hülye megkóstoltam mellé a csokis rudat is. Amiben két csokirúd is van. Elég finom fajtából. És hát az is abbahagyhatatlan.
Szörnyű. Mert ha ez így megy sokáig, akkor tél végére én biztosan gurulni fogok csak. Mondjuk lejtős út megy a lidl felé, úgyhogy majd a végén megállok biztosan. Na de komolyan. Annyit azért teszek az ügyért, hogy legalább minden nap gyalog megyünk vásárolni. Szóval az ezerpárszáz kalória, ami lehet egy ilyen mennyei mogyorókrémes péksütiben mondjuk csak ezer, mert sétáltam mellé. De akkor nem számolhatjuk bele azt a pár kanálkányi nutellát, ami néha elpárolog. Szigorúan el kell tekinteni tőle. Jó, hát ez önmagam átverése...
Az az igazság, hogy már csak abban reménykedem, hogy lesz egy pont, amikor soha többé nem tudok majd ránézni sem a nugátosomra. Vagy legalább csak hetente háromszor nézek rá.

Vásárlások....árukapcsolások

Amikor réges régen, úgy 15 évvel ezelőtt az első hipermarket nyílt kis hazánkban, még arra okították a frissen felvett munkaerőket, hogy a legfontosabb a MOJÓKÖVI (Mosoly,Jó napot kívánok,Köszönjük,hogy nálunk vásárolt, Viszontlátásra). Azóta ezt már a hipermarketektől mindenki átvette, sőt, többszörösen, sokszorosan túl is szárnyalták.
Szerintem mindenkinek ismerős, hogy akárhol is vásárolunk, megkérdezik, pontgyűjtő kártyája van? Mert már mindenhol van ilyen. Na jó, majdnem mindenhol. De ahol nincs, ott is lesz előbb-utóbb, biztos vagyok benne. Egyébként ezeket a pontgyűjtőket szeretem, bár rendszeresen csak egyet használok, mert egyébként is ott vásárolnék, akkor meg tök jó, hogy még pluszban gyűlnek a pontok a kártyámon, amit akár még pénzre is válthatok. Ezzel a kérdéssel a világon semmi bajom nincs. Sőt, már azzal is egészen megbarátkoztam, hogy ha kártyával fizetek, akkor a pénztáros unott hangon közli velem, hogy "zöld-pin-zöld". Ez a dolga, nyilván ugyanúgy megtanították neki, mint azt a bizonyos Mojókövi-t annak idején (egyébként azóta a viszontlátásra szép napot-ra módosult a legtöbb helyen már).
Amivel viszont nem tudok megbarátkozni, az az, hogy a postán csekkbefizetésnél megkérdezi a hölgy, hogy sorsjegyet, szerencsekket, biztosítást? Sőt, legújabban már csokit, tollat, könyvet, plüssállatot, akármit is vehetnék ott.
A bankban, ha véletlenül valamit befizetek ott, tutira megpróbálnak rám sózni valami biztosítást.
Felhívnak, hogy jár e nekünk a megyei hírlap, mert ha nem, akkor olyan akció van, hogy előfizetek rá, akkor kapok zsírkrétát.... (ezt nagyon nehezen álltam meg röhögés nélkül)
A drogériában a kasszánál megkérdezik, hogy még valamit? Mondom, hogy köszönöm, nem kérek mást, de azért még a biztonság kedvéért megkérdezi, hogy akciós tyúkszemtapaszt esetleg?
Városunkban ezt a legirritálóbban a s...rban csinálja az egyik kasszás fiú. Városunk lakói már mosolyognak, az biztos, mert máris tudják, kiről van szó. Kár, hogy hangsúlyt nem tudok mutatni, mert úgy az igazi. Szóval, ő az, aki biztosan végig szóval tart, amíg lepittyegi az összes árut, és aztán, mikor végzett, elkezdi, hogy "Esetleg akciós levesport, ropit, szotyit, szörpöt,gyerekeknek cukorkát?" Mondom, hogy nem kérek mást, még eszébe jut valami, amit kihagyott a felsorolásból. Mire kijönnék a sodromból, elkezdi a su...op kártyája van szöveget Adom a kártyát, fizetek. Ha készpénzzel, akkor azonnal alkudozik az apróra. Mondjuk az összeg 5715 ft. Először tizenöt forintot kér. Mire elkezdek kotorászni, máris közli, hogy ó, van ott több is, esetleg héttizenöt, vagy kettőtizenöt? Úgyhogy, ha nincs más, és mégis hozzá kell állnom fizetni, akkor kártyával fizetek inkább. És nyomom, hogy "zöld-pin-zöld".
És akkor még nem ejtettem szót a nagyon népszerű matrica-gyűjtögetős dolgokról. Ami mindenhol egyszerre fut, és mindenhol megkérdezik, hogy kérek e matricát. Amit sosem értek, hogy miért kérdezi meg. Adja oda, és kész. Ha nem kérem, ott hagyom. Ha kérem, elviszem. Ennyi.
És erről a matricás dologról jut eszembe, hogy milyen árulkodó is, hogy ki hol vásárol... mert vannak a diadora-táskás gyerekek, akik ugye a sp...ban, és vannak a fila-táskások, akik a t...o-ban. :D Ennyi egyforma hátizsák szerintem az életben nem volt még az iskolában, de talán az országban sem.

