2026. aug. 10.

Hétfő

 Ma nem volt idő unatkozni munka közben, sőt..jól be is kellett osztanom mindent, hogy se kapkodni ne kelljen, de ne is maradjon el semmi. Ezen a héten kettő kolléganőt is helyettesítek, úgyhogy nem csak a hétfő ilyen, hanem várhatóan az egész hét, de nem baj. 

Délután vártam a tescos rendelést, ami tök szokatlan módon másfél óra késéssel érkezett csak meg. Szerencsére semmi olyan nem volt benne, ami addigra már kellett volna, de azért kicsit idegesítő volt, hogy nem tudom miért nem érkezett meg. Aztán kiderült, hogy egy autóval kevesebb volt délutánra, emiatt aztán az egyiknek már nem fért bele, a másik meg még nem tudott indulni. Végül persze megérkezett, és a futár többször is elnézést kért, csak fura volt, mert általában az a jellemző, hogy kicsit korábban érkeznek, nem később. 

Szerintem azt nem is meséltem, hogy az apám a végrendeletében a húgomra és rám hagyta azt a tulajdonát, ami soha nem is létezett. Emiatt aztán most hivatalosan le kell mondani arról, amit sosem tudtunk volna megkapni. Neki is, nekem is, és a gyerekeinknek is. Én értem, hogy az ügyvéd, aki a végrendeletet elkészítette, nem ellenőrzi a tulajdonát, csak azt, hogy az illető beszámítható e valóban, és megfelel e a végrendelet annak, aminek kell. Azt kevésbé értem, hogy valaki hogy nincsen tisztában azzal, hogy mi az övé, és mi nem. Főleg, mert egyszer már le is mondott erről a tulajdonáról a váláskor, szintén a mi javunkra, és akkor a bírónő felvilágosítitta, hogy at OTP-s kölcsön van csak a nevén. Még meg is kérdezte, hogy tisztában van vele, hogy adósság fizetésről mondott le a gyerekeinek? Na mindegy, én a magam részéről egyébként sem vártam semmit ettől az embertől (amíg élt, addig sem volt rá képes, hogy bárkinek bármit is adjon önzetlenül), de tök jól meglettem volna anélkül, hogy ilyen papírokat töltögessek ki, és postázzak. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése