Lehull a lepel

Ma végre elmesélhetem, mert már egészen biztos minden, és nem kiabálom el. Elég nehéz volt eltitkolni, de mostanában elég komolyan babonás lettem, így aztán semmit nem bíztam a véletlenre.
Ugye volt az a novemberi balesetünk. Ami után valahogy sehogy sem volt az igazi semmi, és komolyan úgy éreztük, el lett átkozva az autónk a szó szoros értelmében. Mert ami azóta érte, az már több volt a sok(k)nál. Ezek a dolgok, meg még egy csomó egyéb más is vezetett ahhoz, hogy meghoztuk a döntést, ennek az autónak mennie kell. Szerettük, de már nem bízunk benne többé. Minden alkalommal kétségek között indultunk vele, hogy "na vajon most mi történik majd".
Persze, ha másmilyenek a körülményeink, akkor túlléptünk volna ezen, de éppen most, alig tizenegy nappal azelőtt, hogy egy éve lenne annak, hogy kollégák is vagyunk megtehettük, hogy meglépjük a váltást.
A régi autónktól megváltunk múlt hét pénteken. Egy kereskedés vette meg.
Az új pedig ma megérkezett.

Mint egy valóra vált álom, olyan. Tulajdonképpen az is. :) Nagyon büszkék vagyunk, hogy meg tudtuk valósítani, nagyon boldogok vagyunk, hogy itt áll az udvarban, nagyon nagy öröm, hogy a törzskönyv itt van nálunk, és a férjem neve van benne.
Ahogy látszik is, maradtunk a francia autónál, mert az előzővel is meg voltunk elégedve. Ezt az utolsó fél évét meg hamar elfelejtjük majd, és csak a jó dolgokra emlékezünk vele kapcsolatban is.
Az újjal pedig igyekszünk legalább ugyanannyi élményt szerezni magunknak, mint az elődjével. :)

A helyzet fokozódik

Elsőszülöttünk körül forog a világ hónapok óta. Ő ezt akkor is így érezné, ha amúgy nem így lenne, de hát az a helyzet, hogy így van tényleg.
Nincs mit tenni, mert ezt hozta magával az élet, meg hogy telik az idő, és ő éppen most nyolcadik osztályos, és ilyenkor egy csomó minden történik az emberrel. Készült a felvételire, egyedül, de teljesen komolyan véve az egészet, leginkább önmagát. Már egyszer írtam, hogy mennyire meglepett akkor is ezzel a céltudatossággal, amivel készült rá, de ezen még azóta is sokszor elmerengtem, és elkönyveltem az abszolút jó tulajdonságai közé. Ha ez így marad, roppant sikeres ember lesz belőle. És kívánom neki hogy így legyen. :) (meg majd támogatom is, amikor és amiben tudom)
Aztán meg is írta a felvételit, de egy pillanatra sem csitul benne ez az egész továbbtanulásos móka. Folyton számolgatta, hogy mennyi pontja lesz majd, és agyalt, hogy elég lesz e.
Közben készülnek a karneválra, amikor majd az én fiam is az én kedvemért keringőzni fog. Megtiltotta, hogy megnézzem a ruhás főpróbán jövő héten, mert most már bírjam ki. Egyébként meggyőződése, hogy béna lesz. :) Ami lehet, hogy igaz lesz, de én akkor sem ismerném el, ha így lenne majd. :)
Vannak szócsatáink, de őszintén szólva szerencsések vagyunk, mert leginkább azzal idegesít csak bennünket, hogy "mindent tud". Hülyén hangzik, de tényleg. Mindenhez van hozzáfűznivalója, minden témának utána jár, és bámulatos módon mindenféle információt eltárol. Unalmában a wikipédiát olvasgatja a telefonján. Vagy történelemkönyvet. Oda-vissza. Igen. A tankönyvet is. Többször már. Szóval, ilyen kis információéhes őrült Ő, ami néha engem is az őrületbe kerget. És nem azért, mert többet tud, mint én. Néha mondjuk azzal azért kivágja nálam a biztosítékot, hogy angolul beszél hozzám, mikor tudja, hogy nem értem. (persze, ezért csinálja)
Na és akkor a helyzet ma csúcsosodott. Mert megérkeztek a pontszámok. A felvételi pontszámai. Amivel ő egy hangyányit elégedetlen, mi pedig rém büszkék vagyunk rá. Matek 32 pont, Magyar 47. Azoknak, akiknek ez semmit nem mond, azért elmondom, hogy 50 pontot lehet elérni. A mateknál még előfordulhat, hogy változik a pontszám, mert volt egy kis gikszer akkor, amikor írták, de az sem baj, ha nem változik. Ez egy jó eredmény, az osztályában matekból benne van az első négy legjobb-ban, magyarból a második legjobbat írta. Ez csak azért szívmelengető, mert Ő egy csomó mindenért kárpótolta most magát ezzel a sikerrel.
Én, illetve mi csak simán büszkék vagyunk rá.
Még asszisztálunk tovább neki a mostani világ közepe érzésben. Mert most tényleg nagyon fontos ez neki. Még csak most kezdődik minden igazán.

És mindenféle jó tanács ellenére nem javasoltunk neki erősebb gimnáziumot az általa választottnál. Lehet, hogy bőven benne van az is, hogy egy olyan helyen helyt álljon, de azt gondolom, fontosabb talán, hogy Ő választotta, hogy Ő szeretné ezt. De tisztában van azzal a lehetőséggel is, hogy bármikor meggondolhatja magát. Most is, később is. Mert erről is szól a szülőség. Mellette állni, támogatni, vele menni, és hagyni felnőni. Nem könnyű, és talán minden idők legnehezebb évei várnak ránk (bár vele kapcsolatban roppant optimista vagyok), de sosem volt az, és mégis mindig olyan egyszerű volt minden.:)

Félévi bizonyítványok

Patrik:

Magatartás: példás
Szorgalom: példás
Magyar nyelv: 5
Irodalom: 5
Történelem: 5d
Angol nyelv: 5
Matematika: 4
Informatika:5
Fizika: 4
Biológia:4
Kémia: 4
Földünk és környezetünk: 5
Ének-zene: 4
Rajz: 4
Technika: 4
Testnevelés:4

Erik:

Magatartás: jó
Szorgalom: jó
Magyar nyelv: 4
Irodalom: 4
Történelem: 4
Hittan: 4
Angol nyelv: 3
Matematika: 4
Informatika: 4
Természetismeret: 3
Ének-zene: 5
Rajz: 3
Technika: 5
Testnevelés: 3
Fakultáció: részt vett
Tánc és dráma: 5


Roland (az utolsó szöveges)

Magatartás: Társaival barátságos, együttműködő, gyakran kerül konfliktusba, segítőkész. Közösségében aktív, kezdeményező, konfliktust okozó. Felnőttekhez udvarias, tisztelettudó, közvetlen. (4)
Szorgalom: Munkáját önállóan végzi. Probléma esetén segítséget kér. A közösségi munkát öltetekkel segíti. Tanulmányi feladatainak teljesítése pontos, hiánytalan. Tanítási órákon figyel, a többiekkel együtt halad. (5)
Magyar nyelv és irodalom
Beszéd: Szókincse gazdag. Szóbeli kifejezőkészsége kiváló. Összefüggő beszédre önállóan képes. Az sz-z-c tünetmentessé vált.
Olvasás: Olvasás iránti érdeklődése élénk. Felkészülés után 5-6 mondatos szöveget hangosan hibátlanul, jól hallhatóan, érthetően, élőbeszéd közeli tempóban, írásjelek figyelembevételével olvassa. Az olvasott szöveg tartalmát pontosan tudja felidézni. Az olvasott szöveghez kapcsolódó feladatokat írásban egyedül oldja meg. Írás: Vonalvezetése, írásmozgása biztos. Füzetvezetése áttekinthető. Betűalakítása, betűkapcsolása szabálytalan. Írásának tempója lendületes. Helyesírása kiváló.
Matematika
Számfogalma a százas számkörben kialakult, biztos. A mennyiségekkel kapcsolatos feladatok (mérés, összehasonlítás, mértékváltás) elvégzése hibátlan. A négy alapműveletet önállóan tudja elvégezni. Az összetett szám- és szöveges feladatokat eszköz nélkül, hibátlanul, önállóan oldja meg. Fejszámolásban gyors, pontos.
Környezetismeret
Az élő és élettelen környezettel kapcsolatos tájékozottsága kiváló. Megfigyelései pontosak. Az összefüggések felismerésében önálló. A gyalogos közlekedés elmei szabályait ismeri.
Ének-zene:
Ritmikai készsége megfelelő. Zenei hallása fejlődő. A közös éneklésben, dalos játékokban szívesen vesz részt.
Rajz és vizuális kultúra
A vizuális kultúra körébe tartozó alkotótevékenységek iránti érdeklődése mérsékelt. Munkáját ötletszerűség jellemzi. Színhasználata változatos. Fantáziája, kifejezésmódja színes.
Technika és életvitel
Anyag-és eszközismerete megfelelő. Az eszközökkel és az anyagokkal biztonságosan bánik. Munkái pontosak. Kézügyessége jó, korának megfelelő.
Testnevelés:
Az órákon, foglalkozásokon aktív. Erőnléte, állóképessége korának megfelelő. A szabályokat csak utasításra tartja be. Mozgása összerendezetlen (néha)

Megjegyzések: A félévi követelményeknek kiválóan megfelelt. (kitűnő)
A magyar tantárgyból dicséretes teljesítményt nyújtott.

Büszkék vagyunk rájuk. :) (bár.. mindenkinek van tennivalója a második félévben)

Büszkeség

Azt hiszem, nem nagyon tudok újat mondani már róla. Annyiszor és annyiféleképpen mondtam már el, hogy mennyire tisztelem, becsülöm, mennyire felnézek rá. Soha, senkitől nem tanultam annyit, mint tőle. Az élet minden területén megmutatta már, hogy kell helyt állni, hogyan kell a dolgokhoz hozzáállni. A legegyenesebb ember, akit ismerek, nincs körülötte semmi sallang, és semmi máz. Olyan, amilyen.
Amióta egy munkahelyen dolgozunk, még inkább felnézek rá, mint azelőtt. Azt hittem, csak nekem szembetűnő hogy milyen odaadással és milyen szakmai felkészültséggel végzi a munkáját. Nap mint nap úgy teszi oda magát, mint ahogy senki más rajta kívül, megkockáztatom, hogy az egész raktárban sem. Minden napja igazi kihívás, és minden napját ugyanazzal a lendülettel végzi. Soha nem panaszkodik, ha pluszmunka adódik, mindig az első, aki megcsinálja, aki gondolkodik rajta. Nem fáradt, és nem unott. Ugyanakkor megmaradt az az emberi oldala is, amit én is annyira szeretek. Úgy kezeli a beosztottait, ahogy kell. Nem parancsol, hanem kér, megértő és emberi. Ugyanakkor tudják, hogy ő is elvárja tőlük a maximumot minden helyzetben. Igaz, csak annyit másoktól is, amennyit magától.
Amikor kiderült, hogy nem csak nekem ilyen szembetűnő ez, egy csomó mindenen gondolkodtam.
Ismerem ezt az embert húsz éve. Láttam, hogyan alakult az ő személyisége is, de ugyanakkor jottányit sem változott és változtatott, csak valahogy még jobban beérett. Mert ilyen volt ő  mindig, akármit csinált is. Mindig, mindenben a maximumot várta el magától, és mindig teljesítette is. Akárhol dolgozott is, odaadással és felkészülten csinálta. Került, amibe került.

Ma este az év logisztikusa versenyen ez az ember a második helyezést érte el. :) És én nagyon büszke vagyok rá. Nagyon boldog vagyok, hogy mások is látják, amit én, mások is úgy gondolják, ahogy én...
...olyannyira, hogy az összes kollégánk őt várta az első helyre. :) Remélem, ők is majd ugyanúgy az örömben fognak osztozni velünk, és senkiben nem marad a csalódottságnak még csak csírája sem.. mert nincs is miért csalódottnak lenni. Ez csak vegytiszta öröm kell, hogy legyen.
Ennek a sok-sok évnek a beérett gyümölcse, ami már mögötte van. :) És tudjátok mit? A világ legnagyobb boldogsága, hogy én e mellett az ember mellett lehetek, hogy én neki szülhettem gyerekeket. :)

:)

Az van, hogy egészen biztosan igaz rám az, hogy bánatomban sokkal kifejezőbben tudok írni, mint amikor minden rendben van velem, vagy még akár ennél is jobb, boldog vagyok. Ezeket a jó érzéseket nem tudom annyira kiadni magamból, mint a negatívabbakat. Nem tudom mitől van ez így, mert alapvetően optimistának és életszeretőnek gondolom magam, ebből következően meg épp az ellenkezője lenne igaz. :) Fura dolog, de ez van. Biztos lehetne is változtatni rajta, ha kellő energiát fordítanék rá, vagy akár csak egy kicsit is többet foglalkoznék vele. Mivel most sem időm, sem felesleges energiám nincs erre, jelen pillanatban így marad a dolog.
Amúgy is csak azt akartam írni, hogy van az úgy, hogy az ember milyen büszke tud lenni valamire, ami még csak félsiker, és még csak nem is az enyém.. vagy félig az enyém csak. De mégis.. De nem tudom leírni, mert hogy is tudnám.. mikor nem is írhatom le egészen, félig meg nem tudom.. Így csak marad most az érzés.. és a várakozás, amikor majd kiderül, hogy mi lesz a végkifejlete ennek az egésznek. :) Alig három hét csupán... (és bent a munkahelyemen ezt úgy mondanák, hogy ló...sz az egész), gyerekjáték. Addig még majd el is feledkezünk róla párszor, hogy aztán újra és újra rácsodálkozzunk. :)
Rejtjeles, tudom. De talán az öröm és a büszkeség átcseng belőle. :) Ha meg nem, akkor mondom: ma nagyon büszke vagyok. :)

A tények

Akarom mondani a bizonyítványok.
Az elsős Rolandé:
Magatartás: Változó
Szorgalom: Példás
Magyar nyelv és irodalom:
Írás:
Íráshasználat: Írásos tevékenységet szívesen végez. Vonalvezetése és írása biztos. Füzete tiszta, rendezett.
Íráskép: Írása lendületes, folyamatos.
Írástempó: Írástempója életkorának megfelelő.
Másolás: A tanult betűket, szavakat pontosan másolja írott és nyomtatott mintáról. Hibáit kis segítséggel javítani tudja.
Tollbamondás: Tollbamondás után hibátlanul leírja a betűket és a szavakat. Képes önellenőrzéssel javítani a hibákat.
Írás emlékezetből: Emlékezetből is pontosan írja le a betűket, szavakat.
Olvasás
Hangos olvasás (technikai): Hibátlanul felismeri és megnevezi a tanult betűket. Önállóan összeolvassa a tanult betűket.
Néma olvasás (szövegértés): Képes elmélyülten, magában olvasni, és az olvasottak tartalmáról beszámolni, a szöveggel kapcsolatos feladatokat megoldani.
Matematika
Számfogalom: Számfogalma biztos 0-20-ig.
Számolási készség: Adott egyszerű szabály szerint képes számsorozat folytatására. Önállóan képes összeadni és kivonni 20-as számkörben.
Összefüggések felismerése: Az egyszerűbb nyitott mondatot megérti, és hibátlanul megoldja. Algoritmus szerint képes szöveges feladat megoldására.
Környezetismeret:
Tájékozódás: Jól használja a térbeli és időbeli tájékozódáshoz szükséges fogalmakat. A hét napjait, a hónapok és az évszakok neveit ismeri, képes azok felsorolására.
Megismerési módszerek: Megfigyelései pontosak, képes megadott szempontú rendezésre is.
Ének-zene: A tanult dalokat el tudja énekelni csoportban és önállóan is. Hallás után képes egyszerű ritmus visszatapsolására.
Vizuális nevelés, rajz és technika: Szeret rajzolni, színezni, festeni, mintázni. Szívesen végez technikai jellegű tevékenységet.
Testnevelés: A mozgásos feladatokat szívesen végzi, szeret mozogni. Erőnléte és állóképessége korának megfelelő. A sportjátékok, versengések szabályait érti, de időnként nem tartja be.
Általános értékelés: A tanév végi követelményeket kiválóan teljesítette (kitűnő). Dicséret: matematika, olvasás. 

Nem akartam kommentálni, de muszáj elmesélnem, hogy mekkora élmény volt látni az örömét, amikor hallotta a nevét a kitűnő tanulók között, és milyen büszkén fogott kezet az igazgatóval, aki gratulált neki. :) És azt is muszáj elmondanom, hogy külön köszönöm (és majd alkalomadtán személyesen is megteszem), hogy most akkor új értelmet nyert számomra ez a magatartás jegy. Mert nála nem jelent csalódást ez a változó, hanem mosolyogtam, mert tényleg abszolút ide sorolható.:)

A negyedikes (emelt matematikára járó) Eriké:
Magatartás: változó
Szorgalom: jó
Magyar nyelv: jó
Irodalom: jó
Angol nyelv: jó
Matematika: jó
Környezetismeret: jó
Ének-zene: jeles
Rajz és vizuális kultúra: jó
Technika és életvitel: közepes
Testnevelés és sport: jó
Informatika: jeles

Ő nem elégedett vele, de én igen. :)

A hetedikes (emelt matematikára és emelt magyarra járó) Patriké:
Magatartás: példás
Szorgalom: példás
Magyar nyelv: jeles
Irodalom: jeles
Történelem és állampolgári ismeretek: jeles
Angol nyelv: jeles
Matematika: jó
Informatika: jeles
Fizika: jó
Biológia: jó
Kémia: jó
Földünk és környezetünk: jeles
Ének-zene: jeles
Rajz és vizuális kultúra: közepes
Technika és életvitel: jeles
Testnevelés és sport: jeles
Ember-és társadalomismeret, etika: jeles

Ő egy kicsit csalódott. Én elégedett vagyok vele, már csak azért is, mert továbbra is felnézek rá, amiért ilyen hihetetlen tudással rendelkezik. Azt meg majd feldolgozom, hogy az ő bizonyítványának a végén az van, hogy a nyolcadik évfolyamba léphet.