Egy élmény az ilyen bevásárlókörút, nem? :D

Az élet végtelen körforgásában....

Semmi magasröptű nem lesz ezúttal, bár most, hogy belegondoltam ebbe, amikor a címet leírtam, akkor ötlött az eszembe, hogy egy ilyen cím kör igen érdekes témákról lehetne írni.
Ezúttal csak egy rövidet fogok megosztani, ami ma merült fel nálunk.
Tökéletesen ártatlan szituáció: elővettem egy doboz tejet a hűtőből. Ami mondjuk már nem teljesen hétköznapi az az, hogy Balázs megszólalt mellettem: "ehhez a tejhez igen sok közöm van." Na nem kell olyasmire gondolni, hogy felcsapott tehenészfiúnak, vagy ilyesmi, de azt a fajta tejet történetesen ő vette át mostanában a munkahelyén. És itt beindult az én fantáziám.. mert milyen érdekes, nem? Valahol egy termelő bevitte ebbe a tejüzembe a tejet. Aztán az üzemből egy kamion ideszállította a s..r raktárba, ahol az én férjem átvette. Egy raktári munkás elpakolta a megfelelő helyre, majd bizonyos idő elteltével egy másik munkás (akit komissiózónak hívnak talán) összekészítette, hogy aztán egy újabb kamion idehozza a boltba. A boltban is átvették, kipakolták. Én megvettem, kifizettem, és hazahoztam.
Ez egy doboz tej életútja. De igazából azon gondolkodtam el, hogy milyen érdekes, és milyen agyonbonyolított már az egész.. Mert legalább háromszor átvették ezt a nyomorult kis liter tejet itt-ott. Mindenhol megnézegették rajta az e.ü. jelet, hogy jó e, mindenhol megfogdosták.
Azért természetesen az benne az igazi misztikum, vagy körforgás, hogy vajon mi kell ahhoz, hogy valahogy lépten-nyomon azokat a termékeket vásárolom előszeretettel, amihez a férjemnek ilyen átvétel szempontból köze van? Pedig esküszöm, nem jelöli meg őket. :D És nem is beszéljük át naponta, hogy épp mi mindenhez "volt köze"egy-egy éjjel.
Egyébként Ti szoktatok ilyeneken gondolkodni, mint pl. a tej életútja? Vagy ehhez is egy ilyen pihent agy szükségeltetik, mint az enyém?

Nagyon-nagyon...

...rövid leszek megint, mert
Nagyon-nagyon fáj a fejem. Konkrétan sikítozni készülök miatta. De azt hiszem, inkább majd lefekszem, ha végre találok egy párnát, amit pont úgy tudok a fejem alá tenni, hogy jó legyen. Az egyik kemény, a másik puha. Vagy kicsi, vagy nagy. Szóval, a fekvés sem lesz egyszerű. És elfogyott az advil is.
Szóval, nyűgös vagyok. És ma újabb két órát töltöttünk egy bevásárlóhelyen, és tuti, hogy ettől lett ilyen őrületes fejfájásom, mert szörnyű, hogy csak hülyeségeket árulnak, és szörnyű, hogy még a százötvenedik bizgentyűt is képes vagyok megnézni, sőt... van, amelyikre még rá is fanyalodtam.
Igaza van Balázsnak, az kellett volna a fa alá, hogy elutazunk valahova ötösben három napra. De én voltam a hülye, hogy kardoskodtam a megszokottért.. úgyhogy most itt a nagy sikítóroham küszöbén még lejegyzem, hogy Balázs, jövőre hallgatok rád. (na csak azért, hogy el ne felejtsem)
És a fejfájásom attól sem múlik, hogy nap mint nap szembesítenek vele, hogy az ígéretem betartására már csak 13 napom maradt. Mintha amúgy nem tudnám... de bevallom, felelőtlen és könnyelmű ígéret volt. De majd csak valahogy lesz. Ugye?
De előbb megyek, leteszem a fejem.. még mielőtt levágnám.

