:)

Az van, hogy egészen biztosan igaz rám az, hogy bánatomban sokkal kifejezőbben tudok írni, mint amikor minden rendben van velem, vagy még akár ennél is jobb, boldog vagyok. Ezeket a jó érzéseket nem tudom annyira kiadni magamból, mint a negatívabbakat. Nem tudom mitől van ez így, mert alapvetően optimistának és életszeretőnek gondolom magam, ebből következően meg épp az ellenkezője lenne igaz. :) Fura dolog, de ez van. Biztos lehetne is változtatni rajta, ha kellő energiát fordítanék rá, vagy akár csak egy kicsit is többet foglalkoznék vele. Mivel most sem időm, sem felesleges energiám nincs erre, jelen pillanatban így marad a dolog.
Amúgy is csak azt akartam írni, hogy van az úgy, hogy az ember milyen büszke tud lenni valamire, ami még csak félsiker, és még csak nem is az enyém.. vagy félig az enyém csak. De mégis.. De nem tudom leírni, mert hogy is tudnám.. mikor nem is írhatom le egészen, félig meg nem tudom.. Így csak marad most az érzés.. és a várakozás, amikor majd kiderül, hogy mi lesz a végkifejlete ennek az egésznek. :) Alig három hét csupán... (és bent a munkahelyemen ezt úgy mondanák, hogy ló...sz az egész), gyerekjáték. Addig még majd el is feledkezünk róla párszor, hogy aztán újra és újra rácsodálkozzunk. :)
Rejtjeles, tudom. De talán az öröm és a büszkeség átcseng belőle. :) Ha meg nem, akkor mondom: ma nagyon büszke vagyok. :)