Részünkről ezzel a 2012/13-as tanévet lezártuk. A következőre meg rápihenünk még.. :) Rögtön holnap egy élményfürdős nappal. Mert az jó nekünk. Meg jár nekünk. :)

Tények és tévhitek (és némi család)

Semmi tudományos okfejtés nem lesz. (most sem) Egyszerűen csak vannak dolgok, amikről eddig azt képzeltem, hogy mindig csak mások gondolják úgy, akiknek minden bizonnyal van egy jó adag üldözési mániájuk, meg ilyesmi. De nem. Én voltam eddig tévhitben, és mégis úgy van, hogy ha az ember nem elég szórakoztató, és nem elég feltűnő, akkor bizony el is felejtődik. Meg az is úgy van, hogy az ember eléggé őszinte, akkor már nincs kérdés sem, mert nincs is mit megkérdezni. Sőt, az is úgy van, hogy ha az ember nem áll be a sorba (akármilyen is az a sor), akkor a sor mellé sem állhat már.
Tulajdonképpen mindegy. Jobb ez így, látni és meglátni, még épp idejében. (és nem, nincs semmi baj, és nincs ebben személyeskedés sem, csupa-csupa általánosítás)
Egyébként azon kapom magam, hogy lényegében változom. Már megint. Épp olyan irányba, amilyenbe sosem gondoltam volna, és épp nekem előkerül egy olyan antiszociális énem, amilyenem sosem volt még. Most meg szükség van rá egy bizonyos mértékig az életem minden területén, mert épp ez segít át a mindennapok sodrásán. Ugyanakkor épp ez adja a legtöbb gondolkodni valót is, amikor még marad erre bármi idő is, mert szükségem van a csendre és az elhatárolódásra, ugyanakkor néha szükségem lenne arra a régi pörgésre is, ami zajlott körülöttem, velem. Nem lesz többet ilyen, ebben már egészen biztos vagyok, és néha szomorú és fájdalmas elviselnem az egészet, ugyanakkor nem okolhatok senkit, még igazán magamat sem, mert egyszerűen csak így alakult.
Mire pedig idáig eljutok, igazából rájövök, hogy semmi sem változott, csak épp megint lehullt egy csomó álarc. Jelen pillanatban nem vagyok alkalmas arra, hogy írjak, pedig az írás kikapcsol, feltölt, és egy rakás energiát is ad. Épp a tökéletesen racionális és összeszedett felemnek kell nagyon erősen működnie, így aztán az álmodozó és naiv énem kicsit (nagyon) a háttérbe szorult. Az, hogy azt az énemet jobban szeretik, hát egy dolog..

Na és még: mert nálunk mindig történik valami. Tegnap Patrik egy nem éppen sikeres kanapéra való lefekvést abszolvált. Aminek eredményeképp valahogy "túlhajlott" a nyaka. Épp csak annyival, hogy roppanjon egyet, és aztán úgy maradjon, ahogy volt. A nyaka azóta is merev, de legalább ma már nem zokog a fájdalomtól. Tegnap még itt tartottunk. Hogy hozzá se érjünk, mert azonnal sírva fakadt a fájdalomtól. Ma látták a sebészeten. De nincs sebészeti teendő. Fastum gél, és türelem. Nem tudom, ez utóbbiból melyikünknek van épp kevesebb. :)
A többiek jól vannak. Rolin azért már látszik a jó idő, tele van sebekkel.. majd megint örülhetek, ha a nyár végére nem hívják ki a gyámhatóságot a kis ütött-kopott fiam miatt. :) Erik pedig, a maga összes tizenegy évével ma reggel mindenki helyett helytállt.. és felkelt, felöltözött, elrendezte a kutyákat, az öccsét, beágyazott, és összekészült az iskolába. Mondom.. tizenegy. :) Ahogy ezt leírom, az az álmodozó énem kicsit sír belül, amiért ezt így kell... a racionális énem pedig boldog és büszke, amiért ez így megy.

Első nap

Két dolog miatt már nem húzom tovább az időt. Egyrészt, mert olyan vagyok, mint egy hulla, másrészt meg mert tudom, hogy sokan várjátok a híreket.
Szóval, reggel.... a vártnál kisebb gyomorgörccsel ébredtem, mondjuk lehet, hogy ez azért volt, mert hajnalban kétszer is arra ébredtem, hogy a nyakam teljesen merev, úgyhogy kénytelen voltam masszírozós segítséget kérni úgy hajnalok hajnalán. Szóval lehet hogy csak simán feljebb kúszott egy kicsit az a görcs.
Nagyjából normálisnak mondható állapotban indultam el. Csak akkor fogtam fel igazán, hogy hova is jöttem, amikor már arra vártam, hogy megérkezzen az is, aki majd elintézi velem az összes ilyenkor szükséges papírmunkát, mert anélkül semmit sem lehet.
Ezeket elintéztük, megkaptam a munkavédelmi cipőmet (történelmi pillanat ez.. mert pontosan ugyanolyan cipőm van, mint Balázsé.. csak négy számmal kisebb), és aztán vártam, hogy majd akkor mindjárt odavisznek arra a helyre, ahol a munkámat fogom végezni.
Az első nagyon-nagyon jóleső érzés akkor ért, amikor egy olyan valaki, akit én a mindennapjaimból ismerek, ott viszont meglehetősen fontos pozíciót tölt be, szembejőve velem megállt, rám mosolygott, és azt mondta: "Örülök, hogy itt vagy, jó munkát kívánok!" Annyira jólesett, hogy majdnem könny szökött a szemembe örömömben. Azért, mert egy kedves gesztus volt tőle, és olyan emberi, amire akkor, abban a pillanatban nem is kicsit volt szükségem.
A munkakörömről és úgy egyébként az ezt érintő dolgokról nemigen írhatok egy nyilvános blogban, de azért azt elmesélhetem, hogy a kolléganőim is minden várakozásomat felülmúlóan voltak kedvesek és rendesek. Mindenki. Pedig elhihetitek, hogy amikor azt megtudtam, hogy csupa nő között kell lenni, akkor Para hatványozottan lépett fel, és minden porcikám azt harsogta, hogy "Menekülj, nincs rosszabb annál, mint mikor csak nők vannak együtt.." De az első benyomásaim jók. Egyetlen ember van, aki nem annyira, de ez még változhat. A többiek nagyon segítőkészek, és igen, ki is mondták, amit itt valaki emlegetett a múltkor (talán Móni?), hogy "mi is jöttünk ide először". Szóval, ez a rész pipálva.
Tök jó volt továbbá találkozni Balázzsal is egy pár pillanatra, még ha tényleg nagyon rövid kis pillanatok voltak is. Igen, érzékeltem a megbámulást, meg a lopott pillantásokat, de végül is azt hiszem, ezt is mindenki így kezdi egy ilyen helyen. :)
Aztán még... ha úgy magam miatt nem nyugodtam volna meg eléggé, akkor bearanyozták a napomat azok, akik (jó páran) ódákat zengtek a férjemről. Hogy ő mennyire kedves mindig, és mennyire emberi, és minden beosztottja mindig csak jókat mond róla, meg egyáltalán.. ő az, aki mindig segítőkész. A közvetlen kollégáim közül ketten is úgy gondolták, amikor még nem tudták, hogy én vagyok én, hanem Balázs felesége néven "futottam", hogy az tök jó lesz nekik, mert biztosan én is olyan vagyok, mint ő. Amúgy vannak dolgok, amikben valóban hasonlítunk, már csak azért is, mert az elmúlt majdnem húsz évben sokat csiszolódtunk összefelé, de azt hiszem, ezen a téren Ő tényleg jobb, mint én. Én is segítőkész vagyok és kedves, meg emberi, de benne van egy plusz, amit nehezen tudnék megfogalmazni, csak tudom, és érzem, és látom (meg hallom másoktól). Ez a plusz belőlem hiányzik, illetve másmilyen formában jelentkezik. Na de ebbe ne menjünk bele....
Négy órakor úgy jöttem el, hogy a fejem zsongott a sok információtól, és a folyamatos hangzavartól, meg a megszámlálhatatlanul sok "hello"-tól. Kellett itthon egy fél óra, amíg befogadóképes lettem valamennyire, de tény, hogy rettenetesen elfáradtam. De ezen majd minden bizonnyal az idő és a megszokás fog segíteni.
Igazából nagyon nem bánom, hogy ma péntek van, és most lesz két napom kiheverni ezt az elsőt. Majd hétfő hajnaltól meg indul a kiképzés... :) De jó lesz ez.

Roli jól van, háromszor fájt a hasa, meg kettőször a feje. Még nyilván bármi lehet ebből, ha vírus, de lehet, hogy ennyivel el is intézte. Legyen így.

Félévi bizonyítványok

A régi hagyományt folytatva az idén is beírom ide is az eredményeket, leginkább arra gondolva, hogy ha majd egyszer valamiért eltűnnek ezek a dokumentumok, akkor is maradjon nyoma. :) Az idén nem szánok nekik külön bejegyzést, úgyhogy mind itt lesz, egy helyen. :)

Patrik: (7.o.)
Magatartás: Példás
Szorgalom:  Példás
Magyar nyelv: 5
Irodalom: 5
Történelem és állampolgári ismeretek: 5
Angol nyelv: 5
Matematika: 4
Informatika: 5
Fizika: 4
Biológia: 4
Kémia: 5
Földünk és környezetünk: 5
Ének-zene: 4
Rajz- és vizuális kultúra: 4
Technika és életvitel: 4
Testnevelés és sport: 5
Ember-és társadalomismeret, etika: 5

A rend kedvéért azért álljon itt az is, hogy a matematikát is, és a magyart is (irodalom, nyelvtan) emelt szinten tanulja.

Erik: (4.o.)
Magatartás: 3
Szorgalom: 4
Magyar nyelv: 5
Magyar irodalom: 4
Angol nyelv: 5
Matematika: 4
Környezetismeret: 5
Rajz és vizuális kultúra: 4
Ének-zene: 4
Technika és életvitel: 4
Testnevelés és sport: 4
Informatika: 5

A rend kedvéért pedig: ő is emelt szinten tanulja a matematikát.