A vásárlás

Tegnap a nagy kő legördült végre. Mert azok után, hogy reggel nyolckor lefújtuk a tervezett bevásárlásunkat, azután fél egy tájban újra napirendre került a dolog. A kettő közötti időpont alvással telt a páromnak, bár én is csempésztem egy fél óra fekvést, alvást a délelőttömbe. Szóval, végül eljutottunk. Egyikünk sem nagy kedvvel ment, inkább olyan "túl kell lenni rajta" hangulatban. Eleinte nem is találtuk meg az összhangot, mert ami engem érdekelt, az őt nem, és fordítva. De végül, úgy az első óra végére már egészen jól boldogultunk együtt, és egész jól telt meg a kocsi. Igaz, akkor még csak leginkább ennivaló volt benne, és nem pedig faalávaló, de eddigre már egész jól szórakoztunk is a viszonylag kihalt áruházban. Igaz, rutinosan oda mentünk, ami még annyira friss, hogy még simán az újszülött-kategória. Jó volt ráérősen válogatni a fűszerek között, meg megnézegetni ezt-azt, amit ugyan nem vettünk meg, mert "ki ad kétezerötszáz pénzt egy húsvilláért", meg "eddig is megvoltam a négyezres pénztárca nélkül". A babaholmik között azért kissé elérzékenyültünk mindketten, mert "emlékszel, mennyi ilyet vettünk?" (sütőtökös bébiétel), meg "nézd, ilyen zoknija volt a fiúknak is". Meg hát ott minden olyan icipici, és puha, és simogatnivaló, nálunk meg már mindenki olyan nagy, és annyira nem is örülnek a simogatásnak sem (mindig). De azért ezen is túl tettük magunkat, és szép lassan közeledtünk a lényeg felé.. ahol a játékok voltak. Első pillanatokban ismét a szörnyülködésé volt a főszerep... mert .. hát.. na. Az egy dolog, hogy mi mennyibe kerül, komolyan mindig az utolsó, amit megnézek, az árcimke. De valahogy engem mindig elborzaszt az a rengeteg haszontalan dolog, amivel el kéne halmozni a gyerekeinket. Az interaktív mesélő maciról már hallottam, de azt hittem, csak viccelnek. És nem.. tényleg létezik. Mesél. Mesét. És interaktív is, merthogy frissíthető az internetről. Király. Mégis maradnék én a mesélő ráérő időmben, bevállalva azt is, hogy engem ósdi módon nem lehet az internetről frissíteni. A hang átalakító maszkon már tavaly is elborzadtam, de azt hittem, az idén már nem lesz. Tévedtem. Mert van. És továbbra is van bionicle robot.. (brrrrrr, akármennyire is lego) A harci eszközökről, lézerkardokról, ilyen-olyan pisztolyokról, puskákról, meg nem is tudom hányféle ilyen van.. mindig kikészülök. És néha eljátszom a gondolattal is, hogy milyen lehet az, amikor a fiúgyereknek puskát teszünk a karácsonyfa alá. Nesze fiam, így kell vele lőni. Majd apád megmutatja. Nem is értem.. mert jó, hát oké, fiúgyerek nem nő fel lövöldözés nélkül, és harcolás nélkül. De eddig tök jól meg voltak úgy is, hogy a két ujjukkal lőttek, ezután sem fog ez változni. Na, szóval, ezek után még jöttek a bakugan golyók, és kilövők, meg dino keltető tojás, meg felsorolni sem tudom hányféle agyatlan játék. Így aztán elég hamar szűkült a kör, amiből választani lehet. Mégis sikerült. Remélhetőleg örülni is fognak neki. Bár nyilván, amikor már a főfőajándék megvan, akkor semmi más nem számít majd igazán. Meg különben is jó gyerekek ezek, és mindennek örülnek. :)
Na de visszatérve a bevásárlásra. Miután tényleg jól teleraktuk a kocsit (párom szerint az idén már nem is kell boltba menni, a kis naiv :D), igen komolyan el is fáradtunk. Tekintettel arra, hogy akkor már fél öt volt, és mi utoljára reggelit vettünk magunkhoz. Fizettünk, (nemkeveset) szegény kasszás nénit majdnem megsajnáltam, amikor első körben odaadtam a céges ajándékutalványt, majd a szintén céges étkezési utalványt, majd a bankkártyámat, a pontgyűjtő kártyámat, és szemét módon még a matricákat is kértem. Bácsi mögöttem színpadiasan felsóhajtott, mikor a vásárlás után járó (dupla) mennyiségű matricákat elkezdte nekem leszámolni a hölgy, de szúrós pillantásomra gyorsan elfordult. :)
Itthon pedig a kövektől megszabadulva sikerült egy jóízűt vacsorázni is, és élvezni, hogy ezúttal nem kell egyedül nekivágnom az estének három őrült fickóval. :D