Roland: (1.o.)
Magatartás: Társaival barátságos-együttműködő, segítőkész. Közösségében aktív. Felnőttekhez udvarias-                           tisztelettudó, közvetlen. (jó)
Szorgalom: Munkáját önállóan végzi. Probléma esetén segítséget kér. A közösségi munkát ötletekkel segíti. Tanulmányi feladatainak teljesítése pontos, hiánytalan. Tanítási órákon a többiekkel együtt halad. (jó)
Magyar nyelv és irodalom:
Beszéd: Tiszta, érthető. Az r hang képzése bizonytalan, a sziszegő hang képzése hibás. Szóbeli kifejezőkészsége korosztályának megfelelő.
Olvasás: A tanult betűk felismerése és olvasása biztos. Olvasása folyamatos. A szavakat, rövid mondatokat megérti. Az olvasott szöveg tartalmát pontosan mondja el.
Írás: Ceruzafogása megfelelő. Vonalvezetése, írásmozgása biztos. Füzetvezetése rendezett. Betűismerete biztos. Írásának tempója megfelelő.
Matematika: Számfogalma biztos. A számok tulajdonságainak felismerésében és megnevezésében önálló. Tájékozódása a számegyenesen jó. A tanult matematikai jelek (<,>,=) ismerete és alkalmazása biztos. A 10-es számkörben műveletet önállóan tud elvégezni. Csökkenő és növekvő sor felállítására önállóan képes.
Környezetismeret: A tanult napok, hónapok és az évszakok neveit ismeri. Néhány ház körül és erdőben élő állatot, növényt meg tud nevezni. A helyes tisztálkodás szokásait ismeri. Megfigyelései pontosak. Az összefüggések felismerésében önálló.
Ének-zene: A tanult dalokat el tudja énekelni önállóan. A dalokat szívesen énekli. A hallás után, egyszerű ritmus visszaadására képes. A közös éneklésben, dalos játékokban szívesen vesz részt.
Rajz és vizuális kultúra: A rajz és festés iránti érdeklődése élénk. Munkáját önállóság-ötletszerűség jellemzi. Az eszközöket megfelelően használja. Színhasználata változatos. A rajzfelület kitöltésére törekszik.
Technika és életvitel: Munkái szépek. Az eszközökkel és anyagokkal ügyesen bánik. Kézügyessége jó.
Testnevelés: Az órákon, foglalkozásokon aktív. Erőnléte, állóképessége kiváló. A szabályokat önként, pontosan tartja be. Mozgása összerendezett.
Megjegyzések: A félévi követelményeknek kiválóan megfelelt. (kitűnő)
Az olvasás tantárgyból dicséretes teljesítményt nyújtott.

Ugyan nem akartam egyik bizonyítványt sem kommentálni, de Roliéhoz muszáj még mondanom valamit. Mert azon túl, hogy ő az első a fiam közül, aki elsőben kitűnő lett, ő az első, akinél a rajz és technika értékelésnél könny szökött a szemembe. Mert még ilyet nem láttam. :)

Soha rosszabbat egyiknek sem. :)

Elmúltnyolcév

Az unalomig elcsépelt frázis lett ebből a három szavas mondatból, és szerintem csak egy nagyon kis réteg van ma Magyarországon, aki nem egyben mondja ki. De én most adok ennek az elcsépelt valaminek értelmet is.
Mert bizony, van itt nálunk egy különleges kis ember, aki ma éppen nyolc éve, hogy megszületett. Az első pillanattól kezdve, amikor még pocaklakóként volt velünk kis különleges volt, és semmi nem úgy történt vele már akkor sem, mint a többiekkel. Emlékszem, a tizenegyedik hétig nem hittek nekem. Mert nem látszott az ultrahangon, dacára a pozitív teszteknek. Aztán csak megszánt minket, és előbukkant. :) Sok mindent éltem át vele, míg odabent lakott, és már akkor úgy éreztem, hogy "ha ez a gyerek normálisan születik, mindent ki fog bírni". Nem akarom részletezni, hogy miért gondoltam ezt, nem is lényeg már. Hiszen nem hogy tökéletesen normális lett, de még valami annál is több. Nincs olyan ember, aki ismeri őt, és ne szeretné. Nem is csoda. Ebben az elmúlt nyolc évben, miközben az országban dúltak a mindenféle politikai csatározások, meg válság, meg minden... a kis csodabatyuból egész komoly nagyfiú lett. A komolyság nem minden értelemben az ő igazi jellemvonása, mert megvan benne minden, amitől épp ennek az ellenkezőjének tekinteném. Kis szétszórt, szeleburdi pasi, akinek ha nem rágok mindent háromszor a szájába, akkor el is felejti. De még így is igen gyakori. Fogalma sincs, hol van a tesicucc, elfelejti, hogy mi a lecke (pedig be van jelölve), csak most hétvégén a matek miatt telefonáltam egy osztálytárs anyukájának, mert már sírva keresgélte, hogy hova is rajzolta a könyvben azokat a házikókat. De az olvasás lecke így is kimaradt.
Mégis, van valami benne, ami miatt képtelenség sokáig haragudni rá. Rám néz, az egész arca egy nagy fájdalom, és már gurulnak is a könnyek. De ugyanez van akkor is, ha örül. A szája fülig ér, a szeme is vigyorog, és féktelen örömmel ölel. Bárminek.
Sokszor mondtam már, és sokszor fogom még, hogy mindhárom fiamat ugyanúgy szeretem. De mindegyikben van valami, ami miatt kicsit mégis másképp, mint a többieket. Roli különleges kincs nekem. Ritka ajándék, amiért nem lehetek elég hálás sosem. Ő volt az, aki miatt az elmúltnyolcévben olyan anya lehettem, amilyen. Akivel megtanultam azokat a dolgokat látni és érezni, amiket addig nem is nagyon akartam elfogadni. Aki megtanított engem kicsit lazábbnak lenni. Aki elhitette velünk, a szüleivel, hogy szeretni így, ezen a határtalan és féktelen módon lehet, és érdemes, ahogy Ő tud.
Imádom őt, de azért tisztában vagyok a hibáival is. Épp azt tanulom, hogy is legyek vele egy kicsit szigorúbb, mert most így ez a nyolcadik szülinap igazán elhitette velem, hogy hát már nem kisbaba Ő. Nagyon nem.
Azt is megmutatom, hogy ez az elmúltnyolcév milyen nyomot hagyott rajta. Avagy... hogyan lett az édes kis pihepuha, villámgyorsanmegyszületős, 3450 grammos és 53 cm-es kisfiúból mostanra 123 cm-es, 27 kg-os, 33-as lábú, és lapátfogú nagyfiú.
Az elmúltnyolcév pedig életem eddigi legjobb elmúltnyolcéve volt. :)
Isten éltessen Roli, még sokszor nyolc évig. :)

Mérleg

Az első hét után. Mondjuk, ez most csak úgy eszembe jutott mellesleg, hogy micsoda hülyeség, hogy nem lehet a naptári évhez igazítani a tanévet is? Lehetne nyugodtan január elsején évet kezdeni, és december végén befejezni. Ugyanúgy lehetne a nyári szünet is, mint most, meg minden.. tulajdonképpen ugyanott lennénk, ahol most, csak az a bizonyos első hét tényleg az első lenne. :) Bár..ha így jobban belegondolok, egy elfuserált bizonyítvánnyal igen csak odalenne a karácsony egy-egy gyereknek, úgyhogy hagyjuk is ezt a gondolatot ahol eddig volt.
Szóval így, a tanév első hete után hátradőlhetünk, és lazíthatunk egy kicsikét. Jó, hát van még egy pár hiányzó füzet, mert mégis kevés volt az az ötven-hatvan darab, ami itthon volt. Van, amiből maradt még, de van, amiből sosem elég. Ilyen a kis alakú vonalas füzet, és ilyen a sima lapú füzet is. Ezekből még sosem vettem eleget, pedig mindig úgy gondolom, hogy pluszban is vettem. És Eriknek még mindig lógok azzal a leckefüzettel. De ez egy fél órás projekt, ha rászánom magam.
A fiúk jól vették az első hét akadályait. Zokszó nélkül kelnek hat-negyed hét között, pedig a múlt héten még volt, hogy fél tízig is aludtak. Mindenki minden nap hazahozta a táskáját, a kardigánját, az innivalós flakont, szóval, egy szavam nem lehet. :D
A kis elsős belerázódott a mindennapokba, ugyan nagyon elfárad, de szereti, élvezi, tetszik neki. Három piros ponttal lett gazdagabb a héten. :) Kapott ma házi feladatot a hét végére, amit örömmel újságolt, de arról fogalma sincs, hogy mit kell vele csinálni, mert: "azt nem mondták". Megnéztem gyorsan, hátha s.o.s. segítségre szorulunk házi feladat ügyben, de semmi bonyolult, két sornyi álló egyenest kell gyakorolni az írás munkafüzetben. Tetszik neki, hogy a negyedikesek oltalma alatt áll, Erik intézkedett ez ügyben már a második napon, amikor valaki nem engedte valamin játszani az öccsét. Egészen határozottan közölte az illetővel, hogy "mutasson papírt róla, hogy az az ő játéka, vagy engedje oda a kicsit". És ennyi. :D Úgy tűnik most, hogy Eriknek jót tett, hogy ő lehet a gondoskodó nagyobb, tegnap azon kaptam, hogy ahogy Roli ült a konyhaasztalnál, odaállt mögé, és lenyomott egy puszit a feje búbjára. Szóval Roland úrfi jó helyen van, tetszik neki, és ez a lényeg. :)
Erik, a nagytesó, aki ahogy fentebb írtam, átérzi a helyzet komolyságát, és testőrként védi az öccsét, nem mellesleg igen komolyan vágott neki a tanévnek. Nagyon igyekszik, hogy szépen írjon, meg hogy jól menjen a matek. Nem gondolom, hogy ez mindig így marad, de jól kezdődik. Elkezdődik nekik is az informatika oktatás, és az angol, fakultációra aerobic-ra, és színjátszóra fog járni. Az aerobic-ot az új tanító néni tanítja, akivel ugyan még nem találkoztam, de lecsekkoltam a fb-on, és ihajj... 23 éves. :D Aki egyébként szigorú, és osztogatja az egyeseket, ahogy ma egy osztálytárs anyukája panaszolta. Mondjuk ez várható volt, épp a fiatalságából adódóan. Erik egyébként egy osztályfőnöki dicsérettel indította az évet. :) Ez sem egy rossz kezdet.
Patrik, a nagyon nagy és nagyon komoly fiam kezdte a legkeményebben. Akinek már rögtön az első nap leckéje is volt. Ráadásul rá végképp nem jutott idő, csak épphogy. De nem zavarta, készült egyedül reggel, amikor úgy hozta a sors, és intézte itthon a kutyákat is, amikor ő ért haza legelőször. Attól lelkes, hogy azt ígérte nekik az info tanár, hogy a nagyon tehetségesek (ha a szüleik beleegyeznek) mehetnek plusz informatika szakkörre, és akik még ott is nagyon ígéretesen teljesítenek, azokat elviszi ECDL vizsgára. :) Szeretné. És van egy jó adag önbizalma is, mert azonnal közölte, hogy ő, természetesen ott lesz, mert a legjobbak között van. Ő egy ötössel lett gazdagabb irodalomból. Ami ugyan egy potya ötös, mert valami olvasásra kapta, de hát ha ötös, akkor ötös. :D
Egyébként a két nagyobb meg van fázva, Patriknak ma már a fülére is ráhúzódott. Nem fáj neki, csak bedugult. Remélem hamar túl lesznek rajta. (és nem csoda, mert még minden este félmeztelenül mászkáltak fürdés utána  nyitott ablaknál)
Én pedig, miután ma megtudtam,hogy debil vagyok, merthogy minden epilepsziás debil, úgy döntöttem, élek a lehetőséggel, hogy leszarjam az illető véleményét magasról. Pedig jaj, de rosszul esett akkor, abban a pillanatban. De nincs jelentősége. Nem az számít, mit mondanak,hanem hogy ki mondja.
Nem bánom egy kicsit sem, hogy péntek este van, sőt. A telefonom ébresztőjét perverz örömmel kapcsoltam ki, hogy végre nem zenél itt nekem legszebb álmomból ébresztve. A hétvégén meg majd rápihenünk a következő hétre. Hátha az is minimum ilyen jó lesz.

Bizonyítványok

Ma már mindkét iskolás fiunk bizonyítványa a kezünkben volt. Erikét már tegnap megkaptuk, Patrikét ma. Ez azt jelenti, hogy két nap alatt kétszer másfél órában élvezhettem az évzáró, ballagás minden ezzel járó finomságát. Nincs ezzel gond egyébként, nem bánom, hogy még Patrik is igényli, hogy ott legyek.
Mielőtt hűen a magam teremtette hagyományhoz megörökítem itt is a jegyeiket, azért elmesélem, hogy az utolsó másfél hónapban folyamatos teperés ment, hogy sikerüljön a jobb jegy, őrült tempóban készültek, reménykedtek. Patrik sosem csinált önként írásbeli szorgalmikat, most az összes létező ilyet megcsinálta. Erik úgyszintén. Még az erdei iskolába is úgy indult, hogy a zsebében volt a szorgalmi feladat. Most mondhatnám, hogy így kellett volna ezt egész évben, de nem mondom, mert így most a saját "hibájukon" keresztül tanultak valamit, amiről én úgyis hiába papoltam volna.
 Erik még tegnap délben is meg volt győződve róla, hogy Ő technikából csak hármast kap, mert béna. Kínomban már mondtam, hogy a legkevésbé sem érdekel a technika jegy. :D
Na de akkor nem szaporítom tovább a szót, lerántom a leplet a bizonyítványokról.
Erik:

Magatartás:  jó
Szorgalom:  példás
Magyar nyelv:  jeles
Magyar irodalom:  jeles
Matematika:  jó
Környezetismeret:  jeles
Ének-zene:  jeles
Rajz-és vizuális kultúra:  jó
Technika és életvitel:  jó
Testnevelés és sport:  jó

Patrik:

Magatartás: példás
Szorgalom: példás
Magyar nyelv: jeles
Irodalom: jeles
Történelem és állampolgári ismeretek: kitűnő
Angol nyelv: jeles
Matematika: jó
Informatika: jeles
Temészetismeret: jeles
Ének-zene: jó
Rajz-és vizuális kultúra: jó
Technika és életvitel: jeles
Testnevelés és sport: jó
Hon-és népismeret: jeles

Szemmel látható, hogy testvérek. És nagyjából egyforma az érdeklődési körük, sőt, még az idei "gyenge pontjaik" is tökéletesen egyformák voltak. A matekért úgy éreztük, mindkettőjüknél, hogy kár, még akkor is, ha nem múlik ezen a jegyen semmi. Mindketten képesek lennének az ötösre, mert tudják, csak hajlamosak a linkségre.
Azért nagyon megdicsértük mindkettőjüket, nagyon büszkék vagyunk rájuk, és soha rosszabbat ezeknél a bizonyítványoknál.:)
Patrik egy könyvvel is gazdagabb lett, és egy oklevéllel amit a kiváló tanulmányi eredményéért kapott.
Ezzel a bejegyzéssel pedig akkor én is véget vetek a 2011/12-es tanévnek.Jó, hogy vége, magunk mögött hagyunk minden rosszat, csak a szépre és a jóra emlékezünk, és kíváncsian várjuk a következőt. :)

Már ekkorák?

Volt ma nálam egy régi ismerősünk vásárolni. Épp a harmadik gyereküket várják a párjával. Mindegy, hogy miért jött, de ha már ott volt, pár szót váltottunk, kérdezte, hogy van Balázs (réges régen, még a múlt évezredben együtt dolgoztak.....), és aztán megkérdezte, és a gyerekek? Mekkorák is? Én meg a szokásos természetességgel mondtam, hogy Patrik 13 éves lesz nyáron, Erik 10 volt most tavasszal, Roland pedig hét a télen. Kicsit kikerekedtek a szemei, hogy ennyi idő eltelt volna? Mondtam, hát bizony.. akkor, a múlt évezredben én még csak 17 éves voltam... most meg épp a duplája. Bölcsen megállapítottuk, hogy nem is tűnt fel, hogy tényleg ennyi idő eltelt. :D
Aztán ma többször is eszembe jutott ez, hogy már ekkorák a gyerekeim. Néha kérdőjellel, mintha magam sem akarnám elhinni, néha hatalmas felkiáltójellel, hogy emlékeztessem magam. Kérdőjel van ott olyankor, amikor az ovis búcsúzkodásra készülünk, és megrendelem Rolandnak is a már hagyománnyá vált szalagot. Ugyanazzal a kis idézettel attól a dédipapától, akit sajnos sosem ismerhettek, mégis velünk van így olyankor. De kérdőjel van olyankor is,ráadásul jó sok kérdőjel, amiben van féltés, félelem, aggodalom, és kétség is, amikor Erik hozza a listát, ami az erdei iskolához kell. Tegnap volt, hogy sírva kapaszkodott belém az ovi ajtóban, ma meg erdei iskolába készül. Kérdőjel van olyankor is, amikor Patrikkal telefonon megbeszélem, hogy ezúttal ő segít ki engem, és visz helyettem haza valamit, nem pedig fordítva.
A felkiáltójelek pedig ott vannak, amikor újra és újra azon kapom magam, hogy már megint/még mindig a csőrös pohárba csináltam kakaót az iskolába készülő hét évesnek, pedig már réges régen búcsút kellett volna neki mondani. De hatalmas felkiáltójel van ott akkor is, amikor kihegyezem helyettük a ceruzákat, mintha még mindig első osztályosok lennének. És ugyanilyen hatalmas felkiáltójelek éktelenkednek, amikor erőt kell vennem magamon, és le kell teremtenem őket de úgy istenigazából, mert már megint az ágyban, ágy alatt maradt a szennyes ruha, már megint el akarták kummantani a fogmosást, már megint pankrációs mutatványokat végeznek egymáson, mikor tudják, hogy mindennél jobban utálom.
Néha ilyenkor eszembe jut ez a vers:

Várnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek

Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál,
rám nevettél, nekem ríttál.

Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél,
először csak a kiskertbe,
aztán a nagy-idegenbe.

Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem érzel,
nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.

Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek,
alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.

Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nékem,
nem éreztem gyöngeségem.

Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.

Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé
fát, virágot, lombos ágat -
fölemeled az anyádat.

Jól van ez így egyébként, hiszen az élet rendje, hogy nőnek, okosodnak, tapasztalatokat szereznek, feszegetik a határaikat. Csak ne történne ilyen nagyon gyorsan, hogy idő sincs felfogni, mikor történt mindez.
És a kérdőjelek, felkiáltójelek mellett még azért ugyanilyen arányban szerepelnek a büszkeség írásjelei is. Mert igen, büszke vagyok rá, hogy én még csak ennyi, ők meg már ekkorák. :) Ha szerencsém van, még dédi is lehetek... :D

Az én Fényemberem

Úgy telnek a napok, mintha örökké valami rohadt mókuskereket hajtanánk, pedig már gyerekkoromban is utáltam vele játszani. Akkor még csak azért, mert roppant béna voltam, és ha már nagyon gyors volt, akkor egyszerűen képtelen voltam kontroll alatt tartani magam, és előbb-utóbb már nem bírtam tartani magam. Soha nem estem le, de ez csak a vakszerencsének volt köszönhető, meg annak, hogy inkább kerültem messzire. (és ezzel egy újabb titkot árultam el magamról)
Ma este vacsora közben egy ártatlanul feltett kérdés kapcsán sok mindenről beszélgettünk (a kérdésre nem kaptam választ amúgy, és tudom, nem is fogok soha), aminek a végén megint ugyanoda jutottam, ahova már annyiszor. Nem lényeg, hogy miről volt szó, mert akármiről van szó, konstatálom magamban, hogy míg itt körülöttem a férfiszakasz apraja-nagyja rendesen megéli és átéli az élete minden egyes napját, addig én csak hagyom magam sodródni. Elvben azt gondolom magamról, én vagyok a kikötő nekik, a biztos pont, gyakorlatban pedig már régóta csak egy bója vagyok, ami ide-oda himbálózik, és nem mozdul, mert jól rögzítették. Jobb ez most így, mert úgysem tudnám, merre is mozduljak.
Már-már csodálattal nézem sokszor a férjemet, mert az a hatalmas változás, amin keresztülment az elmúlt egy év alatt, az valami bámulatos. Nem biztos, hogy képes leszek jól megfogalmazni az érzéseimet, és a tapasztalataimat ezzel kapcsolatban, de megpróbálom. Szóban neki elmondtam már, az sem volt szerintem teljesen érthető. Szóval.. az elmúlt egy év volt a majdnem két évtizedes történelmünk során a "fény éve", ha lehet ilyen nyálas szóösszetételt használni rá. Ő lett a fény. Afféle fényember, csak hogy stílusosan felhívjam a figyelmet a könyvre is, amit olvasok. :D Én pedig az árnyék, aki nem tud és nem is akar mozdulni a fény mellől, nélkül. De nem csak nekem ilyen. Azon kapom magunkat, vagy inkább őt, hogy egyre többen keresik a társaságát, vagy keresik újra a társaságát, pedig nem arról híres, hogy szereti az ilyesmit. Sőt. Ennek ellenére mégis. Nem tudom mással magyarázni, mint azzal, hogy nem csak az én elfogult, szerelmes szívem látja rajta, hogy micsoda hihetetlen erő és pozitív energia árad belőle, hanem mindenki, akivel találkozik. Valami olyasmi ez, hogy ránézek, és annyira jó érzés az is, hogy csak ott áll, és néz, és annyira látványosan élvezi az életét, hogy ettől még nekem is jó lesz a legrosszabb napjaimon is. Vannak mondatai, kérdései, amiket sosem tett fel, vagy mondott ki azelőtt. Érzéseket tud megosztani, és kifejezni, amire még sosem volt példa. Velem szemben nem kell kimondania sem, mert én látom és érzem akkor is, ha meg sem szólal. Azt sosem gondoltam, hogy másoknak is ennyire nyilvánvaló, de most már biztos vagyok benne, mert volt, aki meg is fogalmazta, hasonlóképp, mint én. Szavakat ő sem talál erre az egészre.
Gondolkodtam azon, hogy mit csinált ő az elmúlt egy évben, amitől ilyen lett, hátha sikerül leutánoznom, és legalább feleolyan életerősnek, életvidámnak lennem, mint ő. Másra nem tudom fogni a dolgot, mint hogy elégedett magával. :) Ami keveseknek sikerül mostanában, az neki maradéktalanul.
Néha minden szeretetem ellenére utálom érte, hogy hazajön egy végtelen fárasztó nyolc és fél, kilenc órás műszakból, ahol közel hatvan embert irányított, tanult mellette, mindenféle bonyolult képletet jegyzett meg, meg ilyenek, és mégis sugárzik. El nem tudom képzelni hogy csinálja, és a legkézenfekvőbb ilyenkor, hogy én magamba roskadok, hogy bezzeg én a kis nyomorult négy órás munkámba is belegebedek.
Félreértés ne essék, nagyon örülök neki, hogy épp ilyen ő most, amilyen. Fényember. Nekem világít. :) Talán az utat mutatja, talán csak azt a biztonságos kikötőt világítja meg, amit ő jelent. Egyetlen félelmem van csak, hogy ha sokáig világít ő, én pedig vagyok a sötétségben, még a végén érkezik valaki, aki felér hozzá, én meg menthetetlenül beletaszítódok a sötét lyukba.
Büszke vagyok rá, hogy mellette lehetek ilyenkor is. :) És büszke vagyok rá, hogy annyi viszontagság után mégis itt tart, ahol...

Hétvége

Mondanám, hogy csak a szokásos... De nem mondom, mert a szombat egyáltalán nem volt a szokásos. Roliról szólt a délelőtt, ami (még magam is meglepődtem ezen) az ő hét évének ellenére először fordult elő. Mármint, hogy ő ne csak "mellékszereplője" legyen valaminek, hanem kifejezetten az ő kedvéért keltünk időben, és csak vele mentem valahová, ahol ő szerepelt. Már csak ezért is megérte. Mert a harmadik gyerek akaratlanul is képes "elveszni" a bátyjai mögött. Pusztán csak azért, mert életkorából adódóan neki még kevesebb kötelezettsége és programja van, mint nekik. Na de szombaton... Ő egyébként olyan, mint én. Szeret jó sokáig aludni. De aznap reggel nem kellett kétszer mondani, hogy keljen fel, mert hatalmas izgalomban volt. Nem elég, hogy úszóversenyre megy, ami egyébként is a legelső alkalom családunk életében, mert egyik bátyjáról sem mondható el, ami Roliról, hogy szeretnék a vizet annyira, hogy jól tudjanak benne úszni. :) A verseny után pedig egyenesen szülinapi buliba indult, szóval dupla izgalom volt aznap reggel. Azért sikerült belediktálnom a reggelit, aztán kézen fogva indultunk az uszodába. Bevallom, egy röpke pillanatra megfordult a fejemben, hogy forduljunk vissza inkább, mert akkor még, eldugult orral, fájós fejjel a hátamra a púp jobban hiányzott volna, mint ez az uszodás program. De gyorsan lebeszéltem magam, ahogy a boldog gyerekemre néztem, aki a tízperces séta alatt végig csevegett velem, és harsogó "Jó napot"-okkal köszönt mindenkinek, akivel csak összetalálkoztunk. Ezt a "jó napot"-ot olyan kedves hangsúllyal tudja mondani, hogy terjeszteni kéne egyébként..
Az uszodában rengetegen voltak, az ovis korosztályban is minimum ötvenen indultak. Külön indultak a lányok, és külön a fiúk. Stopperrel mérték az idejüket, náluk még nem volt kötött úszásnem, úszott mindenki, ahogy tudott. Roli cseppnyi izgatottság nélkül, magabiztosan állt a rajtnál, amikor ő következett, és aztán úszott. Látszott, hogy arra törekszik, hogy úgy ússzon, ahogy tanulta. Szépen, folyamatosan tempózott, nem feledkezett meg a "szivecskékről" (kartempó), és a "békalábról" (lábtempó) sem. Az ő négyesében másodikként ért be, összességében a középmezőnyben volt. Az idejét nem tudom, meg igazából nem is érdekelt. :) Rögtön volt eredményhirdetés, ahol a három legjobb kislányt, és a három legjobb kisfiút jutalmazták, éremmel, oklevéllel, polgármesteri kézfogással. A többi kicsi arcán látványos csalódottság volt, kivétel nélkül mindenki "kapni szeretett volna valamit", ami egyébként az ő korukban ugye jogos is. Roland is megjegyezte az öltöző felé menet, hogy ő is számított valamire. De aztán öltözés közben egyszer csak felderült az arca, hogy "Rájöttem. Már az is öröm volt, hogy itt lehettem." És tényleg. Néztem azt a kis bölcs arcát, a jóságtól ragyogó szemeit, és bólintottam, hogy igen, nekem is nagy öröm volt. :)

A szülinapi buliba is nagy örömmel ment, alig várta, hogy odaérjünk. 10-től kettőig tartott a buli, amikor érte mentünk, épp együtt játszott mindenki, valami családi játék lehetett, mert főztek, fúrtak-faragtak, meg minden ilyesmit. Az arcuk kifestve, Roli kisoroszlánként bukkant elő, de szó nélkül elköszönt, és nagyon udvariasan megköszönte, hogy ott lehetett. Ezt is úgy bírom benne. Azt az őszinteséget, ahogy ezt elmondja. Mert nem udvariassági formulának szánja, tényleg így is gondolja. (múlt héten a papának köszönte meg, hogy ott lehetett nála fent, míg mi hazaértünk a sógoromtól, pontosan ugyanezzel a hangsúllyal)
Elfárasztott egyébként ez a délelőtt, de fel is töltődtem egy kicsit Roliból. És jó is volt ez így, mert akárhogy igyekszem is, vagy akárhogy szeretném is, sosem jut mindegyikőjükre egyformán idő. Ráadásul valahogy mindig a kicsi marad le, mert a nagyobbaknak már másféle gondjaik vannak, amiben jobban részt kell venni.
Ma csak itthon voltunk, még vásárolni sem kellett. Délelőtt ugyan még szenvedtem egy kissé, komoly izomfájdalmakkal ébredtem, de aztán elmúlt, a mosógép nagyüzemben ment, mert az időjárás tökéletesen alkalmas volt arra, hogy mire az egyik adag ruha kimosódik, addigra az előző már meg is száradjon.
Azon gondolkodtam azonban mostanában, és most, hétvégén csúcsosodott bennem igazán, hogy vajon, ha most kéne döntenem, akkor is elmennék e dolgozni mellőlük? De erre nincs egyértelmű válasz, mert a szívem mindig visszahúz, az eszem pedig nem. A dolgozás már az életem része, nehezen viselem azonban, hogy nem csinálhatok olyasmit, amit szeretnék. (és nem, ne mondjátok, hogy csak akarni kell, mert ez nem igaz, nagyon nehéz munkát találni) Érzem magamon, hogy fáradok, fásulok, egyre inkább lélekölő az egész szélmalomharc, amit nap mint nap folytatok, de megtorpantam. Van egy képzeletbeli határ, amihez fénysebességgel közeledek, és amire azt mondtam, hogy azt nem engedem már átlépni senkinek, semmi áron. De ahogy ilyen fénysebességgel beindult ez a közeledés, máris elbizonytalanodtam, hogy vajon szabad e nekem ott és akkor leengednem a sorompót, és azt mondanom, elég. Nem tudom még. Talán a sors ezúttal segít eldöntenem, mert úgy alakul, hogy végül itt megállunk ezen a ponton, és másfelé indulok tovább. Ha nem, akkor sok mindent át kell értékelnem. Már megint. De annyiszor megtettem már, hogy éppenséggel most is sikerülhet. :)

Napelem

Úgy volt jó, ahogy volt ez a négy nap. Vagyis négy és fél, ha azt is beleszámítjuk, hogy már péntek délután is itthon voltam, mert egykor végeztem. A világon semmi nem volt, amiért menni kellett volna valahova, sehova nem kellett sietni, úgyhogy szépen belelazultunk a semmibe, és élveztük az itthonlétet. Na jó, ha tök őszinte vagyok, akkor bevallom, hogy vagy kétszer-háromszor rámtört a "mehetnék",  és olyankor puffogtam egy sort azon, hogy "bezzeg mindig mindenki megy valahova, csak mi nem", de azért nem volt semmi bajom az itthonléttel sem. Ágyneműt mostam, szőnyegeket mostam, főztünk, grilleztünk, kutyákat fürdettünk, virágot ültettünk, mindig volt valami, amivel elfoglaltuk magunkat. De a legjobb az volt tényleg, hogy együtt voltunk. :)
Már-már nyálas időnként, hogy mennyire szeretjük egymást, tudom én... de mivel volt idő, mikor messze voltunk ettől az összhangtól, ez a mostani tökéletesen egyhullámhossz annyira jó, hogy lubickolok benne.
Az is biztos, hogy napelemmel működöm, mert jelentem, eltelt úgy egy hét, hogy nem fájt a fejem. :) Pedig még a szél is fújt. Szóval, a napelem a kulcs, azt hiszem.

A hétvége igazi ünnepnappal zárult. De nálunk nem a munka ünnepe miatt lett épp piros betűs nap. Roland végre két keréken is tud közlekedni. Nagy szó ez. Ő az a gyerekünk, aki kitámasztó kerékkel nemigen bringázott, mert utálta, hogy csak úgy megy, inkább nem is ment vele. A kétkerekű pedig olyan volt, amire nagyon vágyott, de nagyon félt tőle. Hát ma pedig tettünk egy próbát. Vagyis azt hittük, próba lesz. De biciklire termett a gyermek. :) Egyetlen fékezési probléma akadt csak, rögtön az elején, de hamar belejött. Nagyon büszkék vagyunk rá. :)

Az ajándék

Hát akkor eljött az ideje, hogy írjak róla. Épp ideje már, mert nagyon nehéz volt nem elszólnom magam, pedig tudjuk már egy hónapja. :) Azóta pedig számolok vissza.. és ma levágtam a gondolatbeli centimről az utolsó számot is.
Olyan kis frappáns bejegyzések születtek a fejemben ez alatt az egy hónap alatt. Most meg itt ülök, vigyorogva, mint a tejbetök, és nem tudom, hol is kezdjem.
Talán, kanyarodjunk vissza 2007-re. Amikor egy őszi napon megszületett a döntés Balázs részéről, hogy az addig annyira szépen alakuló üzletvezetői "karrierjét" feladja. Nagyon szerette csinálni, szívvel-lélekkel végezte a munkáját, de sajnos azok a fránya anyagiak közbeszóltak. Keveset fizettek, nagyon keveset, így megérett az elhatározás, hogy váltani kell. Szerencsére egy hét múlva már meg is volt az új helye, így aztán épp csak két napja volt itthon arra, hogy fejben átrendezze magát, már kezdett is.
2008 őszén már újabb változás előtt álltunk. Minden idők legnehezebb döntését hoztuk akkor, amikor végül igent mondott a felkínált pozícióra, mint frissáru átvevő. Azt hiszem, kívülállóként azt gondolhatjátok, hogy na, ez aztán minden, csak nem előrelépés, pedig dehogynem. A raktáron belül a legrangosabb és legjobban fizetett pozíció. Nem fizikai dolgozók, és mindössze páran vannak a sokszázas tömegben. Kiváltság, és afféle "kihalásos" alapon lehet bejutni. Ezeknek a kiváltságos embereknek viszont cserébe a jó fizetésért be kell vállalniuk, hogy mindig éjszaka dolgoznak. Eleinte el sem tudtuk képzelni, hogy meg lehet ezt szokni. Akkor aludt, amikor mi ébren voltunk, és akkor dolgozott, amikor mi aludtunk. Őrületesen sok olyan iskolai szünetet csináltunk végig, amikor alig két-három órát tudott pihenni, mert a gyerekek ennyi időre voltak csak "hitelesítve". Azért többé-kevésbé megszoktuk ezt a fordított életet, bár, bevallom, soha, egyetlen percig sem szerettük. Sem ő, sem én. Az elmúlt fél évben már odáig is fajult a dolog, hogy ha a légy sem zümmögött, akkor sem tudott aludni négy óránál többet. Ami hosszútávon nagyon kevés, és nagyon kimerítő.
Ennek ellenére nagyon-nagyon szerette a munkáját. Kevés embert ismerek, aki szívesen csinálja, amit csinál, de ő ilyen. Nem is olyan régen is azt mondta nekem, hogy ő innen szeretne nyugdíjba menni.
Ha vásárolni megyünk, akkor nagyon szeretem, amikor rámutat valamire, és azt mondja "ehhez nagyon sok közöm van". Tudom, hogy azt jelenti, ő vette át. :) És különlegesen jó érzés valami olyat hazavinni, amihez "köze van". A munkatársaitól azt is tudom, hogy a munkaszeretete hihetetlen pontossággal és alapossággal jár együtt, amiért többen is komolyan felnéznek rá. Egyébként is van ez a számomra is irigylésre méltó tulajdonsága, hogy egyszerre több dologra tud ugyanolyan intenzitással figyelni (rajta kívül még egy ilyen embert ismerek), ráadásul hihetetlen memóriája is van. 
Aztán egy hónappal ezelőtt egy hétfői napon, amikor épp a nyolchetente aktuális nappalos hetét kezdte, félrehívta a főnöke, és gratulált neki az új munkaköréhez. Ő pedig persze köpni-nyelni nem tudott, mert nem pályázott meg semmit. De nem is volt rá szükség. Az új pozíció pedig: logisztikai műszakvezető. Egy újabb lépcső azon a képzeletbeli ranglétrán, amit (én tudom a legjobban) sosem akart megmászni. Természetesen nagyon örül neki, de nem nagyon érti miért ő. Én tudom...:) Nagyon büszke is vagyok rá, és nagyon komolyan hiszek benne, hogy minden gond nélkül megfelel majd az új követelményeknek, annak a hatvan embernek pedig olyan főnöke lesz, akihez majd bármikor bizalommal fordulhatnak.
És hogy mindebben mi az ajándék? Gondolom nem teljesen világos még... De elárulom. Ez az utolsó olyan éjszaka, amit külön kell töltenünk. Nem lesz több. (nem mondom, hogy soha, mert ki tudja...) Akkora boldogság ez, amit mindig írói ambícióm ellenére sem tudok jól megfogalmazni. Még nem teljesen fogtuk fel, hogy hétfőtől megint egy új korszak kezdődik az életünkben, de már ízlelgetjük...
Őszintén remélem, hogy ennek a kihívásnak is megfelelünk majd, legalább úgy, mint eddig.
A jövőnk csak most kezdődik.....

Dicsekvős

Ritkán teszek ilyet, mint amit most fogok. De ezt egyszerűen muszáj világgá kürtölnöm. De előbb elmesélem az egészet, szép, sorjában.
Az elmúlt hetekben egyre többször szembesültem azzal, hogy az utolsó gyerekem utolsó ovis éve mindjárt elröppen. Bevallom, egyik szemem sír, a másik nevet. Sírok, mert minden jel szerint soha többé nem lesz ilyen kicsi gyerekem, de nevetek, mert ez az ovi már nem az, amelyiket úgy szerettük. Az, hogy ebből Roland vajmi keveset vesz észre, csak, és kizárólag az óvó néniknek köszönhető. De ez így van rendjén, a nagy, kétszáz gyereket befogadó oviban neki az a mikrovilág a fontos, ahol őt nagyon szeretik. De azért napról napra belesajdul egy kicsit a szívem, amikor arra gondolok, hogy nemsokára majd iskolatáskával a hátán megy..
Ma összevont szülői értekezlet volt a nagycsoportos gyerekek szüleinek. Ott volt két iskola igazgatója, (az egyházi iskolából nem jöttek) akik a maguk módján "adták el" nekünk, szülőknek az iskolát. Elhangzott egy rakás száraz, sablonos statisztikai adat, meg a többi ilyenkor szokásos sallang (senkit nem untatnék a részletekkel), nagyjából mindent tudok. Többet is, mint ami elhangzott. :) Hiszen két gyerekem is idejár.
Aztán még külön volt a csoportban is egy rövid szülői értekezlet (Balázs hosszúnak mondaná, lévén két órán keresztül voltam ott összesen), ahol az óvó néniktől megtudtuk az iskolaérettség feltételeit, meg pár hasznos információt időpontokkal. És aztán előkerült egy pár papír. Az oviban végeznek egy ú.n. DI-FER tesztet, minden nagycsoportos gyerekkel elvégzik. A feladatokat pontosan nem tudom, milyenek, bevallom, sosem láttam még ilyen lapot. Több részterületet "vizsgál", mindet pontozza,és a végén van egy összpontszám, és egy százalékos eredmény. A részterületek pedig azt hiszem, szociális képességek , számolási képességek, és a harmadik, ami A-Z-ig fedőnév alatt futott a papíron, nem tudom micsoda (Babi,ha olvasod, elárulod majd?)  Szóval, szeptember vége felé elvégezték ezt a gyerekekkel (ami fontos.. NEM a saját óvó nénije, és ez szándékos). Mostanra megkaptuk az eredményeket.
Nos, kicsit szégyellem is magam, de nekem tátva maradt a szám. Roland fiam toronymagasan a legeslegjobb teljesítményt nyújtotta. Tökéletesen egyedülállóként 97%-ot teljesített, ami az optimum szint. Minden részterületen csúcsokat döntögetett. A számolási készsége a legkiemelkedőbb.
Szóval, úgy jártam, ahogy még nem. Mert tudtam én, hogy okos, csak azzal a kis kajlasággal olyan jól leplezi néha, hogy már-már megfeledkeztem róla. De most híztam két kilót. :)
És innentől kezdve azért azon igazán nem fogok aggódni, hogy vajon megállja e majd a helyét az iskolában, mert ez nem is kérdés a továbbiakban. (nem mintha akkor nem lennék ám büszke rá, ha nehezen állna helyt)
Nincs más hátra... mint figyelni, ahogy az ovis Rolcsikából iskolás Roland lesz. :) Izgalmas kaland lesz, az már biztos.
Az előző két gyerekemnél is elvégezték már ezt a tesztet. Az eredményeket akkor nem láttam, de emlékszem, Patrikról beszéltek ilyen "szuperlatívuszokban". Erikről meg tényleg semmit nem tudtam ezügyben soha. (de amiket én tudok Erikről, azt mások úgysem tudják meg)

Jól kezdődik

Amúgy sem a szívem csücske a hétfő. Valami megmagyarázhatatlan okból mindig utáltam. Egyrészt, mert rögtön vasárnap után következik, és rögtön belerondít a hétvégébe. Na. Így aztán a hétfővel én nem vagyok jóban. Persze, ha a hét kedd-del kezdődne, akkor azzal is így lennék.
Ezen a mai hétfőn már úgy keltem, hogy tudtam, sok minden vár rám, csak épp móka és kacagás nem sok lesz benne. Pedig, ha abból sok lett volna, még meg is tudtam volna barátkozni egészen a következő hétfőig a hétfővel.
A szokásos reggellel indítottunk, illetve majdnem. Megkoronáztam még azzal, hogy este elfelejtettem kivasalni az ovis ágyneműt (illetve egészen őszintén szólva, a lefekvés előtt kettő perccel már eszembe jutott, de hat lóval nem vontattak volna vasaló közelbe fél tizenkettőkor) Szóval, a tízóraigyártás, tolltartó-ellenőrzés után még vasaltam is. Aztán az ovis kör után elvittem Arthurt a reggeli egészségügyi körre. Aztán hazarohantam, hajat mostam, és már indultam is az uszodába. Ó, nem, én továbbra sem tudok úszni (és ez már így is marad), viszont nyílt óra volt az ovisoknak, és végre én épp nem dolgoztam, úgyhogy végre megnézhettem Rolandot. Nagy élmény volt. Utoljára én medencében tavaly nyáron láttam, és már akkor is nagyon ügyes volt (nekem, nyeletlen baltának meg amúgy is mindenki csodálnivaló, aki nem süllyed el a vízben), de ma.... hát.. elmondhatjuk, hogy van valami, amiben túlszárnyalja a bátyjait. Mert nemhogy nincs benne félelem egy szikrányi sem, úgy vágódik bele a vízbe, mintha világéletében azt gyakorolta volna. A fejét is gond nélkül beleteszi, lélegzik a víz alatt. Na de a fő fő attrakció.. úszik a mély vízben. Amikor múlt héten mondta az úszótanár az ovi folyosóján, hogy Roland milyen ügyes volt (akkor úsztak ott először), és milyen bátor, hittem is, nem is. De ma a saját szememmel láttam. Tényleg nagyon bátor, gondolkodás nélkül beugrott a vízbe, ami minimum kétszer mélyebb nála, tehát még véletlenül sincs esélye a lába alatt szilárd talajt érezni. Na de ez őt nem zavarta, mert úszott. Nagyon büszke vagyok rá, ő pedig nagyon boldog volt tőle, hogy láttam én is. (úgyhogy akkor most meg is állapíthatjuk, hogy ez egy jó hétfő volt mégis csak)
Az úszás után én még hazarohantam, Arthurral még megtárgyaltam a nap további részét. Fennhangon közöltem vele, hogy sajnos én mindjárt megint elmegyek, úgyhogy neki addig ki kell fáradnia. Aztán észbe kaptam, hogy jaaa, hát nem hallja. Úgyhogy inkább csak megpaskolgattam, mielőtt kitessékeltem. (nem örült)
Ezek után elrohantam dolgozni.
Majd a hasznosan, leltározással eltöltött órák után elmentem szülői értekezletre a legnagyobb fiamhoz.
Két röpke óra alatt megtudtam, hogy az osztály még mindig szuperokos, és szuperszorgalmas, meg úgy egyáltalán, mindenki nagyon elégedett velük. (a magatartás átlag 4,38 a szorgalom átlag pedig 4,26) Továbbá megbeszéltük az erősítendő pontjaikat, ami még mindig az egymással szembeni konfliktusok kezelése. Erről meggyőződésem, hogy nem lesz rá igazán jó és hatékony megoldás, ennyi dudás egy csárdában valóban nehezen fér. Aztán beszéltünk a farsangról, az idén is csoportos jelmez lesz, amerikaik lesznek (ne kérdezzétek, hogy és miért.. fogalmam sincs) A kirándulásokról is szó volt, lesz egy kétnapos Eger-Mátra (a kötelező olvasmányhoz kapcsolódóan), meg egy túra még majd itt a közelben. Az év végi komplex vizsgáról is volt szó.. az idén ének, művészettörténet és történelem. (jól hangzik). Végül pedig még a természetvédelmi táborról is beszéltünk, amivel kapcsolatban csak az időpont és a hely biztos. Június 25-28-ig a Magas-Tátrában. Az ár az euro árfolyam és a gázolaj árának változásától függően még változhat. Jelen pillanatban 25 ezer forint a négy nap, három éjszaka. De biztos, hogy nagyon jól fogja érezni magát, és életre szóló élményekkel gazdagodik (már megint). Én meg majd megpróbálom nem lebeszélni arról a bigyóról, amivel mennek majd egyszer ott a hegyekben.
Este hétkor már itthon is voltam. Várt rám egy éhes család, és egy kutya. :) Meg egy "szolgálatás igénylő" az iskolából. (erről majd máskor)  Úgyhogy megvacsoráztunk, elmosogattam, és ennyi volt mára.
Elég is volt. Délutántól fáj a torkom, és a derekam. Erik és Patrik is panaszkodik torokfájásra. Remélhetőleg vaklárma.

Félévi bizonyítványok

Olyan is van, ami még sosem volt. A tizenkettedik félév ez már, de még soha nem sikerült elérnie Patriknak, hogy ilyen legyen, mint ez a mostani. Pedig már egy ideje nagyon akarta.

Magatartás: példás
Szorgalom: példás
Magyar nyelv: 5
Magyar irodalom: 5
Történelem és állampolgári ismeretek: 5d
Angol nyelv: 5
Matematika: 5
Természetismeret: 5
Ének-zene: 5
Rajz-és vizuális kultúra: 5
Technika és életvitel: 5
Testnevelés és sport: 5
Hon-és népismeret: 5

Szóval.. kitűnő eredménnyel zárta a  félévet. Azt mindig hiányolom, hogy nem szerepel a bizonyítványaiban, hogy emelt szinten tanulja a matekot, és az idei tanévtől már a magyart is. De mi tudjuk, és nagyon düszkék vagyunk rá. (nem elírás, Patrik mondta így két éves korában)

A másik iskolás bizonyítványa is megérkezett ma. Nem Erik lett volna, ha nem fél órás késéssel érkezett volna haza, mert még büntetésben volt egy kicsit valami ebédlőben történt röhögős baleset miatt.

Magatartás: 4 (neki nem írták ki, hogy jó)
Szorgalom: 4
Magyar irodalom: 5
Magyar nyelv: 5
Matematika: 4
Környezetismeret: 5
Rajz-és vizuális kultúra: 4
Ének-zene: 5
Technika és életvitel: 4
Testnevelés és sport: 4

Az előző bizonyítvány után gondolom hihetetlen, ha azt mondom, hogy rá is nagyon büszke vagyok. Nem csak azért, mert az én gyerekem.. mert mondjuk lennének olyan számok, amikre nem tudnék büszke lenni (mondjuk egy kettes..). Azért is, mert az összes őszi nehézség után is ilyen lett.. október-november környékén még egy lyukas garast nem adtam volna érte, hogy végül ez lesz belőle.

Szóval, ma egy ilyen düszke bizonyítványos hírt hoztam csak. (az ezzel kapcsolatos egyáltalán nem vagyok rá büszke mesélnivalót meg majd egyszer elmesélem.. tegye fel a kezét, aki kíváncsi rá :P)